20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 másképpen

Kategória: Földön kívüliek
2011. július 10.
Állandóan felreppenek időpontok, melyek a világvégét jósolják. Mindig mondtam a barátaimnak, hogy a világvége érdeklődés hiányában elmarad, ne aggódjanak. Korszakváltás lesz, és erre kell figyelnünk, mert ez fontos fejezet lesz az életünkben, erre kapunk rendszeresen segítséget...
Pár éve figyelem tudatosabban az időjárás változását, katasztrófa-jelenségeket és az ezekről szóló híradások ellentmondásosságát. Nos, azóta kiderült az is, hogy az ember számos esetben beavatkozott ebbe a természeti jelenség-sorozatba és manipulálja azt. Sokat írtunk már a...
2009 novemberében került a mozikba a 2012 c. tudományos-fantasztikusnak mondott katasztrófa film, amely nem meglepő módon egy bárka projektről szól, amely néhány százezer kiválasztott túlélését hivatott előkészíteni, illetve biztosítani. Megérne egy elemzést a tudományos-fantasztikus filmek mondanivalójának...
Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff? Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb hajó katasztrófájaként rögtön a „Titanic" története jut az...

A vörös lavina

2010. október 06.
2010-10-04. déli órákban égszakadás-földindulás, mindent elsöprő viharral jött az ajkai MAL, (spanyolul rossz) 10 sz. tárolójából a vörös lavina. Az égszakadás-földindulás a mesében, a valóságban az elhanyagolt, túlterhelt gát szakadt át, és közel egy millió m3...
A több mint öt éve történt vörös-iszap tragédia valós okait annak idején a frissen megalakult orbáni kormány furcsa módon csak felszínt engedte illetve hagyta megkapartatni, holott ott gyermekek, idősek, családok estek áldozatul nem-beszélve még a környezeti...
Elfogy az olaj és a földgáz, megcsappannak az ivóvízkészletek, ötödére csökken a termésátlag s ezért súlyos világválság fenyeget benünket néhány éven belül – állítja a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport. A bolygót fenyegető veszedelmekről beszélgettünk a kutatócsoport...
Mindenhonnan nyomor, erőszak, katasztrófa, vér, könny és halál zúdul ránk elképesztő mennyiségben, s bizony elegünk van a tengernyi tragédiából, szenvedésből. Jó lenne már föllélegezni, kiutat találni ebből az általunk kreált földi pokolból, hiszen Isten nem tétlenségre,
  Fodor professzor hat évtizeden át küzdött és dolgozott az Északkeleti-Kárpátok növényvilágának megmentéséért. Az erdőállomány felső határának emelésére kidolgozott és szabadalmaztatott módszerével - amit az Ungvári Állami Egyetem és a Perecsenyi Erdőgazdaság szakembereivel közösen és eredményesen alkalmaztak...

Miért van mindez?

Kategória: Olvasóink írják
2014. január 05.
Nem vagyok benne biztos, hogy már írtam Neked MIÉRT van mindez!! Amíg az Idők Hajnalától az ISTENTŐL kapott Szentséges Spirituális Csillagokból eredő Hitet vallották az emberek a Földön, addig jólétben, Megértésben, Szeretetben élek az emberek, megbecsülték...

1. oldal / 2

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló