20241218
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 december 05, vasárnap

Nyílt levél Juhász Miklós Alkotmány bírónak

Szerző: Dr. Varga-Damm Andrea

Ezt a nyílt levelet Varga Vamn Andrea tette közzé, de szerintem a tartalma miatt társadalmi közérdeklődésre tarthat számot.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG NEM AZ ALKOTMÁNY ŐRE, HANEM A KORMÁNY HITELESÍTŐJE

Az Ön által vezetett alkotmánybírósági tanács elutasította az egészségügyi dolgozók kötelező harmadik oltásának elrendelése iránt meghozott kormányrendelet megsemmisítését. Nem csodálkozom a döntésen, mert az teljes mértékben megegyezik azzal, amiért Ön alkotmánybíróvá válhatott.7

EGYSZERŰBB LENNE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ÉPÜLETÉRE KIHELYEZNI EGY PECSÉTET, ÉS RÁÍRNI, HOGY A KORMÁNY HITELESÍTŐJE.

Bizonyára emlékszik rá hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában igen rövid ideig tartott az Ön meghallgatása 2020-ban, mert az ellenzéki képviselők nem intéztek Önhöz egyetlen kérdést sem. Azért nem, mert amilyen rombolást végzett a Gazdasági Versenyhivatal élén 10 év alatt, az előre vetítette, hogy miért lesz alkotmánybíró, és hogy az Ön személyét nem lehet komolyan venni.

A Gazdasági Versenyhivatal küldetése két évtizeden át rendkívüli módon segítette a gazdasági életben a monopolhelyzetben lévők túlhatalmának korlátozását, az egyszerű fogyasztó számára véderőt teremtett a monopóliummal rendelkező vállalatokkal szemben. korábban lehetett arra számítani, hogy a Gazdasági Versenyhivatal valóban a küldetését teljesíti, AZ Ön vezetése alatt elvesztette. Ön teljes mértékben a kormány kiszolgálójává tette ezt a fontos, jogállami intézményt, és a politika által kijelölt ügyekben lehetett csak vizsgálódni, és vagy szankciót alkalmazni, vagy félrenézni. Úgy látjuk, s erre lehetett számítani, hogy Ön alkotmánybíróként sem a közösséget, hanem az egyéni ambícióit szolgálja ki.

Ez a döntés, amit hoztak, kifejezetten támadja a jogállamiságot, álszent, valótlan indoklást tartalmaz, teljes mértékben elrugaszkodik a valóságtól, sőt, kifejezetten sérti az Alaptörvényt. Még azt sem voltak képesek döntésükben figyelembe venni, hogy azok a vakcinák, amelyek kötelező felvételére kötelezik az intézmények a dolgozóikat, mindössze a 18 / 1998. (VI.3.) népjóléti miniszteri rendelet 2021. május 4-én hatályba lépett rendelkezései szerint önkéntesen felvehető oltások, azaz semmilyen okból ezzel ellentétes jogszabály nem születhet.

Álszent módon azt közlik, hogy az egészségügyi ellátórendszer betegellátási biztonságát szolgálja ez a rendelkezés. Miközben hivatalos tudomásuk van arról, hogy a kórházban lévő betegek 40 százaléka oltott, sokan közülük már a harmadik oltáson is túl vannak. Azzal is tisztában vannak, hogy az összes vakcina szakmai leírásában az szerepel, hogy megelőzi a koronavírus fertőzést, azaz az oltóorvosokat a gyártók becsaptàk, hiszen rendre tömegesen fertőződnek meg és betegszenek meg oltott emberek. Önök ilyen körülmények között inkább elveszítik egészségügyi dolgozók sokaságát, úgy, hogy egyáltalán nem szolgálja mindez a beteg biztonságot, mert az oltott egészségügyi dolgozó is nyugodtan lehet fertőzött és fertőző is.

Elképesztő, hogy még azt a tényt sem voltak képesek figyelembe venni, hogy nem vállal sem a gyártó, sem az állam felelősséget a vakcinák hatásosságáért, sőt, a polgárnak magának kell kérnie az oltást, és felelősségvállaló nyilatkozatot kell aláírni azért, hogy beoltsák. A kormányrendeletben pedig nem szerepel az, hogy mivel kötelezik a dolgozókat az oltás felvételére, így nem kell aláírniuk a felelősségvállaló nyilatkozatot, hanem úgy kell tekinteni, hogy az állam kérte az oltást. Miután pedig ez nem szerepel a kormányrendeletben, Önök nem állapíthatták volna meg azt, hogy nem alaptörvényellenes ez a kormányrendelet, hiszen az oltottnak kell vállalnia a felelősséget azért, amit ő nem akar, de kényszerítik rá. Önök bűncselekmények elkövetéséhez asszisztálnak. Hiszen a kényszerítés bűncselekmény.

Sokan kértek engem is, hogy nyújtsak be alkotmányjogi panaszt. Nem nyújtok be, mert Önök semmi mást nem csinálnak az egész koronavírus járvány alatt is, mint hitelesítő pecsétet adnak a kormánynak alapvető emberi jogi jogsértések sorozatában.

Ön ne tekintse magát valódi alkotmánybírónak. Ön csak formálisan alkotmánybíró. Valójában az egyéni ambícióit kielégítő foglalkozást tölt be, haszontalan a magyar emberek számára, a kormány megrendelésére végzi a munkáját. Ne várjon senkitől tekintély tiszteletet, mert nem méltó rá.

SZÉGYELLJÉK MAGUKAT!

Forrás: Varga Damm Andrea
Beküldte törpapa.
Kiemelések és külalak Zolitól

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló