II.-RÉSZ .
HOL VOLT AKKOR ITT "ROMÁNIA" "SZLOVÁKIA" "UKRAJNA"?
Először tekintsük át a Sztálini rendszer kialakulásának történetét:
A cári abszolutizmus rendszere ellen az orosz értelmiség és nemesség kezdett szervezkedni. Ezek nem szocializmust akartak, hanem reformokat, Oroszország megerősítését. Nem voltak antiklerikálisak sem, demokráciát szerettek volna és fejlődést. Ezt nem tűrte el a hatalom, és a cári időkben kialakult rendszerben ezekért a kísérletekért halál vagy szibériai száműzetés járt.
Oroszország volt a legerősebben zsidógyűlölő ország, maga a pogrom kifejezés is innen ered. Időről időre bekövetkező pogromok kettős célt szolgáltak, az elégedetlen néptömegek haragjának levezetését és a zsidók túlzó hatalmának letörését.
Az orosz zsidóság számára kapóra jött Marx és Engels ideológiája, mely segítségével a népharagot a burzsoáziára, a nagybirtokosokra és a kulákokra irányíthatták. Vlagyimír Iljics Uljanov egyike volt a felforgató agitátoroknak, és személyes gyűlölet is hevítette a cári család ellen.
Az első világháború idején a német titkosszolgálat felismerte, hogy a bolsevista agitátorok hasznos segítségére lehetnek a keleti óriás gyengítésében. A svájci emigrációban élő Lenint ők segítették vissza Oroszországba, a kellő időben, mikor a 1917-es polgári forradalom megdöntötte a cári rendszert a központi hatalom meggyengült. Lenin nemcsak német kémmé lett, de egyéb emberi jellemvonásait tekintve is visszataszító mocsok volt. Például Párizsban megismerkedett egy spanyol zsidó anarchista nővel, akitől szifiliszt kapott, amit átadott feleségének, Krupszkájának miután az is kiérkezett hozzája, hármasban éldegéltek. Vlagyimir Iljics Uljanov a Lenin álnevű kopasz zsidó Engesztelhetetlenségével és gátlástalanságával került a bolsevik mozgalom élére. Személyes parancsára végezték ki a teljes cári családot - a gyerekeket is.
Lenin elvtárs nagyon szerette a gyerekeket! Megölni. Bár teljes bűnlajstroma még nem ismert, milliók élete szárad a lelkén, ha volt neki egyáltalán. Lenin fő vetélytársa a szintén zsidó származású Trockij volt, aki azonban Lenin elvtárssal ellentétben valóban hitt a szocializmusban és jó hazafi is volt. Trockij legyőzéséhez Lenin olyan társakat választott, akik nálánál is aljasabbak voltak. Ilyen volt Joszip Iszarionovics Dzsugasvili, ismertebb nevén, Sztálin. Gruziai zsidó eredetű család fia ortodox papnövendékként kezdte, de botrányos magatartása - bordélyházakban való részegeskedés miatt kicsapták. Erre felcsapott postarablónak, de elkapták. Hogy mentse az írháját, beállt a titkos rendőrség besúgói közé, magát anarchistának, majd kommunistának adva ki, rendőrkézre adta a teljes bakui bolsevik sejtet. A polgárháború idején, mint politikai tiszt és hóhér jeleskedett a Kolcsak elleni harcokban, majd ő lett Lenin véres jobb keze. Lenin későn ismerte fel, hogy Sztálin az életére és a hatalmára tör. A Lenin elleni merénylet nem sikerül, de a sebesült vezér gyógykezelése lehetővé teszi, hogy megmérgeztesse arzénnal az orvosaival.
Sztálin 1922. április 3.-án lett a bolsevik párt főtitkára. Lenin ezt azért támogatta, hogy Trockijt le tudja győzni. Sztálin, igazán egyeduralmat csak 1924 január 21-e Lenin halála után tudott kialakítani mikor Trockijt és Zinovjevet 1927. december 2-19 közötti XV. SZKP kongresszuson kizáratta a pártból. Joszip Iszarionovics Dzsugasvili ekkor még (Bar) Koba álnéven. Nomen ezt onem, rablógyilkos gazember volt, mint a kettő. Bár ki tudja, lehet, hogy a ókori zsidó rablógyilkos született újjá benne....
A száműzetésbe kényszerült Trockijt 1940 augusztus 20.-án jégcsákánnyal verik agyon Mexikóvárosban. Bár Hitler is leszámolt párton belüli ellenfeleivel, (Hosszú kések éjszakája 1938. november 9-10) de gyorsan és határozottan tette, nem állandó terror mellett és nem oly beteges bizalmatlansággal, mint Sztálin. (Hitler csak a háború végén lett paranoiás, mikor lelkileg összeomlott.) Sztálin senkiben sem bízott és nem is bízhatott rendszerét a bukástól csak a háború mentette meg. A Szovjet hadseregben a németektől kapott adatok alapján elvégzett tisztogatás mutatta, hogy Sztálinnál elvetemültebb gazembert, örültet nem lehetett találni. Még egy ilyen örültnél is vannak, akik rajongásig szerették, istenítették. Ebben szerepet játszott, hogy az oroszok hozzá szoktak a cár egyeduralmához. Car szkazal - a cár parancsával nem szegülhet senki sem szembe.
Végül majd az menti meg Oroszországot, aki a legkevésbé tartotta magát ehhez. Zsukov Marsall, aki éppen hogy megúszta a tisztogatást, távol-keletre való helyezéssel. A kommunista rendszer szinte mindent lerombolt Oroszországban. A vallást, a tulajdont, az erkölcsöt. Barbár hordává züllesztette a népet, egy maradt csak meg, a hazaszeretet.
A kolhozba kényszerített muzsikok korábban olyan nyomorban éltek, hogy fel sem fogták a rabszolga létet. A módosabb parasztokat, kulákokat üldözték, és sanyarú sorsa volt a doni kozákoknak is, és ezek többsége gyűlölte a szovjetrendszert - sokan elrejtették a fehér orosz egyenruhájukat, és sokan a németeket felszabadítóként ünnepelték. Sztálin egyik legocsmányabb rémtette volt, Ukrajna totális kifosztása, padlások lesöprésével, és az így elrabolt gabona exportálása. Milliók haltak éhen, de a nyugat mit sem törődött vele, sőt 1934. szeptember 18.-án felvették Szovjetuniót a Népszövetségbe.
Németország és a Szovjetunió közötti szövetség éppen az által volt kecsegtető mind a két fél számára, mert mind a két ország nemzetközi elfogadottsága alacsony volt. A németeket még mindig gúzsba kötötte a versailes-i béke. Nem képezhette ki a hadseregét, az orosz hadsereg pedig technikailag maradtak végzetesen le. Az orosz - német együttműködés keretében németek fegyvert szállítottak az oroszoknak, az oroszok pedig kiképezték a német tiszteket, a pilóták számára gyakorló terepet biztosítottak. Később ez nagy hasznára volt a németeknek, de egyéb kereskedelmi kapcsolatok, áruszállítások is kedvezőek voltak mind a két félnek. Ha összehasonlítjuk a német és az orosz rendszert, a német szabadabb és hatékonyabb is Ami rokon elem volt még a két birodalomban, hogy mind a kettőben párturalom volt, ami egyszemélyi hatalommá alakult át. A párttagok elvtársnak illetve párt-elvtársnak szólították egymást, mind a két ideológia totális eszme volt, de a német bizonyos szintig nem kérdőjelezte meg a magántulajdont. Mind a kettő szocializmust hirdetett, de a német sokkal hathatósabban meg is valósította a szociális gondoskodást, mint a nyomor küszöb alatt élő orosz rendszer.
A magán tulajdon léte miatt a német rendszer nem lehetett annyira totális mind az orosz, de kíméletlen és hatékony volt, míg az orosz könyörtelen és totális csőd. Oroszországnak nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy a németeket megállítsa, bár nyersanyagokban hihetetlenül gazdag volt, míg Németország sokkal szegényebb, de ipari feldolgozott termékekben szegény. A hadipar minden próbálkozás ellenére se érte el még a szövetségesek szintjét se a harmincas években. A németekkel való együttműködés sokat javított a helyzeten, de nyílván nem annyit, hogy a németekkel versenyre kellhessenek.
A németek jól ismerték Oroszország képességeit, és reális volt az, hogy képesek legyenek legyőzni Sztálint, hiszen a cári Oroszországot is megverték az első világháborúban. Nem vették tekintetbe azt, hogy az USA-nak küldött hadüzenet után az oroszok anyagi, hadiszállítási és technológiai segítséget is kapnak. Szovjetunió, Sztálin élt is ezzel az eséllyel, sőt vissza is élt vele, mikor ügynökeivel megszerezte az atombomba titkát. Maga Sztálin is, bár zsidó származású volt, egyes feltételezések szerint, szintén a zsidókat ki akarta telepíteni, erre hozta létre a Zsidó Autonóm Köztársaságot. Így bűntársai és áldozatai között is szép számban voltak zsidók. Míg Németország létét a nyersanyaghiány fenyegette, addig Sztálin rendszerét még a kimeríthetetlen készletek sem menthették meg.
A háború után az oroszok Kelet Európa Kifosztásával-szipolyozásával tudták ideig-óráig stabilizálni a rendszerűket. Tragikus, hogy Oroszországot éppen az elpusztítására indított háború mentette meg. Az természetesen nem igaz, hogy a háború kirobbanásában az oroszok ártatlanok. Éppen ellenkezőleg, Sztálin nagyon is tudta, hogy csak az mentheti meg, ha idejében szembefordul a németekkel, ezért vonultatta fel a csapatait, és ezért nem hagyott más választást Hitlernek, aki csak megelőzze az orosz támadást. Sztálin is lebecsülte ellenfelét, de ő is Hitlert tartotta világuralmi vágyai legnagyobb vetélytársának.
Hamis mítoszok az iskolánkban belénk sulykolt történelem felfogás szerint Németország az egész világ leigázására készült. Szó sem volt erről, pusztán arról, hogy a nemzeti szocialista ideológia a német élettér kitágítását tűzte ki célul, és abban reménykedtek a németek, hogy más árja népek is átveszik az eszméiket.
Az első VH következményeként a sokkal nagyobb gyarmatokkal rendelkező angolok és franciák lenyúlták Németország külbirtokait is, beszűkült a német nép és gazdaság élettere, a világ felosztása még igazságtalanabbá lett. Oroszország valóban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy leigázza az egész világot, azt amelynek a felét a II. VH kitörésekor Anglia és Franciaország uralt.
Ha a jelenlegi helyzetet nézzük, akkor az USA az egész világot uralja. Hitler legfeljebb álmodhatott ilyen totális világuralomról, amit az USA megvalósított. Ahogy ma az USA és az EU a globális világrendet rákényszeríti mindenkire, a németek is szerették volna a nemzeti szocialista eszméket terjeszteni, ehhez azonban a katonai erő csak lokális eszköz volt. Már azért sem lehettek volna reálisak a német világuralmi tervek, mert a németek nem is voltak ehhez elegendően sokan
A németek egy államot valóban meg akartak semmisíteni, a vetélytárs Szovjetuniót, Sztálin rendszerét, de nem akarták Oroszország teljes pusztulását. Csehek és lengyelek esetén is, az ország egy részét, a protektorátusok területét meghagyták volna. Az oroszok ezzel szemben a lengyeleket is, cseheket is, és minket is 45 évig gyarmattá tettek. Németországnak még Európai győzelem esetén sem lett volna esélye arra, hogy legyőzze az amerikaiakat. Európai hegemónia, gyarmati, félgyarmati és csatlós országok rendszerére épült volna a német világrend, amely messze nem terjedt volna ki az egész földre. Nem, mert ez minden időben irreális vállalkozás lett volna, és még győzelem esetén is összeomlást eredményezett volna.
Nem szabad azt gondolnunk, hogy a III Birodalom teljesen minden realitás érzék nélkül, az egész világra akarta volna kiterjeszteni a befolyását. Hitler abban reménykedett, hogy idővel az USA és Anglia nemzeti szocialista mozgalmai jutnak hatalomra, és ezekkel az államokkal már a közös ideológia alapján tarthatott volna kapcsolatot. Franciaország esetében létre is jött németbarát kormányzat Vichy kormány, és máshol is támaszkodtak a németek a helyi erőkre. Németország törekedett is a békekötésre Angliával, épp úgy, ahogy az első világháború végén is kész lett volna kiegyezni az antanttal. A német haderő a Szovjetunió megtámadása és az USA hadba lépése előtt sem volt elegendően erős egy Angliai invázióhoz sem. Nem is gondolhattak reálisan arra a németek, hogy a sokkal távolabbi USA ellen támadást intézhetnének, de az amerikaiak kormányzata ismét elhitette a néppel, hogy az a veszély fenyeget, hogy a Németek Mexikó felöl elözönlik az országot. Roosevelt pontosan tudta, hogy Amerika szégyenletes első világháborús szerepvállalása után nem kockáztathatja meg a hadba lépést Németország ellen, Anglia oldalán. Nem, mégpedig azért nem, mert egyértelműen belső feszültségek keletkeztek volna, felerősödött volna az antiszemitizmus és új polgárháború is kirobbanhatott volna, ha az amerikaiakkal nem sikerül elhitetni, fenyegetettek. Japán és maga Hitler játszott Roosevelt kezére. A Führer abban a meggyőződésben volt, hogy az amerikaiak többségének elege van a zsidó uralomból, és németekkel rokonszenvezik, a német, olasz és ír bevándorlók súlyát túlbecsülte, azt hitte, hogy az Amerikaiak még emlékeznek arra, hogy Anglia volt a gyarmattartójuk, hogy az angolok felégették a Fehérházat. Sokkal erősebbnek gondolta az amerikai náci pártot is. Ezekben a kérdésekben nem is lehetett jobb belátásra téríteni. Arra számított, hogy a túszként fogva tartott zsidóságot is alku alappá tudja tenni.
A II. VH kitörése előtt a Németországi koncentrációs táborokból egy hajórakományi zsidót német óceánjárón Amerika partjai felé küldött, azzal, ha ti szeretitek zsidókat, akkor fogadjátok őket be. Az USA kormányzata azonban nem merte vállalni a koncentrációs táborból elengedettek befogadását. Kubát, Batista elnököt kérték fel, engedje be az országba a menekülteket. A kubai diktátor minden amerikai kérést teljesített, erre is először igent mondott, de olyan erős ellenállásba ütközött a terv, hogy vissza kellett vonnia az engedélyt. Végül a hajó visszafordult Európa felé, és a menekülteket kénytelen kelletlen franciák, hollandok, belgák, angolok fogadták be. A sorsuk különösen tragikus, mert közülük sokan ismét koncentrációs táborba kerültek, mikor elesett Hollandia, Belgium, Franciaország. Franciaország lerohanása után is lehetőséget adtak a németek a zsidóknak az akkor még semleges USA-ba távozni, de az USA nem változtatott a bevándorlási politikáján. Egy alkalommal 2000 gyereknek adtak vízumot, olyanoknak, akiknek a szülei hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekeiket örökbe adják az államokban. Csak a gyerekeknek, akiknek a szüleiről tudták, koncentrációs táborokba fognak kerülni, kényszermunkára! Hitler ezeket a jelzéseket tévesen értelmezte, meg volt győződve arról, azért ilyenek az amerikaiak, mert a náci párt erős.
Nem, szimplán jellemtelenség állt az amerikaiak magatartása mögött, részvétlenség. Bárdossy Lászlót többek között azért ítélték halálra, mert nem engedett be az országba 100 ezer galíciai zsidót. Ilyen alapon Rooseveltet is halálra lehetett volna ítélni, mert neki lehetősége lett volna az összes zsidó megmentésére, de esze ágában nem volt. Nem érdekelte az Amerikai kormányt a zsidó emberek sorsa, annál inkább érdekelte őket a zsidó bankok érdeke, mint mindig.
Hitler túl naiv volt, azt hitte, hathat az amerikaiakra, és le is becsülte az USA erejét. Nem számított arra, hogy az amerikaiak képesek lesznek nagyobb csapatokat áthozni Európába, mikor Japánnal háborúznak a Csendes Óceánon. A japán támadás után hadat üzent, hogy ezzel feleljen Amerika I.VH végi hadüzenetére. Tragikus tévedés volt, lévén az amerikaiakat nem fenyegette igazán Japán, mert ipari potenciáljuk lehetővé tette, hogy lekörözzék a Csendes Óceáni ellenfelüket is.
Roosevelt mesteri aljassága volt az, ahogyan Japánt rávette a Pearl Harbour elleni orvtámadásra. Az USA lakossága egyáltalán nem akart volna háborúba lépni sem Európában sem pedig Japán ellen. A japán flotta főparancsnoka tisztában volt vele, előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a Japán-Amerikai háború, de azzal is, hogy csak egy villámháborúban lehetnek a japánok győztesek, mielőtt beindul a haditermelés az USA-ban. Elé tették hát csalétekként a Pearl Harbor támaszpont flottáját. Védtelenül hagyva az úgyis nagyrészt elavult hajókat. Nem tudott Japán ennek a kísértésnek ellenállni és a legrosszabb pillanatban támadott. Tudtak az amerikaiak a támadásról, de szándékosan nem riadóztatták a támaszpontot, hogy elegendően sok áldozat legyen, elég nagy legyen a felháborodás. Ráadásul az oroszok is tudomást szereztek Ferdinánd Sorge kettős ügynök révén a tervről, és Zsukov csapatait át tudták dobni az Amur mentéről Moszkva alá.
Roosevelt zseniális aljassága, amerikai életek feláldozása árán megmenekült Moszkva, az USA hadba lépett és Hitler is elkövette a végzetes hibát, hogy szövetségeseivel együtt hadat üzent. Roosevelt is megvalósította azt, amit Wilson, az amerikaiak elhitték, hogy hazájuk veszélyben van meg kell védeni azt a japánoktól és a náciktól. Pedig a háttérben most is üzleti megfontolások szerepeltek, bank érdekek, kellett az újabb háború, amerikai bankoknak, hogy növekedjen a szent profit. Valójában Németország volt az a hatalom, amelyiknek a béke érdeke lett volna, de nem maradt más választás, mint a háború. 1939-1941-ben a németek európai hegemóniát akartak, és szerettek volna győzelmeik után békét kötni Angliával.
Ebben az időszakban Hitler kényszerű szövetségesre talált Sztálinban, de 1941 nyarára már elviselhetetlen volt az orosz nyomás, kielégíthetetlenek Sztálin igényei. Sztálin maga is készült Hitler megtámadására, és a németek páratlan teljesítménye, hogy sikerült megelőzniük. A németek ellen támadásra készülő orosz alakulatok között törtek át a Wermacht csapatai, bekerítették őket és ennek köszönhetően gyors volt a német előrenyomulás.
1941 végén a németek alaposan alábecsülték az oroszok erejét is, mert a Moszkva alatti vereségük után még kevéssé lett volna szabad Hitlernek hadat üzennie az államoknak. Ez volt a háborúnak az a pontja, amikor a Führer megingott, nem volt képes okosan dönteni, nem tudta felvenni a versenyt az ellene szövetségre lépő trióval, Roosevelt, Churchill és Sztálin hármasával. Ő kiscserkész volt hozzájuk képest, nem tudott elég dörzsölt, eléggé könyörtelen, számító lenni. Partnerei, Hirohitó Japán császár és a Duce pedig nem voltak méltó társai. Hogy ezúttal a német nép agóniája még három évig tartott, az csak annak köszönhető, hogy a németek minden képzeletet meghaladó módon küzdöttek. Voltak persze a németeknek később is győzelmi esélyeik, egészen 1943-ig, de ezek is sorra elvesztek, legtöbbször Hitler személyesen meghozott hibás döntései miatt.
A nemzeti szocializmus még német győzelem esetén sem uralhatta volna az egész világot. Oroszország kormányzása nem lett volna megoldható bekebelezéssel. Vlaszov tábornok ezt felismerve állt a németek oldalára, tudván, hogy a németeknek győzelmük esetén is szüksége van egy velük baráti de többé-kevésbé független Oroszországra. Anglia kiszorult volna a közel keleti térségből, Csendes Óceáni gyarmatait elveszítette volna, de Afrika nagy része az ő birtoka maradt volna és India és a Domíniumok is, megmaradtak volna. Az USA megőrizte volna a befolyását az amerikai kontinensen, és nem válhatott volna az egész világ urává. A nemzeti szocializmus, mint eszme tért nyert volna ugyan, és fenyegette az imperialista világrendet, hasonlóképpen, mint a kommunista ideológia, de messze nem tudta volna az sem uralma alá hajtani az egész világot, mint ahogyan az oroszok is megbuktak.
Német győzelemnek súlyos következménye lett volna Németországra nézve, hogy ott megmerevedik a totális rendszer, ez pedig visszavetette volna a német fejlődést. A mi lett volna, ha nem a történelem kérdése. Pusztán azért kell ezeket megfontolnunk, mert a háború alatt is egy német világuralom rémével fenyegették az embereket, és utána is az volt a propaganda eszköze, hogy bármilyen elnyomás is van, még mindig jobb, mintha a németek győztek volna. Végül megvalósult világuralom, amerikai világuralom, totális rendszert is el kellett viseljünk, orosz totális rendszert. Azaz Németország veresége nem mentette meg az emberiséget attól a rossztól, amivel fenyegették. Hibás az a felfogás is, hogy jobb lett volna, ha a németek győznek. Teljesen mindegy volt ki győz, mert nem az számit, ki kit nyom el, ki kit foszt ki, hanem az, hogy elnyomásra és kizsákmányolásra épül ma is a világ.
A II.VH-t természetesebben az erősebbek nyerték meg, sokszoros túlerő révén. Ami érdekes, hogy miként használják fel a tömegek manipulálására a hamis mítoszokat. Az amerikai katonák java része ma is azt hiszi Irakban, hogy Szaddam Husszein komolyan veszélyeztette Amerikát. Mind a két oldalón harcolók meg voltak arról győződve, hogy igaz ügyért harcolnak a II.VH-ban is, de szó sincs arról, hogy akár az egyik akár a másik fél az igazságos kormányzást képviselte volna. Hogy a szövetségesek nem a Grál lovagjai az már a háborúban is kiderült, utána pedig még inkább, de a németek sem voltak az igazság bajnokai, noha éppen az őket ért kétségtelenül igazságtalan béke miatt indítottak háborút. Nem, mert a nemzeti szocializmus nem volt képes arra, hogy Nietzsche eszméinek megvalósítója legyen.
A személyi kultusz, tudománytalan fajelmélet, agresszív érdekérvényesítés, machiavellista felfogás, erőszakosság, bűnök elkövetése, emberek elhurcolása, megkínzása, a nemzeti szocialista rendszer elemei bár a németeket ért sérelem ellenhatásai voltak, nem teszik a III. Birodalmat az igazságos kormányzás világává. A német hadsereg ugyanakkor kétségtelenül megteremtette az emberfeletti embert, aki képes önmagán felülemelkedni, de ez kevés az üdvösséghez, ha zsarnokság van a társadalomban, ha ártatlanok szenvednek mások bűnéért. A cél szentesíti az eszközt elvéről derült ki, nagyon nem igaz.
A másik nagy tanulsága a dolgoknak, hogy éppen olyan ostobaság mindenért a németeket felelőssé tenni, mint az, ahogyan a németek minden baj okának a zsidóságot tekintették. Ha reálisan ítéljük meg a fő hadviselő feleket, és a történelem mozgató rugóit, akkor már egyáltalán nem állja meg a helyét, hogy Horthy kormányzata helytelenül cselekedett, amikor a németek oldalára állt. A céljuk ugyanis nem más volt, mint minél kevesebb áldozattal kikerülni a háborúból, amelybe két totális állam között kényszerült. A Szovjetunió valóban a gonosz birodalma volt, ellene viselt háború nem szégyen. Ismerve az eseményeket az is világos, hogy az úgy nevezett demokráciák a saját törvényeiket kijátszva, nemegyszer a saját polgáraik feláldozása árán, a közvéleményt manipulálva működnek. Ez, ha lehet, még visszataszítóbb, mint a totális rendszer.
Lengyelek veszte
A második világháború kezdetét jelentő lengyel német összecsapás során nemcsak e két nép érdekei ütköztek össze, hanem egy négyes kapcsolatrendszer lengyel-német-orosz-zsidó alakította az eseményeket. Mind a négy etnikum ellenséges volt a három másikkal, de sajátos érdekközösségek jöttek létre köztük.
Az oroszok és zsidók a kommunista eszmék terjesztésében voltak szövetségesek, németek és oroszok pedig stratégiai érdekeik miatt működtek együtt. Volt szándék a közeledésre Pilsudski marsall szanációs kormányzata idején a lengyelek és a németek között is - hiszen a fő ellenségnek mind a ketten az oroszokat és zsidókat tartották. Hogy mégis lengyel-német szövetség helyett lengyel-német háború lett a végkifejlet, amely az oroszoknak és zsidóknak kedvezett, annak több oka volt. Lengyel oldalról a hagyományos lengyel-francia, lengyel-angol kapcsolatokra alapoztak, abban a hiszemben, hogy biztonsági garanciáik elegendőek lesznek, megsegítik őket a szövetségeseik, pont fordítva történt! Ők segítettek a szövetségeseknek Hitlert legyőzni, és elárulták őket!! Arra nem számítottak, hogy egyszerre támad rájuk Hitler és Sztálin, időt sem adva szövetségeseiknek a segítségnyújtásra, ha az egyáltalán szándékuk lett volna. Természetesen az orosz állítás, hogy ők pusztán saját biztonságuk érdekében támadtak a lengyelekre, hogy megvédjék őket is a németektől, hazugság. Egyrészt a II. Világháború után a 39-es támadás során elfoglalt területeket elcsatolták Lengyelországtól, másrészt a fogságba esett lengyel tiszteket az oroszok a Katyni táborban lemészárolták.
Természetesen az Atlanti Charta üres szó maradt a lengyelek számára is Ez bűntény már a háború alatt kiderült, amit az oroszok tagadtak, a szövetségeseik szemet hunytak felette, de világosan mutatja, az oroszok sokkal aljasabbak voltak a lengyelekhez, mint a németek. Az oroszoknál is aljasabbak voltak az angol amerikai szövetségesek, akik tudták mit tettek az oroszok és hallgattak róla, sőt kiszolgáltatták a foglyaikat, németeket, magyarokat, ukránokat, kozákokat az oroszoknak. Ez részben gyilkosság. részben pedig rabszolga kereskedelem.. Intolerancia és annak az oka Poroszország korában, Németország volt a legtoleránsabb ország Európában, hogy ez megváltozott, annak komoly oka volt..... Hitler beszél az intoleranciáról... Német részről a németek, különösen Hitler, igazából a lengyel zsidókat utálták, a lengyeleket "csak" lebecsülték, alacsonyabb rendű szláv - azaz szolga fajként tekintve őket. Valójában a náci fajelmélet tudománytalansága ütközik ki ezen.
A Szlávok a germánok közeli rokonai. Maguk a lengyelek részben szláv részben pedig szkíta-szarmata eredetű népesség, kultúrájuk, szokásaik, szabadságszeretetük, a többi szlávtól élesen elütő karakterük éppen a szarmata eredet nyoma, és éppen ezért is voltak mindig is velünk jó viszonyban, mivel rokon a nemzeti karakterünk. A lengyelekhez képest éppen a németek barbárabb népesség abban az értelemben, hogy később jelentek meg a történelem színpadán, mint a lengyelek velünk is rokon szarmata ősei.
Maga a lengyel nyelv sem illik igazán bele a szláv nyelvek közé, és a lengyelek mindig is szembehelyezkedtek az orosz pánszláv törekvésekkel. Igazi ellentét - bár ennek is vannak előzményei nem a lengyelek és a németek között volt, hanem a németek a lengyel zsidókat utálták, de nagyon. Lengyelországban a szocialista mozgalom szétvált a Rosa Luxemburg féle zsidó és a Josef Pilsudski féle lengyel ágra. A lengyelek jellemző módon az általuk német zsidóknak nevezetteket utálták, azokat akiket a németek lengyel zsidónak neveztek.
Hitler személyes ellenszenve Rosa Luxemburgnak és társainak az I világháború végén németországi forradalmakban betöltött dicstelen szerepére vezethető vissza. Rosa Luxemburgék, miután lengyelek között nem tudtak tért nyerni a vergődő Németországban próbálkoztak. Rossz ötlet volt, mert őt és Karl Liebknechtet az 1919. január 11.-ei Berlini spartakista felkelésért felelősöket porosz katonatisztek 1919. január 15.-én kinyírják. "Gut gemacht", bárcsak minden kommunistával így jártak volna el, sok szenvedéstől szabadult volna meg a világ. A németek által lengyel, a lengyelek által német zsidóknak titulált kommunista felforgatók a két nép között szítottak ellenségeskedést. Egyik felől németnek, másik felől pedig lengyelnek nézték őket és az ellenszenv ráragadt a németekre és a lengyelekre is.
Mikor a németek megszállván Lengyelországot, a zsidókat először gettókba, majd koncentrációs táborokba viszik, a legtöbb lengyel még hálás is ezért. Hitler a Kommunizmusról Az oroszok által megszállt kelet Lengyelországban a zsidókat egyáltalán nem zavarja hogy újra orosz uralom alatt élnek, ezért a lengyelek még jobban meggyűlölik őket. Sztálin hagyja őket seftelni, valójában kifosztja őket, mert értéktelen rubelért vásárolnak a zsidó kereskedőknél a vöröshadsereg tisztjei (1 rubel=1 zlotyi árfolyam szerint átváltva a pénzt). A lengyelek még inkább részvétlenekké váltak a helyi zsidósággal szemben, mikor a német támadás őket is elérte.
A lengyelek számára az oroszok voltak az a fő ellenség, akinek Lengyelország feldarabolását és megszűnését köszönhették. A poroszok is megpróbálkoztak az általuk lenyúlt területek németesítésével, és még legszabadabban a galíciai lengyelek élhettek, de igaz elnyomást a cárok Oroszországa jelentette számukra. 1916-ban Németország és a Monarchia deklarálta a független Lengyelország helyre állítását, ami azonban csak 1918 november 22.-én a német kapituláció után valósult meg. Lengyelország nyugati határait békeszerződés szabta meg, keleti határaikat ezzel szemben a szovjet Oroszországgal vívott háborúban harcolták ki a lengyelek. Tuhacsevszkij csapatait Varsónál állította meg Pilsudski marsall és a Rigai fegyverszünet, 1920. október 12. jelölte ki.
Hitler ostobasága és a lengyel-német zsidóság tevékenysége eredményezte, hogy a legyelek a II. Világháborúban kénytelenek voltak az oroszok oldalán harcolni, a Katyni mészárosok oldalán. Ez a hivatalos történelemkönyvekben nem szerepel ugyan, de sok lengyel állt a németek mellé is, de a nácik nem igazán bíztak bennük, másra mint hadtáp munkára nem igazán használták őket.
Az angolszászok és az oroszok oldalán harcoló lengyel egységek ezzel szemben a legelitebb elit alakulatok voltak, és számos hőstett fűződik a nevükhöz. Önmagában nem elég a elszántság, hazafiság ahhoz, hogy elit alakulat váljon egy egységből. Az alapot mindenképpen Pilsudski marsall Lengyelországa, katonai diktatúrája teremtette meg. Ez nevelte ki azt a tisztikart, amely aztán értelmiségiekkel kiegészülve a honi hadsereg alapját is képezte, amelyek vezetésével a lengyel alakulatok oly vitézül harcoltak az angolszászok oldalán. Sztálinnak is jól jöttek a lengyel katonák, de a tisztjeik nélkül, amiket bolsevik agitátorokkal és orosz tisztekkel, illetve általa kiképzettekkel helyettesített. Pilsudski marsall újjáteremtette azt a nemesi elitet, amelyik a régi Lengyelország, nemesi konföderáció tradícióit tovább tudta vinni.
Sztálin az angolszászok orra előtt semmisítette meg a Londoni emigráns kormány alapját. (Lásd Varsói felkelés.) Hitler sem volt sokkal emberségesebb a lengyelekhez, mint szolgafajt kezelte őket, akiket, míg a birodalom számára dolgoznak, megtűr, amíg nem helyettesítheti őket németekkel. A háború idején sok lengyelt hurcoltak a birodalomba kényszermunkára, részben az iparban részben a mezőgazdaságban foglalkoztatva őket. Ezeknek a helyzete nem sokkal volt különb, mint a koncentrációs táborbelieké, ahová szintén sok lengyel került. Azok a német katonák, akik harcoltak is a lengyelekkel, mind például Rommel, nem osztoztak Hitler lengyelek iránti megvetésében. Churchill és a szövetségesek építettek is a lengyel katonák németellenes indulataira, kihasználták őket, tudva Lengyelország Sztálin kezén fog maradni ...
Kövessük most a Lengyelországi történéseket időrendben: 1915 Lengyelország egész területe Németország és a Monarchia kezére kerül. 1916. november 5-én a német és osztrák császár deklarációt tesz közzé az önálló lengyel állam létrehozásának ígéretével. A galíciai konzervatívok javaslata a Monarchiának Trialista átalakítása Ausztria - Magyarország - Lengyelország egyesülése. (Ötletnek nem rossz!) 1918 november 11. Német kapituláció compiegne-i erdőben 1918. november 22. Lengyelország megalakulása 1919 Január parlamenti választások Lengyelországban 1920 április. Lengyel szovjet háború 1920 augusztus 19 Pilsudski marsall Varsónál megveri Tuhacsevszkij csapatait- 1920. október 12. Rigai fegyverszünet. 1926 május 12 Pilsudski marsall puccsa, szanációs diktatúra, a lengyel állam megszilárdítása 1935 május 12 Pilsudski marsall halála, szanációs rendszer vége Második világháborút megelőzően 35 milliós ország lakosságának 66 %-a volt lengyel, 14 %-a ukrán, 10 %-a zsidó, 4 %-a belorusz, 2 %-a német és kb. 4 % egyéb. Pilsudski marsall antikommunista volt, de nem antiszemita, és Lengyelországban nem született zsidóellenes törvény, bár társadalmi feszültségek ott is kiütköztek.
Pilsudski rendszere és a magyar kormányzat között baráti viszony alakult ki. Lengyelországnak nem volt félni valója a magyar revíziótól, éppen ellenkezőleg Csehekkel volt területi vitájuk, és a hagyományos magyar-lengyel rokonszenv is működött, még a háború idején is. Hasonlóképp, ahogy Lengyelországban is társadalmi feszültséget okozott a zsidóság túl nagy lélekszáma és befolyása, úgy Magyarországon is. Hozzánk a zsidóság túlnyomó többsége Galíciából érkezett - és különösen a 19-es események után egyik országban sem rajongtak értük. Hitler nagy hibát követett el azzal, hogy a lengyeleket nem állította maga mellé, hanem éppen ellenkezőleg Sztálin oldalára kényszeríttette. Egyébként rólunk sem volt sokkal jobb véleménye, mint a lengyelekről, de a magyar politikai rendszer - elsősorban Gömbös Gyula idején határozott német és olasz barátsága megmentett bennünket attól, hogy a lengyelek sorsára jussunk.
Magyarországon pont azért élhettek biztonságban a zsidók 1944.-ig mert mi előbb hoztunk zsidótörvényt, mint a németek.. Az azonban nem igaz, hogy Hitler kísérletet sem tett arra, hogy a lengyeleket a maga oldalára állítsa. Pilsudski halála után 1936-1939 között erős jobbratolódás következett be. Lengyelországban. 1938. őszén a müncheni szerződést követően a lengyel csapatok megszállták a csehek által 1919-óta bitorolt Tessen-i területet, és, titkos tárgyalásba kezdtek Magyarországgal is a közös lengyel-magyar határ lehetőségeiről. 1938 öszén megfosztották a Németországban élő lengyel zsidók többségét a Lengyel állampolgárságtól, erre Hitler 1939 tavaszán kompromisszumot ajánlott a lengyeleknek. Járuljanak hozzá Danzig Németországhoz csatolásához és egy területen kívüli, Kelet-Poroszországba vezető autóút megépítéséhez, és Lengyelország csatlakozzon az anti-komintern, szovjet-ellenes paktumhoz. Ezt a lengyel politika, Londoni sugallatra elutasította. Lengyel szempontból ez hibás lépés volt mert egyrészt területet vesztettek miatta, másrészt pedig 45 évig orosz uralom alá kerültek.
1939 áprilisában Nagy Britannia garantálta Lengyelország függetlenségét, ehhez később Franciaország is csatlakozott. Ekkor azonban már tisztában kellett legyenek mind a ketten, hogy nincs erejük közvetlen segítségnyújtásra, és a kormánygaranciák ellenére odadobták Lengyelországot az oroszoknak. Az a lobby, amely a III. Birodalom megdöntésére tört, Lengyelországot dobta áldozatául Hitlernek nem törődve azzal, hogy halálos veszedelembe kerül Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közössége.
Hitler sokáig habozott, míg 1939. augusztus 23.-án megszületett az a titkos egyezmény, a Ribbentrop-Molotov paktum, amely többek között Lengyelország újabb felosztását tartalmazta. Sztálin a rapallói egyezmény titkos záradékában megengedte Hitlernek, hogy katonákat képezzen ki. Németország tért akart nyerni erős hadsereget akart létrehozni, de nem akart Hitler minden áron német életeket kockáztatni. Az angol, francia, amerikai bankár körök - nem eszmei, hanem gazdasági érdekük miatt olyan nyomást gyakoroltak Németországra, hogy az háborús nyereség nélkül nem kerülhette el az összeomlást. Sztálin pontosan tudta, hogy Hitler a paktum nélkül nem kockáztatná meg Lengyelország megtámadását, szó sem volt önvédelmi szükségről, hanem egyszerűen arról, hogy Sztálin is és Hitler is terjeszkedni akart. Természetesen Sztálin pontosan tudta, hogy Hitler koncentrációs táboraiban mi folyik, neki is meg voltak a maga táborai. Lengyelország lerohanásának főbb eseményei.:.