Az I. világháborúban, az antant által létrehozott otrantói tengerzár arra volt hivatott, hogy a német és osztrák-magyar monarchia tengeralattjárói ne tudjanak a Földközi tengerre kijutni, illetve visszahajózva az Adriai tengerre, utánpótlást felvenni. A 150 km hosszú tengerzárra, amit kb. 100 horgony és 400 bója tartott, több mint 100 felfegyverzett kereskedelmi és hadihajó vigyázott. Az U-30 lajstromjelű tengeralattjárónk tengerzárnál bekövetkezett pusztulása, Horthynak, barátai elvesztését is jelentette egyben. A fájdalmas esemény is közrejátszhatott abban, hogy Horthy elhatározta a tengerzár áttörését, illetve megsemmisítését. Ennek megvalósítására tervet dolgozott ki, amit Hansa tengernagy elfogadott, egyúttal a Novara, Saida és a Helgoland cirkálókat, továbbá a Balaton és Csepel rombolókat a parancsnoksága alá rendelte. Horthy kicseréltette a három cirkáló főárbócát szálárbócra, miáltal azok sziluettje az antant legújabb cirkálóira lett hasonlatos. Ennek a cselnek köszönhetően a cirkálók gond nélkül áthatoltak a tengerzáron, majd délről északra fordulva, tehát nem várt irányból, hátulról támadták azt. A vállalkozás sikert hozott, elsüllyesztettek 14 zárgőzöst és többet megrongáltak. 1917. május 15. reggelén az ellenség felderítő rombolói felfedezték a visszatérő hajóinkat, majd rövid tűzharc után azok után haladtak. Közben megérkezett az antant hajók erősítése is. Horthy szembefordította hajóraját a feltűnt ellenséges cirkálókkal, melyek már – köszönhetően a mieinknél nagyobb távolságra hordó ágyúiknak – messziről tüzelni kezdtek. Horthy parancsára ekkor rombolóink mesterséges ködöt fejlesztettek (a tengeri háborúk folyamán először történt meg ez az eset), melyből kibújva már bőven lőtávolságon belül voltak az ellenséges hajók. A kirobbant ütközetben a Novara parancsnoki hídját is találat érte, Horthy nagy vérveszteséggel járó sebesülést szenvedett, de a tengeri csatát hordágyon vezette tovább. Később az SMS Novara kazánháza is találatot kapott, így a gyors-cirkáló mozgásképtelenné vált. Hajóink derekasan küzdöttek tovább, egészen az erősítésükre küldött csatahajóból és két páncélos cirkálóból álló flotta megérkezéséig, melyek láttán az ellenség menekülőre fogta a dolgot. A fényes győzelem nem csak Horthy parancsnoki rátermettségének, önfeláldozásának volt köszönhető, hanem a vízfelszíni hajóhad, repülőink és tengeralattjáróink összehangolt munkájának is, melyre egészen odáig még nem volt példa a hadtörténelemben.

Horthy Miklós lábadozásának végén, 1918. február 1. -én robbant ki a cattarói (ma: Kotor, montenegrói város) matrózlázadás, mely inkább a tétlenségre kényszerített flotta hozadéka volt, mintsem valódi felkelés. A lázadás elfojtása után a császár, Njegovan tengernagyot nyugdíjazta és Horthyt ellentengernaggyá, egyben a flotta parancsnokává nevezte ki. A császári udvar már régen vágyott egy olyan katonai sikerre, mint amit Horthy az által vezetett hajórajjal ért el. Kinevezéséhez azonban nem csak hősiessége, az ellenség által is elismert katonai erénye vezetett, hanem az udvari elismertsége is, ugyanis több nyelven beszélt, vívásban hadseregbajnoki címet szerzett, de ragyogó eredményeket ért el kerékpározásban és teniszben is. Mindemellett jó tánctudása, megnyerő modora miatt kedvelt társasági ember is volt.

Ferenc József halála után rokona a főherceg, I. Károly néven lépett 2016 –ban a császári trónra. (IV. Károly néven 1916 decemberében koronázták magyar királlyá.) Első intézkedéseként magához ragadta az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnoki címét. Már az USA 1917 –es hadba lépése előtt különbékére törekedett, talán jó előre látva a központi hatalmak várható kudarcát, amit a fel-fellobbanó háborúellenes sztrájkok is jeleztek. Az új flottaparancsnok kinevezéséhez alighanem hozzájárult a fentieken kívül még az is, hogy 1918. január közepén kirobbant alsó-ausztriai sztrájkhullám hatására, Budapesten és néhány vidéki városban is négy napos – háborúellenes – általános politikai sztrájk tört ki, melyek együttes jelentősége a világháború további menetére egyáltalán nem volt elhanyagolható. A császár joggal számíthatott arra, hogy az antant által – nem véletlenül – lovagiasnak titulált, és katonai téren általuk is elismert Horthy Miklós segítségével olyan különbékét köthet, melyben koronája is a fején maradhat. Ugyanis azt is tudta, kiválasztottja mindig csodálattal tekintett az angol birodalomra, így a majdani tárgyaló felek felnézhetnek egymásra, ami kiindulási alapnak igazán kedvező. Mindehhez kapóra jött volna egy ismételten sikeres, utolsó katonai vállalkozás, amely a szárazföldi állóháború miatt csak a tengeren, a szinte érintetlen flottával valósítható meg.  Nem csalódott. Horthy újabb, most már nagyszabású támadást eszelt ki az otrantói tengerzár ellen, melyben a teljes hajóhadnak szerepet szánt!

Álláspontom szerint Horthy flottaparancsnokká történő avanzsálása nem okozott osztatlan sikert haditengerészetünk vezető köreiben. Tudomásom szerint kinevezésével legalább öt, rangban felette állót, vagy rangidős tisztet előzött meg, akik bár elismerték Horthy érdemeit, a flotta vezetésére nem látták igazán alkalmasnak. Véleményem szerint ez vezethetett az SMS Szent István csatahajó pusztulásához, illetve ennek következtében a megindult katonai akció lefújásához. Az addig Pulában tétlenkedő, és inkább csak légvédelmi feladatokat ellátó Szent István csatahajó és kísérői elől, egyértelmű parancs híján, nem távolították el időben a kikötői védőzárat, ezért azok mintegy háromnegyed-órás késéssel tudtak elindulni. A hajóraj parancsnoka így nem tehetett mást, mint a kazánok csúcsteljesítményen történő üzemeltetésének elrendelését, hogy mérsékelni tudja a késedelmet. Az ezzel együtt járó füst- és szikra mennyisége hívhatta fel a sötétben leskelődő, torpedókkal felszerelt olasz motorcsónakok legénységének figyelmét a közeledő csatahajókra és kísérőire. Torpedótalálatok következtében végül a Szent István elsüllyedt, melynek hírére lefújták a támadást. Nem vagyok katonai szakértő, de szerintem a Szent István- és az őt egy ideig vontatókötélre vevő Tagetthoff csatahajók kiesése a tervezett akcióból, nem feltétlenül kellett volna, hogy a meglepetésszerű támadás lefújását eredményezze. Maga Horthy bizonyította már be, hogy sokkal kisebb köteléket is győzelemre lehet vezetni, nem a teljes hajóhad, mínusz két csatahajó! Horthy habozott, majd rosszul döntött! Először, de nem utoljára!

Nem állítom, hogy flottánk támadásának folytatása és esetleges teljes sikere, megfordította volna a háború menetét. Azt sem vitatom, hogy a további „felesleges” áldozatokkal járt volna a tengeri harc. Azt viszont vallom, hogy Horthy ott és akkor nem a megfelelő döntést hozta meg, mint élete során tette azt még annyiszor! Teljesen más az SMS Navara parancsnoki hídján – harc közben telítve adrenalinnal – jó döntéseket hozni, mint adrenalin nélkül – sandán néző volt főnökeinek szemével kísérve – a kitűzött cél végrehajtásáról, vagy feladásáról határozni. Lehet egyet nem érteni gondolataimmal, de akkor arra is választ kellene adni, hol lennénk mi magyarok, ha Árpád a pozsonyi csatában két századának elvesztése után megfutamodik a háromszoros túlerő elől?

A háborút elvesztettük. Az osztrák-magyar monarchia flottáját Horthy – császári parancsra – 1918. október 31.-én átadta a két nappal – hangsúlyozom: két nappal – korábban megalakult Szlovén-Horvát-Szerb Nemzeti Tanácsnak, amely még 1918-ban beolvadt a Szerb Királyságba! Vagyis Horthy Miklós közreműködésével a flotta egy része annak az ellenségnek a kezére került, aki ellen az I. világháború megindult! A hajóhad átadását követően az olasz búvárok, akik nem tudtak az eseményről, a rá következő éjszaka leple alatt, jól elhelyezett aknával víz alá küldték a monarchia zászlóshajóját az SMS Viribus Unitist. (A viribus unitis magyarul: „egyesült erővel” jelent.) A robbanásban a hajó legénységéből, kb. 400 –an meghaltak. A monarchia flottája végül angol, francia, olasz, görög és szerb tulajdonba került. Így járt volna az SMS Szent István csatahajó is, ha a Magyarok Istene ezt nem akadályozza meg azzal, hogy egy – valójában elkerülhető – torpedótámadás végezzen vele. Horthy valamiért nem tagadta meg a császár parancsát és nem rendelte el a flotta önmegsemmisítését, ahogy azt más hadvezérek hasonló esetben tették volna! „Hálából” Horthyt a császár altengernagynak nevezi ki 1918. november 1.-én!

A flotta átadásának napján, október 31.-én itthon Károlyi Mihály kerül hatalomra, akinek hadügyminisztere Linder Béla elrendeli a szervezetten hazatérő katonai alakulatok lefegyverzését! Ekkor még a Magyar Királyság területén egyetlen egy antant katona sem tartózkodik! Horthy Miklós vezetői gyarlósága ekkor mutatkozik meg igazán! Mint a monarchiában a legmagasabb katonai rangot elért magyar főtiszt, nem áll a hazatérő fegyveres erők élére, és nem akadályozza meg a hadsereg felszámolását! Helyette „sebeit nyalogatva” kenderesi birtokára vonul vissza. Persze az is igaz lehet, hogy a szervezetten és fegyveresen hazatérő haderő tisztikarának nagy része, a flotta utolsó támadásának lefújása-, majd a hajóhad ellenség kezére juttatása miatt, már nem feltétlenül becsüli Horthyt. Az igazi katona, csak katonaként tud gondolkodni, így nagyon valószínű, hogy Horthy Miklóst a hazatérők inkább tekintették ezért árulónak, mint jó vezetőnek. Sok, nagyon sok olyan hazatérő ezred volt, akik a leszerelésre kiadott parancsot megtagadva, rendezett sorokban, fegyveresen vonultak vissza laktanyáikba! Mint gondolhattak ők arról, hogy Horthy, ugyan császári parancsra, az ellenség kezére adta a harceszközeinket? A hazaáruló Károlyi kormány és így az ország várható tragédiája miatt, a frissen kinevezett altengernagynak felül kellett volna emelkedni még önmagán is, hogy magyar Musztafa Kemal Atatürkként ismét a Haza szolgálatába álljon! Nem tette meg, és így hamarosan ez a hajó elúszott!

A patkányforradalom, majd a tanácsköztársaság kikiáltása után, a román csapatok közeledésének hírére otthagyja kenderesi birtokát, hiszen pontosan tudja, hogy a románok nem csak Erdélyt akarják kihasítani a Magyar Királyság testéből, hanem a Tisza vonaláig szándékoznak teret nyerni. Kenderes így román kézre juthat. Ahelyett, hogy az ország délnyugati felén toborozná és szervezné újjá a magyar hadsereget – kihasználva azt, hogy jól beszél horvátul is – a Szegedet bitorló volt ellenség, az antant (francia) csapatok védelme alá helyezi magát. Manapság politikailag korrekten ez úgy hangzik: csatlakozik a Szegeden zajló ellenforradalmi szervezkedéshez. Károlyi Gyula kormányában hadügyminiszter lesz. Ekkora már a Tiszántúl egy hónapja a román megszállást nyögi. Viszont északon a magyar hadsereg Böhm Vilmos és Stromfeld Aurél vezetésével visszafoglalja a Felvidék egy részét Nyitra-Zólyom-Kassa vonalig, sőt elérik a lengyel határt is. Június végén az antant követelésére a honvédő hadsereg megkezdi a visszavonulást az általa visszafoglalt ősi magyar területekről. Ugyancsak az antant nyomására a szegedi Károlyi Gyula vezette kormányt leváltották, és július 12. –től Ábrahám Dezső vezette új kormány áll fel, melyből Horthy kimarad. „Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.” – szól, az un. Alaptörvény is, – sajnos csak ebben az esetben – az ősi magyar jogrend szellemében. Mindennek ellenére mit tesz Horthy és tisztikara a hon védelmében? Gyakorlatilag semmit! Pedig a harcoló magyar hadsereg szűkölködik jól képzett tisztekben. Álláspontom szerint külső fegyveres támadás esetén nem lehet mérlegelni, milyen „színű” éppen a honvédő hadsereg. Lehet az vörös, fehér, narancssárga, de akár hupikék is, első a haza védelme! Aki nem így cselekszik: az én szememben hazaáruló!

A vérrel visszafoglalt felvidéki területek feladása miatt a hadsereg felbomlása elkezdődik. Stromfeld, majd Böhm Vilmos is lemond, a július 20. –án indult offenzíva a Tiszántúl visszafoglalására kudarcba fullad. A hónap utolsó napjaiban a románok átlépik a Tiszát és megindulnak Budapest felé, hogy ugyanúgy masírozzanak ott, mint korábban a magyar csapatok Bukarestben.  Az Ábrahám kormány által – az angolok engedélyével – fővezérnek kinevezett Horthy augusztus második felében, a tanácsköztársaság bukása után indul meg a főváros irányába, amit a románok addigra már javában fosztogattak.  Siófokon ver tábort és csak november 16. –án vonul be Budapestre, két nappal azt követően, hogy a román haderő az antant követelésére elhagyta a várost. Kb. ennyi volt Horthy Hazáért folytatott „harca”, ha ugyan ezt egyáltalán harcnak lehet nevezni!

* (Megjegyzésemet lásd az írás végén.)

Az antant által diktált „béke” feltételek szerint Törökországnak is azt a sorsot szánták, mint a Magyar Királyságnak: feldarabolták volna a szövetségesek között. Ott viszont volt egy Musztafa Kemal Atatürk tábornok, aki gyakorlatilag a semmiből kezdett hozzá az antant tervének meghiúsításához, hazája védelmében! Vitéz Nagybányai Horthy Miklós viszont, egy vereséget nem szenvedett, millió feletti létszámú, harcedzett haderőt irányíthatott volna, ha lett volna hozzá bátorsága és/vagy tehetsége! Mivel Olaszországgal békét kötöttünk, ekkora haderő a cseh, román és szerb határ védelmére még túl sok is lett volna! A Haza érdekében még csak tényleges fegyveres összetűzésbe sem kellett volna keveredni, hiszen a francia hadsereg a német előrenyomulás hatására egyszer már felbomlott és csak hatalmas megtorlás árán állt újra hadrendbe. Gyakorlatilag elegük lett a háborúból. Az angolok Törökországban sem harcoltak igazán, inkább a görög csapatokat áldozták fel. Mivel Anglia megelégedett azzal, hogy visszaállította tengeri hatalmát, egy lépést sem tett volna a magyar haderővel szemben. Az amerikaiaknak eszük ágában sem volt Magyarországgal fegyveres konfliktusba keveredni. A kisantant gyengén felszerelt, rosszul szervezett és vezetett hadereje, egyetlen puskalövés nélkül, már a magyar hadsereg látványától világgá futott volna. Az, hogy a Magyar Királyság hadereje, összetételében mindössze 40% -ban volt magyar, nem tekinthető ellenérvnek! A nemzeti kisebbségek az idő táján el sem tudták képzelni, hogy elszakadjanak a Hazától! Nem véletlen, hogy a trianoni „békeszerződéssel” elbitorolt területeken az antant nem vállalta be a függetlenségre vonatkozó népszavazást, hiszen törekvésük eleve kudarcra lett volna ítélve!

Ha jól belegondolunk, Horthy Miklós minden lépését a flotta felszámolásától kezdődően IV. Károly magyar király két alkalommal történő visszatérési kísérletéig bezáróan, az angolok irányították! Vajon elmondhatta-e a kormányzó magáról, a thermopülai hősök sírfeliratán álló második mondatot? „Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak. Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!”? Egyébként Horthy ígéretet tett IV. Károlynak, hogy sohasem fog dinasztiát alapítani! Ezzel szemben 1942 –ben elsőszülött fiát, Horthy Istvánt, kormányzó helyettesé tette meg!

Horthy kormányzósága alatt, az I. és a II. bécsi döntések értelmében, továbbá a szlovákokkal vívott háború következtében, Hazánkhoz visszakerült az elcsatolt területek egy része. A Kárpátokban a világszínvonalon álló magyar hadmérnökök létrehozták a bevehetetlennek bizonyult Árpád vonalat, mely nem egy összefüggő erődítmény, hanem jól elhelyezett, viszonylag kis erővel is kitűnően védhető, de különálló egységek védelmi rendszere volt. Erre támaszkodva Horthynak lehetősége lett volna a Szovjetunióval különbékét kötni, de Ő inkább az angolszászokkal kereste a kapcsolatot, annak ellenére, hogy azok megüzenték neki: a szovjettel kell tárgyalásokat folytatni! Makacsságának meg lett az ára. Miután Románia különbékét kötött a Szovjetunióval és hadat üzent Németországnak és nekünk, az orosz csapatok meg tudták kerülni az utolsó védelmi vonalunkat és elfoglalták Hazánkat, mérhetetlen kínt és szenvedést hozva a magyar népre! Ráadásul ismételten elvesztettük a már visszaszerzett ősi területeinket is. Horthy a román pálfordulás után, ugyan már elkésve, de tesz egy rosszul megszervezett kísérletet a háborúból történő kiugrásra, de az még azelőtt elbukik, hogy valóban a megvalósulás útjára tudna lépni. (Mondhatnánk kísértette a múlt, ha a korábban emlegetett, otrantói tengerzár elleni – teljes flottával tervezett – támadás-félére gondolunk.)

Horthy végül portugál száműzetésbe vonult, ahol korábbi zsidó kártyapartnerei jóvoltából „tengette” hátralévő életét, 1957 –ben bekövetkezett haláláig.

A fentiek a szerző magánvéleményét tükrözik! Az általam leírtak nem alkalmasak vitéz Horthy Miklós történelmi szerepének teljes értékelésére, azok csak epizódok egy történelmi személy életéből.  Az utóbbi években egyre több és több írás dicsőíti a volt kormányzót, nem véletlenül!

1921. november 6. –án a Nemzetgyűlés kimondta a Habsburg- ház trónfosztását, amit a király nem jegyzett ellen, Horthy pedig az uralkodó kormányzójaként hirdette azt ki!!! Ez paradox közjogi helyzetet jelent. Ugyanilyen ellentmondásos az Alaptörvénynek titulált tákolmány, hiszen azt Nemzetgyűlés sohasem hagyta jóvá, vagyis elvileg még mindig az Alkotmány érvényes! (Úgy látszik Orbán, a kormányzó nyomdokain jár!)

Egyébként Horthy Miklós valódi erényeinek felemlegetése mellett, az Őt dicsőítők teljességgel megfeledkeznek arról, hogy magas rangú elismert katonaként, Horthynak teljesen más szerepet szánt a Mindenható: IV. Béla és Mátyás királyunk után, az I. világháborút követően, Ő lehetett volna a legnagyobb nemzetmentő! Nem élt a sors által felkínált lehetőséggel! Horthy Miklós tehát többször is megmérettetett és könnyűnek találtatott! Béke poraira…

Utóiratféle: Számomra teljességgel érthetetlen, hogy történelmi személyiségeinket mindig az aktuális politikai hatalom szempontjából ítéljük meg! Miért nem lehet tényleges tetteik-, és az adott korszakban, a Haza gyarapodására a “sors” által felkínált lehetőségekre hozott-, vagy éppen elmulasztott reakcióik alapján mérlegre tenni Őket?

* Nem értem Dr. Bene Gábor itt megjelent írását: " 1919 november 16-án Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre "

Ha a fosztogató román haderő már november 14. -én távozik a fővárosból, de Horthy csak 16.-án vonul oda be, miből is gondolja, hogy a megszállók “sebtében” hagyták el a várost? Tényleg Horthy csapataitól féltek, avagy mégis inkább az Antanttól? Mi is akadályozta meg a későbbi kormányzót abban, hogy a lopott holmikkal dugig megrakott, el-elakadó és lassan haladó szekerekkel (amit nem egy alkalommal a pestiek segítettek kitolni a kátyúkból csak azért, hogy minél gyorsabban menjenek a fenébe) távozó románokat, a rablott dolgok hátragyására kényszerítse? Érdeklődve várnám válaszát, de a trónfosztással kapcsolatos (kiemelt) észrevételemre is!

Arról is szeretném kikérni véleményét, hogy még 1918. október 31. -én Horthy végrehajtja a császár, egyben magyar király, flotta átadásról szóló utasítását és nem inkább parancsmegtagadóként sajátkezűleg küldi azt a legmélyebb tengerfenékre, miként lehetséges, hogy két és fél évvel később fegyveresen száll szembe ugyanazzal az uralkodójával, majd kisvártatva megfosztja őt trónjától? Önként adódik a kérdés: Végül is kinek/kiknek az utasításait hajtotta végre? Először felkent királyáét, másodszor IV. Károly ellenében, akinek kétszer is hűséget esküdött, a cseh Edvard Benesét, esetleg másokét? Komolyan gondolta Ön egyáltalán, hogy a Budapestre bevonuló Horthynak lett volna esélye szembeszállni a már bent lévő megszálló román haderővel, holott két évvel később Benes fenyegetőzésétől, azaz az esetleges cseh intervenciótól, amit még meg is kellene szervezni, visszariad? Mégis, nem hiányzott neki az 1,2 milliós kipróbált és harcedzett visszavonuló hadseregünk, ami Ő hagyott szétzavarni? Vagy mégis teljesen más áll a háttérben? Netalántán angol hátszéllel a személyes ambíciói irányították minden eddigi cselekedetét?

Madarász László

Beküldte:  Madarász László

Horthy Miklósról másként – 2. rész →