Honfoglalók és elődeik hagyatéka Somogyban

A kaposvári Rippl Rónai Múzeum csatlakozva ahhoz az országos rendezvénysorozathoz, amely a honfoglalás 1100. évfordulójának méltó megünneplését tűzte ki célul, Kaposvári Tavaszi Fesztivál eseményeinek sorozatába illesztve mutatja be a megye honfoglalás kori leletanyagát.

A kitűzött cél megvalósítása többszörösen is nehéz volt, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzetben múzeumunknak igen nehéz versenyezni a nagy országos múzeumok programjaiban szereplő kiállításokkal, a megyében található viszonylag szerényebb régészeti anyagnak pedig az Alföldön előkerült honfoglaló leletek gazdagságával.

Egy területen azonban biztosan tudunk újat és meglepőt nyújtani a múzeumlátogató közönségnek. Somogyban található ugyanis az a temető, amelybe a régészeti feltárás tanúsága szerint a VIII. század végétől a X. század végéig folyamatosan temetkeztek, és amelynek teljességre törekvő, társadalom- és természettudományos elemzése hozzásegíthet az avar továbbélés, és asszimiláció problémakörének tisztázásához.

A lelethiányt csak részben magyarázhatja a vizsgált időszak viszonylagos rövidsége és a kutatás feltételezhető egyenetlensége, hiszen az 1970-es években Bakay Kornél vezetésével célzottnak mondható kutatások folytak a honfoglalás kori lelőhelyek felderítésére. Az utóbbi évek kutatásai és szerencsés leletmentései néhány olyan lelőhelyet, illetve leletet hoztak felszínre a Balaton déli partja mentén, melyekben a Dunántúlt megszálló honfoglalók első generációja képviselőinek temetkezéseit sejthetjük.

Kiállításunkban főként az említett lelőhely (Vörs-Papkert) leleteit mutatjuk be. Mintegy keretként mellette kiállítjuk az itt találtakkal párhuzamba állítható, a honfoglalás korát közvetlen megelőző, más lelőhelyekről származó, legkésőbbre keltezhető avar kori leleteket, és természetesen a megye más területein előkerült honfoglalás kori anyagot is. Kiállításunkat az államalapítás korát reprezentáló néhány legkorábbi lelet bemutatásával zárjuk. A kiállítás legjelentősebb újdonsága a kémiai szerológiai módszerekkel (vércsoport analízis, a csontok kollagéntípusának meghatározása, stb. alapján) kialakított egykori család-szerkezet modellek bemutatása, melyeket az antropológiai anyag feldolgozása során elkészített arcrekonstrukciókkal teszünk szemléletessé, azaz az egykor élt személyeknek nem csupán a viseleti tárgyait, hanem lehető leghitelesebb arcát is szeretnénk a látogatók elé tárni.

A térképeken a megye avar- és honfoglalás kori lelőhelyeit feltüntetve érzékeltetjük azok egymáshoz viszonyított elhelyezkedését, arányait.

A terem közepén elhelyezkedő, egymásba fonódó három felület a vörsi temetőben megtalált három, egyes szakaszaiban egymás mellett élő régészeti kultúra egybefonódását, az azokat képviselő népességek összeolvadásának lehetőségét szimbolizálja.

A teremben balról jobbra haladva először a megye területén talált VIII–IX. századi leleteivel illusztrálva a Kárpát–medence magyar honfoglalás előtti képét mutatjuk be.

A feltehetően belső- és közép-ázsiai eredetű avarság 552-ben lépett az európai történelem színpadára. A türk fennhatóság elől nyugatra vándorolva ekkor keltek át a Volgán. 567-ben már birtokba veszik a legyőzött gepidák erdélyi és tiszántúli országát, majd 568 húsvétját követően az egykori Pannonia, a szövetséges langobardok földjének megszállására került sor. Egyetlen, név szerint ismert fejedelmük az égi eredetűként tisztelt, korlátlan hatalmú Baján kagán.

