20240618
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2019 december 07, szombat

Attila és a hunok /kordokumentumok/

Szerző: Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila

3.6. A hunok gazdasági élete

A hunok rendkívüli időtartamú létük alatt gazdasági-technikai értelemben is a világ legfejlettebb népei közé tartoztak. Minden bizonnyal ők találták fel az első nyelvet, a magyart, illetve a magyar nyelv elődjét éppen úgy, mint a tüzet (lásd Herodor, i.e. 515), eleinte még jószerivel ők alkották az emberiséget. Ők találták fel az írást, több mint 30 ezer éve (lásd Varga, 2001). Az őskőkor és az újkőkor egyik legfontosabb alapanyaga az obszidián, melynek eddig feltárt lelőhelyei Tarcal, Tokaj környéke és a Hont megyei Csitán község határa. Igen jelentős a sümegi tűzkőbánya feltárása is. A feltárások bizonyítják, hogy ezeken a helyeken „kőipartelepek” voltak, ami a kő tömeges felhasználását bizonyítja. Ez a tény már önmagában is nagy tömegű lakosságot tételez fel (Vértes, 1965). Az ókor híres útjai közül Fényes Elek (1851) szerint az obszidián út, és a sóút is a Kárpát-medencéből indult el, sőt az egyik európai borostyánút, valamint a kagylóút és a selyemút is ide vezetett vagy itt ment keresztül. Az utak összefutása pedig éppen a tömegek által sűrűn látogatott, vagy lakott területet jelenti” (Bárczy, 1999, 11).

Tény, hogy különlegesen igényesen kialakított „hun bronz üstök és fogantyúik…tipikus Belső-Ázsiai fémművészet termékeinek ábrázolásaira bukkantak Kína Ordos nevű körzetétől Kelet-Európáig. Ezek az üstök már újkőkori sziklafestményeken is feltűnnek” (Sinor, 1993, 7). Ami pedig azt jelenti, hogy már i.e. 5 000-ben készítettek hun üstöket, vagyis már léteznie kellett hunoknak is, mégpedig rendkívüli fejlettségű gazdasági és művészeti élettel.

Gyulafehérvár közelében, Kisompolyban (Ampoitában) 1999-ben a gyulafehérvári Nemzeti Múzeum munkatársai páratlan régészeti leletre bukkantak. Az angliai Stonehenge-hez hasonló, hatalmas faragatlan kőoszlopokból álló építményt fedeztek fel, amely nyilvánvalóan Nap-szentélyként szolgált a kora bronzkori napkultusz idején. A Salisbury közelében fekvő Stonehenge szinte a kisompolyi szentély mása: a kizárólag fehér színű kőoszlopokat (menhireket) körben állították fel egy dombocskán. Ilyen méretű kőjel a szárazföld belsejében eddig nem volt ismeretes. A szent körön belül óriási mennyiségű szénre bukkantak. Horea Ciugudean professzor, a gyulafehérvári Nemzeti Múzeum igazgatója szerint a kisompolyi szentély majdnem egy évezreddel korábban keletkezett, mint a Stonehenge-i, tehát i.e. 3000 körül (Magyar Nemzet, 1999 aug. 23) – és ez ismét csak a kárpát-medencei, minden bizonnyal hun-szkíta-magyar kultúra rendkívüli fejlettségét tanúsítja.

A hurri népnek, amely ragozó nyelvet beszélt és Napisten-hitű volt (az i.e. 14. században élt Ethnaton fáraó őseinek fele hurri származású), nevéhez fűződik „a ló, mint a közlekedés és a harcászat előmozdítója, a lovak által húzott harckocsi, a lóháton folytatott hadviselés, a nagyerejű réteges íjak feltalálása, a vágtató lóról hátrafelé nyilazás” – írja Kádár (2000, 82).

Strabón idézi Ephoruszt, aki az i.e. 6. században a szkítákról írta, hogy „a fújtató, a kétágú horgony és a fazekaskorong feltalálója a közülük való Anakaroi volt”. Hésziodosz (i.e. 7. szd.) szerint szkíta találta fel az ércz keverését (Alexandriai Kelemen, I. 75, 132, ld. Télfy János, 125). Aiszkhülösz (i.e. 525-456) azt állítja, hogy „az acél szkíta jövevény az ő világukban”. De nemcsak az, mondja Higinusz (i.e. 31-i.u. 14), mert az ezüst felfedezője is szkíta volt (idézi Sebestyén, 2000, 251).

De így van-e ez valóban? Úgy tűnt, az elmúlt ezer évek, különösen az utóbbi évszázadok porhintése mindezen írásos nyomok ellenére lehetetlenné tette az igazság kiderítését. Azonban a természettudományok haladása váratlan fordulatot tett szükségessé, és egész hamisított világtörténelem-képünk alapvető megváltoztatására kényszerít bennünket. 1978-ban egy hatalmas, alapvető munka jelent meg John Dayton, a londoni Institute of Archeology munkatársa tollából (Dayton, 1978). Az ősi üvegöntés technológiájának vizsgálatából induló kutatómunka hamarosan kiterjedt az üvegöntésben színezésre, a kiöntött üvegek alakjának módosítására használt fémekre, ezek lelőhelyeire, ahonnan már nem volt messze a lelőhelyeket a felhasználási helyekkel összekötő kereskedelmi utak feltárása sem. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a technikai és földrajzi tények éles ellentmondásban állnak egyes régészeti elméletekkel, amelyeket kritikátlanul és vakon fogadtak el évszázadokon át. A kemény földrajzi tények révén fény derült arra is, hogy nem tartható fenn a civilizáció és a technológia Termékeny Félhold-beli eredetének általánosan elfogadott feltevése sem. A szén 14-es izotópja segítségével történő kormeghatározási módszerrel Dayton (1978, 9) arra az érdekes eredményre bukkant, hogy a fémmegmunkálás, a kohászat korábban fejlődött ki azokban a körzetekben, ahol a megfelelő fémek valóban előfordulnak. A fémmegmunkálási technológia ismételten Közép-Európából indult ki, és innen terjedt át Itáliába, a Németalföldre és az ír szigetre.

Vegyük a legfontosabb fémeket, ásványokat. Az arany leggazdagabb lelőhelye Erdély, aztán Núbia, az Urál, és Hamadán. Az ezüsté Erdély, Csehország, Norvégia. Réz – Kárpát-medence, Balkán, Cornwall, Ergani Maden. Ón ezüsttel együtt csak Csehországban fordul elő, és Úr városában éppen ilyet találtak. Kobalt – Kárpát-medence. Arany-ezüst ötvözet – Erdély, Balkán. Bizmut – Csehország. Antimon – Kárpát-medence, Törökország, Perzsia. Arzén – Csehország, Kaukázus. Króm – Görögország, Törökország. Mangán – Milos, Ciprus. Vanádium – Ciprus. Ametiszt – Kárpátok. Jáspis – Kárpátok. A vas, a cink, a nikkel eléggé általános előfordulású. Dayton vizsgálatainak eredménye, hogy nem a Közel-Keletről indult a fémipar, hanem fordítva, a Kárpát-medencéből ered, vagy még Csehországból vagy Cornwall-ból, és innen szóródott szét a Közel-Keletre.

A hazai kutatások megerősítik, hogy az ókori kohászat és a fémfeldolgozás Európában a Kárpát-medencében alakult ki. Ezt a feltevést támasztják alá az újabban feltárt ásatási leletanyagok. Innen, a Kárpát-medencéből terjedhettek el a kohászat és a fémfeldolgozás termékei folyami utak révén keletre és nyugatra, valamint a Földközi-tengeren uralkodó széljárások felhasználásával tengeri úton tovább, kelet felé és délre. A Kárpát-medence a legrégibb érclelőhelyek és fémkohászati telephelyek vidéke. Miske Kálmán szombathelyi régész a századforduló táján közvetlenül a mai osztrák-magyar határon fekvő Velemszentvidéken végzett szakmai körökben nagy feltűnést keltő kutatásainak eredményeit szerencsére német szakfolyóiratokban is közzétette (Miske, 1904, 1929). Bebizonyította, hogy a Közép- és Nyugat-Európában igen kiterjedt területen előkerült, a külföldi múzeumokban gyűjtött öntvények túlnyomó része Magyarországról, Velemszentvidékről származik. A bizonyításra az adott módot, hogy egyedül Velemszentvidéken alakult ki a szokásos ón-réz ötvözettel készülő bronztárgyak helyett antimon-ón ötvözetből antimonbronz-gyártás. A Kárpát-medence nyugati részén a rohonci hegység rézben gazdag, és a közelben fekvő Szalónak olyan gazdag antimonban, hogy ma is üzemel az antimonbányászat. További bronzkohászati telepeket tártak fel Lengyelben (Tolna megye), Bodrogkeresztúron, Tiszapolgáron, Nagybánya környékén, Bleiberg-ben (Ausztria déli részén), a cseh-német Érchegységben és a Harzban. Ezek alapján nemcsak Dayton, hanem Philips (1980) is arra a következtetésre jutott, hogy a bronzkori kohászat bölcsőjét nem a Közel-Keleten, hanem a Kárpát-medencében kell keresni (3. ábra). A tudományos világ lépésről lépésre tisztázza, hogy a fémekről elnevezett világkorszakok egyre bizonyosabban a Kárpát-medencéből indultak el. Az első ismert ércfeltárások jó része itt történt, majd később a csatlakozó Cseh medencében és a mai Ausztria déli részén – ismerteti tanulmányában Bárczy (1999).

„N. Würm bizonyította (1961), hogy a Kárpát-medencében a gabonafélék kinemesítése az őscirokból i.e. 6-5000 években már befejeződött. Állítását igazolják a gabonatermesztéshez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárása és kormeghatározása. Valószínű, hogy a kerék felhasználásával készült kocsi is a Kárpát-medencéből származik. A szekérmodellek Kárpát-medencebeli lelőhelyei Budakalász, Szamosújvár, Novaj, Gyulavarsánd, Herpály. Megjelenési idejük i.e. 2000-1600 között.” (Bárczy, 1999). (Vagyis a hurri harckocsik előtt – GA). „A legősibb Kőrös-kultúra, majd a Vincsa-kultúra és még délebbre a karanovoi kultúra ember-milliókat képvisel. Ez a sorrend egyúttal a kezdeti kultúrák terjedésének irányát is mutatja. Az európai népek tanítómesterei a Kárpát-medencei műveltségek voltak.” (Bárczy, 1999).

3.7. A hun-magyar folytonosságról.

 

Először is a két népnév viszonyát kell tisztáznunk. Melyik volt előbb? Milyen időbeli, okságbeli, történelmi és tartalmi viszony áll fenn a két népnév között? Kiindulásul választhatjuk nemrég felszínre bukkant őskrónikánkat, az „Üngürüsz történetét” (1978, 5), csonkított kiadásban a Tarih-i Üngürüszt (1982, 38). Ebben a két név viszonyáról ez áll: „A krónikás szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott. Mivel Hunor neve később Hüngürüszre változott és Nemród halála után Hunor egész népével (Szkítiába – GA) költözött…Midőn Nemród meghalt, Adzsem (Perzsia) trónjára egy másik padisah (király-GA) került. Azt a vidéket pedig (melynek Hunor volt a fejedelme), Dzsiddija (Szkítia-GA) tartománynak nevezik…” Úgy tűnik előbb volt a Hunor név, az ősatya neve, de ahogy az ősatya utódai nemzetté sokasodtak, időközben az ősatya neve Hüngürüszre – fígyelem! Hüngürüszre, és nem Üngürüszre – vagyis ha a törökös írásmódot leszámítjuk, Hungárusra és nem Ungárusra! – változott. A kérdés csak az: hogyan és miért lett a Hunor névből hungár népnév? Hogyan, mi módon, miért változott át a szentként tisztelt ősatya neve? A szent, szentsége folytán szent és sérthetetlen – vagyis maga a szentség az örökké épen, eredeti formájában fennmaradást kellett volna jelentse. Hogyan lehet az, hogy éppen a hunoknál, akiknél az ősök tisztelete a legszorosabban összeforrott a szentséggel, az Istennel, saját népnevüket (hun) mégis megváltoztatták? Igaz, e változás nem számolta föl az eredeti nevet. Megmaradt a Hunor névből a „Hun”, csak éppen kiegészült, mégpedig egy „Gár” taggal. Világos, mint a Nap, hogy ennek a „Gár” szónak jelentése ugyanolyan szent és isteni kell legyen, mint Hunor neve a hunok számára, ha egyszer bekerült a szent „Hun” név mellé. De vajon létezhet-e bármi is, aminek szentsége, isteni mivolta felérhet a szentként, a legfőbb szentségként tisztelt ősatya szentségével?

Vegyünk fígyelembe még egy körülményt. Hunor népe Szkítiába költözött, és ott a nép nevéről nem esik szó, ami annyit jelent, hogy a nép neve maradhatott a hun név. Hol és mikor változott át a hun népnév hungár-rá? Az Üngürüsz történetéből erre, ha közvetve is, választ kapunk. Az üngürüsz-hungárus nép a Kárpát-medencei nép. Az a nép, amely az őshazában lakik. Abban az őshazában, amelyre a Csodaszarvas-monda irányul, az a monda, amelyben isteni erők késztetik a Kárpát-medencei hun-magyar népeket, hogy költözzenek vissza a Kárpát-medencébe, és állítsák vissza a hun-magyar nép rendjét. Így észrevétlenül rábukkanunk arra az isteni tényezőre, amit kerestünk. Az isteni erők ugyanis egyértelmű és szoros kapcsolatban állnak a Kárpát-medencével. A Kárpát-medencére irányulnak, az a vonzásközpontjuk, amely tízezer éveken át tartó népvisszavándorlások isteni életközpontja. A „Gár” szó jelentésének, isteni jelentés-töltésének, szent értelmének tehát a Kárpát-medencével kell kapcsolatban állnia. De segít-e nekünk ez az újabb előrelépés? Ha minden felbukkant tényezőt fontolóra veszünk, észre kell vegyük, hogy a megoldás ott fekszik immár elérhető közelben előttünk. Keressük a „Gár” szó szent jelentésű összefüggését, és találtuk a Kárpát-medencét. Lehet, hogy e kettő között áll fenn a szent kapcsolat? Lehet, hogy a „Gár” és a Kárpát-medence egy és ugyanazon szent összefüggés hordozói? Lehet, ha megvizsgáljuk a Kárpát-medencét, és a Kárpát-medence nyelvi alakját. A Kárpát-medence rendkívüli, kör-alakú képződmény. A világon nincs párja. Az ősműveltség középpontja, ércekben, gabonában szokatlanul, rendkívülien gazdag. Erre utal Pannónia neve is, ami – a Pannónia nevet adók nyelvén, latinul – „kenyerest” jelent (Tarih-i Üngürüsz, 1982, 98). Rendkívüli természeti kincs, a Föld legrendkívülibb kincse egy nép otthona számára. Mi más fejezné ki az e tények iránti megbecsülést jobban, mint a felismerés, hogy a Kárpát-medencét isteni erők alakították ki és tüntették ki rendkívüli gazdagsággal, kultúra-alkotó természeti kincsekkel, állam-alkotó egységre kialakított köralakú védőgyűrűvel? A Kárpátok köralakú hegyláncai természetes egységet teremtettek lakói számára, és így az itt lakók egységessé, néppé szerveződését hihetetlen mértékben megkönnyítették.

A Kárpátok hegy-körének adományai jószerivel felbecsülhetetlenek. És itt a kör-alak képe is kiugrik. Az itt lakó népnek az együttélés évszázadai, évezredei alatt fel kellett ismernie, hogy köralakú természeti védőbástya veszi körül, s amikor erre ráébredt, ebben az isteni akaratot érzékelte. Nem tudjuk, mikor kapta a Kárpátok a nevét, de a magyar néptől kellett kapnia, mert szótövében a Kör neve rejlik, a körgyűrű alakú hegységet írja le a név. A kör pedig minden lehető mértani idom között a legtökéletesebbként, a legszentebbként volt ősidőkben számon tartva. A Napot tisztelő hunoknál különösen erős lehetett a kör tisztelete, hiszen a Nap maga is kör-alakú az égen. Így a kör-alakú védő-hegység egyben a Napisten megtestesítője is lehetett a hunok számára. És ehhez még adjuk hozzá, hogy a hunok, a szkíta-magyar ősnépek azok, akik az égből kapják a királyságot a szkíta eredetmonda szerint (GKE, 1990), és a királyság szent jelképe a korona, a kör-anya jelképes alakja, az égből alászállva. A korona és a királyság (két „kör” szótövű szó!) feltalálói tehát csakis napistenhitű népek, a hun-magyar nép lehetett. És valóban, bár sok nép vette át a korona viselésének szokását, mind a mai napig egyedül a magyar népnek van Szent-Korona tana, amely egyben az államalkotó égi erőnek is hordozója. Ha így volt, akkor a Kárpátok neve valóban rendkívüli szentséget hordozhatott. És ha rendkívüli szentséget hordozott, aminek vállalását tudatosítani akarta ez a nép minden egyes tagja önazonossága szintjéig, akkor tényleg indokolt lehetett a nép szent ősatyjának neve mellé tenni a vállalt sorsot, a vállalt hivatást kifejező „kör”, „kir”, „kár”, „gár” szót! A hungár nép tehát a Kárpátok névadója (ami önmagában igazolja őslakosi mivoltát!), és egyben királyi nép. Valóban, ezt igazolja, hogy a hun-magyar népcsalád az egyetlen a világon, amelynek „királyi” melléknevű népe lenne! Világszerte feljegyezték a királyi szkíták tetteit, kimagasló kincsei ők a történelemnek. Valaha a királyi szkíták, a székelyek népe az egész Kárpát-medencét lakták, tehát a történelem igazolja logikai-nyelvi levezetésünket. A „hungár” népnév általunk adott megfejtése: hun-kár, kárpát-medencei hun, de egyben királyi hun, koronás hun.

Érvelésünket, a hungár népnév megfejtését alátámasztja, hogy „a „Hunkár” szó emberemlékezet óta török-perzsa nyelveken használatos. A konstantinápolyi császári udvarban Hunkár a címe és méltóságbeli rangja az Ozmán uralkodónak. A Dictionaire turc-arab-persen szótárban (Zenker, Johnson, Barbier de Meynard) a hunkár jelentése: király, szuverén méltóság. Togrul bég a Hunok királyi törzséből eredett. E hagyomány említi; máig él a török szultán Hungár nevében. A Hunkár szó „király, török uralkodó” jelentéssel bír. Török köznépnél Hunkarem megszólításkor Uram, turkomanoknál “Majarem” annyi mint “Uram”, minek megfelelően Bölcs Leo bizánci császár „elevtherosz” jelzővel illette Árpád népét, akárcsak Herodot a királyi Scythákat.” (Némethi, 1925, 20).

Hungár népnevünkben a Kárpát-medencei őshaza melletti szent elkötelezettségünk fejeződik ki. Itt, ebben az őshazában nyugszanak őseink. Őseink, elődeink szent emléke és hazánk, őshazánk szentsége összetartoznak, mert mi itt a Kárpát-medencében őshonosak vagyunk. Szent hivatásunk, népnevünkbe foglalt kötelezettségünk, hogy ez a szent őshazát megvédjük, hozzá ragaszkodjunk, szent hagyományainkat ápoljuk, őseink történelmét, és újabb történelmünket megismerjük és sorsunkat őseink akaratával egyező irányba fordítsuk.

 

Irodalom

Adler, A. 1971, Suidae Lexicon, Lexicographi Graeci, I. 4, Verlag R. G. Teubner, Stuttgart, p. 262.
Anikovich, M. V. 1999, O migratsiakh v paleolite. Stratum Plus, 1, pp. 72-82.
Badiny Jós Ferenc, 1996, Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig. Orient Press Kft, Budapest,
Bakay Kornél, 1997, Őstörténetünk régészeti forrásai I, Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc.
Bakay, K. 1999, Előszó, Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció, Gede testvérek, Budapest, 5.
Bakay Kornél, 2003, „Hallotad-e hírét Atilla kerálnak, Isten ostorának?" KAPU XII. évf. 2003. 06-07, 41-45.
Bárczy Zoltán, 1999, Újabb adatok a Kárpát-medence bronzkori kohászatáról. Turán II/2, 11-16.
Bóna István, 1993, A hunok és nagykirályaik. Corvina, Budapest.
Brown, 2003, Neanderthals and Modern Humans in Central and Eastern Europe, www.neanderthal-modern.com/ceeurope.htm
Cudworth, Ralph, 1678/1964, The True Intellectual System of the Universe. Faksimile-Neudruck der Ausgabe von London 1678. Stuttgart-Bad Cannstatt 1964, Friedrich Frommann Verlag (Günter Holzboog), pp. 7-19.
Diogenes Laertius, cca. B. C. 200/1958, Lives of Eminent Philosophers, transl. R. D. Hicks, Cambridge, MA., Vol. I, 3.
Dodds, E. R. 1951, The Greeks and the Irrational. University of California Press, Berkeley, 146.
Dömötör Tekla, 1993, Hungarian Religion, In: The Encyclopedia of Religion, Editor in Chief M. Eliade, Macmillan Publ. Co. New York, 6: 530-531.
Fényes Elek, 1851, Magyarország Geographiai Szótára, Budapest.
Flavius, Josephus, 1957, Jewish Antiquities I-IV. With an English translation by H. H. J. Thackeray, M. A., The Loeb Classical Library. In nine volumes, Cambridge, Massachusetts, Harvard Universitsy Press.
Gáboriné Csánk Vera, 1980, Az ősember Magyarországon. Budapest.
Gnoli, G. 1993, Magi, in: The Encyclopedia of Religion, M. Eliade, Editor in Chief, Macmillan Publ. Co. New York, 9: 79-81.
Grandpierre, A. 2001, Püthagorász és a szkíták: a lélekhit és a nyugati civilizáció fordulópontja. Magyar Demokrata, 2001. augusztus 9. és augusztus 16.
Grandpierre Atilla, 2002, Az Élő Világegyetem könyve, Válasz Könyvkiadó, Budapest.
Grandpierre K. Endre, 1990, Aranykincsek hulltak a Hargitára. A magyarok eredete a Tarih-i Üngürüsz tükrében. Népszava, Budapest.
Grandpierre K. Endre, 1995, Hol van a magyar őshaza? Történelmünk Központi Titkai, 2. Szám.
Grandpierre K. Endre, 1996a, Mióta él nemzet e hazán? Történelmünk Központi Titkai sorozat, 3. Szám.
Grandpierre K. Endre, 1996b, Tízezer évi küzdelem hazánk megmaradásáért. Történelmünk Központi Titkai sorozat, 6. Szám.
Grandpierre K. Endre, 1996c, A magyarság őseredete. Történelmünk Központi Titkai sorozat, 8. Szám.
Grandpierre K. Endre, 1997, Istennyomok hét ölnyi por alatt. Amit a magyar ősvallásról tudni kell. Történelmünk Központi Titkai sorozat, 10. szám, I. rész. A Magyar Nemzeti Egyház kiadása.
Hauser Arnold, 1930, A művészet és irodalom társadalomtörténete. Gondolat, Budapest.
Hawkes, Woolley, 1969, Prehistory and the beginnings of Civilization, London, 244.
Herodor, i.e. 515, idézi Télfy János, Magyarok Őstörténete. Görög források a Scythák történetéhez. Pest, 1863/Budapest, 2002, Kiadja Lauffer Vilmos, 23-ik töredék, 4.
Humbach, H. 1978, Mithra in India and the Hinduized Magi, in Études mithraiques, ed. by J. Duchesne-Guillemine, Tehran and Liege, 229-253.
Kádár István, 2000, Kozmikus tudatosság a Kr. e. XIV. században, Ehnaton. Turán, III/3, 82-90.
Keresztesi József, 1844, A magyar nyelv eredete. Pozsony.
Kirk, G. S., Raven, J. E., Schofield, M., 1998, A preszokratikus filozófusok. Atlantisz, Budapest, 38.
Lenormant, Francois, 1877/1999, Chaldean Magic. Its origin and development. Samuel Weiser, Inc., York, Beach, Maine, 113.
Lipták Pál, 1961, Germanische Skelettreste von Hács-Béndepuszta aus dem 5. Jh. U. Z. Acta Arch. Hung. 13, 1961, 231-246.
Lukács Béla, 2003, Outline of History of the Carpathian Basin, http://www.rmki.kfki.hu/~lukacs/hungaria.htm
Marcellinus, Ammianus, 1916, reánk maradt történeti könyvei, ford. Pirchala Imre, I. kötet, kiadja a M. Tud. Akadémiának Classica-Philologiai Bizottsága, Franklin Társulat, Budapest.
Marjalaki Kiss Lajos, 1928, A magyarok eredete. Budapest.
Miske Kálmán, 1904, Die Bedeutung Velem St. Veist als prehistorischen Guss-Statte mit Berucksichtigung der Antimonn-Bronzfrage. Archiv für Anthropologia. Neu Folge Braunschweig 2. k. 2. a. 124-128.
Miske Kálmán, 1929, Bergbau, Verhüttung und Metall-verbreitungswerkzeuge aus velem St. Veit (Westungarn). Wiener Prahistorischen Zeitschrift 16, 16, 81-94.
Mitológiai Enciklopédia (a Mifi narodi mira, szerk. Sz. A. Tokarev, 1980-1982 alapján), 1988, Gondolat, Budapest, II. köt., 134. l.
Modi, J. J.: A hunokról akik meghódították Indiát. Mi volt a hunok vallása? Kéziratból fordította: Zajti Ferenc, Budapest, 1926, 11. l.
Némethi Kálmán, 1925, Hun-történelmi örökségünk. Kiadja: Némethi János, Budapest.
North, J. A. 1996, Pontifex, Oxford Classical Dictionary, S. Hornblower, A. Spawforth, eds., Oxford-New York, Oxford University Press, 1219.
Orbán Balázs, 1868-1873, Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I-VI. kötet. Pest.
Philips, P. 1980, The Prehistory of Europe, London.
Poikalainen, V. 2001, Paleolithic Art from the Danube to Lake Baikal, Folklore, electronic journal, Vol. 18&19, http://haldjas.folklore.ee/folklore/vol18&19/paleoart.pdf
Redards, G. 1965, Mager, Lexikon der Alten Welt, Artemis Verlag, Zürich und Stuttgart, 1809.
Richards, M. P., Pettitt, P. B., Trinkaus, E., Smith, F. H., Paunovic, M., Karavanic, I. 2000, Publ. Natl. Acad. Sci. 97, no. 13, June 20, 2000, 7663-7666
Rudgley, R. 2002, A kőkor elveszett civilizációi. Gold Book.
Russell, Bertrand, 1994, A nyugati filozófia története. Göncöl Kiadó, 25 o.-tól.
Szentkatolnai Bálint Gábor, 1901, A honfoglalás revíziója. Kolozsvár.
Stanley, T. 1651/1731, Historia Philosophiae. Vitas, Opiniones, Resque Gestas, et dicta Philosophorum Sectae cujusvis complexa, Tomus Tertius, Venetiis, Apud Sevastianum Coleti. Superiorum Permissu, Ac Privilegio. 270.
The Historical Atilla, by Denis Sinor, in: Atilla. The Man and his Image. Ed. By Franz H. Bauml, Marianna D. Birnbaum, Corvina, Budapest, 1993.
Strabón, kb. i.u. 7/1977, Geógraphika. Gondolat, Budapest, 318-319. l.
Tarn, W. W.: Hellenistic civilisation, 3rd ed., London, Edard Arnold & Co., 1952
Télfy János, Magyarok Őstörténete. Görög források a Scythák történetéhez. Pest, 1863/Budapest, 2002, Kiadja Lauffer Vilmos, 23-ik töredék, 4.
The Oxford English Dictionary, 1989, Magian, Magus, 2nd ed., prepared by J. A. Simpson, E. S. C. Weiner, Clarendon Press, Oxford, IX: 185, 202.
Trinkaus, Eric, 2003a, Ősi embercsontok Romániából, Magyar Nemzet, 2003 szeptember 24, 15. oldal
Trinkaus, E. 2003b, Earliest Modern Humans Found in Romanian Cave,
http://story.news.yahoo.com/news?tmpl=story&u=/nm/20030922/sc_nm/science_humans_dc_1
Trinkaus, E. et al., 2003c, Proceedings of the National Academy of Sciences
Trinkaus, E. et al., 2003d, Journal of Human Evolution
Underhill et al., 1997, Genome Research, Vol. 7, p. 996.
Üngürüsz története, Iszkender legenda, 906/1526, ford. Blaskovics József, kézirat, 1978. Torzított kiadása: A magyarok története. Tarih-i Üngürüsz. Madzsar tarihi. Ford. Blaskovics József, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982.
Varga Csaba, 2001, Jel jel jel. Az ABC 30 000 éves eredete. Fríg Könyvkiadó, Piliscsaba.
Varga Csaba, 2002, A halhatatlan és változatlan jel, Szakács Gábor interjúja. Magyar Demokrata, 2002/13, március 28, 18-19.
http://www.varga.hu/IRASTORTENET/IDO_ES_ABC/IDO_ES_ABC.htm
Vértes László, 1965, Az őskor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon.
Würm, N. in Lamb, L. L. 1961, Climatic change within historical lime, Acad. Sci. 1961/1.
Zeller, Eduard, 1963, Outlines of the History of Greek Philosophy. London, Routledge and Kegan Paul Ltd, 1963, 33.


A rovat további cikkei: Őstörténet-kutatásunk titkai »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások