20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2017 október 13, péntek

Agyérkatasztrófák nyomában

Szerző: Szalmási Krisztina

Magyarországon az egyik leggyakoribb haláloknak számítanak a szív- és érrendszeri betegségek.

Annak ellenére, hogy manapság sokkal kevesebben halnak bele a stroke-ba, mint 20-30 évvel ezelőtt.

GutaütésA stroke angol eredetű szó, jelentése „ütés, csapás”. Ezt a szóelemet a magyar nyelvben is felfedezhetjük, hiszen a betegséget szokás gutaütésnek, szélütésnek, agylágyulásnak is nevezni.

Először is, stroke-ról akkor beszélünk, amikor az agyban lévő artéria „eltömődik” vagy vér szivárog egy megrepedt véredényből. Mindkét eset súlyosan károsíthatja az agy szöveteit.

Másodszor, ha a stroke az agy egy olyan fontos területén okoz sérülést, amely a közvetlen létfenntartásért felel (például agytörzs), akkor szinte biztos, hogy a beteg nem fogja túlélni.

Harmadszor, a stroke előfordulásának kockázata az életkor előrehaladtával növekszik, ugyanakkor nem kizárt, hogy a fiatal korosztálynál is előforduljon.

A legfontosabb kockázati tényezők:

• magas vérnyomás,
cukorbetegség (diabétesz),
dohányzás,
elhízás és magas koleszterinszint.

Az összes elhalálozás körülbelül 15 százaléka stroke-ra vezethető vissza.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) meghatározása szerint a stroke az agyműködés általános vagy gócos zavarával járó, gyorsan kialakuló tünetegyüttes, amely több mint 24 órán át áll fenn, vagy a beteg halálához vezet.

Stroke fajtái, okai:

Vértelen stroke (Ischemiás stroke): Kevesen tudják, hogy a stroke 80 százaléka vértelen. Rendszerint úgy alakul ki, hogy egy vérrög elzárja az agy egyik erét. Vérellátás hiányában az idegsejtek oxigén- és tápanyaghiány miatt néhány percen belül elhalnak. A vértelen stroke-nak két leggyakoribb formája a következők:

  1. Trombotikus (avagy trombózisos) stroke A stroke e típusában a vérrög helyben keletkezik (ezt hívják trombusnak). A vérrög általában egy érelmeszesedés által károsított érterületen (egy plakkon) alakul ki, ezeknek ugyanis egyenetlen a felszíne, így könnyen alakulnak ki rajtuk trombusok. Ez a folyamat nyaki verőereken is lejátszódhat. Vértelen stroke-ot egy artérián nagyfokú szűkületet (sztenózist) létrehozó plakk is okozhat, ha az adott ér által ellátott agyterület vérigénye hirtelen megnő.
  2. Embóliás stroke Ebben a típusban a vérrög nem helyben keletkezik (embólus), hanem a véráram sodorja egy agyi verőérbe, ahol fennakadva elzárja az eret. Embóliát bármilyen szövettörmelék is okozhat. Leggyakrabban a szívpitvarok fibrillálnak, azaz szabálytalanul húzódnak össze, és ezért véralvadék képződhet bennük, ami leszakadva embólust képez.

Vérzéses stroke: Köznyelven az agyvérzés, akkor alakul ki, ha az agy valamelyik ere megreped és vérzés alakul ki. Az esetek 20 százaléka ilyen. A kiömlő vér egyrészt maga is nyomja az agyat, másrészt az adott ér által ellátott távolabbi agyterületre már nem jut elég vér. A kockázati tényezőkön kívül előfordulhat még érfejlődési rendellenesség is. Az érfejlődési rendellenességek formái: verőértágulat avagy aneurizma, arteriovenózus malformáció (ez hajszálerek közbeiktatása nélküli artéria-véna kapcsolatot jelent, ami a vénás oldalon a nagy nyomás miatt könnyen megreped).

Az agyvérzésnek két fő csoportját különíthetjük el:

  1. Agyállomány-vérzés: Ebben a típusban a vérzés az agyon belül jön létre, megterhelést követően (vérnyomáskiugrás, fizikai megerőltetés), az elhasználódott érfal megrepedése miatt.
  2. Szubarachnoideális vérzés: Ilyenkor a vérzés az agyat körülvevő egyik agyburok, a pókhálóhártya (arachnoidea) egyik artériájából származik és az agyat körülvevő folyadékba (likvor) terjed. A subarachnoideális vérzés első tünete a nagyon éles, ütésszerű, hasító fejfájás. A stroke e típusát nagyon gyakran egy arachnoideális aneurizma kiszakadása okozza. Az aneurizmák döntően genetikai hajlam miatti fejlődési zavar következtében vannak jelen, és a kor előrehaladtával folyamatosan továbbtágulnak, végül kiszakadnak. A szubarachnoideális vérzés során az arachnoidea többi ere görcsösen összehúzódik, ami tovább rontja az agy vérellátását.

Transitoricus Ischaemias Attack (TIA) Mini stroke: Olyan átmeneti agyi vérellátás-zavarral járó állapot, ami abban különbözik a stroke-tól, hogy nem jár sejtelhalással. Tünetei jelzik az agy kóros vérkeringését, de legkésőbb 24 órán belül rendeződnek. A tünetek enyhülése után érdemes azonnal orvoshoz fordulni.

Tünetei:

• Rendellenes érzések és érzéskiesések a végtagokban,
féloldali gyengeség vagy enyhe bénulás,
részleges látás- és halláskiesés,
szédülés, egyensúlyzavar,
szokatlan mozgások,
a hólyag működési zavara.

A stroke tünetei:

    • • Az arc, a kar, vagy a láb általában egy oldalon fellépő hirtelen érzéketlensége, az egyik testfél zsibbadása (határozott vonal húzható a zsibbadó és a nem zsibbadó testfél között), az egyik oldali végtagok gyengesége vagy bénulása.
    • Hirtelen kialakuló beszédértési, szótalálási vagy hangképzési zavar (aphasia).
    • Hirtelen elhomályosuló látás (akár a megvakulásig is), kettős látás, vagy látásélesség gyors csökkenése.
    • Hirtelen kialakuló szédülés, mozgási zavarok, egyensúlyvesztés. Minden előzmény nélküli, szokatlan jellegű erős fejfájás, melyhez arcfájdalom, nyaki merevség, a szemek között megjelenő fájdalom, hányás és tudatzavar társulhat (ez kimondottan a stroke egy speciális típusára, az úgynevezett subarachnoideális vérzésre jellemző). Zavartság, memóriazavar, a térbeli tájékozódás, illetve az érzékelés zavara.
    • Nyelészavar,
    • a kinyújtott nyelv ferdesége.
    • Súlyos esetben kóma, eszméletvesztés is előfordulhat.

A stroke tünetei a súlyosságtól függően változnak. Mégha a stroke tünetei gyorsan megoldódnak, akkor is azonnali orvosi segítségre van szükség.

Mi az első lépés a stroke kezelésében?

Ha valaki stroke-ot szenved, a gyors cselekvés létfontosságú.

A mentők hívása után általában azt tanácsolják, hogy mindenki:

• Maradjon higgadt!
Gondoskodjon arról, hogy a környező terület biztonságos legyen, és ne legyen közvetlen veszély, mint például mozgó járművek lépcső!
Nyugtassuk meg a személyt, hogy a segítség úton van!
Ne adjunk neki ételt vagy folyadékokat!
Érdemes egy egyszerű tesztet elvégezni az illetővel, ha eszméleténél van:

Szájzug elhúzódása: Kérjük meg a beteget, hogy mosolyogjon, vagy mutassa a fogait.

Ha az egyik oldalon a szájzug a másik oldalihoz képesti mozgásában elmarad, az az akut stroke jele lehet.

Egészséges: mindkét oldali arcfél és szájzug mozgása szimmetrikus.

Kóros: az egyik arcfél/szájzug a másik oldalhoz képest mozgásában elmarad.

A kar süllyedése: A beteg csukott szemmel 10 másodpercen át tartsa karjait előre nyújtva, a tenyereit pedig fordítsa felfelé. Ha az egyik kar a másik oldalihoz képest ingadozik vagy süllyed, vagy a tenyér be- és lefelé fordul, az az akut stroke tünete lehet.

Egészséges: mindkét kart képes megtartani.

Kóros: az egyik kart nem tudja megtartani, vagy süllyed és pronál a másik oldalihoz képest.

Beszéd: Mondjon a beteg egy mondatot (pl.: „Nem esik messze az alma a fájától“; vagy valamilyen más, egyszerű mondatot)! Ha a beteg elkenten, nehezen érhetően mondja a szavakat, helytelen szavakat mond, vagy nem tud beszélni, az a stroke tünete lehet.

Egészséges: A beteg helyesen és jól érthetően mondja a mondatot.

Kóros: A beszéd elkent, nem megfelelő szavakat mond, vagy nem tud beszélni.

Ha a betegnél a három tünetből akár csak egy is észlelhető, és az akut jelleggel alakult ki, 72 százalékos a valószínűsége, hogy stroke-ja van. Ha mindhárom tünet fennáll, az akut stroke valószínűsége több mint 85 százalék.

    • Óvatosan helyezze az illetőt kényelmes helyzetbe! Ideális esetben az oldalára kell fektetni fejét és vállát kissé felemelve és párnával vagy ruhadarabbal alátámasztani.
    • A szűk ruhákat, például a gombosított inggallérokat vagy sálakat meg kell lazítani.
    • Ha hideg van, használjon takarót vagy kabátot, hogy melegen tartsa a beteg testét.
    • Ellenőrizze, hogy a légutak tiszták-e! Ha vannak olyan tárgyak vagy anyagok, mint például hányás, a szájban, ami akadályozhatja a légzést, helyezze az embert stabil oldalfekvésbe (eszméletlen ember esetén).
    • Jegyezze fel a személy tüneteit, és figyelje meg az állapotváltozásokat! Fontos, hogy a sürgősségi személyzetnek minél több információt adjon a helyzetről.
    • Próbáljon meg emlékezni arra az időre, amikor a tünetek elkezdődtek, nézzen meg egy órát, ha lehetséges! Nehéz becsülni az idő múlását, amikor stresszes helyzetben van az ember. De fontos lehet.

A stroke-ot leggyakrabban MRI-vel és CT-vel igazolják, a potenciális embólus vagy vérzésforrásokat pedig cardialis(szív) és carotis UH, EKG, vérnyomás-monitorozás, érfestés (angiographia) továbbá a vér laboratóriumi vizsgálata derítheti fel.

Kikerülhetetlen rizikófaktorok:

• genetika, örökletes hajlam,
nem: a férfiak 25 százalékkal gyakrabban kapnak szélütést, mint a nők.
Kor: a közhiedelemmel ellentétben a stroke nemcsak az idősek betegsége, hiszen a betegek 25 százaléka 60 év alatti, azaz a fiatalokat, középkorúakat is veszélyezteti! 50 éves kor felett pedig 10 évenként duplázódik meg a szélütés kockázata.

Kikerülhető rizikófaktorok:

• Dohányzás
Alkoholfogyasztás
Helytelen életmód

Prevenció:

    • Testmozgás: Főleg az aerob mozgás.
    • C-vitamin: Egy 2014-es tanulmány szerint a C-vitaminhiányt kockázati tényezőként lehet tekinteni. 65 vérzéses infarktuson átesett beteget hasonlítottak össze 65 egészséges emberrel. A kutatók mindkét csoport C-vitamin szintjét összehasonlították. Az eredmény: az összes résztvevő 41 százalékánál normál C-vitamin szintet mértek, 45 százalékuknál kimerült szintet, 14 százalékuknál pedig szinte olyan alacsony volt a C-vitamin szint, hogy az már kóros volt. A tanulmány szerzője, Dr. Stephane Vannier szerint több kutatásra lenne szükség, hogy a felfedezés helytálló legyen, de hozzá tette, hogy a C-vitamin azért is működhet, mert csökkenti a vérnyomást.
    • Gyógyszeres megelőzés: A hosszú távú acetilszalicilsav-terápia 25 százalékkal csökkenti a halálos kimenetelű kardiovaszkuláris események kialakulásának és a szív-érrendszeri halálozás kockázatát. Ezt több klinikai vizsgálat igazolta.
    • A vérnyomás normális értékének megtartása.
    • L-karnitin: Az L-karnitin egy olyan természetes anyag, melyet az emberi szervezetben és az állati, illetve növényi táplálékokban egyaránt megtalálunk. Védi az idegrendszert, zsírégető, gátolja a koleszterin lerakódását, erősíti a szívizmot és az immunrendszert. Legnagyobb mennyiségben az állati eredetű táplálékokban találkozhatunk az L-karnitinnal. A vörös húsok, mint például a birka, a kecske, a juh és a sertés L-karnitin-tartalma a legmagasabb.
    • Halolaj: Izommerevségre, ízületi fáradtságra ajánlják, de kitartóbbá tesz az edzések alatt is, lassíthatja az erek elmeszesedését, és csökkentheti a vér kóros alvadékonyságát, ezáltal fontos tényező lehet a trombózis és a szívinfarktus megelőzésében. Továbbá:
      * * A szélütés kockázatát nagymértékben csökkenti.
      * * Szívritmus-szabályozó hatása van.
      * * Lassítja az erek öregedési folyamatait.
      * * Küzd az arteroszklerózis – az erek beszűkülése ellen.
      * * Küzd az abnormális véralvadás, és a trombózis ellen.
      * * Javítja a vérátfolyást az erekben, és hígítja a túl viszkózus vér állagát.
      * * Csökkenti a vércukorszintet.
    • Fokhagyma: Tágítja az ereket, csökkenti a vér LDL-koleszterinszintjét, antioxidánsként serkenti az immunrendszert, véralvadásgátló és vérnyomáscsökkentő. A fokhagyma baktériumölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet.
    • B6- és B12-vitamin: Az idegrendszer kielégítő működéséhez szükséges. Végtagrángatózással járó görcsökre jó, az idegrendszerre is hatással van, ezért az egyéb tünetek mellett álmatlanságot és depressziót is okozhat a hiánya. Már kisebb mértékű hiánya is növeli a szervezetben a homocisztein szintet, ami a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát növeli. Jótékonyan hat a bőrre, idegrendszerre, vérre, és az izmok görcsössége ellen.
    • Béta-karotin: Az érelmeszesedés ellen véd, csökkenti a szívkoszorúér-elzáródás, a szívinfarktus és a hirtelen szívhalál kockázatát. Ösztönzi az immunrendszer működését is.
    • Szelén: Erőteljes antioxidáns, szerepet játszik az immunrendszer egészséges működésében, szív- és agyműködést védő, stressztűrő-képesség fokozó hatása van.
    • E-vitamin: Az állóképességet fokozza, segíti a sejtregenerálódást. Antioxidánsként segít eltüntetni az oxigénfelhasználásból eredő melléktermékeket, amelyek gátolják a regenerálódást.
    • Magnézium: Jelentős szerepe van a szívbetegség megelőzésében és kezelésében. A magnézium a vérnyomást is képes csökkenteni, sőt az infarktus utáni felépülést is elősegíti azáltal, hogy képes feloldani a vérrögöket, tágítja a koszorúeret és szabályozza a veszélyes szívritmuszavarokat. Elősegíti az izmok elernyedését, részt vesz többek között az energiatermelésben, az idegrendszer és az izmok működésében. A magnézium az idegrendszer sejtjeinek működésén túl a csontok és fogak felépítésében is részt vesz a kalcium mellett. A sejtek hártyájának áteresztőképességét is szabályozza, hatására az érfalak rugalmassága nő, a szívizom összehúzódó képessége javul, és csökken a ritmuszavarhoz vezető állapot kialakulásának valószínűsége is, vagyis javítja a szív munkájának hatásfokát.
    • Parlagi ligetszépe: Szerepet játszik a vér koleszterinszintjének csökkentésében és javítja a koszorúér keringését. Érelmeszesedést-gátló hatása van.
    • Napraforgómag: Magas E-vitamin, telítetlen és esszenciális zsírsav tartalma van. A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavakkal megelőzhetjük a szív- és érrendszeri betegségeket, és csökkenthetjük a koleszterinszintet. Fontos, hogy az étolaj használata során transzzsírok keletkeznek , így az állandó étolajhasználat egészségtelen, helyette a kókuszolaj javasolt.
    • Fehér fagyöngy: Vérnyomáscsökkentő, szívnyugtató, érelmeszesedés elleni szer, és immunstimuláns.
    • Lenmag és lenmag-olaj: A lenmag a legjobb növényi forrása az Omega 3 és Omega 6 zsírsavaknak, amelyek elengedhetetlenek a szív normális működéséhez, de a csontok egészségéért, a vérnyomás kordában tartásáért is felelősek. Főként nőknek javasolt,mert a férfi szervezet nem képes úgy lebontani az olajat, helyette a tőkehal máj illetve a halolaj javasolt.
    • Omega 3:

* * Előnyösen befolyásolja az agysejtek működését.
* * Előnyösen befolyásolja az idegsejtek működését.
* * Segít a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a szívritmuszavar kialakulásának megelőzésében.
* * Csökkenti a vérrög kialakulásának a kockázatát azáltal, hogy gátolja a véralvadást elősegítő faktorokat.
* * Növeli a véralvadási időt.
* * Gátolja a vérlemezkék összecsapódását.
* * Csökkenti a vér viszkozitását.
* * Segít csökkenteni a szervezeten belüli Omega-6 túlsúlyt, ezáltal enyhítve az emiatt kialakult betegségek tüneteit (pl.: szív- és érrendszeri megbetegedések, szívritmuszavar, gyulladásos betegségek, immunrendszer problémák, túlzott vérrögképződést stb.).
* * Javasolt Omega 3 és Omega 6 fogyasztás az egy a háromhoz arány, illetve nem lehet 1:7- nél nagyobb.

    • • Kurkuma: A népi orvoslás emésztési panaszokra, májbetegségekre, fájdalomcsillapításra, vérhígításra, bőrpanaszok kezelésére alkalmazza.
    • Galagonya tea: Szív- és érrendszer-erősítő hatása van.

Minden gyógykészítményt érdemes kúraszerűen orvosi vagy szakértő felügyelet mellett alkalmazni.

A stroke szövődményei:

• Bénulás
Légúti gyulladás
Mélyvénás trombózis (DVT)
Szívritmuszavar
Agylágyulás
Koponyaűri nyomásfokozódás
Nyelési zavar
Vizeletürítési zavar

Kizárólag kórházban-klinikán szakorvosi és szakápolói felügyelet mellett kezelhetőek: akár intenzív osztályon, akár neurológia osztályon, stroke centrumban.

Házi módszerek, avagy mivel segíthetünk magunkon: szobabicikli, húzódzkodó kötél, amivel a sérült kart lehet fejleszteni, a lábaknak pedig kisebb távú séta ajánlott.

Agyvérzés okozta bénulásra:

  • Szezámmagolajos masszázs a tarkóra.
  • Mézes káposztapakolás a nyakra.

Az agyvérzés lelki okai: Az élet valamilyen területe zavart szenved, az érzelem kinyilvánításának elfojtása, valaminek az elutasítása mellett. Le kell zárni a régi dolgokat, nem szabad a múlton rágódni. Változtatásra hívja fel a figyelmet. Az egyén a személyiségének egyik részét nem élte meg, elutasította. Amennyiben létének ezt a síkját továbbra is elutasítja, előbb-utóbb cselekvésképtelenné válik, azaz megbénul. Ez az emocionális képtelenség a külvilág számára is érzékelhetővé válik.

Készülékek

Mikrohullámú sisak. 

WIWE készülék: Magyar kutatók fejlesztették ki 2016-ban. Előre jelzi a stroke-ot és a szívmegállás kockázatát.

„A WIWE ezen kívül képes mérni a vér oxigénszintjét, a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló” – idézték a közleményben Kozmann György professzort, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnökét, aki munkatársaival alkotta meg az orvostechnikai eszközt.

A találmányt az egri székhelyű Sanatmetal Kft. fejlesztette tovább és szerezte meg a szükséges engedélyeket. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás traumatológiai, ortopédiai, gerincsebészeti és fogászati implantátumokat is gyárt és forgalmaz.

Újabb magyar kutatások eredményei azt is bizonyították, hogy gyulladáscsökkentéssel is enyhíthetők a stroke hatásai. Bizonyították, hogy a stroke hatására kialakuló agyi sérülést nagymértékben súlyosbítják az agyban, illetve a szervezet egészében lejátszódó gyulladásos folyamatok, amelyek a stroke kockázati tényezőinek számító betegségekben fokozott aktivitást mutatnak. A kutatók azt is igazolták, hogy számos gyakori bakteriális és vírusfertőzés korábban nem gondolt mértékben súlyosbítja a stroke kimenetelét a gyulladásos folyamatok fokozása által.

Forrás: TUDOMÁNYPLÁZA

Hozzászólás  

#3 balatonszőlős fő ut 47Tóth Ferenc 2017-12-07 19:37
Érintette a cikk a lényeget, de egy két dolog hiányzott. Pl: Pangám sav, vagy is B-15 vitamin. Megszünteti az anginás görcsöket,takarítja az ereket. Napi 3x100mg, aztán az L-Lizin aminosav,akár napi 4 gramm folyadékban,(nem tejben!) elosztva a nap folyamán. C-vitaminból minimum napi 6 gramm,de inkább 10 gramm. Egy év alatt a fentiek kitakarítják az ereket. Ez tény! Dr Ráth kétszeres Nobel díjas kardiológus ultra gyors ct-vel igazolta.
#2 Mikrohullámú sisakZoli 2017-11-04 23:30
Mikrohullámú sisakot készítettek svéd tudósok az agyi érkatasztrófa, a stroke diagnosztizálására – írja az MTI. A sisak gyorsan megállapítja, hogy a páciensnek stroke-ja volt-e. A gyors diagnózis és a minél hamarabb elkezdett kezelés növeli a gyógyulás esélyeit – idézte a BBC a Transactions on Biomedical Engineering című folyóiratban megjelent tanulmányt.

index.hu/tudomany/egeszseg/2014/06/17/mikrohullamu_sisak_mutatja_ki_a_stroke-ot/
#1 4400nyiregyháza orgona14Bodó Lajos 2017-11-04 21:01
Tisztelt Cím!

Kérem irják meg mi lehet az a mikróhullámu
sisak? Tudnám én is használnám.
Köszönöm.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló