20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2014 február 13, csütörtök

Történelmünk központi titkai (III. füzet)

Szerző: Grandpierre K Endre

 8.) PÁRIS ALAPÍTÁSÁNAK MONDÁJA

A szikamber frankok több évszázadnyi békés itt élés után, mindmáig kellően nem tisztázott körülmények folytán nyugatra költöztek, s a mai francia területeken telepedtek le végérvényesen. Eltérnek a vélemények abban is, meddig időztek Pannóniában. Némelyek négyszáz évre, mások tizenhét évszázadra teszik a szikamber frankok itt tartózkodásának időtartamát. Könnyű hozzávetőlegesen kiszámítanunk, ha a trójai háború 1250 évvel időszámításunk előtt történt, hogy több mint egy ezredévet kellett itt tölteniök s csupán időszámításunk kezdete körüli időben kerekedhettek fel, hogy nyugatra települjenek.

Ősgesztánk, a Tárih-i Üngürüsz híradása a következő képet festi erről: A nyugatra költözés után a szikamber frankok vezére „Azonnal parancsot adott, hogy egy alkalmasnak való és kellemes helyen egy nagy várost építsenek. Találtak is a városnak egy alkalmas helyet. Egy szívet örvendeztető jó levegőjű helyen (a várost) életre keltve befejezték.
Mivel apjának (ősének) Paradisz volt a neve, ennek a névnek a tiszteletére, és hogy a világon hírét-nevét megemlegessék, a felépített városnak a Pariz nevet adta. Attól a kortól a mostani időkig Pariz városa Firandzsijja tartományának székesfővárosa, és mivel a saját neve Firanko volt, annak az országnak a Firandzsijja nevet adta” (Terdzsüman 906/1988, 65-66.).

9.) MIKÉNT TAGADTÁK MEG A FRANCIÁK ŐSEREDETÉT?

Eckhardt Sándor fölényeskedő áltudósi gőggel ekként ír a franciák trójai eredetéről:
„Ez egy közönséges etimológiai monda, amilyent a középkor ezrével eszelt ki (...) divatos (volt) népekről városok neveire és megfordítva következtetni. Igy kerül kapcsolatba Roma és Romulus (...) gallok és Galatea, így hozza kapcsolatba Anonymus Ungvárt (Hungvár) és Hungarust, Kézai Bledát és Budát stb. S az efféle alapítási mondák, mint a Romulusé, oly hatással voltak a Gesta (Regum Francorum) írójára, hogy ő is csinált egyet a sicamber népnév illusztrálására.” (Eckhardt 1928, 10.).

Megállapított tényként közli mindezt. De kik és hol állapították meg a fentieket? És mi a bizonyíték? Van egy szemernyi bizonyíték? Semmi sehol. Mindez puszta ráfogás, semmi egyéb, lehangolóan alaptalan, tudománytalan, sőt tudományellenes állítás. Az antik szerzők tanúságtétele, a középkori francia krónikák sora a magyar krónikákkal és történelmi tényekkel egyetemben, számára nem oszt, nem szoroz. Megdönthetetlen érvek, tények jutottak a kezébe? Független a tényektől. Nincs itt más, csupán a hivatalnoki magasabbrendűség dölyfe, a nemzetellenesség és az ősi népeket lenéző gyűlölet.
Szemléletmódjának egyik alapvonása a népi tömegek meg vetése, lenézése, erkölcsi leminősítése: „ha a franciák a frankok történetét el akarták képzelni a trójai meneküléstől kezdve, akkor egy sicamber korszakot iktattak közbe” (Eckhardt 1928, 10.).

Vagyis - pontosan úgy mesterkedtek, miként a mai hivatalos hamisítók. Eckhardt főbb trükkjei és melléfogásai a következőkben foglalhatók össze.
1. A történelmi mondaképződés ismeretének teljes hiányában lehetségesnek tartja, hogy történeti népmondák spekulatív úton egy-egy helynév vagy régi építmény látása nyomán alakuljanak ki.
2. Továbbá, hogy külső, irodalmi hatásokra népmondák keletkezzenek : „tudákos papok erőltették rá ezt a nevet (szikamber) a népre”
3. Szarvashibát követ el, mikor szikambria pannóniai székesfővárosát követke - zetesen az aquincumi romokkal azonosítja. Szikambria fővárosát ugyanis az általa is idézett és más hiteles kútforrások szerint is hegytetőre építették (Sican hegye stb.), Aquincum viszont a Duna lapályos partján fekszik. Köztudott az is, hogy a szkíták mindenkor magaslatokra építették főbb váraikat és székhelyeiket.

Régi népek történelmileg valós őseredetének megtagadása mélyreható zavarok forrása, és a nemzeti összetartás fellazulásához vezet. Erre törekszenek?

10.) VIASKODÁS ŐSHELYNEVEINK KÖRÜL

Mióta él nemzet a hazán? Lehet, hogy csupán ezer éve van Magyarország?
A helynevek - kivéve ebből természetesen az újkori terjeszkedő népek irányzatos helynév-elnevezéseit - a legszilárdabb alapot nyújtják az etnikumok kilétének meghatározásához. Hazánk pedig a titokzatos eredetű helynevek országa.

Mi a helyzet vajon helyneveinkkel? Akadnak-e ősi magyar helynevek e hazában?
Helynevek a 896. évi beköltözést megelőző időkből? Hallgassuk meg erről kétszeres Kossuth-díjas historikusunkat, Györffy Györgyöt! „A magyar nyelvet és a magyar népnevet illetően rögtön le kell szögeznünk, hogy a Kárpát-medence honfoglalás előtti tulajdonnévanyagában (a IX. századi Pannoniából közel félszáz helynevet és személynevet ismerünk! - G.K.E.) igazolhatóan magyar nyelvű nem fordul elő és a magyar népnév a honfoglalás elött itt nem mutatható ki.”

E határozottságában minden más eshetőséget kirekesztő, de alátámasztatlan állítás után Györffy ekként folytatja: „Mindez nem zárja ki, hogy kisebb magyar csoportokat a sztyeppeországúton (?) zajló népvándorlások (?) ne sodorhattak volna a Kárpátmedencébe, annyi mindenesetre nem jutott belőlük ide, amennyi maradandó nyomot hagyott volna, vagy éppenséggel meghatározta volna a IX. századi Kárpát-medence etnikai-nyelvi arculatát.”

Idézzünk még egy szakaszt ezekből az építő megnyilatkozásokból. „A honfoglalás előtt itt élt magyarokra érvül hozzák fel azt a 860. évi oklevelet, amely szerint a Duna-Rába közi Avar-fölé szélét egy ízben Vangariorum Marcha „vangárok határa” néven nevezik. Ha a vangár azonos az ungar-onogur népnévvel, ebből az avarok és a Kárpátmedencébe költözött onogurok részbeni azonosságára lehet következtetni. Ez a valószínű egyeztetés azonban nem változtatja meg lényegbevágóan eddigi tudásunkat.
Az onogur népnév eredetileg török törzsszövetség neve volt, s arról van tudomásunk, hogy az onogur birodalom bomlása után egyes bolgár törzsek avar uralom alá kerültek, az „onogur”- bolgárok éppenséggel alapítói lettek a dunai bolgár birodalomnak. Az avar uralom alá került onogurokban azonban elsősorban ugyanolyan bolgár-töröket kell keresnünk, mint a dunai hódítókban (azaz bolgárokban). Az írott források tehát nem támogatják azt a föltevést, amely szerint a magyarság tömegei a 895. évi honfoglalást megelőzően ,költöztek volna a Kárpát-medencébe” (Györffy 1975, 27-28.).

Fölöttébb „épületes” következtetések. Csak azt kell tudnunk, miként már jeleztük, hogy az onogur népnév törökből eredeteztetése és on-ogur-ként - tíz nyíl - értelmezése erőltetett és alaptalan spekuláció eredménye. Az onogur semmi más, mint honogur, azaz hungár, azaz magyar, és semmiesetre sem kell bennük „bolgár-törököket” keresnünk. A szegény tájékozatlan olvasó belezavarodhat ebbe a zűrzavarba.

Márpedig nem kétséges, az ősi helynevek, amelyeket még nem fertőzött meg a terjeszkedő, hóditó hajlamtól űzött országok nyelvi imperializmusa, valamely nép itt - létének vagy ittnemlétének legszilárdabb bizonyítékai közé tartoznak. A nyelv tanúskodik. „Egy mindennél biztosabb, mindennél becsesebb forrásunk van (az őstörténet-kutatásban) - írja poszthumusz művében őskutatásunk egyik kiváló s ugyan - csak agyonhallgatott tudósa, Volf György (1843-1897) -, őseinknek legnemesebb hagyománya, a minket, késő ivadékot ős eleinkkel, az egész múlttal összefűző kapocs. A reánk szállott nemzeti nyelv, melyben magok eleink felelnek kérdésünkre, mert nyelvünkben ma is eltörölhetetlen nyomait találjuk mind annak, amit eleink gondoltak és éreztek, tapasztaltak és szenvedtek, óhajtottak és elértek, kitűztek és kivívtak. A nyelv elválhatatlanul kíséri a népeket fejlődésöknek egész útján és művelődésöknek minden lépése, minden foka, minden állapota tükröződik benne. A népnek egész lelke, értelmi és erkölcsi műveltsége legegyetemesebben, legteljesebben és leghívebben nyelvében nyilvánul. Ahol tehát minden más hagyomány cserben hágy, ahol a történelem fonala megszakad, ott még nyelvünktől remélhetünk felvilágositást.” (Volf 1907, 5-6.).

