Később arról is beszámoltunk, hogy a tavaly novemberben megjelent könyvet fő terjesztője, az Amazon angol, német és francia központi elosztója elérhetetlenné tette azzal, hogy az kifogyott. Máshol csillagászati árért adták volna el. De most megcsíptük a kötetet, és azt itt egy kisebb sorozatban ismertetjük.

Miközben csak reméljük, hogy a „tolerancia bajnokai", epithethon ornansszal felkent ellenségeink ugyanolyan nagy elánnal rohannak e könyvismertetés védelmére, mint ahogyan a nyugati világ tette a szólás szabadságának zászlaja alatt masírozva a Charlie Hebdo vicclap gyilkos retorziót kiváltó gyűlöletkarikatúrái esetében.

Nézzük tehát a 457 oldalas kötetet, kezdve annak dedikálásával, mely így hangzik:

„Németországnak.

Azon németeknek, akik még mindig németek akarnak maradni. Az emberiségnek."

Most pedig jöjjenek szemelvények úgy, hogy sorba megyünk a könyvön.

Kezdjük a 9. oldallal (az idézetekből csak a pontos forrásmegjelöléseket hagytuk ki a rövidség kedvéért):

A II. világháborúról szóló három legismertebb munka Eisenhower tábornok Keresztes háború Európában; Winston Churchill A II. világháború és De Gaulle tábornok Háborús emlékiratai. E három munka egyetlen szóval nem említi a gázkamrákat.

Eisenhowever munkája 559 oldal hosszúságú. Churchill II. világháború című hat kötete 4448 oldal terjedelmű, és de Gaulle háromkötetes Háborús emlékiratai 2054 oldalon jelentek meg. E hatalmas terjedelmű, 1948 és 1959 között megjelenő munkákban – amelyek összesen 7061 oldalt tesznek ki (a bevezetések nélkül) - sem a náci „gázkamrák", sem a zsidók „népirtása", sem a háború „hatmillió" zsidó áldozatáról nincs egyetlen szó sem.

De mielőtt továbbmennénk, röviden a „náci" szóról. A „náci" olyan politikai jelző, amelyet Konrad Heiden zsidó újságíró, a Szociáldemokrata Párt tagja talált ki az 1920-as években azért, hogy a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot és a nemzetiszocializmust feketítse be... A kifejezést a nemzetiszocialisták degradáló jelzőnek tekintették, és azt szinte kizárólag csak marxista agitátorok használták. Jellemzően a „náci Németország" és a „náci rezsim" kifejezéseket a Németországból kivándorolt zsidó emigránsok népszerűsítették...

A hatmilliós számot az európai zsidók állítólagos szenvedésével kapcsolatban használták, és az a komolyabb észak-amerikai újságokban jelent meg legalább 1915-től kezdve... A „holokauszt" kifejezést ebben a szövegkörnyezetben már 1936-ban használták (mint a New York Times tette azt 1936. május 31-én).

A 10. oldalon található szöveg után ugorjunk a 19. oldalra, ahol ezt olvassuk: 1944. április 5-én Pohl SS-tábornok Himmler részére összegzi Auschwitz három táborában lévő foglyok számát. A szám 67 000. Hogy ezt a viszonylag kis számot miként tudták öt év alatt 4 millióra felfújni, ahogyan azt eredetileg állították (amit most 1 millióra csökkentettek), az érthetetlenséget súrolja.

1943. augusztus 30-án Cordell Hull amerikai külügyminiszter ezt írta William Standleynek, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének: „... nincs elegendő bizonyíték arra, hogy indokoltan lehessen állítani a gázkamrás kivégzéseket."

Ugyanezen az oldalon lejjebb:

Höss – aki 1940 és 1943 között Auschwitz parancsnoka volt – vallomása után azt állította, hogy olyan számú elgázosított emberről vallott volna, amennyiről csak akarták: hát persze, aláírtam egy nyilatkozatot, amely szerint két és fél millió zsidót öltem meg. De azt is mondhattam volna, hogy ötmillió zsidót. Nyilvánvalóan vannak olyan módszerek, melyek révén bármilyen vallomás kicsikarható függetlenül attól, hogy az igaz vagy sem.

A 33. oldalon a szerző azt írja, a zsidók sokasága hazudta, hogy koncentrációs táborban volt, mert akkor a német kormánytól kártérítést kapott.

Menuhin könyve kifejezetten szórakoztató. A figyelem lankadatlan fenntartásáról remekbe szabott betétekkel is gondoskodik. Eredeti újságcikkek másolatával, jópofa könyvek borítójának fotóival (mint a „Holokauszt-túlélő szakácskönyve – receptek, amelyeket élvezni fog" című könyvé).

Az előbbire példa a Courier-Mail című ausztrál napilap 1945. október 18-i számából vett cikk, amely főcíme: „Élő zsidókat hajítottak betonkeverőbe". A cikk vastag betűs összefoglalója („lead"-je): „Németországban egyes zsidókat élve dobtak a nácik forgó betonkeverőkbe" (37-ik oldal), ami után (38-ik oldal) egy karikatúra látható, amint három ember nézi a tévét. A karikatúra szövege: „...És azután a nácik a gyenge, öregecske zsidókat arra kényszerítették, hogy lehúzzák magukat a vécén... egymillió fulladt meg ily módon...). 

2. rész

Mielőtt folytatnák Gerard (ejtsd „Zsérár") Menuhin holokauszttagadó könyvének ismertetését, egy pár mondat a merő véletlenből az épp most is folyó holokauszt-emléknapokról. Csak tiszta forrásból idézünk ezúttal is: a Népszava tegnapi, azaz január 28-i számának címoldaláról egy olyan fotóval illusztrált rövidhírről, amely ezt a falrengető címet kapta: „Holokauszt-emléknap az aktualitások jegyében".

Amire nyilván minden olvasónk felkapja a fejét, hogy megkérdezze: micsoda? Mert ekkora marhaságokat csak a holokauszttal kapcsolatban lehet leírni. Hiszen mint tudjuk, és mint Gerard könyvében is olvasható, nincs olyan nap, hogy a zsidók által totálisan uralt médiában ne lenne a holokauszt valamilyen „aktualitás" miatt éppen „aktuális". Amolyan breaking news: hol egy nácikok által elrabolt festmény csodálatos előkerülése, hol Hitler bajsza egy darabjának megtalálása, hol ... adja az aktualitást.

Most nézzük, milyen aktualitást kerít a zsigerzsidó, exkomcsi párttag főszerkesztő, Németh Péter pofára sem kisgazda lapjának szövege. Ezt: „Az antiszemitizmus elleni harc nemcsak a zsidó emberek ügye, hanem globális kihívás, s a harcot mindenkinek vállalnia kell – mondta a nemzetközi holokauszt-emléknapon az izráheli nagykövet. (Mármint Ilan Mor a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont és az izraeli nagykövetség által szervezett eseményen.) Azt mondta: „nem küzdhetünk olyasmi ellen, amit nem értünk". Majd így folytatta: „ezért az első feladat az antiszemitizmus okainak megértése". Nem térünk magunkhoz. Több ezer éves aktualitás, amit a zsidók ma sem értenek – mímelik. Pedig milyen egyszerű lenne. Nézzen körül Mor állomáshelyén. Nem látja, hogy a magyaroknak miért nincs bajuk a svábokkal, horvátokkal, szlovákokkal, románokkal és más, itt élő kisebbségekkel? Tényleg nem akarja megérteni?

Akkor vegye elő a holnapi, zsidók által irányított külföldi napilapokat és nézze meg azokat a cikkeket, amelyeket Magyarországról írnak totálisan egybehangoltan arról, hogy populizmus, autokrácia, migráns- és idegengyűlölet stb. (amely utóbbi kettő úgy terjed az eddig fasza helyeken - Németország, Svédország, Ausztria és egyéb, megfélemlített árja országokban -, hogy lassan képesek lesznek leelőzni bennünket.) E cikkekben mindazok, akiket tőlünk megszólaltatnak vajh' melyik etnikai körből vétetnek? A horvátból, a svábból, a bunyevácból, a...? Egy fenét. Mind zsidó. De mind.

Hát ezért utálnak benneteket, te magad totál kreténnek tettető Mor.

Na, akkor menjünk tovább, és nézzük meg a „Mondd el az igazat, és szégyenítsd meg az ördögöt!" című könyvet, és annak is a 45. oldalát, ahol Gerard haver arról a témáról ír, amelyet fentebb megpendítettünk. Arról, hogy minden nap a zsidó média előrángat valami Hitler-lótúrót. Szóval:

„Add meg nekünk a mindennapi Hitlerünket", könyörög az átnevelt Gutmensch (laposkúszásban) /az angol szövegben lévő német Gutmensch szó „jóembert" jelent/, miközben lenyűgözve néz zsidó gazdáira. Azután itt jön a dolog annyira biztosan, mint ahogyan a tojás az tojás, hogy legalább egy német tévécsatorna az este folyamán valamilyen „dokumentum"műsort vagy dokudrámát vagy fikciót mutat be ahhoz a sorstól súlyos tizenkét évhez kötődően.

Menuhin ezután felsorol néhány ilyen médiumot, mint a kölni migráns-erőszakorgia után ötnapos hallgatásba burkolódzott ZDF közszolgálati tévéállomás vagy az N-24 hírtévé.

Most pedig ugorjunk át a 110. oldalra, ahol ezt olvashatjuk:

Hitler bizalmatlansága a zsidókkal szemben nem volt monolitikus, hanem átfogó. Miközben értékelte sofőrjét, Emil Maurice-t és dr. Blochot, a linzi családi orvost, de megértette azt az idegen, démoni erőt, amely uralni akarja a világot.

És a következő oldalon:

Hitler célja az volt, hogy olyan stabil és kompetens kormányt hozzon létre, amelyet nem lehet megbuktatni minden parlamenti ülés alkalmával; hogy teljes foglalkoztatottságot érjen el és mindenkinek legyen elegendő ennivalója, fedél a feje fölött és ruhája, miközben elutasította a haza ellenségeit és azokat, akik álnok hajlamokat mutattak; hogy megszabadítsa Németországot a versailles-i szerződés valamennyi olyan pontjától, amely korlátozta a nép és az állam szuverenitását; hogy szabadságra és önbizalomra nevelje az ifjúságot és felelősséget érezzen az egész nép iránt; hogy biztosítsa Németország létét és államiságát a szomszédos államokkal kötött kereskedelmi és barátsági szerződésekkel, és Nagy-Britanniával baráti és a közös érdekeken alapuló paktummal.

A 117. oldal alján ezt olvashatjuk:

A propagandagépezet leginkább a zsidók kezében van, akik a rádió, a film, a napi és az időszaki sajtó csaknem száz százalékát irányítják. Noha ez a propaganda rendkívül durva és Németországot a lehető legfeketébbre festi, ez mégis rendkívül hatékony, mivel a nyilvánosság teljes mértékben tudatlan és semmit nem tud az európai helyzetről.

Mondanunk sem kell, hogy Menuhin ezt nem a mai helyzetről írja, amikor ugyebár a németek (még) fasza gyerekek, hiszen egy részük azelőtt, mielőtt felhajtana egy-két deci schnapszot a helyi Kneipében, a teljes agymosás állapotában kéri a napi holokrumpliját és -süteményét. Hanem idéz. És nem fogják kitalálni, kit. A washingtoni lengyel nagykövetet, Jerzy Potockit, aki 1939. január 12-én merte leírni azt, amit olvastak.

Ezután ugorjunk a 154. oldalra, ahol ez áll:

Ami fontosabb:a világ zsidósága (New York-i bázissal) 1933. január 30-án kereskedelmi háborút hirdetett meg Németország ellen és egyben meghirdette a német áruk bojkottját pusztán néhány héttel azután, hogy az NSDAP /Nemzetiszocialista Német Munkáspárt/ hatalomra került („Júdea háborút hirdet ki Németország ellen" – olvasható a Daily Express szalagcímében, amelyre Németország logikusan április 1-jén a „Kauft nicht bei Juden"-nel /"ne vásárolj zsidónál"/ (eredetileg egynapos bojkott) válaszolt.

Értik?!

Álljunk csak meg egy szóra!

Te kisiskolás, te anya, apa, te nagypapa és nagyanya, értitek? A Kauft nicht bei Juden tehát nem német kezdeményezés volt, hanem a német kormány egészséges visszacsapása. (Ha valaki most az Újszövetséggel jön, hogy tartsd oda a másik orcádat, azt vagy menten pofon kéne vágni, vagy azt mondani neki, hogy te kretén, Hitler nem volt akkora hülye, minthogy bevette volna, amit egy Várszegi Asztrik vagy Erdő Péter mondott volna neki, ha e díszzsidók akkor röföghettek volna Adolfunknak.)

Szóval itt történelmi lecke folyik fiúknak - és lányoknak, tegyük gyorsan hozzá, mielőtt genderizmus miatt elkárhoztatnak bennünket a liboldók.

És most folytassuk ugyanarról az oldalról:

Csupán néhány héttel azután, hogy Hitler 1933. január 30-án hatalomra került...

3. rész

„Csupán néhány héttel azután, hogy Hitler 1933. január 30-án hatalomra került. egymással versengő zsidó erők, amelyeket Stephen Wise, az Amerikai Zsidó Kongresszus elnöklő rabbija vezetett; Louis Untermeyer polgárjogi keresztesvitéz és a harcos Zsidó Háborús Veteránok igen hatékony bojkottot kezdeményezett a német áruk és szolgáltatások ellen. Mindegyikük a bojkottot a saját módján nyomta, de ugyanakkor egy olyan egyesített náciellenes koalíciót hoztak létre, amely halálos gazdasági ütés mérésére volt képes arra a náci pártra, amely politikai felívelését szinte teljes mértékben azon ígéreteire alapozta, hogy talpra állítja a terhek alatt nyögő német gazdaságot" – idézi Gerhard Menuhin a Jewish Virtual Libraryből vett forrását.

Majd ismét idéz, ezúttal a zsidó Dr. Conrad Alberti-Sittenfeldet, aki a Gesellschaft nevű magazin 1899. 12-ik számában írta ezt:

A legveszélyesebb zsidó tulajdonságok egyike a brutális, közvetlen intolerancia. Rosszabb zsarnokság nem gyakorolható annál, mint amit a zsidó klikk gyakorol. Ha valaki e zsidó klikkel szembe akar fordulni, akkor annak minden hezitálás nélkül mennek neki a legbrutálisabb módszereket alkalmazva az illető legyőzésére. A zsidó ellenségét leginkább a mentális téren akarja elpusztítani, melynek révén elveszik anyagi előnyét és az illetőnek aláássák polgári létét.

Ismét egy idézet a 159-ik oldalról:

A német kormány megkötötte a cionistákkal az úgynevezett „transzferegyezményt", és sovány valutatartalékából a szükséges pénzzel segítette a fiatal zsidók kivándorlását Palesztinába. Mintegy ötvenezer ifjú zsidó kapott ilyen segítséget, ami 50 000 000 háború előtti dollárt jelentett a devizaszegény birodalom számára. Ennyit a zsidók „tervezett likvidálásáról" (Heinz Weichardt, Under Two Flags).

Újabb idézet ugyanazon oldalról:

Az asszimilálódott zsidók nem „játszották meg", hogy németek. Mert németek voltak (Reuters). „150 000 zsidó származású férfi szolgált Adolf Hitler alatt a német hadseregben. Egyesek a náci vezető kifejezett egyetértésével azon amerikai történész szerint, aki több száz ilyen volt katonát interjúvolt meg. (Bryan Mark Rigg, Hitler's Jewish Soldiers. The Untold Story of Nazi Racial Laws and Men of Jewish Descent int he German Military, 2002).

És egy „aranyos" idézet a 164-ik odalról: A zsidók... a hazudozások mesterei. (Arthur Schopenhauer, Parerga und Paralipomena II, 1851, 2. kötet, 357.)

Tényleg, mintha Schopenhauertől ezt a bölcs mondatát nem igen hallanánk felemlegetni azoktól sem, akik évente négyezredszer idézik Bibó azon mondatát, hogy „demokrata az, aki nem fél".

A következő oldalon egy Rockefeller-idézetre bukkantunk:

„Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time Magazine-nak és több nagy kiadványnak, amelyek igazgatói eljöttek üléseinkre, és csaknem negyven éven át tiszteletben tartották azt az ígéretüket, hogy diszkréten kezelik az ott elhangzottakat. Lehetetlen lett volna nekünk tervet kidolgozni a világra, ha mindazon években a nyilvánosság reflektorfényében álltunk volna. De a világ bonyolultabb, és készen áll arra, hogy egy világkormány irányába meneteljen. Az értelmiségi elit, a világbankárok és a nemzetek fölötti szuverenitása feltétlenül előnyben részesítendő az elmúlt évszázadokban gyakorolt nemzeti önrendelkezésnél". (David Rockefeller 1991. júniusi beszéde a németországi Badenben tartott Bilderberg-konferencián.)

Aki pedig azt hitte, Udo Ulfkotte az irányított német sajtóról nem a spanyolviaszt fedezte fel, íme az 1883-ból egy John Swinton nevű, New York Times újságírójának a szövege (166. oldal):

Amerikában nincs olyan, hogy független sajtó, hacsak nem valamelyik kisvárosban. Mindannyian rabszolgák vagyunk. És ezt mindannyian tudjuk. Senki nincs közülünk, aki őszinte véleményét ki merné fejezni. Mert ha azt tennénk, előre tudnánk, hogy az nem jelenik meg nyomtatásban. Azért kapok 150 dollárt, hogy az őszinte véleményeket ne engedjem a lapomba.

Ez pedig már a szerző kommentárja:

Vagyis a „jó ez a zsidóknak?" aggodalom konkrét formát ölt a kölcsönös támogatási rendszer végtelen, hangyaszerű tevékenységével, amelyet évszázadok alatt építettek ki, és amely lehetővé teszi nekik, hogy közvetve vagy közvetlenül csaknem mindent irányítsanak e bolygón. Abba az irányba, hogy csaknem mindent végső uralmuk alá és minden birtoklása felé hajtsanak. Menuhin ezután felszólítja olvasóit, olvassák el, milyen nevek állnak a médiatulajdonosok, nagyvállalatok igazgatótanácsi tagjai stb. mellett. Valahogy mindig kiderül, hogy „bibsikről" van szó. Az sem kell, hogy az illetőt „Goldman"-nak vagy „Murdoch"-nak hívják, „mert olyan kamuneveket is magukra ölthettek, mint „Schultz" vagy „Jones". „Mindegyikük ugyanaz, és így jobb közös nevezőjüket használni". (Mármint a „biboldót" - a szerk.)

4. rész

A szerző könyvét nem csak a 19. és 20. századból vett idézetekkel tette olvasmányossá, de a legfrissebbekkel is, beleértve a tavaly megjelenteket.

Ezek közé tartozik a kötet 267. oldalán található idézet a brit Guardian című napilap 2014. június 30-i számából:

Meglepő fejlemény, hogy a jelek szerint az Iszlám Állam csoportot az amerikai kormány képezte ki. A Reutersben megjelent jelentésben az olvasható, hogy a szíriai lázadó csoportot Jordániában két éven át amerikai kormánytisztségviselők és katonai szakértők képezték ki. Ha ez igaz, akkor az igen érdekes fényt vet az amerikai kormány jelenlegi programjára, hiszen olyan országról van szó, amely állítólag a stabilitást kívánja előmozdítani.

Utána Gerard Menuhin ugyanezen lap 2014. szeptember 26-i cikkét idézi:

Az Iszlám Állam jelenleg a világ leggazdagabb militáns csoportja. A jelentések úgy tudják, 2 milliárd dollár a nettó vagyona. Honnan jön ez a sok pénz? A csoport hatalmas vagyonra tett szert olajerőforrásaiból és gabona termeléséből, és ezt túszejtésre, valamint zsarolásra használta. Hacsak a nemzetközi koalíció nem vágja el az IÁ-t pénzforrásaitól, akkor minden bizonnyal súlyos fenyegetés marad.

Csak nem ezért lett ideges a hivatalos Nyugat, amikor tavaly szeptember 30-án megkezdődtek az orosz támadások az IÁ állásai ellen? (Ekkor Menuhin már befejezte kézirata gondozását.)

Most ugorjunk a 302. oldalra, ahol a szerző jó adag szarkazmussal ír a zsidók egyik kedvenc fogalmáról, a „toleranciáról". (Azon olvasóink, akik kíváncsiak a zsidó tolerancia napi megnyilvánulására, utazzanak el a Gázai övezetbe vagy Ciszjordániába, illetve üljenek be egy beduin sátorba pár perccel annak és az egész beduin falu teljes ledózerelése előtt, mely pillanatban az izraeli lobbi játékszere, Obama elnök fő fejfájásának forrása a székesfehérvári Hóman Bálint-szobor felállítás előtti ledöntése.)

A „tolerancia" szó túlhasználtsága a zsidók által legitimált magatartási környezetben a szó jelentését leredukálta és értéke nulla lett. Azt javaslom, hogy helyette használjuk a „tangerine" (mandarin) szót, mert szintén három szótagból áll, és legalább annyira kifejező. Egyébként Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Hubert Burda kiadó (...Steven Spielberg Soa Alapítványának támogatója...) az idei Megértés és Tolerancia díjat kapta a berlini zsidó múzeumtól, ami azt bizonyítja, hogy megelégedésre érdemesen tevékenykednek.

A következő oldalon a szerző azt írja, hogy míg a mai társadalom megszállottan foglalkozik az olyan felszínes szabadságtémákkal, mint az azonos neműek házassága, a kifejezés, a szólás szabadságát mind keményebben büntetik. (Lásd a fideszes Handó Tünde által kinevezett bírák drákói büntetéseit azok ellen is, akik Kertész Imre szavait merik idézni a Menuhin-témával kapcsolatban.)

Azt írja:

Már az a tény is, hogy az ember nem kérdőjelezheti meg a zsidó „holokausztot", és hogy a zsidó nyomás törvényeket kényszerített a demokratikus társadalmakra a kérdésfeltevések meggátlása céljából, miközben a jogilag kikezdhetetlenné tett 'holokauszt' szüntelen promóciója és dogmává merevítése folyik, elárulja magát. Azaz bizonyítja, hogy csak hazugságról lehet szó. Hiszen mi más indokolná, hogy megkérdőjelezni sem szabad? Mert megsértheti a „túlélőket"? Mert az „a halottakat meggyalázza"? Nem igazán elegendő ok a viták törvényen kívül helyezésére. Nem: ugyanis ennek a vezető hazugságnak a lelepleződése oly sok más hazugságokkal kapcsolatos kérdések felvetéséhez vezethetne, hogy az egész építmény kártyavárként omlana össze.

Menuhin ezután felsorolja azokat az ismert embereket, akiket a „holokauszt" relativizálása (kisebbítése) vagy tagadása miatt börtönöztek be hosszú évekre. Mint a 79 éves Horst Mahlert, aki 12 évet – és így gyakorlatilag életfogytot - kapott, és a rossz börtönbeli orvosi ellátás következtében elvesztette egyik üszkösödésnek indult lábát. (305. old.) Ernst Zündel 7, Wolfghang Fröhlich 6, Germar Rudolf négy és fél, Gerd Honsik 4, Sylvia Stolz 3 év három hónap börtönt kapott. Ez utóbbi hölgyet azért ítélték további 20 hónapos szabadságvesztésre 2015. február 25-én Németországban, mert Svájcban Szólásszabadság címmel tartott előadást „és egy buzgómócsing berni ügyvéd" a svájci rasszizmus elleni törvényre hivatkozva feljelentette.

Hogy Menuhinnak mennyire igaza van, azt gyorsan érdemes illusztrálnunk. Nálunk a 2013-as ünnepi könyvhétre jelent meg „Cenzúrázva – Miként fenyegetik a szólásszabadságot a 'gyűlöletbeszédet' büntető törvények" című kötet. Mondanivalójának lényege: a szólásszabadság korlátozása a „gyűlöletbeszédet" büntető jogszabályokkal halálos veszélyt jelent a szabad társadalmakra nézve és a liberalizmus alapelveit sérti. A szerző, Paul B. Coleman a legképtelenebb bírói ítéleteket mutat be azok ellen, akik a politikailag korrektnek deklarált kánont megsértik. Csak egyetlen területről hiányoznak a példák. Ez a „holokauszt" téma. Egyértelmű: Coleman-nek tele volt a gatyája, hiszen éppen a legneuralgikusabb példákat nem meri említeni.

De Menuhinnak nincs tele az alsóneműje, ellentétben a svájci bírósággal, amely viszont a néhai neves zsidó hegedűvész fiát nem meri elítélni könyvéért, noha a svájci törvények szerint el kellene. És ezért az ő könyve bemutatását még nagyobb örömmel folytatjuk.

Menuhin váratlan fordulattal azt írja, hogy a szólásszabadságot a „holokauszt" esetében korlátozó jogszabályok egyértelműen sértik az 1949-es német alaptörvényt, amelynek 5. paragrafusának 1. bekezdése kimondja: „Mindenkinek jogában áll, hogy véleményét szóban, írásban és képben szabadon fejthesse ki és terjessze, és akadálytalanul tájékozódjon általánosan hozzáférhető forrásokból. Az alaptörvény szavatolja a sajtó és a tudósítások rádión és filmen keresztül történő szabadságát. Cenzúrának helye nincs." Amihez a szerző azonnal hozzáteszi:

És mégis, az Izraellel kapcsolatos hivatalos német politika magában foglalja az öncenzúrát és az alapvető demokratikus jogok voluntarista elfojtását. (306. o.)

Be jó lenne, ha egy német emberjogi szervezet a karlsruhei alkotmánybíróságot megkérné, nézzen utána a dolognak! Álom, álom, édes álom... Főként ha ránézünk a Kőszeg Ferenc-pofájú civil szervezetekre szerte a világban.

Most pedig ugorjunk egy nagyobbat a 387. oldalra, ahol a szerző Joachim Gauckot, Németország elnökét veszi elő, és a zsidó ügyek „hordozható lakájának" nevezi, akit mindenkor elő lehet kapni, hogy egyszer a berlini Potsdam Egyetemen 2013-ban megnyíló zsidó teológiai iskolát rohanjon „történelmi mérföldkőnek" nevezni, vagy nevezze a Németországba „igyekvő migráns hordákat" „mérföldkőnek a tudománytörténetben" – elfeledve azt, hogy „ellentét van az ismeret és hiszékenység között, mintegy megerősítve, hogy neve majdnem „Gaukler", ami németül bohócot jelent".

Menuhin Gaucknál maradva ismerteti azt, hogy korábban őt bízták meg a Stasi, az egykori kelet-német titkosszolgálat archívumának felügyeletével. Ezzel nem csak sikerült a ránézve kínos anyagokat e levéltárból eltávolítania, de azokét is, akik a „szervekkel" kollaboráltak, mint Thomas de Maiziere jelenlegi belügyminiszter és unokatestvére, Lothar de Maziere, az NDK volt vezetője, „valamint maga Merkel".

Hé, Stasi-utód Merkel nyanya! Nem kellene hidegre tenni a kis Menuhinkát?

Azt a...Mintha a kretén Antallt látnánk, amint Kenediéknek és az izraeli titkosszolgálatnak teszi lehetővé a magyar Stasi SZDSZ-féle zsidóit terhelő akták kilopását, hogy utána e héberférgek gátlás nélkül hazudozhassanak „ellenálló" múltjukról.

De még mielőtt elhagynánk Gauckot: Menuhin azt is a szemére veti, hogy Németországot és így az egész német népet Auschwitzcal (helyesebb fordítás: Ausvicc) teszi egyenlővé: „Nincs német azonosság Auschwitz nélkül", idézi Németország elnökének mondását a Die Welt nevű zsidószolga napilap 2015. január 27-i számából.

Gaucktól még ezekkel a gondolatokkal vesz búcsút:

Jobb – vagy becsületesebb – időkben hazaárulással vádolták volna egy olyan nemzet kollektív megrágalmazásáért, amelynek elnökévé választották... Ha emberként nem lenne ennyire szánalmasan jelentéktelen, Gauck Németország szégyene lenne. (387. o.)

5. rész

Kezdjük a 389. oldallal, ahol a szerző dühét önti mondatokba, amiért a zsidók elpusztítják azokat a régi vallásokat, amelyek emlékeit meg akarta látogatni Libanonban, Szíriában és Líbiában, de a gyökértelen, embertelen, parazita zsidók" elpusztították ezeket az országokat szolgáik segítségével. Ezek „az embertelen, folytonosan hazudozó, hihető kultúra nélküli zsidók elpusztították világomat, a természetes és emberi szépségek világát a háborúkkal és végtelen kapzsiságuk eredményeként – semmilyen okból, csak azon célból, hogy mindenre rátegyék a kezüket, az úgynevezett Új Világrenddel, amely egy zsidó világkormányhoz vezet".

Fajtajelleges bankártabló: Abraham Kuhn, Solomon Loeb, Bernard Baruch, J.P. Morgan (a kakukktojás?), Eugene Meyer, Paul Warburg, Max Warburg, Jacob Schiff, Louis Brandeis, Alfred Rothschild

Ezután idéz:

Márpedig lesz világkormányunk, függetlenül attól, hogy szeretjük-e azt vagy nem. A kérdés csak az, hogy a világkormányt egyetértéssel vagy hódítással hozzuk létre. (Paul Warburg, a Federal Reserve egyik alapítója, a Külkapcsolatok Tanácsa tagja, 1950. február 17.)

Majd megjegyzi, hogy esztétaként ezeknek az embereknek már a kinézése is undort kelt benne.

Csúf gondolatok, csúnya nevek, csúf nyelv, csúnya emberek. Az állandó hazudozások rondává teszik az embert. Vessünk csak egy pillantást Merkelre!

Gerard Menuhin közvetlenül ezután a hollywoodi zsidókról ír, akik, függetlenül attól, hogy hím- vagy nőneműek, gyakran megváltoztatják nevüket, és egy kis plasztikai sebészeti beavatkozás segítségével normalizálják vonásaikat.

Amihez tegyük hozzá: ha például a Padödőék Hollywoodig vinnék, számukra Los Angeles valamennyi plasztikai- és génsebésze sem lenne elegendő. (Bocsánatot kérünk olvasóinktól, amiért két napra elvettük étvágyukat.)

De ne szakítsuk félbe túl hosszan a szerzőt, aki így folytatja:

De bárhogy is álcázzák kinézetüket, ortodox, lumpen zsidók, függetlenül attól, hogy fekete kalapot és lecsüngő pajeszt viselnek, ahogyan ott várnak a zsinagóga vagy a reptér körül, hogy fajtájuk megérkezzen. Ahogy ott állnak, felfújt hassal és a miatta a gatyájukból kitüremkedő fehér inggel lelógva fekete öltönyük nadrágjára. Visszataszító lények. Ott állnak: kóser kajával telepakolva a hasukat, miközben pórusukon szivárog ki a másság... Rosszindulatú pestisként mozognak, testestül-lelkestül. Miközben a szupermarketekre rákényszerítik, hogy kóser adót fizessenek a kóser áruk pecsétjéért, és ha megtagadnák az ilyen árucikkek beszerzését (nem csak élelmiszerekről van szó), azonnal antiszemitáknak bélyegeznék őket.

Ezután jön a következtetésből levont diagnózis:

De gazdáik sikere semmilyen természeti törvényen nem alapul. Ha nem lenne hálózatuk, s nem lenne meg az önmaguknak kiutalt privilégiumaik révén érvényesített sunyiságuk, valamint fura konvenciójuk, amely révén hol áldozatok, hol elkövetők, attól függően, hogy mi felel meg jobban céljaiknak, semmik nem lennének. A zsidók a világ lakosságának végtelenül kis részét alkotják. Ha ez nem a farka csóválta kutya esete, akkor mi az? De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a zsidók egy egymáshoz kapcsolódó támogatói csoport előnyeivel bírnak, amely egy központi vezetőre reagáló villamos áramkörként viselkedik. Olykor azt halljuk, hogy a zsidók azért érvényesülnek oly gyorsan és haladnak előre, mert intelligensebbek a nem zsidóknál. De a penge gyakorlat és az alantas ravaszság nem ugyanaz, mint a jobb képesség. Ha a nem zsidók úgy viselkednének, mint egy polgári ruhát öltő hadsereg, és minden éberen töltött percüket azzal töltenék, hogy megtervezik, miként verik át a nem zsidókat, ugyanolyan sikeresek lennének, mint a zsidók. A baj az, hogy a nem zsidóknak nincs egy ilyen saját hálózatuk. Normális emberek, akik hatalmas többségük és egy békés egymás mellett élés iránti igényük ellenére nem tudják legyőzni ezt a parányi kisebbséget. Egyszerűen még elképzelni se tudnak egy ilyen, vallási szintre szervezett rosszindulatot. Nem tudják elfogadni egy olyan mozgalomnak a létezését, amely elkötelezett mindenfajta legitim kormány, nemzet és hit elpusztítására, és hogy őket a világot terrorral uraló szuperállammal helyettesítse. Addig, ameddig ennek az ellenkezőjére nem lesznek képesek, emberek millióit fogják megölni ezen embertelen ügyben.

Menuhin ezután azt írja, ez a zsidó lélektani háborúnak elkötelezett hálózat két központja Tel-Aviv és New York. „A washingtoni, londoni, berlini stb. gonosz végrehajtóikkal hizlalják magukat e hálózat legkövérebb pókjai a világ lakossága nagy részének nyomorán", gondol a szerző olyan figurákra, mint Soros és társai.

A könyvben a szerző „oldaljegyzeteket" helyezett el, amelyekben egy-egy aktuális hírrel élénkíti amúgy is élénk szövegét. Mint azzal (390. oldal), hogy az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Berlinben 2014. november 13-én „antiszemitizmus konferenciát" rendezett. Mi köze van e témához egy ilyen világszervezetnek? – teszi fel a kérdést Menuhin. Joggal.

De ezen a „showműsoron" megjelent Burkhalter svájci elnök, aki, beprogramozott libaként gágogta, hogy „Minden antiszemita háttérrel mondott kijelentés ellenünk irányul. Az antiszemitizmus veszélyt jelent a szabadságra és a demokráciára nézve." De Steinmeier német külügyminiszter még Burkhaltert is felülmúlta, amikor azt találta mondani, hogy „az antiszemitizmus tőrdöfés e társadalom szívébe". Ezután terítékre kerül a palesztinok elnyomása, irtása és földjeik elvétele. A 399. oldalon ezt olvashatjuk Izrael kapcsán:

A cionizmus nem judaizmus. Hanem terrorisztikus politikai program. Palesztina nem a szegény zsidók menhelye, hanem mintegy 1500 amerikai részvényes befektetése a Palesztin Gazdasági Együttműködési Társaságba... A cionizmus nem csak Palesztinát jelenti. Hanem az Egyesült Államokat és a világot. (Henry H. Klein, Zionism Rules the World, 1948)."

Nem kell messzire menni, mi is tobzódhattunk komcsi zsidó szépségideálban (Rákosi esetében a Róth csak gúnynév volt, az eredeti neve a dallamos Rosenfeld)

A 403. oldalon egy remekbe szabott Szolzsenyicin-idézetet találunk, amelyet bűncselekmény lenne nem visszaidézni honlapunkon:

Meg kell érteni, hogy a vezető bolsevikok, akik átvették Oroszországot, nem oroszok voltak. Gyűlölték az oroszokat. Gyűlölték a keresztényeket. Etnikai gyűlöletüktől tüzelve milliószámra kínoztak meg és mészároltak le oroszokat anélkül, hogy egy pillanatig is elfogta volna őket az emberi megbánás. Honfitársaim nagyobb része szenvedett el borzalmas bűnöket véres kezük által, mint bármely más nép vagy nemzet az egész emberi történelem során. Az a tény, hogy a világ legnagyobb része nem ismeri ezt az iszonytató bűnt és nem is érdekli, annak bizonyítéka, hogy a globális média az elkövetők kezében van. (A. Szolzsenyicin, 200 év együtt.)

Mindezeket a gondolatokat a másik oldalról megerősíti Ovadia Juszef rabbi, az izraeli Sasz Párt vallási vezetője, aki a Jerusalem Post nevű napilap 2010. október 18-i száma szerint ezt mondta:

A gojok azért születtek, hogy bennünket szolgáljanak. Ezen kívül nincs helyük a Földön – csak az, hogy szolgálják Izrael népét.

Képzeljük, mi lenne, ha bármelyik magyar párt vezetője, aki netán még magasabb vallási funkciót is betöltene, ugyanezt mondaná a magyarok és zsidók viszonylatában...

Végezetül pedig zárjuk Gerard Menuhin könyvének ismertetését kötete 430. oldalán található Voltaire-idézettel.

Nem csak azért, mert az oly jó befejezés, hanem azért is, mert az az egyetlen mondat, amelyet tőle hazai okosaink furtonfurt idéznek, csupán egy neki tulajdonított szöveg (hogy noha nem ért egyet az illető gondolatával, de az élete árán is megvédené jogát, hogy azt kimondhassa), és az a könyv fényében is egy röhej (ki mondhat ki nálunk nyilvánosan egy olyan mondatot, és ki védelmezné, mely e könyvben olvasható és melyik hazai e hamis Voltaire-szöveget röfögő védené meg őt?), hanem azért is, hogy bemutassuk ezt a kiváló francia gondolkodót arról az oldaláról, amelyről még eddig soha nem hallhattunk:

Sajnálattal beszélek a zsidókról: ez a nemzet számos tekintetben a legundorítóbb, amely valaha is beszennyezte a Földet. (Dictionnaire Philosophique, 1764, „Tolerance", 1. rész).

Forrás: https://kuruc.info/r/6/154614/ és az eredeti írások még több képekkel megtalálhatjátok az alábbi linkeken.

https://kuruc.info/r/56/154374/
https://kuruc.info/r/56/154450/
https://kuruc.info/r/6/154502/
https://kuruc.info/r/6/154586/
https://kuruc.info/r/6/154614/