Bevezető elmélkedések

„Kirje!... Kirje!... Kisdedecske, Betlehemi hercegecske!"

Ez a néphagyományokban fennmaradt, régi karácsonyi ének indított arra, hogy Jézus emberi alakjával foglalkozzam. Már régóta rágódom ezen a témán, de mindig ellenérvként vetődött elém a kereszténységnek az a közismert legendája, hogy „Jézus istállóban született"; ahogy az ének is mondja: „jászolban fekszik, barmok közt nyugszik Szent Fia".

Hát miként írjak „betlehemi hercegről" - gondoltam -, hiszen egy herceg nem születik istállóban. Így hát egyre múltak az évek anélkül, hogy ezt a témát tüzetes és alapos vizsgálat alá vettem volna.

Most azonban, hogy otthoni testvéreink felszabadultak a marxista terror alól, az oroszok kimentek az országból, egyre több levelet kapok az otthoni fiataloktól, melyben a kérdések tetézik egymást, és a tudás szomjúsága ostromolja ezt az öreg embert, aki e sorok írója. Ez az egyik okom tehát, mely e tanulmány írására serkentett.

De van egy másik ok is az igazság felderítésére és leírására, és ez talán nyomósabb, fontosabb és az általános közvélemény irányításában a nemzetközi sajtónak, mint kultúrhatalmi tényezőnek, beavatkozását is mutatja. Aki nyitott szemmel jár, az észreveheti, hogy egyre kevesebbet lehet olvasni, hallani Jézusról. Mintha a feledés homályába taszítanák korunk magasztos alakját. Az USA-ban például egyre jobban hiányzik a karácsonyi üdvözlőlapokon a „Merry Christmas" felirat. Behelyettesítik legtöbbször a „holyday" szóval. A karácsonyi fényt szeretnék talán kioltani a hívők szívében? Eleinte azt hittem, hogy aggodalmam csak egy Jézus-hívő képzelete, de amikor kezembe került a kétmillió példányban kiadott „Az én könyvem bibliai történetekről" című képeskönyv (Watch Tower Society, NY 25 Columbia Heights NY 11201, Brooklyn) és abban láttam, hogy Jézus Urunk keresztre feszítését is törölni akarják a köztudatból, és „oszlopra szegezett"-ként tanítják a gyermekeknek szánt bibliai képeskönyvben; egy nagyon szomorú meditálásom arról győzött meg, hogy bizony igazuk van azoknak a fiataloknak, gyermekeknek, akik ismerni akarják Jézust, az embert. Így határoztam el magam arra, hogy megkeresem az elködösített múltban a betlehemi herceget.

A könyvet szerkesztő „International Bible Students Association" úgy szövegezi Jézus megölését, hogy a gyilkos a „vallásvezérekbe bújt ördög". De talán forgassuk vissza ezt - az emberiség leggaládabb gaztettét - abba az időbe, amikor azt elkövették. Kik a „vallásvezérek"? A jeruzsálmi zsidó templom főpapjai lehettek csak, mert csak a zsidó vallás gyakorlata volt megengedve és az volt a hivatalos államvallás. Minden más hit, ideológia, Isten lényének más elképzelése eretnekségnek, pogányságnak volt törvényileg elrendelve és azok hirdetőire, mint hamis prófétákra, a templomi törvény halálbüntetést írt elő. Jézust is ilyen „hamis prófétának" tartották a zsidó „vallásvezérek", mert nem e kegyetlen, mindenkin uralkodni akaró, zsidó valláspolitika által eszményesített Jehovát istenítette, hanem a mindenkit egyformán szerető Mennyei Atya gondviselő jóságát dicsérte és Igazságát tanította. Ezért akarták őt a zsidók megölni, ahogyan az evangéliumokban olvashatjuk.

Íme a „szentírás" szava:

.........Meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok." „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam, ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál láttatok." (János 8:37-38.)

Az evangéliumi szövegben - amit a kereszténység „Isten szavának" tanít - igen feltűnő és meglepő az, hogy Jézus két Atyáról beszél. Különbséget tesz az Ő mennyei Atyja és a zsidók atyja - Jehova - között, akit nem ismert el Istennek az evangéliumi tudósítás szerint, mert így nyilatkozik róla: „....Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem......"

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjáról szól, mert hazug és a hazugság atyja." (János 8:42-44.)

Aki aztán tovább olvassa ezt az evangéliumi történetet, az látni fogja, hogy a zsidók végül is azt mondják Jézusnak:

„.......Te szamaritánus vagy és ördög van benned." János 8:48.)

Ezt a részt azért említettem így külön, mert a következőkben alapul fog szolgálni Jézus igaz alakjának a keresésében.

