Minden magyar ember, aki a munkájából nem tud megélni, a kifosztottak közé tartozik, még akkor is, ha közvetlen személyében nem élte meg a kifosztás folyamatát.

Tehát nem devizahiteles, vagy adóhivatali károsult, hanem csak egyszerűen a kirabolt, kifosztott ország polgáraként hiába dolgozik, vagy dolgozott, már nem jut neki kenyér.

Ezért a helyzetért a felelősség elsősorban az utóbbi 30-év politikai szereplőit terheli, kezdve a rendszerváltást megelőzően az ország tervezett eladósításától a mai napig bezáróan az országos és helyi politikai szereplőkig.

Nincs különbség, hogy valaki irányító, vagy ellenzéki szerepet vállalt, mert azáltal, hogy részévé vált a kifosztó rendszernek, elismerte annak legitimitását. Egy ellenzéki párt, aki a kifosztó rendszer ellen felszólal az országgyűlésben, legalább annyi kárt okoz az országnak, mint az, aki hatalmon van és a kifosztás közvetlen haszonélvezőjeként vesz részt az emberek kifosztásában. Az ellenzéki megalkuvás eredménye, hogy az emberekben hamis reményeket táplálva azt a látszatot kelti, hogy ha, amennyiben ők kerülnek hatalomra, akkor majd eljön a jó világ. Ez az ámítás nem kisebb bűn, mint maga a kifosztás, hiszen ez is része a rendszernek, a hitegetés módszerével. Az köztudomású, hogy az országgyűlési képviselők kiváltságos státuszban vannak, akár kormány-, akár ellenzéki pozícióban vannak. Következésképp részesei a kifosztásnak aktív, vagy passzív módon.

A politika irányítja ugyan a törvényhozást, de a törvény alkalmazóit is legalább akkora felelősség terheli, mivel ők tanult emberekként átlátják, vagy legalábbis át kellene lássák, hogy ami ma a magyar emberekkel történik, az módszeres kifosztás és népirtás. A jog az erőből, az erő a jogból ered. Az erőnek sokféle formája létezik, például a felismerés ereje. Ha az emberek felismerik, hogy az, ami most velük történik, az egy előre eltervezett kifosztás és szolgasorba döntés folyamata, akkor felszabadul az erő, amely a jogot formálja, de ez az erő a jogból ered, abból a jogból, amelyet a teremtő adott minden teremtményének, miszerint ő előtte mindenki egyenlő. A nap mindenkinek egyformán süt elve.

A felismerés elegendő ahhoz, hogy az erő felszabaduljon, ez egy elementáris erő a méreténél fogva. A mérete függ attól, hogy hány ember ébredt rá a valóságra, valamint attól, hogy mekkora az ellenerő. Egyszerűbben fogalmazva, hányan vannak a kifosztói oldalon akár aktív, akár passzív haszonélvezőként, és hányan a kifosztottak oldalán, akik vállalják, hogy aktívan megnevezik, azaz néven nevezik a kifosztókat. Ha elég nagy az erő, az ébredés ereje, akkor megfordul a folyamat és elindul egy rendeződés, azaz rendcsinálás, amikor az elsőkből utolsók lesznek, az utolsókból viszont elsők. Ez a természet rendje.

Az ébredés egy fontos eszköze, hogy az ember ne magát tegye felelőssé helyzetéért, még akkor sem, ha neki is része van helyzetében, hanem nevezze meg személy szerint azt az embert, vagy embereket, akik közvetlenül részt vettek az ő kifosztásában. Ilyen például a bank tisztviselője, aki aláíratta vele a kifosztási szerződést. Vagy a bíró, aki nem akart foglalkozni az igazsággal, mindegy milyen okból, de nem tette azt. Vagy a végrehajtó, aki a kilakoltatást végrehajtja, mert ebből él. Tanács, ne mentsünk fel senkit, minden ember maga dönt, azaz választ és ennek felelősségét neki kell viselnie. Ha valaki aktív, vagy passzív módon részt vesz a kifosztásban, azért viselnie kell a felelősséget. Nincs mellébeszélés, hogy én csak a családomról akartam gondoskodni, vagy nem tudtam, hogy mit szolgálok.

Nagyon fontos folyamata az ébredésnek, hogy minden kifosztott írja le egy papírra a saját nevét és írja le azok nevét és pozícióját, akik részt vettek az ő kifosztásában. Ha elég ember hajlandó ezt papírra vetni, és nyilvánosságra hozni, akkor a nyilvánosság ereje megfordítja a folyamatot, mert világossá válik, személy szerint, ki az ellenség. A nyilvánosság visszatartó ereje nagyon nagy erő. Ezt az erőt a jog adja. Ha ma a kormánynak joga van ahhoz, hogy nyilvánossá tegye az adótartozással rendelkezők listáját, hát miért ne lenne jogunk nekünk a mi személyes véleményünket nyilvánosságra hozni, hogy kit tartunk személy szerint felelősnek kifosztásunkért.

A listából csak a kifosztók neve lesz nyilvános, a kifosztottat egyszerűen csak „kifosztott”-nak jelöljük. Ha eljön az igazság órája, fontossá válik a kifosztott neve is, de az addig, ameddig az elégtétel ideje nincs itt, nem szükséges az erő növekedéséhez. A számok törvénye igaz lesz!

A lista jelentősége és szerepe a jövő társadalmában

Az elsődleges jelentősége, bizonyító erejű felmérés, hogy hány embert fosztottak ki, és abban hányan vettek részt. Mérleget készítünk! Ebből a listából láthatóvá válik, hogy a kifosztottak létszámához képest alig több mint 1-2% az, akik ezt végrehajtották. Ez a mérleg bizonyítóerejű, azt bizonyítja, hogy ami itt velünk, magyarokkal történt, az nem a társadalmi akaratot tükrözi, hanem egy kisebbség aljas népirtó szándékát leplezi le.

Hogy kik azok, akik ezt tették velünk, azt majd a lista alapján fogja a Magyar Királyi Igazságszolgáltatás megállapítani. Azoknak, akik tevőlegesen kiszolgálóként részt vettek a Magyar Nemzet vagyonának ellopásában, beleértve a magánvagyonokat is, azoknak felelniük kell tetteikért! Senkit nem ment fel az a körülmény, hogy ő csak a munkáját végezte, de méltányosságot érdemel majd az, aki segít az igazság teljes felderítésében, mert tudnunk kell, kik azok, akik valójában a háttérben meghúzódva mindezt a gyalázatot velünk elkövették.

Minden családban, háztartásban, vállalkozásban, így egy országban is vagyonmérleget szokás készíteni, ezt kell nekünk is megtenni, csak most egy más értékrend alapján, mint ahogyan eddig az ország fogadatlan vezetői ezt tették. Eddig egyetlen vagyonmérlegben sem szerepelt a humán érték, az emberi erő és tudás forrása. Nem volt ez véletlen, hiszen az ember eddig nem számított, csak a materiális javak számítottak, amelyet előállított, és ami jutott, abból fogyasztott. Az ember csupán termelő és fogyasztóként jelent meg minden nyilvántartásban, valamint a karbantartásának költségeiként az egészségügy kiadása. A kizsákmányolás, a kifosztás minden szintjén csak az anyagi értékeket tartották nyilván! Nem csak a Történelmi Alkotmányunkat kell helyreállítani, hanem az emberi értékrendet is, mert a teremtés rendjében a legnagyobb érték az ember, az élet szentsége. Nem tűrjük tovább, hogy a teremtés törvényét lábbal tiporják anyagi javak iránti vágyból, kapzsiságból.

Hogyan fordulhatott elő?!

Hogyan fordulhatott elő, hogy a társadalom egy kisebbsége kifosztotta a többséget?
Az ok a lehetőségben keresendő! Lehetőségük volt, mert nem volt hatékony a társadalmi ellenőrzés. De miért nem volt az? Azért nem volt, mert az alkotmány nem biztosított valódi folyamatos ellenőrzést a társadalom részére. A valódi népképviselet egy parlamentben nem a politikai pártokon keresztül valósulhat meg, hanem egy parlamenti felsőházba delegált egyéni képviselőkön keresztül. Egy politikai párt színeiben bejutott képviselő a frakciófegyelemnek megfelelően kell, hogy szavazzon, és nem a választói akarata, vagy lelkiismerete szerint. A felsőházi képviselők pártoktól független egyéni képviselők, akik a választóik által bármikor visszahívhatóak. Így egy képviselő alkalmatlansága esetén nem kell négy évig várni, ameddig helyette új képviselő kerül a Parlamentbe.

A Parlament alsóháza ugyanúgy folytatja munkáját, mint eddig, ugyanúgy lesznek pártok, de nem azt tesznek ellenőrizetlenül, amit akarnak, és hogy ki ne tudódjon, még ráadásul titkosítják 50-100 évre, hanem a népképviselet a felsőházban felettük ülve ellenőrzi őket. Ez az alkotmányos forma, a kétkamarás parlament, nem ismeretlen számunkra, mert 1944. március 19-ig ilyen volt a mi alkotmányunk, a Történelmi Magyar Alkotmány. Az alkotmányos királyság (király nélküli) pontosan megfelel a magyar nép védelmét biztosító követelményeknek. Történelmi Alkotmányunk nem tette volna lehetővé a kifosztásunkat. Most tehát, ha azt szeretnénk, hogy ez a folyamat megálljon, és el tudjuk számoltatni a kifosztókat, akkor a legkézenfekvőbb megoldás, ha visszanyúlunk a gyökereinkhez, a Történelmi Magyar Alkotmányhoz.

Mi a módja annak, hogy visszatérjünk a Történelmi Alkotmányunkhoz?

2013. április 21-én a Hősök terén közös akarattal kinyilvánítottuk, hogy a jelenlegi alkotmány megbukott, mert nem védte meg állampolgárait. Ezzel tulajdonképpen a társadalmi szerződésre vonatkozó nemzetközi irányelvek alapján érvénytelenítettük a mai alkotmányt. Az említett irányelvek szerint politikai hatalom nem alkotmányozhat, még akkor sem, ha azt alaptörvénynek hívja. A politikai hatalom által írott alkotmány akkor válhat érvényessé, ha a hatalom gyakorlóinak hatalmi ciklusában nincs társadalmi tiltakozás az alkotmány ellen. A politikai hatalomváltás legitimmé teheti az egyébként illegitim alkotmányt. Ez azonban már nem történhet meg, mert április 21-én kimondtuk, hogy az alkotmány megbukott.

A következő lépés az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása, amelynek küldöttei lefektetik az irányelveket, hogy hogyan és mikortól térünk vissza a Történelmi Alkotmányunkhoz. Történelmi dátum: 1944. március 19-e és történelminek kell lennie 2014. március 19-nek. Eddig az időpontig le kell folytatni az új választásokat és fel kell, hogy álljon az új kétkamarás Parlament alsó- és felsőháza egyaránt. Kívánatos, hogy az alsó- és felsőház azonos létszámmal legyen jelen. A felsőház összetételéről az alkotmányozó nemzetgyűlés dönt.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés a Magyar Nemzet gyűlése, amely magába kell, hogy foglalja a határon kívül rekedt magyarság képviselőit is. A parlamenti felsőházban minden határon túli magyar nemzetiségű csoport képviseletének helyet kell biztosítani. Amikor a magyar nemzetről beszélünk, akkor nem csak a csonka Magyarország polgárairól beszélünk, hanem az akaratán kívül a határon kívül rekedt magyarságról is. A nemzet egysége a teljes nemzetet kell, hogy érintse, politikai-, vallási nézeteitől, és lakóhelyétől függetlenül. A lakóhelyétől független alatt az akaratán kívül a határon kívül rekedt és a kényszerűségből emigrált magyarság egyaránt értendők.

Isten áldásával,
László Mihály

Beküldte: kunavar