20241203
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 március 27, vasárnap

Ajánlott előadások, közlemények, tanulmányok. Kiemelt

Szerző: Zoli

Kedves Honfitársaim! Be kellett látnom, hogy most már nem kerülhetem ki a sok-sok, általatok is fontosnak ajánlott előadás leközlését, mert most már mind több és több kerül a világhálóra.

Itt, megragadva az alkalmat, közlöm veletek: tudnotok kell, hogy nem azért nem jelent meg eddig minden, az általatok is ajánlott videó- vagy TV-előadás, mert nem tartottam elég fontosnak, hanem − mint ti is láthatjátok − a honlap nem erre, ilyesmire van felkészítve. Most, mindezek ellenére, megpróbálom az ajánlott dolgokat cikk formájába önteni, mindig előre véve a legújabbat.


Kertészkedők, kistermelők figyelmébe ajánlották Terecskei Róbert előadását a napciklusokról, benne megoldási javaslatokkal. A vegyi permetezés/chemtrail és a bolygómérnökség nem szerepel az előadásban, igaz, megoldás sem nagyon van rájuk.

Terecskei

 

"A magyarság őrlődése a hazugság korszakában" címmel élvezetes történelmi áttekintést hallhatunk Patrubány Miklóstól. Kiemelten ajánlom fiataljainknak, hogy az iskolai hablaty helyett egyszer ők is megismerhessék a valódi magyar történelmet.

P Miklos

Véget ért Velencén az a 6 napos Pajtárs Tábor, amelyet 9-14 éves korosztály számára szervezett az MHM. Nézd meg, hogy mit nem művelt a globalista média által agyonhallgatott MHM, hogy jövőre Te is el tudd küldeni a gyerekeidet, unokáidat!

Pajtars 1

 

2024. Július 5. STOP A KÖTELEZŐ SZŰRÉSEKNEK! NE LEGYENEK KÖTELEZŐEK A SZŰRŐVIZSGÁLATOK MAGYARORSZÁGON 

kotelezo

 

JÁSDI KISS IMRE EKÓDEX – Nyelvünk titkainak megfejtése 2022.06.01. www.nexustv.hu / Fejtsük meg minden városunk mai értelemben furcsa város, falu helységek neveit ... ⇒

 

Amit tegnap még „elméletnek” hívtak, az mára valóság / Te is próbálsz visszamenőleg rámutatni a korai, azóta megvalósult előrejelzéseinkre tagadásban élő ismerőseidnek, ahogy a WHO új egyezményének és Gates totalitárius törekvéseinek irányvonalai a szemünk előtt rajzolódnak ki? ⇒

 

Szkeptikus Kerekasztal: ...  „Ha ő a kútba ugrik, Te is utána ugrasz?” szólást, amikor csínytevésről volt szó. Ugyan én nem voltam egyike a gyakori csínytevőknek (vagy épp ritkán kaptak el), de sajnos ezen felnőttek egy része most gond nélkül a kútba ugrik agyafúrt „kópék” után. ⇒

 

Ébredsz, vagy pusztulsz! - Jakab István, Juhász Zoltán / ... Amíg félünk, amíg forr a düh bennünk, addig további szörnyűségeket hozunk létre magunknak. Békés, harmonikus életünk akkor lesz, amikor a legmélyebb szinten, ráébredsz, hogy mindenre a szeretet a válasz ... ⇒

 

Tatár József és Bódis Csaba beszélgetése a választásokról, az ukrán helyzetről, rendszerváltásról... ⇒ 

 

A WHO paktum árnyékában / Dr. Tamasi József, Dr. Pócs Alfréd és Dr. Gődény György beszámolója. A mesterséges járvány csak a választásokig szünetel! Hallgasd végig a szakembereket. ⇒

KENDER GAZDASÁG – 1. RÉSZ ⇒ BOCSKAY JÓZSEFFEL / KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAM KENDER GAZDASÁG BOCSKAY JÓZSEFFEL 2022.02.25. www.nexustv.hu -- / -- KENDER GAZDASÁG – 2.  ⇒ RÉSZ BOCSKAY JÓZSEFFEL / KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAM KENDER GAZDASÁG BOCSKAY JÓZSEFFEL 2022.02.25. www.nexustv.hu 

 

Bertalan Attila 2022.03.04 / A Rend-SzerVáltók. Szó esik a másik (az ellenzék felöli levélből ami meglepően a nyugati média uszítások, hazugságok és szankciók támadásai végett egyesitette az egész Orosz népet nemzetté. ⇒

 

Veszélyben az USA hadseregének hadba-foghatósága Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna: A kiszivárgott amerikai hadseregben történő hirtelen covid-19 oltásokra fogható egészségi állapotok leromlásával kapcsolatos jelentésekről beszél nekünk. A riport 2022-02-25 dátummal került a szövetkezet Tv ZoomBoom - ra. ⇒

 

 Juhász Péter megtalálta Orbán Viktor eltitkolt vadászbirtokát Elképesztö a luxus a magántó körül. - Azt hiszem teljesen mindegy, hogy most éppen Mészáros nevére vett valamit, vagy Tiborczéra, mindannyian tudjuk, hogy ezek az emberek szalmabábok, cserélhető figurák, akik némi jussért a nevüket adják ahhoz, hogy Orbán vagyonnyilatkozatában ne kelljen feltűntetnie a lopott vagyont. ⇒

 

Mit is fecskendeznek belénk ? https://huntv.info/video/mit-is-fecskendeznek-belenk/ ⇒

 

DR. TAMASI JÓZSEF FELHÍVÁSA – VAN MÉG REMÉNY ⇒

 

Kötelező oltás: járhat-e börtön az oltatlanoknak a nemzetközi jog szerint? - Lattmann Tamás / Lehet-e nemzetközi bírósághoz fordulni, ha kötelezni akarnak minket az oltásra? Járhat-e az oltás elmulasztásáért börtön? Jogosak-e a pénzbüntetések és a diszkriminatív lépések? Hogy áll Magyarországon a járványkezelés? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ. ⇒

 

Dr. Dobos Vadim: A kapitalista rendszer elkerülhetetlen bukása járványnak álcázva Milyen átalakuláson megy keresztül most a társadalmi-politikai rendszer? Hogyan tud az emberiség megszabadulni az évszázadok óta csak halmozódó megtévesztettség béklyójától? Mire kell figyelnünk most, hogy a színfalak mögé is lássunk? ⇒

 

Dr. Tamasi Józsefet kérdeztük az őt ért atrocitásokról. HAGYJUK, HOGY ÍGY LEGYEN? / Juhász Zoltán rovata. Kapkodnak bukásuk elött a HH csatlósai is hibákat a hibákra halmoznak, hazudnak Kóborról is meg más rémhíreket terjesztenek és ártatlan embereket rémhír terjesztésért tartóztatnak le. ⇒

 

Kicsit másképp... kb. 30 perc / Gondolatok a műtőasztal mellől... / ...Nagy hibában a többség akik a tömegmédiával vannak befolyásolva. ⇒ 


Prev Next »

Hozzászólás  

#3 MAGYARÁN, IPA-APACS: RIPACSOK!!!PáLoS TReND 2020-08-02 14:09
PATTOGÓ „MŰVÉSZ-RÉTEG” azaz a HEREVERŐK JAJVESZÉKE!!!
MAGYARÁN, IPA-APACS: RIPACSOK!!!
Fejbúbunkon jön ki, hogy a magyarországi cionista lakájkormány továbbra is fenntartja a zenés-táncos hepajokra vonatkozó hatályos ún. szabályokat augusztus 15. után is, vagyis marad az 500 fős korlátozás.
Ez a lélek és egyben fizikai határszám már a kezdet kezdetén rögösítette a dolgozó többségi társadalom adóforintjaiból eddig igen könnyen élősködő ún. „művészek” és a vírusmentes időszakokban igen szemtelen és mérhetetlen nagy étvágyú ún. „rendezvényszervező” lobbi helyzetét is…- mivel a pénztermelő donor (Magyarország kizsákmányolt dolgozói!!!) testét már előtte csonkolták Orbán perverz-parazita ügynök-követei/követői a velejéig rothadt és korrupt NEResztény „mészárosok”!!!
Ennek a donornak (Magyarország rabszolgabéren tartott állampolgárai!!!) az altatás nélküli amputálásáról azonban NAGYON NEM akarództak sem a függetlennek hazudott külföldről dotált libernyák belső ellenségek…- sem pedig az ország-rontó kormánypártiak agy-mosó propagandagépezetei beszámolni!!!
…és MIT AD ISTEN?!...- már megint az a pártízezres címlap és bulvár-bitang magamutogató adócsaló és/vagy alig adózó léhűtő focista, színész, énekes-zenész, celeb-zselő felfútt szociopata ajvékol, akik eddig hajnaltól-NAPestig azzal kérkedtek és visszhangozták a létező összes média-csatornában, hogy mikor mit , kit vettek meg kilóra és, hogy hol, kivel nyaraltak évente négyszer kipihenni rohadt fárasztó „szakmájuk” fáradalmait!!!
…mert ez „1 SZAKMA AZD+” dübörögték kánonban,; - egóból, harsányan a „dolgozó, őket el és kitartó NÉPnek!”, hogy igenis tudja az a „paraszt”, hogy egy felsőbbrendű VIP tagjai ők !!!...- akik okkal és joggal keresnek 10x, 100x, 1000x is többet egy magyar halandónál (óránként, naponta, havonta, évente és/vagy 1 élet alatt!!!)!!!
MOST MEG, HOGY ELVÉREZNI LÁTSZIK A DONORJUK…- MÉG KISZÍVJÁK MAGUKNAK EZEK A VÉRSZÍVÓ PARAZITÁK…: AZ UTOLSÓ CSEPPEKET IS!!!...- és még mindig büntetlenül teheti meg ez az ún. „művészréteg”: 2020-ban is!!!...- mert a cigány-úton dübörgő ORBÁN KOMPÁNIA még mindig a hangos, agresszív kisebbség száját tömi be először: az ÉHEZŐ, MEGLOPOTT MILLIÓK HELYETT!!!
EBBŐL ELÉG: KULTÚR-MOCSKOK!!!
IDEJE LEMŰTENÜNK MAGUNKRÓL MINDEN PÚPOT/PÁPÁT, SZÍNÉSZT/SZÍNLELÉSZT, ORVOT és ORROT, AMI MÁR MEGINT A DONOR SEGGÉBE ÉR!!!
Szerrel és tettel: PáLoS TReND
www.youtube.com/watch?v=kNxjKS7Cu7g
atv.hu/.../...
www.szeretlekmagyarorszag.hu/.../
#2 2621 Verőce, Lugosi u. 71.S. Tejfalussy András 2017-01-07 18:51
Nyilvános közérdekű javaslat: Érvénytelenítse az Alkotmánybíróság az izraeliták liberalizáltan, kvótamentesen Magyarországra betelepülésére lehetőséget biztosító „EU és Izrael társulási szerződéséről szóló 01473-as törvény” népszavazást mellőzve az Országgyűlés által 2010. november 10-én hazánkra érvényesnek elfogadását!
#1 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/A.kovacs.laszlo 2015-10-18 22:31
III-VH 1956

A gyengébbek kedvéért: Muszka-vonalon én vállaltam, hogy egy személyben, ha már egyszer a MAZSIHISZ-ék elsikkasztották a rá való pénzt, s ha már a nyelvek iránti szerelemből elsőként oroszul tanultam meg ifjonti hévvel, nem tudván mi is volt 1956, de legalább megtanultam, tartom a muszkák felé a frontot (mi ketten Jézus, azaz a felettes énem s jómagam) a lövészárokban, mint a II-VH idején nagyapám, Kováts Imre, akit még csak sohasem láthattam a II. VH. miatt élőben. Már nem volt tatám. S jó hírem van, s ha hamarosan eljön az ideje, bé is fogom jelenteni. (100 fős magyar állami intézmény kellene rá, hogy ezt a frontot tartsa, amelyet mi Jézussal egyedül tartunk, de azt ugyan, magyar, NATO-iga alatt ne várd.) De mi ketten (mi s Jézus) nem egy muszkával, hanem százezerrel felérünk. :-)

Zoli hihetetlen nehéz helyzetben van, mert az Iszlámról szóló 5 részes feladat elbírálása nem csak egy személy feladata. S Zoli szerepe rendkívül fontos, de más. Hálás is vagyok neki (mármint Zolinak), s akiktől kapta, hogy megadta a linkeket (letöltöttem, nézem), mert tényleg hihetetlen érdekes videó-anyaghoz juthatunk hozzá, még egyszer köszönet, de hangsúlyozom, hogy még ha meg is néztem az öt részt, olyan stratégiai-filozófiai kérdésekről van szó ezekben, amelyek meghaladják egy vagy akár több ember hatáskörét is. Ezerét is. Erre tudatosan rá kell szállni, szét kell czinczálni. Időt s figyelme kell szánni rá, át kell alaposan rágni. Ezt nem lehet-szabad kutyafuttában elintézni. (Azért a közelmúltban elég sokan szóltunk hozzá a menekültügyhöz.)

