20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 január 11, szerda

A Szent László Magyarságtudományi Akadémia programja

Szerző: MVSZ Sajtószolgálat

Véglegessé vált a Szent László Magyarságtudományi Akadémia keretében A magyarságtudományok alapjai címmel 2012. január 16-án induló oktatási program tematikája. Az oktatásra 2012 január 10-ig lehetett ingyenesen jelentkezni. A szervezők megpróbálják megoldani, hogy a Budapesttől távol élők a világháló segítségével részesei lehessenek e programnak.

A tizenöt előadássorozat hat hónapon keresztül zajlik. 2012 június 15-30. között négy vizsga zárja a tanévet. Az előadók: Dr. Aradi Éva, Dr. Bakay Kornél, Pápai Szabó György az első tematikai csoportban, Grandpierre Atilla, Tomory Zsuzsa, Darai Lajos a második tematikai csoportban, Rácz Sándor, Tóth Sándor, Bottyán Zoltán a harmadik tematikai csoportban, valamint Friedrich Klára, Molnár V. József, Kiss Dénes, Gönczi Tamás, Dr. Tóth Zoltán József, Cúth János a negyedik tematikai csoportban.

Az érdeklődők jelentkezését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják.

A magyarságtudományok alapjai

Oktatási program

2011-2012. tanév

MTF-1

Hogyan lettünk finnugorok?

Dr. Bakay Kornél

MTF-2

Győztes csatáink: Pozsonyi diadal, Cserhalmi ütközet

Tóth Sándor

1. A Pozsonyi csata hadtörténeti jelentősége

2. A Cserhalmi ütközet hadászati és politikai jelentősége

3. Árpád nagyfejedelem sírja és a királysírok kérdése

MTF-3

Letagadott eleink, a szkíták

Pápai Szabó György

1. Bibliai küldetéstudatunk és a magyar őstörténet. Eredettudatunk forrásvidékei

2. Szkíta eleink a magyar nemzettudatban

3. Zajti Ferenc, a szkítaság kutatója

4. A szkíta-hún-avar-magyar erkölcs és jellem keresztyén szemmel

MTF-4

Hogyan történhetett?!

Kiáltvány Trianon 90. évfordulóján

Bottyán Zoltán

1." Miért beszélnek a Magyarok még mindig Trianonról?"- válasz Ablonczy Balázs kérdésére

2. Igazságot Magyarországnak! A Trianoni Diktátum kicsikarására és igazolására koholt és elterjesztett vádak és a valóság

3. Igazságot Európának, igazságot a világnak, igazságot az embereknek! Igazságot. – Lutter contre l'historiquement correct (J.Sévillia)

4. Az MVSZ és a politikum – Mit teszünk, mit tesznek, mit tehetünk?

MTF-5

A magyar lélek

Molnár V. József

1. Fejlődéslélektan

2. A magyarság küldetése

MTF-6

A magyar nyelv

Kiss Dénes

A titokzatos ősnyelv – 6 előadás

MTF-7

A magyar írás

Friedrich Klára

Az ősi székely-magyar rovásírás

1. Írástörténeti alapfogalmak. A rovásírás története, I.

2. A rovásírás története, II.

3. A rovásírás alapfogalmai. A rovásírás elsajátítása, I.

4. A rovásírás elsajátítása, II. Rövidítéses rovásírás elsajátítása

5. A számrovás elsajátítása. Hangos olvasás gyakorlása és vizsga előkészítés

MTF-8

Pilisi titkok, pálos barátok

Gönczi Tamás

MTF-9

Dr. Grandpierre Atilla

A magyar nemzet őshonossága és őstörténete

1. A magyarság eredete

2. A Kárpát-medence újkora, rézkora, bronzkora és vaskora

3. Szkíták, szarmaták, hunok, avarok

4. Árpád nagykirály és a magyar közszabadság

5. A magyar közszabadság bukása Géza nagykirály idején

6. Magyarország kiterjedése, népessége, a magyarság szerepe a világtörténelemben

MTF-10

Élet a Szent Korona jegyében

dr. Tóth Zoltán József

MTF-11

Magyarságtudatunk forrásvidékei

Cúth János

MTF-12

Kárpát-medencei magyar ősiség

Darai Lajos

1. Ember a Földön és Isten tenyerén a Kárpát-medencében

2. Ember a Földön és Isten tenyerén a Kárpát-medencében

3. Őstörténetünk legnagyobb tanulsága: Európa mi vagyunk

4. Műveltségünk magyar természetünk

MTF-13

A Kárpát-medence, mint a magyarság bölcsője

Tomory Zsuzsa

1. A magyarságtudomány és első megjelenése – Magyar Adorján

2. Ismerjük meg hazánkat

3. Magyarság emlékőrző tehetségeink

4. Ismerjük meg anyanyelvüket

5. Nyelvünk őrei: a mindenkori magyar szent kötelessége

6. Nevelési alkalmak. Erkölcstan, nyelv, történelem, néprajz, néphagyomány

MTF-14

Az indiai-szkíta kapcsolat

Dr. Aradi Éva

1. A szakák, az ázsiai szkíták birodalma

2. A jüeh-csik. A kusán világbirodalom

3. Indo-szkíták, indo-pártusok

4. A hsziung-nuk Kínától a Kárpát-medencéig és Atilláig

5. Kusánok, heftaliták és utódaik Indiában

6. Összegzés. Jövőnk Ázsia.

MTF-15

Hősiesség, tisztesség, méltóság

Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc

Rácz Sándor

1. Az 1956-os forradalom előzményei

2. A forradalom fegyveres harcai

3. A forradalom politikai harcai

4. A forradalom katona-politikai jelentősége

5. A forradalom utóélete

Az előadások tematikai csoportjai, előadói:

1. Őstörténetünk keleti gyökerei

Dr. Aradi Éva, Dr. Bakay Kornél, Pápai Szabó György – ( MTF-1, MTF-3, MTF-14)

2. Részese-e őstörténetünknek a Kárpát-medence múltja?

Grandpierre Atilla, Tomory Zsuzsa, Darai Lajos – (MTF-9, MTF-12, MTF-13)

3. Nemzeti történelmünk sorsfordulatai

Rácz Sándor, Tóth Sándor, Bottyán Zoltán – (MTF-2, MTF-4, MTF-15)

4. A magyar nép és társadalma. Magyar lélek, magyar nyelv, magyar írás, magyar társadalom

Friedrich Klára, Molnár V. József, Kiss Dénes, Gönczi Tamás, Dr. Tóth Zoltán József, Cúth János (MTF-5, MTF-6, MTF-7, MTF-8, MTF-10, MTF-11)


Szent László Magyarságtudományi Akadémia,  1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.

Forrás:  MVSZ Sajtószolgálat 7377/120106

Hozzászólás  

#4 Med 2012-05-03 12:34
A "Szent" meg ugye send, azaz küldött... Ugyan kinek a küldötte? Melyik Úré?

Sajnálatos, hogy már ezer éve sem értették egymást ősnépeink. Illetve az itt élők értették, de a "honfoglalók" nem, sőt még a fáradtságot sem vették, hogy a Kárpát-medence színes világát megismerjék. Ezért egyszerűen leszlávozták az itt élőket. Így egyszerűbb volt. Jó pár száz évnek el kellett telnie, hogy ismét szóljanak a székelyek mellett palócokról, a Szala népéről, barkókról stb. Nekem Magyar Adorján segített eligazodni ebben a kavalkádban. Ajánlom mindanyiójuk szíves figyelmébe.

Az pedig pártolandó, hogy az itt felsorolt előadóknak újabb lehetőséget biztosít e társaság. Az Utat mindenkinek magának kell bejárni, azt senki sem teszi meg helyette. Megérteni egymást viszont csak úgy lehet, ha megértjük eleink ősi történeteit, ahonnét "szerelvény igazítást" követően újra el lehet indulni!

Remélem jómagam is segítettem ebben gondolataimmal. :-)

(13. rész utolsó cikk)
#3 leszerelt 2012-01-13 05:10
Idézet - Tengezin:
... Ha valaki megismerkedik közelebbről a MTF tartalmával, ossza már meg a véleményét légyszi, mert abból már okosabbak lehetünk


A Magyarságtudományi füzetek (MTF) vagylagos címe KISENCIKLOPÉDIA. Ebből a sorozatból jelenleg 47 cikk megtekinthető a SZERZŐK > KISENCIKLOPÉDIA menüpont alatt. Kellemes olvasást.
magyarmegmaradasert.hu/szerzok/kisenciklopedia
#2 Tengezin 2012-01-12 16:46
Támogatom Rékabea véleményét. Sőt nekem az sem tetszett, hogy a küldöttgyűlésen István király pofalemeze a háttér.
A másik oldal viszont az, hogy a magyar agyak nem bírnak fényéveket ugrani, és nem lehet túl hirtelen kicserélni az ezer év alatt beléjük plántált [*****]ságokat.
Csak két példa: postaimre törzsközönsége úgy védte sztistvánt, hogy egyszerű arra járó még a végén elhiszi, hogy a népirtók és nemzetárulók valóban fasza gyerekek. A másik az MNA: ugyanúgy nyomatják ezerrel a szentistvánosdit, szentlászlósdit, mint az átalag nemzeti oldalak. A magyarkínzásban jeleskedő külföldi inkvizítorokról (pl. Gellért püspök) külön írásokban emlékeznek meg, de pl. a pákozdi csata évfordulójáról egy nyikk sincs, egyik évben sem.

Jó lenne egy kicsit többet tudni az MVSZ viselt dolgairól, de az eddigi hozzászólások záró konkrétumot tartalmaztak a mocskolódáson kívül, a legjobb még a "nem zörög a haraszt" duma volt.

Ha valaki megismerkedik közelebbről a MTF tartalmával, ossza már meg a véleményét légyszi, mert abból már okosabbak lehetünk
#1 Rekabea 2012-01-12 14:44
Csodalkozom, hogy egy Magyarsagtudomanyi Akademiat "Szent Laszlo"-nak hivhatnak. Merthogy e "nagy" kiralyunk, a kunokkal csatazott, öket irtotta. Es a kunok ugye szin magyar nep volt, tehat a magyarokat irtott ez a kiralyunk, eppugy az Istvannak nevezett is- azert lett mindkettöböl "Szent" !!!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások