20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 január 12, vasárnap

Gyöngyöspatai cigánymosdatás újratöltve

Szerző: Lantos János

Emlékszem még arra, amikor 2011-ben olyan szintet ért el a cigánybűnözés Gyöngyöspatán, hogy különféle nemzeti radikális szervezeteket töltöttek ott heteket, hogy valamit megpróbáljanak tenni, ha már „két hét alatt" mégsem lett rend, ahogy a 2010-ben hatalomra jutó Fidesz belügyminisztere, Pintér Sándor ígérte.

Igencsak paprikás időszak volt, bizonyára fel tudunk idézni egy bizonyos amerikai üzletembert, Richard Fieldet. A hisztériakeltést ő vitte a legmagasabb fokra, segítségével kapott nemzetközi visszhangot Gyöngyöspata, amikor a valósággal teljesen ellenkező képet festett meg. Ennél is továbbment, „evakuálta"a rettegésben élő cigányokat. Mi által az a narratíva alakult ki rólunk a nyugati médiában, hogy békés állampolgároknak kell félniük az öncélúan grasszáló „félkatonai náci" alakulatoktól. A cigányok szállítását a Vöröskereszt segítségével kezdte szervezni. A buszokat a Hatvani Volántól bérelték, és a szervezet nézett közben 300-350 ember elhelyezésére alkalmas szálláshelyek után is.

A valóság persze az volt, hogy a magyar lakosság szenvedett évek óta a cigánybűnözéstől. Ha nem is ekkora horderejű ügyben, de a kis település újra fókuszba került. Főként azóta, hogy Orbán Viktor év eleji sajtótájékoztatóján is felmerült a téma, ahol a miniszterelnök tett valami olyasféle megjegyzést, hogy nem túl szerencsés pénzösszegeket kiutalni olyanok részére, akik ezért nem dolgoztak meg. Annyi történt, hogy a bíróság kártérítést ítélt meg cigánygyerekek részére, akik szerintük mesterségesen ki lettek zárva azokból a lehetőségekből, amiben a többi tanuló részesült. Tehát szegregált formában vettek részt az oktatásban.

Egész pontosan ezt állította:

„Egy etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül."

Milyen kár, szúrjuk közbe csak úgy mellékesen, hogy ezek csak szavak, és természetesen az elmúlt évek gyakorlata sokkal inkább igazodott egy másik orbáni gondolathoz, mely „rejtett erőforrásokként" tekint rájuk. Bár az való igaz, a különböző támogatások valóban döntően bejelentett munkához kötöttek, amely indirekt módon tényleg kizár sok juttatásból cigányokat, de nem csak őket, hanem azokat, kik nem dolgoznak. Ezt azért írjuk a javukra akkor, ha összevetjük például a szocialista kormányok „vívmányaival." De menjünk tovább, végső soron mire is ez a nagy hangulatkeltés? Mert e kijelentés után Orbán lett légyen „gonosz rasszista", az Index szerkesztőségében dühtől elborult arccal verték a klaviatúrát és a momentumos Donáth Anna is azon nyomban megkongatta a vészharangot. Arról egyelőre nem tudunk, NATO-beavatkozást kért-e. Ami késik, nem múlik.

A kép nem illusztrációA kép nem illusztráció, Gyöngyöspatán készült - ön járatná közéjük a gyermekét? (kép: magyarnemzet.hu)

Azonban még megmaradt az alábbi kijelentéseknél: „A miniszterelnök szalonrasszizmussal próbál érzelmeket felkorbácsolni, a Fidesz politikájának újabb szélsőjobboldali üzenetét teszteli. Ezzel durva károkat okoz a társadalomban a romák megítélésében, és saját felelősségét próbálja tagadni. Itt az általa meghatározott oktatáspolitika, az általa kézivezérelt adminisztráció kapott büntetést. És legyen világos: az elvett tanulóéveket, a mellőzöttséget nem lehet gyerekenként 1-2 millió forinttal, visszamenőleg megváltani, visszaadni. Cigányozás helyett arról kéne beszélnie Orbán Viktornak, mit tesz az integrált oktatásért, az egyenlő esélyekért, a rasszizmus csökkentéséért!"

Most teljesen legitim módon nyithatunk vitát arról, mit ért rasszizmus alatt, mert a szegregáció nem mesterségesen kialakított valami, hanem természetszerűleg alakul ki nagyon is meghatározott szociokulturális okok miatt, így hát nem „faji előítéletről" kell beszélnünk, hanem jól megalapozott tapasztalatról.

De egy szó, mint száz, a „rasszizmus" csökkentéséért a legtöbbet ők maguk tehetnének, tehát a cigányság. No nem úgy, ahogy Kaposváron láttuk. Már megtekintettük sokszor, de újra csak kénytelen vagyok ide citálni, Donáth Anna figyelmébe, talán ezek az ezerszámra megtörténő események is hozzájárulnak a csúnya, szegregált oktatáshoz...

Forrás: Kuruc.info
Kiemelések: M.M. szerkesztő

Hozzászólás  

#3 Témához kapcsolódó cikk a pestisracok.hu -tólR Zoltán 2020-01-23 20:50
"Köszönjük a bíróságnak, hogy ránk szabadítja a rablógyilkost, akinek mi fizettünk kártérítést!"

"Hatalomátvétel volt a diliházban, a páciensek diktálják az orvosoknak, mit kell szedniük. Nagyjából így írható körül, mi folyik a magyar (és az uniós) bíróságokon, amikor éppen többszörös rablógyilkost, kalapácsos ámokfutót, lincselőt szabadítanak rá (nevetségesen enyhe) büntetése letelte előtt az országra. Vagy amikor az adófizetők.... Bővebben az eredeti címen: ->

pestisracok.hu/.../
#2 beláthatatlan veszélyekR Zoltán 2020-01-20 08:15
Stoffán György írása:

Titokban szervezik a cigányságot a magyarok ellen, német és magyar liberális civilszervezetek Baranyában

Sok szakember figyelmeztette a kormányt és az illetékeseket már korábban is, hogy olyasmi készül, aminek beláthatatlan következménye lesz. Történetesen, ha a hazai cigányság és a migráció összetalálkozik, az visszafordíthatatlan tragédia.
Mai információnk ezt a félelmet támasztják alá. Ugyanis, egy reggeli telefonbeszélgetés olyasmire hívta fel a figyelmet és olyasmiben kérte segítségünket, ami részben törvénytelen, másrészt beláthatatlan veszélyeket hordoz. A szervezők külföldi és magyar civilszervezetek (feltételezhetően magyar, helyi hivatalos szervek közreműködésével).A helyszín Magyarország, Baranya megye. Az ügy titkos, a kiszivárogtató retteg, de kötelességének érezte közölni, amit tud.

Az újságíró, író ezáltal azt érzi kötelességének, hogy nyilvánosságra hozza, amit az informátor elmondott.

Egy Duna-menti faluban – amelynek lakossága lassan többségében cigány nemzetiségű –, megjelentek a civil szervezetek, amelyek a nevelőszülői hálózat teljes listájának birtokában keresik fel a nevelőszülőket, és ajánlanak egy hihetetlenül jól fizető lehetőséget: Németországból kellene befogadni viselkedészavaros, 16 év feletti fiatalokat, gyerekenként és havonta 600.000 forintos ellenszolgáltatásért. A fiatalok Magyarországon nem járhatnak iskolába, hanem németországi iskolájuk képzi őket tovább is az interneten keresztül. A szervezés titkos, ezért az informátor rettegve adta szerkesztőségünk tudtára a fentieket.

A hír nyilvános része körülbelül ennyi. A tartalma és a veszélye azonban sokkal nagyobb figyelmet érdemel, tehát tájékoztattuk erről Bayer Zsolt és Jurák Katalin kollégákat, valamint a hivatalos belügyi szerveket és a cigány felzárkóztatással foglalkozó szakembert.

Már korábban is előfordult, hogy a hazai kisebbséggel hozták össze civil szervezetek a migráns fiatalokat, amiből több esetben házasság és családalapítás is volt már, legalizálva a migráns fiatalok magyarországi tartózkodását. Miközben a cigányságot a liberális civilek folyamatosan uszítják a magyarság ellen, a cigány nacionalizmus soha nem látott méreteket ölt, és a magyar-gyűlölet csillapíthatatlan. A legutóbbi gyöngyöspatai esetből pedig, világosan látszik, hogy az igazságszolgáltatás is ennek a drámai folyamatnak a támogatója. Ha a migránsok és a cigányság magyar gyűlölő része a liberális magyarellenes civilszervezetek segítségével "egymásra talál", és mindezt a jog is támogatja, akkor Magyarországon soha nem látott tragédia következhet be, ami nem polgárháborút jelent, hanem folyamatos és végzetes támadást a magyar lakosság ellen! A pénz, a kábítószer-kereskedelem, a fegyver-kereskedelem, a nő-kereskedelem, már ma is olyan mérteket ölt, amelynek megakadályozása csaknem lehetetlen. Ha pedig a liberális, migránspárti civilek, a németországi migráns-fiatalokat titokban és összejátszva egyes településvezetőkkel, a hazai cigány nevelőszülőkre bízzák, az informátor által közölt cca. 600.000 Ft-os havi juttatásért, akkor a fent írt folyamat megállíthatatlan, országos szintű és a magyarokra nézve végzetes lesz.

Várjuk tehát az ügyben oknyomozó és a nyilvánosságot a TV csatornákon is tájékoztatni tudó kollégáink közléseit, valamint a hivatalos szervek intézkedését.
További információkat is gyűjtünk, ugyanis a nap folyamán, érdeklődésünkre más településekről is kaptunk hasonló híreket.


Stoffán György

Hazudoznak, uszítanak, magyar–cigány polgárháborút akarnak pestisracok.hu/hazudoznak-uszitanak-magyar-cigany-polgarhaborut-akarnak/
#1 GyöngyöspataKirály B. Izabella 2020-01-19 12:53

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások