20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 október 11, vasárnap

Putyin és a bolgár jósnő.

Szerző: Madarász László

Baba Vanga bolgár jósnő, valamikor 1977-78 táján egy kérdésre válaszolva valami ilyesmit talált mondani: A III. világháború akkor kezdődik, amikor Szíria elbukik. Feltehetően akkoriban ezt a kijelentést senki sem értette, hiszen Szíria ez időtájban a stabilitás szinonimája volt, a mai elnök apja, Hafez al-Asszad regnálásakor.

Talán a vak öregasszony jóslata manapság kezd értelmet nyerni! Baba Vanga hajdani megnyilatkozását, a mai történések tükrében, szerintem akár kétféleképpen is lehet értelmezni:

– Megakadályozandó Szíria bukását, és vele a jóslat szerinti újabb világháború kitörését, Putyin a világ megmentőjeként lép fel.
– Szíria már elbukott, hiszen a kormánya által ellenőrzött terület gyakorlatilag az ország egy kis töredéke, és a világháború már kezdetét vette.

Nehéz lenne meghatározni mely értelmezés áll közelebb a valósághoz! Minden esetre az orosz beavatkozás a legálisan megválasztott szíriai kormány mellett, nem csak szövetségesi akció, hanem egyfajta katonai válasz az amerikai terjeszkedésre, Oroszország harapófogóba szorítására. Nem szabad elfelejteni, hogy a szíriai Tartus kikötője már a szovjet érában is bérelt orosz haditengerészeti támaszpont volt, és Oroszország nem engedheti meg magának, hogy Földközi tengeri támaszpontját elveszítse. Nem véletlen az sem, hogy az orosz hajóhad Ciprus és Szíria között foglalt harcálláspontot, egyfelől a Szíriába telepített orosz légierő-, másfelől a Boszporusz déli kijáratának biztosítása érdekében, miközben a „Moszkva” rakétacirkáló, amit az amerikaiak csak „anyahajó gyilkosnak” becéznek, a Földközi tengeren őrjáratozik. Ha a térképre pillantunk, látható, hogy a NATO legnagyobb szárazföldi hadseregével rendelkező Törökországot az oroszok tulajdonképpen bekeríteni igyekeznek!

Úgy tűnik, Putyin helyzetértékelése, Erdogan török miniszterelnök megítélésében sokkal jobb, mint egyes magyarországi pártoké és így tisztán látja, hogy Erdogan, szavak szintjén cionista ellenes retorikája mögött, valójában az amerikai – izraeli érdekek kiszolgálása húzódik meg. Nem lennék meglepve, ha Putyin a kurd kártyát is kijátszaná – szükség esetén – Törökország észhez térítése érdekében! Számomra olybá tűnik, az orosz elnök tulajdonképpen kihasználja azt a lehetőséget is, amit az USA, Izrael, Szaúd-Arábia török közvetítéssel tálcán kínált fel neki, nevezetes az európai migránsválságot. Miközben a migráns invázió által – a cionista érdekek miatt – Európa meggyengült, sőt egyes országok belpolitikája egyre inkább robbanással fenyeget, az orosz elnök még Európa megmentője szerepében is tetszeleghet alkalomadtán.

Szerintem minden összefügg szinte mindennel, ezért Európa jelenleg folyamatban lévő megszállásáról is kell néhány mondatot szólni. Látszólag Angela Merkelnek, akire már én csak, mint Európa Hóhérjaként tudok tekinteni, elment az esze, vagy legalább elvesztette józan ítélőképességét! Az általa vezetett német szövetségi kormány előbb szinte meghívólevelet küldött a „menekülteknek”, majd a Hóhér, migránsokkal közös fényképekkel csábította Németországba az inváziós hadakat. Én úgy vélem, valójában Merkel parancsot hajt végre! Már több írásomban említettem, hogy a liberális államokban csak az lehet politikai vezető, aki zsarolható. És Merkel feltehetően zsarolható! Már évekkel korábban megszületett az az összeesküvés-elmélet, mely szerint a kancellárasszony Hitler gyermeke.

Életrajzában valóban sok megkérdőjelezhető történés van. Állítólag Hamburgban született evangélikus lelkész gyermekeként, majd alig pár hónapos korában a család az NSZK –ból az NDK-ba költözött! Alig hihető, hogy Kelet-Németországnak – ahol inkább a vallásosság üldözése folyt – evangélikus lelkészre lett volna szüksége. Az is fantasztikusnak hat, hogy a német újraegyesítés után rövid időn belül Helmuth Kohl kancellár mellet tűnik fel egy kommunista érában felnőtt asszony!
(Erről többet pl. itt olvashatsz magyarul: >A Hitler-leányzó, Rothschild Negyedik Birodalma és még sok minden más

Tegyük fel: mi van akkor, akár igaz akár nem, hogy Hitler gyermeke lenne, és elétettek egy valódi vagy hamisított iratot származásáról, azzal: ha nem azt cselekszi amit mondanak neki, a dokumentumot nyilvánosságra hozzák! Felvállalná, hogy az agymosott németek családjával együtt élve széttépjék? Zsarolásának az lehet az oka, hogy ugyan a Transzatlanti szabad kereskedelmi egyezményt (TTIP) ugyan nem utasította el, de a davosi gazdasági csúcson, 2015 januárjában, Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó szabad-kereskedelmi övezetről álmodozott, akárcsak korábban Putyin! Az álom megvalósítása a TTIP ellenében, gyakorlatilag az USA azonnali gazdasági halálát jelentené! Büntetésként jött a migráns invázió. A bosszú népe, úgy tűnik tulajdonképpen Merkelen keresztül igyekszik a Hitler bukását követő években annyi kínt kiállt németeken végső revánsot venni, amit megtetézhet azzal, hogy azt egy Führer ivadék hajtotta végre. (Akár igaz ez az állítás, akár hamis!)

Az elmondottakból talán világosan látható, hogy Európának egyszerre két kérője is akadt, az USA és Oroszország. Én úgy vélem mindkettő mögött a háttérhatalom egy-egy része áll! Igen, Putyin mögött is! Ez talán az alábbiakból látható:
– Hiába nagy sakkjátékos Putyin, az ellenfél minden következő lépéslehetőségeit jó előre felismerni, illetve azt saját maga javára fordítani, még Ő sem lenne képes. Következtetésként a tanácsadói testületében lehet valaki, aki pontosan tisztában van az aktuális amerikai lépésekkel, és az arra adandó megfelelő orosz válaszok lehetőségével, vagyis szolgálja a háttérhatalom valamely tagozatának érdekeit. Ki ne hinne, mondjuk egy olyan embernek, aki megjósolja az USA várható lépéseit, törekvéseit, egyúttal megfelelő válaszlépéseket is felkínál? Pl. húsz esetből láthatóan húszban igaza van. (Ám nem lehet tudni, hogy a huszonegyedik tanácsa nem Oroszország bukását idézi elő!)
– Oroszország az utóbbi években olyan fegyverzeteket állított elő, mellyel túltett katonai riválisán! Ehhez pénz, nagyfokú tudás kellett, ezért feltételezem a kapott anyagiakból arra is futhatta, hogy a világ – USA -n kívüli – legjobb kutatóit, tudósait tudta összegyűjteni. Ezen túlmenően valószínű megkapta olyan, korábban a páncélterem legbiztonságosabb részébe süllyesztett, találmányok leírását, mely a modern hadviselést is szolgálhatják. Példa lehet erre a legmodernebb elhárító rendszerrel (Aegis) felszerelt USS Donald Cook romboló Fekete tengeri esete, amelynek teljes elektronikáját lebénította egy 30 évvel ezelőtti konstrukciójú SZU 24-es vadászbombázó. (Olvashatsz az esetről sok honlapon, de pl. itt is: >Beszartak a jenki tengerészek az orosz vadászbombázótól – Azonnal fel is mondtak! < Az orosz vadászbombázó feltehetően igen nagy teljesítményű elektromos zavarórendszert használt, mielőtt a támadás szimulációját elkezdte volna. Ez a hajó teljes elektronikai rendszerét lebénító zavarás engem Tesla egyik – vezeték nélküli elektromos áram továbbítás – találmányára emlékeztet, melynek leírásáról állítólag nem maradt fent dokumentáció.
– A háttérhatalom vélhető megosztottságáról sokat elárulhat pl. az origón (amit nem sorolok a kifejezetten nemzeti oldalakhoz) korábban megjelent alábbi cikk is: > Megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja <  Számomra úgy tűnik, hogy jelenleg a közel-keleti eredetű zsidóság szemben áll a kazár zsidókkal! A dominanciáért folyó harcuk áldozatai persze mi leszünk.
Párhuzamot vonva a II. világháború és a mai történések között, inkább az a véleményem, hogy a harmadik világégés már folyamatban van! Emlékezzünk arra, hogy a II. világháború egyetlen ország, Lengyelország kétoldali (német és szovjet) lerohanásával kezdődött, miközben a szövetséges franciák és angolok hosszú hónapokon keresztül semmit sem tettek, annak ellenére, hogy formailag hadat üzentek Németországnak! A most Szíria felszabadításáért folyó harcokban szinte hasonlót vélek felfedezni: egyetlen ország visel többfrontos háborút a terroristák ellen, amit Oroszország tevőlegesen támogat, az USA viszont csak látszat tevékenységet folytat és a „mérsékelt terroristákat” pátyolgatja. Már ha ilyen egyáltalán létezik! Azt sem szabad elfelejteni, hogy annak idején Törökország is felkérést kapott a hadba lépésre úgy a szövetségesektől, mint a németektől, amit ők azzal utasítottak el, hogy országuk nincs felkészülve a háborúra. Végül is Törökország csak a német összeomláskor lépett be (névleg) a háborúba. És mit tesz Isten, most Törökország „bekerítése” (is) folyik, melynek akár célja lehet az, hogy ismét maradjanak távol a „nagyok dolgától”! Csakúgy, mint a legutóbbi háborúban, most is alakulgatnak a szövetségek: egyfelől Oroszország, Kína, Irán, másfelől az Egyesült Államok, Nagy Britannia, és Kanada tengelyek mentén! Ugyanakkor a kontinentális Európa összeomlása a „migráns válság” miatt – ami valójában invázió – folyamatban van! Nem szabad elfelejteni, közeleg a kereszténység legnagyobb ünnepe az Advent! Karácsonyt megelőző időszakban zsúfolt áruházak-, metrók-, vasutak-, majd templomok, stb. Ideális állapot egy más kultúr- és főleg vallási körből érkező idegenek alattomos támadására… (Nem vagyok jós, de a terrortámadás veszélye az már most is fennáll, és a közeljövőben ennek lehetősége sokszorosára növekszik!)

Baba Vanga bolgár jósnő ez ideig értelmezhetetlen megnyilatkozása beteljesül? Csak remélni tudom: tévedet, mert a világ talán észhez tér!

Madarász László

Forrás: http://magaspart.hu/?p=462

Hozzászólás  

#2 ERDELYNagy Jozsef 2015-11-14 15:06
Sosem szerettem a muszkakat de most putyin mellet szavazok.N.J.
#1 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/akovacs.laszlo 2015-10-11 12:31
III. VH - Vak vezet világtalant

Válaszolva ostvath.laszlo szavaira is (Ld. előző hozzászólást is: „Mi lesz ennek a vége?”). Mindennek, nemcsak ennek a fényfelszabadulásnak, akkor lesz a vége, amikor – adott időszakaszon belüli – szenvedéseink (kereszthalálunk) elnyeri végső értelmét. Mert hisz a fényszabadulásnak, de nemcsak annak, ez a végső értelme.

Adott esetben Putyin–Szíria. Ne legyünk már ennyire mamlaszok. Hát ennyire naivak vagyunk (kérdés szabadságharczos barátomhoz, Madarász Laczihoz)? Ne legyünk. [Igaz, mi – Madarász Laczi barátunktól eltérően – már ahhoz a szabadságharczosok azon nemzedékhez tartozunk, akik – habár meg is tanultak oroszul – azért az orosz apai neveket már nem tudják számon tartani. Ahhoz született orosznak kell lenni, vagy a feleségének orosznak, hogy emlékeztesse rá az embert, hogy melyik orosznak mi az apai neve.] De ezen fogyatékossága ellenére is Madarász Laczit tegezzük, mint a szabadságharczosok mindig is tegezték egymást, s barátunknak, sőt mi több, szabadságharczos barátunknak tarjuk.)

Most ébredő nemzedék, tessék szilvalekvárt s télen rágható aszalékot vinni neki, ami a kárpátaljai templomok udvarán gyűjthető, [mondom gyűjthető, mert kárpátaljai zarándokútjaimon magam is ettem belőle), ezzel köszönve meg néki, hogy Madarász Laczi barátunk él s létezik, s hírt ad a világnak, s tudatja. hogy az (mármint szabadságharczos), s így a magyar nemzet sötétségben nem kell járjon.]

Leírtuk: Putyin titkóros, a gyengébbek kedvéért: szabadkőműves. (FELTÉVE: ha a szabadságharczos orosz barátaink igazat írtak, s gyanítható, hogy igen.) Ez persze még semmit nem jelent (azaz ők is tévedhetnek. Ma a legfelsőbb hatalmi posztokba ez a belépő kártya.) S sidoú is. (Persze még ez sem jelent semmit sem. Ma a legfelsőbb hatalmi posztokba ez is nélkülözhetetlen belépő kártya. Mint arról az ebben érintetteknek még jó idejekorán hírt adtunk. A Raszputyin s Putyin ősi kazár név. Kripto-kazár. De mint tudjuk Khazária sohasem létezett.)

A tények azt mondják (s ezt szabadságharczos orosz internetes barátainktól tudjuk), hogy amikor Putyin a Krímet Oroszországhoz csatolta, s minden orosz pezsgőt bontott, azaz amikor másnap a Duma 8.00-kor elkezdte az ülését, s minden orosz még pezsgős-másnaposságban az igazak álmát aludta, olyan törvényeket emelt jogerőre, amelyeket egyáltalán nem szolgálják az orosz nemzetközösség (ha úgy tetszik orosz állam, azaz alattvalók) érdekeit: onnantól kezdve elherdáltathatóak az orosz állam földjei. (Pl. a Távol-Keleten). Hogy ne essék félreértés, ez nekem nem fáj, hisz nem vagyok orosz, s senkim nem is volt, de azért furcsa. Ez a helyzet engem kísértetiesen arra emlékeztet, hogy a mai magyar kormány mintha hasonló dolgot cselekedett volna: 2015 júniusa elején (valahol úgy nagyon közel június 4-hez, Bulcsú napjához, ami Trianon emlékezete) csak úgy mihez tartás végett a szlovák kormánnyal megállapodást kötött határmódosításról. Az Ipolynál. Annál a folyónál, ahol – mint tudjuk – Trianonban hajózható folyamnak kellett volna lennie. (De mint - ugye tudjuk, nem volt s mind a mai napig nem az.) Erre a lépésre semmiféle meghatalmazása Magyarország jelenlegi kormányának nem volt. Sem kicsi, sem nagy. Sem a Békemenettől, s senki mástól.

Madarász Laczi szabadságharczos cikkével apropóján azt kürtölöm szét (a magyarmegmaradasert.hu) oldalain a világba a nemzetem, azaz a magyarság fiainak, hogy a III.VH egyik fő hadviselő fele: Magyarország. tehát nem szíria ellen irányul a III-VH. (Tanítóm-mesterem, ki akarja tudni, úgyis tudja, hogy ki, szokta volt mondogatni, hogyha Hitler nem lett volna, Trianont Anglia is, Franciaország is felülvizsgálta volna az 1930-as évek közepén, még mielőtt Ő – mármint mesterem-tanítóm – megszületett volna. Ha nem lett volna Hitler (a gyengébbekért, aki a Kormányzó fiát elrabolta.) De lett. S most is, a - jelen - III.VH legfőbb czéja: Trianon felülvizsgálatának megakadályozása.

Tehát ma ugyanez a helyzet, mint kb. 1933-34-ben volt. Jómagunk tudunk Vangáról, a a vak bolgár jós nőről, ismerjük jóslatait, Talán helyesebben tette volna, ha nem született volna meg. De hát megszületett, s jósolt. Talán a nyirkai jóslat szerzői s jobban tették volna, ha nem jósolnak. (Mert én a bőrön tapasztaltam mit is jelent a jóslatuk megvalósulva. S egyszer majd elszámoltatom ezért őket.)

Egy szóval: vak (Vanga aszony, azaz baba Vanga) vezet világtalant.

Felejtsük el Vangát, felejtsük el a nyirkai jósokat, felejtsük el a többit. S emlékezzünk a 2002 Karácsonyán a Kossuth teret megtöltő Szent Korona-szertartás (fénykorona-szertartás) jóslataira. Csak egy fénybuborékot pattintok fel: népszavazás lesz a NATO-tagságról Magyarországon. Nem kicsi, hanem nagy. S ehhez azt a megjegyzést fűzöm, amelyet az örmény származású Pongrátz Gergely fűzne, ha most élne: „Van Isten, 1956 győzött.”. K.L. az Isten, s a Haza szolgálója, s mindenese. Nem csak úgy most, hanem mindörökké.()Úgy legyen.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló