Csodás történetek
A mai Mongóliában az első nagykán kultusza máig elevenen él, és elhomályosítja a több mongol hős történetét. Szerencsére a Kínához tartozó Belső-Mongóliában, a nagykán családjának más tagjáról is maradtak fent csodás mesék. Közülük kiemelkedett Kaszar, a mongol birodalom megteremtésében jeleskedő hős íjász, Dzsingisz kán legidősebb öccse. A krónikák tanúsága szerint 1164 körül született, a mai Mongólia északkeleti részében, az Onon-folyó partján. A nagyra hivatott vitéz születését csodás jel követte, bátyjához hasonlóan ő is vérrögöt szorongatott a markában. Ez a jövendő nagyság bizonyítéka a mongolok szemében. Egy másik monda szerint a mitikus Garuda madár két vastojást költött ki, az egyikből született meg Kaszar, a másikból pedig egy sárga kutya. Utóbbi a mongolok vezér állata volt, alakjával más korai történetben is találkozunk, akkor a mongolok ősanyja, Alan Koa előtt jelent meg. Kaszar mohó csecsemő volt, egyszerre anyja mindkét emlőjéből kiszívta a tejet, anyja, Höelün asszony már akkor sejtette, hogy hatalmas vitéz válik belőle.
Kaszar eredeti neve Dzsocsi, vagyis vendég volt, később elnyerte a Kaszar, vagyis a vadállat nevet, amely hatalmas erejére utalt. Később Kabtu-Kaszarnak, vagyis íjazó Kaszarnak is nevezték. A mongolok később őt is ugyanúgy „bogda" vagyis szent névvel illették, mint a nagykán bátyját. Máig ő minden íjász példaképe, aki gyermekkorától bátyjának, Temüdzsinek, a későbbi Dzsingisz kánnak a legfőbb támasza volt. Már kiskorától kezdve kitűnt bátorságával és nagy testi erejével, az íjász mesterséget pedig gyermekkorától tökélyre fejlesztette. Tizenéves korában íjával szembeszállt az ellenséges tajcsiutokkal, addig feltartóztatta őket, míg bátyja biztonságos helyre menekült. Azt mesélik róla, hogy hatalmas testű vitéz volt, széles válla és ereje a legtöbb emberből csodálatot váltott ki.
Kaszar egész életét a mongol népek egyesítésének szánta, hű társa volt Dzsingisz kánnak, sokszor ment az érdekében követségbe, vagy éppen hadat indított a meghódítandó népek ellen. Sohasem tört uralkodói babérokra, de a 17. Századi mongol krónika szerint egyszer bátyja megleckéztette az elbizakodott Kaszart és híres birkózó öccsét, Belgütejt. „Egyszer Kaszar és Belgütej arról beszélgettek, hogy uruk szabálytalan parancsot ad ki, pedig Kaszar ügyessége, Belgütej ereje révén igázták le az öt színű, négy idegen nagy országot. Amint így beszélgettek egymás között, ezt bátyjuk, Dzsingisz kán meghallotta és elhatározta, hogy megleckézteti őket. Öregemberré változott, magával vitte sárga szarvú íját és úgy tett, mint aki azt árusítaná. Amikor találkozott Kaszarral és Belgütejjel, megkérdezték, hogy hová megy és hová valósi. Az apónak álcázott Dzsingisz kán így szólt: Én egy szegény ember vagyok, íjat és nyilakat árusítok. Akkor az a kettő azt kérték, hogy adja oda nekik a nyilakat és becsmérelni kezdték az öreget. Akkor az apó megszólalt: Rosszul teszitek. Lássuk, hogy felaljazzátok-e ezt az íjat? Belgütej megfogta, de nem tudta felaljazni. Az apó felaljazta, Kaszarnak adta, de Kaszar sem tudta megfeszíteni. Az apó kék öszvéren ülő ősz hajú emberré változott, sárga íjára arany nyilat helyezett és a távoli sziklára lőtt, majd megszólalt: „Nyilazó Kaszar és birkózó Belgütej, ti vagytok az én két öcsém. Ezen a helyen cselekedjetek valami jót" Az apó hirtelen eltűnt. A két öcs megrettent, rájöttek, hogy ez bátyjuk védőszelleme volt."
A Mongolok titkos történetében arról is olvashatunk, hogy a birodalom fősámánja hogyan akarta megkaparintani a világi hatalmat, az első tettük az volt, hogy Dzsingisz kánt Kaszar ellen fordították. A nagykán elhitte a szellemi vezető rágalmait és már elvette Kaszar hatalmi jelképeit, süvegét és övét. Akkor lépett közbe anyja és megszidta fiát, hogyan merészel a leghűségesebb testvérével így bánni. A családi kötelék és az anyja szava mindennél fontosabb volt Dzsingisz kán számára, ezért bocsánatot kért öccsétől és kivégeztette a hatalomra törő sámánt.
Kaszar nyomában
Miután Dzsingisz kán szövetségeseivel együtt egyesítette a belső-ázsiai lovas népeket, az osztozkodásnál öccsei a mongolok szülőföldjén, az Ergüne-folyó partján kaptak területet. Erre a vidékre a mongolok ősei a türkök elől menekültek. A mongolok szolgálatában állt középkori krónikás, Rasid-ad-din megörökítette azt a történetet, hogy amikor a türkök elfoglalták a mai Mongólia szívét, vagyis az Orhon-völgyet, akkor Dzsingisz kán ősei keletre húzódtak, az Ergüne-folyó partjára, ahol egy szurdokban találtak menedéket. Kis idő múlva megsokasodtak és megerősödtek és akkor kitörtek onnan. Az ősi terület nem kerülte el a nagy birodalomalapító Dzsingisz kán figyelmét és a legelőkben és vizekben gazdag vidéket öccsének, Kaszarnak adta, aki egy palotát emelt ott. A többi testvér is a közelben, vagyis a mongolok bölcsőjéhez közel kapott dús füvű legelőt. Kaszar révén Ergüne az íjászok központja lehet, hiszen immár 800 éve a közelben rendszeres edzésekkel gyakorolták a távlövészetet és talán a mongolok mindmáig leghíresebb távlövője, Jiszünge, Kaszar fia is ott kapta az első leckéket apjától.
Kaszar bátyjától kapott földön várost alapított, mégpedig a Gegen- és az Ergüne-folyó között. Sajnos ma már csak magas földsáncok tanúskodnak arról, hogy itt egykoron pezsgő élet folyt. A régi főbejárat mellett két kőoszlop magasodik, amelyek kínai és mongol nyelven hirdetik, hogy ott élt egykoron Kaszar, a nagy mongol birodalom hadvezére. A város tipikus 13. századi mongol erődítmény, ahol a palotát és lakóit két külső védelmi fal védte az idegenektől. A külső és a belső várost szintén fal választotta el egymástól. Négy kapun lehetett bejutni, a belső és a külső várost kapuk választották el. Mind a négy oldalon volt egy-egy kapu, melyet Kaszar őrei vigyáztak. Sajnos a palotánál még nem végeztek régészeti feltárást, így csak a korabeli leírásokból ismerjük, milyen lehetett a nagyúr egykori központja. A palota környéke szent helynek számít a mongolok számára, a palota előtt felállított kopjafára szent szalagokat, hadagokat tekertek, van, aki pénzadományt helyez el ott, mások pálinkát vagy tejet hintenek a nagy ős szellemének, majd imádkoznak hozzá és kérik jóindulatát.
A hadúr utolsó útja
A történeti források feljegyzéseiből tudjuk, hogy Kaszar államszervezési és katonai ügyekben sokszor vitatkozott bátyjával, Dzsingisz kánnal, egyszer állítólag sógornőjét, Börte nagyasszonyt is megsértette. Nem tudni, hogy a családi viszály, vagy más szempontok vezérelték a nagy íjászt és hadvezért, hogy elköltözzön a neki juttatott területről. A hagyomány szerint Ergünét fiaira hagyta, ő pedig nyugaton, a Kuku-nór táján talált új otthonra, ahol leszármazottjai máig büszkék nagy elődjükre. Nem tudjuk, hogy pontosan meddig tartott a családi viszály, csupán annyi ismert, hogy Dzsingisz kán Kaszart kérte meg, hogy támadja meg az Északi Jin dinasztiát, és az öcs 1215-ben meg is indult az észak-kínai területek ellen és ott nagy sikert ért el.
A híres íjászról az utolsó adat 1218-ból való, ezért a mongol történészek egy része úgy véli, hogy akkortájt halt meg. A feljegyzésekből annyit tudunk, hogy a Sárga-folyó nagy kanyarulatánál virágzott tangutok ellen a mongolok három nagy hadjáratot indítottak, legvalószínűbb, hogy a másodiknál érte Kaszart a halál, van, akik úgy vélik, hogy a testvérek, Dzsingisz kán és Kaszar egyszerre vesztették életüket az Ordoszban, 1227-ben.
A nagy hadvezér vesztét állítólag egy köszvényroham okozta, melyet ugyan kezeltetett egy Li nevű orvossal, de a hosszú hadjárat alaposan megviselte a beteg Kaszart. A Bolor toli krónika úgy tudja, hogy a köszvényes roham mellékhatásai végeztek a nagy íjásszal, akit állítólag a Nagy Hegynél temettek el, emlékét pedig ugyanúgy ápolták, mint a nagyánokét, népe önálló kultuszközpontot alapított, hogy megemlékezzenek ősükről, de Kaszar helyet kapott Dzsingisz kán ordoszi kultuszközpontjában is.
A Kaszarnak emelt szentélyben az őrök áhítattal őrzik az általa használt íjat, nyilat, kardot és más tárgyakat. Az utóbbi években megrendezett íjászversenyeken is ezeket a jelképeket hasznosítják. A Sárga-folyótól északra, Belső-Mongóliában, Darhat Muu minjangat körzetben, Holbogatu járásban, Sine Bulga nevű helyen ma is működik az a szentély, ahol rendszeresen imádkoznak a nagy elődhöz és évente ötször áldoznak neki. Általában huszonhetedikére esik a legtöbb ünnep, legalább is a második, ötödik, hetedik, kilencedik és tizedik holdhónapban. A huszonhetes számot nem tudják pontosan megmagyarázni a kutatók, egyesek úgy vélik, hogy azon a napon halt meg a nagy előd. Mivel a köszvényroham tavasszal vagy ősszel szedi áldozatait, ezért elképzelhető, hogy ötödik hónap 27-én érte a halál. Kaszart tartják ősüknek a horcsinok, akik a középkorban félelmetes íjász hírében álltak. A mai Belső-Mongólia keleti felében élnek és büszkék őseikre és szívesen mérkőznek ma is meg íjászatban más mongol törzsekkel, de külföldiekkel is. Kaszar emléke náluk elevenen él, nemcsak a mongol birodalom egységét jelképező fehér és fekete zászlót imádják, hanem Kaszar tarka lobogóját is, amit fekete és fehér jakszőrből készítenek. A horcsinok külön szentélyt szenteltek neki, ahol az év bizonyos jeles napjain tejet és húst ajánlanak fel számára. Ma is szentnek tartják azokat a fehér lovakat, melyeknek ősapján egykoron a nagy hadvezér ült. A régi sztyeppei hagyomány alapján a nagykán családtagjait is megillette az a jog, hogy fehér lovon közlekedjenek.
Jiszünge köve
A mongolok egykori bölcsője, Ergüne Kaszar után sem maradt híres íjász nélkül, hiszen Kaszar második fia, Jiszüngej a környéken maradt és hol apját, hol a nagy Dzsingisz kánt kísérte el a nagy hadjáratokra. Az egyik legemlékezetesebb esemény az íjászat történetében az volt, amikor az 1224-1225-ös közép-ázsiai portyáról hazatérő Dzsingisz kán letáborozott az Altaj-hegységben egy Bukusz nevű helyen íjászversenyt rendezett. Ezen a viadalon, Jiszüngej 335 aldnyi távot lőtt, ami nagyjából 502 méternek felel meg. A nagykán annyira megörült ennek a rekordnak, hogy kőbe vésette a jeles eseményt. A kő egyben a mongol írás egyik korai becses emléke és sokáig Jiszünge birtokán hevert. 1832-ben találta meg az orosz G. I. Spasszkij és elvitette Szentpétervárra, ma is az Ermitázsban őrzik. A felirat a következőképpen hangzik:
„A szartagulokon aratott győzelem után Dzsingisz kán ünnepséget rendezett a mongoloknak, ahol egy íjászversenyt is rendeztek. A legjobb lövő Jiszünge, Dzsingisz kán unokaöccse volt, aki 335 ald-ot lőtt íjával."