20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 július 10, vasárnap

2012 másképpen

Szerző: Seng

Állandóan felreppenek időpontok, melyek a világvégét jósolják. Mindig mondtam a barátaimnak, hogy a világvége érdeklődés hiányában elmarad, ne aggódjanak. Korszakváltás lesz, és erre kell figyelnünk, mert ez fontos fejezet lesz az életünkben, erre kapunk rendszeresen segítséget a szellemvilág tanítóitól.

"A pontos időt az Atya tudja egyedül" (Jézus)

Egyik levelezőlistán egy kedves barátom gondolata jutatta eszembe a választ is a legújabb, 2012 decemberi világvége dátumra, a fontosságára, illetve a arra, hogy mennyire nincs is jelentősége. Én magam az elmúlt 15 évben legalább 10 világvége dátumot túléltem veletek együtt persze.

Akkor most nézzük meg a levélváltást, gondolatmenetet, ami ehhez a dátumhoz kötődik:

"Sziasztok! Most tudtam meg, hogy Jézus pár évvel hamarabb született, mint ahogyan mi számoljuk, így már régen (legalább egy évvel) átléptük a nevezetes 2012 decemberi dátumot! Csak azt nem értem, hogy akkor tényleg mire készülnek azok, akik a 2012-es dimenzióváltást várják?"

Válaszom erre a logikus kérdésre a következő:

Az emberek az egojuk és a természetük miatt nagyon szeretik kötni magukat valamilyen földi és - fizikai dologhoz, így ilyen az időis.

A változásokra azt hiszik, hogy egy pillanat alatt megtörténik, és ezért kitalálnak dátumokat évezredek óta, Jézusra hivatkozva, aki beszélt a változásokról, miközben nem figyeltek Jézus szavaira, aki hozzátette:

"a pontos időt az Atya tudja egyedül".

A Tamás Evangéliumban benne van, hogy amikor megkérdezték Jézust (2000 évvel ezelőtt!!), hogy mikor történnek meg a változások, azt mondta: "már régen benne vagytok, csak nem vettétek észre".

Isten 6 nap alatt teremtette a Földet, de az igaziból 6 világkorszak volt milliárd évekkel számolva, a dimenzióváltás is lassan megy végbe, csak most léptünk abba a fázisába, amit utolsónak nevezünk, és ebben az évszázadban, és várhatóan az évszázad közepén lesznek a szemmel is látható komolyabb változások.

Az emberek ebből annyit vesznek észre, hogy felsokszorozódnak a katasztrófák, sokan meghalnak. Tömegesen.

És ez eltart egy darabig…

És utána jön a meghalt emberek (szellemek) részére a változás, ugyanis a haláluk után osztályozásra kerülnek, sokak részére a kegyelem időszaka már lejárt.

Variációk:

1. visszaszületik a földre, mert

a). Még belefér egy karmikus kis munka a komoly változások közepette.

b) A szellemi vezetés úgy ítéli meg, hogy a következőidőszakot a földön kell eltöltenie

(" a szelídek örökségül bírják a Földet”. Máté Evangélium)

2. Magasabb dimenziókba (szférákba emelkedik), így nincs már miért visszajönnie

(4. szférától kezdődik)

3. Lejjebb bukik, az a legrosszabb variáció.

Most folyik az "megpecsételés", a és közlések szerint az emberiség 2/3 el fog bukni lefelé, és megy a nagy harc, hogy minél többen megmeneküljenek.

Ebben a pecsételésben nincs vallási különbség, nincsenek fajok, kiváltságosok, egyenrangú félként fog mindenki egyénileg felelni minden jó és rossz tettéért... :-))

A "lejjebb bukás" egy újabb napkör lesz (a hetedik, jelenleg a 6.-ban vagyunk), és onnan visszajutni majd ide annyi lesz munkában, mint amikor mi feljutunk a "paradicsomi síkokra"

MOST FIGYELJETEK IDE:

A szerdai előadásomon megkeresett egy fiatalabb barátom , mert az anyja kitalálta, hogy már úgyse fog tudni tökéletes lenni 2012-ig, akkor meg minek hajtsa magát, és elkezdett az utolsó 4 évre egy másik, életet kitalálni, hogy legalább utoljára jól érezze magát, feladta a kitartását, és ezzel képes évezredekre visszavetni magát a fejlődésben. Reménytelennek találja az utolsó 4 évet magának! Közben már régen átlépte a misztikus Maya naptár dátum idejét!

Remélem sikerül vele találkoznom, megpróbálok segíteni neki!

Soha nem szabad semmit se feladnunk, az utolsó pillanatig a HITÜNK szerint kell élni.

Ne felejtsük el: „az elsőkből lehetnek az utolsók, és az utolsókból az elsők”

Az utóbbi időben egyre több dátum röppen fel arról, hogy mikor lesz „világvége”!

Most mindenki várja a legújabb dátumot, a 2012 év végét, a Maya naptár szerinti váltás időpontját! Bevallom, én már mosolygok ezeken a dátumokon, az utóbbi 15 évben legalább 10 „világvégét” életem meg és át.

Egy darabig biztosan nem lesz világvége, amúgy is egy fordítási hiba miatt a korszakváltást fordították világvégének, és most egy ilyen korszakváltás időszakát éljük meg.Így tájékoztatásul közlöm mindenkivel, hogy a világvége érdeklődés hiányában elmarad!De mikor is történik meg pontosan? Ezt senki se tudhatja, Jézus is úgy mondta, hogy a „pontos időt az Atya tudja egyedül”! Sajnos mi emberek okosabbak akarunk lenni, és mi pontos dátumokat tudunk, amik sorban megdőlnek

Legutóbb is. Csak a számítógépes szakembereknek kellett izgulniuk az átállás miatt.

Hogy megértsük a „pontos idő” jelentőségét, a következő példával lehet megérteni:

Van egy földműves, aki búzát vet a mezőben. Az beérik egy bizonyos idő alatt. Közben a búzában van konokoly is, nem oda illő növény, de azt az aratás előtt nem lehet kihúzni, mert rengeteg van belőle, de ő látja őket.

Amikor jön az aratás ideje, majd akkor különválasztja a búzától! De mikor jön el az aratás ideje? ő már előre sejti a tapasztalat alapján, de azért csúszhat az idő, mert sok minden befolyásolja a búzaszemek érését! Mert ugye nem fog learatni egy kis darabot, ami megért, hanem egyszerre az összeset! Átnézi a szemeket, megmorzsolgat, és várja az aratár idejét.

A gazda szeme egyszer csak meglátja, hogy beérett a Termés, akkor előveszi a kaszát, és levágja, majd a konkolyt különválasztja és kidobja, mert nem kell!Na most a földművest helyettesítsük Istennel! A búzaszemek mi vagyunk, az emberi testbe öltözött lelkek, Isten elvetett minket (azaz a „bukásunk” után felébresztett mély álmunkból és újra életet lehet belénk) és adott egy időt, hogy megérjünk újra. Ez búzaérés esetén fél év, de odaát millió évekről kell beszélni! És nézi a "tábla" érését, és amikor megérett, akkor arat!

A konkoly, az a "gaz" ebben az esetben azok a szellemi testvéreink, akik még alkalmatlanok a felemelkedésben közöttünk vannak, akár vissza is húznak, visszatartva a növekedésben.

A "szellemtani mese " annyiban változik a valóságban, hogy a legmegátalkodottabb konokolyból is lehet igazi búzaszem, míg a valóságban nem. És a szellemtan, a szellemi segítség ennek a "változásában" segít nekünk!És egyszer, amikor eljön az "aratás "ideje, lekaszálják a termést! És ennek a pontos idejét csak a gazda szeme, azaz az Atya látja egyedül, még maga Jézus se!

És ezért mosolygok az összes idő előrejelzéseken, főleg a pontos idő előrejelzéseken!

A mediális közlések is mondanak előrejelzéseket és eseményeket, de miután ezek a mi gondolataink és viselkedéseink függvénye, így csak dátum nélküli várható történéseket közölnek, bár újabban komoly időintervallumok is előkerülnek,. Például: "már a Ti életetekben is bekövetkezik", és sajnos már lehet is látni egy - egy közlés bekövetkeztét, a Tsunami előrejelzését 1996-os közlésben már előrevetítették.

Ami a fontos a számunkra, hogy úgy kell élni, mint egy gazda, aki tudja, hogy tolvaj jön a házába, és mindig készenlétben van. Ennek megfelelően kell élni mindennapi életünket, és minden pillanatot ki kell használni a legfontosabb parancs, a szeretet betöltésére, a gyakorlatban történő megéléshez!

Pár éve a Tsunami – katasztrófa nagyon megrázta a világot, a halottak száma a legnagyobb az újkori katasztrófák között. De vajon véletlen? Azt már régóta tudjuk, hogy véletlenek nincsenek.

A következő üzenet nagyon érdekes és fontos a számunkra:

Elhangzott a Clevelandi Szellemkutatók Társasága 1996. május. 9.-i ülésén Zita médium útján. (részlet…)

„Mivel a földön több a rossz, mint a jó, ezért az elmúlt évezredek alatt elkövetett sok bűn és gonoszság felgyülemlett és hat a világra, és így a világ elindult a lejtőn.

Az emberek süketek és vakok a szellemei dolgokkal szemben és nem érzékelik a magasabb világok szellemi sugallatait, aminek segítségével vissza lehetne tartani, meg lehetne menteni a mélységbe, a szakadékba való zuhanástól. A mának élnek és a mát kívánják minden lehetőségével együtt kihasználni a maguk részére.”

„Pedig a természetvilág megrendülőben van!" Nem a hatalmas, teremtő Isten szándéka és akarata ez, hanem az ember hozza magára a bűneivel, nemtörődömségével, közönyösségével.

Tehát a természeti erők haragossá és indulatossá váltak, mert híven tükrözik vissza az emberek haragosságát, gyűlölködését, és mindazokat a megtorló szándékokat, amelyek az emberek lelkében élnek.

Tehát mivel a szeretet az összetartó erő, amikor a szeretet beszennyesedik az indulatokkal, önzéssel és erőszakkal, akkor nincs többé ez az összetartó erő, és ennek következtében rendülnek meg a természeti erők!Az óceánok óriási erőket tartalmaznak, napos szép időben kellemes pihenést és kikapcsolódást nyújtanak. De lent a mélyben azok az ellentétes erők más jelen vannak és forronganak. Ezek a forrongások hozzák majd létre azokat a katasztrófákat, amelyek a természettörvény többi erőinek megrendüléséhez vezetnek.A világnak nem lesz egyetlen pontja sem, ahova elbújhatnának az emberek. Az Isten akaratával és Isten törvényét sárba taposó embereknek a legmélyebbre épített bunkerjai sem adnak semmiféle menedéket! Nem lesz hova elmeneküljenek!”

(Saját megjegyzés: az Énok –kulcsok, mely írás az 1960-as években keletkezett már leírta, hogy a Föld mélyéből fog kiindulni a katasztrófa, és nem lesz hova elbújni. A Föld köpenye szinte ki fog fordulni magából. Tűz fogja elpusztítani a Földet

Az energia megmaradás törvénye miatt az emberek negatív gondolatai helyet keresnek magukban, és a természeti erőkben lecsapódnak!)„Az óceánok vize, az óceánok ereje, az óceánok mélye lesz az emberek katasztrófáinak az elindítója, illetve maga az ember volt az elindítója a maga katasztrófájának.

Mert miként más katasztrófák előtt a hosszútűrő Isten bizonyos korszakokig várt, hogy az emberek megjavuljanak – így mondja az Írás – az emberek nem javultak meg, és ennek következményeként érték őket a katasztrófák.A teremtő isten tűrésének ez a mostani korszaka a leghosszabb ideje az első hold kidobatása óta tart. Amikor ennek a tűrésnek vége lesz, és a természeti erők megrendülnek, már nemcsak bizonyos embercsoportokat fog érinteni, nemcsak bizonyos földrészek elsüllyedését fogja eredményezni, hanem az egész föld tűzzé fog válni!

Az erők tömörülnek, osztályozódnak. Ezekben az erőtömörülésekben különböző érzések, vágyak égnek, amelyek el nem éghetnek, de égnek mindaddig, amíg le nem választtatik a salak az aranyról, amíg el nem választatnak a „kecskék a juhoktól”. Azaz az ellenszegülő szellemek és ellentétes erők tűzkarikában kidobatnak.

Az erők szétválasztása már napjaitokban folyamatban van. A „kecskék a juhoktól” való elkülönülése nemcsak a mi részünkre, hanem a látó ember számára is láthatóvá vált.Ezzel egyidőben – tehát nem később: pár tíz év múlva a jelenben – elkülönül az anyagban is az, ami érték, tehát amiben olyan érzések és vágyak foglaltatnak, amelyek megmaradhatnak az új Föld gerincének, azoktól, amelyek innen ki kell, hogy dobassanak.Ezek az elkülönülések az óceánok vizében, a tűzhányók mélyében, a különböző hegyvonulatok mélységeiben, a síkságok fertőzött talajaiban, a légköri elektromosság különböző formáiban már történnek.

Ezek az elkülönülések lassan bontakoznak ki! (Megjegyzés: de egyszerre fognak majd hirtelen katasztrofálisan hatni).Az ember megnyitotta azokat az ajtókat a természetvilágban, amelyeken keresztül előjönnek azok a félelmetes és veszedelmes dolgok, amiket nem képes többé megfékezni!

Mint a tűzzel játszó gyermek, azt hiszi, hogy képes akármelyik pillanatban azokat megállítani; hogy mindazt, amit az atomkutatás és az atomrobbantások terén cselekszik, büntetlenül megteheti. Azt hiszi, hogy az atomtudósok valami hatalmasat alkottak, előbbre vitték az emberiséget, holott óriási veszélynek tették ki a Földeteket.”

„Krisztus második eljövetelének idejét senki, még az ég angyalai sem tudják.DE amilyen a világ helyzete, ahogyan a természeti erők csoportosulnak, ahogyan az ember lázadása egyre nagyobb és nagyobb a teremtő Istennel szemben, már mutatja, hogy az idő közel van!

És megmutatja majd mindabban, ahogyan elszárad, kiég az a növényzet, ami az embernek és állatnak táplálékul szolgálna.És ezt a tudomány minden ismerete ellenére sem lesz képes megállítani! „

MI a beérkezésetekért dolgozunk! Azokért fáradozunk, akik érzékelik, hogy most van itt az idő és alkalom, és ezt most kell felhasználni arra, hogy a rossz természeti erőket legyőzve a megmentettek közé kerüljenek.Ezekben az időkben semmiképpen sem Isten akarata érvényesül a Földön, hanem minden ember elrontott bűnös természete szerint alakul.

Mivel a földi élet ezekben a korszakokban leginkább a bűn útján járóknak kedvez, ezért e korszak befejezésére az emberiség kétharmad része a külső sötétségbe kerül, de az egyharmad részben sem biztos, hogy mindenki megmenekül! Csakis azok menekülhetnek meg, akik mint „maradékok” hittek Isten beszédének, hittek Krisztusban, hittek a Szentlélek kijelentéseinek; hittek az örök jó győzelmének és ez a hitük szilárd marad az utolsó pillanatokig!

Az átalakulás pillanata úgy fog eljönni, mint a lopó, amikor senki sem gondol rá! Amikor a pillanat elérkezik, minden megáll: akkor minden az igazság törvénye szerint minősítetik:

akik hűek voltak az igazsághoz felemelkednek, a többiek padig a salakkal együtt borzalmas kínok, gyötrelmek, félelmek között alásüllyednek.”

Ezek a szellemi üzenetek lehetnek általánosak is, de lehetnek célratörők, mert a MI megsegítésünket szolgálják.

Az igazság a vallások felett áll, ezt régóta tudjuk, de azt is, hogy a Teremtő, és Jézus létezése valós, ezt minden irányzat elismeri földrésztől függetlenül.

A szellemi közlések az igazságtartalma és a világ minden táján egy forma, mert azonos forrásból táplálkoznak a médiumok és a szellemi segítők!

És érdemes odafigyelni minden üzenetre, gondolatra!

Minden pillanatunkat úgy kell élni, ha bármikor történik valami, akkor könnyű szívvel hagyjuk itt a fizikai síkot, ne legyen olyan hátrahagyott dolog, ügy, amit nem intéztünk el.

Ki kell békülni minden ellenségünkkel – ha van ilyen – és vigyázni kell rá, hogy ne is szerezzünk magunknak. A MÚLT szépségeit és rossz pillanatait el kell tenni, azokból sok tapasztalatot szereztünk, a JÖVŐ még nem a miénk, a JELENT kell megszentelni, a jelenben kell élni. Nem biztos a jövője se a fiatalnak, se az öregnek, nincs különbség, nem számít az életkor, a feladata fontos, amiért ide lettünk rendelve. szeretettel.-- Seng--

Forrás: www.angyalszarny.eoldal.hu

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló