20240416
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 május 12, hétfő

Szenzációs kincsek az M60-as autópálya építésén

Szerző: Stop.hu

Szenzációs leleteket találtak a régészek az épülő a M60-as autópálya nyomvonalán: Európában párját ritkító neolit temetőt ékszerekkel és sírokat gazdag mellékletekkel, valamint tizennegyedik századi éremkincseket. Sőt az út déli szakaszának egyik völgyhídját részben át is kellett tervezni egy, Aquincumhoz hasonlóan jó állapotban megmaradt római villa miatt.

Mint az Belényesy Károly, a feltáró munkálatokat irányító Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészeti igazgatója a STOPnak elmondta, jelenleg az épülő autópálya északi, azaz Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszán dolgoznak a régészek intenzíven. Itt 28 kiemelkedően értékes lelőhelyet találtak eddig, amelyekben több korszakból, de főleg új kőkorból és a koraújkorból valók. A régészek találtak például templommaradványokat, temetőket, de a legérdekesebb a napokban felszínre hozott, tizennegyedik századi éremkincs-lelet volt, amelyet egykori gazdája egy agyagedényben a háza mellé elásott. Az edényben több ezer bécsi ezüstdénár van. A leletet jelenleg laboratóriumban vizsgálják.

Az autópálya Szekszárdtól Pécsig tartó déli részén két nagyobb lelőhelyet találtak - magyarázta Belényesy. Ennek a területnek már korábban megtörtént az előzetes feltárása, amelynek során 27 lelőhelyre bukkantak, ezért itt nem folynak akkora munkálatok, mint az északi szakaszon. Értékes ásatások azért itt is vannak. Egy magasnyomású gázvezeték áttelepítése miatt például csak most tudtak hozzákezdeni egy Európában egyedülállóan gazdag neolit temetkezési hely részletes feltárásához. A helyszínről egyébként már eddig is rengeteg ékszer, tárgyi emlék került elő.

Szintén felbecsülhetetlen értékű felfedezést tettek Szedény mellett egy viadukt hídfőjénél. A régészek szerint a lelet Aquincummal felérő ritkaság. Az egykori római villáról a szondaásatásokat követően kiderült, hogy ötven-nyolcvan centi magasságban épek a falai. Megmaradt az eredeti, római kori padló, a padlófűtés, valamint rengeteg tárgyi lelet előkerülése várható. Amikor felfedezték a villát, akkor a mérnökök a KÖSZ kérésére kénytelenek voltak némileg módosítani a viadukt terveit, mivel annak hídfője épp a villán ment volna át. Most a lelet biztonságban van a föld alatt és várhatóan egy későbbi feltárásban, az autópálya megépülése után hosszas procedúra árán fogják kiásni. A KÖSZ tervei szerint a konzerválás után a nagyközönség előtt is megnyitják majd.

Forrás: stop.hu

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások