Ha tudjuk, hogy Julius Caesar Kr. e. 45-ben korrigálta a római naptárt, s bevezette, hogy minden negyedik esztendő plusz egy nappal megtoldott szökőév legyen, s tudjuk azt is, hogy a csillagászat év 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc, akkor könnyen beláthatjuk, hogy Caesar naptára „sietett". Természetesen nem sokat, 128,2 évenként egyetlen napot. 1282 év alatt 10 napot. XIII. Gergely pápa 1582-ben éppen ennyi napot „igazít vissza" naptárreformjában.

És éppen ez a dologban a bökkenő!

Ha Gergelynek, ma is jól működő naptárunk megalkotójának, csak tíz napot kellet igazítania, akkor a két naptárreform között nem 1627 év, hanem csupán 1282 év telt el. Ez pedig 345 év hiányt jelent! A szerző szerint azonban nem ilyen sok esztendő, csupán 297 év a csak „virtuálisan létező", fiktív történet az általunk tanult középkori történelemből. De ez sem kevés!

Nem célom Heribert Illig könyvének részletes ismertetése. Ám elolvasása arra indított, hogy e történelemhamisítás magyar vonatkozásainak is utána nézzek. Alapkoncepcióként három dologból indultam ki.

1. Történelmünk három évszázada soha meg nem történt, kitalált történet. A két naptárreform eltérése miatt ez vitathatatlan tény.

2. A „kitalált időszak 614. augusztus végétől 911. szeptember elejéig tart." Ez utóbbi Illig professzor állítása, s gondolom a bajor történész alapos kutatás után jutott erre a véleményre.

3. A hiányzó időszakot nem csupán kitalált személyekkel és soha meg nem történt eseményekkel, hanem valós események 614 utáni hátra és 911 előtti előre tolásával töltötték ki.

Tehát a 614. évet a valóságban a 912-es esztendő követte, megfordítva: 911-et a 613-as év előzte meg.

Ha ez igaz, akkor a magyar történelem honfoglalása nem 895[1]-ben, hanem 598-ban volt.

Ha ez igaz, akkor a Kárpát-medence avar korszaka soha nem létezett. Baján kagán vezetésével nem költöztek 567-ben avarok hazánk területére. A nem létező avarok ellen a szintén nem létező Nagy Károly soha nem vezetett hadjáratokat. Nem vihetett haza tizennégy szekér aranyat, s a magyar kalandozások célja nem lehetett a soha el nem rabolt arany visszaszerzése.

A kvázi nem létező 670-es évben nem történhetett meg a griffes-indás népességnek is nevezett késő avarok (László Gyula szerint kora magyarok) beköltözése Pannóniában Kuber kagán vezetésével.

A hunok és a magyarok története lényegesen közelebb kerül időben egymáshoz, Álmost Attilától nem évszázadok, csupán négy-öt nemzedéknyi idő választja el.

A Szent Koronát [2] nem vihette magával az avaroktól Nagy Károly, Ottó azt soha nem találhatta meg Károly sírjában [3].

Biztosnak hitt vagy éppen megkérdőjelezett forrásaink egy része egyértelműen hamisítvány. A Bölcs Leó-féle Taktika éppen úgy, mint a magyar honfoglalást a Názáreti Jézus születése utáni 895-re datáló Tarih-i Üngürüsz [4].

Hamarosan jókora halom könyv között találtam magam. Legfontosabbnak a Magyar történelmi kronológia első kötete, és a Magyarok elődeiről és a honfoglalásról című forrásgyűjtemény bizonyult. Az első döbbenet a Képes Krónika lapozgatásakor ért. Ebben olvasható a következő mondat: „Az Úr megtestesülésétől számított 677. évben, száznégy évvel Attila magyar király halála után ... a magyarok másodszor jöttek ki Szkítiából, ..."

Attila 453-ban halt meg. Ezt 1358-ban Káli Márk mester 445-nek írta, viszont kissé badarság róla azt feltételezni, hogy a matematika tudományában annyira járatlan volt, hogy 445-höz 104 évet adva 677-et kapjon. Ha ő ezt egyetlen mondatban leírta, akkor feltételeznünk kell, hogy az Ősgesztát másolta szolgaian, akkor is ha a dolgot nyilván nem igazán érthette.

Ám mi történik akkor, ha az általa leírt magyar honfoglalás időpontja helyes? Méghozzá mindkettő!

Attila 453-ban halt meg. Száznégy évvel a halála után, 567-ben a Magyar történelmi kronológia szerint Baján kagán települ be avar népével hazánkba.

Vagy Álmos fejdelem magyarjai érkeznek?!

677-hez két ötletünk is lenne. A mindeddig hivatalos álláspont szerint 670 a második avar népesség (griffes-indások) beköltözésének dátuma. Ám ha ilyen esztendő nem létezett, akkor a 677-hez bátran adhatunk 297 esztendőt. 974-et kapunk, Géza fejedelem uralkodásának első éveit, amikor a Tonuz-Aba vezette besenyők érkeznek hazánkba. Azok a besenyők, akiknek nincs régészeti nyoma a Kárpát-medencében! Vagy van, mégpedig jócskán, mint „későavaroknak"?

Maradjunk egy kicsit a régészetnél. Hiszen azt még csak könnyen feltételezhetjük, hogy az avarokról szóló tudósítások azért maradtak fenn kivétel nélkül csupán másolatokban, mert az eredeti iratokat még a másolat készítője sem látta soha. Ám a tárgyak, a régészeti leletek makacs dolgok. Azokat utólag nem lehet hamisítani. Több száz veretes övvel, fegyverrel, egyéb melléklettel ellátott csontvázat nem lehet utólag elásni, hogy azt a látszatot keltsük: itt valaha több ezer ember élt századokon át. Belátható, hogy ez képtelenség!

Ám kapargassuk meg képletesen eme támadhatatlan tény külső aranymázát.

Hallgassunk meg egy-két régészt! [5]

„A közép és késő avar kor belső időrendjéről az elmúlt évtizedek kutatásai nyomán egyre világosabb kép rajzolódik ki. A 670 körül megjelenő új népesség, összeolvadva az itt talált lakossággal, a Dunántúlon a frank hódításig, a Tisza vidékén valószínűleg a 830 körüli bolgár támadásig hatalma alatt tartotta a területet. A korszak két nagy periódusra osztható: közép és késő avar korra. A belső kronológia alapját a rangosabb férfiak által viselt veretes övek jelentik." „A késő avar kor legkorábbi szíjvégei egytagúak és tokkal kapcsolódnak az övhöz. Ezeket követik időben a kéttagú szíjvégek, melyek kis fülekkel vannak felerősítve. Késeiek a liliomos szíjvégek (ide kapcsolódnak a pikkelydíszes, poncolt hátterű darabok is, melyek a nagyszentmiklósi körbe tartoznak." [6])

A fentiek alapján két fontos dolgot megállapíthatunk:

1. A régészeti leletanyag időrendjét kutatóink az övveret milyensége alapján határozzák meg. (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

2. Eleve azt feltételezik, hogy a különböző övveret típusok időbeni egymásutániságot jeleznek, s fel sem merül az, hogy az eltérés oka bármi egyéb lehet. Az alapállás szerint pl. 670-680-ban az avar ötvösök kizárólag egytagú, az övhöz tokkal kapcsolódó szíjvégeket készítettek. Mi bizonyítja azt, hogy ezek az emberek valóban 670-680-ban lettek eltemetve? Az övük! S mi bizonyítja azt, hogy ilyen övet csak ekkor és csak az avarok viseltek? Semmi, az ég világon! Egyszerűen „megállapítottuk", hogy pl. a kéttagú szíjvégeket csak később találták ki, tehát, aki ilyennel lett eltemetve, az 680 után halt meg. Egy tárgytípust egy néphez és egy időponthoz rendelünk – teljesen önkényesen – s lám, máris előttünk áll teljes pompájában a késő avarok első nemzedéke, akiket a „megbízható" források is emlegetnek.

A régészek becsületére legyen mondva, köztük is akad, aki érzi, hogy a dolog nagyon is sántít. Hiszen az övet a férfiak felnőtté válásukkor, kb. 14-16 éves korukban kapták meg, s viselték életük végéig. Vagyis ha az ugyanazon esztendőben elhunyt 60 éves nagyapa és 15 éves unokája egyazon temetőben nyugodva kerül a régészek „keze ügyébe", a temető kormeghatározása máris problémássá válik. Hiszen a nagyapa 45, unokája mindössze egy évvel korábban készült övet fog a derekán viselni!

Bármiként is forgatjuk a dolgot, egyetlen biztosat mondhatunk: a régészeti leletek nem bizonyítják a fiktív Nagy Károly által legyőzött fiktív avar nép létét, csupán azt, hogy a mindeddig homogénen honfoglaló magyarnak tartott jellemzően palmetta díszes viseletű emberek mellett (és nem feltétlenül előtt!), legalább két másik pusztai nép is volt a Kárpát-medencében.

A Kárpát-medence története egyáltalán nem áll fejre, ha a soha nem létezett avar századokat kivonjuk belőle. Sőt! Érthetővé válik, megmagyarázható sok minden. Íme néhány (továbbgondolásra, kutatásra ösztönző) gondolat:

1. Egyetlen krónikánk sem tud semmiféle avar népről, noha tud a hun birodalomról. Nem tud az avarokról, noha az eddigi tudásunk szerinti IX. században az avarok a Kárpát-medencében éltek, mi pedig a Kárpátok túloldalán, Etelközben, vagyis szomszédok voltunk. Teljességgel kizárható, hogy a magyarok ne hallottak volna Baján vagy Kuber népéről. De nem hallottak, hiszen ilyen népek soha nem is léteztek. (Pontosabban szólva nem úgy léteztek, ahogyan azt történelemkönyveinkben olvashatjuk.)

2. A nyugati források történészeink szerint az onogur-avar nép miatt neveznek bennünket ungárusoknak, vagyis avaroknak. Számtalan eddig feltárt avar temető bizonyítja az avar nép létét. Pontosabban szólva azt, hogy 567-ben onogur törzsek (is!) települtek a Kárpát-medencébe. Hét, pontosabban nyolc fennmaradt vérszerződő törzsünk nevéből bizonyíthatóan onogur (avar?) eredetű a Kürt, a Gyarmat, a Tarján, a Jenő, a Kér és a Keszi is. Honfoglalóink jelentős része nem ugor volt, hanem onogur (avar), ezzel tehát semmi probléma. Eltérő a fegyverzetük, viseletük, vereteik. Mindeddig régészeink nem tudták elkülöníteni a honfoglaló magyaroknak vélt leletekben az ugor és az onogur elemeket. Holott eszerint az eddig honfoglaló magyarnak tartott leletek a Nyék és a Megyer törzs népének hagyatéka, vagyis az ugoroké.

3. Griffes-indás, későavar népként megjelennek a besenyők, akikről (mármint a későavarokról) László Gyula professzor azt gyanította, hogy magyarul beszélő, lényegében magyar népesség volt, akikről (mármint a besenyőkről) Pataky László, a rovásírás méltatlanul, s talán szándékosan elfeledett kitűnő kutatója nem kevesebbet állított, mint azt, hogy magyarul beszéltek és írtak.[7]

4. Értelmét és hitelét veszti a honfoglalást megelőző magyar-besenyő háború, amely során az ötezer harcost számláló (s nyilván gyengeelméjű vezérrel megvert) besenyők megtámadják a húszezer harcost felvonultatni képes magyarokat. (Ezt történészeinken kívül egyébként kizárólag a sosem létezett(?) Bölcs Leó bizánci császár állította Taktika című művében.)

5. Minden további nélkül elhihetjük, hogy Álmos fejedelmünk 567-táján tudja, hogy kik voltak a dédnagyapái, akkor is ha egyiküket történetesen Attila hun nagykirálynak nevezték.

6. Egyértelművé válik, hogy a székely néphagyomány a hun eredet kérdésében nem a múl homályába vesző, hajdan híres ősökkel akar dicsekedni, hanem pontos tudással rendelkezik, és ez igaz arra vonatkozóan is, hogy Attila legkisebb fiát Csabának nevezték.

7. Érthetővé válik az a csoda, hogy a Bizáncot (legalábbis történelem könyveink szerint) soha komolyan le nem győző avaroknak miért hajlandóak a bizánciak töménytelen mennyiségű aranyat fizetni a békéért cserébe.

8. Mindenképpen feltűnik néhány „érdekes kronológia egybeesés" az avar-magyar történelem vonatkozásában, valamint az is, hogy az avarok történelme mennyire hézagos főként akkor, amikor a magyar kalandozók tartják rettegésben Európát.

9. Különös egybeesés a longobárdok avarok általi kiűzése Pannóniából, valamint ugyanennek a Pannóniának a magyarok által Lombardiában történt kalandozás utáni megszállása.

10. Ha a Kuber-Aszparuh vezette bolgár-avar háború testvérháború, akkor feltételeznünk kell, hogy a bolgár és az avar egy és ugyanazon nép.

11. Ha a volgai bolgár birodalom alapítója Irnik (Attila legkisebb fia?), s az egyik későbbi uralkodó Almus, akkor talán ez a személy azonos a magyar Álmos fejedelemmel, aki tehát hun-bolgár-avar fejedelem.

12. A fentiek szerint semmiféle ellentmondás nem rejlik abban a tényben, hogy a nyugati kútfők az avarokat a hunokkal, a magyarokat az avarokkal, a hunokkal azonosítják. Minden esetben igazat mondanak!

13. Mai nép és birodalom felfogásunk, amely valamiféle lineáris kontinuitást próbál beleerőltetni a szkíta, szarmata, hun, avar, bolgár, magyar, úz, besenyő, kazár, kun, stb. (összefoglalóan a pusztai népek) történelmébe teljesen rossz, félrevezető, torz képet fest múltunkról. Gondoljunk csak a tatárjárásra, mint népnevet tartalmazó kifejezésre, amely a mongol Batu kán látogatásának emlékét őrzi!

14. Feltételeznünk kell, hogy vezéreinket törzseink a saját nyelvükön is megnevezhették, eszerint egy ember több néven is szerepelhet a forrásokban. Attila fiai közül Dengezik lehet azonos Aladárral, Irnik Csabával, a besenyő Tonuz-Aba a bolgár-avar Kuberrel. Sőt! Ismét közismert mongol példát hozva mindenki tudja, hogy Dzsingisz kán és Temüdzsin egy és ugyanazon személy. A felövezéskor történő férfi-név adás széleskörű pusztai gyakorlat lehetett.[8] Vagy korban közelebbi példával élve: J. V. Dzsugasvilit egyesek Koba, mások Sztálin néven ismerték.

15. A fentiek alapján az sem lenne meglepő és elfogadhatatlan, hogy a hun (krónikáink szerint magyar király!) Attila egyik fia Aladár a gepidák, másik fia Csaba a székelyek – tehát nem a hun-magyarok – fejedelme volt. A testvérek és népeik pedig egymás ellen is harcolhattak, ha a sors úgy hozta.

16. Feltételeznünk kell azt, amit egyébként eddig is tudtunk, hogy az egy néven nevezett pusztai nép nem feltétlenül egy fejedelem hatalma alatt áll, nem egy emberként cselekszik adott történelmi szituációban. A példát éppen a „magyarok" szolgáltatják, hiszen tudjuk, hogy egy részük az „Őshazában" maradt, másik részük a Kárpát-medence helyett a Kaukázus előterébe költözött.

17. A fentiek alapján viszont megérthetővé válik a vérszerződés jelentősége, az a tény, hogy a magyar államiság ezzel az aktussal, és nem István koronázásával kezdődött.

18. A régészeti leletek és korszakolás nem időbeli egymásutániságot, hanem népi-törzsi elkülönülést mutatnak, pl. így: kora avar = onogur-úz, palmettás magyar = ugor magyar, késő avar (griffes-indás) = besenyő.

19. A magyar történészek, nyelvészek hajdani török-finn háborúja mindezek tükrében teljesen érthető, ámde ugyanilyen értelmetlen is volt.

Természetesen a rendelkezésemre álló rövid idő komoly kutató munkát nem tett lehetővé. Sokkal több kérdést és feltételezést hozott felszínre, mint amennyit kapásból meg lehetne válaszolni, vagy bizonyítani. Ugyanakkor a 297 kitalált esztendő, a fiktív avar történelem hiánya, az Attila halála után 104 esztendővel, 567-ben Álmos vezetésével lezajlott magyar honfoglalás ténye történelmünk igen sok állítását teszi semmissé. Mindenképpen arra inspirál bennünket, hogy alapos nagytakarítást végezzünk múltunkban. Történészeink szakmai, emberi tisztességén fog múlni, hogy Illig professzor könyvére miként reagálnak, s mindebből milyen tanulságokat vonnak le népünk történelmével kapcsolatban.[9]

[1] Az időpontot a millenniumot megünnepelni akaró kormány felkérésre a Magyar Tudományos Akadémia „ex has" állapította meg, s utólag ehhez a dátumhoz igazították az eseményeket. Klasszikus példája a történelemhamisításnak. A fentiek miatt az 598-as évszámnak az égadta világon semmi jelentősége nincs.

[2] Véleményem szerint – s ezzel aligha vagyok egyedül – a Szent Korona nem két részből összebarkácsolt koronázási ékszer. Egysége, a görög képek utólagos rászerelése éppen úgy vitathatatlan tény, mint Illig professzor felismerése, a hiányzó három évszázadról. A fentiekből egyébként az is következik, hogy ha a korona valóban volt Attila tulajdonában, akkor az halála után szinte közvetlenül Rómába került. Amennyiben Ardarich gepida király valóban azonos Aladárral, Attila legidősebb fiával, akiről egyébként Erdély is kaphatta a nevét (Ardaleán, Árgyelán románul erdélyit jelent!), akkor nem árt tudnunk, hogy ennek az Ardarichnak a fia azonos azzal az Odoakerrel, aki az utolsó római császárt, Romulus Augusztulust megfosztva hatalmától magát REX Romanorum-nak, a rómaiak királyának titulálta. Talán éppen a Szent Korona birtokában?

[3] Nagy Károly tökéletesen fiktív voltát Heribert Illig professzor a könyvében nehezen cáfolható módon bebizonyítja. Mivel ő bajor, természetes, hogy a hiányzó századok keresése közben a saját népére koncentrál, főként az igazi nagy csalásra, a főszereplő sosem volt Karolus Magnus-ra és frank birodalmára, amely naturális gazdálkodása miatt eleve nem vezethetett volna komoly hadjáratokat. Ez ugyanis logisztikai képtelenség lenne.

[4] Ez a forrás a honfoglalás „akadémikus" dátuma miatt úgymond élből jó szándékú, de otromba csalásnak minősíthető Illig professzor felismerése nélkül is.

[5] Medgyesi Pál: Néhány megjegyzés a közép és a késő avar kor időrendjéhez. Nyíregyháza, 1992.

[6] Garam Éva régész megállapításai a Kisköre-halastói temető belső időrendjének vizsgálata alapján.

[7] Pataky László: Gélyse kiskán (Tevan kiadó, 1996. Békéscsaba). Pataky László a nagyszentmiklósi kincs írásának megfejtése alapján komoly besenyő népesség, nem csupán egy törzs beköltözését feltételezi. Krónikáink ekkor Billa, Baks, Hetény Szkítiából való beköltözéséről tudósítanak Tonuz-Aba mellett. A kincs utólagosan felkarcolt feliratai Tonuz-Abán kívül Pélő, Szoláncsu és Jirkó nevét említik. Íme a besenyők hét vezére!

[8] „Gyermek nevem Subus Inal, férfi nevem Kümül Öge."- áll a Közsilig-pusztai kirgiz feliraton. (A régi török népek irodalmának kistükre. Európa kiadó, 1985.)

[9] Csak remélni tudom, hogy a kitalált esztendők nem jutnak a Szent Korona sorsára, melynek meghamisítását, görög ikonokkal való utólagos felszerelését történészeink döntő többsége tény volta ellenére sem hajlandó tudomásul venni dogmatizmusból, tekintélytiszteletből, vagy valami más okból.

Forrás: http://naput.hu/naput1/tanulmany/KovacsJ/a-kitalalt-kozepkor-magyar-vonatkozasai.htm

Hozzászólások az előző oldalról pdf-ben itt olvashatók