Marjalaki Kiss Lajos - 1928-ban, fél évszázaddal Györffy előtt - több mint nyolcvan anonymusi magyar földrajzi nevet sorol fel, zömében mind olyanokat, amelyek már a 896-i bejövetel előtt is éltek, köztük olyanokat, mint Almás-folyó, Körtvélytó, Bolondos vár, Sátorhalma, Szerencse (Marjalaki 1928, 185-189.; 1987, 37-41.). Meglehetős rövidlátás kell ahhoz, hogy az ember ezt ne vegye észre, annak érdekében, hogy tagadni lehessen a magyarok őshonosságát.

„Nem szabad azt hinnünk, hogy a kőkor emberei egyéb emléket nem hagytak volna maguk után hátra, mint kőeszközeiket, agyagedényeiket, melyeket a muzeumokban szoktak felhalmozni, sok minden egyéb maradt még ezen ősemberektől, a mai nemzedékekre, olyan dolgok, melyek ma is élnek, ha mindjárt tízezer év választ is el létrejöttük idejétől; ilyenek például az egyes községek nevei, melyek a kőkori családok letelepedésével születtek. Hegyek, völgyek, dülők, területek elnevezései ősrégi hagyományok,, ivadékról ivadékra maradtak fenn, nem szólt abba bele soha semmiféle törvény vagy erőszak (mint korunkban), egyik népréteg átvette a másiktól.” (Darnay
1934, 11-12.).

11.) AZ ARANYBÁNYÁSZAT KEZDETEI AZ ŐSI MAGYARORSZÁGON

Lépjünk egy lépcsővel tovább az idő mélyei felé.
Történelmi rövidlátásban szenvedők, távolsági látástól rettegők, történetzsugorító ellen-historikusok fogódzzanak jól meg, akár denevérek a barlang falába, mert a következőkben olyasmiket hallanak, mik sokkolhatják idegeiket.

Vágjunk a dolog közepébe, és a hamisságokkal együtt vessük félre a romantikus szivárványokat is s vegyük szemügyre milyen tények utalnak a magyarok özönvíz előtti ittlétére. A kincstári historizálás Batu-kánja, Hunfalvy-Hunsdörfer mesének nevezte az ősmagyar hagyományokat, mesemondónak Anonymust és a magyar középkornak minden krónikásnál hitelesebb krónikásait, követőinek rikácsoló hadával mesének bélyegezte a történelmet s mesévé alacsonyította a tudományt. Hát most jöjjön a mesévé bélyegzett, rendíthetetlenül, megtámadhatatlanul igaz magyar őshagyomány az idők olyan mélységeiből, amelytől visszariad az önérzetét vesztett igénytelenség, s ahova álhitek szerint nem is hatolhat el az emberi elme. Szóljunk a vízözön előtti hazai magyar világról, a magyar aranykorról, a Kárpát-medence őskoráról, a hajdani itteni magyar tündérbirodalomról, az erdélyi ősvilágról, mikor ős-Magyarország délkeleti vidékeinek mélyebb területeit még őstenger fedte s a tengerborította medencékből kiemelkedő székely ősvárak lakói még tűz-, fény-, és hangjelekkel érintkeztek egymással.

És szóljunk az égő Trójából hazánkba menekülő frankokról, akik itt maguknak fővárost építettek, s szóljunk az akkád-szumer agyagtáblákon fennmaradt gilgameshnek, Nimród babiloni névalakjának és Istarnak, a csillagos ég úrnőjének, királynőjének hazai eredőiről, Magyarország ősi szent védőövezeteiről és hasonlókról.

Vessünk azonban előbb egy pillantást magára a színtérre, a Kárpát-medencére, erre az ámultató földrajzi képződményre, Európa legtökéletesebb fölrajzi egységére, amelyet mintha istenek teremtő láza, hatalmas keze alkotott volna. Különös természeti képződmény: hegy-körlánc, hegy-torlasz Európa közepén, amely egy országnyi területet, évezredek óta egy földrajzilag és történelmileg egységes országot zár közre, amelyet a történelem egyik legkirívóbb igazságtalansága révén szétdaraboltak.

Ki kell térnünk itt, hacsak érintőlegesen, vázlatosan is, Európa őstörténetére. A jég - korszak letarolta és mintegy négy kilométernyi vastag jégtakaróval borította Európa északi vidékeit. A jégtakaró szélei leértek a Kárpátok északi pereméig, amely a jégmezők további dél felé irányuló mozgását feltartóztatta. Európa szabadon maradt vidékeit ősrengetegek borították, amelyek szűkre zárták, vagy éppen lehetetlenítették az emberi életet, az emberi kultúrák kibontakozását. A Kárpát-medence hegy-védőkörlánca mögött, kialudt tűzhányók és mezozoikumi őstenger szegélyein forróvizű források bugyogtak fel a föld mélyéből (máig is nevezetes gyógyforrásairól ez a térség), lehetőséget nyújtva a létezésre, az emberi továbbélésre.

„Európában egyetlen népnek sincs 7000 évnél is idősebb írásos bizonyítéka (a tatárlaki leletek hétezer évesek) őseinek az eredetéről, nemzetségének őstörténetéről- írja Orbán Árpád a Nimrud király népében -, mégis éppen mi vagyunk azok, akik szerényen eltűrjük azt, hogy nyershúsevő vad ázsiai népnek nevezzék őseinket" (Orbán 1942, 38.).

John Dayton, a kiváló angol kutató beható vizsgálatai alapján nagyfontosságú követ - keztetésekre jutott a Kárpát-medencei ős-kultúrközponttal kapcsolatban: „A karbon-14 időmeghatározó módszer, amely kimutatja, hogy Kr. e. a harmadik évezredben Európa nem egy műveletlen barbár terület volt, még mindig nem teljesen elfogadott a középkeleti régészek által. (...) (A szkíták) olyan területről jöttek, ahol az érc megművelése ismert volt, és bőven volt réz és ón. (...) E sorok írója (a World Archeology folyóiratban) már 1971-ben tudatta (Dayton 1971), hogy a Kárpát-medencéből egy nép vándorolt ki Mezopotámiába, lovaskocsi használattal. (...) A fém-megmunkálás nem volt soha szélesen elterjedt szokás a Közel-Keleten, és a bronz felbukkanása Egyiptomban meglehetősen későn jelentkezett. (...) A Duna-medencében a bodrog keresztúri népek a Kárpátokból bányászott rezet olvasztottak, a tiszapolgáriak vasbaltákat, fokosokat öntöttek.
A tiszapolgári és a késői lengyeli kultúrtelepek népi eszközei, karbon-14 időmeghatározással, Kr. e. 2695-re datáltak. Ez az a terület, ahonnan az öntött balták, fokosok és az ezüst eljutott az Ur-i királysírboltok világába. E tárgyak karbon-14-es időmeghatározása Kr. e. 2201, 2160, 2088-at jeleznek. A királyi temetkezéseknél anatóliai vagy balkán stílusú, négykerekű szekereket találtak." (Botos 1996, 4-5.).

Ehhez csatlakozik egy Shotoku Tarishi japán professzorhoz (Tokyo University) intézett magyar levél: „Tudjuk hogy a kultúra bölcsője nem Mezopotámia, hanem a Kárpát-medence. Bizonyítják ezt a Tatárlakán Vlassa professzor által feltárt agyagtáblák s ezt megelőzően a múlt század végén a Torma Zsófia által kiásott sokezer írásos cserép, hogy a Kárpát-medencében az írás az ősmagyar rovásos jelekkel ezer évvel korábban jelent meg, mint már fejlettebb formában Babilonban. A Mezopotámiában és a Nílus-völgyében feltárt kultúrák bölcsője is a Kárpát-medence. De innét sugárzott ki a föníciai és az etruszk kultúra, melyeket az írásjelek azonossága bizonyít" (Ustor 1977, 45.)

12.) SZŰZFOGLALÁS TÖRTÉNT

Hiteles tanú, a római zsidó Josephus Flavius (i.sz. 37.), aki természetesen nem gyanúsítható magyar részrehajlással, a Zsidók ősisége c. munkájában (I. könyv, 6. fejezet) azt írja, hogy őseink, a Szkíták - akik bizonyíthatóan azonosak a magyarokkal - őshonosak területeiken, így a Kárpát-medencében, vagyis szkíta eleink voltak Európa őslakói (l. az 1. fejezetben). Perdöntő jelentőségű tanúskodás ez az Európában némely terjeszkedő népek által, terjeszkedő célzatból idegennek minősített szkítamagyarok európai őshonosságáról és Kárpát-medencei őshonosságáról.

Hasonlóan, külföldi és magyar kutatók sora szól erről saját látása és ismeretei szerint: „Mint előd testvérnépek (a szkíták) hazánk földjén 2 és fél - 3000 évvel ezelőtt már fejlett kultúrában éltek, s a mai magyar nyelvnek az ős nyelvén beszéltek.” (Litkey 1935, 20.).

„1. Azt a területet, amelyet a magyarság saját tulajdonának tekint, elődei ősállapotban, lakatlanul vették birtokukba, hiszen a „tájelemek neveit” ők adták.
2. Árpád vezér-fejedelem névadó népe, amely ezt a területet az őslakosság kérésérebirtokába vette és átszervezte, ugyanazt az ősnyelvet beszélte, mint a Kárpátmedence ősnépei : a magyart” (Csobánczi 1975, 11.).

Számos szerzőt és munkát idézhetnénk még. De bármennyire súlyos is a szavuk, bármennyire is indokolt és megalapozott állásfoglalásuk, van valami, ami még ennél is alapvetőbb: az őstörténeti tények, az őstörténeti háttértényezők feltárása és a Kárpátmedence őstörténelmi szerepének, a magyarság őshonosságának megvilágítása. Miként volna ez kideríthető és bizonyítható? Miként lehetne erre vonatkozólag bármilyen bizonyítékot, bizonyítóerejű tényt, tényadatot, tényösszefüggést felmutatni? Miként, ha magát Európa őstörténetét is vakhomály borítja, noha vitathatatlan: egyetlen területre, országra, népre szorítkozó őstörténeti tisztázás óriási kihatással volna az európai őstörténet egészének a fel derítésére.

13.) MIRŐL TANÚSKODIK DÉVAVÁR ŐSMONDÁJA?

Déva várának mondaköréről írt munkánk anyagából idézünk (Grandpierre K. 1998):
Déva várának romjai köré a várépítés kezdeti korát idéző mágikus magyar mondák fűződnek. Jelzi ezt, hogy a várat építő tizenkét kőmives elemi nehézségekkel küszködik: az épülő falak mindújra leomlanak:

„Mit fölraktak délig, leomlott estére,
Mit fölraktak éjjel, leomlott reggelre.”

Bizonyos mértékig rokon ez a monda a Bábel tornya mondájával: a torony leomlásának drámája mögött a kellő kötőanyag ismeretének hiánya húzódik. Dévavár mondája, illetve a várat építő tizenkét kőműves - tizenkettő az őskori számrendszer szerint a számok teljessége - természetfeletti erők ellenállásának tudja be a falak szüntelen leomlását.
Megfejtik a titkot - noha a balladai formába öntött ősmonda nem közli ezt velünk: a szűz tájat minden emberi beavatkozástól, építménytől védő szellemek, a genius locii, a helyi szellemek ellenállása nyilvánul meg a falak leomlásában. Dévek védik szűz területüket a várépítőktől, hiszen - elvileg - bármilyen barbár idegen nép behatolhat területükre, aki nem tiszteli majd isteni fenségüket: ős birtokosokként mindújra lerontják hát a falakat.

Mi a megoldás ebből a kiúttalannak tetsző helyzetből? A kőművesek megfejtik a romlás titkát: a hely őrzőszellemei, a dévek végérvényes biztosítékhoz kötik a vár felépítéséhez való hozzájárulásukat: emberi életet, lelket kell áldozniok oly módon, hogy az örök időkre biztosítékot nyújtson rá, hogy a betelepülők, az ősfoglalók soha nem tántorodnak el a dévek tiszteletétől.

Miként érhető el ez? Milyen módon? Dévavár építői ezt is megfejtik: a kőmiesek vezetőjének, Kőmíes Kelemennek a feleségét építik be élve a várfalba, méghozzá olyképpen, hogy a kőfal örök zálogul s a déveknek örök biztosítékul, örökre bezárja lelkét a várfalba. Ha tehát a vár építtetői, majdani birtokosai az örök zálogul adott lélek ellenére megszegik megszeghetetlen, örökérvényű elkötelezettségüket és szembefordulnak a dévekkel, elpártolnak tőlük, úgy a szűzfoglalású birtokosság kötelezettségeit megszegve a legszentebb isteni és emberi törvényeket tagadják meg, s nem menekedhetnek a természetfölötti erők sújtó csapásaitól. Dévavár építésének ez az ősjelképekbe zárt - általunk felfejtett - titokzatos magyar ősmondájánál érvényesebb közvetett bizonysága a magyar őshonosságnak nem is lehetséges.

Déva várához mágikus hiedelmek tapadtak. A magyar népben mélységes mélyen élt annak hite - a legutóbbi időkig, egészen a világmaffiák elrendelte trianoni országdarabolásig -, hogy Déva vára bevehetetlen. Töretlenül élt ez a hit annak ellenére, hogy Déva vára ellenséges támadások következtében az utóbbi századokban többször is elesett.
E megingathatatlan hit alapja a hely védőszellemeivel, a dévekkel való ősi szövetségkötés volt. A magyar köznép szentül hitte, mindennek ellenére, Déva kétszeri eleste ellenére is, hogy Déva bevehetetlen, hiszen Dévát a dévek védik, a természetfölötti isteni erők, szellemek. Maga a Déva név ennek kifejeződése és bizonysága: Déva véd. Véd a dév.

Magyarország ősi tartományain számos helység viselte a Déva nevet. A szkítamagyar dákok idejében Délkelet-Magyarország térképe jószerint tarkállott a Déva helynevektől. Íme egy rövid, teljességre nem törekvő felsorolás (Bonfini 1.1.85, 1995, 17.; Marczali 1898-1905/2005):

Acidava Azidava
Karmidava Sacidava
Singidava Zangidava
Tamasidava Ziridava
Zuzidava Argidava
Dokidava Sandava
Komidava Marondava
Utidava Pirobaridava
Markodava Patridava

 A hajdani ősmagyar Erdély területéről a dák időkből mintegy huszonöt dava-deva utótagú helynevet jegyeztek fel. Sajnos ezek mind eltűntek a különféle idegen támadások, behatolások s a kara-ulugh (fekete oláh) és valach-rumin beszivárgások során, azok következtében. Magától Dévától és még néhány kelet-magyarországi Déva-helynévtől eltekintve, főleg az ország egyéb vidékein maradtak fenn az ősi Déva-helynevek és azok változatai. Közülük az ismertebbek: Dévaványa, Dévény, Dévénytó, Divény, Kisdivény, Nagydivény, Divényhuta, Déván-domb, Déván-kert, Déván-puszta, Déváni, Dávod, Dévényújfalu, Devecser, Kisdevecser, Abaújdevecser, Nagydevecser, Pécsdevecser, Divék, Devicse, Nyitradivék, Divékújfalu.     

Déva várához hasonló titkos bizonyítékot rejtenek a hétezeréves tatárlaki leletek is.
Külön tanulmányban tártuk fel azt a körülményt, amit más kutatók, akik a hétezer éves tatárlaki agyagtáblák feliratainak megfejtésére összpontosítottak, előttünk még nem érintettek: azt, hogy a tatárlaki táblák is az őshonosság szolgálatában s a dévekkel való szövetségkötés jegyében születtek. Ezt bizonyítják a tatárlaki üreg mélyén felfedezett égett csontok: itt is emberáldozat történt a dévekkel való szövetség megkötésének szentesítésére, a földművelés megkezdésének a helyi szellemek által való engedélyezése céljából. Tekintve, hogy itt nem magas-építményre, várépítésre került sor, hanem a Kárpát-medencei földművelés megindítására.

A tatárlaki leleteknek ez a legmélyebb titka, s ez egyébként tökéletesen igazolja John Dayton és más kiváló kutatók, Torma Zsófia, Toronyi Etelka és mások megállapításait a Kárpát-medencei ős-kultúrközpontra vonatkozólag.

14.) GILGAMES ÉS BABILON-NYOMOK MAGYARORSZÁGON

Helyneveink történelmi szemszögből földolgozatlan kincstára valóságos titkos földirati nyelv, amely hitelesen vall azokról a régidőkről, amelynek minden elérhető emlékét kiirtották.

Itt van mindjárt Bábolna, vagyis kis hangugratással, Bábolan, azaz: Babilon. Hogy kerül ez ide, s honnan? Mezopotámiából? Tán megtetszett valakinek és hátizsákban hozta ide? Készek volnánk elfogadni, a baj csak az, hogy ez a név távolról sem áll magányosan helyneveink között. Meglehetősen sok a csaknem azonos helynevünk.
Erdélyben, Hunyad megyében is van Bábolna helynév. Orbán Balázs tudósítása szerint külön népmonda szól Bábolna királyról, az óriások hatalmas fejedelméről. (Orbán 1982, 3. kötet, 183.). Meg aztán itt vannak a szótagkieséses Bábonyok vagy Bábonok (Báb/il/on). Bábony van Kolozs megyében, Somogy megyében és Ugocsa megyében. Idetartozik Sajóbábony és Kunbábony, számos más közelrokon helynévvel.

Nyelvi szókincsünkben szinte felsorolhatatlan az idevágó szavak száma. S zömük mágikus őshiedelmeket, ősvallási elemeket rejt. Ilyenek a Báb-kezdetű helységek nevei (pl. Bábafalva, Bábahalma, Bábaíre, Bábalak stb.). A báb szótő maga ősformára, bábra, élő formára, kisdedre (kisbaba) bimbózó emberi-állati alakzatra utal, akárcsak maga a világszóvá vált baba (bébi stb.), ami kedves lényt, alakot, szeretőt jelez. Nyelvünk egy igen gazdag és titkos tartománya ez. Bába, bábaasszony - az új élet világra hozásának elősegítője. A vasorrú bába - népmeséink rejtélyes ősalakja. A bábabukra - népi őshiedelmek szerint a hitregebeli bábának égi tündérszalagja: a szivárvány. Még a fánknak is bába-fánk a népi neve.

Még sokáig bábáskodhatnánk a bába szónál, de térjünk vissza a Babilon-Bábolna helynév eredetének kérdéséhez. Babilon nevének jelentése a magyarból tökéletesen kifejthető. A Bab-Báb tőszó jelentését fentebb már láttuk, itt - a mezopotámiai Babilon (Bábel) esetében hatalmas székfővárosról, országközpontról lévén szó, a Báb itt isten alakja, bábja, bálványa. Az - il, - él szótag a helyneven belül nyilvánvalóan Él Isten neve.

A megfejtés tehát: Él Isten bábja, bálványa, megtestesülése: Él Isten székhelye, székesfővárosa.

Orbán Balázs székely népmondát közöl erről a Székelyföld leírásában: „(...) Csentetőt a rege költészetével is felékiti a nép, mert itt lakott - a rege szerint - Bábolna király, az óriásoknak hatalmas fejedelme; leánya, a bűbájos tündér pedig a szomszéd Hegyes tetőn, onnan beszélgettek egymással, s ott a tetőn, hol most egy szabályszerü ember - csinálta tumulus van, állott sarkon forgó arany vára, mely most nyomtalanul eltünt. Ott alább a hegy déli aljánál fekvő Angyalos fölött (mely az angyallá változott tündér királyleánytól nyerte a nevét) van Bábolna árka; ide rejtette el, a rege szerint, Bábolna király az arany napot és az arany bárányt (...)” (Orbán 1982, 3. kötet, 183.).

Kézenfekvő és ésszerű a feltevés: mindez Babilonból jött ide valamikor, valamiképpen. Csakhogy ennek mintha ellentmondana pár adat.

Vajon nem kell szükségszerűen arra gondolnunk fentiek alapján, hogy Babilon neve nem Mezopotámiából került ide, hanem hazánkból került Mezopotámiába, ahol ennek a névnek távolról sincs ilyen mély és szerteágazó gyökérzete?

Nimród nevét is Mezopotámiához köti a bibliai hagyomány. Mi több, maga Gilgames is Nimród alakjában lép elénk, az őshagyományok Nimróddal azonosítják. Nimród, a Nagy vadász, a Bábeli torony építője viszont Magor és Hunor és a magyarok ősatyja, akinek valamikor a Kárpátok térségéből kellett Babilonba kerülnie, bizonyítja ezt Nimród fiainak égi parancsra történő visszatérése. Következésképp Nimródnak is üngürüsznek (hungarusnak, magyarnak) kellett lennie, tehát neki magának, vagy eleinek a Kárpát-medencéből kellett Babilonba költöznie.

Más vonatkozásban is fontolóra kell vennünk, vajon egyáltalán helytálló-e az elgépiesedett Mezopotámiából való eredeztetés. „Egészen bizonyosnak látszik, hogy a kultúrának ezt a sajátos formáját nem Mezopotámiában teremtették meg a sumérok, hanem nagyjából készen hozták magukkal. Sőt az is valószínű, hogy bizonyos szempontból már hanyatló kultúra az, ami (...) a szemünk elé tűnik.” (Dávid 1942, 33.). Lássuk, vajon adnak-e támpontot mindehhez helyneveink Gilgamessel kapcsolatban? Lehetséges- e, hogy itt járt, idevándorolt ? Vagy éppen fordítva, innen mitőlünk költözött Szemúr országába?

Helyneveinkből, úgy látjuk, kilép a szumér isten. Számos ezzel a névvel kapcsolatos helynevünk valószínűsíti ezt, több, mint amennyit Mezopotámiából ismerünk. Mondhatni betű szerint egyezik Gilgames nevével Galgamácsa neve. Ennek eredeti névalakja: Galga mása, még a Gilgames név jelentésének megfejtéséhez is nyújthat magyarázatot. a gilga - galga előrész , amelyből szerintünk akusztikai okok miatt kiesett egy r-hang (amely az m-hang elött jobbára kiejthetetlen). Az eredeti név tehát galgar lehetett. Galgar = gal(l) ember. Galga/r/mása (Gilgames) tehát ezek szerint: gall ember mása, azaz: gall ember képe, képmása.

Bizonyos ez? Bizonyítottnak véljük ezt? Helyneveinkből a maga teljes, határozott mivoltában kilép Gilgames, a szumér isten? Sajnos, teljes bizonyossággal nem állíthatjuk ezt. El kell ismernünk, fejtegetésünk ezúttal csupán a valószínűség határán mozog. De megerősíti ezt a kelta-gall személynevek hallatlanul bő elterjedettsége hazánkban.
Továbbá területi nevek: Galgamente, Galgavölgye (stb.) és helynevek: Galgahévíz, Galgaguta, Galgagyörk, Galgócz, Sajógalgócz stb. Meg a Gilgames-Nimród azonosság. Talán mégis hazánkból indult Gilgames Mezopotámiába.

15.) ISTÁR-ASTARTE MAGYARORSZÁGI ŐSEPOSZÁNAK MEGÍRATLAN FEJEZETE

Felkértük Istárt a mennyei csillagvilág úrnőjét, az Ég Királynőjét, adjon bizonyságot rá, hogy innen erednek ősgyökerei. Istár válasza: nyelvünk és a helynévtörténet alapján: ő maga jelenleg is itt él Magyarországon.

Helynévtörténeti és nyelvi bizonyítékok hihetetlenül gazdag tárháza igazolja ezt az állítást. Tekintsük át lehetőségeink szerint. Kezdjük ott, hogy - miként haladó magyar őskutatók már rámutattak - Isten szavunkban Istar neve rejlik. Istár ugyanis Őstár, Őstartó (Ős-megtartó). Isten szavunk jelentése pedig: Ős-ten(ni): Őstevő. Az őshagyományok törvénye értelmében a szentség bélyegét viseli magán minden, ami ehhez a fogalomhoz tapad. Ister (Iszter) az ókori neve a szent folyónak, a Dunának, főleg alsó szakaszának, amely határt képez a Kelet-római és a Szkíta Birodalom között. S ha város épül ott, ahol a folyó nagy kanyarulatát megejti (a kanyar, kanyarulat neve a régi magyarban - gam), Esztergom - Ister kanyarulata - lesz a város neve: ennél semmi sem lehet kézenfekvőbb és egyszerűbb.

De nem mindenki látja így. Esztergom nevét különben Gombócz-Melich és a többi nyelvészek a Strigonium szóból származtatják. Mivel az ilyenfajta helynévmagyarázatban egy sajnálatos rendszer nyilvánul meg, azért erről néhány szóval meg kell emlékeznem.
Köztudomású, hogy a keresztény korszak kezdetével Magyarországon a közhivatalok és a tudomány nyelve a latin lett. A latin nyelven író, többnyire német és tót paptisztviselők azután nemcsak latin nyelven írták az alapítóleveleket és egyéb okmányokat, hanem bennük a magyar helyneveket illetőleg latinizálták is. A mai kor nyelvésze erre, mivel a magyar kultúra ősiségéről hallani sem akar, ezekkel a késői latin okmányokkal bizonyítgatja a magyar helynevek (idegen) eredetét. A „strigonium” tehát „Esztergomból formáltatott és nem Esztergom a Strigoniumból.” (Pálfi 1941, 38.).

Ekként folyik a nemzetölés. Ezer esztendeje eszelős buzgósággal a legképtelenebb módon mindent elidegenítenek. Lehet tízezer magyar Isztárral-Eszterrel kapcsolatos ősszavunk, agyafúrt módon mindegyikre rásütik, hogy nem magyar, hogy idegenből vettük át: ez az ördögi cél - mindent elidegeníteni, míg országunkat és nyelvünket is be nem falja az idegen.

Lássuk Istár-hagyományainkhoz fűződő nyelvi fogalmaink, helyneveink tömegét, természetesen anélkül, hogy teljességre törekednénk. Eszterág - a gólya régi neve, jelentése:
Isten-ág - régi néphiedelmek szerint ő hozza isten áldását, a gyermeket. Kihalóban levő szavunk az eszterha: (ezter heiában) Isterha, Eszterha, eszterhéj = háztető, eresz.
Petőfinél még gyönyörűen zeng ez a szó:

„Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt...”
(Petőfi 1847/2006, 116.)

Az etimológiai szótár szerint (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1984, 1, 805-806.) eszterhéj szavunk természetesen nem magyar és nem az Istár-Eszter névből ered, hanem „szláv, közelebbről v a l ó s z í n ű l e g déli szláv eredetű.” Valójában mit is jelent az eszterhát, eszterház? Lakóház fölötti rész, Eszterhát, eszterhaj - háztető, zsuppfedél, szalmatető stb. Esterfa, Erdélyi János magyarázata szerint „hosszú mogyoró vagy gyertyán fahajtás, ág vagy sudar, amivel a szalmafedelet, a zsuptetőt, eszterhát, eszterhajat vagy eszterhéjt leszorítják, csaptatják, hogy a szél fel ne borzolja, el ne hordja.” Az esztergál (esztergályos) azt jelenti, hogy tökéletesre formál, csiszol (isteni tökéletesség) valamit. Idetartozik az Este is - a csillagos eget megszemélyesítő Isztar évadja, az Esztrágorrú (gólyaorrú) fű, az Esztena (az elkerített hely, ahol isten állatait őrzik), az Esztendő - Isztar idejének (a Föld körforgásának) egy teljes ciklusa, az Eszköz, amivel valamit tökéletesíthetünk, megvédhetünk, mi több, még maga az Ész, Eszes, és Esztelen is, ami annyit jelent, hogy bír vagy nem bír az isten (Istar) adta értelemmel, és Eszter, Eszti, Esztike sem jelent mást, minthogy Isten (Istár) leánya, Esztere, Eszteru - vízáradat elleni kecskelábú támfákra épített gát, Eszteric - egy rúdból álló létra, amelynek fokai kétoldalt kiállnak - a létra ősi formája. De ki győzné mindet felsorolni? Isztár-Asztarténak, a csillagvilág úrnőjének képzete a csillagokkal összefonódva a nemzetközi csillagászati elnevezésekbe is átment, mint például asztrológia, asztronómia, mi több, a kezdőhang elnyelésével nemzetközileg a csillagot is róla nevezzük „star”-nak (sztár).

Nem mulaszthatjuk el azonban, hogy ki ne térjünk a helynevekre, noha idő és tér hiányában csak a legjellemzőbbekre, azokra, amelyek Istár-Eszter ősi ittlétét s jelenlétét tanúsítják: Eszterháza, Esztergom, Esztelnek, Esztény, Esztreng, Esztró, Esztregnye, Eszterági híd, Eszterág pataka, Esztergály, Eszterhány, Eszlár, Tiszaeszlár, Eszlény - még oldalakon sorolhatnánk tovább.

Erdélyben és Felvidéken a házak oromzatát gyakran díszítő Napot „Isten szemé”-nek nevezik, összefüggésben az „Isten mindent lát” szólással. ez némileg változott formában, jelképes háromszögbe zártan átment a zsidókereszténységbe is. Istár tehát ősidők óta itt volt és itt van ma is Magyarországon.

16.) VÍZÖZÖN ELŐTTI NYOMOK ŐS-MAGYARORSZÁGRÓL

Lélek vagyok Erdély tündéri vidékéről
hol anemonák égtörmelékei hevernek a fák alján
s bókoló margaréták játszanak napkorongot
vadfekete vakondtúrások kúpjai között
hol csiperkék menyei illatát teríti szaglóérzékeinkre a szél.

Lépjünk lépcsősorokkal mélyebbre az időben.
A magyarság ősnyomainak kutatásában a vízözönig kell visszahatolnunk. Mi több, mélyen a vízözön előtti időkbe, mikor Magyarországot őstenger borította, beleértve Erdély lapályait, völgyeit, mélyebben fekvő vidékeit. Kérdjük, vajon mikor fedte a Csíki-medencét őstenger? Mit tudnak erről a földtan szakértői? Hány ezer évvel ezelőtti időkre érvényes ez?

Tudnunk kellene, mert a leghitelesebb tények szerint a székelyek már ekkor itt éltek hazánkban a székely földön. A leghitelesebb tudósítás szól erről, egy feddhetetlen és pártatlan kutatónak a beszámolója. Orbán Balázs, a helytörténeti és néprajzi kutatás európai mértékben is kimagasló óriása (l830-l890) számol be erről életének fő művében, a Székelyföld és a székelymagyarság ősi hagyományvilágát páratlan hitelességgel és hűséggel feltáró hatkötetes „Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból (I-VI. Pest 1868-1873.)” című munkájában, melyben Közép-Európa s tán az egész emberiség egyik leggazdagabb aranykori néprajzi-történeti kincstárát mentette meg.

Ő számol be hatalmas művében erdélyi székely-magyar néphagyományok alapján arról az időről, amelyet semmilyen papírra vetett történeti adat nem őrzött meg, arról az időről, amikor „egész Csík egy óriási tó volt (...) az Olt a Tusnád-szorosköri hegységek által feldugatva, sehol sem tudott lefolyni; tó keletkezett tehát, melynek partjait azon térkörítő havasok képezék, míg az említett tölcséres hegyek, a Nagy-Haram, Csomág és torjai Büdös vulkáni rakétákat eregettek fel versenyezve a háborgó vizelemmel, mely nagy tömegének nyomásával addig nyalakodott most itt, majd amott, míg ezredévek türelmével utat nem vésett magának a tusnádi szorosnál. Az ekként alakitott sziklacsatornát hovatovább mélyítve, előállott a tusnádi szoros, melyen le folyván a fenakadt viztömeg, az áradmányi rétegek képezte dús talajon Csík szép tere maradt hátra. Aki ezen netalán kétkedne, vizsgálja meg a szorosmenti hegyeket, s azonnal meg fog győződni a viz munkálatának csalhatlan nyomairól.” (Orbán 1982, 3. kötet, 71.).

Orbán Balázs, miként ezt ő maga jelzi „földképződés- és tájalakulási” kutatásai során állapítja meg fentieket. De maga a nép, a székely nép régebbi nemzedékei természetesen mit sem tudhattak ezekről a földtani alakulásokkal kapcsolatos megállapításokról. A székely nép a maga ősi mondáiban és tündérhitregéiben mégis valósággal megeleveníti az ősvilágnak azt a képét, amikor a Csíki-medencét még őstenger fedte.

Honnan van hát erről tudomása? Honnan meríti az ehhez a világhoz kapcsolódó tény- és élményanyagot? És hány ezer éves állapotok tükröződnek ezekben a néphagyományokban? Mikor fedte a Csíki-medencét, Erdély és Magyarország mélyebben fekvő területeit őstenger? S mikor tört utat magának a csíki tenger a tusnádi völgy - szorosban? Tíz-tizenötezer éve? Húsz-harmincezer éve? Százezer éve? Mióta él itt ez a nép? Azóta kell itt élnie, mióta bekövetkeztek ezek a változások, mikor még tengerből emelkedtek ki a székelyföldi ősvárak, miket e hitregék vallomása szerint ő maga épített, azóta, mikor itt még tündérvilág és anyajogú társadalom, nőuralom volt, hiszen a tündérség léte erről tanúskodik, vagyis azóta, mikor itt még delelt az Aranykor, az emberiség Aranykora. Másként semmiképpen sem emlékezhetne, s nem tükröződhetnének ezek a közösségi élmények, ősemlékek hagyományemlékeiben. Jöhetnek a terjeszkedést, területrablást igazolni akaró és hazatagadó egyéb hamisítók, e tények megcáfolására képtelennek bizonyulnak, mégha foszlánnyá tépik is az agyukat a nagy erőlködésben.
Mert mindezeknél cáfolhatatlanabb bizonyítéka nem is lehet valamely nép területi őshonosságának, ősfolytonosságának.

„A teremtés zürje kezdett rendeződni, a mindenség egyensulya helyreállani - folytatja Orbán Balázs -, a vizek utat nyitva magoknak lefolytak; a föld felületén uj pezsgő élet keletkezett. Firtos, a jó szellem (Firtos tündérvárának építője és tündérkirálynője) örömmel repdesett a felfedett uj világ felett; örömkönnyeket hullatott a fejlődő emberiség zavartalan boldogságán, a teremtés milliárdjainak vidor mozgásán.” (Orbán 1982, 1. kötet, 127.). Firtos várát ugyanis „tündérekkel, tulvilági lényekkel épitteti a rege, még akkor, midőn a föld felületét viz boritá.” (Orbán 1982, 1. kötet, 127.).

Ugyancsak az őstenger idejéhez fűződik Kustály várának népmondája. Hallgassuk Orbán Balázs tudósítását: „a rege szerint óriások épiték e várat, még azon korban, midőn viz boritotta az alanti völgyeket. A földnek akkori lakói óriások voltak. Ezek vizmentes magas hegycsúcsokra épitett várakban tanyáztak. E vidéken három testvér óriás volt, kik nem akarván egymástól messze távozni, egyik a bágyi hegyre, másik a Hegyestetőre, a harmadik pedig ide a Lapiástetőre épitett magának várat, s csolnakon jártak szomszédos váraikból egymásnak látogatására. Később, midőn a vizek a verestoronynál útat törve magoknak lefolytak, a felszáradott völgyekben az ember s megjelent szántóeszközeivel, (Ez is a magyar őshonosság bizonyítéka.) a kus talyvári óriás leánya lelépett a Homoród völgyébe(...)” (Orbán 1982, 1. kötet, 234.).

Kadács vagy Kadicsa várával kapcsolatban ugyanezt vallja a székely néphiedelem:
„Óriások épiték és lakták e várat - mond a néprege - (...) Az óriások kipusztultával, azok ivadéka, a tündérek költöztek e várba; azok laknak most is ott a vár arany oszlopokon nyugvó földalatti osztályában s csendes éjszakákon, midőn a telehold önti szét ezüst sugárözönét, a vigadó tündérek muzsikája és éneke lehallik a falukba is.

Ismét más rege azt mondja, hogy e vár a Firtossal együtt még akkor épült, mikor a völgyeket viz borította, s ekkor csolnakon jártak át innen Firtosra. Firtos volt a fővár, itt és Tartódban is (Tartód várában) csak akkor szabadott gyertyát gyujtani, mikor Firtos magas tornyában világot élesztettek.” (Orbán 1982, 1. kötet, 114.). Íme az őskori távfényjelzések rendszerének kezdetei.

Tündérvárak keletkezése, építése, óriások és tündérek - az emberiség Aranykorának jellegzetes alakjai - s nem a megfoghatatlan általánosságok elmosódottságában, de a legközvetlenebb élő formában mintegy hozzátapadva, hozzánőve a környező helyi, erdélyi magyar világhoz, tényleges valószerűségeihez, körülményeihez. Az ősvizek, őstavak, az őstenger helyi sajátosságokhoz, adott helységekhez kötődő tudata, amely az írott történetet évek tíz- meg tízezreivel meghaladja, nem más, mint az össznépi emlékezet közvetlen kapcsolódása az erdélyi székely tájegységek őskorához, ősvilágának életéhez. Vajon mit árul el számunkra, mit tanúsít a leghatározottabb formában ez?
Vajon nem ennek a népnek az őskori ittlétéről tanúskodnak ezek a tények? Ha pedig ez így van, vajon nem vehető-e bizonyosra, hogy ennek a népnek még ezeket az időket megelőzően is itt kellett élnie, itt volt az életterepe, s itt élte át az emberiség aranykorának szinte beláthatatlan időtávlatait?

Erdély történetelőtti korának emlékeit tehát sajátságos, különös tündérregék őrzik. Az erdélyi magyarság által tündérvárnak tartott titokzatos történelem előtti várromok tarkítják az egész Székelyföldet. Íme a tündérvárak sora!

Tarkó rézvára Bodoki Leányvár
Veneturné vára Déva vára
Oltszem melletti Leányvár Firtos vára
Mikház vára Tündér Ilona lakhelyei
Tartod vára Uz völgyi Bükkös vára
Torja vára Csíkszentdomokosi Várárka
Kecskekő vára Sárpatak és görgényi Leányvár
Sólyomkő Csíkszentmiklósi Vároldal
Oltszem melletti Leányvár Leánymező Erdőszentgyörgyön
Ojtóz melletti Leányvár Maka vára Makkfalván
Kadács vagy Kadicsa vára Mikháza Vára
Budvár Középajtai Várhegy
Bálványosvár Köszvényremetei Várhegy
Zetelaka vára Arany- és Boldogfalvai Tündérvár
Mezőbándi Pogányvár Ürmösi Tepej vár
Kovásznai Várhegy (...).

Sokatmondó tény: az erdélyi magyarok egyetlen római várat sem tartanak tündérvárnak. Igy pl. a tordai római vár eredetét pontosan tudják a helybeliek, az ezzel szemben fekvő várhelyhez viszont már tündérregék fűződnek, s a váralji szőlőhegyet „Tündér”- nek hívják.

Orbán Balázs Erdély kőeposzának nevezi e várromokat. Erdélyt történelmünk roppant föld-olvasókönyvének tarthatjuk, mivel - Orbán Balázs szellemi végrendeletszerű szavaival: „(...) azokban az elleplezett történelmi vonatkozások mellett igen gyakran a leggyönyörübb, a legmeglepőbb költőiséget, a nép eszmemenetének (emlékezetének) legszebb jelentkezését találhatni. Iszapba tévedt drágakövek azok a legtöbb esetben, melyek csak szakértő kezek csiszolására várnak, hogy belértéköket és ragyogványukat visszanyerjék. A felkeresést elvállaltam tehát én, mig a csiszolást másra bízom.” (Orbán 1982, 3. kötet, 87.). Kétség se férhet hozzá: végre kell hajtanunk végakaratát.

Ennyi ősidőkben épült vár, amelyek a helybeli nép ajkán tündérhiedelmek kíséretében a várak építésének történetére és hajdani földtani tájalakulásokra utalnak.
Ennyi aranykori idők emlékezetét őrző ősvárrom, tündérvárrom Európa közepén, viszonylag szűk területen, hegyek körláncától védett, körülzárt területen, olyannyira tömör egységbe zárt földtani egységben, amely már külső alakzatában is azt sejteti, hogy valóban lehetséges volt itt az adott népesség ősfolytonos fennmaradása, s az is, hogy az emberi Aranykor roppant időtávolságából is megőrizhesse az immár tündérvilágként tükröződő őshagyományokat.

„Kakasok nem szólnak,
tündérlányok osonnak.”
(Ráolvasó ének)

17.) MAGYAROK MÁR AKKOR ITT ÉLTEK, MIKOR A KÁRPÁT-MEDENCE MÉLY RÉ SZEIT MÉG ŐSTENGER BORÍTOTTA

A vízözön fekete cezúra, sötét vonal az emberiség emlékezetén, amelyen jószerivel nem hatol át semmilyen emlékezés. Úgy tetszik, mintha itt kezdődne az emberiség története. A vízözön függönyén nem látunk át, s ez az emberiség nagy szellemi tragédiája, szellemi bukása, hiszen ha meggondoljuk, az emberiség létének a vízözön óta eltelt tízezer év csupán egy parányi töredéke.

Szerencsére ez mégsem egészen így áll. A vízözön mindent elborító zuhataga mégsem tökéletes záróvonal s rajta, ha gyéren, szórványosan is, mégis áttűz a nap, az emberi őstudat napja. Halvány elszórt nyomok, emlékezetek kísértenek fel a vízözön előtti időkről, az Aranykorról, az emberiség paradicsomi állapotáról, az édenről, ahonnan kiűzetett az ember. Szórványos nyomokban utalnak erre a mezopotámiai szumér (szemúr), akkád ékiratoktól az egyiptomi hieroglifákig, Manethon és Berosuson, az ókori hellén, latin szerzőkön át, Hésziodosztól Ovidiusig. Az Aranykorig, az aranyidőkig kell mindenáron visszajutnunk, hogy nemzetünk őstörténetének ezidáig érintetlen szakaszait feltárjuk.

A legutóbbi idők tudományos kutatásai derítették csak fel, hogy hazánk központi mélyterületeit valamikor az ősidőkben őstenger borította. Erre vonatkozólag írott történetünkben nem maradt semmi nyom, a keresztény inkvizíció még az Álmos - Árpád bejövetele előtti idők történetét is elpusztította. De mégis fennmaradtak őstörténetünk nyomai. Maga a nép őrizte meg, miként erre Anonymus Gesta Hungaroruma utal, megemlítvén a parasztok hamis meséit a magyarok őstörténetéről.

Ősi népregéink, hitregéink és tündérregéink ősmúltunk emlékeit őrzik. Hiteltelen a rege - hiteles a tudomány: ez az általános vélekedés. A valóság ennek éppen a fordítottja.
A tudomány - kivált a puha tudományok s azon belül a történetírás és a nyelvészet - tévedések halmazata. Ezzel szemben a történeti néprege - hiteles, történelmileg igaz és igazolható. Rege szavunk maga is ősidőkről árulkodik, olyan ősmúltról, ahova már nem ér el a papírra rótt tudás és a mindennapi emlékezés. Rege szavunk egy tőről fakad régivel, a reggellel, és a regőssel. Miért volna valótlan a régiség? Ki és miért kavarná kósza mesévé a regét, mű mesévé, aminek gyökere nincs. Mi köze a regének a meséhez? Ha mese volna, nem regének mondanánk.

Ősnyomok a regéink, ősemlékek hiteles zárványai. A hiteltelenség látszatát az kelti bennünk, hogy olyan régidőkből erednek és szólnak, amikről keveset vagy semmit sem tudunk. Különös sajátsága a magyar néphagyománynak rendkívüli összeforrottsága a természeti tájjal, az élő környezettel, érzésben, szemléletben.

A nagy népköltészeti alkotások festette képi világból tisztán, körvonalaiban és lényegében, legbensőbb - kívülállók által fel sem fogott, meg sem sejtett légkörében újra feltárható a Kárpát-medencei táj, vagyis népköltészetünkből nem holmi elvont, általános jellegű, bármely tájkörnyezetre alkalmazható és illő természeti táj bontakozik ki, hanem egy minden ízében bizonyíthatóan hiteles hazai tájkörnyezet, hazai bioszféra: sajátosan Kárpát-medencei környezet. Annyira, hogy népköltészetünk alapján ez a táj a maga teljes atmoszférájában, sajátságos vonásaiban is felújítható és újrateremthető, illetve a magyar népköltészet hű tükre annak a hazának, amelyben éltünk, s összeilleszthető mozaikdarabjaiból annak valóságos képe tárul elénk a maga emberi-állati-növényi teljességében.

Miképpen jöhetett létre ez a szerfölött sajátos, és a maga nemében egyedülálló történeti-népi mondavilág és népköltészet, az adott különleges jellegű bioszférával való összeforrottság? Hangsúlyoznunk kell, nem holmi tudatos művi, szándékos táj- és környezetfestésről van itt szó, hanem a lélek, az ösztönök mélyéből sarjadó, önkéntelenül, természeti erők módjára létrejövő tájfestésről, életábrázolásról. Ez mágikus összetevőkből, természetes úton, magamagától alakult, s benne a mágikus tényezők, az ember tájkörnyezetével dinamikus egységbe fonódnak össze. Mágikus hatóerőkről, mágikus kapcsolódásról szólunk, mágikus erővel sarjadó és mágikus összeforrottságot tanúsító népköltészetről, amely a magyar nép ősi élet- és tájszemléletéből fakad.

Mikor támadhattak ezek a mágikus kapcsolatok? Mikor létesülhettek? Kétségkívül a mágikus kornak is nevezhető Aranykorban, a mágikus érzékelés és gondolkodás korában, azaz az emberiség őskorában, évezredekkel, év-tízezrekkel ezelőtt, az emberiség kialakulásának őskorában, kezdeti szakaszában. Mágikus kapcsolatok, képzetek csak akkor keletkezhettek. Az ősi magyar hitregéből kirajzolódik a magyar nép Kárpátmedencei őslakos volta.

A hazai természeti táj mágikus erőként lép itt elénk, mágikus egészként, amely az embert is magába foglalja oly módon, hogy maga az ember csupán alkotórésze a mágikus tájban tükröződő világnak, a tévedhetetlenül hazai arculatú bioszférának.
Mágikus erőként lép színre a természet ezekben a népi alkotásokban : ez az az alap, amelyre mintegy felfűződik az egész magyar hitregei világ.

Gondolkodó ember előtt pillanatig sem lehet kétséges, hogy e mágikus kapcsolat létesüléséhez és népköltészeti hagyományainkban való közvetlen tükröződéséhez irdatlan időre volt szükség, évek tíz- vagy százezreire. A magyar regeköltészet, amely a legnagyobb bensőséggel és líraisággal, hűséggel, tisztasággal és lenyűgöző hitelességgel ábrázolja hazánk élővilágát, az itt élő embert természeti környezetével egyetemben, - a maga egészében bizonyítja az itt élő magyarság őshonos voltát.

18.) A FELEDÉSBE MERÜLT MAGYAR ŐSMÚLT KŐEMLÉKEI

 

Erdély történelemelőtti korának emlékeit sajátos tündérregék őrzik. Találóan állapítja meg Kővári László „Erdély építészeti emlékei” című könyvében (Kolozsvár l866), hogy „(...) ha e regéket figyelemmel kisérjük, ugy találjuk, hogy amit a népköltészet tündérek épitményének tart, azok az irott történelem körén tul eső időkben keletkeztek, oly korszakban, melynek lakóit a történetirás sejteni is alig engedi. Egy sereg tündérvárunk van, hogy kik építék, minő nemzetről maradtak reánk, alig ha fel fog valaha derülni. A legmerészebb történetbuvárlat scythákig, illetőleg Krisztus előtt 513 évig viszi fel Erdély történetét: az agatirz vagy k a z a r scytha népfajt jeleli Erdély legősibb lakójának.
E nép emlékét egy vár maradvány tartja fenn : Kozárvár, Dézs mellett.” (Kővári 1866, 9.).

 

„(...) ősváraink egy része még a római idők előtt keletkezett; különösen azon várakat, melyek majdnem megmászhatlan hegycsucsainkon állottak, s melyekről a nép azt hiszi, hogy a tündérek számára óriások építék, melyekben tégla elő nem jön, s a mész a kővel mintegy összeforrt (...)” (Kővári 1866, 40-41.). A rege szerint Bálványos várát egy óriás, vagy tündérkirály építette és pedig lágy kőből, mely csak azután keményedett meg. Vára elkészültével onnan a Büdös tetejéig érő aranyhidat csinált, hogy szép leánya, a napkint tündöklő tündérkirálynénak legyen hozzája illő sétahelye (= a Nap megszemélyesítése), de a leány minden tündér létére is kíváncsi volt, s egy szép tavaszi reggelen megszökött, hogy az alanti világban széttekintsen. De mivel útja sietős volt, két lépéssel leért Póka halmára (Kézdi-Vásárhely közelében), hol a derűs nap által kicsalt emberek szorgalmasan szántottak-vetettek. Csudálkozva nézte az ilyet még nem látott tündérkirályné ezen fürge kis lényeket, s midőn végre kibámulta magát, néhányat ekéstől, ökröstől kötényébe szedve visszalépett atyja várába, hol bemutatá a talált szép kis bogarakat: apja azonban feddő hangon intve mondá neki: „Tedd le leányom, s bocsásd szabadon azokat a bogarakat, mert azoknak haragja pusztulásunkat okozhatná, - kiméld őket leányom, mert ők lesznek a mi utódaink.” (Orbán 1982, 3. kötet, 87.).

 

„Bálványos vára egy, hozzávetőleg 3500 láb magas czukorsüveg-alaku sziklaszálnak csaknem ikesen végződő tetejét koronázza, felhőkkel szomszédos sasfészek, melyet nem földet turkáló emberek, hanem légürt hasitó keselyük laknak most; s pedig azt hajdan emberek épiték lakul az embernek, de oly emberek, kik itt e sziklavárba elszigetelten, egy országosan számüzött vallásnak emelték fel tiltott oltárait s évtizedeken át nyujtának e, most időbarnított falak, menhelyet az ősök megtagadott hitének.” (Orbán 1982, 3. kötet, 84.).

19.) SZKÍTAMAGYAR ŐSNÉPEK SZENT GYŰJTŐHELYE HAZÁNK

Hova tűnt, miként enyészett el a hatalmas lélekszámú, ókori kútfők szerint Európát és Ázsiát uraló szkítaság? Hova lett a szkíta népek özöne? Eltűntek mind nyomtalanul? Eltűnhetnek-e nyomtalanul hatalmas népek, óriási néptömegek?

Szkítiának - írja Kézai - „A száznyolc nemzetség miatt száznyolc tartománya van, melyekre Hunor és Magor osztották fel egykoron, amikor Szkítiába betelepedtek. Magyarországnak ugyanis száznyolc tiszta nemzetsége van, és nem több (...) mivel Hunortól és Magortól a Meótisz ingoványaiban, leszámítva az összes jövevényt, száznyolc nemzetség származott.” (Kézai 1283 k./1984, 120.). Száznyolc szkítamagyar nemzetség jött be a honvisszavívó hadakkal Magyarországba, hogy egyesüljön az itt élő őshonos magyarsággal. Hol van ez a száznyolc magyar nemzetség? Hova lettek? Mi
történt velük? Hol találhatók fel nyomaik? Mert egyoldalú és téves felfogás - ha a magyarság valóban szkíta eredetű, amihez kétség se férhet -, hogy csupán egyetlen magyar nép létezett és létezik. „ (...) tiszta fényben áll a' magyar népágozatnak a' besenyó, kazar, kún és palócz népfelekezetekkeli rokonsága s' egynyelvűsége; erős alapra fektetvék 's kimutatvák részletekben is azon világtörténeti kérdés' elemei: miknélfogva nemzetünk ép azon terjedelmes scytha népcsaládnak legyen sarjadéka, mellynek nyelvi minősége fölött annyi téveszmék uralkodnak és terjedeznek maiglan az iroi világban." (Jerney 1844-1845, 158.).

Pontosítsuk a fogalmat: a száznyolc nemzetség valójában száznyolc szkítamagyar népágazat, száznyolc szkítamagyar nép, annyira egyazonosak és olyan mértékig eltérőek, mint a hunok és párthusok, a dákok és szarmaták, a keltagallok és budinok, vagy manapság a székelyek és csángók. Feltevésünket igazolják az ókori kútforrások. „A skythák nagyobb részét a Kaspi-tengertől kezdve daáknak nevezik, a tőlük inkább keletre lakókat massagetáknak és sakáknak, a többieket pedig közösen skytháknak, bár mindegyiknek van saját neve is; legnagyobbrészt valamennyien nomádok.” (Strabón i.e. 7/1977, 543.).

Miféle sorvadás, miféle ismeretlen pusztító erő okozta mindezeknek az emberiség történetében, művelődésében jelentős szerepet játszott ősi szent népeknek a hanyatlását, kicsinnyé sorvadását vagy éppenséggel eltűnését? Nyomuk jobbára hazánkban, a történelmi Magyarországon található, másutt a világon sehol. Némelyek még ma is itt élnek köztünk, másoknak már csupán a neve él. Hazánk mintegy szent gyűlhelyévé, „rezervátumává”, roppant föld- kő- és üveg tárolóedényévé vált máshonnan mindenütt még névlegesen is kiirtott ókori népeknek. Az emberiségnek egy olyan ősnépőrző szentélye, az emberiség ősmúltjának olyan öröksége, amelyet óvni kellene mindenfajta erőszakos etnikai változtatástól, beolvasztási kísérlettől.

Diniysius Periegetes (i.e. III. sz.), Hecataeus (i.e. 560 körül) és más ókori szerzők több mint ötven szkítamagyar nép emlékezetét őrzik. A magunk adataival kiegészítve próbáljuk felsorolni őket. Vegyük előbbre azokat a szkítamagyar népeket, amelyek ma is itt élnek vagy ősi helyneveinkben megőrződött a nyomuk:

– Pannonok - nevüket hordja ma is hazánk, az ősi Pannónia.
– Sicul-secul- sokol-saka-skolota-székelyek, a királyi szkíták utódai, még ma is mintegy 2-3 milliós népsokaság a történelmi Magyarország délkeleti szegélyén, a Székelyföldön.
– Pelasg-palócok - ma is itt élnek a Palócságon.
– Szicamber frankok, keltagallok: mert Franciaországon kívül a „gall kakas” csak Magyarországon kukorékol. Magyarország ugyanis még ma is tele van a gallok nyomaival. Helynevek tucatjai, nyelvi elemek sora és személynevek özöne jelzi ezt. Valóságos népsokaságot tesz ki a Gall, Gál családnevek és névalakváltozatainak tömege, tanúsítván a gallok ókori idetartozását.

A kun népnek sincs máshol nyoma. Hazánkban - többek között- két területnév is jelzi ősittlétüket és fennmaradásukat: Nagykunság, Kiskunság. Itt őrződött meg egyedül a szarmata nép és nevének emléke a hajdani dák főváros Szarmiszegetuza nevében és az ősi Szerémségben. Besenyők számos, ma már alig kielemezhető helynévben. A budák vagy budinok emléke, részint magának a fővárosnak, Budapestnek a nevében, részint számtalan más helynévben. Itt él tovább a hunok (hungár, Hungária) és az avar nép emlékezete.
Itt élnek a matyók, barkók, örmények vagy úrmének, a gácsok, a toroszkóiak, a szabirok (Szabaria). És itt maradt fenn egyedül a szkíta karp nép nyoma (Kárpátok, Kárpát-medence).

Tér hiányában a többi szkíta népet ókori szerzők nyomán csak névlegesen soroljuk fel: Parthus, Alán, Amazon, Géta, Mirgéta, Massagéta, Melanchlán, Issedon, Isepusz, Carcinita, Maticéta, Edo, Jam, Agathyrs, Japetos, Kimmer, Thyssagéta, Eftalita, Karathon, Varchonita, Daha vagy Dák, Jazamata, Dalmata, Utrigur, Kutrigur, Kabar vagy Kazar, Metanaszta, Kotzagur, Saragur, Togar, Besgur, Csungár, Tokurgur.

Több mint harminc szkíta nép, a teljesség igénye nélkül! Zömüknek itt őrződött meg a maradéka vagy emléke, mint holmi történelmi üvegházban. Kérdés: miért maradtak meg itt, éppen itt? S miért tolultak-tolulhattak rájuk más etnikumú, téridegen népek jószerint észrevétlen beszivárgással, vagy üldözőik elől menekülve Magyarország védőszárnyai alá? Vajon nem azt tanúsítja mindez, hogy az őshonos magyarság - meglehet végzetére - rendkívüli türelmet, bánásmódot tanúsít minden más néppel szemben?

20.) ISTENEK SZENT VÉDŐÖVEZETEI HÚZÓDTAK A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG KÖRÜL

Aki figyelmesen, a közölt adatokon, eseményeken elgondolkodva olvassa Névtelen Jegyzőnk Gesta Hungarorumát, annak világosan kell látnia: Árpád és vitézei pontosan ismerik a történelmi Magyarország határait, és hadműveleteik kezdettől ezeknek a határoknak a kialakítására irányulnak, mondhatnánk: mintegy kirajzolják ezeket az ősi határokat. Miként Árpád üzeni: „Az én ősapámé, a nagy hatalmú Attila királyé volt a Duna-Tisza közén elterülő föld egészen a bolgárok határáig (…)” (Anonymus 1200 k./1975, 92.). - vagyis az Al-Dunáig.

Ennyit akarnak, nem többet, az ősi szkítamagyar hazát akarják visszavenni, semmi többet. Magyarország területét emberemlékezet előtti időktől ősi szent védőövezetek határolják annak jeléül, hogy természetfölötti égi erők, isteni hatalmak oltalmazták ezeket a határokat és ennek az ősidőktől fennálló országnak egységét, területi sérthetetlenségét.

 

Fejezetünk befejezéséül hadd álljanak itt ezek a szent övezetek (lásd még Grandpierre K. 1993/2008, 60.).

 

Déli határszél: Istar, a Mindenség Úrnője: Ister szent folyója. Az Al-Duna.
Keleti határszél: Mal-Deva, avagy Moldova. (Mal, kihalt ősszavunk, betűszerinti jelentése szegély, perem, peremvidék, védőfal - lásd mell, mellék stb. - mágikus jelentése:
Dévek védő vonala, istenek által őrzött és óvott védőszegély.
Ugyanez áll észak-nyugati határszegélyünkre ahol a Moldva (= Mal Deva) folyó és határ húzódik (a mai Csehország egyik legfontosabb folyója).
Délnyugati határszél: a (H)Adria, a Hadisten tengere.
További sorvadásunkat pedig meg kell állítani!

 

IRODALOMJEGYZÉK

 

Acsády Ignác 1903. A magyar birodalom története I. Pest.
Anonymus 1200 k./1975. Gesta Hungarorum. Ford.: Pais Dezső. Budapest. (Hasonmás kiadás)
Biblia 1979. Ford.: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága. Budapest.
Bizoni Károly 1845. Magyarok ázsiai emléke. Pesten.
Bonfini,Antonio 1497/1995.Amagyar történelemtizedei.Ford.: KulcsárPéter. Budapest.
Botos László 1996. Hazatérés. Budapest.
Clausewitz, Carl von 1961. A háborúról I. Budapest.
Csobánczi Elemér 1975. Ősturánok. Australia.
Dávid Antal 1942. Egyetemes történet I. Szerk. Hóman-Szekfű-Kerényi. Budapest.
Eckhardt, Alexandre 1943. De Sicambria a Sans-Souci. Histoires et Legendes Franco-Hongroises. Paris.
Eckhardt Sándor 1928. Sicambria. Egy középkori monda életrajza. Budapest.
Engel Pál 2003. Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Budapest.
Flavius, Josephus i.sz. 93-94/1821. The genuine works of Flavius Josephus, the Jewish historian: containing twenty books of the Jewish antiquities, seven books of the Jewish war, and the life of Josephus, written by himself, 1. kötet, transl. W. Whiston and
S. Burder, Printed and published by S. Walker, Newbury-Street.
Gaali Zoltán 1993. A székely ősvárak története, mondája és legendája I-II. Csíkszereda-Budapest. (Hasonmás kiadás)
GrandpierreAttila - Orbán Dezső 2009. Fejezetek a székelység őstörténetéből. Budapest.
Grandpierre K. Endre 1979. A csodaszarvas-monda új változatai egy latinból törökre fordított magyar ősgesztában. Kortárs XXIII. Évfolyam, 1979. december, 12. szám.
Grandpierre K. Endre 1990. Aranykincsek hulltak a Hargitára. A magyarok eredete a Tárih-i Üngürüsz tükrében. Budapest.
Grandpierre K. Endre 1991. Királygyilkosságok. Hogyan haltak meg a magyar királyok? Budapest.
Grandpierre K. Endre 1998. Magyar ősidők csodálatos mondái I. Kővárból kiáltó aszszony. Budapest.
Grandpierre K. Endre 1993/2008. A magyarok Istenének elrablása, avagy a magyar faj nagy elárultatása. Budapest.
Gregoire de Tours 573 k./1862. Gregoire de Tours ez Fredegaire. Traduction de M.
Guizot. Nouvelle edition par Alfred Jacobs. Tome I. 1862. Les Dix Livres de L’Histoire
Ecclesiastique de Francs. Par Georges Florent Grégoire évéque de Tours. Livre II, IX. Ce qu’ils disent des Francs. (in French).
Györffy György 1975. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Budapest.
Iordanes i.sz. 550/2005. Getica - A gótok eredete és tettei. Közreadja Kiss Magdolna. Budapest.
Jerney János 1844-1845. Keleti utazása II. Pesten.
Jordanes i.sz. 550/1904. A gótok eredete és tettei. Ford.: Dr. Bokor János. Brassó.
Kézai Simon 1283 k./1984. A magyarok viselt dolgai. A magyar középkor irodalma. Budapest.
Kosáry Domokos 1991. Magyarország története az őskortól a szatmári békéig. Budapest.
Kosztolnyik, Z. J. 2002. Hungary under the early Árpáds, 890s to 1063. Columbia University Press.
Kővári László 1866. Erdély építészeti emlékei. Kolozsvártt.
Liber Historiae Francorum 727 k./1888. Scriptores rerum Merovingicarum. Edidit Societas
Aperiendis Fontibus. Rerum Germanicarum. Medii Aevi. Tomvs II, Fredegarii et Aliorvm Chronica Vitae Sanctorvm. Hannoverae, Impensis Bibliopolii Hahniani. MDCCCLXXXVIII.
Litkey György 1935. Hazánk őslakói. Miskolc.
Mahler Ede 1902. A régi bronzkor kronológiájához. Archaeologiai Értesítő. Pest.
Mallory, J. P. 1997. entry Srubna Culture, p. 541-542. In: Encyclopedia of Indo-European
Culture. Eds. J. P. Mallory, D. Q. Adams. Fitzroy Dearborn Publishers, London, Chicago.
Marjalaki Kiss Lajos 1928. Néhány Árpád-kori helynevünk magyarázata. Történelémi és régészeti Közlemények. III. Évf. 1.-2. Sz.
Marjalaki Kiss Lajos 1956. Gondolatok a magyar nép eredetéről. Különlenyomat a Borsodi Szemle 1956. évi 1. és 2. számából.
Marjalaki Kiss Lajos 1987. Történeti tanulmányok. Miskolci Várostörténeti Köz - lemények I. Miskolc.
Marczali Henrik 1898-1905/2006. Nagy Képes Világtörténet. Budapest.
http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/index.htm
Montesquieu 1734/1975. A rómaiak nagysága és hanyatlása. Ford.: Szávai János. Budapest.
Orbán Árpád 1942. Nimrud király népe. Csíkszereda.
Orbán Balázs 1982. A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból I-II. Budapest. (Hasonmás kiadás)
Pálfi Károly 1941. A magyar nemzet ősvallása. Budapest.
Peter de Rosa 1991. Krisztus helytartói. A pápaság árnyoldalai. Budapest.
Petőfi Sándor 2006. Petőfi Sándor összes költeményei II. Budapest.
Polybius i.e. 146/1889. The histories of Polybius II. London.
Puranic Encyclopaedia 1989. Vettam Mani, Motilal Banarsidass, Delhi, „Huna” címszó, p. 316., „Saka” címszó, p. 667.
R. D. Barnett 2008. Chapter XXX. Phrygia and the Peoples of Anatolia in the Iron Age.
In: The Cambridge Ancient History. Third edition. Volume II., Part 2.
Strabón i.e. 7/1977. Geógraphika. Budapest.
Synesius i.sz. 411. Letter 78: The Unnigardae,
http://www.livius.org/su-sz/synesius/synesius_letter_078.html
Szentmártoni Darnay Kajetán 1934. Ősnyomok. Kaposvár.
Széchenyi István 1835/1985. Hunnia (reprint kiadás). Budapest.
Talager,i, S. G. 2000. The Indo-European Homeland, Chap. 7. In: Shrikant G. Talageri,
The Rigveda. A Historical Analysis. Aditya Prakashan, New Delhi,
http://voi.org/books/rig/ http://voi.org/books/rig/ch7.htm
Terdzsüman, Mahmúd 906/1988. A Magyarok Története. Tárih-i Üngürüsz. Ford.:
Blaskovics József. Budapest.
Ustor Győző 1977. márc-ápr. Ősi Gyökér.
Volf György 1907. Összegyűjtött munkái I-II. Budapest.
Xenophón i.e. 444 k./1979. Kürosz nevelkedése; Anabázis. Ford.: Fein Judit. Budapest.


Forrás: http://www.magtudin.org/Grandpierre_K._Endre_Tortenelmunk_kozponti_titkai_3.pdf

Folytatás következik: Történelmünk központi titkai (IV. füzet) →

Ajánoltta: Ballán Mária


  1. Történelmünk központi titkai (I. füzet) →
  2. Történelmünk központi titkai (II. füzet) →
  3. Történelmünk központi titkai (III. füzet) →
  4. Történelmünk központi titkai (IV. füzet) →
  5. Történelmünk központi titkai (V. füzet) →
  6. Történelmünk központi titkai (VI. füzet) →
  7. Történelmünk központi titkai (VII. füzet) →
  8. Történelmünk központi titkai (VIII. füzet) →
  9. Történelmünk központi titkai (IX. füzet) →
  10. Történelmünk központi titkai (X. füzet) → PDF


 

 


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.