A magyarmegamaradasert.hu gyakori hozzászólói (Subartu, stb.) akiknek szíve dobog a „magyar megmaradásért” (vagy ha úgy tetszik, a piros-fehér-zöldért) tessék gyorsan munkába fogni, mert ez nem egy tanulmány, hanem 50 évnyi tanulmány-anyag (50 évnyi távlatról van ugyanis szó.) Ezzel külön-külön senki sem fog tudni megbirkózni: nem is lehet egyikünk feladata sem. Erről kell s fogunk is mindannyian véleményt nyilvánítani, mert egyrészt minden magyarnak kell a videókban tárgyalt tényanyagról tudnia, elevenünkbe vág, másrészt pedig mivel minden hozzászólaló együtt fogja tudni kiforrni a megoldást. Urak, szedjük össze magunkat.

A magam részéről gyors helyzetértékelést adva, három dolgot mondanék.

1. Az egyik, hogy a letöltéskor másik érdekes videóra is bukkantam a Youtube-on (tessék rákeresni a Google-on): Hogyan és miért hozta létre a római katolicizmus az iszlám vallást.mp4.

2. Másrészt pedig még a tavalyi évben olyan óriási iratanyagra bukkantam Iszlám-ügyben orosz nyelven, ami nem a kifejezett szakterületem, tehát nem vagyok Iszlám-szakértő, ami óvatosságra int. Az oroszok azt állítják, hogy az arab az orosz nyelvből fajzott el. (Rajta vagyok, kiderítem, igaz-e.) Másrészt az Iszlán központja Buharában s Szamarkandban volt, nem Afrikában. Harmadrészt Kungurov azt állítja, az Iszlám csak a N.B. XIX. században keletkezett, mert akkor élt Mohamed. (Elég durva,, nemde bár?) További más forrásból maga Famankó (Fomenkó), s csapata, aki azért nem akárki, állítja, hogy a perzsáknak, s araboknak közük volt az orosz hordához. (Elég súlyos érveket hoztak fel ahhoz, hogy végre valahára valaki közülünk komolyan vegye őket, s értékelje bizonyítékaikat. Ha tudjuk, jómagunk fogjuk is ellenőrizni s értékelni Famankóékat, mihelyst jut rá végre-valahára kis szabadidőnk.)

3. Harmadrészt: szent idő van. 1956 szent ideje. Minden év október 16. (a szegedi METESZ megalakulásának, azaz a Forradalom s Szabadságharc igaz valóságban végbement kitörésének az évfordulója) és nov. 4. (muszka invázió) az évkörben lehetőséget nyújt, hogy lőjük az ellent. Minden egyes év okt. 16. és nov. 4. közt kilőtt 10 grammos fegyverlövedékünk 100 tonnás súlyúként csapódik be az ellen főhadiszállásán az ellen mellkasába, vagy koponyájába, hogy szívébe találjon s oltsa ki életét, vagy loccsantsa szét az agyát. (Egy-egy hozzászólás 10 grammos fegyverlövedék patikamérlegen. De csak patikamérlegen. Miért? Mert a sidoúk papírtigrisek, ezt egyik nagyon közeli ismerősöm mondta, aki titokban belopózott a Főhadiszállásukra, testközelből ismerem, tehát hitelt érdemlő az állítása, s a saját szájukból hallotta, hogy minden egyes ilyen hozzászólást, mint a miénk is, szőnyegbombázásként élnek meg. Ez csak legyen az ő bajuk.) November 4-ig kell is, hogy hivatalból olvassák sorainkat, s rettegjenek. S ha tehetjük, 10 grammos lövedékeinkkel a pesti sráczok 1956-ban szabadalmazott fapuskájából fogjuk is őket minden nap lőni nov. 4-ig, amíg fehér zászlójukat ki nem tűzik, s Molotov- s Kennedy-koktélokat fogunk bédobálni a pánczélos tankjaikba, hogy életüket mentve Jézushoz segítségért fohászkodva abból ki-ki ugráljanak.

Vagyis: az iszlám még várhat. Nagy valószínűséggel a muszka bármikor muszka hitre térítheti majd őket az 50 év alatt, mert van hozzá ereje. De az 1956-ban 12-16 éves szabadságharczosok emléke nem várhat. Győzni akarnak, s fognak is s – velük s általuk – legyőzzük a muszkát, még mielőtt az Iszlám győzhetne. K.L.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló