Minden a Rákóczi-családhoz tartozó kastélyt vagy szakrális épületet, minden helyszínt, ahol a dicső fejedelem megfordult, mára méltán tekinthetjük nemzeti történelmi emlékhelynek. A nyolc éven át zajló, nevével fémjelzett szabadságharc során hatékonyan tudott küzdeni a nemzet jogait páros lábbal eltipró Habsburg Birodalom ellen, amely abban a korban az egyik legerősebb nagyhatalomnak számított. És bár nem érte el az eredeti célját, harca nem volt teljesen hiábavaló, mert Magyarország – még ha többnyire csak papíron – megtartotta politikai szubjektivitását, nem züllött le (úgy mint Csehország) a dinasztia egyik örökös tartományává.
Írásunk elkalauzolja a kedves olvasót a szabadságharc utolsó napjainak helyszíneire, arra a két kárpátaljai, hajdani beregmegyei településre, Beregszentmiklósra és Alsóvereckére, ahol a dicsőséges fejedelem utolsó magyarországi napjait töltötte. Tesszük ezt annak apropóján, hogy 2016-ban két, II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos kerekített évfordulóról emlékeztünk meg: február 21-én volt Rákóczi száműzetésbe vonulásának 305-ik, illetve március 27-én születésének 340-ik évfordulója.
A szentmiklósi várkastély története megépítésétől a Rákóczi-szabadságharcig
A Latorca völgyében, Munkácstól északkeletre fekvő Beregszentmiklós (más néven Szolyvaszentmiklós, vagy csak röviden Szentmiklós) Árpád-kori település, első említését 1214-ből ismerjük, nevét a középkori római katolikus plébániájának védőszentjéről kapta. A település legnagyobb nevezetessége a középkori várkastély, amely elsősorban a Rákóczi-vonatkozásnak köszönhetően jelentős történelmi emlékhelyünk. A XV. századból eredő várkastély eredetileg hadi célokat szolgált, fontos erődítés volt az Ungvár-Szentmiklós-Huszt védelmi vonalon. Kelet felől Latorca képezte a természetes védelmet, a többi oldalról árkokkal és földtöltésekkel volt megerősítve. A várkastély padlásszintjén még megfigyelhetőek az eresz alatti teret körbefutó lórések, amelyek az épület eredeti funkciójáról árulkodnak.
A beregszentmiklósi várkastély északi homlokzata (Csordás Gergő felvétele)
Az épület egyemeletes, U alaprajzú, az északi és déli oldalán kiálló, kerek, vagyis sokszögű saroktornyokkal. (A tornyok a földszinten sokszögűek, az emeleten kerekítetté kezdenek válni.) Falai vastagok, homlokzata sima, nyílásainak többsége egyszerű, külső vakolata omladozó, számtalan helyen már lemálott. Az épületen manapság minden történelmi korszak lenyomata meglátszik. Környezete sivár, a szovjet korabeli építmények veszik körbe. Ahhoz, hogy meg tudjuk csodálni, be kell lépnünk az udvarába.
A település és a várkastélya a történelem során gyakran cserélt birtokost, a birtoklói közül kiemelendőek a Perényiek, Telegdiek (egyes forrásokban Telegdy névalakban szerepelnek) és a Rákócziak, de a tulajdonosai körül olyan neves magyar nemesi családok is előfordulnak, mint Frangepánok, Eszterházyak és Lónyaiak. És bár az írásunk elsősorban a Rákóczi vonatkozást helyezi előtérben, megemlékezünk először az őket megelőző időkről, a Szentmiklóson birtokosként előforduló jelentős személyekről is, lévén, hogy ezek révén is jelentős helyszínnek tudhatjuk ezt a beregi települést.
A várkastély megépítésére Perényi Imre kapott 1403-ban engedélyt I. Zsigmondtól. (A Perényi család 1387 óta, királyi adomány alapján birtokolta a települést.) A ma is fennálló épület magjának számító Perényi-féle építkezés mibenléte ismeretlen, lévén, hogy mindmáig elmaradtak a várkastélyban a régészeti és falkutatások. Káldi Gyula építész következő módon vélekedik: „A XV. századi erődített udvarház létére utal az U formájú alaprjaz szabálytalansága. Ezért ide – az U hosszabbik szárára lokalizálható az eredeti épület."
A köze másfél évszázados Perényi-birtoklás 1542-ben szakadt meg, amikor Perényi Péter bécsi fogságba esett és ennek következtében az uradalom a Szent Koronára szállt. I. Miksa 1572. április 22-én gróf Frangepán Ferencnek, a horvát, dalmát és szlavónországi bánnak adományozta a szentmiklósi birtokot, arra való tekintettel, hogy ez ifjú korától harcolt a törökökkel, és a harcok következtében vagyontalanul, gyakorlatilag hajléktalanul maradt. (A Frangepán-birtokok javarészt Lika-Korbava földjén voltak, amely tájegységet a XV-XVI. század során fokozatosan bekebelezte az Oszmán Birodalom.) Ám Frangepán Ferenc nem sokáig birtokolhatta Szentmiklóst, ugyanis egy évre a birtokbavételét követően elhunyt.
Frangepán halála után a szentmiklósi uradalom ismét a Szent Koronáé, egészen addig, amíg 1574. május 27-én Telegdi Mihály erdélyi főúr, a székely székek és az udvarhelyi vár főkapitánya I. Miksától nem kapta meg zálogcímen a birtokhasználati jogot. A birtok Telegdi számára különösen felértékelődött, hovatovább létfontosságúvá vált az 1757. július 9-ei kerelőszentpáli csata után, ahol Békés Gáspár oldalán vett részt Báthory István erdélyi fejedelem ellen. Békés hadianak vereségét követően menekülni kényszerült Erdélyből, az ellene és családjára kihírdetett fő- és jószágvesztés elől, így életének hátralevő részét Szentmiklóson töltötte. Várépítési engedélyt 1583. május 6-án várépítési engedélyt kapott I. Rudolftól, de az építkezést már nem fejezhette be, mivel 1585. decembere táján elhunyt.
És bár Telegdi Mihály a fiatalabbik fiára, Pálra hagyta a szentmiklósi várkastélyt, az építkezést idősebbik fia, János folytatta. Ezt örökítette meg a már nem látható építkezési felirat: D. C. Ioannes Telegdi Anno 15(9)5". A várkastély éppen eme építkezés során nyerte el a mostani tömegét és ma is felismerhető formáját. (Mindmáig nem tisztázódott, hogy a Telegdiek építkezése vajon a Perényiekének bővítése volt-e, vagy a XVI. század utolsó éveiben teljesen új épület születet.) A III. Miksa osztrák főherceg és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem vezette keresztény hadakban a törökök és krími tatárok ellen harcoló Telegdi János 1596. 
október 26-án esett el a mezőkeresztesi ütközetben, míg Telegd Pál 1605-ban hunyt el.
← A beregszentmiklósi várkastély a Telegdi-féle építkezés során nyerte el a ma is felismerhető formáját (Erdei Iván Márk felvétele)
A Telegdi-birtoklás Szentmiklóson Telegdi Annával, Telegdi Pál lányával ért véget. 1609-ben, tizennyolc éves korában Nyáry Istvánhoz ment feleségül, aki az 1635-ben bekövezett halála után örökölte az uradalmat, lévén, hogy az egyetlen született gyerekük, Ferenc, gyermekként hunyt el 1622-ben. Telegdi Anna komoly irodalmi tehetséggel bírt, néhány fennmaradt verse a XVI. századi magyar költészet jelentős terméke. Nyáry István halálát követően a Szentmiklós birtoklói közül találjuk ünokaöccsét Eszterházy Lászlót 1647-ben, majd két évre rá III. Ferdinánd Lónyai Zsigmondra ruházza az uradalmat. Lónyai halála után Rákóczi László veszi feleségül az özvegyét, így a szetmiklósi várkastély egészen a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc lezárásáig eme család birtokában marad.
Szentmiklós is megszenvedte a lengyelek 1657-es betörését. A sem az Erdélyi Fejedelemség, sem a magyarság édekeit nem szolgáló II. Rákóczi György lengyelországi trónszerző hadjáratát megtorló Juraj Lubomirski marsall katonái akkor feldúlták és felégették a települést és a várkastélyt, a lakosságot meg kiirtották.
Szentmiklós a Rákóczi-szabadságharcban
A Rákócziak életében, Munkács mellett, Szentmiklós is jelentős szereppel bírt. Ez főleg akkor mutatkozott ki, amikor I. Rákóczi Ferenc a Wesselényi-összeesküvés elbukása után itt húzódott meg 1970-ben édesanyja Báthory Zsófia védőszárnyai alatt, azzal a szándékkal, hogy elkerülje apósa, Zrínyi Péter sorsát. Itt maradt egészen addig, amíg édesanyja egyezséget nem kötött Johann Spork császári generálissal, illetve amíg a jezsuiták nem eszközölték ki számára a kegyelmet az I. Lipótnál. A Rákóczi család birtoklása idejében a várkastély 1679-80-ban esett át egy nagy átalakításon. Az épületre akkor új boltozatok, kémények, kályhák és kőkeretek kerültek. Báthory Zsófia halála után a várkastély Zrínyi Ilona kezére került, aki mint az akkor 
még gyermekei vagyonkezelője vehette uralma alá.
← A várkastély egyik földszinti Bartos Józsefék által helyreállított terme (Csordás Gergő felvétele)
Szentmiklósról mondható, hogy a Thököly Imre vezette szabadságharc csírája itt kelt ki. Ugyanis, a házasságuk előtt Zrínyi Ilona és Thököly gyakori találkozásai éppen ebben a várkastélyban történtek. A Thököly-féle szabadságharc elbukása után az uaradalmat egészen az I. Rákóczi Ferenc gyermekeinek felnőttségéig a bécsi udvar igazgatta.
Ahogy a fentiekben láthattuk, a beregszentmiklósi várkastélynak még a második kuruc felkelés előtt is jelentős története volt. Ám az igazi össznemzeti fontosságát a szabadságharc idejében betöltött szerepének köszönheti. Ez a vidék és édesanyjának vitézi magatartása a Munkácsi vár ostroma során mély nyomokat hagyott az ifjú II. Rákóczi Ferenc lelkében és meghatározta az egész életét. A szetmiklósi uradalmat 1699-ben vette át. Az általa indított szabadságharc előtti időszakről következőképpen emlékezett meg az vallomásaiban: "A [magyarországi] belső állapotokat tekintve azonban mindenfelől lebírhatatlan nehézségek meredtek elénk: az országban számos császári katonaság; a várakban, városokban sűrűn őrségek; kincstárunk üres, pénz országszerte alig; hadi felszerelésünk semmi."
II. Rákóczi Ferenc Mányoki Ádám híres festményén
A fejedelem többször is megfordult és időzött Szentmiklóson. Első jelentős szabadságharcbeli alkalom akkor történt, amikor 1703. június 27-én, miután a 3000 gyalogságból és 500 lovasból álló seregével sikertelenül megpróbálta bevenni Munkácsot, rövid időre meghátrállva, Zavadka – a község a későbbi időkben, 1899-ben a dicső fejedelem tiszteletére Rákócziszállás nevet vette fel – felé visszavonulva, a kuruc gyalogság egy része a kastélyben pihent meg.
Három kiemelendő látogatás történt meg Szentmiklóson a szabadságharc éveiben. Első ilyen 1707. augusztus havában történt, amikor itt tartózkodott egy orosz palatinus két fia, akik a cár elől menekültek, és Rákóczi engedélyével. Augusztus 6-án, a munkácsi kirándulásuk során, a fejedelem asztalához ívta meg őket.
Emellett, Rákóczi 1709. február 7-én itt fogadta Sieniawski koronahetman nejét, Lubomirski Ilonát, aki a lengyelországi bujdosása idején menedéket adott neki Brezánban. A lengyel díszes vendégek érkezése előtt, a korabeli feljegyzés szerint, a kastélyt „drága kárőítokkal és ezüstös mobiliákkal ékesítették fel". Beniczki Gáspár, a nagyságos fejedelem titkára így emlékezett meg az eseményről: „Amint a sok lengyelek előre jővén, midőn maga a fejedelmi asszony közelgett volna, a hintóból ő felsége kiszál lott és annak 
szánjához menvén szerencsés elérkezését apprecálta; annak utána pedig szánba együtt beülvén, szentmiklósi kastélyában sok lengyel urakkal és Maron nevű franczia tiszttel bevitte és feje delmi módon accomodáltatta, úgy, hogy a közlengyelek is a hegyaljai bornak iván és megrészegedvén, magok között is vagdalkoztak."
← Petrőczi Kata Szidónia arcképe és aláírása
A szentmiklósi kastélyban töltötte utolsó napjait Petrőczi Kata Szidónia, Pekry Lőrinc kuruc tábornok felesége, az első igazán számon tartott, kiemelkedő magyar költőnő. 1708-ban lányaival ide menekült Husztról, a közelgő ellenség híre elől. Betegségtől megyötörve, a kastélyban csendre és pihenésre vágyva, itt lelt az örök nyugodalomra 1708. október 21-én. És bár 1708. augusztusában még visszavágyott Husztra, de a betegsége ágyhoz kötötte és így az utolsó napjait a kastély valamelyik termében töltötte. Végső nyugalomra a huszti református templomban helyezték, ideiglenes sírba tételére került 1708. december 23-án, míg végleges temetésére 1709. május 26-án történt.
A szabadságharc alkonyában, 1711. február 18-án a várkastélyban töltötte a száműzésbe vonulása előtti egyik utolsó éjszakáját Magyarország területén.
Várkastély a Rákóczi-szabadságharc utáni években
A szatmári béke rendelkezései alapján Rákóczi, hűségeskű ellenében megtarthatta volna a birtokait. Ám ő nem volt hajlandó az anyagi javakért cserébe lemondani a nemzeti függetlenség eszméjéről, ezért a száműzetést választotta. És mivel – mai szóhasználattal mondva – a geopolitikai körülmények nem játszottak neki kézre, az 1711. január 21-én történő távozását követően nem láthatta többé soha Magyarországot. A birtokait a királyi kincstár elkobozta, majd 1726-ban III. Károly gróf Schönborn Lothár Ferenc mainzi érseknek adományozta és így a Szentmiklóst is egészen az 1944-es szovjet megszállásig ez 
a család birtokolta. (A Schönborn család nem hagyott mélyebb nyomott a magyar történelemben.)
← A beregszentmiklósi várkastély a Schönborn-korszakban (Forrás: Márki Sándor)
Schönbornok 1729 és 1734 között átépítették a kastélyt. Az épületet a család egészen 1839-ig raktárként használta, majd akkor ismét építészek vették kezükbe és ismét lakhatóvá vált. Amit ma leromlott és lepusztult állapotban láthatjuk, az a Schönborn-féle beavatkozások során kialakult arculatának emlékét őrzi. A Műemlékek Országos Bizottsága 1943-ban, Lux Kálmán vezetésével kutatásokat végzett a várkastélyban. Lux akkor felmérte az épületet, illetve ez alkalommal került elő az északi és a nyugati falon két sgraffitto, amelyek közül az egyik háromszögű timpanonban Rákóczi-címert mutatott (már nem látható). Az 1944-et követően a szovjet állam kisajátította az épületet. A szovjet-érában börtön, majd községháza, illetve erdészeti központ működött benne, majd a Vörös Hadsereg üzemanyagraktárnak használta.
A Kárpátalja Szovjetúnió által történt bekebelezése önmagában egy civilizációs értékcsökkenéssel és pusztulással ért fel, ráadásul az Ukrajna függetlenedését követő években a hanyatlás nem állt meg, sőt felgyorsult. Nincs ez másképpen Beregszentmiklóson sem. A várkastélyt 1944 után vagy pusztulni hagyták, vagy a tönkretételét szolgáló módon avatkoztak be. Ilyen például a XVI. századi kőből faragott szemöldökpárkányok kiszedése az ajtókeretekből és azok az utcai járdakeretként történt felhasználása is. Ám ennél sokkal borzasztóbb volt a rendszerváltás utáni időkben a tetőcserepek (köztük a Rákóczi-
korabeliek is) a helyi lakosság által történő elhordása, ami következtében végül beszakadt a kastély mennyezete.
← Egyike azon ritka homlokzati díszítések közül, amely túlélte a szovjet érát (Csordás Gergő felvétele)
A magyar kastélyok sorsa az elszakított területeken rendkívül hányatott és legtöbb helyen szinte reménytelen. Hogy a beregszentmiklósi várkastély története mégsem a végső elpusztulásról szól, elsősorban Bartos József munkácsi képzőművésznek köszönhetjük, aki a Kahán Mózes Kulturális Művészeti Egyesület nevében bő másfél évtizeddel ezelőtt hosszú lejáratú bérleti szerződést kötött az ukrán állammal, majd megszervezte az épület kitakarítását és a tetőszerkezetének rendbetételét, amit 2001-ben a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egymillió forinttal támogatta. Napjainkban a 
kastélyban művésztelep és kiállítóterem működik.
← Beszakadt mennyezet az emeleti szinten (Csordás Gergő felvétele)
Bartos József nemes vállalkozása külön dicsértetet érdemel, mert neki köszönhetőem megmenekült az egyik legjelentősebb műemlékünk. Amellett külön kiemelendő azon igyekezete is, hogy a kastély belső terében visszavarázsolja a középkori állapotokat, amivel a földszinti részeken találkozhattunk. Bartos József igényes elkalauzolásával emellett az emeleti részt is megtekintettük, amely tükrözi még a szovjet-kori hanyatlást. A tetőszerkezetet ugyan felújították, ám a mennyezet beszakadása még mindig nem lett helyreállítva. Ennek, Bartos József szavai szerint az az oka, hogy itt a három ország (Magyarország, Ukrajna és Ausztria) műemlékvédelmének elképzelése egymásba ütközik: Káldi Gyula építész a Rákóczi-korabeli fakazettás mennyezet (ez a schönborni építkezések során lett eltávolítva) helyreállítást szorgalmazza, addig az ukrán műemlékesek a Schönborn-korszak arculatát szeretnék helyreállítani (keresztboltozatos mennyezetet), míg az osztrákok meghagynák beszakadt állapotban és védelem gyanánt csupán üveglapot helyeznék el. Ebben a kérdésben az álláspontunk az – és ezt megköveteli a nemzeti kegyelet is -, hogy a mennyezetet, de ugyanígy az egész várkastélyt a Rákóczi-korabeli állapotnak megfelelően kell helyreállítani.
Látogatás Alsóvereckén
Sokan tévesen úgy tartják, hogy II. Rákóczi Ferenc szó szerint az utolsó magyarországi éjszakáját a beregszentmiklósi várkastélyban töltötte. A félreértés valószínűleg Lehoczky Tivadar alábbi szavainak téves értelmezéséből fakad: „Végre 1711. midőn gróf Pálffy János Rákóczyt békekötésre ösztönzé, febr. 18-kán Munkácsról Lengyelország felé kiindulván, itt tölté utólszor az éjt, 21-kén a Beszkid ormáról végbucsut rebegyén hazájának." Ha szó szerint értelmezzük e mondatokat, akkor egyértelmű, hogy itt a fejedelem a szeretett kastélyában töltött utolsó éjszakáról van szó, míg a valóban utolsó hazai éjszakáját más helyszínen töltötte. Ugyszintén Lehoczkynél, az Alsóvereckével foglalkozó részben következőket találjuk: „1771. midőn Rákóczy Ferencz hazáját elhagyta, febr 20. itt állapodott meg s innen intézett nyílt levelet az országhoz, melyben a parancsnokságot Károlyi Sándorra, a munkácsi várat pedig Sennyeire bízta."
A félreértés tisztázása végett Márki Sándor állításait is segítségre hívjuk: „A mikor délután elszánkázott Munkácsról, maga sem hitte, hogy nem látja többé a magyar szabadság utolsó fellegvárát, hol édes anyja vezette be a vitézség iskolájába. Este már Szentmiklósról intézkedett, hogy «szegény társai», a nemes ifjak, Haller Gábor vezetése alatt Károlyihoz csatlakozzanak és «ha valamely indúlása talál lenni a fegyvernek, szolgálják hazájokat, a míg lehet». Pénteken, februárius 20-ikán Pudpolóczon, a mai Vezérszálláson át ment Alsó-Vereczkére s onnan intézett nyilt levelet a szövetkezett rendekhez. (...)Károlyira várakozva, a fejedelem a tervezettnél tovább maradt Alsóvereczkén. (...) Azután átment a szomszédos Zavadkára s Istennek 
ajánlván a nemzetet és önmagát, sok szolga- és udvari nép kíséretében elhagyta a hazát." Egyértelmű tehát, hogy Rákóczi az 1711. február 20. és 21. közötti éjszakáját Alsóverecként töltötte. Magyarán ez a falu az a helyszín, ahol a dicső fejedelem utoljára tért nyugovóra Magyarországon.
← Szent Péter és Pál apostolok ortodox (egykori görög-katolikus) templom Alsóvereckén (Erdei Iván Márk felvétele)
A Vereckei-hágó közvetlen szomszédságában fekvő, egykoron a Rákóczaiak által is birtokolt Alsóvereckén egyetlen látnivalója az 1860-ban Szent Péter és Pál apostolok ortodox, régebben görög-katolikus temploma. (A templom és a gyülekezet úgy vált ortodoxszá, hogy a szovjet-érában hatalmi erőszakkal megszüntették a görög-katolikus egyházat és a híveket és a templomokat az Orosz Ortodox Egyházba olvasztották.) És bár nincs közvetlen Rákóczi-vonatkozása, fontos számon tartanunk, mert ezt a templomot használta a Trianon előtt az Alsóverecke magyarsága, amely tízszázalékos arányban lakta a települést.
Krisztus Pilátus előtt szerény utánzata az alsóvereckei templomban (Gáspár Kolos felvétele)
A templom egykoron szerény barokkos külsővel bírt, ám nagyjából öt éve eltávolították az eredeti bádog-toronysisakját és helyére műanyagból készült, csillogó-villogó oroszos hagymakupolát rakták. (A folyamat rendkívül aggályos és leginkább azért kiemelendő, mert Kárpátalja-szerte általános, közben nem egy helyen az egykoron a magyarok által is használt szakrális épületeket érinti.) Alkonyatkor érkeztünk, közvetlenül az esti szertartás után, de épp időben, mert sikerült utolérnünk Heorhij Orosz atyát, a falu beosztott ortodox papját, aki vonakodva ugyan, de beengedett minket a templomba. A gazdagon díszített belső teréből kiemelendő a Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt c. festményének másolata az oldalbejárati ajtó felett, amely művészeti kivitelezésében ugyan szerény, ám a magyarság itteni jelenlétének emlékét őrzi.
A tanulmány a Magyar Patrióták Közössége március 15-e alkalmából Kárpátalján tett látogatása során szerzett tapasztalatok és benyomások alapján íródott. Az út a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
Felhasznált irodalom:
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, I. kötet, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1890.
Dávid Zoltán: Telegdy Anna (1591-1635) ismeretlen versei, Irodalomtörténeti közlemények, 1998/1-2. sz. 240-249. o.
Deschmann Alajos: Kárpátalja műemlékei, Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, Budapest, 1990.
Emődi Tamás: A beregszentmiklósi Telegdi-Rákóczi-kastély, Korunk 2005 december
Káldi Gyula: A beregszentmiklósi várkastély élettörténete, Műemlékvédelem XLVII. 2003/5.
Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiája, III. kötet, 2. rész, Ungvárott, Nyomtatott Pollacsek Miksa nyomdájában, 1881.
Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz (1676-1735). In: A monográfia digitalizált változata a MEK honlapján
Rákóczi Ferenc emlékezései és vallomásai (szerk. Geréb László), Officina nyomda és kiadóvállalat, Budapest, 1942.
Zubánics László: Világok végein, Északkelet-Magyarország a XVI-XVIII. században: politika, gazdaság, kultúra, Intermix Kiadó, Ugvár-Budapest, 2015.
Forrás: http://www.magyarpatriotak.hu/rakoczi-utolso-magyarorszagi-ejszakaja/
Ajánlotta: Kunavar