Báthory István beszéde a Kenyérmezei Csata előtt
( Bonfini nyomán; IV-ik tized, 37-ik fejezet, 6-ik konyv, 475-476-ik oldal )

''István elrendeli, hogy mindenekelőtt tartsanak csoportonként istentiszteletet, aztán ott helyben mindenkinek osszák ki az oltáriszentség titkos kenyerét, reggelizzenek meg lábon, hogy némileg megerősítsék a vitézek testét, azután megparancsolja, hogy adjanak egymásnak hitet, váltsanak csókot, és így fogadják meg, hogy egyik a másikat nem hagyja el a csatában, a vezér parancsa nélkül nem mozdul el a helyéről, nem adja fel a harcot, hanem bátran verekszik halálig. Majd gyűlést hív össze, és így szól:

'Mások talán rosszallanák vállalkozásunkat, harcostársak, elkerülnék a vad török közelségét és fenyegetését, én viszont úgy vélem, hogy ennél fontosabb és szerencsésebb lehetőség nem kínálkozhat, nem adódhat a számotokra. Mások ártalmas, sokan fölösleges szolgálatot vállalnak, amikor nyámnyila és gyenge császárért, amikor múlandó és pillanatnyi érdekekért küzdenek, mi azonban a legüdvösebb és legszentebb harcot harcoljuk, midőn a jóságos és mindenható Jézus Krisztusért, a keresztény társadalom megmaradásáért, a hazáért, az oltárért és az otthonért, gyermekeinkért és asszonyainkért, vagyonunkért, testünk és lelkünk javáért verekszünk.

Néhányan idegen érdekekért és hatalomért mennek háborúba, mi a magunk hasznáért, országunkért és halhatatlanságunkért ragadunk fegyvert. Sokan egész életüket koplalással, önsanyargatással, kegyetlen ceremóniákkal emésztik fel, mi egyetlen pillanat alatt több hasznot nyerünk, mint azok teljes életük során, mégpedig biztos és múlhatatlan hasznot. Bizony hogy többet ér az a csepp vér, amely Krisztus kegyelméért hull, mint minden egyéb érdem, amelyet papucsban és életbiztonságban szerzünk.

Üdvözítőnk követőiről és tanítványairól vegyetek példát. Miért nem fogadott be senkit az apostolok csapatába, a boldogok seregébe, csak azt, akivel megosztotta a kelyhét? Miért állította az istenségek és örököstársai közé elsősorban az életüket feláldozó vértanúkat? Bizonnyal azért, mert ezek a legbölcsebb mester példájából és tanításából megtanulták, hogy a katolikus hit megoltalmazásáért a testi szenvedést semminek kell tartani, sőt, úgy vélekedtek, hogy semmit sem kell nagyobb isteni jótéteménynek tekinteniük, mint ha az igaz hitvallás közben halálbüntetést és iszonyatos kínzatást szabnak rájuk, amit nem hogy önként, de vágyakozva vállaltak. Vajon hol onthatnánk hasznosabban a vérünket, mint az igazság nevének megoltalmazásában, annak a nemzetnek a szétzúzásában, amely álpróféták kárhozatos tévelygéseit követi és védelmezi, megtagadja Jézust, az Isten egyszülött fiát, az igazság kútfejét, ég és föld teremtőjét? Sokan vannak, bajtársak, akiket ez kevéssé érdekel, részint, mert az ég meg a természet nemigen vigyáz rájuk, részint, mert emberi szenvedélyekbe belemerülve nem nagyon figyelnek erre.

Azt szeretném, ha az ilyen emberek tekintetbe vennék mind a tartomány romlását és veszedelmét, mind hazájuk és otthonuk károsodását. Károsodást mondtam? Inkább kietlenség és pusztulás ez. És vajha pusztulás lenne, hiszen a nyomorúság vége csak a legjobb lehet, ámde ez kezdete a végeérhetetlen szenvedéseknek. Nemcsak a tartománybelieket hurcolják el vagyonukkal, jószágukkal együtt, vitézek, hanem a fiaitokat is, akiket tisztességgel neveltek, akik számotokra a legdrágábbak, akikért annyi fáradságot, veszedelmet vállaltok; és édes asszonyaitokat, akik lelketek egyik felét bírják; a nemes matrónákat, akik oly nagyon őrzik a tisztességet, a jámborságot; vagyonotokat, amelyet itthon és idegenben bő verejtékkel szereztetek; a becsületet, amelyet oly nagy virtussal teremtettetek; és odavesznek a nemzeti istenek meg a többi, ami mennyei, ami földi, és ami nélkül tovább élni nem lehet. Mindez nem a halálhoz, nem a szenvedések végéhez vezet, hanem az örökös rabsághoz, a halálnál sokkalta szörnyűbb nyomorúsághoz.

Szégyellem és restellem fölemlegetni, bajtársak, mennyi gyalázat, fertőztetés, szentségtörés vár a következő éjjelen a tiszta szüzekre, a szemérmes asszonyokra, ha bátorságotok meg nem oltalmazza őket. Higgyétek el nekem, ez az ocsmányság nagyobb szerencsétlenség, mint minden más baj. Hát nem halljátok a nők zokogását, a csecsemők rívását? Hát nem jut el hozzátok a rabok jajongása? Hátrakötött kézzel hosszú kötélen vonszolják őket, és még csak égre tárt karral rimánkodniuk, könyörögniük, szokás szerint a szellemekhez imádkozniuk sem lehet, mert a bilincsbe vertek nem fordulhatnak az istenekhez, és ha vitézségetek meg nem váltja őket, mit sem kívánnak jobban a halálnál.

Serkenjetek fel hát, bajtársaim; ma nemcsak az istenért, az országért, a tartományért kell megküzdenetek, hanem tulajdon javatokért is, nehogy a török majd megint azt is elhurcolja, ami a zsákmányolás után még megmaradt. (70) Ha a jel felhangzik, harcoljatok, mégpedig, ha lehetséges, nagyobb erővel, mint bármikor ezelőtt, nagyobb bátorsággal, mert a helyzet ezt követeli. Az ellenfél sokaságától ne féljetek a kelleténél jobban, hiszen már rég megtanultátok, hogyan csatázik a kevés a sokkal, sohasem verekedtetek egyenlő számban a törökkel, és sohasem fordítottatok hátat. A lélek az, amely a számot növeli, amely meggyarapítja a légiókat, felvértezi a mezítelen keblet, amely oda sem hederít a torkotokra, testetekre kivont szablyára. Emellett, mint épp most jelentették, órákon belül itt lesz a mi rettenthetetlen társunk, Pál, és reméljük, hogy idejében hozza a segítséget.

Kérlek, bátor szívvel harcoljatok Jézus Krisztus nevéért, akiről tudjuk, hogy ilyen háborúban sohasem hagyott el titeket. Gondoljatok arra, milyen és mennyi baj szakadna ránk, ha netalán, ne adj isten, engednétek a barbár dühnek. Halál, amely a többihez képest több jót, mint rosszat ígér, azonkívül hallatlan gyötrelem, örökös szolgaság, elviselhetetlen szégyen következnék, és minden nyomorúság elképzelhetetlen özöne. Ha férfiak lesztek, jobbotokkal mindezt elháríthatjátok. Tehát rajta, társaim, Jézus Krisztus kegyelmes nevével az ajkatokon induljatok a csatába, tiporjátok el vitézül a rusnya népséget, hiszen rég megtanultátok legyőzni azt, kérlek, az istenek és emberek iránti hűséggel, a fiaitok iránti szeretettel induljatok fel a rab sokaság jajveszékelésén. Ma tehát azzal az elszánással vívjatok, hogy vagy halálba gyilkoljátok a bősz ellenséget, vagy ha a balsors arra kényszerít, gyönyörű halált haltok, hogy ne kelljen elszenvednetek mindazt a bajt, amelyről szóltam, s még sokkalta többet; Bátori mindenütt veletek lesz, a sűrűben harcol, és hogy az atyai dicsőségből ne engedjen, ma vagy győztesként látjátok, vagy talán az Istenek asztaltársaként.' ''

Forrás: https://www.facebook.com/istvan.bathory.73/posts/1377139619200157
Beküldte: szikul