Móricz János: Ecuadori külügyminisztérium levelének a magyar fordítása
Igen tisztelt uram!
Móricz János kutató úr, félhivatalosan, ennek a minisztériumnak a figyelmébe ajánlotta, /benyújtotta/ teóriáját: "EUROPAI NÉPEK AMERIKAI EREDETE" címmel.
Móricz úr azt állítja, hogy az úgynevezett Új Világ, a vízözön után, a legrégibb kultúr kisugárzási /fogus/ hely volt és ennek a ténynek a mellőzése, mely az amerikai földrész /mellőzése/ okozza az őstörténeti /kutatások/ globális áttekinthetőségének hiányát.
Állítja azonkívül, hogy a Kárpát medencei magyar nép, melynek eredete ismeretlen volt, Amerikából érkezett, különösképpen Ecuadorból.
Móricz úr teóriáját a nyelvészetre, néprajzra, régészetre, művészetre, népművészetre stb. alapozza.
Adva van az érdeklődés, mellyel Ecuador részére az említett teória bírhatna, ezért nagyon megköszönöm önnek /ha a következőkről/ értesít:
Első : Ismeri e Móricz urat és teóriáját: "európai népek amerikai eredete" köszönettel veszem véleményét, ezzel kapcsolatosan.
Második: Van-e elégséges tudományos alap ennek a teóriának a megalapozására.
Harmadik: Az eddigi kutatások és az összegyűjtött anyag elégséges-e egy hivatalos kutatás megindítására és igazolnák-e nemzetközi kutatók meghívását egy gyűlésre /kongresszusra/
Köszönöm önnek azt a fogadtatást, melyben a jelenlevőt /levelet/ részesíteni fogja, és kihasználom az alkalmat, hogy benyújtsam /biztosítsam/ érzelmeim legkiválóbb nagyrabecsüléséről:
Luis Valencia Rodriguez, a külügyminisztérium főállamtitkára
A külügyminisztérium által kért fölvilágosítást lehet magyar vagy bármely más nyelven megválaszolni.
A külügyminisztérium szándéka, hogy a kongresszus alkalmával a kért válasz leveleket díszkiadásban megjelenteti.
A külügyminisztérium szívesen veszi, ha a föltett kérdéseken kívül más oldalról is megvilágítanák a kérdést, tehát nem szükséges a levél keretén belül maradni. Ezen kívül örömmel vennék a kérdéssel kapcsolatos jó és ésszerű javaslatokat.
Ismertetés Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete című munkájáról (I – III köt. Montreál, 1968, 1973, 1974 A szerző kiadása)
Baráth Tibor "a magyar népek" kifejezést arra a legalább 10-12 ezer éves – létszámban sok-sok millióra tehető – ősi népcsoportra vonatkoztatja, amely a jelenleg magyarnak mondott nyelv ősi formáját használta, történelme folyamán pedig változatos szerepet játszott Ázsia, Afrika és Európa földrajzi tájain. A magyar nyelvemléknek egymástól igen távoli pontokon való feltűnése arra mutat, hogy jó néhány, ma élő nemzet történelme hajnalán eddig még ki nem derített módon ilyen "magyar" népcsoportokat olvasztott magába. A térképen egymástól messze lévő magyar foltokat nem kiinduló pontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak, ahova a magyar népek egy központi területről, a valódi őshazából a szélrózsa minden irányába kirajzottak. Elsősorban a Közel Keletről bizonyosodott be, hogy ott magyar fajú népek éltek, és részesei voltak az emberiség ősi magas kultúrájának /Mezopotámia, Egyiptom, a Földközi Tenger vidéke/.
Az I. kötetben a szerző a legközelebbi múltból, a hun korszakból indul ki. E kötet első része a "Hun-magyar testvériség Kárpátországban" címet viseli, a könyv második fele a két nép őshazáját tárgyalja a régi Keleten. A II. kötetben a kutató mélyebbre megy vissza az időben, s követi az afrikai, az Indus-völgyi és a közép-ázsiai /másként "turáni"/ kus népek nyomait. Azután bemutatja a magyar népeknek a nomád életformájú szemitákkal vívott küzdelmeit. A terjeszkedő, harcias szemiták Asszíriában, majd másutt is hont foglalnak, megszerzik a főhatalmat, átveszik a régi kultúrát és kivándorlásra késztetik az ott több ezer éve megtelepedett magyar népeket. A III. kötet elmondja, hogyan költöznek át a magyar nyelvű népek Európába, ahol új hazákat alapítanak.
Baráth Tibor e hatalmas körkép megrajzolásához összetett módszert alkalmaz, vagyis felhasználja a történettudomány különböző segédtudományainak eredményeit is. Helyet kapnak az írástörténet, a régészet, a nyelvészet és helynévkutatás, az embertan, a klímatörténet, a néprajz és mitológia tanúbizonyságai. Külön ki kell emelni, hogy adataiban bőségesen használja az utolsó évtizedekben megjelent külföldi tudósok munkáit. A történettudomány elsőrendű bizonyító anyaga azonban az írott szöveg, amely a benne megnyilatkozó nyelv révén perdöntő bizonyíték a népi személyazonosság megállapítására. Így Baráth munkájának gerincét a magyar nyelven írt, un. "Okmánytár" képezi.
Ennek anyagát hosszú és fáradságos úton gyűjtötte össze, s helyet kapnak benne a különböző sziklafeliratoktól kezdve a cseréptáblák, a kőemlékek és szobrok során át a hieroglifikus, geometrikus és jelképszerű ábrázolások is.
Baráth Tibor bizonyításait bőséges jegyzetanyaggal is támogatja, s az olvasó meglepődve tapasztalja, hogy mennyi új felfedezést tettek az őstörténet és a vele kapcsolatos tudományágakban az általa idézett nyugati tudósok. A könyv mondanivalójának sokszor meghökkentő megállapításait támogatja az a legújabban végzett kísérlet, amelyet a párizsi Sorbonne nyelvészei hajtottak végre: elektronikus számológépek segítségével megvizsgálták a világ összes kis és nagy, élő és holt nyelvét abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelvelemeiből, vagyis az ős-etimonokból.
Az eredmény a következő volt:
az angol nyelv 4 % ős etimont tartalmaz
latin 5 % "
őstörök, türkmén 26 % "
héber 5 % "
Csendes-óceáni nyelvek 7 % "
indiai munda-khol 9 % "
tibeti, szankszrit 12 % "
Végül a magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz
Ez az elképesztő százalékarány újabb bizonyítéka a magyar ősiségnek és alátámasztja a Baráth Tibor könyvében foglaltakat.
Budapest, 1977. jún. 9. Hary Györgyné
------------------------------------------
Noé Bárkája egy vitorlás hajó volt.
AMERIKA ISTENEI AZ ÓCEÁNON KERESZTÜL ÉRKEZTEK
A vízözön elborította a földet, de nemcsak Noé élte túl. Mondák és építmények Amerikában és az ókorban szenzációs állítást igazolnak
Gerd Hassler sorozata (Neue Illustrierte Revue 2.-3 szám 1977. január)
Dr Thor Heyerdahl, tudományos akadémiák tagja, földrajzi és más társaságok tiszteletbeli tagja, sok kitüntetés birtokosa a "Ra" nádcsónakján bebizonyította hogy már évezredekkel ezelőtt az Atlanti-Óceán áthajózása lehetséges volt. Ő azonban nem bizonyította be minden kétséget kizáróan, hogy az egyiptomi műveltség virágkorában, Krisztus előtt mintegy 3000 évvel az Atlanti Óceánt mind a két irányban rendszeresen átszelték a papiruszcsónakok. Ellenkezőleg, minél gyakrabban olvasom át a "Ra I." és a "Ra II." segítségével megtett utazásairól szóló jelentéseit, annál inkább világosabban látom, hogy az ellenbizonyíték derül ki. Ha Cortez és Pizarro spanyol hódítók Heyerdal módján nádcsónakon sodródtak volna Mexikó illetőleg Peru partjaira – egy Montezuma és egy inka sem gondolt volna arra, hogy őket mint isteneket tisztelje! Akkor tehát kit?
Akkor tehát tételezzük fel, hogy nádcsónak-vitorlázók voltak, akiknek a fehér istenek nyomait köszönjük az Amazonastól Peruig és Mexikóig? Ez két feltétel mellett volna lehetséges: először, ha ezek a nyomok pontosan az egyiptomi piramisépítők napjaiig nyúlnának vissza és másodszor, ha Amerika őskultúrái a mezopotámiai és észak-afrikai kultúrák világosabb hasonmásai volnának. De az egyik eset sem áll fenn.
Az amerikai magas kultúrák kezdeteit illető kérdésre csak két tudományos álláspont alakult ki. Az egyik azt állítja, hogy még a Tiahuanaco falépítményeit is a Titicaca-tónál csak a Krisztus utáni évezredben emelték, a másik ezeket az építményeket, mint a már említett perui utakat is Krisztus előtti 6000 és 4000 év közé keltezi. Akármelyik időt fogadjuk el, akár Krisztus előtt 5000, akár utána 500, voltak emberek, akik a szumérek gondolatgazdagságát és a fáraók kultúrformáit Amerikába ültethették át vagy akarták átültetni.
Nem marad tehát más hátra, minthogy búcsút vegyünk az egyiptomi magas kultúrának Amerikába való átvitele /akár nádcsónakkal, akár anélkül/ tételétől. Biztos, hogy nem voltak egyiptomiak, föníciaiak és krétaiak sem vagy más Földközi-tengeri népek, akik saját magas kultúrájuk alapján a Kr. előtti harmadik vagy második évezredben a művelődési virágzást Dél-és Közép-Amerikában kiváltották, mert ezek az amerikai magas kultúrák vagy korábbra vagy legalább egy évezreddel későbbre időzíthetők.
Néhány tény mindehhez:
Dél-amerikai néptörzsek már 2500 és 1200 között Kr. előtt finom gyapjúszöveteket készítettek. Egyiptomban gyapotültetvények létesítése csak Kr. előtt 370-től bizonyíthatók. Tengerit közép-és dél-amerikai népek már Kr.e. 5000-ben termeltek és bizonyíthatóan Kr.e. 3500 körül már a ma is sokfelé szokásos módon arattak.
Csak a Kr.e. 3. századból erednek azonban azok a gondosan eltemetett halottak, akik a továbbélés hitére engednek meg következtetni. Sírmellékletek mint étel és ékszer, fehér kövek és vörös por szorít erre a következtetésre. Ebben az időben emelték agyagtéglákból az első piramisokat. Mesterséges öntözőberendezéseket létesítettek és a fémmegmunkálás /réz és nemesfémek/ valamint a szövés-művészet igen fejlett műszaki tudást árul el. Ennek a kornak /Kr.e. 500-300/ tulajdonítunk sokat a megmunkált kockakövekből épített falromok közül. Hogy helyesen-e, az a mai napig nincsen bebizonyítva. Éppen úgy, mint a Tiahuanaco titokzatos romjainak kora máig nem bizonyítható. A falak ott óriási kőkockákból állnak, a legnagyobb meg nem munkált kőtömbökből, amiket csak találni lehet és művészi domborművekkel ejt bámulatba minket.
Minden időbeli és földrajzi távolságon keresztül azonban az ember marad a legfontosabb összekötő kapocs. Ernest Hooton, az antropológia /embertan/ körében megtámadhatatlan tekintélyek egyike, maya koponyák sorozatát hasonlította össze Peruból, Új-Mexikóból és Arizonából valókkal és messzemenő egyezéseket állapított meg közöttük. A koponyaalakulások leírásánál azonban észrevette, hogy az ázsiaihoz sorolt mongoloid típusnál ezek hiányoznak, míg ellenben a nyugat-amerikaiaknál éppúgy megtalálhatók, mint a Közel-Kelet /tehát Anatólia, Kaukázus és az Eufrát között/ ősi sírjaiban.
Ez olyan megállapítás volt, mely J.F.S. Thompson régészt erre a felkiáltásra indította: "Egy izgalmas gondolat, hogy a mayák – hogy úgy mondjuk – harmadfokú unokatestvérei voltak népeknek mint a szuméreknek, akik mintegy 3000 évvel a mayák előtt olyasmikkel foglalkoztak, mint a piramisok építésével, a csillagászat kifejlesztésével, magas kultúra megalapításával és elterjesztésével. Magukkal vitték a mayák és az ő fajtájuk más képviselői ilyen gondolatok magvait, mikor áttelepültek az Újvilágba?"
Ebben segítségünkre lehet a szumérek Gilgames /Uruk királya/ eposza. Én például meg vagyok győződve, hogy a történelmi Gilgames, az eposz ellenkező állítása ellenére, egyáltalán nem ismerte a tengereket. És a legtávolabbi utazás, amit a falakat építő uruki király megtett, őt az Eufráteszen lefelé a perzsa öbölig vitte.
Gilgames utazását tehát nem szabad a történelmileg megfogható szumérek idejébe helyezni. A Cédrushegyhez történt első vándorlása során – még ha ezt a hegyet a Libanonban kellene feltételeznünk – olyan sok népcsoportra bukkant, mint királynak olyan sok királynál kellett volna tisztelgő látogatást tennie, hogy eposzunk biztosan csak udvari jelentésnek volna minősíthető.
Sokkal inkább összekapcsolódnak a történeti Gilgamessel a homályos ősidők mítoszai. Például az Utnapistim, a szumérek Noéja utáni kutatásban. Gilgames Utnapistimhez akar sietni. Tőle, a halhatatlantól akarja kérni a saját halhatatlanságát. A legérdekesebb kérdés most: hol találja meg Gilgames ősét, Utnapistimet, azt a Noét, aki a vízözönt átélte?
A pusztán keresztül sietett a hegy szorosaihoz. Gilgames úton van az Atlasz hegységhez. Az eposz egy utalása sem enged meg más értelmezést.; az út nem kelet, észak vagy dél felé visz. Az út nyugatra visz. Ezzel azonban ahhoz a ponthoz érkezünk, amelynél kicsit közelebbről kell foglalkoznunk az Atlasz hegységgel és annak lakóival.
A berberek, az Atlasz hegység lakói, amennyiben a tuaregek nemességéhez tartoznak, Imoschagh néven nevezik magukat. Az ősibb szó ehelyett: Amazigh, vagy a többesszámban Imazighen. Kétségtelenül ennek a szónak gyökere megtalálható az észak-amerikai emberek régi gyűjtőnevében: Mazikes vagy Maxyes. És most lesz a kérdés izgalmas: az ősi aztékek egyáltalán nem aztékoknak nevezték magukat, hanem Mexika néven. Mi azonban közben tudjuk, hogy a népek nyelvében milyen könnyen és gyakran felcserélődik az a és az e hangzó. Ha Maxyes / Mazikes helyett most azt mondom: Mexikes, akkor gyakorlatilag nincs különbség az és Mexika között.
A tény azonban az, hogy a Mexika-k eredete és az ő származáshelyük, Aztlan / Atlan mindeddig sem időbelileg sem földrajzilag nincsen meghatározva. Természetesen a fentiek sem bizonyítékok arra, hogy Észak-Afrika és Közép-Amerika között kapcsolat állt fenn. Mégis figyelemreméltó utalások, melyeket mint lehetséges nyomokat figyelmesen kellene tanulmányozni.
Ha abból indulunk ki, hogy Amerika még ma is csaknem felfedezetlen kontinens volna, ha az európai népességtöbblet és az Atlanti Óceánon keresztül létesült szabályos hajóforgalom a betelepedést és ezzel a kontinens feltárását csaknem kényszer nélkül nem tette volna lehetővé, akkor felismerjük azt is, hogy egy magányos nádcsónak egyetlen egy fehér istent sem hozott volna Amerikába. Végeredményben egy Noé még nem csinál kulturális tavaszt. De Utnapistimnek volt hajósa! És ha nem lett volna valamikor a vízözön utáni évezredben ez a hajós – más szavakkal egy viszonylag szabályos hajó – és csónakközlekedés nagy vitorlásokkal az Atlanti Óceánon keresztül – mi ma hiába néznénk utána a Titicaca-tó Napkapujának és a Közép-amerikai népek lépcsős piramisainak -
MEGJEGYZÉS: 'Ti' szumériában élet, 'ka' szumériában kapu, a többesszámot kettőzéssel fejezi ki a szumér. A Titikaka tó neve tehát azt jelenti mint "a bőséges élet nagy kapuja". Meg kellene állapítani, vajon nem egy nagy pusztaságot is öntöző bőséges vízforrás volt-e a tó az egész élő világnak. Idevág Szőcs István cikke a székelykapuról, mely a napfelkelte irányát mutatta /Művészet 1974.10.sz. 33-36 old./
Az már régebben ismert volt, hogy a Csendes Óceánon keresztül vannak tengeráramlatok, melyek India déli partvidékétől Közép-Amerika felé viszik a hajókat. Móricz János bizonyította be az általa szervezett négy főből álló expedícióval azt, hogy az Egyenlítő alatt Ecuador nyugati partjaitól viszont nyugat felé sodródó áramlatok vannak, melyeket a régi népek jól ismertek. Hajós barátai indián módon felkészített balsafa-tutajjal 1970 május 28-án indultak el Ecuador nyugati partjáról. November 6-án 159 nap alatt tengeráram segítségével jutottak el Ausztrália keleti partjaihoz hétezer kilométeres tengeri út után egy vitorlával. /Magyar Ifjúság 1970.50.sz. 15 old. – V.ö. Sur Ecuatoriano, octobre 1970./ - Talán vannak még áramlatok ehhez hasonlóan az Atlanti Óceánon keresztül.
1968 június 21-én Luis Valencia Rodriguez, az equadori külügyminisztérium főállamtitkára elküldte az első csoporthoz, melynek nevét és címét közöltem a véleményt kérő hivatalos leveleket.
Ebben a csoportban sikerült még az utolsó pillanatban fölvetetni Dr Pass László nyelvészt is, kinek címét egy hazai barátom volt szíves megküldeni. Miután különböző helyről várok még egynéhány címet, abban állapodtam meg az államtitkárral, hogy 2 hét múlva újabb véleményt kérő leveleket fog küldeni. Ebbe az újabb csoportba fölvettem Dr Zakar András és Orbán Árpád urakat. Szerencsére ön volt szíves a címeket megküldeni. Kérem amennyiben vannak oly kutatók, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak és esetleg részt vennének a kongresszuson is, bár ez nem föltétel, nagyon szívesen benyújtom címüket az államtitkárnak, hogy ők is megkaphassák még időben a véleményt kérő leveleket. Ez csak annyiban fontos, hogy nem szeretném, ha oly értékes emberek, kik éveken keresztül csendben, zajtalanul dolgoztak, kimaradnának, mert lényegileg itt a kérdés már eldölt, azonban a külügyminisztérium egy nagyon szép díszkiadást szándékozik megjelentetni, amelyben összefoglalja az előzményeket és válasz leveleket és úgy gondolom, hogy ez a legkevesebb amit kaphatnak, akik annyi évet szenteltek életükből és oly sok keserűséget kellett elviselniök, hitük védelmében, hogy legalább ez a szerény elégtételük meglegyen.
Kérem, ne haragudjon az ilyen kutyafuttában való írásomért, nagyon sietek és emellett ennek a szállodának a gépe is nagyon rossz, ha most hozzálátnék a hibák kijavításához, az egész levél olvashatatlanná válna. Elnézését kérem ezért.