20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 július 06, péntek

A Fémkönyvtár és a 22-es csapdája

Szerző: Varga Zoltán

Móricz Jánossal vagy a magyar szellemi örökséggel a megszállók által üzemeltetett tudományos bérkaszárnyák zsoldosai nem foglalkoznak. A nemzet szerencsére kinemesíti magából azokat a valódi kutatókat és szakembereket, akik a kifosztásunkból visszajuttatott morzsák ("állami támogatás") nélkül, saját erejükből, kevés szabadidejükben végzik a kutatómunkát. A Móricz János Kulturális Egyesület egy ilyen szellemi műhely, náluk fogalmazódtak meg a következő gondolatok is.

Célom nem az, hogy mindenki számára elfogadható bizonyítékkal szolgáljak Móricz János állításának igazolására, mert erre itt és most képtelen vagyok. A Táltosok barlangjában elrejtett Fémkönyvtárra Móricz János hivatkozásán kívül más bizonyíték nem állt rendelkezésünkre. Mivel az 1976-os Neil Armstrong vezette expedíció nem biztosította a leletek sérthetetlenségét, emiatt Móricz nem mutatta meg a leletek helyét, kiszállt a vállalkozásból. Az expedíció sikertelensége a legtöbb kritikus számára bizonyíték arra, hogy a Fémkönyvtár nem létezik, ezzel mintegy megbélyegezve Móricz János állításának hitelességét. Azonban ne felejtsük el, hogy a shuar fősámán kizárólag azzal a feltétellel avatta be Móriczot a törzs által őrzött titokba, hogy az emberiség számára csak és kizárólag oly módon legyen megismerhető, hogy biztosítsák a leletek sérthetetlenségét. Erre akkor nem volt garancia. Inkább vállalta Móricz a nevetségessé válást, minthogy kockáztatta volna a leletek sorsát?

A kérdésre csak és kizárólag akkor kaphatunk megnyugtató választ, ha megismerésre kerülnek a leletek. Azonban ez újabb problémákat vet fel. Az ismert bejárat ecuadori területen van, közel a perui határhoz, a barlang távolabbi járatai Peru területe alatt fekszenek. Ha a Fémkönyvtár perui terület alatt nyugszik és ecuadori expedíció kutatná fel, az talán újra kiélezheti a két ország közötti feszültségeket. 1941-ben egy komolyabb konfliktust okozott az őserdei részek hovatartozásának kérdése, Peru elfoglalta Ecuador déli területeit, majd 1981-ben még egy kisebb határvillongás volt. De ez csak az egyik probléma. A fő kérdés az, hogy a titkot őrzők találnak-e újra egy olyan személyt, akit beavatnak a titkukba. Az 1976-os példa is megmutatta, hogy csak technikával és erővel nem lehet a leleteket felszínre hozni. Időszerű lehet a Fémkönyvtár titkainak megismerése, mert csupán újra ráfókuszálódott a figyelem a közelmúltban? Aligha. A nemzetközi diplomácia vajon garantálhatja-e a leletek épségét? Jobb-e a világ, mint 1976-ban? Aligha.

MJ_lemez_kicsi

A bemutatott aranylemez biztonságáról Guillermo Aguirre gondoskodik egyéb Móricz-dokumentumok társaságában. Ő életrajzírója és barátja Móricz János egykori barátjának, a baszk-argentin származású Julio Goyennek, akit Móricz magával vitt az 1969-es expedíció előtt a Tayos-barlangba. Guillermo Aguirre állítása szerint a lemez a Tayos-barlangból származik. A fényképet Purisaca Golenya Ágnes tette közé először honlapján.

{japopup type="image" content="images/stories/kep-1/MJ_preselesnyom.jpg" width="1005" height="700" title="Aranylemez kinagyítva" }

MJ_preselesnyom_kicsi

{/japopup}

A közeli részleten jól kivehető, hogy egy gyűrődés mentén megsérült a felszíni aranyfilm réteg és láthatóvá válik az eredeti bronzos színű fémlemez. A jelek bekarcolása után vitték fel a vékony aranyréteget, mert azon nem látszódnak rajzolás-irányú kopásnyomok. Az aranyozás szerepe tehát csupán a korrózióvédelem volt. Vagy nem állhatott rendelkezésre megfelelő mennyiségű arany, hogy az egész lemezt abból készítsék el, vagy felismerték a készítők, hogy puhasága miatt az arany alkalmatlan vékony hordozóréteg kialakítására. Az utóbbit tartom valószínűnek. A lemez felszínén több helyen szabályos rácsszerű felületi benyomódás látható. Talán egy gyűrődést próbáltak préseléssel kisimítani, ekkor keletkezhetett.

{japopup type="image" content="images/stories/kep-1/MJ_forditas.jpg" width="1024" height="731" title="A megfejtendő szöveg" }

MJ_forditas_kicsi

{/japopup}

A kézirat-fotó egy lehetséges fordítókulcs egy részletét mutatja be, Aguirre úr elektronikus küldeményével érkezett ez is. Bátorítani szeretném a kedves olvasókat a megfejtésre, siker esetén kérem az eredményeket megosztani.

A bemutatott lemez példáján is láthatjuk, hogy nem a tárgyak aranytartalma az igazán értékes. Nincs viszonyítási alap, hogy mekkora értéket képvisel egy általunk ismeretlen nép/civilizáció üzenete, írásos emléke. Az információkat nemcsak elolvasnunk és fordítanunk kell, hanem aktualizálni, melyek azok az információk, amelyek nekünk szólnak, ha az elrejtők célja az volt, hogy egyfajta időkapszulával üzenjenek a jövő emberiségének. Annak az emberiségnek, amelynek nincs meg a megfelelő bölcsessége ahhoz, hogy a jelenleg is rendelkezésére álló információkat helyesen felhasználva jobbá tegye az életét. A gazdasági vagy önös érdek gyakran ellehetetleníti a legjobb kezdeményezéseket – nézzük csak a Riói Konferencia „eredményeit". Mihez kezdenénk tehát egy „újabb" tudással? Gyakorlatias okokból először a hadiipar venné „gondozásba" a leleteket. Szerintem az igazi csapda ez. Technikánk van, információnk van, a Teremtő iránti alázatunk azonban elveszett. Nélküle azonban hasztalan döngetjük azokat az ajtókat, melyek csak az EGY-S-ÉG-re érett személynek nyílhatnak meg. Erre pedig a shuar törzs a garancia. Isten segítse küldetésüket!

Forrás: Móricz János Kulturális Egyesület

Hozzászólás  

+2 #2 Subartu 2012-07-08 12:59
Irakban a múzeum kifosztásával és a leletek eltüntetésével kezdték. Ennek a cikknek az alján a hozzászóló azt írja, hogy Afganisztánban is rámentek a leletek eltüntetésére, erre nem is gondoltam, hogy Afganisztán is fontos ilyen szempontból. Hivatkozás:
sott.net/.../...
Ha valaki megnézi a képet, akkor a szíriai Stonehenge, amely közel 10.000 éves, szintén a célpontjuk lehet.

[*****]ségnek tűnhet, hogy ennyire meg akarják semmisíteni a múlt emlékeit, de nem biztos hogy az. Fizikailag ugyanis tudnak uralkodni a népeken, de pontosan a tudaton történő uralomhoz szükséges, hogy a mai leszármazottakat gyökértelen parasztnak állítsák be, elhallgatva, hogy azért lenyúlták a nemlétező ősök tudományát, vallását, történelmét, stb.
+1 #1 Ködszurkáló 2012-07-08 11:45
Az emberiség még nem érett meg a tudásra.
Az iraki sivatagban szétbombázták a homoktengert, nehogy újabb sumír leletek kerülhessenek elő. A hatalomra veszélyes információkat tartalmaz(hat)ó leleteket nem lehet kutatni. Az érzékeny ismeretek felfedezőit elhallgattatják, nevetségessé teszik, lejáratják. Közben a hatalom igyekszik ellenőrzése alá vonni ezeket a leleteket, ismereteket.

Az Arvisura leírásai egybecsengenek az Erdélyben 1974-ben leszállt UFO legénysége által erdélyi magyar embereknek átadott aranylemezeken rögzített tudásanyaggal. Érdekes módon ezek az aranylemezek szintén a Szíriuszról származnak. Az aranylemezeken olyan tudásanyag található, amelynek elemei fellelhetõk a sumér agyagtáblákon is. Egy texasi atomfizikus, aki megnézte ezen aranylemezek tudásanyagát, arra a következtetésre jutott, hogy ez a mai tudomány szintjét meghaladó, de általa is kutatott tudományos törvényszerûségeket tartalmaz. Az atomfizikus új felfedezésének alapját is nyíltan bevallottan, sumér pecséthengerekrõl szerezte. (www.maghar.hu/maghar_uj/kozmikus/osszefoglalo.htm)

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló