III.-RÉSZ

1. A támadás előestéjén, 1939. augusztus 31.-én éjjel az SS erre rendelt alakulatai eljátszották azt, hogy a lengyelek megtámadták a gliwicei rádióállomást. Ennek nem külpolitikai célja volt, hanem azt szolgálta, hogy a német katonák azt higgyék, ők csak visszalőttek, mert a lengyel zsidók minden áron háborút akartak. Valóban zsidók akartak háborút, de nem a szerencsétlen lengyel zsidók, akiknek a nagy része nyomorban élt, hanem a gazdag zsidó bankárok.

Ez mutatja, hogy a III. Birodalom minden militarizmusa ellenére sem volt olyan ország, amelynek a lakossága lelkesedett volna az újabb háborúért, ha nem érzi úgy, védekezniük kell az ellenség ellen.

2. A támadást 1939. szeptember 1.-én a Schleswig-Holstein nevű hadihajó ágyúi nyitották meg, amelyek a Westerplate lengyel helyőrségét lőtték. A németek erre a lengyel állásra először rendőri rendfenntartó alakulatokat küldtek, majd miután azok felsültek wermacht alakulatokat. Végül a sokáig kitartó lengyelek szabad elvonulást kaptak, angol hajó vehette őket a fedélzetére. Szeptember 1-én a támadás a német lengyel és szlovák lengyel határ teljes hosszában megindult.

Horhty azonnal mozgósítást rendelt el, ezzel a vasútvonalakat lezárta a németek akkor sem vehették volna igénybe a magyar területeket, ha belépnek az országba. 1939 szeptember 10.-én Teleki Pál tekintettel a magyar-lengyel barátságra a németek ez irányú kérését visszautasítja. A magyar lengyel határszakasz vált az egyetlen olyanná, amely felé a lengyelek a szeptember 17.-ei sorsukat megpecsételő orosz támadás után visszavonulhattak. Hitler eléggé tajtékzott is, mikor Horthy csapatai és a rongyosgárda felszabadította Kárpátalját, és közös lengyel magyar határ jött létre.

A német hadsereg létszáma ekkor - mozgósítás nélkül 1.85 millió volt, amivel szemben 1.2 millió lengyel állt szemben. A légierő területén a német fölény iszonytató volt 2085 német repülőgéppel szemben 407 lengyel gép áll. Páncélosuk ekkor még a németeknek is kevés van, de ezeket egy hadseregbe összevonva koncentráltan vetik be Guderián taktikája szerint. A kevés német páncélos 2800 amivel szemben a lengyeleknek 800 páncélosa van. (Ha Rommelnek Észak Afrikában valaha is 800 páncélosa lett volna, a németek megnyerik a háborút!

Rommel is a Lengyelországi hadjáratban tüntei ki először magát a Führer testőrségében, jutalmul azt kapja válaszhat alakulatot - ekkor választja a VII. páncéloshadosztályt melynek embereit személyesen válogatja ki) A harapófogószerűen támadó német alakulatoknak a haditerv szerint a Visztulánál, Varsónál kell találkozniuk. A lengyel taktika az orosz támadásig arra alapul, hogy minél tovább fenntartani a németeket, addig, amíg nyugati szövetségeseik segítsége meg nem érkezik. Az orosz támadás után már csak az marad, minél több egységnek eljutnia a lengyel-magyar határra, és legalább a német vagy orosz fogságot elkerülni.. Az angolok és a franciák szeptember 3.-án hadat üzennek a németeknek, de egyenlőre nem indítanak támadást a németek ellen.

Hitler abban bízik, hogy az erődrendszere és Todt szervezet fel tudja tartani az angol francia támadást, míg végez Lengyelországgal. Erre azonban szükség sincs... Hitler bejelenti a hadüzenetet... Szeptember 3-4 Bromberg városában a lengyelek legyilkolnak 1000 németet. A gyilkosságokat részben a helyi lakosság, részben pedig a lengyel hadsereg alakulatai követik el. A lengyelek szerencséje, Hitler Angliát és a zsidókat okolja. Annyi biztos nem jellemző ez sem a lengyelekre sem pedig a hadseregre, de káosz van és nem tudják az emberek mit tegyenek. Vannak olyanok akik éppen a gyülölet szításában érdekeltek. Nemcsak itt, de majd a franciáknál is...

Az már szeptember 4.-ére kiderült a lengyelek számára, hogy nem tudnak sokáig ellenállni ezért csapataikat a Visztula San vonalra próbálják visszavonni. A németek fő célkitűzése, hogy a Visztulától nyugatra lévő csapatokat bekerítsék, a lengyel hadosztályokat egymástól elvágják. Pontosan tudják a németek, hogy amint közel érnek Varsóhoz az oroszok hátba támadják a lengyeleket. Szeptember 4.-én a németek harc nélkül beveszik Krakkót. (A visszavonuló lengyel Krakow hadosztálynak módja sem lenne védeni, de nem is akarnák rombolásnak kitenni.) Varsó Ostroma A német csapatok szeptember 8.-án és 9. én támadnak Varsó külvárosaira. Az igazi ostroma a városnak szeptember 16.-án kezdődik, de ez is semmi ahhoz képest, ami 1944-ben a Varsói felkelés idején zajlik, akkor is az oroszok nézik páholyból, hogyan ölik egymást a lengyelek és németek, ukránok.

1939. szeptember 17.-én a vöröshadsereg átlépi a lengyel határt. A lengyelek nem tudnak védekezni sem többé, csak menekülni a német és orosz fogság elöl. Szeptember 18. Magyarország megnyitja határát a lengyel katona és civil menekültek előtt. Ekkor lengyel zsidók is bejöhetnének az országba, de ők most még nem menekülnek, mert a vörös hadsereg közelít a határhoz. (Később Bárdossy már nem engedi be őket.) Szeptember 27-.én a lengyelek kapitulálnak a kormány Románián át Párizsba menekül.

A lengyelek egy hónapig álltak ellen a német támadásnak, a franciák még eddig sem fognak... Szeptember 28.- Létrejön a német-szovjet baráti és határ egyezmény. Litvánia orosz befolyás alá kerül. Október 5.: Szovjet-lett egyezmény. Sztálin ráteszi véres mancsát a balti államokra. Október 6. Miután már látható, hogy Sztálin felőli fenyegetés veszélyezteti egész Európát, Hitler békét ajánl a nyugati nagyhatalmaknak. Nem véglegesít még semmit, de ajánlatát elutasítják. Erre válaszul: Október 8. A III. Birodalom által elfoglalt területek iparilag fejlettebb részeit a Németországhoz csatolták. Innen a lengyel és zsidó lakosságot, és kitelepítették, az embertelen körülmények miatt rengetegen vesztettek életüket, már a szállítás alatt. A kitelepítettek száma 700-800 ezerre becsülhető. Október 12.. :

A Lengyel főkormányzóság felállítása.

Hitler szörnyű hibát követ el Hans Frankot - (szefárd zsidó?) ügyvédjét nevezi ki az élére. 1939. novemberében a német csapatokat nyugatra dobják át. Az angolok és franciák egyelőre várnak, eszük ágában sincs támadni. November 3. az USA módosítja a semlegességi törvényt. Fegyvert adhatnak el kézpénzért a hadviselő feleknek. (Cash and Carry). Nyilvánvalóan képmutató a döntés, a németeknek esélyük sincs arra, hogy utánpótlást vásárolhassanak az angol flotta által ellenőrzött Óceánon át.

November 8. Sikertelen merénylet kísérlet Adolf Hitler ellen, egy müncheni sörpincében. Megindul a megtorlás. A krakkói Jagelló Egyetem 183 tudósát hurcolták koncentrációs táborba. Az elhurcoltakat a nemzetközi (Olasz) tiltakozás nyomására 1940 februárja és 1941 ősze között szabadon bocsátották. Az ún. A-B akció (azaz rendkívüli pacifikálás) keretében a lengyel politikai, társadalmi, tudományos élet kiválóságait, 378 főt lőtték agyon a Varsó közeli Palmiry-ben. A zsidóságot gettókba zárták, majd az Európából idehurcoltakkal együtt koncentrációs táborokba. (Auschwitz, Treblinka, Sobiborz).

November 30.-án szovjetunió megtámadja Finnországot. December 14.-én Szovjetuniót kizárják a Népszövetségből. 1970-és években ezt úgy tanították, hogy a Szovjetunió kilépett a népszövetségből. és finnek provokálták Sztálint..... 1940. január 8.-án Soumosalaminál úgy elveri a finnek az oroszokat mint a répát. 1940 március 3.-án a szovjet hadsereg Viborgnál nagyarányú támadást indít a finn hadsereg ellen. Március 8.-án megkezdődnek a béketárgyalások, 12.-én finnek 50 000 km2 terület átengedésére kényszerülnek. (Fél csonka Magyarországnyi területet nyúl le a jóságos szovjet, amit meg is tartott, mint ahogy a lengyelektől lenyúlt területet is, mind a mai napig.)

1940. április 9. Németek megelőző támadása Dánia és Norvégia megszállására. 1940. április 14.-19 Elkésett angol intervenció Norvégiában. 1940. május 10.-én megindul nyugaton a német támadás. Hitler türelme véget ért. 1940. június 14.-én a német csapatok bevonulnak Párizsba- 1940. június 14-17.-én a szovjet csapatok szép csendesen megszállják a Baltikumot. 1940. Junius 26. Szovjetunió lenyúlja Besszarábiát és Észak Bukovinát 1940. Augusztus 3. Litvánia, 5.-e Lettország, 6.-a Észtország bekebelezése. A zsidóság felkelésére 1943. áprilisában, került sor Varsóban. A második világháború idején, Lengyelország lakossága több mint 6 millióval csökkent. Ebből 3 millió zsidók számának csökkenése. Egy része ezen csökkenésnek a menekültek, és deportáltak, akik nem tértek vissza Lengyelországba, vagy kivándoroltak Palesztinába, USA-ba, Angliába. A lengyel és zsidó áldozatok egy része nem a németek által megölt, hanem az oroszok által legyilkolt, vagy elhurcolt volt.

Pontos és hiteles adatot nem lehet erről a népirtásról találni. Annyi biztos, hogy több lengyel halt meg, köztük sokan zsidó életek megmentéséért, ezért ugyanis halálbüntetés járt. 30 ezerre tehető azoknak a lengyeleknek a száma, akiket emiatt végeztek ki. Mikor a lengyel áldozatok emlékére keresztet akartak állítani Aushwitzban, a zsidó szervezetek hevesen tiltakoztak ellene, valamint az ellen, hogy a volt tábor közelében apácakolostor legyen. (Mintha a lengyelek nem áldozatai lettek volna a háborúnak, hanem Hitler bűntársai, mint az oroszok!) A szovjetek által megszállt területen a szovjetrendszer bevezetésével, vagyonelkobzással, meghamisított választásokkal, közel másfélmillió ember deportálásával, áttelepítésével próbálták a legalitás látszatát kelteni, ugyanakkor a különböző társadalmi csoportokat szembeállítani egymással. 1940-ben a szovjetek kivégezték három fogolytábor tisztjeit, katonáit, zömmel a vezérkari tiszteket.

1939. szeptember végén, október első napjaiban, Franciaországban megalakult a lengyel emigráns kormány. A köztársasági elnöki hatalmat Wladyslaw Rackiewicz vette át, a miniszterelnök és a hadsereg főparancsnoka Wladyslaw Sikorski lett. Franciaország veresége után a kormány Londonba költözött. A lengyel fegyveres testületekbe szerveződött, túlnyomó részben Románián, Magyarországon keresztül nyugatra menekülő katonák és civilek (akik közül sokan Magyarországon maradtak a háború végéig) kezdettől belekapcsolódtak a harcokba a szövetségesek oldalán, a II. világháború számos frontján. Részt vettek többek között a Nagy Britannia védelmében folytatott légi háborúban, az észak-afrikai harcokban, a Monte Cassinoi csatában. Az emigráns kormány hatalmas erőfeszítésekkel és nagy áldozatokkal hozta létre a megszállt országban a "második Lengyelországot", szervezte meg a lakosság illegális életét, önvédelmét.

A Honi Hadsereg létszáma a háború vége felé elérte a 250 ezret. 1941. július 30-án brit közreműködéssel létre jött a szovjet-lengyel szerződés, amely a Szovjetunióban deportált lengyelek számára amnesztiát biztosított, felújította a diplomáciai kapcsolatokat és ígéretet tartalmazott a lengyel hadsereg felállításáról Anders tábornok vezetésével. Wladyslaw Sikorski a szervezés körül kialakult konfliktusok és bizalmatlanság miatt az emigráns kormány a Közel-Keletre evakuálta a hadsereget. A katyn-i ügy miatt az emigráns lengyel kormány nemzetközi vizsgálóbizottságot kért fel. Ez szolgált ürügyül Sztálinék számára 1943. tavaszán, hogy megszakítsák kapcsolataikat a lengyel emigráns kormánnyal, a helyzetet súlyosbította Sikorski titokzatos halála is. Ahogy azt tagadták az oroszok, hogy ők végeztek a katyn-i foglyokkal, tagadták, hogy ők ölették meg Sikorskit, de egyértelműen ők voltak az elkövetői katyn-i mészárlásnak ezért a lengyelek nem hitték el, hogy nem az oroszok végeztek Sikorskival. Sokkal valószínübb azonban, hogy az angolok végeztek a kényelmetlen szövetségessel...

VARSÓI FELKELÉS 1942-1943-ban, az orosz győzelmek után létrejöttek a Szovjetunióval kollaboráló erők: a Lengyel Munkáspárt, a Népi Gárda, 1943 májusában a Szovjetunióban megkezdődött a Kosciuszko-hadosztály (a későbbi lengyel hadsereg) szervezése, majd 1943-1944 fordulóján az Országos Nemzeti Tanács. Ez már nyílt árulás volt az emigráns kormánnyal szemben. 1944. júliusában, Moszkvában megalakult a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság, amely 1944. decemberében Ideiglenes Kormánnyá alakult. 1944 nyarán a Szovjet Hadsereg Varsóhoz közeledett. Miután a szovjet-lengyel tárgyalások nem jártak eredménnyel, a Honi Hadsereg vezetői, a lengyel ellenállás jelenlétét bizonyítandó, 1944 augusztus 1-én németellenes felkelést robbantottak ki a városban. Két hónapig tartó elkeseredett küzdelemben - a Szovjet hadsereg kivárta, míg a németek elvégzik helyettük a piszkos munkát -, elpusztult a Honi Hadsereg nagy része és kétszázezer varsói lakos. Az 1939-ben súlyos károkat szenvedett, sok helyen lakhatatlan várost, a felkelést megtorlandó a németek romhalmazzá változtatták.

A nyugati szövetségesek számára Hitler legyőzése volt a legfontosabb cél, ennek érdekében szabad kezet adtak Sztálinnak a térségben, Teheránban, Jaltában a lengyelek nélkül döntöttek a lengyelek sorsáról. Lengyeleken ismét keresztülgázoltak a nagyhatalmak, sokkal jobban jártak volna, ha ők is Hitler oldalára állnak, mint mi! A honi hadsereg a háború után is megpróbált ellenállni immár az orosz megszállóknak és a velük kollaboráló lengyel kommunistáknak - de erre nem volt lehetőségük, a kialakult sokkal totálisabb diktatúra viszonyai között. A lengyel - német konfliktust leginkább a lengyelek és a németek szenvedték meg. A két szomszéd nép egymással ki tudott volna egyezni, nem voltak köztük feloldhatatlan ellentétek. Az oroszok, bizonyos lengyel zsidó csoportok, és a zsidó bankok érdeke azonban az volt, hogy háború robbanjon ki. Ezt megszenvedték a lengyelországi zsidók is, méghozzá borzalmasan, de azok, akik magukat a lengyelek és a lengyelországi zsidók védelmezőinek tüntették fel, lelkiismeret furdalás nélkül feláldozták a lengyeleket is és a lengyelországi zsidóságot is.

Miután a háború elvileg Lengyelország védelmében tört ki, az USA, Anglia, Franciaország semmiképp nem dobhatták volna koncként a Szovjetnek Lengyelországot. Valójában semmi más nem történt, mint a lengyeleket beugratták, hogy rájuk hivatkozva lehessen a vetélytárs Németországot megsemmisíteni. Kellett valami, amivel a nyugati hatalmak saját lakosságukat is meggyőzik a háború szükségességéről.

Hitler annyira nem volt őrült, hogy mindenáron egyszerre az egész világgal akart volna háborúzni, hanem lépésről lépésre szerette volna növelni a német élettért. Nem voltak túlzó követelései a lengyelekkel szemben sem. Győzelme ellenére is hajlandó lett volna a békére, addig nem csatolta a birodalomhoz az elfoglalt területeket, amíg esély mutatkozott arra, hogy békét helyre lehessen állítani. Hans Frank kinevezése - szefárd zsidó kezére adni askenázikat és keresztény lengyeleket? - végzetes hiba és iszonyú bűn volt, épp olyan, mint az orosznak vetni koncnak...

Tekintve azt, hogy a holokausztnak Németországban volt a legkevesebb áldozata, és legtöbb éppen Lengyelországban rá kell ébrednünk arra, hogy azért, ami történt nemcsak a németek felelősek. Azért ami az oroszok által megszállt Kelet Európában történt, azért pedig egyértelműen a nyugati hatalmakat és az őket irányító, a világot mai is uraló pénzügyi köröket terheli a felelősség.. Felmerül a kérdés, az USA azért demokrácia, mert mindig talál valamit, amivel az üzleti érdekekért indított háborút nemes eszmékért vívott küzdelemnek állítja be?

Erre a legsötétebb diktatúra is képes

Revans Miért lenne bűn, ha valaki az elszenvedett igazságtalanságért revansot akar venni? A szoclib propaganda egyik kedvelt megbélyegző jelzője a revansista. Maga a szó francia eredetű a franciák szerettek volna revansot venni a németeken, a porosz - francia háborúban elszenvedett vereségért, Elszász és Lotharingia elvesztéséért. Érthető, ha a franciáknak fájt a területük elvesztése, az már persze kevéssé, hogy hogyan lehettek arra képesek, hogy másoknak sokkal súlyosabb veszteséget okozzanak, miért nem számoltak azzal, hogy keserves lesz önzésük büntetése? Megismerve a valódi történelmet - a II.Világháborút és előzményeit világossá lesz, hogy a szörnyűségek okozói - a győztesek teszik felelőssé az áldozatukat azért mert igazságot akart. A militaristának és örültnek beállított III. Birodalom, nem lépett fel túlzó igényekkel, csak igazságot akart - a revans nem azt jelentette, hogy ugyan úgy akar eljárni az ellenségével mint az járt el vele. Miután elérte a stratégiai céljait a birodalom - a villámháború során, Hitler kész volt békét kötni, nem kivánta megsemmisíteni ellenfeleit. Éppen ellenkezőleg az ellenségei akarták megsemmisíteni a III. Birodalmat, és ráeröltetni Németországra saját rendszerüket.

A nyugati hatalmak a mai napig nem érvényesítették sem a Wilson elnök által megfogalmazott elveket a népek önrendelkezési jogáról sem pedig az Atlanti Chartában foglaltakat. Hitler ezzel szemben képes volt igazságos döntést hozni, képes volt arra is, hogy önmagát, önző érdekét korlátozza. Bármilyen nehéz, sőt veszélyes is ezt kimondani, a III. Birodalom majdnem az "igazságos kormányzás" megvalósulása volt, és a német katonák az igazságért - a jogos revíziós igényekért szálltak harcba. A francia politika nem volt képes szembe nézni azzal a ténnyel, hogy nyomába sem lép Németországnak. Az első világháborúban nemhogy egymagában nem tudott felülkerekedni, de sokkal gyengébbnek is bizonyult, mint III. Napóleon korában volt. Még az Antant sem volt képes Németország és szövetségesei legyőzésére, csak az USA segítség mentette meg őket a nagyon csúfos vereségtől.

A franciákat nem is lehet sajnálni azért, ami a II. Világháború alatt történt velük. Később - De Gaull elnök volt az, aki felismerte a két ország közötti természetes szövetség szükségszerűségét, de a harmadik köztársaság vezetői katasztrófa politikát folytattak. Nemcsak a békeszerződéssel, hanem azzal is, ahogyan Németországot a Rajna vidék megszállásakor megalázták. Amerika nem ingyen mentette meg az Antantot. Mivel tengeren az Antant hatalmak, elsősorban Anglia fölénnyel rendelkezett az USA hadiipara folyamatosan ellátta őket utánpótlással, amit hitelbe vásároltak. A hiteleket New York nagy zsidó bankjai nyújtották, akik csődbe mentek volna, ha az Antant elveszíti a háborút. A győztessé tett Anglia és Franciaország a vesztessé tett Németországgal annak kifosztásával akarta visszafizetetni a kölcsönöket. Nyílván a németek, akik még gyarmataikat is elveszítették erre nem lehettek képesek, ezért a franciák megszállták a Rajna vidéket, hogy saját maguk vegyék el jóvátétel címén a németektől követelt irdatlan összeget. Bár ez az akció nem volt eredményes, nem tudtak igazán mit elrabolni, néhány nyersanyagon, például fekete kőszénen kívül, de arra jó volt, hogy a németek revans utáni vágyát még jobban fokozza, elmérgesítse a két nép viszonyát.

A franciák ráadásul azt a hibát is elkövették, hogy gyarmati, fekete bőrű csapatokkal végeztették el a piszkos munkát. A gyarmatait elvesztett németeket ez, még jobban irritálta. Nem különben az is, hogy sorra kezdtek születni félvér gyerekek a megszállt területen, amit a németek erőszakkal, a franciák pedig azzal magyaráztak, hogy a német nők ki voltak éhezve. Mindez kedvezett az egyre jobban erősödő nemzeti szocialista mozgalomnak. Hitler hatalomra jutását éppen a franciák jellemtelensége, kapzsisága, és az első világháború következtében kitört gazdasági válság készítette elő. A gazdasági válság elkerülhetetlen volt, hiszen a hitelek visszafizetésének nem volt fedezete, semmiféle pénzügyi manipulációval nem lehetett megoldani a pénzrendszerből hiányzó virtuális érték pótlását. A válság Amerikából indult ki, végig söpört az egész világon. Amerika elvesztette az állami pénzt, helyette a FED - az Antantnak is hitelező zsidó bankok által birtokolt bank konzorcium adja ki az USA valutát. ők nem veszítettek, hanem még nyertek is az országot és világot sújtó válságon, amit tulajdonképpen saját maguk idéztek elő. Rengeteg vállalat csődbe ment, nagyon sok kisember is elveszítette mindenét, legnagyobb árat talán a kis farmerek fizették. A legtöbb telepes farm tönkrement, ekkor alakultak ki a bankok által elárverezett kisbirtokokból az óriás mezőgazdasági nagyüzemek.

A vesztes országokat még súlyosabban érintette a válság, nem lehet csodálni, hogy a végső elkeseredésben bele kapaszkodtak a németek a nemzeti szocializmus eszméibe, melyek, ha reálisan ítéljük meg őket, nagyon sok pozitív elemet is tartalmaztak, olyanokat, amelyeket a modern államok is beépítettek saját működési rendszerükbe. Szociálisan érzékenyebb társadalom volt a harmadik birodalom, mint bármely más ország. Ami miatt a francia politika szintén öngyilkosság volt, az éppen Németország fő erőforrása, a német munkás, paraszt, értelmiségi, amely messze felette állt a franciának. A porosz szemlélet, mely a fegyelmet tekintette értéknek szemben a szabadosságot pártoló francia modellel, eredményezte a két ország teljesítménye közötti drámai különbséget. Maguk a különbséget pedig igazolták az emberek szemében a felsőbbrendűségi tételeket, csak a franciák teljesen elvakult sovinizmusa magyarázza, hogy országuk bukását okozták, mégpedig szégyenletes vereség formájában. Ezen nem változtat az sem, hogy a II. VH végén a németek ismét vesztettek, de ebben a vesztésben a franciák már nem játszottak szerepet. De Gaull, a francia ellenállás vezére éppen ezt felismerve kötött szövetséget Adenauer Németországával, lépett ki a NATO katonai szervezetéből. Franciaország éppen általa erősödött meg, és a német-francia együttműködésnek köszönhetően vezető hatalom Európában ma is.

A II.VH előtt a német revansizmust mindenképpen jogos igénynek kell tekintenünk, mely valós sérelmeket kívánt orvosolni. Hollandia elvileg semleges ország volt, nem rendelkezett saját területén olyan erővel, amely ellent tudott volna állni hosszabb ideig a németeknek, de nem volt felkészületlen egészen. Mint gyarmattartó ország, Anglia és Franciaország holdudvarába tartozott. A hollandokat sem érte teljesen készületlenül a német támadás, tekintve, hogy a Franciák a Maginot vonal mentén építettek erődrendszert, a belgák pedig a belga-német határon. Számítani lehetett rá, hogy a németek épp úgy, ahogy ezt az első világháborúban is megtették, ezúttal is megkerülik a határ menti erődöket, most Hollandián át. A belgák is készültek a német támadásra, Eben Emael erődjében felhalmozott nehéztüzérség (2 db 120 milliméteres ágyú, 16 db 75 milliméteres ágyú, páncéltörő ágyúk, egyéb lövegek, nehézgéppuskák) képes lett volna a német páncélosok rohamát elhárítani, és a Hollandián keresztül történő német támadást is a hidak lerombolásával megállítani. Az erődöt kb. 1000 fős helyőrség védte, a németek 78 ejtőernyőssel foglalták el! Azaz a gyors győzelmet a németek nem váratlan alattomos támadásnak, hanem rátermettségüknek és hősiességüknek köszönhették. Ez természetesen ellent mond mindannak, amit a hivatalos történelem hazudik a II.VH-ról, de ez a valóság. Nem minden holland és nem minden belga tekintette a németeket ellenségnek, sőt sokan léptek be az SS-be mind Hollandiában mind Belgiumban, mint Franciaországban. Természetesen a lakosság többsége nem rokonszenvezett a megszállással, sőt közülük a legbátrabbak a London által támogatott ellenállásba kapcsolódtak be. Nevetséges azonban az állítás, hogy az SS soraiba lépett hollandok, belgák, franciák gyáva hazaárulók lettek volna. Nevetséges, mert SS katonának lenni, ahhoz bátorság kell. Ugyanis a holland, belga, francia SS alakulatokat a németek a Keleti frontra küldték. Nemcsak nevetséges, de igazságtalan is, mert aki elég bátor ahhoz, hogy vállalja a legkeményebb szolgálatot, legnagyobb veszélyt, az ezt éppen azért teszi, mert meg van arról győződve, hogy ezzel hazája érdekét védi. Hogy igaza van vagy sem, az nem befolyásolja azt, hogy hazafi vagy sem.

Voltak olyan kommunisták is, akik őszintén hittek abban, hogy a népük érdekében cselekednek. Nemcsak Németországban erősödött fel a zsidóellenesség, de más országokban is terjedtek a nemzeti szocialista eszmék, melyeknek azért volt reális alapja is, sőt van ma is. Más országokban is voltak az első világháború után kialakult rendnek kárvallottai, vesztesei, és ők is revansot szerettek volna vélt vagy valós sérelmeikért. Olaszországban, mely magát becsapottnak érezte, bár az Antant oldalán fejezte be a háborút sokkal előbb hatalomra került Benito Mussolini, a DUCE kormányzata.

1922 szeptember 30.-án a Marsu Su Roma - a feketeingesek Rómába vonulása után került hatalomra az olasz fasiszmus, mely népi nemzeti szocialista eszme volt, radikális és forradalmi. Egyáltalán nem volt zsidóellenes, és célkitüzéseinek jelentős részét a XX. század második felében a polgári demokráciák át is vették. Angliában az 1936 lemondatott VIII. Edvárd rokonszenvezett Hitlerrel. VIII. Edvárd Dél-Franciaországban telepedett le, és később Franciaország megszállásakor is az országban maradt. Az angol kormányzatnak kapóra jött, hogy az uralkodó elvált nőt akar feleségül venni, rangon alul. Volt angol SS alakulat is, sőt amerikaiak is szép számmal álltak a nácik oldalára.

Legtöbben az ukránok és a doni kozákok közül álltak a németek mellé, de még lengyel önkéntes alakulatok is harcoltak az oldalukon. Mindez világosan mutatja, hogy nem olyan egyértelmű volt, mely oldalon is az igazság. A németek oldalára állt más nemzetbeli katonák közül kevés tudta elkerülni a győztesek vérbosszúját. Különösen az oroszok kezére került ukránok, kozákok sorsa volt kegyetlen. Az oroszok fogságába kerülteket helyben brutálisan lemészárolták. A jenki fogságba kerülteket az amerikaiak kiadták az oroszoknak és a gulág táboraiban pusztult el az is, akit nem végeztek ki. Sokan inkább önkezükkel vetettek véget az életüknek.

Mikor a foglyok megtudták, hogy az amerikaiak átadják őket az oroszoknak, a legjobb barátok, akár testvérek vágták el egymás torkát törött üvegcserepekkel. Ha a revansot, mint bosszút tekintjük, akkor a II.VH győzteseinek bosszúja sokkal könyörtelenebb volt. Németország, mint győztes maga sem volt könyörületes például a politikai tisztekkel szemben, zsidókkal szemben, ellenállókkal, de a bátran küzdő reguláris alakulatokkal, egyáltalán a katonai bátorsággal igenis lovagias is tudott lenni. (Westerplatte és Tobruk védői és sok más eset.) Ennek oka, hogy bátor katona tiszteli az ellensége bátorságát. Velük szemben kevés ellenségük volt lovagias. A francia ellenállók revansa - merényletek német katonák ellen, orvtámadások, mire a németek túszok kivégzésével válaszoltak. A revans, a fogat fogért, szemet szemért, megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel érvényesülése. Hogy egy végsőkig megalázott, kifosztott nemzet ilyen választ ad, azon nem lehet csodálkozni, egyoldalúan nem szabad elítélni a reakciót, hanem tekinteni kell azt is, mi volt, amire ez válasz volt.

Németország nemcsak az Antant hatalmakon akart bosszút állni, hanem a zsidóságon is. Azon a zsidóságon, amelyet az első világháborúban maga is felhasznált Oroszország ellen. (Lenin, Trockij és társaik.) A revans, a bosszú azért elvetendő, mert mindig ártatlanokat sújt, mindig új igazságtalanság forrása lesz. Tehát nem az elégtétel igénye a bűnös dolog, mint ahogy azt helytelenül beállítják, hanem az a mód, ahogyan elégtételt vesznek. A II.VH-nak valóban fontos történelmi tanulságai vannak, amelyeket azonban nem lehet felismerni, ha a németeket, mint eleve gonosz népet festik le. Éppen az a tétel nem igaz, hogy akár egyik akár másik oldalon csak gonosz vagy csak jó emberek harcoltak volna. Ilyen még soha nem volt a történelem egyetlen konfliktusában sem. Saar vidék - Anschluss - Szudétavidék Saar vidék katonai megszállása az önrendelkezési jogot súlyosan sértő Versailles-i békeszerződés felrúgása volt.

Németországnak 1935. március 1.-én még nem volt ehhez elég katonai ereje, de az első világháborút lezáró békék oly súlyosan sértették az emberek igazságérzetét, hogy egy ország közvéleménye sem támogatott volna egy németellenes akciót. Már korábban is megtehette volna ezt Németország, de a gazdasági válságból éppen hogy kiláboló európai helyzet kedvező feltételt teremtett ehhez. Március 16.-án Németország bejelenti, semmisnek tekinti a Versailles-i béke katonai korlátozásait. Hitlernek ez a lépése is osztatlan elismerést vált ki a német lakosság körében, mert az állami szuverenitás helyreállítása felé tett lépés, és nem ütközik különösebb ellenállásba sem, angol, sem pedig francia részről. 1936. március 7.-én német csapatok vonulnak be a Rajna bal partján lévő demilitarizált övezetbe, Németország felmondja a Locarnói szerződést. Ha a szabadság - testvériség - egyenlőség eszméjéből indulunk ki, akkor ezekkel a lépésekkel Németország nem tesz mást, mint ezt érvényesíti, mégpedig az államok egyenlő szuverenitását, saját területe feletti szuverenitás helyreállítását. Mivel az eszmék éppen a francia forradalom eszméi, azaz a nyugati demokrácia alapjait jelentik, nem ütköztek ellenállásba.

Hasonló módon, a zsidóellenes intézkedések indoka is a társadalmi igazságosság iránti igény volt. Természetesen a munkatáborokat nem lehetett így szalonképessé tenni, de ebben az időben egyrészt nem voltak szem előtt, más országokban is voltak hasonlók, és a körülmények is kevéssé voltak embertelenek.

Hitler célkitűzéseit segítette, hogy a nemzeti szocialista eszmék más országokban is népszerűek voltak, és a nemzetközi közvélemény jelentős része mellette áll - más része, liberálisok, kommunisták, konzervatívok természetesen ellene voltak.. Anschluss, azaz Ausztria és Németország egyesülése nem hódítás volt - hanem a két ország lakói akaratának érvényesítése. Az I. világháborút lezáró békék ezt, az önrendelkezési jog érvényesítését tiltották. Ma sincs más oka annak, hogy két teljesen német állam legyen, mint az, hogy német nép túl erős lenne. Az emberek többsége kívánta is ezt az egyesülést. Ez alól talán csak a zsidó lakosság volt a kivétel, érthető okokból, természetesen igyekeztek is meggátolni politikai és gazdasági befolyásuk révén. Ez természetesen csak még jobban növelte az NSDAP, Németország, de általában a németek zsidóellenességét. Mégis csekély volt a holokauszt áldozatainak száma mind Németországban, mind pedig Ausztriában. Sőt a legyőzött Németországban és Ausztriában a második világháború után a zsidóság nagyobb befolyásra tett szert, mint valaha. Hogy a veszteség nem volt nagyobb - abban az is közrejátszott, hogy a német politika a kivándorlásra buzdította a zsidókat.

Az egyéni, individuális emberi jogok itt ütköznek a kollektív emberi jogokkal, a közösségek egyenlő jogaival. A liberális globalista világ, individualista, nem ismeri el a kollektív emberi jogokat, fölébe helyezi ezeknek az egyéni emberi jogokat. Nyilvánvaló - ez nem helyes álláspont, mert a közösségek jogai és érdekei felette állnak az egyének jogainak. Különösen ez igaz akkor, ha egyik közösség rátelepszik a másikra és azt kihasználja. A zsidó-német, zsidó-lengyel, zsidó-magyar viszonyban, de más relációkban is a zsidó közösség, kisebbségi volta ellenére is túlhatalmat épített ki, mind gazdaságban, mind kulturálisan, mind politikai tekintetben. "Visszaélt" a polgári demokráciával. Míg a zsidó közösség gyarapodott, addig a befogadó közösségeknek komoly kára származott az együttélésből. Élhet két közösség - faj együtt szimbiózisban, mikor az együttélés mind a két közösségnek hasznos, de nem ez volt a történelmi tapasztalat, hanem ennek az ellenkezője. Amikor a németek erre hivatkozva a zsidóság kivándoroltatását akarták, ezzel megsértették az egyének emberi jogait - faji megkülönböztetés révén, de ezt a kollektív jogok érvényesítéséért tették, azért hogy a többségi társadalom mentes legyen a káros, "parazita" együttélőktől. Azaz éppen az egyenlőség érdekében, az alapján az elv alapján, hogy minden nemzetnek joga van a saját hazája felett rendelkezni, azt megszabva kiket lát vendégül és kiket nem. Ha egy nép tartósan arra rendezkedik be, hogy más népek között él, és mindenhol ellenkezést és utálatot vált ki - akkor nem az ellene fellépők a hibásak, hanem az a közösség amely képtelen arra, hogy alkalmazkodjon azokhoz a nemzetekhez, akiknek a földjén él.

A zsidó közösség tagjainak nagy többsége igyekszik is alkalmazkodni, beilleszkedni, emancipálódni. Egy részük azonban ezt a többi számára is lehetetlenné teszi. Tipikusan a Rosa Luxemburg féle - értelmiségi, liberális, szocialista kalandorok és a mohó bankárok, nagyiparosok, kereskedők rétege. Ők azok, akik tudatosan olyan gyűlöletet keltenek, amely aztán ráragad a többiekre is, kik csak annyiban felelősek a nagyszájú hangadók tetteiért, hogy nem lépnek fel ellenük. Annak idején a Jordán király is kiűzte az országból azokat a palesztinokat, akik megsértették a vendégjogot és át akarták venni az uralmat az ország felett. Ami a legtragikusabb, hogy éppen az a zsidó réteg, amely felelős volt a viszony elmérgesedésért - tehát az értelmiségi és burzsoá réteg, könnyen talált magának befogadó országot. A nincstelen zsidóság befogadására ezzel szemben egy ország sem mutatott hajlandóságot, még Amerika sem.

Fontos megértenünk, hogy a nyugati hatalmak, csak abban az esetben ítélhetnék el Németországot a zsidóság kivándoroltatásáért, ha ők maguk készségesen befogadták volna a zsidókat. Legnagyobb készséget erre - Spanyolország, Portugália, Olaszország tanúsított, mellesleg szintén nemzeti szocialista jellegű rendszerei. A Németország a németeké - Amerika az amerikaiaké elv magától érthetődő, mint az is, hogy Németország legalább az a terület, ahol többségében németek élnek. Az első világháború végén német lakta területek kerültek idegen uralom alá, megsértették ezzel az önrendelkezési jogot, Németország - és Magyarország is - teljes joggal lépett fel revíziós igényekkel. 1938. március 13. 1936. július 11.-én Ausztria és Németország az Anschlussot előkészítő egyezményt köt.

Pár nappal később 1936. július 17.-én, kitör a Spanyol polgárháború. Az a veszély fenyeget, hogy egy újabb marxista állam jön létre, fontos stratégiai helyen. Németország és Olaszország önkénteseket küld a Francoista csapatok oldalán Spanyolországba. Ez alakalmat ad a német haderő kipróbálására, másrészt Németország szívességet tesz Angliának és Franciaországnak, akiknek érdekeit veszélyeztetné a kommunista előretörés. 1938. március 13.-án bekövetkezik az Anschluss. Még ugyan ebben az évben, 1938. szeptember 30.-án sikerül diplomáciai eszközökkel, négyhatalmi megállapodással, Hitler - Mussolini - Daladier - Chamberlain által aláírt egyezménnyel elérni a Szudéta vidék Németországhoz való csatolását.

Hitler ez idáig mást nem tesz, mint érvényesíti a nemzeti önrendelkezés Wilson amerikai elnők által meghirdetett elveit. November másodikán - azaz egy hónappal később Magyarország is visszakapja Csehszlovákiától az elcsatolt felvidék egy részét. Ezek mind olyan változások, amelyek igazságosabb határokat eredményeznek. Volt a német birodalomnak még egy része, amely történelme folyamán mindig német fennhatóság alatt állt, maga Csehország. Mivel az önálló állami léte nem is része az európai köztudatnak, Németország könnyen megszerezheti. 1939. március 14.-én Pozsonyban bejelentik az önálló Szlovák állam megalakulását, Ungváron pedig a Russzin állam megalakulását. Hlinka szlovák nacionalista hívei hamar kiábrándultak Benes és Masarik Csehszlovákiájából és röviddel Trianon után az volt a véleményük, hogy többet szenvedtek két év alatt a pöffeszkedő csehektől, mint 1000 év alatt a magyaroktól.

Kiválásuk a Csehszlovák állam meggyengülése után előre látható volt, és nem is lehet sajnálni a cseheket érte. Hitler erre megszállja a maradék Csehországot, amely Statusa hasonlóvá válik, mint volt 1918 előtt - azaz a birodalom örökös tartományából németek Cseh-Morva protektorátusa lesz.

Ribbentrop külügyminiszter ad két hetet a magyaroknak arra, hogy Kárpátalját visszacsatoljuk. Élünk is a lehetőséggel Már majdnem teljes a III. Birodalom, csupán a Lengyeleknek átadott Korridor és Danzig hiányzik belőle. Hitler nem is követel a lengyelektől mást, mint azt amit igazságtalanul itéltek nekik Versaillesben. A franciáktól is csak Elzászt szeretné vissza venni. A lengyleknek is felajánlja a megegyezést sőt védelmet ígér nekik oroszok ellen. Az angol diplomácia azonban arra buzdítja a lengyeleket, álljanak ellen, mert ők megvédik őket.

Az a béke rendszer, amit a Versailles-i béke eredményezett, összeomlott és azok az államok ellen fordul, amelyeket kedvezményezett. 1939. szeptember 1.-én is a németek jogos igényeik miatt indítanak háborút, abban a tudatban, hogy az ő oldalukon áll az igazság... Valóban, a másik oldalon, pedig az irdatlan túlerő... Magyarország, mint hadszíntér...! Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét gyakran emlegetik mellék-, vagy másodlagos hadszíntérként. A puszta számokat tekintve ez indokoltnak tűnik. Katona-földrajzilag is látnunk kell azt, hogy a háború normandiai partraszállás utáni szakaszában megfigyelhető a törekvés: a szövetségesek angolszász vagy szovjet tagjai érjenek először a Harmadik Birodalom szívéhez, a Ruhr-vidéken avagy Brandenburgon át Berlinhez. Ezek mellett sem szabad azonban szem elő tévesztenünk azokat a tényezőket, amelyek a Kárpát-medencét fontossá tették – természetesen Magyarország mellett – a fő hadviselő felek számára is. 2.-IK VILÁGHÁBORÚ...!

Németország szempontjából a térség megtartása alapvetően volt fontos, hiszen egyfelől biztosítania kellett a túlélésre hivatott Alpesi Erőd (Alpenfestung) hadműveleti előterét, másfelől a román olaj elvesztését követően a magyarországi szénhidrogén-mezők birtoklása a háború folytatása szempontjából számára létfontosságúvá vált. Az sem volt elhanyagolható, hogy a térség elvesztése a Harmadik Birodalom további szövetségeseinek elhullását vonta (volna) maga után, amit Hitler nem engedhetett meg. Hitler sokáig nem adta fel a reményt, hogy a Szovjetunió, mint a cári Orosz Birodalom terjeszkedési irányai örökösének megjelenése a Balkánon, a háborúba való belépésre készteti a török vezetést, egykori (I. világháborús) szövetségese oldalán. Ebből a szempontból sem volt mindegy, hogy a németek katonailag jelen vannak-e a Balkánon vagy legalább annak kapujában.

A balkáni katonai jelenlét egyik alapfeltétele a Kárpát-medence, de legalább a Dunántúl megtartása volt. A szovjet felet a német törekvések megakadályozása motiválta a magyar olaj és a szövetségesek leválasztásának tekintetében csakúgy, mint az Alpesi Erőd kiépítésének kérdésében. Az sem volt lényegtelen számukra, hogy a Kárpát-medencében mennyi német erőt sikerült lekötni, illetve elvonni a lengyelországi főiránytól. Sztálin, bár elsődlegesnek tekintette a berlini irányt, maga is jelentősnek nevezte a magyar hadszínteret. 1944 októberében úgy fogalmazott, hogy „…igyekszünk gyorsan kijutni a hitleri Németország határaihoz… ehhez előzőleg, szét kell vernünk a magyar területen lévő ellenséget, Magyarországhoz fűződik fő érdekünk.” Szovjet gyalogos és páncélos alakulat a magyarországi harcokban...! A németek, a fentiek fényében, komolyan vették Magyarország védelmét. Szeptember 22-én Guderian erődvonalrendszer kiépítését rendelte el. Ez három fő védővonalból és azok reteszállásaiból állt. A Karola-vonal az Északi-középhegység déli peremén húzódott, a Margit-vonal Buda és a Balaton, illetve a Balaton és a Dráva között. Az Attila-vonal a főváros pesti oldalát vette körül. Ez utóbbi összekapcsolta a Margit- és az Attila-vonalat is.

A nyugati végeken, a domborzat függvényében hol magyar, hol osztrák oldalán épült ki a Birodalmi Vésőállás (Reichsschutzstellung). A galíciai hadműveletek utolsó szakaszában az 1. magyar hadsereg 1944 augusztusára visszavonult az erődvonalakba az Északkeleti-Kárpátokba. A hónap elején jelentős erősítések érkeztek a hadsereghez: 3 hadosztály (6., 10., 13.) és a III. hadtestparancsnokság. Utóbbi az Uzsoki-hágóban, a VII. hadtest a Pantyr- és a Tatár-hágóban védekezett. Az augusztus 5-én a Kárpátokon való áttörésre megalakított 4. Ukrán Front Petrov vezérezredes vezetésével többszöri halasztás után szeptember 9-én indította meg támadását. Az 1. magyar hadsereg a {I-385.} Toronyai- és a Tatár-hágó között visszavonult a Szent László-állásba. Ekkor indult meg az 1. Ukrán Front támadása az 1. német páncéloshadsereg ellen a Szlovákiába történő betörés céljából. Az így kibontakozó egy hónapos duklai csata miatt az 1. magyar hadseregnek át kellett vennie a német hadseregtől az Uzsoki-hágótól a Lupkowig terjedő arcvonalszakaszt. Szeptember második felében a III. magyar hadtest is visszavonult az országhatárra. Az OKH szeptember 22-én engedélyezte a visszavonulást az Árpád-vonalba, amit az 1. magyar hadsereg 25–27-én hajtott végre (Wintersport hadművelet). A magyar csapatok a Tatárhágó magyar oldala kivételével, ahol Tiszaborkútig vonultak vissza, október közepéig kitartottak az Árpád-vonalban. Október 17-én a hadsereg megkezdte a visszavonulást Kárpátokból, mivel a debreceni csata során a 2. Ukrán Front főerői már hátát fenyegették. A 4. Ukrán Front 17. lövészhadteste 18-án elfoglalta Máramarosszigetet, 24-én Husztot, 18. hadserege 26-án Munkácsot, másnap Ungvárt.

A hónap végén az arcvonal a Takcsány–Szobránc–Nagykapos–Csap vonalon hosszabb időre stabilizálódott. A 2. Ukrán Front 1944. október 6-án arcvonalának teljes szélességében Máramarostól Pancsováig offenzívát indított. Főerőit (7. gárdahadsereg, 6. gárda harckocsihadsereg, Plijev lovas-gépesített csoport, 53. hadsereg, 1. román hadsereg) a Délkelet-Alföldon összpontosítva áttörte a 3. magyar hadsereg védelmét, 8.-ára kijutott a Tisza Szeged feletti szakaszára, s hídfőket foglalt a jobb parton. 11-én elfoglalta Szegedet. 21-ére a 3. hadsereg arcvonala a 46. szovjet hadsereggel szemben megszilárdult a Kiskunfélegyháza–Baja vonalon. A 2. Ukrán Front főerői 8-án átkeltek a Hármas-Körösön, 28-áig a 6. német hadsereggel szemben Polgártól Tiszakürtig felzárkóztak a Tisza bal partjára, illetve megvívták a debreceni csatát.

A 2. Ukrán Front jobbszárnyán a 27., 40. szovjet és 4. román hadsereg az Észak-Erdélyből visszavonuló 2. magyar és 8. német hadsereget követve november 1-jéig jutott ki a Tisza Csap–Polgár szakszára. Nyíregyházát október 31-én foglalták el. Szovjet csapatok Szegeden, 1944. október...! A tiszántúli hadműveletek részét képező debreceni csata a második világháború egyik legnagyobb páncélosütközete volt. A szovjet hadsereg hadműveleti szintű bekerítésre irányuló offenzívájából fejlődött ki Nagyvárad–Debrecen–Nyíregyháza térségében, október 6–31. között. A Vörös Hadsereg Legfelsőbb Főparancsnoksága szeptember 25-i direktívája szerint a 2. Ukrán Frontnak október 6-án indított támadással fel kellett zárkóznia a Tiszára a Csap–Szeged szakaszon, a 4. Ukrán Frontnak október 1-jén indított támadással át kellett törnie a Kárpátokon a Felső-Tiszára, s a két szovjet hadseregcsoportnak Csap térségében találkozva be kellett kerítenie az Észak-Erdélyben harcoló 2. magyar és 8. német hadsereget, illetve az Északkeleti-Kárpátokban addig sikeresen védekező 1. magyar hadsereget. A német Dél Hadseregcsoport arra készült, hogy október 12-én indított támadással (Cigánybáró) kiszorítja a szovjet–román csapatokat Erdélyből és téli védelemre rendezkedik be a Kárpátok gerincvonalán.

Sajnos Magyarország legnagyobb kudarca és egyben kára a 1944 október 16. nyilas puccs volt, mikor Horthyt elvitték a németek és Szálasi került helyébe, mert addig elért reviziónísta eredmények elvesztek - Sztálin már nem látta érdemesnek megtartani - hiába Budapesti zsidók Horthynak és Koszorús ezredesnek köszönhetik hogy megmenekültek, minden már nem számít, már új szellek jártak... A 2. Ukrán Front október végére vette birtokba a Tisza vonalát, illetve a Bácskát és a Duna–Tisza köze déli részét, a 4. Ukrán Front az október 17-től visszavonuló 1. magyar hadsereg nyomában a Kárpátalját. Az előirányzott bekerítést azonban nem tudták megvalósítani, az 1. magyar hadsereg képes volt a rendezett visszavonulásra Szlovákia felé, a 2. magyar és 8. német hadsereg kivágta magát Debrecen és Nyíregyháza között a Tisza irányába.

A németek {I-386.} számára ezért a debreceni csata ún. elhárító győzelem (Abwehrsieg) volt. Szűk értelemben a debreceni csata a Debrecen körzetében október 9–20. között lezajlott találkozóharcok (mindkét fél támadással igyekszik céljait elérni) összessége. A szovjet 6. gárda harckocsihadsereg és Plijev lovas-gépesített csoport 6-án délről elérte a Sebes-Köröst, utóbbi 9-én Püspökladánytól Nagyvárad felé fordult, a város előtt elakadt 6. harckocsihadsereg támadásának előmozdítására. A 6. német hadsereg Debrecen–Nagyvárad térségébe vonult vissza, a 2. magyar és 8. német hadsereg 8-án este megkezdte a visszavonult Észak-Erdélyből. 12-én elesett Nagyvárad, 14-től a III. német páncéloshadtest is Debrecen irányába vonult vissza. Október 10–16. között Debrecentől délre a 6. szovjet gárda lovashadtest bekerítésben harcolt, a 2. Ukrán Front parancsnoka Kecskemét alól visszafordította a 18. harckocsi-hadtestet. 19-én a zömmel a Cigánybáró hadműveletre és a nyilas puccs biztosítására összevont csapatokból felállított IV. német páncéloshadtest Szolnok felől támadást indított keleti irányba.

Szovjet részről ide csoportosították át a 7. gárdahadsereget. 20-án hajnalra a Plijev- és a Gorskov lovas-gépesített csoport elfoglalta Nyíregyházát, s Rakamaznál és Dombrádnál elérte a Tiszát, ezzel kezdetét vette a tág értelemben vett debreceni csata részét képező, a 2. magyar és 8. német hadsereg gyűrűből való kitörését eredményező nyírségi csata. 22-én Nagykállónál találkozott nyugat felől az 1., kelet felől a 23. német páncélos. Német alakulatokat vontak össze BUDAPEST védelmében, magukra hagyva a románok és oroszokkal szembeálló a magyar csapatokat. Decemberben megkezdödött BUDAPEST OSTROMA. 52 NAPIG ÁLLTÁK A SARAT, MAJD JÖTT A KITÖRÉS - mérleg 700 kb megmenekültek , 44 000 hősi halott. Utána már az oroszok könnyen elérték Berlint (Bécs 11 nap után kapitulál),1945 májusában vége lett a II. VH.-nak. és következett 45 év orosz megszállás .

-SZTEZ-