20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 december 20, hétfő

A füves ember öröksége- és tapasztalatai

Szerző: Szabó Gyuri bácsi

A következő ilyen növény - tejoltó galaj. És ennél a galajnál szeretnék egy kicsit bővebben elidőzni, mert a nyirokrendszer áramlásával szinte nem foglalkozunk. Nem tudom, hogy miért? Van egy véráramlás és van egy nyirokáramlás a szervezetünkön belül. A keleti gyógyászat hihetetlen, hogy milyen fontosnak tartja a nyirokrendszer működését. Bizonyítékok vannak rá, és az emberek nem gondolják végig, sőt én állítom, hogy még az orvosok sem, hogy segíteni kell neki, védeni kell, működtetni kell a nyirokrendszerünket, mert a rák ellen is véd - majd kitérek rá, hogy miért. A rák ellen is lehet használni a galajféléket.

Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. Mindegyik galaj a Gallium család tagja, ez egy növényi család, az egész világon el van terjedve, Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. A Dávid professzor teája a macskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja. A macskakarom is a Gallium családnak a tagja, mint a mi a közönséges galajunk, amiről Maria Treben azt írja, hogy szájrák ellen, szájon belül lévő betegség ellen kiváló. Igaza van. Ő úgy írja, hogy a galajt frissen kell szedni, meg kell mosni, frissen, vizesen, kipréselni és úgy kortyolgatni a közönséges galaj levét. Én úgy tanultam a nagymamától, hogy frissen megmosni és egy csésze diólevél teába bele kell tenni egy evőkanállal. Az egyik evőkanálnyival gargalizálni kell és kiköpni, a másikat pedig meg kell inni. Egy gyógynövénygyűjtő túrára jött egy fiatalember pár évvel ezelőtt, és mondta, hogy az édesapjának nyelvrákja van, de már az egész szája tele van göbbel, hogy mit tudunk ajánlani. A kollégával csináljuk közösen, azért mondtam többes számban, ezt ajánlottuk. Már alig mozog az édesapa, a WC-re megy el csak, már a harmadik stádiumban van, tehát nem sok van neki hátra. Következő évben jött egy másik túrára, kérdeztük az édesapa, hogy van. Óóó köszöni szépen, már jár a kocsmába. Már annyira jól van. De azóta másoknak is többször ajánlottam, és mindenki visszaigazolta, hogy valóban jól működik a közönséges galaj. De mindegyik galajféle rák megelőző. A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti. Vízhajtó, érdemes rendszeresen használni megelőzésképpen is, a heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást, ennek a növénynek a hatóanyagaiból.

A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való. Maria Treben írja az Egészség Isten patikájából c. könyvében, hogy kár, hogy az emberek a közönséges galajt elfelejtették. Mi nem felejtettük el, van, sok van, használják sokan, ismerik, kapni nem lehet sehol. Nem gyűjtik, nem tudom miért. Sok növény van, amit nem gyűjtenek, amit régen használtunk. Az emberek viszont használják, ismerik és használják, higgyék el, hogy nagyon - nagyon jó.

A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra - ugyanazt tudja, mint a tea, Nyíregyházán árulják -, ami ugyanazt tudja, mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló is, a levelének teája, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni. A miskolci Szent Péter kapui kórházba az általános igazgató hívott meg előadást tartani orvosoknak, ápolónőknek és akkor elmondtam, hogy morzsolja a követ a nyírfalevél, érdemes a vesére úgy is használni, akinek köve van, vagy homok képződik állandóan. És akkor ő felállt és elmondta mindenkinek, hogy a férjének két hét alatt szétmorzsolta a veseköveit. Nem tudom milyen nagy volt, azt nem mondta.

A másik ilyen esetem, ami nagyon kirívó szintén a nyírfalevélhez kapcsolódik. Egy fiatalasszony 8 éves gyerekének olyan nagy volt a veseköve, hogy már műteni kellett. Nem tudták a három szúrással eltávolítani, nem tudták szétmorzsolni. Hétfőn szólt, jövő héten hétfőn lett volna a műtét. Mondom azért ez nagyon rövid idő, de próbálja meg a gyerek két csészével meg tud inni minden nap a nyírfateából. Aztán két hónap múlva találkoztam vele a tiszaújvárosi ÁNTSZ egészség napon, egy tanyán, ahol rendszeresen csinálnak egészség napot. A megyébe Miskolc kivételével már mindenhova meghívtak, még Pesten is négy helyre. A Miskolci városi tiszti orvos nagyon nem szereti a gyógynövényeket, azt mondta, hogy a mind mérgező. Nekem mondta. Nem tudom, hogy akkor én milyen növényeken élek, gyerekkoromtól használom. A lényeg az, hogy odajött hozzám ez a fiatalasszony, bemutatkozott és mondta, köszöni szépen, hétfőre nem volt veseköve a gyereknek. Jézus Mária mondom, és mennyit ivott az a szegény gyerek. Egy litert minden nap, de hétfőn nem találták a vesekövét.

Erdélybe fogok menni majd a gyógynövényekről előadást tartani. Hihetetlen mennyire megnőtt az érdeklődés ez után a tudás után, és nagyon kevesen vagyunk. Erdélyben pár idős asszonyt, embert ismerek, aki szintén ismerik a népi gyógyítást és ők is használják a gyógyteákat. Az a néni, akinek elmúlt a mandulájáról a genny, egy hónap múlva felhívott, hogy a doktor úrnak elment a hangja, azt kérdezi, hogy mit csináljon. Nekem is meg kellene tudnom, tudom és csinálom is, csak nem régen kezdtem el.

Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Ez van a májnál is, ha ciszta van; akkor diólevél kell, belülről és zsurló - pakolás kívülről.

Mozgásszervi betegséginkről - a veséből eredően. A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület és ez lesz az egyik oka a reumának. Tehát mindenképpen a vesét kell jól működtetni, és a reumát pedig lehet gyógyítani: Amikor gyulladás van, két növénnyel dolgozunk: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét, csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jó gyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.

De nagyon sok embernek van olyan problémája, hogy porckopások, ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel; étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé. A gerincnél, akinek gerincsérve van; itt először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy a csípőízületét.

Ha valakinek van protézise - ez egy konkrét eset, amit elmondok; - a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla. A diólevél nagyon jó gyógynövény, nagyon régen használja az emberiség. És belsőleg kell használni, a kocsonyát, - az ízületek védelmére. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.

A vese működésével kapcsolatban, a rossz méregtelenítés sok esetben a magas vérnyomásnak is az okozója. El vannak szennyeződve az érfalak, és a vesénél is el vannak szennyeződve kapillárisok, amik a legvékonyabbak, csak a szív próbálja oda is eljuttatni a vért, hogy táplálja az ott lévő sejteket, és megemelkedik a vérnyomás. Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása, a termése is jó egy kivétellel. A galagonya virágos hajtása szív segítő és vérnyomáscsökkentő, de nekem 120/80 szokott lenni. Háromnaponta iszok egy galagonyát, és amikor néha megnézetem a szívem, akkor a doktornő azt mondja, hogy sok fiatal megirigyelhetné. Ennyire rendbe tartja a galagonya a szívemet. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat, érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja. Ez utóbbi nagyon lényeges. Egyedül Oláh Andor doktor kutatásában szerepel ez a mondat: "A szív és erek izmait rugalmasan tartja a galagonya." A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, a termésben nincs. A termésben viszont a magját, ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.

A másik a fehér fagyöngy, a levele és az ága. A terméséből külsőleg csinálunk kenőcsöt, mert az mérgező. Habár nagyon érdekes, mert egy természetgyógyász vizsgát csináltam, hagy legyen egy papírom, abban az van, hogy négy-öt szem fagyöngy bogyóból lehet teát csinálni. Én azért nem csinálnám meg. Bár van egy olyan kollégám, aki a beléndek - bolondító beléndek - bogyójából már négyet meg tudott enni belőle. Nagyon jól érezte magát tőle, és nem halt meg.

A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni, de amellett, azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, tessék a fagyöngyöt használni. Már a kelták szerelemnövénynek hívták a fagyöngynek a teáját, mert azt mondták, hogy azt a nőt, aki a fagyöngy alatt áll, minden férfinek meg szabad csókolni. Már akkor szerelemnövénynek tartották. Az egész mirigyrendszerünkre jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható. A kelták már nem ma éltek, és az óta nagyon jó ez a gyógynövény.

Még a cukorbetegségről hagy beszéljek egy pár szót, mert ez az egyik olyan probléma, ami tíz éven belül megduplázódik a cukorbetegek száma az egészségügyi világszervezet adatai szerint. Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit az Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezett már, a patikában kapható, aki megrendeli. Engedéllyel használjuk. Nagyon jól működik. Tapasztaljuk, hogy amikor többet mozognak az emberek, - tehát június-július-augusztus, a nyári időszakban, akkor kevesebb fogy belőle. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk. Ha kialakult, akkor epekövesek kivételével ez a tea kiválóan működik. Már folyamatban van az átminősítése, mert jövőre egy más kategória kell. Érdekességként mondom, hogy az OGYI-nál egyszer voltunk konferencián, és a másodikon mondta el az igazgatónő, hogy 400 gyógyhatású készítmény van, amit át kell minősíteni jövő év áprilisa utánra, és eddig kilencen jelentkeztünk nála tárgyalásra. Nem tudom, a többiek mit gondolnak. (kiemelés tölem. >Zoli
Még egy érdekes dolog egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre. Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog azt termelni a szervezetem, mert megkapta kívülről.

A tea készítési módjáról pár szót.

A teákat általában - a leveleket, a virágokat, az egész növényeket forrázással készítjük, egy-két kivétellel. Ez ugye össze van aprítva-, morzsolva a növény. Egy csapott evőkanál összevágott levelet beteszünk porcelán csészébe, vagy zománcozottba, fémbe nem. Leforrázzunk két és fél deci vízzel, fedő alatt tartjuk 10-20 percig, akkorra kiázik belőle a hatóanyag és leszűrjük. Ha friss növényről van szó, akkor 2 vagy 5 perc is elég, mert a friss növénynek nem kell sokáig állni, mert több benne a hatóanyag, és nem kell megszívnia magát.

Van egy pár olyan növény, ami csak hideg vízben áztatható; ezek a papsajt félék, - mind a három papsajt - a papsajt; a fehér mályva és az erdei mályva, hurutoldó mindegyik. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni, 3-4 órán keresztül. Ugyanannyi mennyiség kell belőle, mint a többiből. A csipkének a húsának 6 óra hossza áztatás szükséges: A hatóanyaga 62 fok felett elbomlik. És a fehér fagyöngy, kiváló - már a kelták használták annak idején. Ezüst sarlóval teleholdkor aratták a fehér fagyöngyöt. Az interneten kering egy olyan, hogy a Gyuri bácsi ajánlja, és hogy a fehér fagyöngy mérgező. Igaz, de csak a bogyója, és azt nem gyűjtjük. A fehér fagyöngy vékony ágát és leveleit gyűjtjük. Azt is a januárban a legjobb. Minden gyógynövénynek megvan, hogy mikor lehet használni.

Főzni kell viszont a gyökereket, a kérgeket és a terméseket két-három percig kell, és amikor főztük, levettük a tűzről 15-20 percig hagyjuk fedő alatt, hogy kiázzon belőle a hatóanyag.

Kérdések: Csonthártyagyulladás, csontbetegség?

Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni - a szederlevélben és csalánlevélben nagyon sok a vas. (A csalánt ne, inkább a szederlevelet, vagy céklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt.) Hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.

Szurokfűvel kapcsolatban, mennyi ideig lehet inni? Korlátlan ideig lehet inni. Oregánónak vagy majorannának is hívjuk. 100 évig is lehet használni, semmi problémát nem jelent.

Fülgyulladás? Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó-e az agynak és így a fülnek is vérellátása? Nyaki ultrahang kideríti.. Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet.

Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer. (Ez Kéri professzor asszonynak a módszere, aki a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetébe dolgozik és tanít az egyetemen, a gyógyszeréti karon.)

Visszér probléma? Mindenképpen összehúzó növényeket kell használni. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva. Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét. Vannak olyan összehúzó növények, amiket ma már nem lehet kapni pl. mogyoró. A nép régen használta. Körömvirág krémbe ezen kívül mogyorókérget teszek, vérehulló kecskefüvet teszek bele, somkórót, ha van lehetőségem és mindenképpen orvosi zsályát.

Emésztésjavítás? Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.

Én még a Horty rendszerben polgári iskolába jártam és ott tanítottak élet- és egészségtan. Vizy E. Szilveszter tíz évvel ezelőtt mondta, amikor az Akadémia elnöke volt, hogy tessék, kérem tanítani az egészségtant. Nem tanítják. Általános iskolába kellene tanítani 14 éves korig a gyerekeket. Még annyit szeretnék elmondani, hogy hihetetlen milyen nagy az igény rá, nálunk is itt Magyarországon. Két könyvet írtunk, az egyiket én egyedül, azt a Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete rátette a honlapjára, ennek az a címe, hogy A javasasszony unokája. A másik, azt már a lányommal együtt írtuk, A bükki füvesember gyógynövényei. Meg lehet vásárolni. Könyvkereskedésbe nem adjuk, mert 65%-ot kérnek belőle, mi vagyunk a kiadók, tehát az egész költség a miénk, és ők akarnak többet keresni rajta. Bolondok nem vagyunk.

Köszönetképpen szeretném elmondani, hogy az év első felében voltunk itt, és már Gyuri bácsi javaslatára elhagytam a Cortist, a koleszterin gyógyszert. Azóta teát iszom, tyúkhúr teát, a vizsgálat hasonló eredményeket mutat, mint a gyógyszernél.

Igen, és ennek nincs vivőanyaga. A professzorasszonnyal beszélgettünk régebben, most már inkább a lányom, mert a cukorteánkat ő vizsgáltatta be, hogy hihetetlen, hogy a cukorteánk mit tud.

Ez is nagyon érdekes, ezt mondom el először. Mindenáron tablettát akart belőle csinálni, vagy legalább kapszulát. Mondtam neki: Ne tessék, nem tudja ugyanazt, ne tessék, ragaszkodnék a teához. Nem - mondta - az már nem modern, tabletta vagy kapszula. Elkezdte kísérletképpen csinálni, ugye ott náluk a laboratóriumban megvan a lehetőség rá. Először kapszulát próbált – de nem tudta ugyanazt mint a tea. Aztán csinált belőle tablettát - nem tudta ugyanazt, mint a tea. És most már elismeri, hogy a tea jobb. A teában több hatóanyag marad, mint ami a kapszulában vagy tablettában ki lehet hozni. És akkor kérdeztem tőle, hogy miért van az, hogy a gyógyszereknek van mellékhatása? Azt mondta, hogy nagyon egyszerű. Az a drog - mert ők drognak neveznek minden hatóanyagot - az a drog, ami egy embernek egy-egy alkalommal adagolható olyan kicsi, hogy nem lehet adagolni. Bele kell tenni valamibe, úgy hívja a gyógyszeripar, hogy vivőanyag. A vivőanyag csinálja ezt. - 200 éve van gyógyszeripar -, de olyan vivőanyagot nem találtak ki, aminek nem lenne mellékhatása. Magamban mondtam, hogy nem akartak, nem is akarnak. Ez is hozzá tartozik, hogy nem túl régen az egyik kolléga mondta, hogy hallott egy előadást, amikor egy gyógyszerész, aki gyógyszergyárban dolgozik, azt mondta, hogy az a jó gyógyszer, aminek sok a mellékhatása. Nekik..., nekik valóban az a jó. És akkor megkérdeztem tőle, hogy miért nincs a gyógynövényeknek mellékhatása? Azt mondja, hogy azért nincs mellékhatása, mert a mérgező növényben lévő drog is egy növényi életnek egy része, tehát az, az emberi szervezetre a mérgező növényből káros lenne, de a növény még él tőle, nem csinál kárt a növényben tőle. A legtöbb gyógynövény gyenge hatású növények élnek és virulnak, nekünk sem csinálnak kárt.

Lábköröm gomba? A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára. Ez az egyik, a másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.

Tyúkszem? Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.

Van egy fiatal hölgy, akinek nagyon rosszak a hormonértékei. Mit lehet tenni? Babaváró program rendbe fogja hozni. 45 éves a legidősebb, akinek babája született. Most egy 49 éves van, aki használja, mert gyereket szeretne a külföldi barátjától. De már Moszkvában, Németországban, Tel Aviv-ban, Amerikában is használják.

Ekcéma? A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.

Pikkelysömör? Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, a nagymama receptje - külső - belső, és orbáncolaj. A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik. Két tea - egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömör elmúlik. Az övsömör már nem. Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer. Azt mondják, akik használják.

Kötőhártya gyulladás? Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra.

Gerincsérv? A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé, és ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.

Diólevél gyűjtése? Minden gyógynövénynek megvan a gyűjtési ideje, de minden gyógynövénynél nagyon fontos, hogy tiszta legyen, és olyan állapotban legyen, amikor a legtöbb benne a hatóanyag. Konkrétan a diófára elmondom, hogy mire kell odafigyelni. Amikor barkáját kihozta, és elpergett, akkor elkezd nőni a levele. Kijön az összes levele, halvány, vékony és halványzöld. Nő, nő, a dió maga. Amikor a dió megnőtt, olyan nagyra, mint amilyen azon a fán szokott lenni, akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél, és megvastagodik. Ekkortól lehet gyűjteni. Egészen addig, amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen, mert a diónak van gombaölő tulajdonsága is, és ha a gomba megjelenik, akár egy levélen, egy rozsdagomba, akkor ez a gombaölő tulajdonsága, az, az anyag elbomlott belőle. A július a legbiztosabb hónap, de minden növénynél meg kell nézni. Nekem az asszonyok, kezdtek gyűjteni, a májusi csalán kiváló. Ha későn indult a tavasz, sokáig volt tél. Március végén, április elején még hó volt. Akkor szedték nekem a csalánt, halványzöld volt, vékony a levele. Visszaküldtem velük, dobjátok ki. A csalánlevelet akkor kell szedni, amikor elkezdi az első bimbót hozni, amikor már kijött a virág, akkor már jó, vagy a sarjúcsalánt ősszel, de az már nem olyan jó. Nem a dátum a lényeg, hanem a növény állapota. Nagyanyám úgy tanított - fogd meg, kóstold meg, nézd meg, szagold meg, és amikor olyan, akkor szedd le. És akkor ő ezt így elmagyarázta, ahogy én most Önöknek.

Hány fajta gyógyteát lehet inni egy nap? Sokfélét lehet inni. Az a kérdés, hogy üdítő italként, egy kis mézzel vagy. Én egy liter keveréket iszom, abban van hat-nyolc féle gyógynövényt, de én azokat mindig váltogatom. És akkor két-három-négy teát csak egyedileg csinálok meg, nekem mindenképpen kell a prosztatámra a kisvirágú füzike, a szívemre a galagonya, a diólevél, kell az aranyvessző fű, a katáng. Hármat csinálok belőle minden nap, és azt egyedi teaként iszom meg minden nap.

Áttétes kivétel után, nem tudják mi az alap probléma. Mit ajánl? Mindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet. Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét. A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, fekete szőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud. Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Nem szed vérhígítót? Ha nem szed, akkor a diólevél teát ihatja.

Kóli baktérium? A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni - teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.

Térd meg van dagadva, a boka is. Mit ajánl? Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal, amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.

Autoimmunbetegségre, hasonlót a hasonlóval, orbáncfüvet.

Lábszárfekélyre diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni. Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni. A 2 mg Sinkumába Amerikában öt ember meghalt néhány percen belül, a nagy erek szétrobbantak, azóta nem gyártják csak az 1 mg-os. Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz. Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni és felhígítani másfél decire, és háromfelé elosztva meginni minden nap ebből a léből. De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert.

Ortopéd cipőben fáj a lábam, és nem tudnak mit csinálni vele. Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán, málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.

Idegrendszer erősítése? Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe lehet hozni akarattal. De vannak idegerősítő teák - a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem. És van egy csodálatos teánk, ami elmondok, ha megengedik. Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta, egy öreg barátom mondta nekem, mutatta meg ezt a füvet. Azt mondja ez volt a magyar táltosok itala, azt mondja a magyar néphagyomány. Elkezdtem utána érdeklődni, megnéztem a latin nevét Nepeta pannonica L., Linné törzskönyvezte. Elkezdtem érdeklődni erdélyiektől, szlovákiai magyaroktól, mindenhol ismerik, ők is azt mondják, hogy nagyon jó. Legutóbb egy doktornő kérdezte tőlem, hogy mit tud ez a táltosok itala? Mondom neki, hogy Erdélyben úgy tartják, nagyon jó emésztésjavító. Szlovákiában nagyon jó torokfertőtlenítő, az én nagyanyám azt mondta, nagyon jó idegnyugtató. Erre a doktornő, akkor mindent tud. Két éve vizsgálja a Semmelweis Egyetemmel Kéri Ágnes professzornő, most már kijelölte a helyeket, hogy honnan vigyük. Csodálatos eredmények vannak vele. Egyetlen könyvben szerepel, a Jávorka - Csapodi: Erdők-mezők virágai. Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.

Prosztata megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagot kell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógy tök - görögöknél, albánoknál nincs ilyen probléma.

Forrás: http://szellemiutmutatas.freeblog.hu/archives/2010/12/09/Osi_gyogyitas_ma/


Beküldte: Kálló Illa


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló