Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2018Jun24

2018. Május 11., Péntek 12:15

Jósolni? Olykor nem is oly nehéz…

Írta:  Madarász László
Értékelés:
(7 szavazat)
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2018. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt. (https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/far/far1804.html )

12 hónap alatt, vagyis 2017. áprilishoz viszonyítva 2,3 %-al nőttek a fogyasztói árak! Ebből a mindenkit érintő élelmiszerek ára 4,2%-kal emelkedett, ezen belül a tojás 20,5, (nem függ össze a szokásos húsvéti áremeléssel, hiszen a Húsvét 2017.- ben április 16. –ára esett) a száraztészta 12,4, a vaj, vajkrém 11,8, a tejtermékek 7,6, a liszt 7,0%-kal drágult. (Eközben a nyugdíjasok kosara szerint számolt infláció ezt meghaladóan emelkedett. Azaz a nyugdíjasok megélhetése az átlagnál gyorsabban drágult.) És ezzel véleményem szerint az áremeléseknek messze nincs vége! Mint már a http://magaspart.hu/ellentetek-a-valosag-es-a-fidesz-propagandaja/ címmel megjelent korábbi cikkemben is megírtam, az Orbán-kormány által végrehajtott – ellentételezés nélküli – bérminimum emelés várható következménye: a fogyasztói árak intenzív emelkedése! Ezen belül is, a gyakorlatilag mindenkit érintő élelmiszerárak növekedtek  4,2% -al. És mindez, csak az elmúlt 12 hónap áprilisig terjedő időszak KSH szerinti értékelése, miközben köztudott, hogy a statisztikai adatokat – a mindenkori politika kérésére – kifejezetten kozmetikázzák!

Winston Churchill egykori angol miniszterelnöknek – máig a világ egyik legnagyobb terroristájának – tulajdonított kijelentés így hangzik: „…csak annak a statisztikának hiszek, amit saját magam hamisítottam!”  Körülbelül így kell tekinteni a statisztikai hivatalunk 2018. áprilisi jelentésére is, mely Orbán Viktor kérésére szerintem feltehetően lényegesen alábecsüli az áprilisig terjedő egyéves infláció mértékét, különösen az élelmiszerárak tekintetében!

Úgy vélem, sokak által érzékelhető, hogy 2018. április 8. – a választás napja – óta, a mai napig az üzemanyagok ára is mintegy 5,0 – 5,5% mértében emelkedett, mely az április végéig terjedő statisztikában – érthető módon – csak részben jelent meg! (Pedig az üdülési szezon még el sem kezdődött!)

Az a mai napokban is érzékelhető, hogy az élelmiszerárak további emelése folytatódni fog. Ezt mindenki tapasztalhatja, ha a boltokat járja! Ezek a következményei az orbáni „gazdaságpolitikának” ( pl. a bérminimum emelés – gazdasági értelembe vett ellentételezése hiányának -, illetve pontosabban az említett emelés „visszavétele” iránti törekvésüknek), továbbá a szavazatvásárlásnak tekinthető 12000 Ft-os (sajnos csak egy éves) gáz „rezsicsökkentésnek”, és a nyugdíjasok megvesztegetését szolgáló húsvéti 10000 Ft-os utalványnak! És még mondja azt valaki, hogy nem verte át őt a Fidesz?! Az áremeléseknek feltehetően csak a kereslet-kínálat, egy magasabb értéken lévő egyensúlya fog véget vetni, és nem a kormány aktív gazdaságpolitikája, melynek ilyen törekvése eleve nincs is! Ez viszont a reálbér csökkenését fogja eredményezni!

Azért, hogy a kormányzati korrupció – az eddig „megszokott” teljes ütemben – folytatódhasson, feltehetően csak 2019 –ben fog csak sor kerülni az élelmiszerek ÁFA-jának részleges-, és a bért terhelő adók esetleges kismértékű csökkentésére, feltéve, ha azt az ellenzéki (Mi vagyunk a többség!) tüntetések, előbb ki nem kényszerítik! Erre viszont kicsi az esély, hiszen olyan, mint valódi ellenzék, tulajdonképpen nem is létezik! A civil szférát meg az orbáni kommunikáció eleve ellenségesnek állította be a közvélemény előtt, ezért szinte elenyésző a támogatottsága!

Az orbáni elhibázott gazdaságpolitika oda fog vezetni, hogy reálbér tekintetében, hamarosan még a romániai is meg fogja haladni a miénket! Ennek elkerülése érdekében sokkal jobban támogatni kellene a kis- és középvállalkozásokat, a bért terhelő adókat mérsékelni szükséges, az alapvető összes élelmiszer forgalmi adóját el kellene törölni, vagy maximum 5% -ra csökkenteni, de az egyéb termékek adójának 22- 25% szintre süllyesztése is elkerülhetetlen már, és azonnali intézkedést követelne! (Ha jól tudom, egész Európában nálunk a legmagasabb a 27%-os ÁFA! Ami hamarosan igencsak fékezni fogja a gazdaságot!) Sajnos ezen intézkedésekre kilátás sincs, így feltehetően folytatódni fog az orbáni rendszerszintű ország lerablás!

(További problémát jelent: a külföldi munkavállalásra kényszerített, – levélszavazatoktól is megfosztott – honpolgáraink hazaküldött „biztonsági tartalékot” jelentő pénzeszközei már most is mérséklődnek, és nem fogják növelni a fogyasztást, mely a lakásvásárlásokban, házépítésben, azok berendezésében testesültek meg eddig! Vagyis csökkenő fogyasztásra kell számolnia a kormányzatnak, ami szintén fékezi a gazdaságot! Nem biztos, de sajnos félő, hogy a külföldön munkát vállaló közel egymillió magyar ember a Fidesz bebetonozott győzelme miatt, már nem itthon képzeli el jövőjét és még az eddigi befektetéseit is kivonja Hazánkból, ami az ingatlan eladások megnövekvő számában is láthatóvá fog válni, azaz nem a kereslet, hanem a kínálat fog növekedni, ami az ország gazdasági bővülésének lassulását fogja eredményezni.)

Ahogy a napvilágra kerülő adatokból látom, Románia gazdasága lendületesen fejlődik, miközben a miénk várhatóan egyre inkább lemarad még mögötte is! (A visegrádi csoportosulás gazdaságáról már nem is merek szót ejteni!) Bizonyítéka lehet ennek az is, hogy az M7- és M1 –sen minden második – harmadik nyugatra tartó kamion román! Kifizetett (nominál) bér tekintetében kevés, reálbér tekintetében sem sokkal több csak az előnyünk velük szemben, ami még az ez év végére könnyen elfogyhat, ha így folytatja a Fidesz!

Ha szigorúan csak és kizárólag gazdasági értelemben gondolkodunk, még utóbb megbánjuk, hogy 1920 márciusában az utolsó román csapatok is kivonultak csonka Hazánkból? Arányait tekintve meglehet, a korabeli (1919-1920) iszonyatos román rablás sem volt olyan mértékű, mint a Fideszé manapság, pontosabban nem okozott akkora gazdasági kárt Hazánknak! (Pedig mindent vittek ők akkor, ahogy mondani szokás: mint a piros ász!)

Madarász László

Admin: A reálbér, a munkáltatótól kapott bér, (azaz a nominálbér) inflációval kiigazított mértéke, másként megfogalmazva a termékeknek és szolgáltatásoknak az a mennyisége, ami a munkabérből megvásárolható. Amíg a nominálbér egyszerűen a munka pénzben kifejezett ellenértéke, addig a reálbér ezen ellenérték vásárlóerejét tükrözi.

Az írás megtalálható a szerzőnél →

Megjelent: 218 alkalommal
Tovább a kategóriában: « A MIÉP 12 választási pontja

Hozzászólások  

 
Bandi
#1 RomaniaBandi 2018-05-20 13:00
Ne dicssérd a román gazdaságot. Bármennyire fejlődik , az egyszerű polgár nem érzi. Sőt ma már odajutott hogy csak hónapos késéssel tudják a tanárok fizetését kifizetni. Sorban jönnek a nyugdíjasok, ami még működik, de rémisztő hírek hallatszanak vezetőink szájából. A pappíron a fizetések néha jól néznek ki, de pl egy 1900 lei bruttofizetésű polgár csak 900 lejt visz haza, mert a többit különböző címeken visszavonják.A magyar ellenzék /ellenállás/ csak sírni tud, de nem látja a környező országok valóságát, a közgazdászok , újságírók sem kivételek. Igazság az, hogy a szomszéd kertjében mindig zöldebb a fű. Nem tudom a FIDESZ vagonokat lopott el, de a román csapatok csak gördülő anyagot 20 ezer darabot raboltak el. A Fideszt összehasonlítani a román csapatok rablásaival nagyobb hazugság, mint maga Trianon volt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 312 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.6%Canada 1%
Romania 5.3%Serbia 1%
United States 4.7%Australia 0.4%
Russian Federation 3%France 0.4%
Germany 2.8%Switzerland 0.4%
Ukraine 2.7%Netherlands 0.2%
Sweden 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 2.1%Belgium 0.2%
Slovakia 2.1%Poland 0.1%
Austria 1.2%Spain 0.1%

Today: 280
This Week: 4923
Last Week: 7718
This Month: 21223
Last Month: 29867
Total: 1856093

Belépés