A NÁNDOR-VÖLGYI FÉLKORONG.

A TORMA-gyűjtemény egy másik jelentős darabja egy átlyukasztott agyagkorong fele darabja, ROSKA utólagos ásatásai során került elő. VLASSA itt is elveti ROSKA véleményét a "hálósuly"-ra vonatkozólag. Megokolása itt is ésszerű, mert a töredék felírás jellegű jelekkel van ellátva, melyekből 11 darab határozottan mezopotámiai jelleget mutat. A TORMA-gyüjteményi jelzete 148/16. (21. kép.)

A tordosi EMBERBÁLVÁNY.

A gyűjtemény jellegzetes alakja, amely az ANATOLIA területén gyakorta előforduló idolok "stólaszerű váll-átverőtvel" vannak díszítve. Pontos agyagmása a MAKKAY JÁNOS által leírt anatóliai istenszobornak, amely azonban már fémből van, de a stóla szerű átverővel díszítve. A tordosi példány feje letört, de a vállakat átkötő szalagszerűség épenmaradt. Ezenkívül írásjelek is szerepelnek a szobrocska elején. MAKKAY a "Die Stein u. Kupferzeit Siebenbürgens" (Berlin, 1937) szerzőjének a német H. SCHROLLER-nek az élettelen munkáját vallási képzetekkel tölti meg ezzel a szoborral kapcsolatban "Adatok a péceli(badeni) kultúra vallásos elképzeléseihez. "(Archeológiai Értesítő, (Budapest) 90 (1963 ).

VLASSAÁNAK volt módjában a kezelése alatt álló gyűjtemény eme darabját is jobban szemügyre venni és szerinte sokan a vele foglalkozó szerzők közül nem a legjobb másolatokkal dolgoztak

"Auf dem Körper des Idols, unterhalb der Schaerpe, sind Zeichen ein geritzt, die immerhin als "Schrift" angesehen werden könnten, aber so wie die Abbildung zeigt (23. kép) nicht mit den von den erwaehnten Autoren veröffentlichten Zeichnungen übereinstimmen, nach denen sie vie richtige Keilschriftzeichen aussehen..." (I. m. 20)

Ezek szerint a legkomolyabb megállapítás szerint 7 írás jel ékesíti ezt az idol-töredéket. Az idol leltári száma : V. 8859.

TORDOSI PECSÉTNYOMÓ.

Ma nem szerepel a kolozsvári gyűjteményben és elkallódottnak tekintik. Mindössze TORMA nagy és kiadatlan munkájában szerepel a rajza, ugyancsak 7 írásos jellel. Miután egy hengerről van szó, VLASSA feltételezi, hogy pecsételésre alkalmazták, ami nagyon valószínűnek látszik. A képe egyébbként (2. kép) mutatja, hogy TORMA ezeket az írásos darabok közé sorolta és elküldte SAYCENAK is, hogy véleményt kérjen róla.

[Lásd: "Szerkesztő jegyzete" - az iromány végén]

A TEMESVÁR-RONÁTI "IMDUGUD" ISTENNŐ

A közel-Kelet istenségei közt egyik legrangosabb a madártesttel, de oroszlánfejjel ábrázolt IMDUGUD volt. Irodalmának legjelesebb művei közt említhetjük K. SCHEFOLD (A szkíta állatstílus Déloroszországban - E. S. A., 12 (1938 ) német tanulmányt, amelyet az orosz N. POGREBOVKA "K voprosa o skifskom zveri - nom stile" (A szkíták állat-stílusának problémája), K. S. 34 (1950) és az olasz A, M. BISI "Il Grifone nell 'arte deli' antico Irán e del popoli delle steppe" (A griffmadár a régi Irán művészetében és a steppei népeknél) R. S. O., 39 (1964) dolgoztak ki a legalaposab-

A temesvári, vagy inkább ronáti IMDUGUDszoborból csak torzók, darabok maradtak fenn. Nagy méretű volt, amit csőrének 10 centiméternyi nagysága igazol. Realisztikus kidolgozását viszont a tollak és az oroszlánfül mutatja. Régiségét bizonyítja a "profiles" beállítás. IMDUGUD "városvédő istenség" volt. Mitológiai szerepét - mint vezetőét - mutatja S. N. KRAMER szerint az egyik legősibb sumér éposz, melynek hőse LUGALBANDA világjáró körútján eltévedt és csak IMDUGUD segíti vissza hazájába. A ronáti IMDUGUD szemei ékkövekből voltak, amelyet elraboltak. VLASSA a Kis-városi MESILIM korára teszi származását. Ez azt a feltevést erősíti, hogy Rónát község valamikor sumér település lehetett, amennyiben "városvédője" volt. Sajnos, képet nem sikerül erről az egyetlen magyarföldi IMDUGUD istennőről szerezni.

A TORDOSI PECSÉTHENGER

VLASSA MIKLÓS tanulmányában hosszadalmasan ír le egy a TORMA-gyűjteményben "beiseitegelegt", vagy is félretett darabot, amelyről eddig a tudomány nem vetett számot. Az az érzése az olvasónak, kutatónak egyaránt, hogy sok ilyen félretett darab szándékosan sikkadt el TORMA írásai nyomán, hogy bizonyos tárgyi tanukat tüntessenek el. Hogy miért ? - ki tudná nem megmondani !

A "félretett darab"-ról VLASSA azt írja, hogy azonosban. Legrégibb, eddig előkerült és teljesen ép példánya Ubaid-kori Ur város címer, ahol a kiterjesztett szárnyú IMDUGUD két fiatal szarvas háta felett lebeg. Elterjedési kultuszköre az Ordos-táji Tagar városkától a Kubán-vidéki "Hét Testvér" sírjában talált áldozókürtjén immár Gh. LAZAROVICI horvát régész jóvoltából a Temesvár városába beiktatott, hajdani kis magyar falu Ronat dombos részét elegyengetve a Tisza-partig ér...

nak tekinthető az Uruk városállam Dzsemet Nasr dinasztiáinak igen gyakran előforduló hengerpecsétjeivel. A mellékelt képek alapján (23. és 24. képek ) látható, hogy egy töredékről van szó, amelyhez VLASSA "címertani" alapon gondolkozva párduc-oroszlán párok párhuzamait csatolta.

VLASSA a vonalasrajz szerint találta meg a megfelelő párhuzamdarabokat. Az első URUK városából Ismert és végtelen sort alkotó párducok heraldikai komopzicióját jelölik. A párduc állatokat "hosszú nyakuk" alapján tekinti e nemes ragadozó vadaknak, (25. kép felső része ) míg a második hasonló pecséthenger a Chafajde II. "tell"-ből való, ahol a vonalasrajz temesvári példánya nyer igazolást a szokatlan formában tartott hátsólábakra vonatkozólag. (25. kép alsó része.)

Egyébbként a tudós kolozsvári magyar régész hivatkozik T. BERAN : "Die altorientalischen Rollsiegel der ehemaligen Sammlung Johannes Jantzen im Museum für Kunst u. Gewerbe Hamburg" (Arch. Anzeiger 83 (19G9 ) példányára, amely talán a "beiseitegelegt" tordosi darab nagyobbik része is lehetne. Mert Hamburgba aztán valóban csak "gyűjtők" útján kerülhetett el a ritka sumér darab !

A BOJÁNI "SZENTHÁZACSKA" TORDOSI PÁRJA

A délromániai Cascioarele egyik dombjának lehordásakor fedezték fel a hajdani Bojánia körzetéhez és kultúrájához tartozó, agyag "templom-modell"-t, amilyen a TORMA-féle gyűjteményben is szerepel és melyről a magyar régésznő rajzós gyűjteménye is megemlékezik. Ennek alakja kerek, de vannak szögletes példányok is. (27. kép )

A suméroknál ui. szokásban volt, hogy egy-egy 'modellt" agyagból architektónikus, építészeti szabályok szerint kiformáltak és azt, mint "szentséget" (Helligtum!) adományozták egy-egy templomnak. Sumériában a Tepe Gaura-i ásatásoknál találták az első darabot és jelentése csak akkor derült ki, mikor Eridu VII. rétegében megtalálták az ugyanilyen "fehér templom" modelljét, majd Uruk-ban a "D templomot". Azóta csak az Eufrates mellékfolyója partjából ástak ki Gaburban.

Román részről HORTENSIA DUMITRESCU : "Un modele de sanctuaire découvert dans la station énéolithique de Cascioarele", c. tanulmányában foglalkozik kimerítően a lelettel. (Dacia - Bucarest, N. S. 12 (1968.) A kolozsvári régészünk, VLASSA azonban kapcsolja TORMA-gyüjteményével, bár sajnálatos módon, csak mint "Addenda" = "Kiegészítés", mert kézirata elkészülte után kapta kézhez a jelzett munkát. (I. m. 33.)

Mindenesetre a felületes olvasó, vagy a lenézett "autididakta kutató" hamarabb észrevette ezeket a hasonlatosságokat, mint a "szaktudósok", akik csak most kb. százévmultán vitatkoznak arról, hogy mikor, milyen irányból, románoktól vagy szlávoktól vettük-e át azt a teremtő erőt, ugyanazon díszítőmotivumokat és tartottuk meg Erdélyben évezredeken át, melyet a sumérok alkottak és vittek szét a nagyvilágba.

A KOLOZSVÁRI SUMÉROK

Megdöbbent egész Kolozsvár, Erdély, Magyarország és az egész kultúrvilág, amikor GYULAI PÁL és I. MITROFÁN fiatal régészírók hírt adtak a helyi magyar napilapban, hogy a Szent Mihály katedrálistól kb.30 méterre épülő transformátor alapépítményének előkészítésekor 5-6 méternyire mélyen neolitkori telepre akadtak. A kora-rézkor, a tordosi sumér telepek jellegzetes használatai tárgyainak egész sorát tárta fel. Bár ugynazon a helyen már 1936-ban és 1948-ban voltak földmélyi munkálatok, és már akkor is bukkantak fel kisebb leletek, nem tulajdonítottak nekik jelentőséget. Az 1968-ban megkezdett ásatásnál, amikor mélyebb rétegekre hatoltak, elérték a Szamos ősi, eredeti feltöltött színvonalát, amelynek rosdabama rétegében ősi lakóházak romjai kerültek elő, a megfelelő házi felszerelésekkel, akkor már az ismert kolozsvári régész VLASSA MIKLÓS személyesen vezette az ellenőrző ásatásokat. Az eredmény meglepő volt. Az "Igazság" c. napilapban az említett újságírók adtak aztán részletesen számot a régészi előleges jelentésről. (Igazság, 29 (1968 május 12.)

A leletek tömegében legjellegzetesebbek és egyben az ősi, mezopotámiai, közeikeleti kultúrához kapcsolódó darabok közül ki emeljük az olajmécsest amilyen Uruk templomromok maradékai közt sűrűn előfordul. Négysarkú agyagmunka, három kanócnyílással és egy fogantyúval. Ugyancsak találtak a sumér kerámiára jellemző fekete bitumenes, sárgadíszítésű edényeket. Köztük teljesen épek is voltak. Tetszetős gölöncsér-korongon készült fazekak és tálak, különleges fogantyúkkal (Schnabelpfannen), melyekről feltételezik, hogy halsütésre használták a hajdani bennszülöttek. Hogy halásztak, az biztos, mert horgok is kerültek elő szép számmal hajlított bronzból. Faragott darabok közt szarvasagancsokból és szarvasmarha szarujából, sok szép házi eszköz és apróbb díszítések szerepelnek.

Az edények közt szereplő négyszögletes darabok is a tordosi kultúra közelségére vallanak, tehát a Szamos és Maros völgyek lakói egyfajú nép volt. Mint VLASSA írja :

"Die unerwartete Entdeckung einer Tordas-Siedlung in Cluj (Kolozivár) im Tal des Kleinen Somes (Szamos) erweitert die herkömmliche Vorstellung vom Verbreitungsgeblet dieser Kultur, von der man bis jetzt annahm, dass sie gegen Norden das Gebiet am Mittellauf des Mures (Maros ) nicht überschreitet." (I. m. 9 old.) Magyarul : "A váratlan felfedezés Kolozsvárt, a Kis-Szamos völgyben erősen kitágítja a tordosi kultúrának elterjedési területét, amely kultúráról eddig feltételezték, hogy a Maros vonalától északi irányban nem terjedt tovább."

Szakemberek előtt főként a mérvadó a sumér cserepesség és díszítőművészetben használt feke bitumen, amelyet ragasztó, tapasztőanyagnak használtak (ilyen alapba van beágyazva pL a híres "Standard kép" Ur város díszjelvénye) amelyet a kolozsvári őstelep lakói is ismertek és alkalmaztak. A bitumen előfordulás nagyon gyakori a Kőrös vidékén, de különösen Arad mellett Dema községben, ahol még ma is felszíni lignitet, aszfaltszenet vájnak, amely 4-6 %-os nagyon puha bitumennel van átitatva. Ezt a bitument ha szétválasztják a lignittől (nyersszén!), egy idő múlva megszilárdul és fényes fekete lakk csillogású, sima felület képződik rajta. Arad mellett, Szálkán még ma is használják ezt díszítésekre, használati tárgyak készítésére. (L. GALAMB; Sapaturile archeologice de le Orodea-Salca. - Materiale 8 (1962) 159 o.)

Ezt a "sumér technikát "vagyis a bitumennel való műveleteket már valószínűleg a bakul olajkutak ősi felszínretörő bitumenjével bekent szobrocskák készítésénél is alkalmazták. Egyazon technikával készült - bitumen alapon - Agrab-ban, Ur város közelében, tehát Sumériában és Bodrogzsadány, Gorcsa, Csőszhalom és Szamossály községekben talált őstelepek lakóinak sok-sok fazeka, tála és "idol"-ja, vagyis istenszobrocskája. Ilyenekről ír bővebben "mit Bemalungder Stelnfigürchen aus der frühdinastischen Periode Mesopotamiens" S. LLOYD "Die Kunst des Altén Orients" (München-Zürich, 1961) c. munkájában, ahol az "aszfalt" a "bitumen"-nel azonos.

A Szamos-parti Kolozsvár ősi sumér telepének azonban az eddig felsorolt leletei mellett van egy egészen rendkívüli darabja is. ROSKA M, "Az őskori Kolozsvár" c. munkája sajnos nem kimerítő a tekintetben, hogy a sumér kultúrával való azonosításra sok tápot adhatna, de ez megbocsátható, hiszen az említett jellegzetesen sumér jellegű lelet csak 1968-ban került felszínre, míg a nagy erdélyi régész jelzett munkája már 1943-ban megjelent. (26. kép)

A rendkívüli lelet egy vitorláshajót ábrázoló cserép töredék képe. Nincs elég terünk ezzel a jellegzetes sumér motívummal foglalkozni, de a kép melléklet leírása után az olvasó éles képet alkothat magának arról, hogy a feltevések nem tévedtek arról, hogy a sumérok az Égei-tengeren is járatasak voltak, mert ugyanilyen rajzos edények, "halastálak"(?) kerültek elő az általuk megalapozott "kyklád" kultúrhelyeken is, mint maga Kréta-szigeten (EVANS "Scripta Minos" Oxford. 1909, 149 old. 4/a és 4/b képek!) ahova Eridu sumér városból került át motivumként (B. L. GOFF : "Symbols of Prehistoric Mesopotamia" - New Haven-London, 1963, 235. kép.)

VLASSA, a szerencsés fellelő, tömör szavakkal így írja le a cserép edény fenekére karcolt rajzot :

"Auf den Gefaessboden skizzierte der Töpfer... den Umriss einei Schiffes, mit Mittelmast, Dreieckigem Doppelsegel, sowie den Rudern mitsamt den Öffnungen in der Schiffwand" Magyarul: "Az edényfenékre "felskiccelte" - felvázolta - a gölöncsér egy hajó vonalait, középárboccal, háromszögű kettős vitorlával, valamint az evezőrudakkal és a hajófal nyílásaival együtt." (I. m. 13.)

"Importáru" ! - mondhatná valaki. De a sok ásatás már bebizonyította, hogy a Szamos, Maros, Tisza és az ősi Ister, a Duna valamikor sokkal nagyobb mederben folytak és hajózhatók voltak, a Vaskapu-i szoros két oldalán "átrakodóhely" lehetőségét is emlegetik. Meseszerűen hangzik a vélemény, de a kövek beszélnek...

A SZEGVÁRI "SARLÓS ISTEN" SZOBRA

A magyarországi sumér jellegű leletek nagymestere MAKKAY JÁNOS székesfehérvári régészünk, aki egyben az ősvallások jeles és eredménnyel dolgozó kutatója, Szegváron, egy ősi ház leégett romjai alatt talált "sarlós istent" az ősgörög Panteon első "férfi istenének" véli, Kronosz-idő, isten személyében. Megokolása: sarló ábrázolása, mellyel az eget és a földet az idők hajnalán ketté választotta.

A motívum azonban öregebb. mint a legöregebb görög mitológiai alak : a sumérok sarlós aratóit sok képről ismerjük. És azt se feledjük, hogy a szegvári idol arca "üres" mert a hátravetett fejre ünnepélyes alkalmakkor - a vetés szenteléskor és termés betakarításkor - más és más, arany, vagy nemesfém álarcot "ajándékoztak" az idolnak. Hogy a mai magyar "vasorrú bába" fogalma meséinkben ebből az ősi "álarcos isten", vagy "színváltozó isten" mitológiai alapgondolatból fakad, nagyon valószínűnek látszik. Még az ősi vallásról eltérített, megkeresztelt magyar nép is megőrizte ezt a vallási fogalmat az "Urunk-színeváltozása" kifejezésben, amely pedig a keresztény egyházakban íly néven szerepel : Mennybemenetel, - Ascenslo stb. De ezekkel a mélyreható, ősi vallási hiedelmekkel e helyütt nem szándékom időt és teret tölteni.

Végső megfogalmazásban: A Szegváron lelt "sarlós Istennek" a hasonmásai a mezopotámiai kultúrában nagyon gyakoriak és nem kétséges, hogy a görögök is innét vették át az "Idő-Isten", Kronos fogalmát, hisz a földmívelő nép a vetés és aratás közt eltelt napokkal mérte az időt. Egyszerűbb öregjeink elbeszélésében az időmeghatározás: krumplikapáláskor, szüretkor stb. megszokott dolog. A "színek jelentősége" a suméroknál amúgy is jelentős volt, mindegyikhez egy-egy vallásos hiedelem, szellemi lény, ártó-áldó lélek stb. kapcsolódik. S a szegvári többi leletek tanúsága arra utal, hogy a sumér hiedelemvilággal sokban azonosak ezek a színalkalmazások, így a "sarlós Istent" is mezopotámiainak tekinthetjük.

A BUDAKALÁSZI HALOTTI KOCSI.

A magyarföldi neolitkor - sumérok kora - maradvány-sorozatáról lévén szó ebben a majdnem csak "lajstromozó" munkában, az itt szereplő, címszóként használt "budakalászi" urnakocsi mellett (43. kép) majdnem egy általános leletet kellene csak említenünk, annyira feltűnően elterjedt jelenség Mezopotámia-Kaukázus közti térségben, valamint a Kárpát-medencében. (45 és 46 térképek ). Ha a Közelkelettől a fekete Tenger partjain a mai Magyarország - itt mindig az integrál Kárpát-medencét kitöltő Nagymagyarországra gondolok - területéig hatoló, vagy egymással kapcsolatban álló két "szárny" kultúrútját végig követjük, akkor az Eufrates-Tigris és a Tisza vonala lehetne a "halottaskocsi" elterjedésének a határvonala. Ez pedig a mélyreható és évezredeken át át éltető sumér kultúra vallási szertartásainak jellegzetes megnyilvánulása, amely halottait a sírba szállítja.

A budakalászi agyagból gyúrt sírmellékletnek szánt gyerekjátéknyi kocsi a legősibb egész Európában. Elterjedése - a térképek szerint FETTICH NÁNDOR magyar régészetünk legtermékenyebb és intuitívebb alakja mellett STUART PIGGOT edinburgi régész összeállításában - annyira kézzelfogható jele a sumér-magyar ősvallási hiedelmek magvának, hogy a költő szavait kissé torzítva azt mondhatják : "Minden nyelvészetnél szebben beszélnek a kövek..."

Magyar részről SOPRONI SÁNDOR, BANNER JÁNOS, KEMENCZEI T, BONA I, és legutóbb FETTICH N. foglalkoztak ezzel a kultikus célokat szolgáló régészeti lelettel.

Rendeltetése - sírmelléklet - a túlvilágra utazó lélek vándorlóeszköze. Akkoriban még nem jártak annyira lóháton. Később, a neolitikumot felváltó korokban már a kerék, a kocsi profánabbnak látszott, semhogy ezzel indítsák el halottaikat a másvilági útra a hátramaradt élők. Mint tudjuk a vikkingek csónakba a lovas-nomád népek zömmel pedig lovastól-nyergestől temették a halottaikat. Így kívánta ezt az új "közlekedési eszköz"....

A budakalászi halotti kocsival kapcsolatban - legrövidebbre tömörítve FETTICH-nyomán "Újabb adatok az őskori kocsihoz a Kárpát-medencében" kapjuk a legtökéletesebb eszmei és gyakorlati magyarázatát ennek a kultusztárgy elterjedésének és levonhatjuk belőle a végső eredményt is, hogy a sumérok nemcsak kultúrájukkal, hanem népileg is éltek a Kárpát-medencében, de főként - a térkép szerint - Erdély területén. (Magyar Történeti Szemle 1 (1969 ) 112-121.)

A ZENGŐVÁRKONYI "MADONNA "

Az un. "lengyeli kultúrá"-hoz kapcsolódó legérdekesebb neolitkori leletek egyike a Baranya-megyei Zengővárkony területén folyt ásatások eredményeként meglelt "Madonna"-töredék, amelyről a szakemberek sem tudják megmondani, hogy önálló darab volt-e, avagy valamilyen edény díszítése. KAUCZ leírása itt is tömör és sokatmondó:

"Erősen stilizált női alakot ábrázol, amely csecsemőjét ölében tartva, karjával védőn magához öleli. A női fej és a gyermek ábrázolása elnagyolt, mégis az istenanya és gyermekének együttes ábrázolása megkapóan emberi életszerű... A tartalom bensősége feledteti a kivitel kezdetlegességét". (I.m. 5a)

A sumér töredékek és egész szobrok madonnái is nyers kivitelezések, de az anyaság magasztossága innét indult el, amely pl. a turáni népeknél, Közép-Ázsiában és Kínában állandó és közkedvelt motívum, amely aztán a kereszténységben is jelentős rangot kapott. (35. kép.)

A ZSÁKAI SUMÉR NŐI TORZÓ

Az un. "herpályi-kultúra" terméke, a zsákai Várdomb lehordásakor bukkant elő sok más festett edénnyel. Jellegzetes haj felbodrozás nyomai még ma is láthatók, amely a kerekarcú sumér asszonyok jellegzetes hajviselete volt. De még inkább sumér jellegre mutat a kimélyített szemgödörpár, amelyet annak idején színes kövecskével töltöttek ki. Uruk vagy Eridu legősibb szobrainak sajátossága ez. Különben szintén valamilyen edény díszítéseként szerepelt, (30. kép.)

A KÖKÉNYDOMBI VÉNUSZ

Sajnálatos módon a neolitikus szobrocskákat rendszerint egy-egy görög mitológiai alak nevével jelöli a régészet, mert kénytelen a fogalom kialakításnál sok új és néha lehetetlen névvel élve előbbre vinni a kutatásokat. A már kialakult fogalmakkal párosított új leletekről így zökkenőmentesen alkotunk magunknak képet. A "kökénydombi Vénusz" esetében azonban a "Vénusz" fogalom, melyet a görög klasszikus szobrászat remekei alapján magunknak megalkottunk, csak szimbolikusan fedi ezt a "begyökeredzett" szellemi képet. Mint képünk (31. kép ) mutatja, csak a takaratlan mellek utalnak Vénuszra. A szobrocska, amelyet BANNER JÁNOS az 1944-es év folyamán Hódmezővásárhelyt, a híres Kökénydomb széthordásánál lelt, méltó társa a "sarlós istennek" nőnemű alakban, szintén trónon ülve. A dombból került elől a híres "oltár" is a háromszöges női termékenységi szimbólum rajzával, a születendő istenség képével.

A "Vénusz" fogalmat G. CONTENAU "Le déluge babylonien" (A babilóniai vízözön) -Paris, 1952, 64-65 old.) sokkal logikusabban "déesses nues" - "mezítelen istennők" sorozatba csoportosítja a Louvre szépszámú hasonló termékenységi szimbólumokkal ellátott kis agyagszobrait, de főként a "nemi háromszög"-ben jelentkező arcról szóló megállapítását, amely szerint az elpihenő (meghalt) természeti erők az "idők méhében" várakoznak az újjászületésre, de jelenlegi ábrázolásuk, mint pl. a kökénydombi oltár háromszögének emberi alakja a készülő, ébredező tavaszt jelzi, és nem egy új istennő, vagy isten születését. Ezzel a kérdéssel különben magyar részről ANDRÁSSY KURTA JÁNOS alapvető komparatív tanulmányt közölt "Ókori eredetű magyar emlékek" (Magyar Történelmi Szemle- New York. 1969, 2, 57-71.) címen, amelyben az ősi sumér vallási hiedelmek és a jelenlegi magyar szimbólumok közt letagadhatatlanul meglévő kapcsolatokat elemzi. Itt is szerepel a kökénydombi termékenységi oltár háromszöge. Jól formált gondolatait és a kökénydombi oltár mélységét azonban - szerintem - G. CONTENAU tétele lényegesen módosítja, vagy inkább továbbfejleszti az "elhalt" természet "újjászületését" jelképező kis "anyaméh"-"koporsó" figura ugyancsak a Louvre agyag idoljainak gyűjteményében, ahol hasonlók szép számmal akadnak.

EGY SUMÉR "PATESI" FŐPAP

A z égre emelt karok szimbolikája őskori jelenetek óta egészen a mai összes vallási szertartásokból ismert szimbolikus gesztus, sokatmondó mozdulat: az embernek istenei vagy Istene felé kapaszkodó lendülete, vagy az égieket földrehozó segélykérés kifejezése. A fuldokló ember utolsó mozdulata is ez az utóbbi. Nincs módunkban e helyütt részletgyüjteményt elsorolni a sumér hiedelemvilág, a város-istenek segítségét kérő hengerpecsétek jeleneteit felsorolni párhuzamként a Villánykövesden talált, kitártkarú "patesi" töredékhez. (34. kép.) Sumér kultúrához tartozandósága kétségtelen úgy kronológiai, mint kiviteli és alkalmazási szempontból. Az isteneit rettegő ember ezt a szerepet a "patesi" a papkirály-királypap veszi át, mint közvetítő, aki aztán fogyasztója, gyűjtője leszen a világtörténelmen keresztül az "isteneknek" vagy "Istennek" hozott áldozatok, felajánlások, lelki bérváltságok stb. formáiban "önként" adományozott földi termékeknek - akár étel, akár arany, vagy más vagyontárgy és érték ! - megalapítva az emberiség egy örökké élt és élő rétegét a papságot. A marxista eszme azért tagadja végeredményként az istenek és Isten létezését és küzd minden vallási "ópium" ellen, mert egy réteget "a termelésen kívül maradtakat" felszámolni szándékszik és a nép vallási hiedelmeit az állam-mindenhatóság, a rendszer istenítése igyekszik helyettesíteni. A rendszernek tesznek esküt, annak hoznak "önkéntes áldozatokat" az új állami rendszereket "istenekként" rettegő újkori emberek és az új fogyasztók, az új gyűjtők ma pártfunkcionáriusok képében jelennek meg. Pl. a régi manicheista vallás "önvallomásait" átvévő papok, vagy a kereszténység gyóntatóinak elmondott "bűnvallomás" helyébe a modem freudizmust támogató anyagias-marxista eszme a lélektani ügyeket intéző "pszihiátereket" helyezi, akik ezeket letagadott és mégis beiismert vallási problémákat bizony zsíros haszonnal alkalmazzák a beteglelkű emberiségre...

A SUKORÓI "SUMÉR"-ŐSTELEP A VELENCEI TAVON

A közelmúltban tártak fel a Velencei-tó parti Sukoró falucskában egy őstelepet. Mint a kérdés szakértője és feltárója MAKKAY JÁNOS írja az "Élet és Tudomány" 19T0 évi száma 154. oldalán "a telep élete rövid - legfeljebb egy évszázadnyi - lehetett és az i. e. IV. évezred utolsó harmadára eshetett". (A hazai szakemberek - régészek, történészek stb. úgynevezett : i. e. rövidítése pótolni, illetőleg helyesbbíteni akarja a régi "K. e" és "K. u." időmeghatározást. Hogy miért ? - ki nem tudna erre választ adni ?... Ezt a "kronológiai jelzést" maguk az orosz tudósok rendszerint nem alkalmazzák...)

A sukorói leletek kiértékelése még későbbi idők feladata, bár MAKKAY tanulmányaihoz nincs sok hozzátennivaló. A "karcokat" és egyébb jeleket azonban a mezopotámiai pictokráfia képeihez, jeleihez kellene már most hasonlítgatni, egybevetni velük, hogy meg ne ismétlődjön az eset, ami TORMA-gyüjteményével történt. A képek (36, 31, 38, és 39. képek) azonban sokkal több titokzatosságba vannak burkolva, hogy jelenlegi "lajstromozó írásunkban" a sok kínálkozó párhuzam felsorolására és bemutatására vállalkozhatnánk.

Egyedül a MAKKAY által "kóttafejes" darab leírásához akarnám hozzáfűzni, hogy ez a fajta díszítési módszer az andesi indigena (indián bennszülött) ősi művészetben nagyon nagy szerepet játszik és igen sűrű. Itteni magyarázat szerint a cserép edényeket gyapjuszálakból font, illetve csomózott hálókban hordták, vagy a házakban így felakasztva tartották. A kis lyukacskák (kóttafejek ?) helyébe illesztették a szálak összekötéséből származó "göcsöket" csomókat, hogy a jelzett edény ne mozogjon, el ne csússzon a "hálójában".

Szerkesztő jegyzete: A könyv 185-189 oldalain az anyag látszólag hibás sorrendben lett nyomtatva. Íme ezen oldalak eredeti szövegképe:

A szerkesztő szakvéleményt kér a helyes sorrendről, mely szerinte A TEMESVÁR-RONÁTI "IMDUGUD" ISTENNŐ fejezettel kezdve A TORDOSI PECSÉTHENGER fejezet végéig így ésszerűbb:

A TEMESVÁR-RONÁTI "IMDUGUD" ISTENNŐ

A temesvári, vagy inkább ronáti IMDUGUD szoborból csak torzók, darabok maradtak fenn. Nagy méretű volt, amit csőrének 10 centiméternyi nagysága igazol. Realisztikus kidolgozását viszont a tollak és az oroszlánfül mutatja. Régiségét bizonyítja a "profiles" beállítás. IMDUGUD "városvédő istenség" volt. Mitológiai szerepét - mint vezetőét - mutatja S. N. KRAMER szerint az egyik legősibb sumér éposz, melynek hőse LUGALBANDA világjáró körútján eltévedt és csak IMDUGUD segíti vissza hazájába. A ronáti IMDUGUD szemei ékkövekből voltak, amelyet elraboltak. VLASSA a Kis-városi MESILIM korára teszi származását. Ez azt a feltevést erősíti, hogy Rónát község valamikor sumér település lehetett, amennyiben "városvédője" volt. Sajnos, képet nem sikerül erről az egyetlen magyarföldi IMDUGUD istennőről szerezni.

A közel-Kelet istenségei közt egyik legrangosabb a madártesttel, de oroszlánfejjel ábrázolt IMDUGUD volt. Irodalmának legjelesebb művei közt említhetjük K. SCHEFOLD (A szkíta állatstílus Déloroszországban - E. S. A., 12 (1938 ) német tanulmányt, amelyet az orosz N. POGREBOVKA "K voprosa o skifskom zveri - nom stile" (A szkíták állat-stílusának problémája), K. S. 34 (1950) és az olasz A, M. BISI "Il Grifone nell 'arte deli' antico Irán e del popoli delle steppe" (A griffmadár a régi Irán művészetében és a steppei népeknél) R. S. O., 39 (1964) dolgoztak ki a legalaposabbnak tekinthető az Uruk városállam Dzsemet Nasr dinasztiáinak igen gyakran előforduló hengerpecsétjeivel. A mellékelt képek alapján (23. és 24. képek ) látható, hogy egy töredékről van szó, amelyhez VLASSA "címertani" alapon gondolkozva párduc-oroszlán párok párhuzamait csatolta.

VLASSA a vonalasrajz szerint találta meg a megfelelő párhuzamdarabokat. Az első URUK városából Ismert és végtelen sort alkotó párducok heraldikai komopzicióját jelölik. A párduc állatokat "hosszú nyakuk" alapján tekinti e nemes ragadozó vadaknak, (25. kép felső része ) míg a második hasonló pecséthenger a Chafajde II. "tell"-ből való, ahol a vonalasrajz temesvári példánya nyer igazolást a szokatlan formában tartott hátsólábakra vonatkozólag. (25. kép alsó része.)

A TORDOSI PECSÉTHENGER

VLASSA MIKLÓS tanulmányában hosszadalmasan ír le egy a TORMA-gyűjteményben "beiseitegelegt", vagy is félretett darabot, amelyről eddig a tudomány nem vetett számot. Az az érzése az olvasónak, kutatónak egyaránt, hogy sok ilyen félretett darab szándékosan sikkadt el TORMA írásai nyomán, hogy bizonyos tárgyi tanukat tüntessenek el. Hogy miért ? - ki tudná nem megmondani !

A "félretett darab"-ról VLASSA azt írja, hogy azonosban. Legrégibb, eddig előkerült és teljesen ép példánya Ubaid-kori Ur város címer, ahol a kiterjesztett szárnyú IMDUGUD két fiatal szarvas háta felett lebeg. Elterjedési kultuszköre az Ordos-táji Tagar városkától a Kubán-vidéki "Hét Testvér" sírjában talált áldozókürtjén immár Gh. LAZAROVICI horvát régész jóvoltából a Temesvár városába beiktatott, hajdani kis magyar falu Ronat dombos részét elegyengetve a Tisza-partig ér...

Egyébbként a tudós kolozsvári magyar régész hivatkozik T. BERAN : "Die altorientalischen Rollsiegel der ehemaligen Sammlung Johannes Jantzen im Museum für Kunst u. Gewerbe Hamburg" (Arch. Anzeiger 83 (1969 ) példányára, amely talán a "beiseitegelegt" tordosi darab nagyobbik része is lehetne. Mert Hamburgba aztán valóban csak "gyűjtők" útján kerülhetett el a ritka sumér darab !