20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 március 08, vasárnap

Stevia, az egészséges édesítő

Szerző: Ismeretlen

Míg 1900-ig a Stevia csak vadon nőtt és a fogyasztása csak azon benszülöttekre korlátozódott, akik közvetlenül a természetes élőhelyén hozzájutottak, addig az 1900-as évektől fokozatosan beindult a nővény mezőgazdasági termesztése is, így a Stevia egyre szélesebb körben vált elérhetővé.

  A Stevia története

  Egy Paraguay-ban és Brazilia déli részén őshonos növény, édes ízéért felelős hatóanyaga a ma ismert legerősebb édesítőszer. A dél-amerikai őslakosok által Khaa Jee(Édes levél)-nek nevezett növény a köztudatba Stevia (Stevia Rebaudiana Bertoni) néven vonult be. A paraguay-i Guarani indiánok az őserdőben gyűjtött növényt évszázadok óta használták édesítésre, étvágycsillapításra, bőrbetegségek (dermatitis, eczema, seborrhoea) ellen illetve vágási sebek gyógyítására, de előszeretettel rágták a levelét pusztán édes íze miatt is.
 
A 16. században a spanyol hódítók is felfigyeltek erre a csodálatos tulajdonságokkal rendelkező növényre, de 1889-ig kellett várni, mire Moises Santiago Bertoni olasz természettudós és Rebaudi paraguay-i kémikus az első komolyabb tudományos vizsgálatokat elvégezték. Bár a növény ekkor már régóta ismert volt, a "felfedezését" így az ő nevükhöz kötik. Bertoni és Rebaudi kutatásai kimutatták, hogy a Stevia hatóanyaga 300-szor édesebb a cukornál, Bertoni feljegyzéseiben így ír erről: "Levelének akármilyen kis darabkáját szánkba véve elcsodálkozunk, hogy milyen különös és extrém édessséget rejt magában. Egy darabka levél, alig néhány négyzetmilliméter nagyságú, képes akár egy óráig is édesen tartani szánk ízét; 1-2 kis levél képes egy erős kávét vagy teát megédesíteni." Bertoni "felfedezése" fordulópontot jelentett a Sztevia történetében, ami jóval túlmutattot önmagán, vagyis a növény azonosításán, analizálásán és elnevezésén.
 
Míg 1900-ig a Stevia csak vadon nőtt és a fogyasztása csak azon benszülöttekre korlátozódott, akik közvetlenül a természetes élőhelyén hozzájutottak, addig az 1900-as évektől fokozatosan beindult a nővény mezőgazdasági termesztése is, így a Stevia egyre szélesebb körben vált elérhetővé. Hamarosan a Stevia ültetvények száma ugrásszerű növekedésnek indult és fogyasztása Latin-Amerika szerte általánossá vált. Nem kellett sok idő, hogy a világ minden táján felfigyeljenek erre az érdekes édes levelű növényre. Az Egyesült Államokban előszőr 1918-ban a mezögazdsasági minisztérium egyik botanikusa hívta fel a kormány figyelmét a Steviára. 1931-ben Franciaországban két kémikusnak sikerült izolálnia azt az összetevőt, amely a Stevia édes ízéért felelős, az így kinyert finom kristályos fehér port pedig stevioside-nak nevezték el. Egy amerikai kutató, Dr. Hewitt G. Fletcher "a valaha talált legédesebb természetes hatóanyag"-ként írta le ezt a kivonatot.
 
Az 1950-es évek végén Japánban is elkezdték termeszteni a növényt, ahol hamarosan a legkedveltebb alternatív édesítőszer lett. Az egészséges táplálkozásra nagy gondot fordító japánok a 60-as évektől fokozatosan betiltották vagy szigorúan korlátozták a különböző mesterséges édesítőszereket(pl. aszpartam) és ezek helyét a Stevia vette át az élelmiszeriparban, minek következtében Japán mára a világ legnagyobb Stevia fogyasztójává nőtte ki magát. A szokásos háztartási édesítőszer szerepe mellett a jégkrémtől kezdve a süteményeken, a rágógumin és az üdítőkön át egészen a különböző tengeri halakig a legkülönbözőbb élelmiszereket édesítik vele. Az elmúlt 40 évben Japánban rengeteg átfogó kutatást végeztek, melyek kimutatták, hogy a Steviának semmiféle toxikus hatása nincsen(még nagy dózisban fogyasztva sem), ugyanakkor jótékony hatással van a vérnyomásra, a vércukorszintre, az emésztésre, különböző bőrbetegségekre, segít megelőzni a fogszuvasodást és az elhízást is megakadályozza.
 
Mára a Stevia világszerte elterjedtté vált, az USA-ban, Kanadában, Kínában, Malaysiában, Izraelben, Európa számos országában(Franciaország, Németország, Svájc, Hollandia, stb.) termesztik és fogyasztják.

A Stevia előnyei - élettani hatásai
 
A Stevia egy csodálatos növény, melyet évszázadok óta használnak édesítésre és gyógyításra. A Stevia, mint étrendkiegészítő serkenti a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését, szabályozza szervezetünk vércukor-szintjét, rendszeresen fogyasztva sokkal ritkábban tapasztalunk fáradékonyságot (a jól ismert délutáni hullámvölgyet, amikor sokan egy-egy sütemény, csokoládé vagy édesség után nyúlnak). Egyéb hatásaik között emlegetik a szellemi frissességet, a jobb emésztést, a nyugodtabb alvást, a fekélyek és horzsolások gyorsabb gyógyulását, sőt a vérnyomás-ingadozások enyhülését is.

Figyelemre méltó a Stevia növény határozott gyulladásgátló, baktérium- és gombaölő tulajdonsága, amely remekül alkalmassá teszi különböző bőrproblémák, kelések, acne, kivörösödések, lábgomba kezelésére is.
A növény intenzív édes ízét fõleg a leveleinek akár 13 %-át is kitevõ stevioside adja, ami egy szénhidrát alapú glycoside, amit elõször 1931-ben francia tudósoknak sikerült a növény leveleiből kivonnia. A Stevia édes ízéhez további glycoside-ok is hozzájárulnak, úgymint steviolbioside (nyom), rebaudioside A (2-4%), B (nyom), C (1-2%), D (nyom), E (nyom) és dulcoside A (0.5-1%). Ezen kívül vitamin(C, A)- és ásványianyag(cink, rutin, magnézium, foszfor, vas, stb.) tartalma sem elhanyagolható!

Cukorbetegség:
Cukorbetegek is biztonságosan fogyaszthatják, mivel nem emeli meg a vércukorszintet, valamint fogyókúrázók számára is kiváló segítség a felesleges kilók leadásához, mivel a fõ steviol glycoside-ok különösebb lebontás nélkül emésztõdnek, így kalória-értékük elenyésző!
Évszázadok óta ismert, hogy a Stevia jótékonyan befolyásolja a hasnyálmirigy működését, ezért a cukorbetegek régóta használják mint édesítöszert. Tudományos kutatások azt is kimutatták, hogy a Stevia rendszeresen fogyasztva képes a vércukorszintet szabályozni, ez természetesen nem jelenti azt, hogy helyettesítheti a hagyományos kezeléseket, de amellett alkalmazva sokat segít a cukorbetegség kontrollálásában!

Magas vérnyomás:
Más kutatások kimutatták, hogy a Stevia csökkenti a magas vérnyomást, miközben a normális vérnyomást változatlanul hagyja, tehát egészséges embereknél nem okoz vérnyomáscsökkenést.
 
Fog- és ínyápolás:
Antibakteriális hatása és kedvező ásványianyag-tartalma miatt kiválóan alkalmas a fogszuvasodás és egyéb szájbetegségek megelőzésére, gyógyítására. Előnyös tulajdonságai miatt számos országban fogkrémet és szájöblítőszert is készítenek a felhasználásával, melyeket sikeresen használnak ínybetegségek és fogfájás kezelésére!
 
Emésztés:
A Stevia javítja az emésztést és a bélműködést, megnyugtatja a túlterhelt gyomrot, így segíthet kisebb rosszullétek elmulasztásában. Erős gombaölő hatása miatt kiválóan alkalmazható Candida kezelésére is.
A legjobb hatást tea vagy valamilyen egyéb folyadék formában fogyasztva érhetjük el!
 
Bőrápolás:
Mind külsőleg, mind pedig belsőleg alkalmazva alkalmas különböző bőrbetegségek(acne, dermatitis, eczema, seborrhoea, stb.) gyógyítására. Megvéd a bőr korai öregedése ellen, azt fiatalossá és rugalmassá varázsolja! Kisebb sebek, horzsolások kezelésére néhány csepp Stevia oldatot csepegtethetünk a sérült bőrfelületre, így a fájdalom gyorsan megszűnik és a seb is sokkal hamarabb fog meggyógyulni!
 
Fogyás, súlycsökkenés:
Amellet, hogy gyakorlatilag nulla kalóriát tartalmaz, képes csökkenteni az édességek és a zsíros ételek utáni vágyat is! Kutatások kimutatták, hogy az éhségérzetet is jelentősen csökkenti, édesszájúak korlátlanul fogyaszthatják anélkül, hogy fölös kilók lerakódásától kellene tartaniuk, 20perccel az étkezések elött fogyasztva pedig sokkal hamarabb fogunk telítettséget érezni!  
 
Függőség kezelése:
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Stevia segíthet különböző függőségek leküzdésében is, rendszeresen fogyasztva csökkenti a dohányzás, alkohol illetve az édességek utáni vágyat!

A Stevia termesztése
  Bár első hallásra a Steviát valami túlságosan egzotikus növénynek gondolhatnánk, azért szerencsére nem kell Dél-Amerikában élnünk, hogy mi is sikeres „stevia termesztők“ lehessünk.
Ha már beszereztünk néhány magot, hajtást, vagy ami a legjobb, néhány palántát, akkor kis odafigyeléssel nevelhetünk magunknak saját Stevia növényt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Stevia igen jól alkalmazkodik a különböző éghajlatokhoz. Magyarországon tavasztól késő őszig szabadban(kiültetve és cserépben is) vagy ablak között napfényes helyen tartható, télre viszont fagymentes/meleg helyre kell vinni, illetve ha ez nem lehetséges, akkor le kell aratni!
Az otthon nevelt Stevia növény soha nem fog olyan édesítő hatással bírni, mint a kivonatai(jellemzően 80-95%-os stevioside tartalom, a levélben található 10% körülivel szemben), viszont minden kétséget kizáróan megvan az a varázsa, hogy a magunk által nevelt növényekről frissen szedhetjük le a leveleket a mindennapi édesítéshez.
A Steviának szerencsére nem nagyon léteznek természetes kártevői, sőt, a Steviát világszerte szívesen ültetik biokertészetekben csak azért, mert úgy tűnik, hogy igen jó szolgálatot tesz a kártevők távoltartásában is. A tudósok feltételezik, hogy a növény az intenzív édes ízét pontosan a kártevőkkkel szemben fejlesztette ki, ami sikeres stratégiának bizonyult.
 
Hogyan kezdjünk hozzá?

Ha sikerült beszerezni néhány magot, megpróbálhatjuk azokat kicsíráztatni. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy minél korábban ültessük el őket (március elején), hogy mire elmúlnak a tavaszi fagyok, már szépen kifejlett palántáink legyenek. A magokat a föld felszínére vagy pár milliméter mélyre ültessük, rendszeresen öntözzük és tartsuk meleg, napfényes helyen! A magok 10-15 nap múlva kezdenek kicsírázni. A kis csíranövényeket már óvatosan öntözzük, mert hajlamosak a palántadőlés nevű betegségre! Az 5-6 leveles palánták már kiültethetőek, de csak a fagyok elmúltával!
Sajnos a magok kikelési aránya nem túl jó, illetve a kikelt növények stevioside tartalma is elég változatos képet mutat, ezért legjobban akkor járunk, ha már kész palántákat tudunk szerezni, amelyekről egy kis levéldarabkát lecsípve rögtön meg is állapíthatjuk, hogy jó minőségű/nagy stevioside tartalmú növényről van-e szó.
A fiatal növények nagyon érzékenyek a hidegre, ezért mindenképpen a tavaszi fagyok elmúltával szabad csak kiültetni azokat, de leginkább akkor, amikor a talaj hőmérséklete 8-10C foknál már nem nagyon lesz alacsonyabb. A növényeket kb. 50cm-re ültessük egymástól!
 
Öntözés, tápanyagellátás
  A Stevia növény a tápanyagokban gazdag talajokban érzi jól magát! Mivel a növényt tápláló gyökerek leginkább a talajfelszín közelében terülnek el, a gyengébb minőségű talajokat a felszíni trágyázással könnyen alkalmassá tehetjük Stevia termesztésre.
A Stevia növények nemcsak a hidegre, de a túlzott nedvességre is érzékenyek! Ezért inkább rendszeresen kevés vízzel öntözzük és ügyeljünk arra, hogy a talaj jó vízelvezető-képességű legyen! A száraz nyári időszakban rendszeres öntözéssel és a növények körüli talaj takarásával(komposzt, mulcsi, stb.) előzhetjük meg a talajfelszín közelében elterülő gyökerek kiszáradását.
A Stevia növények meghálálják a műtrágyázást is, de ajánlatos olyan műtrágyát használni, melynek nitrogéntartalma kisebb, mint foszfor- és káliumtartalma, vagy alkalmazzunk organikus műtrágyát, mely fokozatosan bocsátja ki nitrogéntartalmát!
 
Aratás
  Az aratás időpontjával kapcsolatban kétféle nézet is létezik:
- Az egyik szerint közvetlenül az őszi virágzás előtt kell learatni, mert ilyenkor a legnagyobb a stevioside tartalma a növényeknek!
- A másik nézet szerint a növények learatását minél későbbre érdemes időzíteni, mert az őszi hidegek és a rövidebb nappalok intenzíven növelik a Stevia növények stevioside koncentrációját. Az első talajmenti fagyoktól ilyenkor takarással védhetjük a növényeket, és ezzel nyerhetünk még pár hetet, ami jótékony hatással lehet a növények stevioside tartalmára és így sokkal édesebbek lesznek!
Bár a Stevia évelő növény, hazánkban a túl kemény fagyok miatt nem tud áttelelni. Az aratás legegyszerűbb módja tehát a föld fölött levágni a növényeket mielött leszedjük róluk a leveleket. Ajánlatos a levelekkel együtt a szárak csúcsait is levágni, mert ezek stevioside tartalma megközelítőleg azonos a levelekével. Aratás elött érdemes a legnagyobb stevioside tartalmú(legédesebb) nővényekről kis ágakat gyűjteni, melyeket kigyökereztethetünk és az így nyert kis Stevia növények képezhetik a következő évi Stevia ültetvényünk alapját. A kigyökereztetett növényeket kb. 10-12cm átmérőjű cserepekbe ültessük és napfényes, nem huzatos helyen tartsuk a következő tavaszig!
 
Szárítás, felhasználás
A learatott leveleket meg kell szárítanunk! Erre kiválóan alkalmas pl. egy kifeszített szúnyogháló. A szárításhoz nincs szükség túl nagy hőre, sokkal fontosabb a jó szellőzés! Egy napsütéses őszi napon 12 óra alatt kiszáríthatóak a levelek. (Ennél sokkal hosszabb szárítási idő csökkentheti a végtermék stevioside tartalmát.) Ha szabad levegőn történő szárításra már nincs lehetőség, akkor egy jól szellőző, sötét, meleg helyiségben is kiszáríthatjuk a leveleket.
A kiszárított egész leveleket is használhatjuk édesítésre, de meg is őrölhetjük azokat pl. kávédarálóban, így finom Stevia porhoz jutunk. Vagy készíthetünk belőlük Stevia oldatot, ehhez egy csésze forró vízbe tegyünk negyed csésze Stevia levelet, várjuk meg míg teljesen kihűl, szűrjük le és az így kapott oldatot tartsuk hűtőben!
 
Ha nincs kert
Ha nincs saját kertünk, akkor sem kell lemondanunk a Stevia termesztés örömeiről! Steviát nevelhetünk ablak között, erkélyen, cserépben, balkonládában, stb., csak arra kell ügyelnünk, hogy minél napfényesebb hely legyen! Legalább 20cm átmérőjű cserép lenne az ideális a növényeknek, laza, tápanyagban gazdag földdel megtöltve. Egy kevés mulcsit szórhatunk a föld tetejére a felszíni gyökerek védelmére. Rendszeresen kis mennyiségű vízzel öntözzük, kerülendő a talaj teljes kiszáradása, de a túlzott nedvesség is káros lehet! Használjunk megfelelő tápodatot!
A leveleket folyamatosan arathatjuk a növényről vagy késő ősszel vágjuk vissza az egész növényt kb. 5cm magasságban! A fagyok elött hozzuk be napos, fagymentes helyre!

Forrás: stevia.uw.hu


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Hozzászólás  

#1 Ég és Föld 2012-06-15 09:52
Az édesgyökérről nem hallottál?
A medve cukorról?
Évezredek óta használjuk és itt terem, Nem a vad Amazóniában, az üveg hegyen túl.
Gyógyszergyárak is vadul keresik, mert a fekély csodálatos gyógyszere!.
Az ALOA VERA helyett is terem jobb hatású nálunk:
APRÓBOJTORJÁN FŰ
A mi népünk terjesztette el azokat az élelemre és gyógyításra szolgáló növényeket melyeket kaptunk Földön kívüli testvéreinktől.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló