20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 július 03, szombat

A maya naptár rejtélyének megfejtése - Katasztrófa várható

Szerző: Posta Imre

Pár éve figyelem tudatosabban az időjárás változását, katasztrófa-jelenségeket és az ezekről szóló híradások ellentmondásosságát. Nos, azóta kiderült az is, hogy az ember számos esetben beavatkozott ebbe a természeti jelenség-sorozatba és manipulálja azt.

Sokat írtunk már a HAARP és a chemtrail jelenségekről, a mesterségesen előidézett cunamikról, földrengésekről, vulkáni aktivitás elindításáról is, de mind ez érvek és tények ütköztetésének minősülő okfejtésnek bizonyult. Az emberi tevékenység a katasztrófák hátterében bizonyított tény, de kérdés az, hogy mi célt szolgál? Ha nem tudnánk, hogy egy globális összeesküvés már évszázadok (évezredek) óta rejteni igyekszik valódi múltunkat, hogy ne sejthessük jövőnket, azt gondolhatnánk, hogy mindez csak egy szimpla népesség-szabályozó program, amelynek alapja egy kimondott és radikális népességcsökkentési aktus.

Sokakat foglalkoztatja a pólusváltás, a NIBIRU misztériuma, és a gyógyszerekkel, vízzel, élelmiszerrel, pszichológiai hadviseléssel és fizikai háborúkon keresztül történő kiirtásunk már nem is annyira légből kapott gyakorlata, miközben egyre többen észlelnek a háttérben egy komolyabb összefüggést is, mert sok hír szól a génbankok, óvóhelyek létrehozásáról (tengerfenéken, barlangokban, jégsapkák alatt, űrbázisokon), élelmiszer és nyersanyag készletek felhalmozásáról, miközben a világ egy mérhetetlen sokkal járó háborús konfliktus felé sodródik, amelyet ugyanazok szorgalmaznak, akik meghatározták - százegynéhány évvel ezelőtt - a földi ember lélekszámának maximális, 500 milliós limitjét.

Az érzékenyebbek, a lélek útját járók, de az anyagi világhoz kötődők is valami súlyos változásról beszélnek, mert érzékelik, hogy valami eddigi tapasztalatainkon túlmutató vár ránk valamikor a közeljövőben. Egyre több katasztrófa-film és újságcikk vetít elő kataklizmát, miközben –vélhetően okkal-, keverik a tudományos tényeket a fikció szülte elemekkel. Könnyű ezen a pályán eltévedni, mert pontos információja alig van valakinek, s aki tud, az is hallgat róluk. Korábban írtam, hogy kapcsolatban állok egy kutató csoporttal, aki korábbi közléseit sokan méltányosan fogadták, de még többen kétkedő módon viszonyultak hozzá.

A karácsonyi cikk megjelenése óta folyamatosan figyelhető meg a földrengések sorozata és egy olyan tendencia, amely arra késztette az említett csoportot, hogy újabb, és mindenkit érintő, húsba vágó bejelentést tegyenek. Mindenki, aki ismeri a 2012-ről szóló legendákat, most fellélegezhet, mert a hír megerősítésre került, de a helyzet rosszabbnak látszik, mint ahogy azt korábban feltételeztük, s csak remélhetjük, hogy valaki tévedett, és az élet boldogan megy tovább, ahogyan eddig. De erre sajnos egyre kevesebb esélyt látok.

A Nap nyugtalankodik és erről már a NASA sem akar hallgatni. Egyre többet „csepegtetnek" a légköri anomáliákról, rendellenes működésről, megfigyelt, naprendszerben élet nyomait bizonyító adatokból. Rá kell jönnünk, hogy gyakorlatilag alig tudunk pontosan valamit, de sejtjük, hogy „nem vagyunk egyedül" és a Föld is elég nagy bajban van. Erre a gondolatsorra ültették rá New Age-es dezinformatív, klímaváltozásos megtévesztő manővert is, amelyben a valódi változásokat akarják ember által irányítottnak is feltüntetni és a társadalom megvezetésére alkalmazni. Tény az, hogy a Föld szilárd burka egyre aktívabb mozgásba kezdett és ez nem csak a külföldet, hanem Magyarországot is érinti. Korábban két helyről is kaptam „látomást", amely augusztusban földrengést jósol nálunk, de a tudósok megfigyelései és az elmúlt hetek apróbb rezgései is arra utalnak, hogy növekszik a tektonikus feszültség. Veszély előrejelzés Pest, Fejér, Komárom, Győr megyékre vonatkozik, ahol jelenleg is lassan emelkednek a rengések (1.5-2), egyik éppen Csepel alatt. Ha nem ússzuk meg a nagyobb rengést, akkor a paraméterek szerint Firenze epicentrumot jósolnak a hozzáértők, de az időpontját közelebbről nem tudják meghatározni.

A Földön zajló események gyújtópontja a Nap, és amit eddig a földi hatalmi harcokról, energiahordozóért folyó kíméletlen és becstelen küzdelemről írtunk eddig, az együtt a tiszta vízért és élelmiszerért, a túlélésért folytatott, kevesek által megértett, de mindenki számára létkérdésként megfogalmazódó súlypontra vált. Nem akarok pánikot kelteni, de a szakértők véleménye szerint, ha a kataklizmák bekövetkeznek, akkor az is jó, ha azt 50 millió ember éli túl, mert a Föld nem lesz biztonságos hely a következő egyensúlyi helyzet beálltáig, ami remélhetően egy rajtunk kívül álló erőnek köszönhetően, nem egy már maradandó jégkorszak kezdete lesz.

Talán nem véletlen az sem, hogy az űrrepülésben, marsi bázis létrehozásában, fejlesztésében csúcsosodik ki a mai legmodernebb technológiai fejlesztés-sorozat, amiről az átlag embernek még fogalma sem lehet. Még így is reménytelen vállalkozásnak tűnik, mert eddig a Mars-expedíciókon 120 űrhajót vesztettek és 4 szállt le félig összetörve, de 3 van még útban a bolygó felé. 1500(?) km-en akarnak pályára állni, de szakértők szerint, mind oda fog veszni, mert a dokkoló pálya 20170 km-en van. A Merkúr felé tartó kísérleti Fluor-plazma űrhajó a kutatók előrejelzése szerint egy GAMMA sugármezőbe lép és gazdái „elbúcsúzhatnak tőle". Ezek azok az üzenetek, amiket rajtam keresztül közvetítenek a háborúzó, nemzetpusztító „elit" irányába, mert ami jön, az a jelenlegi technológiai fejlettségünk mellett kivédhetetlennek látszik. Az Özönvíz nem legenda, hanem valamikori valóság volt, amit a túlélők emlékezete őrzött meg. Az ide vonatkozó üzenetet változtatás nélkül közlöm és értsen mindenki belőle hite és tudatosságának mértéke szerint!

„...A „Karácsonyi meglepetés" című cikkre azét nem volt válasz, mert alig néhányan próbálták megérteni (Vmari, Szuhay, Nevarre, Kerecsen...stb. – tisztelet nekik. Az utána lévő „Rotációs" cikk kissé betette a kaput a mateknak.

1. MOST!!!
2. a kutatócsoportnak sikerült feltörni a MAYA kódot. (TDR) Valószínűleg, már későn.
3. az eredeti MAYA szövegben ez is benne van, ezt a számsort ránk bízták, hogy örökítsük át, de a jelentését nem ismerjük (4008 – 5125 end_of_the_skype_highlighting). 23000 évvel ezelőtt indult a levél.
4. A KÓD!!!
5. a csillagok központi magja tömör Proton tömb. Ezen ég a rajta lévő Hidrogén/ Hélium paplan. A mi Napunknál ez 350 ezer km mélyen van. Ez idővel elvékonyodik és napfoltok keletkeznek.
6. Főleg az egyenlítői zónákban leáll a gáz nukleáris/plazma gyújtása. Később a környezet áramlása újra gyújtja. Következmény, nagy gázkitörések/ részecske-sugárzás. A csillag üzeme lekapcsoló pályára áll. Az ingadozás több ciklusból áll, s ezek egyike a 11 éves. A mi Napunk már öreg, de egyszer már VALAKIK feljavították a TERRA érdekében.
7. Newton fő fizikai tételei alapelvileg hibásak. A tételek egybevetése alapján a Hold a Nap körül kering. Ettől függetlenül, tisztelet neki, mert nagyot akart és utat nyitott a fejlődés előtt.
8. Einstein nevű tolvaj (tenyésztett) kreatúrával nem foglalkozunk. Poincare francia fizikus munkáit lopta el bandájával, de nem érték fel ésszel, hogy alapból hibás. Fizikája nincs, térelmélete totál marhaság. A kvantumfizikával Schrödingerék már 1930-ban végleg bebuktatták ezt a reklám-majmot (csak nektek ezt nem tanítják).
9. az emberiség előtt még sok felfedeznivaló van! Egyszerűsített változat: A térben léteznek nagyerejű infra-tartományú energiahullámok. Ezek gyújtják be a csillagokat, de másodlagos hatásuk a GRAVITÁIÓ, harmadlagos az elektromágneses polaritás. (Bolygó pólus – Van Allen öv.)
10. egy haldokló csillag energiakitörései, ezt a működtető mezőt verik szét. Mivel saját bolxgói bent vannak a mezőben –szinkronban vele -, ez okozza a Pólus-ingadozást.
11. a Maya, Kicse, Hopik ezt írták: Hegyek emelkednek és süllyednek. Szinte mindenki és minden odaveszett, kevesen maradtunk! Bolygó-szintű kataklizmát írnak le (ehhez képest egy vízözön, vasárnapi körmenet!) Értsd! A csillag gravitációs mezőjének összeomlásával, napokra megszűnhet a Föld gravitációja, 10 m/s-ról akár 2 m/sec-ra is. Ez katasztrófa. Érvényre jut a bolygó centripetális ereje (ez jelenleg 461 m/sec), a kontinentális lemezek fel és le is elmozdulnak akár km-es tartományban is! A bolygón lévő víztömeg körbefut. ÁLTALÁNOS NAGYMOSÁS!
12. Ezt a dátumost hogyan számolták ki és és kik, 23000 évvel ezelőtt, azt nem tudjuk, de a csillag már jelez! 2012 ijesztően pontos dátumnak tűnik, de reméljük, tévedtek pár esztendőt! Nagyon kellene!
A tájékozottabbak kedvéért: a felszíni gravitációt NEM a FÖLD tömege hozza létre! Ez a külső és belső erőterek eredője: 9.83 m/sec, de ezt már a földi elit-fizika is tudja. Ez bizony radikálisan megváltozhat, ÁTMENETI IDŐTARTAMRA! Tehát NEM a világvége jön, hanem egy rendkívüli nagy katasztrófa-sorozat várható! Ez az elkövetkező 50 évben bekövetkezik és a túlnépesedést minden esetre megoldja.
13. A várható hatás, a növekedő sugárzás a műholdrendszert elpusztítja és a mobil-korszak erősen visszaesik!
14. A csillag valszeg 4000 Kelvin körül stabilizálódik. Ez Európára nézve kb. mínusz 30 Celsius átlag „hőt" jelent! Másik eset, ha a Nap körül gázgyűrű alakul ki, akkor viszont egy élénk „BÍBOR" színű csillag lesz látható, ami infra-tartományban fog sugározni. Ez a változat kb. plusz 50 Celsiust jelent Európára nézve.
15. 150 évvel ezelőtt, régészek ó-Perzsa feliratokat fejtettek meg. A rajtuk lévő jelek és a hangtan alapján ez a név olvasható ki: NIBIRU (nem mi találtuk ki!). Később rajzok is előkerültek. Egyértelműen az IO holdat jelzik a JUPITER mellett! (Nem mindent hoznak nyilvánosságra, de aki véleményt nyilvánít ez ügyben, annak ennyit illene tudni, mert ez a rész nem volt titkos. Több, mint 100 éve az emberi kultúrkör része.
16. Erős a gyanú, hogy a TDR által megtalált aszteroida azonos a MARDUK –kal, de a pályája megváltozhatott. Az aszterről mára elég sokat tudunk. A naprendszerben most is jelen van egy nagyon magas szintű hatalom. Reménykedhetünk, hogy esetleg segítenek a problémánkban.
17. A Csillagközi levél jelenleg kb. 200 megfejtett oldalt tartalmaz. Ebből a jövőben egyes részeket hozzáférhetővé teszünk, Posta Imre és Varga Zsolt részére, ha igénylik. Ők elég tájékozottnak tűnnek a bolygó őstörténetében. Majd beszámolnak nektek! Nyilvánvalóan ez a kérdéskör átfogja az emberi faj történelmét, valláskultúráját. Ebből kifolyólag felesleges „erőlteteni" bármelyiket is, mert az alaptézis ősibb és magasabb-rendűbb mindegyiknél! Ennyi volt „Fiúk, Lányok"! Üdvözlettel a kutatók! További jó utat mindenkinek! VÉGE

Forrás: Posta Imre oldala

Hozzászólások az előző oldalról itt olvashatók

Hozzászólás  

#3 A katasztrófa már régen itt vanHunicillin 2013-04-12 05:11
Orbán Viktornak hívják
#2 végtelentér és idő 2013-04-09 20:13
A kétkedőknek van igazuk. ((Örülök, hogy ezt én írhatom le.)) Az élet boldogan megy tovább, ahogyan eddig! Örökalapszíniüdvözlettel
+1 #1 Dunaújváros, Gagarin tér 19.Melczer Lajos 2013-04-09 09:34
Ez a jóslat elégé ijesztő számomra. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Igazából nem tudom megcáfolni, de megérteni is elég nehezen lehet. Bízom Isten segítségében.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló