15.) KIK LAPULNAK LÁTHATATLANUL A GYILKOSSÁGOK MÖGÖTT?

Térjünk vissza itt Vazul megcsonkításához. Perdöntő jelentőségű a történés megítélésében, hogy mit tesz István király a tervét keresztülhúzó gaztett megbüntetésére?
Ez ugyanis rávilágít saját körülményeire, hatalmi helyzetére. István nem tesz mást, csak azt, amit egy magatehetetlen, semmilyen hatalommal nem bíró ember cselekszik hasonló esetben: „Mikor meglátta Szent István király, milyen szánalmasan megcsonkították, könnyekben tört ki..." A Krónikás jelzi itt a királyi cselekvés hiányát, mégis, nem tudni miért, félrevezető magyarázattal él: „...de súlyos betegsége akadályozta, s így nem tudta méltóképpen megbüntetni a gonosztevőket." (Képes Krónika 1360 k./1986, 92.). Nyilvánvaló, ha mégoly beteg lett volna is Szent István király, ez nem akadályozhatta meg a büntetésben, hiszen azt nem neki kellett volna végrehajtania, neki csak el kellett volna rendelnie a büntetést. Sírása teljes magatehetetlenségére világít rá, arra, hogy Szent István király meg van fosztva a hatalmától, nincs semmilyen hatalma, és semmit sem tehet. Magyarán: Szent István királyt a bábkirály állapotában találjuk.
Rabkirály. Láthatatlan erők, háttérbe húzódó, titkos erők foglya. Olyan történelmi, krónikási tény ez, amelyet magára adó, tisztességes történetírás nem hagyhat figyelmen kívül.

Kövessük tovább az izgalmakban a továbbiakban is bővelkedő történetet. Két trónutód-jelöltet már sírhant borít. A király pedig kétszeresen is magatehetetlen: fogoly, és ágyban fekvő beteg. István király azonban még így sem adja fel a harcot. Még ebben a reménytelen helyzetében is nemzete sorsán töpreng. De mit tehetne így? Ráeszmél, mit kell tennie. Még három Árpád-vérű trónutód él, három királyi herceg, Szár László fiai: Endre, Béla és Levente. Életük veszélyben forog. Ha velük is végeznek az orgyilkosok - Árpád magva kihal, vége az Árpád-háznak.

Van még egy igaz embere. Talán egy hű, együgyű szolga csak. A hercegekért küldi.
De adjuk vissza itt a szót a krónikának: „Magához hívta hát nagybátyjának, Kopasz Lászlónak a fiait, Andrást, Bélát és Leventét, s azt tanácsolta nekik: a lehető leggyorsabban meneküljenek, hogy életüket és testi épségüket megőrizhessék. Ők pedig megfogadván a szent király hasznos tanácsát, a bajok és fájdalmak elől bohemiába menekültek" (Képes Krónika 1360 k./1986, 92.). Megmentődött az életük. Megmaradt a remény.

Figyeljen az olvasó! Mert a későbbiek során ez fontossá válik: Kopasz, vagyis Szár László fiait hívatta magához a király! (Aki valójában István unokatestvére volt.) Félreérthetetlen szavak. Annyira egyértelműek, hogy képtelenségszámba megy, hogy e szavak tartalmát bárki kiforgassa. Megtörtént mégis. A „mértékadó körök" - hivatalosaink -, mint minden egyebet, ezt is ferdítve, fordítva értelmezték.

Miért? A magyarázat egyszerű: óriási érdekekbe ütköznek ezek a tények - a fölöttünk eluralkodott nemzetlélek-ölő idegenuralom érdekeibe.

16.) SZENT ISTVÁN KIRÁLY HALÁLÁNAK REJTÉLYE

A nagy király tanácsára hallgatva a még élő utolsó három Árpád véréből való trónutód külhonba futott tehát és megmenekült, s velük átmentődött az Árpád-ház is a következő évszázadokra. Szent István viszont e tettével a halálát pecsételte meg.

Gondolkodjunk kicsikét itt az ellenerő fejével, azoknak a fejével, akik eltették az útból Koppányt, Szent Imre herceget és Vazult. Be kell látniok: nem bírnak Szent Istvánnal.
Királyi hatalmától megfosztották, bábkirállyá fokozták le, rabkirállyá alacsonyították, szobafogságra vetették, és ez a kicsiny hatalomnélküli ember még így is olyan cselekedetekre volt képes, mikkel bűnös uralmukat megdöntéssel fenyegette. Ez az ember fékezhetetlen és megtörhetetlen, ágyban fekvő betegként is kész veszedelem, aludni sem tudnak tőle, mert nem tudják, hol s mikor tör ki a tűz. Szabadulni kell tőle, végezni kell vele...

Röviddel a három királyi herceg külföldre futása után kegyelmes Szent István király (mindmáig tisztázatlan körülmények között) eltávozott a sötét mesterkedések és emberi gyötrelmek e megpróbáltatásos színteréről (l. Grandpierre K. 1991).

17.) MIKÉNT KERÜLT PÉTER A MAGYAR TRÓNRA?

Történelmünknek a Géza nagykirálytól Szent István haláláig terjedő korszakát sötét homály takarja. Még sűrűbb a homály a Szent István halálától (1038) I. Endre uralomra kerüléséig (1047) terjedő szakaszban. Sötétben tapogatódzik egész történetírásunk. A legalapvetőbb tények is homályban vannak. Élnünk kell a gyanúperrel, hogy ezt a homályt mesterséges úton, szándékosan hozták létre azok az erők, amelyeknek jelentős érdeke, hogy történelmünk sorsfordulóit ne lássuk igaz mivoltában. Ugyanis a nemzet élethalál kérdéseinek olyan tömege sűrűsödik itt, amelyek ismerete nélkül korlátlanul érvényesülhetnek tetszőleges állítások, találgatások, hamisítások.

Vegyük szemügyre itt a legfeketébb rejtélyt: miként jutott az Árpádok trónjára a gyanús úton-módon nemrég hazánkba vetődött sötétmúltú kalandor, Petrus Urseulus, azaz, némileg magyarítva, Orseolo Péter.

Hivatalosaink felkészültek erre a kérdésre. Kidolgozott elméletük kerek egészet képez.

1. Pétert Szent István jelölte ki utódjául.
2. Péter vérrokona Istvánnak: egyik külföldre vetődött nővérének a csemetéje.
3. István király ebben az ismeretlenségből váratlanul felbukkant „rokonban" találta meg művének legmegbízhatóbb, leghívebb folytatóját. Sajna, ennek a nem túlságos elmeéllel kigondolt elméletnek azonban már futólagos vizsgálatra kiütköznek a gyöngéi:

A. Képtelen megokolni, honnan szedte Péter beteges magyargyűlöletét. Talán az anyjától, István nőtestvérétől, vagy anyja magyar kíséretétől?
B. Ha gyűlölte a magyarokat, miért jött Magyarországra?
C. Miért nem az állítólagos nőtestvér hozta el őt Magyarországra?
D. Egyáltalán mi szél hozta erre? Miért várt az állítólagos hazatéréssel felnőtt koráig?
E. Miért vallotta németnek magát?
F. Miért akarta Magyarországot tűzzel-vassal német tartománnyá tenni és a magyarokat kiirtani?
További bajosan elhárítható gyanús mozzanatok:

I. Mi az oka, hogy két halál az előzménye Péter trónra lépésének?
II. Szent István halálának bekövetkezéséig miért nem esik egyetlen szó sem arról, hogy Pétert utódjává akarja tenni?
III. Ha Szent István tudott Péter magyargyűlöletéről, hogyan tarthatta alkalmasnak őt a magyar királyi trón betöltésére?
IV. Ha nem tudott erről, úgy Péter kétszínű játékot játszott és a nagy királyt céljai érdekében megtévesztette.
V. Miként fentiekben rámutattunk, a királyi házastársak már erősen elhidegültek, mi több, szembefordultak egymással. Középkori Krónikáinkból tudjuk, hogy Péter és Kysla-Gizella titkos szerződést kötött egymással Péter hatalomra kerülésének esetére. Következésképp Péter trónra jutását nem István, hanem Kysla támogatta. Miért segítette volna viszont a királyné ellenségének tekintett férje állítólagos rokonát a hatalomra - hacsak valamilyen más érdek nem fűzte hozzá?
VI. A királyné pártfogása - amit kettejük titkos szerződése bizonyít - kizárja még a lehetőségét is annak, hogy István jelölte volna trónutódjául Pétert.
VII. Végül: Szent István semmiképpen sem vállalhatta a Vérszerződés által megszegői fejére kilátásba helyezett örök elátkozottságot.

18.) PÉTER RÉMURALMA ÉS BUKÁSA

Péter igazi mivoltáról tettei tanúskodnak. Uralma alatt féktelen idegenuralmi terror és valóságos erkölcsi pokol hatalmasodott el az országon. Az erőszak elszabadult láncairól, a nőket a nyílt utcán erőszakolták meg, és mint középkori krónikáink írják: már senki sem lehetett biztos felesége vagy lánya tisztaságáról. (Mindezt a magyarságra újonnan rákényszerített vallás, a zsidókereszténység égisze alatt.) Péter kimondott, kinyilvánított célja, királyi programja a magyarság teljes elpusztítása volt, Magyarország idegenekkel való megtöltése és németté tevése.

Garázdálkodását a magyarság megsokallta. A végsőkig elkeseredett nemzet felkelt a tűrhetetlen állapotok ellen, Péter nyugati zsoldosokból álló seregét szétverte. A győzelmes szabadságharcot Aba Sámuel, a nép által választott, Árpádok véréből származó új király vezette. Visszaállt hát az Árpád-ház uralma.

A gyáva, trónbitorló Péter a magyarság haragja elől akkori legnagyobb ellenségünkhöz, a német-római császárhoz futott, fegyveres beavatkozást sürgetve - saját országa ellen. Végül - rövidre fogva a történetet - nyugati fegyveres katonai segítséggel visszatelepedett a magyarság nyakára és továbbfolytatta országpusztító, népirtó üzelmeit. Jellemző adat Péterre: az ekkori koronázó székvárosban, Székesfehérvárott szolgamódra, ezüstlándzsa képében hűbérül átnyújtotta az országot Henrik német császárnak. Személyi biztonságáról az árulónak a császár által itt hagyott német őrség gondoskodott.

Nemsokára új össznépi felkelés, nemzeti szabadságharc bontakozott ki ellene. A népáruló király, látva, hogy a magyarság egésze felkél ellene, ismét futóra vette a dolgot, ám a felkelők csapdába csalták és végeztek vele.

19.) A ZSARNOK TRÓNBITORLÓ RÉMTETTEINEK MENTEGETŐI

Jellemző: Péternek hatalmas védelmezői akadtak. Törvényszerű jelenség minálunk: mihelyt az idegenérdek érvényesül, tüstént megmozdul érdekében a
történelemhamisítás csikorgó gépezete. Péter esetében is megmozdultak ezek a körök.
Még a pápa is védelmébe vette. Kiátkozta azokat, akik nemzetük, életük védelmében szembefordultak a bitorló zsarnokságával. Mentegetői „nagyvonalúan" átlépik förtelmes, istent és embert megszégyenítő, vérlázító gaztetteit, gyilkosságait és bűncselekményeit jelentéktelen semmiségnek beállítva azon ügyködnek, hogy törvényesnek tüntessék fel cselekedeteit és törvénytelen uralmát. „hasonló a hasonlót védi" - alapon valóságos bűnszövetkezet jött ily módon létre. A bűnpártolás a bűnösök érdeke: hazabeszélnek, önmagukat védik. Céljuk a zavarkeltés, a nemzeti öntudat megzavarása. Legelsőként arra törekszenek, hogy igazolják, miszerint ez a gyanús útonmódon idevetődött - valójában titkos erők által idevezényelt - kalandor tulajdonképpen magyar volt (jóllehet bizonyos, hogy magyarul egy kukkot sem értett - ilyen személyek kerülhettek akkor Magyarországon főtisztségekbe!), mi több, azt állítják, hogy Szent Istvánnak valamiféle oldalági rokona: állítólag Szent István egy megnevezetlen, külföldre vetődött ismeretlen nővérének a leszármazottja. Ennek a mondvacsinált eredeztetésnek azonban semmi valóságalapja, semmi hitelessége nincs. A bizonyítást meg sem kísérelték. Alighanem maguk a hamisítók is érezték, hogy hazugsághalmazatuk a levegőben lebeg.

20.) KORAI NEMZETI SZABADSÁGHARCOK A NEMZETI FÜGGETLENSÉG ÉS AZ ÁRPÁD-HÁZ VÉDELMÉBEN

Szent István halálát követően gyors ütemben kétszer is megdöntötték az Árpád-ház uralmát, ámde a magyar nép szabadságharca mindkét alkalommal visszaállította azt, és a hatalmas, az egész magyarságot talpra állító népmozgalmak hullámain visszaállt az Árpád-ház uralma.

I. A jövevény, idegen Péter cinkostársai segítségével, a Vérszerződés rendelkezéseit félresöpörve, 1038-ban kezébe ragadja az ország fölötti hatalmat.
II. Nemzeti, össznépi felkelés az Árpád-vérű Aba Sámuel személyét a maga élére emelve, 1041-ben helyreállítja az Árpád-ház uralmát.
III. Henrik német császár Pétertől felbuzdítva, árulók által segítve, 1044-ben hadseregével betör az országba, és Pétert visszaülteti a magyar trónra.
IV. Két évre rá, 1046-ban óriási erejű, az egész országot megmozgató szabadságharc tör ki Péter zsarnoki uralma ellen, Péter hadait szétverik, magát a trónbitorlót megölik.
V. A népmozgalom a vállán hozza vissza a veszedelmes viszonyok miatt Szent István tanácsára külföldre menekült három Árpád-házi királyi herceget, és 1047-ben I.
Endre személyében visszaállítja az Árpád-ház uralmát.

Olyan tények ezek, miket tagadni képtelenség, mégis mi mondjuk ki először az Árpád-ház uralmának kétszeri megdöntését és visszaállítását. Hogy lehetséges ez? Miért nem látják tisztán még haladó historikusaink sem, mi történt ezekben az években?

Mert szinte lehetetlen látni itt az egész korszakot (a X-XI. századot), s valójában egész történelmünket átszövő, behálózó torzítások, hamisítások nyomán bekövetkező tömény vakhomály miatt. De vajon alátámasztják, bizonyítják-e ezeket a cáfolhatatlan történelmi tényeket középkori krónikáink is? Röviden s csupán a legszorosabb idevágó sorokat idézzük.

Kézai krónikája szerint a bajbajutott ország megmentésén fáradozó nemzeti érzésű főemberek azon töprengenek, hogy miként állíthatnák vissza a Vérszerződés rendje szerint az Árpád-ház uralmát: „(...) izgatottan keresték, hogy tudnának-e a királyi nemzetségből valaki olyat találni, aki alkalmas volna az ország kormányzására (...)" (Kézai 1283 k./1984, 143.). A „királyi nemzetségből" - vagyis Péter nem tartozott a királyi nemzetséghez.

„Erre ezek valamennyien (a magyarok) egybegyűltek Csanádon, s miután tanácsot tartottak, egyhangúlag Szár László fiaiért küldtek." (Kézai 1283 k./1984, 147.) Vagyis az Árpád-házi királyi hercegekért. Képes Krónika: A magyarok „várták az alkalmas időt, amikor Andrást, Bélát és Leventét visszahozhatják Hungáriába; és teljes erejükkel azon fáradoztak, hogy visszaadják az országot Szent István király nemzetségének (...)" „A magyar nemesek (...) és rokonaik azon gondolkodnak, hogyan adhatnák vissza az országot a királyi sarjnak (...)" (Képes Krónika 1360 k./1986, 106-108.). Vagyis: hogy visszaállítsák a Vérszerződés értelmében Árpád utódainak uralmát. Következésképp: az Árpád-ház uralmát megdöntötték. Nyilvánvaló: Orseolo Péter döntötte meg. Következésképp: Péter nem volt Árpád-házi király, nem csörgedezett benne az Árpádok-vére.
Következésképp: mindaz, amit Péter Szent Istvánnal való rokonságáról, István nővérétől való származásáról összehordtak - merő koholmány, semmi egyéb.

Kétségtelen az is, hogy Péter a nagy király halála után puccsal szerezte meg a magyar királyi koronát, és trónbitorlóként uralkodott. Természetesen csak akkor, ha krónikáink szava a valósággal egyezik.

 MÁSODIK RÉSZ
MIKÉNT FORGATTÁK KI EREDETI MIVOLTÁBÓL VAZUL
TRAGÉDIÁJÁT?

21.) AZ ELVETEMÜLT SZÓBESZÉD

A titkos hódítás által szült nagy meghasonlásból következően érthető, ha megindult az Árpádok elleni rágalomhadjárat. Péter továbbélő hívei, a jövevényként hazánkba költöző és tüstént magas tisztségekbe helyezkedő, jobbára csupán színleg elmagyarosodott főurak csoportjának utódai, akik származásuk és beállítottságuk miatt ellenségesen fogadták az Árpádok uralmának megszilárdulását, silány rágalmakat terjesztettek az Árpádok ellen. Arról suttogtak, hogy Árpád-házi királyaink eredete kétes, nemtelen ágyból származnak és nem törvényes utódok, hanem fattyúk csupán. Középkori krónikáink erről is beszámolnak. Felháborodásuk máig átizzik soraikon.

Kézai: A magyarok viselt dolgai: „Egyesek ugyan azt állítják, hogy ezek a fivérek (Endre, Béla és Levente) Vazul hercegnek egy bizonyos Tátony nemzetségbeli nőtől származó gyermekei, s nem törvényes házasságból származnak, és hogy egy ilyen jöttment nő miatt kapták meg a Tátony nemzetség tagjai a nemességet. Ez azonban bizonyos, hogy ízetlen és roppant ügyetlen szóbeszéd; hiszen ettől függetlenül is nemesek ők és Szkítiából erednek, mivel Szár László fiai." (Kézai 1283 k./1984, 148.).

Képes Krónika: „Mondják némelyek, hogy ez a három testvér Vazul hercegnek volt a fia egy Tatun nembeli leánytól, és hogy nem is törvényes házasságból születtek, és e kapcsolat miatt nyertek a Tatuniak nemességet. Minden bizonnyal hamis és rosszhiszemű elbeszélés ez. Mert enélkül is nemesek ők, hiszen Kopasz (Szár) László fiai (...)" (Képes Krónika 1360 k./1986, 114.).

Chronica Hungarorum: „Mondják némelyek, hogy ez a három testvér Vazul hercegnek volt fia egy bizonyos Tátony-nembeli lánytól, továbbá hogy törvényes házasságból születtek, és hogy e vérségi kapcsolat miatt kapták a Tátony-nembeliek a nemesséset.
Bizonyosan hamis és elvetemült szóbeszéd ez, mert enélkül is nemesek ők, mivel emezek Kopasz (Szár) László fiai (...)" (Chronica Hungarorum 1473/1973, 49.).

Vagyis e rágalmak szerint Szent István után következő Árpád-házi királyaink Vazul utódai, és valamennyien nemtelen kapcsolatból, „vadházasságból" származó fattyúk, bitangok, zabigyerekek. Arcpirító vád. Mégis e szégyenletes fecsegésnek netán még az említését is kerüljük, ha csupán XI-XIV. századi korjelenség. Kincstári historikusaink azonban nem engedték feledésbe merülni ezeket a szent királyainkra szórt éktelen gyalázkodásokat. Kikeltek ellenük és megvédték az Árpádokat, gondolhatná az ember.
De nem - éppen ellenkezőleg, a magyar nép közakarata ellen foglaltak állást, a vád oldalára álltak. De tán utánajártak az ügynek, új bizonyítékokra bukkantak, és így kénytelenek voltak feltárni - ami igaz, az igaz -, miszerint a vádaskodóknak igaza volt, és Szent István utáni Árpád-királyaink valóban mindnyájan Vazul fiai, és valóban zabigyerekek.
A felelősségteljes gondos vizsgálat és bizonyítás azonban elmaradt. Ezúttal is elmaradt. Hasztalan kutatunk igaz és tudományosan megalapozott, a vádat megalapozó megnyilatkozások után. Nyoma sincs ilyesminek.

Hivatalosaink közül némelyek azonosulnak az „elvetemült szóbeszéddel", és ők maguk is azt állítják, hogy mindaz igaz, amit e szóbeszéd képviselői felhoztak, és azt állítják, hogy Árpád-házi királyaink - akik közül kirekesztik a X. századi nagykirályainkat - Szent István kivételével Vazul leszármazottai, és Vazul nem az, akinek népünk tartja és akinek középkori krónikáink ábrázolják, nem szánandó áldozat, hanem épp ellenkezőleg, romlott erkölcsű, elítélendő bűnös ember. Sebaj! Ha igazuk van, meg kell hajolni előttük. De vajon igaza van-e az ekként vélekedőknek?

22.) A VAZUL KÖRÜL FORTYOGÓ TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS ALAPJAI

Tudomásul kell venni: ezek a kijelentések nem akárhonnan jönnek, hanem fölülről, a legmagasabb tudományos körökből, és a „szaktekintélyek" mérvadó megállapításainak tekinthetők.

Példaként felhozzuk az egyik legfelkapottabb „szaktekintély", Györffy György idevágó állításait István király és műve c. munkájából. Györffy mintegy kétségbevonhatatlan tudományos tényként nyilatkoztatja ki az alábbiakat. (Állításait észrevételeink kíséretében szó szerint közöljük.)

1. „Vazul idősebb volt Imrénél, tehát a „szenioratus" rendje szerint már korábban mellőzés érte, amikor Imrét jelölték trónutódnak." Észrevételeink:
a. Valójában Vazult merőben másféle „mellőzés" érte: koholt ürügyekkel börtönbe vetették és börtönben ült 1031-ben, amikor Szent Imre herceg királlyá kinevezésére sor került.
b. Az sem áll, hogy Vazul idősebb volt Imrénél. Vazul ugyanis nem sokkal haladhatta meg a pubertás korát, így hát életkora miatt a jelzett mellőzés nem érhette.

2. „István király, fiát elveszítvén, szakított a fiági öröklés rendjével, és nővére fiát Orseolo Pétert jelölte utódnak." Észrevételeink:
a. A fiági öröklés rendjével való szakítás kimondatlan vád Szent István ellen, hogy megszegte a Vérszerződés szentnek és megszeghetetlennek tartott rendelkezéseit. Tudjuk, a Vérszerződés örök átok alá helyezte azokat, akik nem tartják be rendelkezéseit. István már csak ezért sem szeghette meg a
Vérszerződést, mert nem vállalhatta az örök elátkozottságot.
b. Miként láttuk, semmiképpen sem áll az, hogy Pétert István király jelölte volna ki utódjául: a nagy király haláláig sehol, soha szó nem volt erről. (lásd
fentebbi kizáró tételeinket)
c. Valótlan az is, hogy Péter István holmiféle állítólagos külországba szakadt nővérének a fia lett volna. (lásd az ezzel foglalkozó korábbi részt)

3. „Ez a második (?) mellőzés indította Vazult egy kétségbeesett merénylet kitervelésére, amiért szeme világával bűnhődött." Észrevételeink:
a. Vazulnak emberfeletti képességekkel kellett (volna) rendelkeznie ahhoz, hogy láncai közül a nyitrai börtönből megszökjön, és Szent István ellen sikertelen merényletkísérletet hajthasson végre.
b. Fentiekből következően Vazulnak semmi köze nem volt és nem lehetett a Szent István elleni merénylethez.
c. Ennek feltételezése azt is rejtélyessé teszi, miként kerülhetett (volna) vissza Vazul észrevétlenül a távoli nyitrai börtönbe, és miért küldte (volna) Szent
István később érte a szakállas Budát, aki közrejátszott megcsonkításában, majd miért vezette (volna) a vérző Vazult a király elé. E megalapozatlan feltevés teljesen összezavarja középkori krónikáink hiteles beszámolóit.

4. „Vazul tragédiájának mozzanatai homályba vesznek, aminek fő oka a magyar elbeszélő források kendőző előadása." Észrevételeink:
a. A mondat első része a tisztánlátás hiányának beismeréseként hat.
b. Második fele azonban már vád, súlyos vád krónikáink ellen: a „kendőzés" bűneltussolással, bűnpártolással egyértelmű. Efféle vádat kellően megalapozott bizonyítás nélkül hangoztatni, megengedhetetlen etikai vétség még tudományon kívüli területeken is.
c. Más kérdés, hogy ez a vád beletartozik a kútforrásaink lejáratása érdekében folyó szervezett rágalomhadjáratba.

5. „Az István halálát követő trónharcok után, 1046-ban ui. Vazul utódai kerültek István trónjára, és 255 éven át ők viselték a magyar koronát." Észrevételeink:
a. Ez az állítás ellentétes középkori krónikáink beszámolóival. Krónikáink ugyanis egyöntetűen, világosan kifejtik: Szent István Árpád-vérű utódai nem
Vazul, hanem Szár László fiai.
b. Kiszakítja a tényeket összefüggéseikből.
c. Árnyékot, „szégyenfoltot" vet Árpád-házi királyainkra, miként ez a következőkből kitűnik:

6. „De hogyan lehet egy dicső uralkodóág történetét bűnnel és bűnhődéssel kezdeni? Az eseményekhez még közel levő auktorok különféle módon próbálták ezt a szégyenfoltot, amely még a szent királyra is foltot vet, áthidalni." (Saját kiemeléseim.) (Györffy 1977, 376-377.) Észrevételeink: Györffy György minden bizonyítás nélkül, mégis tényként közölt állítása szerint:
a. Az Árpád-ház uralkodása „bűnnel és bűnhődéssel" kezdődött. (Vagyis Györffy szerint maga az Árpád-ház is csak ekkor „kezdődött" - 1001-ben és
nem 896-ban, Árpád uralkodóvá választásakor!)
b. Árpád-házra „szégyenfolt" tapad.
c. Ez a szégyenfolt még Szent István személyét is beárnyékolja.
d. Bizonyos megnevezetlen egykori „auktorok" megkísérelték ezt a szégyenfoltot „áthidalni" (sic!), ez azonban nem sikerült.

A lehető legnagyobb tárgyilagossággal sem állapítható meg erről a vélekedésről egyéb, mint hogy mindez nem más, mint az Árpád-ház alaptalan meggyalázása, beleértve magát István királyt is. Ismét hangsúlyoznunk kell azonban: a bizonyítékokon alapuló tudományos megállapításokat - bármire vonatkozzanak is -, ha valóban tudományosak - el kell fogadnunk. A pártatlan történetkutatás célja nem lehet más, mint az igazság felderítése. És az igazság mindennél fontosabb. Ámde hol marad itt a tények, bizonyítékok felsorakoztatása? Tetszőleges állítások hangzanak el mindössze. Ráadásul ezek az állítások zavarosak és a történelmi tényekkel ellentétesek.

Az állítások mögül akarva-akaratlanul elősötétlő cél: egyetlen igazán nemzeti királyi családunk, az Árpádok megbélyegzése. Szerzőnk félreérthetetlenül kimondja, hogy Vazul „a dinasztia bűnös ősapja" volt. Valóban így igaz ez? Vagy mindez puszta ráfogás, tömény ellentörténelem? Nevezett historikusnak történelmi alapot nélkülöző valamennyi állításának megcáfolásával nem kívánjuk olvasóinkat fárasztani, de két különös, és magyarul író szerzőnél meglepő sajátosságra fel kell hívnunk a figyelmet.

Jobbára a kor minden magyar kútforrását, és középkor krónikánkat hiteltelennek minősíti. Krónikásainkat is megvádolja: részrehajlanak, koholnak, torzítanak. (Kivételt képeznek a magyarellenes beállítottságú legendák.) A hazánk elleni kiélezett korai német expanzió munkájából kivehető, kétségtelen hitelűnek csupán a közel-korú német kútfők fogadhatók el: ezekről a kútforrásokról - amelyek távolról s legjobb esetben is másod - vagy harmadkézből (netán rosszhiszemű pletykákból) értesülhettek a magyarországi eseményekről - szerinte nem tételezhető fel (?), hogy hazabeszélnének, és részrehajlók volnának. Mindez nem támadás nevezett, vagy bárki más személye ellen, csupán ténymegállapítás, semmi egyéb.

23.) VAZUL, AHOGY NEMZETI KÖZTUDATUNKBAN ÉL

Nemzeti köztudatunk Vazult, krónikáinkkal egyezően, amolyan az életnek éppen csak nekiinduló, pályakezdő ifjúnak fogja fel. Vazul nálunk jelképpé nőtt, sőt nemzeti jelképpé magasodott, feltehetően éppen homállyal takart tragikus sorsa révén, amihez korai, XI. századi népmozgalmainknak a megvakításában bűnrészes szakállas Budával és Sebössel szembeni megtorlása (mindkettejüket megvakították) is hozzájárulhatott.
Ady a magyar mélységből kiált, mikor Vazul vérző alakját idézve, azonosítja magát vele.
Vazul kísért fel alábbi szavaiból is: „Ha láttok a magyar Mezőn /Véres, tajtékos, pányvás ménet: / Vágjátok el a kötelét, / Mert lélek az, bús magyar lélek." (Ady 1905/2004, 21.).

Nem tudni, történelmünk és lelkünk micsoda mélységeiből merül föl bennünk a vérző szemüregű, olvadt ólommal betömött fülű magyar királyfi alakja, az ártatlanul meghurcolt, bebörtönzött, vasbékókba vert szerencsétlen magyaré, aki mi magunk vagyunk, s akiről alig tudunk valamit, mintha ködfátyolokon át látnánk elbukó alakját, és mégis itt él bennünk, kiszoríttatásunkban, s moccanatlan csöndű éjszakán, mikor tompán, ahogy korhatag deszka meghasad, éji madár rikolt föl, elfulladón, a borzadályt jelezve, akárha torkát vágták volna el, fölborzad bennünk a vazuli sors, a vér, a lopakvó halál, s egyszer csak, akár kifosztott, kiégett házban a lélek, Vazul kísértetváza tántorog tél-túl bennünk a romos falakat tapogatva, míg ismét föl nem falja eszméletünket az álom.

24.) VAZUL VOLT-E ÁPRÁD-KIRÁLYAINK ŐSE?

Krónikáink a leghatározottabb egyöntetűséggel azt vallják, hogy a három külföldre menekülő királyi herceg Szár László fia. Mint láttuk, a középkori „elvetemült szóbeszéd" terjesztői és velük egyezően kincstári historikusaink velük szemben viszont azt állítják, hogy a hercegek apja és az Árpád uralkodócsalád őse nem Szár László volt, hanem Vazul. Utánajártunk, van-e ennek a feltevésnek bármilyen történelmi alapja. Az égvilágon semmit sem találtunk.

Talán fölösleges mondanunk: mi magunk büszkén fogadnánk el Vazult Árpád királyaink őséül, hiszen személyében, megítélésünk szerint, makulátlan ifjút, vértanút tisztelhetnék a későbbi Árpádok atyjaként, hőst, aki titkos orv erőkkel szembeni küzdelemben esett el. De mit tegyünk akkor, ha - esetleg - ennek ellentmond a történelem? Mi a baj tehát Vazullal?

Kincstári historikusaink méltatlan, romlott, bűnös, idős embernek állítják be Vazult. Vegyük vádjaikat sorra.

– Vazul István király nagybátyjának, Mihálynak a fia volt.
– Gátlástalanul tört a hatalomra.
– Erkölcstelen, romlott, züllött ember volt.
– Vadházasságban élt egy nemtelen nővel, fattyainak sorát azzal nemzette.
– Összeesküvést szőtt és merényletet kísérelt meg rokona, a szent király ellen.
– Emiatt elítélték és börtöntöltelékként börtönbe került.
– István király rendelkezésére később megvakították.
– Fiai, a királyi hercegek (Endre, Béla, Levente) tisztátalan ágyból származnak.
– Ráadásul ágyastársa, a nő, akivel összeadta magát, nemtelen póri származék.
– Következésképp: az egyetlen István királyt kivéve, valamennyi Árpád királyunk ennek a romlott, bűnös embernek és méltatlan, nemtelen nejének a leszármazottja.
– Az Árpád-házra szégyenfolt tapad. Ez a „szégyenfolt" „még a szent királyra is árnyékot vet."
– Az Árpádok uralkodása „bűnnel és bűnhődéssel" kezdődött.

Miként látható, nem csekélység, ami itt összeadódik. A vádak rettenetesek, s jelzik: az Árpád-üldözés folytatódik. Nem gyilkolták és üldözték őket eléggé életükben, üldözik őket még holtukban is. Az „elvetemült szóbeszéd" folytatódik, sőt fokozódik. Szigorúan tárgyunkhoz ragaszkodva, a tényeket, adatokat korboncnokként elemezve haladjunk tovább fokról fokra.

25.) SZENT ISTVÁN KIRÁLYUNK BEKORMOZÁSA

Kénytelenek vagyunk kimondani: fentiek Szent István király személyiségére is sarat vetnek, miként erre már maguk a fentebbi idézetek is utalnak. („a szégyenfolt rá is árnyékot vet") De fenti beállítás szerint lássuk a többit.

– István szeszélyes, kegyetlen zsarnokként lép. Vazult az ellene elkövetett merénylet állítólagos bűnrészeseként előbb börtönbe veti. Később, tetemes idő elteltével, más elgondolásra jut, orgyilkosokat küld utána, és a vasra vert, tehetetlen Vazult megcsonkíttatja, megvakíttatja, embertelen indulatában saját törvényes rendjét is semmibe véve.
– Mindez nemcsak a törvények tiszteletével, de a józan ésszel is ellenkezik. Ha ugyanis a börtönre vettetés már megtörtént, úgy mi indokolhatná, hogy a börtönben őrzött foglyot új, még kegyetlenebb büntetéssel sújtsák, nem is szólva arról, hogy a két büntetés súlya is aránytalan.
– Lélektanilag is visszájára fordított a büntetés e fokozódó rendje. Az ember akkor bőszül fel, amikor sérelem éri, nekilóduló hirtelen haragjában túlságos megtorlásra is képes, később viszont, ha lehiggad, enyhébb megítélésre hajalmos. Itt minden fordítva történik.
– Ráadásul még e szörnyű büntetéssel sem elégszik meg. Az emberi ronccsá tett Vazult maga elé hurcoltatja. Ennek egyetlen magyarázata lehet: gyönyörködni akar bosszúművében, áldozata véres látványában, rettentő szenvedésében.
– Még ezzel sem éri be azonban. A szerencsétlen Vazul (állítólagos) fiait magához hívatja, hogy személyesen vághassa arcukba száműzetésüket. Mindebből egy sötét lelkű, áldozatainak kínjában tetszelgő tirannus képe áll elénk, olyan kép, ami merőben ellentétes István király személyiségével.
– Ennél is súlyosabb, jóllehet burkolt vád Szent István ellen a Vérszerződés megszegésének vádja, mert ezáltal őseit tagadta (volna) meg, örök elátkozottságot vállalván magára. A Vérszerződés ötödik pontja ugyanis kimondja:

„Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa."

A Vérszerződés első pontja szerint:
„(...) ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük" (Anonymus 1200 k./1975, 83.).
– Mindezt megtetézte (volna) a magyargyűlölő, és a magyarságnak mérhetetlen károkat okozó áruló Péternek az ország trónjára segítése.
– Szent Istvánnak ellen-historikusaink itt éppen azt akarják a nyakába varrni, aminek meggátlására minden emberileg megtehetőt elkövetett, mert kétségtelen, hogy úgy Imre herceget, mint Vazult elsősorban azért akarta maga helyett a magyar trónra ültetni, hogy megakadályozza a hatalomra törő Péter trónra jutását.

26.) A SZENT ISTVÁN ELLENI MERÉNYLET REJTÉLYE

Szent István Kislegendája arról számol be, hogy négy magyar főúr merényletet kísérelt meg István király ellen. „Már esteledett, mielőtt a házban meggyújtották volna a világot, egyikük a homály leple alatt vakmerően behatolt, és a gyilkos tetthez egy csupasz kardot rejtett köpenye alá. Alig tette be a lábát oda, ahol a király pihent, csakis égi ösztönzésre a penge lehullt és a földhöz ütődve megpendült. Nyomban felriadt a király és kérdezte, mi az, bár már tudta, mi történt. Az az ember megtörve, szorongva bevallotta őrült tervét, bánta, közel lépett, térdre esett, a király lábát átkarolta, beismerte, hogy bűnözött, és kegyelemért könyörgött. A bocsánatért esdeklőt el nem kergette, gonosztettét gondtalanul elejtette, az pedig parancsára cinkosait az árulásban leleplezte.
A következő napon a király rendeletére a felkutatott gyilkosokat elővezették, és ő fejükre ítéletet mondott. Hogy pedig az utódoknak okulására legyenek, és tanulják meg uraikat a legnagyobb tisztelettel tisztelni, látásuktól őket megfosztotta, ártó kezüket levágatta, s akik igaztalanul az igaz vér ellen fondorkodtak, igazságos ítélettel bajos életre jutottak." (Érszegi (szerk.) 2004, 16.).

Vazulnak, miként fentiekből is kivehető, az égvilágon semmi köze nem volt ehhez a merényletkísérlethez, és ebbe való belekeverésének semmi, de semmi alapja nincs. Nem egyéb ez, mint puszta ráfogás, aminek célja a megvakított vértanú megrágalmazása és ezen keresztül az Árpád-ház besározása, hiteltelenítése, lejáratása.

Hozzá kell tennünk, hogy mindez jóval Vazul börtönbe vetése után történt. Vazul bebörtönzését krónikáink egyöntetűen egészen más okokkal - ifjúi könnyelműség, kicsapongás, meggondolatlanság - magyarázzák. A láttatás kedvéért, tegyük fel, hogy Vazul részt vett a merényletkísérletben. Miként lett volna lehetséges, hogy Szent István, aki előtt a merénylettervezetet felfedte, és aki neki megbocsátott, évek múlva gyilkosokat küldjön rá börtönében? Természetesen rá lehet fogni bizonyíthatóan hiteles középkori krónikáinkra, hogy torzítanak, hamisítanak, ámde aki szilárd és megcáfolhatatlan bizonyíték nélkül erre vetemedik, vajon nem az a történelemhamisító?

De tanúskodik maga a Vazulra sújtó büntetés módja is: megvakíttatása és megsüketítése a jelképek és a történelmi tények nyelvén azt közli a hozzáértőkkel, hogy a csonkítás célja: Vazul alkalmatlanná tétele az uralkodásra, a királyi szék elfoglalására.
Tekintve pedig, hogy a rémtettre akkor került sor, amikor Szent István Vazult a maga helyébe királlyá akarta tenni, világos, hogy ennek megakadályozása Szent István ellenségeinek volt az érdeke. Vagyis a tények és történetek elemzése krónikáink beszámolóinak hitelességét igazolja.

Záró megjegyzésül: különféle vélekedések terjengnek arról - és erre a Kislegenda is tápot ad -, miszerint a Szent István elleni merényletkísérlet indító-kiváltó oka állítólag István király betegsége vagy öregsége lett volna. Meggyőződésünk, hogy ezek téves feltételezések. Hajdani szabad, büszke, magas erkölcsiségű magyarjainktól távol állt, hogy önmagukat lealázva, beteg emberre emeljenek kezet. Hasonlóképpen alaptalan az a másik feltételezés, hogy a királlyal elöregedése miatt akartak végezni. Ennek gyakorlata bizonyos mostoha élelmezési viszonyok között tengődő afrikai néger törzsek között volt szokásos, nem pedig az emberi művelődés élén álló Pannóniában. István király egyébként nem volt „öreg": életkorát a hamisítók gyúrták át, erősen megöregítve őt, céljaiknak megfelelően. Még az idegenuralmi magyargyűlölettől izzó Árpád-kori legendák is kénytelenek kimondani: István még gyermekkorú volt, amikor trónra került.

27.) VAZUL ÉLETKORÁRÓL

A Vazul-vita kulcskérdése: Vazul életkora. Hivatalosaink vélekedése szerint Vazul volt a három királyi herceg apja. A királyi hercegek hozzávetőleges életkora viszont már abból a tényből is megállapítható, hogy István magához hívatta őket, a megbeszélést követően pedig külföldre futottak „a bajok és nyomorúságok e színtere elől." Mindez a leghatározottabban arra utal, hogy a hercegek már felnőtt férfiak voltak. Ugyanez állapítható meg a Képes Krónika iniciáléjáról. Világos az is, hogy a hercegek Szent Istvánnál tett látogatása szoros időrendi és oksági kapcsolatban áll Vazul megvakításával. A nagy király éppen ennek az eseménynek hatása alatt hívatja őket magához.

A hercegek futása Vazul megtámadása után következik be, Vazul megvakításának következménye. Ebből pedig múlhatatlanul az következne a jelzett feltevés alapján, hogy Vazulnak felnőtt korú fiai voltak. Vazulnak tehát ekkoriban (nem szólva arról, hogy netán lánygyermekeivel is számolhatunk) már túl kellett volna haladnia a negyvenedik életévét, ami abban az időben tekintélyes életkornak számított.

Annál különösebbnek tetszhet - ennek az ötletszerű, megalapozatlan feltevésnek a sötétjében - Vazul börtönbe vetésének krónikási indoklása. A Képes Krónika szerint a király Vazult „Ifjúi könnyelműsége és meggondolatlansága miatt" záratta el, mégpedig azért, „hogy megjavuljon" (Képes Krónika 1360 k./1986, 92.). (Más fordításban: „ifjonti léhasága és bohósága miatt"; Kézai 1283/1984, 210.). Lássuk, micsoda képtelenségek következnek ebből a kincstári feltevésből:

A. A király a negyvenedik évét taposó Vazult húsz-huszonöt évvel korábbi ifjúi kicsapongásaiért csukatja börtönbe.
B. Amennyiben nem utólag, mintegy negyed évszázaddal később, hanem mindjárt akkor záratta el Vazult, amikor kicsapongott, úgy Vazul jelentéktelen vétkéért, szerelmi kalandjaiért immár negyed évszázada senyved börtönben láncok között.
C. Továbbá, István királyban eszerint csak ekkor, Vazul húsz-huszonöt évi börtönben sínylődése után ötlene föl Vazul ifjúi kicsapongásaiból való megjavításának a reménye?
D. Képtelenségnek rémlik az is, hogy István egy magához hasonló korú börtönviselt herceget akarna megtenni utódjának.

Ezeket a hivatalosaink által tudományos tényekként, bizonyosságokként állított - de távolról sem bizonyított - képtelen eshetőségeket mérlegelve fölvetődik a kérdés: miért nem tűnt fel mindez a rágalmazó szakértőknek? S felmocorog a riadalom is: valaki itt zavart kavar! „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk." (József 1937 január/2005, 475.). - Vagy krónikásaink, vagy a kincstáriak. Döntse el az olvasó, melyik a kettő közül?

Amott, középkori krónikáinknál, szabatos oksági rendben, szerves történeti összefüggésben következnek mozzanatról mozzanatra az események. Emitt: történeti gyökereikből, ésszerű eseményrendjükből kiforgatva kavarognak elénk, ahogy a Vazul körül fortyogó történelemhamisítás fentebb elemzett példáján is látszik.

28.) VAZUL VOLT-E A HÁROM ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYI HERCEG APJA?

– A kincstári vonal egyik fő tétele, hogy a három Árpád-házi királyi herceg Vazul gyermeke.
– Meg kell hagyni: ez a feltevés az Árpádok hitelesnek vélhető genealógiájára, származásrendjére épült. Hogy a lényegre szorítkozzunk: Géza nagykirály testvére, s Szent István nagybátyja Mihály volt, Mihálynak két fia volt, Szár László és Vazul. (l. Wertner Mór: Az Árpádok családi története.)
– Ez eddig világos és tökéletes rendben is van. Még az ebből levont következtetés is helytállónak tetszik: Vazul - Mihály fia.
– A bökkenő: mai historikusainknál tájékozottabb s az adott korhoz lényegesen közelebb álló középkori krónikáink egyöntetűen azt vallják, hogy Vazul - Szár Lász - ló fia.
– Amennyiben hivatalosainknak van igaza, úgy Vazul István király nemzedék-kortársa.
– Ha krónikáink szava az igaz, úgy Vazul a következő nemzedékhez tartozik.
Hol az igazság? Melyik fél téved? S ha téved, hol téved?

29.) A VAZUL NEVE KÖRÜLI BONYODALMAK MEGFEJTÉSE

a. Kétségtelennek vehető, hogy Mihály nagyhercegnek volt Vazul nevű fia, de vajon miért ne lehetett volna Szár Lászlónak is Vazul nevű fia?
b. Az Árpád-korban meglehetősen gyakori a nevek ismétlődése, az erről való megfeledkezés már nem egy ízben zavarokat okozott, mint például Lehel (Lél), Botond és Bulcsú esetében: hajlamosak vagyunk úgy tekinteni ezeket a neveket, mint nagyhírű viselőik egyedi, kizárólagos tulajdonát, holott ezek a személynevek meglehetős elterjedettségnek örvendtek akkoriban.
c. A Vazul név is ezekhez tartozik, valójában éppen úgy tisztséget jelöl, mint a Stefanosz (koronás, megkoronázott), vagy a Lehel (Leel, Lél, Lélek) név, ami a hadikürtösök rendje vezérének a neve volt (hadikürt kellő megfúvásához ugyancsak erős lélek (lélegzet) szükségeltetett).
d. Ugyanígy a Bizáncból hozzánk származott Vazul is nem annyira személynév, mint inkább tisztség- és rangjelző név. Valójában királyi személynek a családon belüli rangját, trónutód voltát jelzi, esetünkben azt, hogy a név viselője trónutódlásra termett királyi herceg, vagyis trónörökös.
e. Következésképp, ha Géza nagykirály testvérének, Mihály nagyhercegnek fia a Vazul nevet viselte, úgy ő volt a törvényes trónutód.
f. Természetes, hogy Mihály fia Szár László fiára is átruházódott ez a név.
g. Tehát Szár László fia is Vazul, vagyis trónörökös volt, és ezért viselte ezt a nevet.
h. Krónikáinknak tehát igaza van, hogy történetünk Vazulja Szár László fia, a három királyi hercegnek pedig nem apja, hanem testvére.
i. Vazul tehát törvényes trónörökös volt és Szent Imre megöletése után őt illette meg Szent István trónja.
j. Szent István törvényesen és a Vérszerződés érelmében járt el, amikor Vazult nevezte ki utódjának.
k. Bizonyos tehát, hogy Vazul személyében a törvényes királyi trónörököst öltek meg az Árpád-ház kiirtására összeesküdött titkos erők.

30.) ZÁRSZÓ

Mindaz, amit a történelmi igazság jegyében föltárni igyekeztünk, csupán egy szelete, keskeny szelete annak a szellemi bűncselekmény sorozatnak, amit a magyarság ellen, történelmi és helyzetmegítélési tisztánlátása ellen elkövettek. Történelmünket, kivált őstörténetünket gyökeresen átgyúrták. Roppant hazugsággépezetek dolgozták át a magyar történelem válságos időszakait, és a föld mélyéig mindent felforgattak, nemzeti kataklizmáinak valóságos okait, titkos háttértényezőit szemünk elől lefedték, hogy ne lássuk a ránk törő titkos, ellenséges erők ellenünk irányuló nemzetközi összeesküvéseinek valódi célját. Vazul-néppé tették a magyart, hogy ne lássa, mi történt vele, mit tettek vele, s ne ismerje fel, hogy nem csupán hajdani nagyságából, közszabadságából, de még önmagából, egyéniségéből, ősi hitéből, eszmevilágából is kiforgatták. S így igaz: ha Vazul fölé hajolunk, magunkat látjuk, a magunk sorsát szemléljük.
Mindezért elsősorban nem személyek okolhatók, hanem népek függetlenségének, szabadságának elvételére törő áramlatok, honi és világtörténelmi globalista irányzatok.

IRODALOMJEGYZÉK

A magyar nyelv értelmező szótára II. 1979. Budapest.
Ady Endre 2004. Ady Endre összes költeményei. Budapest.
Anonymus 1200 k./1975. Gesta Hungarorum. Ford.: Pais Dezső. Budapest. (Hasonmás kiadás)
Chronica Hungarorum 1473/1973. Budapest. (Hasonmás kiadás)
Dümmerth Dezső 1977. Az Árpádok nyomában. (Metod-legenda, XVI. 1-4) Ford.: Király Péter.
Érszegi Géza (szerk.) 2004. Árpád-kori legendák és intelmek. Budapest.
Faludi Ferenc 1985. Fortuna szekerén okossan ülj. Budapest.
Grandpierre K. Endre 1991. Királygyilkosságok. Hogyan haltak meg a magyar királyok? Budapest.
Grandpierre K. Endre 1993/2008. A magyarok Istenének elrablása, avagy a magyar faj nagy elárultatása. Budapest.
Györffy György 1977. István király és műve. Budapest.
Jordanes i.sz. 550/1904. A gótok eredete és tettei. Ford.: Dr. Bokor János. Brassó.
József Attila 2005. József Attila összes versei. Budapest.
Képes Krónika 1360 k./1986. Ford.: Bellus Ibolya. Budapest.
Kézai Simon 1283 k./1984. A magyarok viselt dolgai. A magyar középkor irodalma. Budapest.
Középkori Kútfőink kritikus kérdései. Budapest.
Petőfi Sándor 2001. Petőfi Sándor összes költeményei I. Budapest.
Szász Béla 1994. Attila nagykirály. A húnok története. Budapest.
Terdzsüman, Mahmúd 906/1988. A Magyarok Története. Tárih-i Üngürüsz. Ford.: Blaskovics József. Budapest.
Török Sándor 1973. Településtörténeti tanulmányok és határproblémák a Kárpátmedencében. Florida.
Wertner Mór 1892. Az Árpádok családi története.

 Történelmünk központi titkai (IX. füzet) →

Forrás: http://www.magtudin.org/Grandpierre_K._Endre_Tortenelmunk_kozponti_titkai_8.pdf

Ajánlotta Ballán Mária

1. Történelmünk központi titkai (I. füzet) →
2. Történelmünk központi titkai (II. füzet) →
3. Történelmünk központi titkai (III. füzet) →
4. Történelmünk központi titkai (IV. füzet) →
5. Történelmünk központi titkai (V. füzet) →
6. Történelmünk központi titkai (VI. füzet) →
7. Történelmünk központi titkai (VII. füzet) →
8. Történelmünk központi titkai (VIII. füzet) →
9. Történelmünk központi titkai (IX. füzet) →
10. Történelmünk központi titkai (X. füzet) → PDF