Az avarok nagyállattartó népességként költöztek a Kárpát-medencébe, ám fokozatos letelepedésükkel megváltozott gazdálkodásuk, és a földművelés lett megélhetésük legfőbb forrása. Az Avar Kaganátus sokáig sikeresen harcolt a Keletrómai (Bizánci) Birodalommal. A hadjáratok végén megkötött béke fejében kicsikart bizánci évpénz (nagymennyiségű arany solidus és egyéb értékes ajándék) az avar arisztokrácia, az előkelők szűk rétegének luxusigényeit elégítette ki. Az avar inváziók utolsó hulláma 626-ban megtört a bizánci főváros, Konstantinápoly falainál. Birodalmukat 630-at követően válságok sorozata rendítette meg. Elszigeteltségüket egy keletről jövő újabb népvándorlás oldotta fel, amikor a 670-680-as években - a kagán engedélyével - új nép költözött a területükre, amely mintegy átrétegezte a korai Avar Kaganátus társadalmát. A dél-orosz steppéken uralkodó bolgár fejedelem népei Kuvrat kán fiainak vezetésével szétszéledtek. Az egyik fejedelemfi, Kuber vezette népcsoport Pannoniában telepedett le. A korszerű fegyverzettel megerősödött kaganátus településterülete ekkor minden irányban megnövekedett, közülük mindenek előtt a Bécsi-medence megszállása az Enns folyóig jelentős.

A VIII. század folyamán - a korszak jellegzetes motívumáról griffes-indás népességnek nevezett - avarság zöme paraszti életmódot folytatott, ugyanakkor az arisztokrácia és fegyveres kíséretük nomád viseletben járt, keleti divatnak hódolt.

A késői Avar Kaganátus hatalmának a Karolingok kelet felé és a dunai Bolgár Kánság észak-nyugati irányban terjeszkedő politikája vetett véget. Nagy Károly frank uralkodó és vezérei 791-796 között három hadjáratot vezettek az avarok ellen. A frank grófsági szervezet fokozatosan kiterjedt Pannoniára, megkezdődött a keresztény hit terjesztése. A történettudomány erősen vitatott kérdése, hogy mi lett a kárpát-medencei avarság sorsa: kipusztultak-e a frank és bolgár támadások, majd az azokat követő belharcok következtében? A legújabb - többek között éppen Somogy megyében végzett - régészeti kutatások eredményei arra vallanak, hogy az Avar Kaganátus a IX. század elejétől kezdve a politikai önállóságát megőrizni ugyan nem tudta, a köznép, a lakosság egy jelentős része azonban valószínűleg megélte a magyar honfoglalást, és így egyik lényeges elemét képezi őstörténetünknek.

A magyar őstörténet a honfoglalást megelőző két évezredet (Kr.e. 1000–Kr.u. 895.) fogja át. Egykorú írott források híján nincs jóformán egyetlen szilárd pont sem az egész folyamatban, ezért pillanatnyilag nincs olyan hipotézis, amely a többinél lényegesen elfogadhatóbbnak kínálkoznék. Az elméletek későbbi források beszámolóin, a magyarság saját töredékes eredethagyományán, továbbá Juliánus domonkos szerzetes és társai 1235. évi útjáról szóló, Magna Hungáriát említő beszámolón alapulnak. Szintén fontos forrás az arab és perzsa geográfusok tudósításai a IX. századi sztyeppe magyarjainak lakóhelyéről, berendezkedéséről és életmódjáról.

A legvitatottabb és a legkevésbé megoldottnak tekinthető kérdés az ősmagyarság vándorútjának rekonstruálása. Feltételezik, hogy legkorábbi szállásuk az Ural hegység és az Ob között, a tajga övezetben volt. Az ugor egységet egy ismeretlen külső erő szakította szét. Arról a mintegy másfél évezredről, amely az ugorok szétválásának feltételezett ideje (Kr.e. 1000 körül) óta az első (VI. századba nyúló) írásban feljegyzett emlékezésig eltelt, a nyelvészet és a régészet adhat számot, ha bizonyos lelőhelyeket az ősmagyarokkal tud kapcsolatba hozni. Elterjedt az a vélemény, hogy az ugoroktól történt elszakadás után az ősmagyarok Magna Hungáriába, a Volga és a Káma folyók vidékére költöztek. A két leggyakrabban emlegetett őshaza Levédia és Etelköz. Az utóbbi a Don (Etel) és az Al-Duna közötti hatalmas térség neve lehetett.

A magyarok hosszabb időn át, talán a VII. század óta a kor sztyeppei nagyhatalma, a Kazár Birodalom fennhatósága alatt éltek, és a IX. században, talán 830 táján váltak függetlenné, amikor biztosan szállásaik voltak az Al-Duna mentén, és törzseik már politikai egységet (törzsszövetséget) alkottak.

Az Árpád fejedelem által vezetett magyarok és a hozzájuk csatlakozott katonai segédnépek 895-900 között foglalták el a Kárpát-medencét. A honfoglalás első szakaszában a Duna-Garam vonaláig nyomultak, elsősorban a sík területeket szállták meg, víz mellé, folyóvölgyekbe, mocsarak által védett területekre telepedtek. A Dunántúl birtokbavétele szövetségesük, Arnulf császár halála után, 900-ban ment végbe.

Megyénk területét a feltételezések szerint kezdetben Bogát, majd Bulcsú uralja, Fajsz fejedelem a X. század közepén alakíthatta ki egyik központját a ma is nevét viselő Somogyfajsz környékén, ahol a fejedelmi udvar és a katonai kíséret számára állíthattak elő bucakemencékben vasat az 1988-ban megtalált kohótelepen. Ugyancsak a korszak fontos helye lehetett a Somogyvámos mellett felfedezett hasonló korú kohótelep is. A megye területén még több helyen azonosított vasművességgel kapcsolatos lelőhely az itt lakóknak a nyugati hadjáratokban, majd az uralkodó hadseregének ellátásában betöltött fontos szerepére utalhat.

A klasszikus honfoglalás kori (a középréteg sírjait rejtő) temetkezések a legutóbbi időkben, főleg a Balaton partján, illetve attól nem messze kerültek elő (Vörs, Fonyód, Balatonlelle, Balatonszemes).

Elképzelhető, hogy az augsburgi vereség (Bulcsú harka halála), s talán Fajsz ezzel együtt járó bukása (hatalomvesztése) után kerül a Balaton déli partján elterülő földek és népek fölötti uralom Koppány családjának a kezébe, s ekkor alakítja ki a később megyeközpontként szereplő somogyvári erősséget Koppány dux.

Biztosan használják ebben az időben a vörsi temetőt, amelyik eddig az egyetlen olyan teljesen feltárt lelőhely, ahol folyamatos temetkezést figyelhetünk meg az avar kor utolsó szakaszától egészen az államalapítás időszakáig.

Vörstől nyugatra, a Papkert nevű határrészen 1983-94 között folytak kutatások a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság támogatásával a Kis-Balaton leletmentő program keretében. Itt két, egymástól 800 méterre levő, egykor vizenyős területtel elválasztott dombon található az a kora középkori település és a kiállításon bemutatott temető, melynek leletanyaga segítséget adhat a dunántúli késő avar kori népesség IX-X. századi életének, és a honfoglaló magyarsággal való asszimilációjának vizsgálatához.

A Papkert B elnevezésű lelőhelyen 7000 m2-nyi területet tártunk fel. Ez a kiemelkedés kisebb-nagyobb megszakításokkal a középső rézkor óta lakott, vagy temetkezési céllal használt hely volt. A kora középkori leletanyag szerint a késő avar kor legvégén, a VIII-IX. század fordulóján kezdtek el ide temetkezni. Ettől az időtől kezdve két – két és fél évszázadon át folyamatosan temetőnek használhatták a dombhátat. A sírok fölé később – a XII. század vége felé – III. Béla királyunk pénzérméivel keltezhető kisebb falu települt.

A régészeti leletanyag alapján három csoport különíthető el: késő avar kori, Karoling és magyar honfoglalás kori műveltség emlékei találhatók a 716 feltárt sír mellékletei között.

A késő avar kori griffes-indás népesség hagyatéka a temető egész területén megfigyelhető. A férfiak rangjelző viselete az öntött, vésett-poncolt indákkal, pikkelymotívumokkal és egyéb stilizált növény- illetve állatábrázolással díszített veretes öv. A leggazdagabbak hátaslovainak szerszámzatán aranyozott-ezüstözött kantárrózsák voltak, és sírba kerültek fegyvereik, a csontos íj, fokos, harci balta is. A női ékszerek szőlőfürtcsüngős és ovális karikájú, üveggyöngy csüngős fülbevalók, állatalakos és üvegbetétes mellboglárok. A dinnyemag alakú gyöngyök arany- és ezüstfóliás többtagú rúdgyöngyökkel együtt alkotják a nyakláncokat.

A IX. századi, nyugati kereskedelmi kapcsolatokat tükröző ún. Karoling-peremkultúrához tartozó leletanyaggal rendelkező személyek többségét a domb nyugati részén temették el. A férfi sírok jellemző leletei ennél a csoportnál is elsősorban fegyverek és használati tárgyak: lándzsák, balták, borotvák és csiholók. Egy frank sarkantyúpár a korabeli lovas harcmodorra utal. A női és kislány sírokban Dalmáciára és a Morva-medencére jellemző ékszerek fordulnak elő: színpompás, ún. millefiori- és többtagú rúdgyöngyök, öntött csillagcsüngős és huzalból sodrott fülbevalók, poncolt lemezgyűrűk, üveggombok. Ritka lelet egy szokatlan formájú, valószínűleg övre, vagy nyeregre is akasztható, vasabroncsokkal megerősített sajtár. Ugyancsak e korszakhoz sorolhatók a szűk nyakú palackok.

A környékre települő magyar honfoglalás kori népesség figyelembe vette a korábbi temetkezési rendet. A sírsorok szabadon maradt részeit úgy vették használatba, hogy a jelképes lovas – csupán lószerszámokat tartalmazó – temetkezéseik az avar lovas sírok közvetlen környezetében kerültek elő.

A harcos férfiak képviselője négy íjász. A csontlemezekkel megerősített visszacsapó (reflex) íjak és rombusz alakú vasnyílhegyek mellett különleges lelet egy nyíltegezhez tartozó csaton ábrázolt tulipánfejű, sörényes griff. A nyugati fegyverzet és hadviselés térhódításának jele egy kétélű karddal felfegyverzett férfi, aki ezen kívül a fegyverövén többféle hagyomány jegyeit hordozza: a csat honfoglalás kori típus, az öv bújtatóján pedig viking ábrázolásokra emlékeztető állatfejeket láthatunk.

A X. századi közösség rangos asszonyainak viseletére jellemzőek az öntött csüngőjű ezüst és bronz fülbevalók, a felsőruházatot és az ingnyakat díszítő aranyozott ezüst pitykék és préselt rozetták, ezüst lemezkarperecek, sodrott kar- és nyakperecek. Egy kisleány nyakláncába – talán egy itáliai hadjárat emlékeként hazahozott – ezüst denárt, Berengar rex 888-915 közé keltezhető, Milánóban vert érméjét fűzték. A honfoglaló magyar köznép ékszerei a pödrött végű ezüst hajkarikák, lépcsős fejű poncolt gyűrűk, egyszerű bronz huzalkarperecek, hordó alakú ezüstfóliás gyöngyök, ezüst- és bronzlemezből készült füles gombok és csörgők. Egy másik fiatal lány bizánci előképet tükröző, üveg- és féldrágakő-berakásos aranyozott bronz gyöngyöt viselt.

A temető szerkezete azt mutatja, hogy a különböző társadalmi helyzetű csoportok sírjai bizonyos mértékben elkülönültek egymástól. A domb nyugati részén temették el azokat a bronzveretes öves, illetve a lándzsás, kardos, baltás férfiakat, akik számára a túlvilági élethez nem járt lóáldozat. A nagyszámú lovas és fegyveres sírból következtetve, a feltehetően határvédelmi feladatot ellátó faluközösség vezetői aranyozott veretes övvel, s hasonlóan díszes kantárzatú lóval, íjjal, nyíllal, harci baltával eltemetett személyek voltak, akiknek temetkezései a domb keleti felén csoportosultak, szinte szabályos sorokat alkotva. Ez, a korabeli társadalom tagoltságára utaló jelenség nemcsak a késő avar, hanem a honfoglalás kori temetkezések körében is megfigyelhető.

A magyar királyok pénzeinek és a jellegzetes kora Árpád-kori tárgyaknak hiánya a leletek közül azt valószínűsíti, hogy e származására nézve többgyökerű népesség – valószínűleg az államszervezés kori belháborúk idején, és esetleg éppen annak következményeként – legkésőbb a XI. század elején felhagyott ezen a helyen a temetkezéssel.

A vörsi koraközépkori temető pontos belső időrendjének meghatározása csupán régészeti módszerekkel igen nehéz. A megszokott stratigráfiai (rétegtani) megfigyelések nem vezetnek egyértelmű eredményre, mivel a különböző régészeti leletekkel rendelkező csoportok esetében ugyanazt a területi – társadalmi elkülönülést figyelhetjük meg, ám egymás fölé rétegződés nélkül. A kevés számú, egymást metsző sír inkább a családtagok későbbi tudatos utántemetésére utal, mint arra, hogy egy már elfeledett régi helyre temetkeznek újból. Ezért is próbáltuk meg segítségül hívni a természettudományokat, közöttük a történeti antropológiát és a csontkémiai vizsgálatokat. Ezek eredményeinek bemutatását kíséreljük meg a következőkben, felhívva a figyelmet arra, hogy a Lengyel Imre professzor által meghatározott genetikai struktúrák (családmodellek) csupán egy lehetséges, ám nagyon valószínű megoldásai a temetőn belüli rokoni kapcsolatok ábrázolásának.

A tárlókban látható arcrekonstrukciók pedig a különböző csoportokat reprezentáló egyének mai ismereteink szerint legtökéletesebbnek vélt arcmásai.

A kémiai szerológiai meghatározásokon alapuló csoportosítás lényege, hogy a vizsgált temetőt sírhalmazokból álló területi egységekre bontják, majd az egyes régiókon belül különböző értékekkel rangsorolják a genetikai kapcsolatokat kizáró, vagy valószínűsítő egyedi biológiai jellegzetességeket. Az adott temető-régión belül a genetikai kapcsolatok szempontjából figyelembe veendő sírok közül számítógéppel, különböző valószínűségi szinteken lehet "család-struktúrákat" kialakítani. A kialakítható struktúrák közül a legnagyobb valószínűségi értékűt fogadják el, mint lehetséges "családot".

A vörsi temető után Somogy megye egyéb lelőhelyein előkerült fontosabb honfoglaláskori leletek bemutatására törekedtünk. Itt szemléletesen láthatjuk az első tárlóban bemutatott avar és az itt kiállított honfoglalás kori öv szerkezete közötti különbséget a fonyódi rekonstrukción keresztül.

Honfoglaló eleink szinte azonnal megtelepedésük után megindították mintegy hetven éven keresztül folytatott ("kalandozások" néven számon tartott) hadi vállalkozásaikat a keresztény országok ellen. Eközben eljutottak az Atlanti óceánig és a Pireneusokon túlra is behatoltak. A 933-as merseburgi vereség után fordult figyelmük Bizánc ellen, majd 970 után itteni hadjárataikat is beszüntették. A Balaton déli partján elhelyezkedő temetkezések részben még a "kalandozásokban" résztvevő harcosok nyughelyei lehetnek, amit a sírjaikban talált nyugati pénzek (Berengar itáliai király majd császár, Lothar és Provencei Hugo ezüst denárjai) jeleznek.

A rekonstrukcióban is látható fonyódi övveretek 1988-ban az általános iskola épületének bővítésekor kerültek elő. Ekkor bukkantak egy lovas sírra. A húsz éves kora körül meghalt férfi lábánál a váz szintjénél magasabban temették el az összegöngyölt lóbőrt a benne hagyott koponyával és lábszárcsontokkal. A lóbőrre tették az ezüst lemezcsíkokkal díszített kantárt és mellé helyezték a kengyeleket is. Az aranyozott ezüst veretes övön a veretek közé varrták fel Provencei Hugo (926-945) és II. Lothar (931-950) itáliai királyok 931-945 közé keltezhető közös kibocsátású pénzérméit. Az övön bizonyára tarsoly is lóghatott, mivel a zárószíjat díszítő kis pajzs alakú veretek és a szíj végére erősített kis szíjvég is előkerült. A 20-22 éves férfi nyakában egy eredetileg domborított arany lemezből kinyírt, átlyukasztott szabálytalan alakú csüngő volt. Az egykori ruha ujját csuklónál és a nadrágot a bokánál ezüst lemezcsík díszítette. jobb fülében egyszerű ezüst karika fülbevalót viselt.

A balatonszemesi sír szép vereti szintén 1988-ban kerültek a múzeum tulajdonába. Az ásatás során egy robosztus alkatú fiatal férfi részleges lovas temetkezésének a feltárására került sor. A sírban a mellékletek között egy IX. századi (Theophilus, II. Mihály és Constantin együttes uralkodása alatt vert) bizánci arany solidus negyed része, valamint I. Berengar királyságának (888-915), illetve császárságának (915-924) idején kibocsátott (átfúrt, de jó megtartású) ezüst érméi kerültek elő. Az övveretek és a tarsoly záró szíj szíjvégének archaikus stílusa (tarsolylemezes körhöz való tartozása), a Berengar-érmek jó állapota alapján a sírt a X. század első harmadára keltezhetjük.

Jelentősebb, de szerényebb leletanyaggal rendelkező honfoglalás kori lelőhelyek még Öreglak, ahol a Park utcában 10 sírt tártak fel, Somogyaszaló 13 sírral, Somogyjádon 12 sír került napvilágra, Tengődön 3 lovas sír maradványait sikerült megmenteni, Zselickislakon is lovas sír került elő. Fontos a somogyfajszi és a somogyvámos mellett feltárt X. századi vaskohász telep,

A "kalandozások" kudarca után Árpád dédunokája, Géza nagyfejedelem (972-997) tette meg az első lépéseket az állam megszervezése felé. Elindította az országban a térítést, megkezdte a központi hatalom kiépítését. Békére törekvő politikáját megerősítették azok a dinasztikus házasságok, melyeket gyermekei kötöttek külföldi uralkodóházak tagjaival. A bizánci fenyegetés miatt szüksége volt a német birodalom politikai, erkölcsi és esetleges katonai segítségére, központosító törekvéseit csak erős katonai kíséretével tudta megvalósítani. Mindemellett igyekezett olyan országot utódjára hagyni, amely független minden külső hatalomtól.

Művét fia Szent István (997-1038) fejezte be. Legyőzte trónkövetelő rokonát a somogyi Koppányt, valamint a Marosvárott uralkodó Ajtonyt, meghódította a Gyulák erdélyi tartományát. Királlyá koronáztatta magát, s meghozta azokat a törvényeket, és intézkedéseket amelyek az állam alapjainak lerakását jelentették. Pénzt veretett, okleveleket adott ki. Megalkotta a vármegyéket, melyeknek eredeti határaira a szintén általa alapított püspöki egyházmegyék, főesperességek alapján tudunk következtetni. Sorozatos katonai győzelmei nyomán sikerrel fogta a Kárpát-medencét teljes politikai, vallási egységbe.

Somogyban az Istvánnal szemben pogány ideológiával fellépő, egyébként valószínűleg a bizánci keresztséget felvett, Koppány leverését követően az Istvánt segítő Rád, Harc, Győr és Tibold nemzetség kapott birtokokat.

Az államszervezés során Somogyváron egy királyi főispánsági, Segesden pedig még egy királynéi központ is kialakult a megye területén.

Az avar történelem fontosabb eseményei

562 Avarok az Al-Dunánál, bebocsátást kérnek a Bizánci Birodalomba
567 Találkozás a germán népekkel: szövetség a pannoniai langobardokkal a tiszántúli és erdélyi gepidák ellen
568 Avarok Pannoniában, Baján kagán uralkodása (562-601)
623/624-658/660 Samo frank kereskedő szláv állama függetlenedik az avar hatalom alól az Alpesek vidékén
631 Bolgár felkelések az Avar Birodalom területén
634-635 körül Kuvrat bolgár kán több csatában megveri az avar kagánt és a pontusi steppén, a Kubán vidékén megalapítja az onogur-bolgár birodalmat
670 körül Kuber, Kuvrat negyedik fia népének betelepülése Pannoniába — a griffes–indás kultúra kialakulása
692 Békekötés a frankokkal, az avar birodalom határát az Enns folyó mentén állapítják meg
791 Nagy Károly frank uralkodó támadása az avar birodalom ellen
795 Avar belháború, a legfőbb méltóságok, a kagán és a jugurrus halála. Erik friauli herceg kirabolja az egyik avar uralkodói központot, hringet
803 Nagy Károly felállítja a Dunántúlt is magában foglaló Oriens tartományt
804 Krum bolgár kán győzelme a Tiszánál az avarok fölött
805 a megkeresztelkedett új avar fejedelem, Theodor capcan szálláshelyet kér Nagy Károlytól a szlávok zaklatásai miatt "inter Sabariam et Carnuntum" (Szombathely és Petronell között)
822 Avar követség utolsó említése a frankfurti birodalmi gyűlésen
838-839 A Mojmir morva fejedelemtől elűzött nyitrai herceg, Pribina frank birtokot kap Mosaburg (Zalavár) környékén
850 Liupram salzburgi érsek templomot szentel Mosaburgban Mária tiszteletére
860 k. Pribina halála
Német Lajos Regensburgban kelt oklevele Savaria közelében "Wangariorum marcha" nevű határhegyet említ
861-873 k. Kocel, Pribina fia a zalai frank grófság ura
866 Cirill és Metód Mosaburgba érkezik
870 A pápa Metódot Sirmium érsekévé nevezi ki
Adófizető avarok említése A bajorok és karantánok megtérése c. egyházi iratban
895 Magyar honfoglalás a Kárpát-medencében

A magyar honfoglalás és államalapítás fontosabb eseményei

567-től A Kazár(nyugati türk) Birodalom kialakulása Kelet-Európában
700-750 között A magyarok nagy része elhagyja az őshazát, Magna Hungáriát és Levédiába költözik
820-as évek Kazáriai háborúk - a fellázadt kabarok a magyarokhoz menekülnek
830-as évek A magyarok elszakadása a kazároktól
839 Magyarok az Al-Dunánál, a Kárpátok előterénél
860 Konstantin szerzetes magyarokkal találkozik a Krím félsziget tájékán
862 A magyarok először jelennek meg a Kárpát-medencében Karlmann, Oriens prefektusa szövetségeseként
881 A magyarok és a kabarok Szvatopluk morva fejedelem oldalán Bécs mellett a frankok ellen harcolnak
882 Az Orosz Őskrónika Kijev mellett Magyar hegyet említ
886-889 Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár adata szerint a magyarok a Don és az Azovi tenger vidékén fekvő Levédiában élnek
889 Besenyő-magyar háború, menekülés Etelközbe
892 A magyarok Arnulf keleti frank király szövetségesei, Szvatopluk ellen harcolnak
894 A magyarok Árpád fia Levente vezetésével - Bizánc szövetségeseként - az Al-Dunánál legyőzik Simeon bolgár cárt, Szvatopluk szövetséget köt a magyarokkal, akik megtámadják a frank fennhatóság alatt álló Pannoniát, Szvatopluk halála
895 tavaszán Árpád fejedelem a magyar fősereggel átkel a Vereckei hágón, Álmos nagyfejedelem halála Erdélyben
899-900 Magyar seregek Lombardiában harcolnak Berengár itáliai király ellen
899 Arnulf keleti frank császár halála
900 A magyarok birtokba veszik Pannoniát
902 A magyarok hadai megdöntik a Morva Fejedelemséget
904 Kurszán fejedelem halála a bajor-magyar határvidéken, Árpád egyeduralkodása
907 július 4-5. A keleti frank birodalmi sereg veresége a magyaroktól Pozsony mellett, Árpád halála
900-as évek Többnyire sikeres magyar hadjáratok Európában, ám két megrendítő vereség miatt (933: merseburgi csata Szászországban, 955: augsburgi csata Bajorországban) megszűnnek a nyugati irányú "kalandozások"
943 után Fajsz nagyfejedelem uralkodása
948 Bulcsú harka és Tormás herceg megkeresztelkedik a bizánci fővárosban, Konstantinápolyban
955 után Taksony nagyfejedelem uralkodása
965 Szvjatoszláv orosz fejedelem megdönti a Kazár Birodalmat
970 Az orosz, bolgár, besenyő hadakkal szövetkezett magyar seregek veresége a bizánci Arkadiopolisnál véget vet a "kalandozásoknak"
970 után Géza nagyfejedelem uralkodása
972 Magyar követség I. Ottó német-római császárnál békekötés és a kereszténység felvétele végett, szentgalleni Brúnó a magyarok térítő püspöke
973 húsvétján Az I. Ottó által összehívott quedlinburgi fejedelmi találkozón magyar főurak vettek részt
977 Vajk születése, a keresztségben az István nevet kapja
995 Adalbert prágai püspök - római útja előtt - Géza esztergomi udvarában időzik
996 A Szent Márton hegyi (Pannonhalma) bencés apátság alapítása, István feleségül veszi Gizella bajor hercegnőt
997 Géza halála után István a magyarok nagyfejedelme, Koppány herceg fellázad Somogyban, de a német lovagokkal megerősített István legyőzi a veszprémi vár alatt
1000. dec. 25. - 1001. január 1. között Istvánt királlyá koronázzák, a Magyar Királyság befogadása Európa keresztény államai közé
1001 húsvétja II. Szilveszter pápa a ravennai zsinaton szentesíti az esztergomi érsekség és a magyar püspökségek felállítását
1018 után A Jeruzsálembe vezető zarándokút megnyitása Pannonián keresztül
1030 II. Konrád német-római császár sikertelen támadása Nyugat-Magyarországon
1031 Imre herceg halála, István király fiú utód nélkül maradt
1032 Vazul herceg sikertelen merénylete a király ellen
1038. augusztus 15. István király meghal, örököse unokaöccse, a velencei származású Orseolo Péter