Szeretném befejezni most az itt bemutatott „oszlopra szegezésnek" érthetetlen esetét. Ugyanis csaknem kétezer éve tudja a világ, hogy Jézust keresztre feszítették és nagyon sok helyen, a keresztény passió-ünnepeken, beveszik a vallási ceremóniába a keresztre feszítés lejátszását. Ennek a minősíthetetlen bűnténynek jelképe a „kereszt" maradt és az a kis arany keresztecske, amit a szülők gyermekeik születésekor a kisded nyakába akasztanak, bizony nem más, mint a Jézusra való emlékezés, a Benne való hit majdnem kétezer éves emléke. Joggal felmerül tehát most az a kérdés, hogy ez a könyörtelenül kegyetlen és hazug kép, amit az említett könyv a gyermekek részére szerkesztett „biblikus olvasókönyvben" bemutat, nem egy jól megszervezett agymosás bevezető ábrája?....... Mindenesetre összhangban van a világszerte megindult Jézus-ellenes és a jézusi „Istenfiúság" hitének megszüntetésére irányuló törekvésekkel. Védekeznünk kell tehát. Még nagyobb eréllyel és határozottsággal kell Jézus mellé állnunk és ünnepelnünk kell fényesen és boldogan Öt karácsonykor (Gurusúnykor) az újra éledő fényben. Csak egy kis gyertyát gyújts meg újra lelkedben is e napon Jézus emlékére és hirdesd, hogy ez a szeretet ünnepe, amikor a Fény Fia születik minden évben újra és újra, hogy az újra éledő Szeretet egyre nagyobb és nagyobb erőt adjon a gyermeknek, a szülőknek, a boldog családnak. Az itt egyáltalán nem fontos, hogy Jézus Urunk karácsonyi születésnapját milyen vallásos szokás szerint ünnepled. Nem fontos az sem, hogy milyen vallási előírás szerint imádkozol. A Hozzá való fohászkodás, Igéjének követése és szeretetének továbbadása kötelességünk. Mindnyájunknak, akik Jézus-követők, Jézus-hívők vagyunk. S amikor az Új Fény lelkedben feltámad, Jézusunk kegyelme ott marad tenálad!

Jézus követésének útja azonban nem könnyű, mert tanításának csak igen kis részét foglalják magukba a kereszténység evangéliumai, melyeknek alapvető szelleme az, hogy „Jézus áldozati bárány, akinek vére elveszi az emberiség bűneit." Ez a hittétel teljesen a zsidó vallásban gyökerezik és bizonyítéka annak, hogy nem Jézus Urunk alapítója a mai keresztény vallásoknak, hanem legnagyobb ellensége - Saul rabbi - a kereszténység Szent Pálja, aki sohasem hallotta Jézus szavait, fogalma sem volt arról, hogy mit tanított, hanem a zsidóság új szektáját alapította meg tanaival, melyeknek alaptétele az, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat." (Zsidókhoz írt levele 9:22.)

Ezért lett a kereszténység hivatalos neve: „zsidó-kereszténység" Ezért nem találjuk meg az evangéliumok között Jézus tanítványainak írásait. Ugyanis a jézusi tanítás, az Istenfiúság tudatának lelkünkbe való közvetlen beültetése, Istenhez való közvetlen tartozásunk, Isten és lelkünk homogenitása mind mind hiányoznak azokból az írásokból, amelyet a kanonizált, zsidó szellemű evangéliumok tartalmaznak.

Van sok bennük azonban Jézus szavaiból, amelyek jól felhasználhatók az Istenfiúság tudatosításához. Tehát, aki Jézust keresi, használja fel innen mindazt, ami józan ésszel elfogadható. Tegye ezt abban a tudatban, hogy az elmúlt évszázadokban ezeket az írásokat nagyon sokszor megváltoztatta a zsidó-kereszténység valláspolitikája. Tehát ne Jézust hagyja el, hanem segítsen igazságát felderíteni és hirdetni.

Egy ősvallást kereső, Budapesten kiadott „Nem vagyok keresztény" című folyóiratban két kitételt találtam, melyben elmélkedő szellemiség mutatkozik, amit további ébredésre kell serkenteni. Íme:

„......nem születhettünk bűnösnek; ez ellenkezik az isteni törvényekkel és a józan ésszel. Így nincs szükség bizonytalan megváltásra sem."

„A Kozmosz (Isten) törvényeinek jobb, helyesebb engedelmeskedni, mint az evangéliumoknak, hiszen mi a kozmosz részei vagyunk."

Jézus sohasem mondta azt, hogy „bűnben születtünk". Azt sem, hogy Ő a „megváltó". Ez a zsidó-keresztény vallástanítás, az ún. „paulinista" teológia szerint. Jézus felvilágosító szavait megtaláljuk János evangélistánál, amint mondja: „En világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon sötétségben, aki engem hisz." (János 12:46.)

A cikkíró is Jézusi Fényt kapott, amikor elmélkedésében rájött arra, hogy igazságban és nem bűnben születtünk, de életünk cselekedeiért saját magunknak kell számot adni, mert Jézus nem váltja meg a mi bűneinket. De maga a  zsidó-keresztény-római egyház már kitaszította Jézust e megváltásból. Ugyanis a II. Vatikáni Zsinat kimondja, hogy ".......az Egyház megváltása rejtélyesen megjelent a kiválasztott népnek a rabszolgaság földjéről való kivonulásában."

A cikkíró a „kozmosz" törvényeinek akar engedelmeskedni, de Jézust nem ismeri el. Tudom, hogy sokan vannak olvasóink között olyanok, akik nem hajlandók a zsidó-keresztény egyházak tanításait követni, de érzik, hogy valami „más'" vallása lehetett őseinknek. Érzésük az egyetlen, amire támaszkodni tudnak és - Jézus igazságait, tanítását, valóságos alakját nem ismervén - a Kozmoszra hivatkoznak. A Nap elé állnak, de nincs még bennük annak az Igazságnak a Fénye, amit a Világ Világossága adhat csak. Ezeknek azt mondom, hogy ellenőrizzék le nagy tagadásukban a „Turini Lepel"-en látható emberalakot, mely pontosan mutatja a felfeszített Jézus minden sebét. Vizsgálják meg a NASA tudományos szakvéleményét, mely szerint: „a leplen levő alak nem festés, nem izzadmány maradéka, hanem nagy frekvenciájú, de igen rövid tartamú kozmikus sugár által történt beégetés, mely onnan semmiféle vegyszerrel el nem távolítható." Íme a „Kozmosz", a Fény Fia. Fényből jött és Fénnyé lett. Az „anyag" energiává lett.

Mindezeket el kellett mondanom annak indoklására, hogy az Evangéliumok által tanított „zsidó-Jézus" helyett miért keresem az igazi „Betlehemi Herceget". E kutatásban fel kell használni mindazokat az evangéliumi adatokat, melyeket a zsidósító valláspolitika nem tudott. Ezek közt legfontosabb:

Jézus születési helye

Ismét János evangéliumát veszem elő és abból közlök két idézetet:

.....lásd meg, hogy Galileábol nem támadt próféta." ( 7:52.)

...csak nem Galileábol jön el a Krisztus?.....

Nem az írás mondta-e. hogy: „Dávid magvából és Betlehemből, ama városbóljön el a Krisztus, ahol Dávid vala?" (7:41-42.)

Nyomozásunkban így három adatunk van: Galilea, Betlehem és Dávid városa. (Bizonyítékaim adatait és azokat is, melyeket a következőkben (*) alatt jelölök, átveszem a „The Interpreter's Dictionary of the Bible" /Abingdon Press, 1962/ című munkából, e három adatra vonatkozóan.)

Galilea: - Ez az elnevezés e tartomány héber nevéből ered. Ugyanis a zsidók „galil hag goiim"-nak nevezték ezt a területet. Angol fordításban így olvashatjuk: „galil of the gentiles", vagyis a „nem zsidók országa". Ugyanis a héber „goiim" kifejezés alatt azok a nem zsidó népek értendők, akik Judeától északra laktak, beleértve a hettitákat is, de a héber biblikus felfogás ezek közé sorolja a mezopotámiai és nagyon régi „guti" népet is. Galileában tehát nem laktak zsidók! Lakosai nem héberül, hanem a régi „arám" nyelven beszéltek, ami ragozó nyelv és a ma „sumernek" nevezett nyelvvel mutat igen közeli rokonságot. - Tudjuk, hogy a mai evangéliumi szövegeket az „egyházatyák" kényük-kedvük szerint javítva hagyták az utókorra és a mai fordítások egyáltalában nem tükrözik a Jézus-korabeli állapotokat, mert minden írásnak, szövegnek szolgálnia kell azt a „paulinista teológiai szándékot", mely szerint  Jézus zsidó lenne és Dávid magvából származna. A hívő olvasó így azt hiszi, hogy Galileában zsinagógák is voltak és zsidók is laktak. - A (*) forrásomban azonban minden kétséget kizáróan az a megállapítás olvasható (G.347. old.), hogy „Nagyszámú régi zsinagóga maradványt fedeztek fel Galilea városaiban, melyeket Kr. u. 200-600 között építettek. Köztük a leglátványosabb a fehér kövekből rakott kapernaumi, a tó partján, mely a Kr. u. 3. századból származik."

Tudni kell még azt is, hogy Galilea és Samária nagyon sokáig volt a Pártos Birodalom fennhatósága alatt és Bazapran nevű pártos király el is látogatott oda Pacor kormányzósága idejében.

Mondtuk, hogy a galileai nép nem volt zsidó, hanem „máshitű". A magaslatokon épített templomaikat a „korrupció helyének" nevezték el a zsidók, mert itt tisztelték a galileusok az Istenanyát, akit a biblikus írások „Astarte vagy Asthoret" néven említenek. Miután a Jehova-tisztelet nem ismeri el az Istenben lévő „női" teremtő erőt, így a héber nyelvnek még szava sincs az „istennő" kifejezésére. A galileusok vallása az Istenanyát a „Fény Szűzének" nevezte, aki mellett ott találjuk a „Fény Atyát" (Bál. Bél) és a „Fény Fiát", aki a Világ Világossága. (A ma sumernek nevezett nép hitvilágában: „Én-Lil".)

E vallásnak tudós papjait nevezték „mágus"-nak, szintén a sumer „mali" vagy „mag" ....azaz „tudós, hatalmas" értelemben.

Az evangéliumoknak a júdaisztikus teológia szerinti nézete és kiértékelése szerint, a zsidók azzal vádolták Jézust, hogy ő is „mágus", és ezt az álláspontot megerősíti Márk evangélista írása (3:22), ahol „belzebub"-bal van Jézus azonosítva. Indoklás: „belzebub, démon és mágus" a héberben azonos jellel íródik.

Betlehem: Az evangéliumi hagyomány Jézus születése helyéül jelöli. Máté így mondja (2:1): „Jézus a júdeai Betlehemben született.....

Ez a „júdeai Betlehem" a Beth-"lehem" nevét Jézus halála után kapta a Saul-Pál és követői által megalakított zsidó-keresztény egyháztól, mert ezt a kis települést, Dávid idejétől kezdve Beth-lomon néven ismerték. Itt őrizte Dávid apja juhait és a hagyomány szerint itt is született. Azért volt fontos a zsidó szellemű evangélistáknak „Dávid városának" Betlehemmé való változtatása, mert Mikeás próféta jövendölése szerint (5:2): „belőled (tehát Dávid városából) származik nekem, ki uralkodó lesz Izraelen." Tehát azok nevezték át Beth-lomont Beth-lehemmé, akik Jézusban a zsidó Messiást látták és Jézust „Dávid leszármazottjának" hirdették. Ma már tudjuk, hogy a zsidók sohasem ismerték el Jézust az ő Messiásuknak (görögül Krisztusnak), mert még ma is epedve várják az ő valódi „messiásukat", a Világ Urát. De baj van ennek a „júdai Betlehemnek" Jézus idejében való létezésével. Ugyanis forrásadatom úgy írja, hogy:

Júda Betlehemének semmi nyomát nem találták meg a Kr. u-i első három században és az a tradíció, hogy Jézus itt egy barlangban született volna, legfeljebb a Kr. u-i 2. század második feléig vezethető vissza. Justin mártír által említve. Az itt talált barlangok sora felett Konstantin császár emelt egy nyolcszögletes kápolnát. Miután ezt lerombolták, I. Jusztinián (527-65) épített  helyére egy nagyobb templomot, melyen a középkorban változtatásokat végeztek ugyan, de a jelenlegi építmény alapjaiban Jusztinian korából való."

A Betlehemi Herceg keresésében most elérkeztünk oda, ahonnét végre elindulhatunk. Jézus valóban Betlehemben született, de ez a Betlehem Galileában van. a goiim-ok országában, Názárethtől kb. 6 km távolságban. Nagyon régi városka és Kr. e. 14. századból való „Amarna szövegekben" Bit-Lahmi néven található. Közelében van a Tabor-hegy, ahol a galileus vallásnak volt a magaslatra épített temploma, amit Kr. e. 218-ban III. Antiochus fallal vett körül. A legenda szerint Jézus innen emelkedett fel az égbe. Ennek emlékére Konstantin császár anyja - Helena - Kr. u. 326-ban újra épített ide egy templomot, amit most az arabok romboltak le. Ma, itt a Tábor-hegyen áll a görög ortodox kolostor, amit a XIX. században emeltek.

Tisztáznunk kell még a „Dávid Fia" fogalmat is. Máté evangéliuma ugyanis Jézus Krisztusnak, Dávid fiának és Ábrahám fiának nemzetségi felsorolásával kezdődik, melynek ha a végére érünk (1:16). láthatjuk, hogy ez nem Jézus nemzetség-táblája, hanem azé a bizonyos Józsefé, akit a szent iratok Jézus édesanyja - Mária - férjének neveznek. Azután megtudjuk azt is (1:20), hogy Mária a Szentlélektől fogant és nem Jézus, hanem József Dávidnak a fia. József van eredeztetve Dávid nemzetségéből.

De az evangéliumi írás Jézus szavaival is megcáfolhatja a messiási létezés rá vonatkozó azon feltételét, hogy ő - Jézus - mint Messiás, Dávid fia lenne, mert azt feleli a zsidók erre vonatkozó kérdésére:

Ha tehát Dávid Urának hívja öt, miképpen a fia?" (Máté 22:45). Ebből az evangéliumból (melyet a régi egyházatyák még „héber evangélium" néven ismertek) igen érezhető az a zsidó vallási felfogás, mely szerint legfontosabb a bűntől való szabadulás, melyet az egyházi szervezet biztosít az egyházi rendelkezéseket betartó és az előírt áldozatokat meghozó hívőnek.

E felfogás szerint Jézus is ezt a feladatot kapja, már az Édesanyja méhében, mert - miként mondja Máté írása (1:21): „....mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneitől." A galileai, tehát „gojiim" Jézus pedig éppen mindennek ellenkezőjét akarta és tanította, így: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot..." (Máté 9:13) - Tudom, hogy nehéz dolga van annak, aki a Jézusi Igazságot keresi és szabadulni akar a kereszténységbe iktatott zsidó felfogástól. Ebben a jó szándékban csak önmagára számíthat mindenki, mert a mai júdai-kereszténység papjai a zsidó Jézus Krisztust vallják, aki csakis azért jött a világra, hogy „elvegye a világ bűneit" és értünk „bűnösökért feláldozta önmagát" úgy, miként a sauli-páli elgondolás a zsidók vallását „megreformálta". S így létezik ma is a zsidó-kereszténység, mely Jézus „Szerető Atya-Istene" mellett „Isten szavaként" tanítja annak a Jehovának a „szentírássá" változtatott rendelkezéseit, mellyel - azért hogy a zsidóknak helyet csináljon -, „kiűzi a népeket édes hónukból" (2 Móz. 34:11), aztán megöleti a zsidókkal mindezeket a békés és régi népeket és „minden városukat.....és minden falvaikat tűzzel megégeték." (4 Móz 31:10). És azóta is minden marad így. Aki arra gondol, hogy „talán Jézus mégsem így hirdette" és nem ez az Ő azon „igazsága", melyet Pilátusnak mondott így:  „Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az Igazságról." (János 18:37) ...az tévedne?

Most - csaknem 2000 év után - e sorok írója csatlakozik Pilátus azon kérdéséhez: „Mi az Igazság?" És kiegészítem Pilátus kérdését is egy hatalmas kiáltással: „Hová lett Jézus Urunk Igazsága?" Miért némították el apostolait, akik hirdették az Ő tanítását? Miért nincs Jézus apostolaitól eredő evangéliumunk? Aki nyitott szemmel járja e világot, az még igen sok „miértet" tud csatolni e kétkedő sorokhoz.

De kíséreljünk meg feleletet adni néhány ilyen „miért"-re, és kutassuk fel a Betlehemi Herceg keresésében először azt, hogy:

Hová lettek Jézus tanítványai?

Úgy is kérdezhetjük, hogy „Hová lettek az apostolok?" - mert Jézus hűséges tanítványait nevezzük így, és csakis őket. Egyikük sem lépett a római birodalom földjére, hanem csak az Eufrátesztől keletre tanították mindazt az „igazságot", amit Mesterüktől, az Úr Jézustól tanultak.

Munkásságuk és életük történetét azonban nem találjuk meg az egyházi tankönyvekben. Az én kutatásaim azt bizonyítják, hogy csaknem mindegyikük az Eufrátesztől az Indus folyóig elterülő Pártos Birodalomban élt és szervezte a Jézus-hitűeket Jézus egyházába, hiszen Eusebius tudósít minket arról, hogy 360 templomukat rombolták le a Pártos Birodalom bukását követő szászánida-perzsa uralkodók, akik csak Zoroaszter vallását ismerték el. A júdai-kereszténységben róluk fellelhető adatokat egy régebbi tanulmányomból közlöm:

Az Úr által választott apostolok is galileaiak voltak és azt hisszük, hogy a mai „keresztények" igen kevesen tudják őket név szerint felsorolni. Pedig Márk - Péter tanítványa és (a mai terminológia szerint) titkára szépen leírja nevüket evangéliumának 3:16. versétől kezdve így:

„Simont, akinek Péter nevet adott, Jakabot és Jánost (Jakab testvérét), Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Taddeust és a kánáni Simont."

Az apostolokról tudnunk kell azt is, hogy „három testvérpár" volt közöttük, éspedig: Péter és András, Taddeus Júdás és kánáni Simon, valamint János és Jakab. Ezeknek mondta az Úr feltámadása után így:

„Elmenvén a széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek."

A keresztény biblia újszövetségi része azonban édeskeveset tudósít minket arról, hogy ezek az apostolok valóban teljesítették-e az Úr parancsát. Ugyanis az Újszövetség szövegének 62%-a a Saul nevű zsidó rabbiból lett Pál térítéseiről beszél, aki önmagát „Isten apostolának" nevezi és a galileai Jézust sohasem látta, tőle nem tanult, s tőle „apostoli megbízást" sem kapott.

Tekintve, hogy ez a Saul-Pál a római kereszténység alapítója, munkásságával és hirdetett ideológiájával Jézus apostolai sohasem értettek egyet - érthető, hogy az általa alapított Római Egyház, mely a Saul-Páli júdai kereszténységet tette magáévá és vallását a júdaizmusból származtatja - teljesen mellőzte Saul-Pállal magával és tanaival is ellenkező jézusi apostolok munkásságának és igehirdetésének ismertetését.

Így a júdai kereszténységbe tartozó hívők valláserkölcsi és egyháztörténelmi oktatásából kimaradtak Jézus apostolai.

Ugyanis a történelmi igazság az, hogy mind a „tizenegy jézusi apostol" híven teljesítette küldetését és hirdették az evangéliumot - jézusi módon és nem a júdai Saul-Pál-féle átalakítás szerint. Igen, - de hol hirdették? Az Apostolok Cselekedetei 12. fejezete szerint Jakabot, János testvérét Heródes megölette. Maradt tehát tiz munkálkodó apostol, de ezek munkájáról innen kezdve az „Apostolok Cselekedetei" című újszövetségi irat többet nem beszél, hanem a Nemapostol Saul-Pál útjait és júdai-keresztény módszerű térítését írja le a következő 16 fejezetben. Egyetlen kivétel csupán, amikor: „előállanak azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni a pogányokat és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák." (ApCsel 15:5)

És amikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter, mondá nekik: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Úr régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higgyenek .... most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk." (ApCsel 15:7,10)

Ebből a részből tudjuk meg, hogy Péter ellenzett minden zsidó vonatkozást - elsősorban a mózesi törvényt (vagyis a Torah-t, mely a bibliában Mózes l-V. könyvét tölti ki) - és azt elviselhetetlen igának nevezte. Viszont Saul-Pál ennek a kontinuitását hirdette és a mózesi áldozat-ideológiába sorolta be egyszerű bűnbakként a galileai Jézust is.

Viszont Jézus által választott és „felkent" apostolok nem a Saul-Pál vallást, hanem a „jézusi evangéliumot" hirdették, mely szerint Jézus azért jött e világra, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett - értvén alatta Naphoz hasonlított - mindenkiről gondoskodó - mindenki Istenének imádatát. Ezt hirdették Jézus apostolai - a megmaradt Tíz... Nézzük meg csak együtt: hol is?

A keresztény papi Breviáriumban minden apostolnak megvan a szent ünnepe, s ott leírják működési területüket. Vegyük sorra őket:

Máté: - „Mox in Ethiopiam profectus evangelium predicavit - regem et uxorem eius universa provincia ad Dristi fidem convertit....

(Nemsokára Etiópiába - a kusok földjére - utazik.......a királyt és annak feleségét az egész országgal együtt Krisztus hitére téríti....)

Kánáni Simon és Taddeus Júdás: „Hic (Tadeus) Mesopotamiam ille (Simon) Egiptum evangelica predicatione peragravit. Postea in Persidem conveniente, cum innumerabile filios Jesucristo peperissent fidemque in vastissimis illis regionibis et effaratis gentibus disseminassent.....)"

(Ez 'Taddeus' Mezopotámiát, az 'Simon' Egyiptomot az evangélium prédikálásával bejárta. Azután Perzsiában találkozva, miután Jézus Krisztusnak számtalan hívőt szereztek (gyermekeket szültek) és a hitet azokon a mérhetetlen kiterjedésű vidékeken és azoknak a vad népeknek hirdették...) - Itt meg kell jegyeznünk, hogy Perzsia ebben az időben nem létezett, hanem a későbben Perzsiának nevezett „mérhetetlen kiterjedésű területet" az apostolok idejében Pártos Birodalomnak hívták.

András (Péter testvére): „Post cuius (Jesus) passionem etresurectionem Andreas, cum in Scíthiam Europae quae ei provincia ad Christi fidem disseminandam obtigerat..."

(Jézus szenvedése és feltámadása után András, midőn Európa Szkítiájába jött. mely provincia neki Krisztus hitének a vetésére osztályrészül jutott.....)

Tamás: „Apostolus Galileus post acéptum Spiritum Sanctum in multas provincias proféctas est ad praedicandum Christi Evangélium: Parthis, Medis, Persis. Hyeranis et Bactris christianaé vitae praecepta tradivit. Postrema ad Indo se cónferens eos in christiano religióne erudirit."

(A galileai Tamás apostol, a Szentlélek eljövetele után különböző országokba indult, hogy Krisztus Evangéliumát hirdesse. A párthusoknak, médeknek, perzsáknak, hírkánoknak és baktriaiaknak átadta a Krisztus-hit és az Életnek a Törvényeit. Végül a hindukhoz ment, őket a krisztusi vallásra nevelte.)

Bartolomé: Galileai apostol, midőn az innenső Indiába indult, amelyik neki a földkerekségnek az elosztásakor J.C. Evangéliumának prédikálására jutott. Jézus Urunk jövetelét Máté evangéliuma szerint hirdette azoknak a népeknek. De amidőn abban az országban nagyon sokakat J.C.-hoz térített, és sok munkát és kellemetlenséget elszenvedett, a nagyobb Arméniába jött. Ott Polimus királyt és feleségét, azonkívül 12 várost a Jézus-hitre vezetett, ami az azon nép papjainak nagy irigységét váltotta ki...az ő teste Albanusban, mely Armenia-mayor városa, ahol kiszenvedett - ott van eltemetve.

Fülöp: Bethsaidában született és a Szent-Lélek erejével az ő Szkítiájába ment evangéliumot hirdetni - és sok hívet szerzett a hitnek.

* * *

A felsoroltakból láthatjuk, hogy Jézus apostolai bizony elvégezték rendesen a rájuk bízott munkát és nagyon sok történelmi kútfő bizonyítja, hogy a Pártos Birodalomban szervezték meg a jézusi tanítás szerinti, igazi Egyházat, amelyben teljesen ismeretlenek voltak a saul-páli spekulációk. Ez az egyház mentes volt minden zsidó vonatkozástól és zsidó tanítástól. A Szeretet Egyháza volt, ahol nem ismerte senki a „szemet szemért, fogat fogért" doktrínát; sem a tanítók, sem a hívők. A Szeretet vallása élt itt, valóban vallva és gyakorolva. Ebben a „vallásban" az élet a fény és a sötétség együttléte (coegzisztenciája). Ebben az együttlétben a Fény mindig tud a sötétségből Új Életet létrehozni. A Fény teremti a Tudást és a Jóságot, míg a Sötétség birodalmává esik a nemtörődömség, tudatlanság, irigység, gyűlölet, bosszú, hazugság, kapzsiság, lopás, csalás, kétszínűség, dologtalan lustaság. A Fény teremti a művészeteket is és belőle fakad az ihlet is.

Aki egy kicsit ismeri a szkíták történetét - legalább úgy, amint azt Herodotos leírja - megérti, hogy az apostolok Szkítiába mentek, és ott kezdték meg a Szeretet vallásának hirdetését, hiszen itt, már az ő igehirdetésük előtt is a „szeretet" volt az alap, melyre a szkíták életüket felépítették. Tehát a szkítáknál a „szeretet egyházának" a megszervezése semmiféle nehézségbe nem ütközött, hanem a megértésben jó követőkre és hívőkre talált.

Természetesen az igehirdetésnek megvoltak a szükséges írott segédletei, amiben az apostolok rögzítették mindazt, amit Mesterüktől, az Úr Jézustól tanultak. Mert nemcsak Saul-Pál írt, hanem Jézus tanítványai is szorgalmaskodtak abban, hogy az „Úr Igazságát" mindenüvé eljuttassák. Ez pedig csakis az „iratok" útján volt lehetséges.

Most joggal kérdezheti az olvasó, hogy:

Hová lettek az apostolok írásai?

Nagyon helyes kérdés, és még ki is egészíthetjük azzal, hogy: „Ha annak a Saul-Pálnak az írásait megőrizte a 'kereszténység', aki sohasem hallotta Jézust és sohasem tanult tőle, akkor miért nem viselte gondját a jézusi tanítványok, az igazi apostolok írásainak......?"

A helyes válasz megfogalmazásában igen sok történelmi valóságot kell felsorolni és már a Kr. u. 2. századtól kell elindulni, amikor is a római központú „paulinista és zsidó gyökerű" kereszténység teljesen átvette azt a „zsinagógás felfogást", mely szerint: „minden olyan tanítás és írás, mely nem a zsinagógából ered, mint eretnekség, elpusztítandó a hirdetőkkel együtt."

Miután Jézus tanítványai az apostolok az Élő Jézust tanították és nem az „áldozati bárányt, akit a sauli ideológia feláldozott azért, hogy elvegye a Nép bűneit", így az ő tanításuk is az „eretnekség" kritériuma alá esett és a magát ortodoxnak nevező római egyház, miként mondtam, már a Kr. u. 2. században felégette, elpusztította az apostolok írásait. Amikor aztán ezt a „paulinista ortodoxiát" véglegesen megszilárdítja Konstantin császár Kr. u. 306-ban és az állam vallásává rendeli, így a valódi tudás - a „gnózis" - eretnekséggé minősült - és követőire a „gnosztikusokra" halálbüntetés várt. Minden büntetés ellenére azonban a „gnózis", a Tudás haladt és már a Kr. u. 140 év körül Egyiptomban és Alexandriában is megjelennek az Apostolok Evangéliumának kéziratos másolatai. Ezt az állítást bizonyítja az az 52 darab kézirat, amit 1945-ben az egyiptomi Nag-Hammadiban talált egy arab. A kéziratok egy cserépedényben voltak elrejtve a barlangban. A kéziratok „kopt nyelvű másolatai" az apostolok írásainak és sok „kopt" fordítású kézirat egyezik a másutt talált görög nyelvű töredékekkel. A Nag-Hammadi kéziratok között találjuk a következőket: Tamás Evangéliuma, Fülöp Evangéliuma, János Apokrifonja (A titkok könyve), a Hit Evangéliuma, Egyiptomi Evangélium (A láthatatlan lélek szent könyve), Péter levele Fülöphöz, Péter Apokalipszise (Beszélgetés a Megmentővel), Mária-Magdaléna Evangéliuma, stb.

A kopt kéziratok megfejtői ezeket a Nag-Hamadiban talált írásokat - gyűjtőszóval - „Gnosztikus Evangéliumokénak" nevezik.

A keresztények 90%-ának fogalma sincs arról, hogy milyen érdekek és a lelkeken uralkodni akaró egyházpolitikai szándékok alakították ki a „saját" vallását. Az igazságra törekvők pedig természetesen nem tudják megérteni azt, hogy „miért eretnek ennek a Jézus-hitűnek a másik Jézus-hitű...?"

Ugyanis Jézus azt tanította, hogy Isten előtt minden ember egyforma érték és a tudás fénye az, amivel az ember jobban és jobban közeledhet Istenhez. Így történt aztán, hogy az ún. „gnosztikus keresztények" nem értettek egyet azzal, hogy a püspökök és az egyéb egyházi „méltóságok" Isten és a hívő közé állanak és magukat és beszédüket Isten „akaratának" nyilvánítják, s ezzel tulajdonképpen a hívő nem az Isten, hanem az egyházi hierarchia szolgájává válik. Ezt azonban csak a társadalmi rend felforgatásának tulajdonították.

A lényeges teológiai különbségek azonban két alapvető tételnél mutatkoztak. Ezek pedig a következők:

1. Jézus Isten-emberi mivoltának és küldetésének értelmezése, és

2. A nő szerepe az isteni rendeltetésű életben.

Az egymással szemben álló két „keresztény" felfogásban a paulinista elgondolást a következőkben csak „római ortodoxia" néven fogom említeni, Jézus apostolainak tanítása szerint hívőket pedig „gnosztikusoknak" nevezem. Nézzük először, hogy milyenek voltak a:

Különbségek Jézus Isten-ember mivoltában...?

A római ortodoxia szerint „Jézus Isten Fia emberi testben. A keresztfán meghal. Eltemetik, de harmadnapon feltámad emberi testben, és negyven nap múlva a mennybe emelkedik, ugyancsak emberi testben."

A gnosztikusok így vallották: „Jézus Isten Fia emberi testben, de ezt a testet akkor teszi le vagy veszi fel, amikor akarja. Ő, az Isten Fia harmadnapon feltámad és Szelleme megjelenik ott, ahol Ő akarja. Negyven nap után emberi szemmel látható Fényként emelkedik a mennybe."

Jézusnak azt az isteni és emberfeletti adottságát, amit a gnosztikusok állítanak, hogy akkor teszi le vagy veszi fel emberi testét, amikor akarja, a római ortodoxia kanonizált evangéliumai is igazolják, csak helyesen kell értelmezni az ott mondottakat. Így például, amikor Jézus a zsidókkal beszél és azt mondja: „Mielőtt Ábrahám lett. én vagyok" (Jn 8:58-59) így mondja az evangélium: „Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig el-rejtőzködék, kimene a templomból, átmenvén közöttük; és ily módon eltávozék."

Gondolkodjunk logikusan. Jézus „elrejtőzködék.....és átmenvén közöttük.....eltávozék." Itt talán az „elrejtőzködék" kifejezés helyett azt kell értelmezni, hogy „láthatatlanná vált", hiszen ugyancsak János evangéliumában olvashatunk erről a „hatalmáról", ami embernek nem adatott meg eddig, amint mondja János: „....mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt én tőlem...Van hatalmam letenni és ismét felvenni..." (Jn. 10:17-18.)

Amikor e csodálatos írásokat idevetettem bizonyításképpen, két másik dolog jut eszembe, gondolattársítás útján. Az egyik napjainkból való és a másik a keresztre feszítéssel van kapcsolatban. Magyar Adorján Baráti Köre által kibocsátott időszaki tájékoztató ez évi 5-6 számának 2. oldalán van egy valóban a római ortodoxia szelleme szerint fogalmazott cikk „Élt-e Jézus...?" címen.

Itt a kereszténység történetében igen járatlan cikkíró Jézusról való írása akár Ireneusz korába is nyugodtan visszahelyezhető megállapítás, mely valóban „júdai gyökerű". Ugyanis, amit mond Jézusról, az sem a római ortodoxia, sem a gnosztikus írásokkal nem bizonyítható, hanem kifejezetten az erőszakot alkalmazó római egyházpolitika íze szerinti. íme:

Jézus egész fellépésében, minden tanításában a zsidó erkölcsök és tanítások tükröződnek vissza. Különben is büszke volt származására..." Itt természetesen a cikkíró Jézus „zsidó" származására gondol.

E sorok írója igen ostoba megállapításnak minősíti ezt az írást, és sajnálkozik afelett, hogy ilyesmi a „magyar hagyományok" ápolását szolgáló sajtótermékben jelent meg. Jézus szavaival válaszolok, a „tanítás" érdekében. Mert így szólt Jézus a zsidókhoz:

De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok." (Jn. 10:26) Kell-e világosabb felelet arra vonatkozólag, hogy Jézus és a zsidók között egy áthághatatlan szakadék állt és áll ma is? Ismétlem: ne tévesszük össze Jézus alakját és tanítását Saul-Pál által elképzelt és „tálalt" áldozati báránnyal.

De nem csodálkozom ezen a „zsidó-keresztény" szellemű íráson, hiszen csaknem 2000 éve hiányzik a tudás „gnózis" a magukat kereszténynek valló fejekből és Jézus szavainak „átírása", a „szemet szemért, fogat fogért" ideológia értelmében való „félremagyarázása" ma már az összes keresztény egyházi változatokban „szentírás" lett.

Az „átírásra" igen jó példát mutattam be azzal, hogy János evangéliuma görög szövegének „láthatatlanná lenni" jelentésű igéje a magyar fordításban „elrejtőzni" értelemben lett felhasználva. A görög logika szerint, aki „elrejtőzik", az láthatatlan lesz, tehát a kifejezés az igei cselekvés megvalósulására vonatkozik és így a helyes fordítás: „láthatatlanná változott" vagy „lett". A mai Jézus-ellenes gondolkodás hozzám érő nagy árnyéka pedig az említett „Élt-e Jézus.....?" című írás.

De a római ortodoxia Jézusnak „a bűn eltörlése érdekében" való feláldozását, és ehhez a gyilkossághoz szükséges igazolást, az „isteni hozzájárulásnak" egyházi, hivatalos elismerése és kinyilatkoztatása útján akarta elérni. Ezért adott Jézus utolsó szavainak olyan magyarázatot, mely szerint az ő mennyei Édesatyja „elhagyta" volna a Fiát, ezeket a szavakat adva a haldokló, szenvedő és keresztre szögezett Jézusnak „Én Istenem! - miért hagytál el engem?"

Ezt Jézus anyanyelvén, az arámi nyelven mondta és az összes magyar bibliafordításokban így van leírva: „Éli! Éli! Lama Sabaktani!"

Egy ausztráliai munkatársam kéziratából idézem a meglátásokat erre vonatkozólag, aki azt kérdezi, hogy „Akik a keresztre feszített Jézus közelében álltak és szavát hallották, beszélték-e az arámi nyelvet?" Mert ha csak zsidóul tudtak, akkor csak az „Éli , vagy Eloi" szót értették és ez csaknem minden keleti nyelvben „Isten" jelentésű. Így aztán valóban szakértő munkatársammal azt értékeltük ki, hogy a zsidó írástudók, akik tudomást szereztek Jézus utolsó szavairól és úgy tudták, hogy kiáltását „Éli!.....Éli!" szavakkal kezdte, az általuk jól ismert 22. Zsoltár 2. versének ismétlésére gondoltak. Annál is inkább tették ezt, mert ebben a zsoltárban az, aki panaszkodik, hogy elhagyta az Isten, így szól magáról: „de én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata." (Zsolt 22:7) Ugyanis a zsidóknak ez volt a véleményük Jézusról. A római ortodoxia igazságának szempontjából azonban igen nagy hiba Jézus szavainak ilyen magyarázata és a 22. Zsoltár 2. versével való azonosítása.

Ugyanis e fonetikus formában leirt „Lama Sabaktani" arámi kifejezés nem azt jelenti, hogy „Miért hagytál el engem?" A fonetikus formában leírt mondatot nyelvtani szabályok szerint így kell kimondani: