Immáron több éve szűnni nem akaró politikai csatározás zajlik Európában az illegális migráció ügyében. Az üres közhelyek, a valóság torzítása és a politikailag korrekt hazugságok mellett üdítő kivételnek számítanak a vitákban olykor felbukkanó objektív igazságok. Ilyen, példának okáért, hogy Európa megszállása, inváziója illegális migránsok seregével sem demográfiai, sem pénzügyi, sem munkaerőpiaci megfontolásból nem lehet elfogadható perspektíva, hisz évtizedes tapasztalatok bizonyítják, hogy több gondot okoz, mint előnyt, hosszú távon pedig kontinensünk elvesztéséhez vezethet.

Az átlagpolgár az ítéletét nem belátás vagy a logikus érvelés hatására hozza meg a bevándorláspárti és bevándorlás ellenes táborok között zajló küzdelemben, sokkal inkább politikai hovatartozása okán húz egyik vagy másik fél irányába. És ez baj! Baj, mert ha sokszor unalmasnak tűnik is a migráció témája, fárasztónak az információzuhatagban való eligazodás és tájékozódás, a lényeg nem téveszthető szem elől: unokáink jövője válhat általa teljesen kiszámíthatatlanná.

Baj azért is, mert egyre jobban eltávolodunk a lényegtől, mégpedig attól a tételtől, amely az emberi együttélés legalapvetőbb feltétele: a kiszámítható rendtől. A mindennapok élhetőségét, az együttlétezés lehetőségét ugyanis nem politikai alkuk és speciális érdekek testesítik meg, hanem a mindenki által betartandó szabályok. A törvények létezése már az antik világban is a társadalmi összetartozás egyik záloga volt, olyan mankója az emberiségnek, amely képessé tette a mindennapok kihívásainak kezelésére. A problémák csak addig jelentettek gondot az egyénnek, amíg a megfelelő – törvényes – választ meg nem találta, illetve meg nem találták neki az írástudók.

Ma sincs másként. Életünk a szabályrendszerek által kezelhető. Törvényeink és szabályaink betartása a hétköznapokban nem okoznak gondot, hisz evidenciák, miként a létezés biológiai feltételei. Mégis e jogszabályok léte teremt észrevétlenül is nyugodt légkört a közösségnek. A tudat, hogy az egyének és csoportok ugyanazon szabályrendszer szerint és keretek között léteznek, mely fenntartja és garantálja az egyes ember és az állam biztonságát egyaránt. „Ne lopj!” és „Magadban és másokban kárt ne tégy!”, mert számolnod kell, mind törvényi, mind egészségkárosító következményekkel. Egyetlen politikai párt vagy annak képviselője sem vehetné programjába, hogy „Lopj nyugodtan!” vagy „Minden nap mértéktelenül igyál alkoholt!”. Ilyen felszólításra a választópolgárok minimum megkérdőjeleznék azok beszámíthatóságát. Szinte senki sem dőlne be ilyen provokációnak.

Mindezek ismeretében azonban felvetődik a kérdés, hogy az illegális migráció, pontosabban a nem kívánt invázió esetében ugyanez a kézenfekvő józanság miért nem működik? Miért nem merül fel a többségben, hogy Európa-szerte súlyos alkotmánysértés folyik? Tudvalévő, hogy az európai országok alkotmányai, alaptörvényei – kivétel persze például Finnország, ahol nincs írott alkotmány – egyértelműen fogalmaznak a határok sérthetetlenségének elvéről. Nem a határok védelmét, hanem sérthetetlenségét húzzák alá. Egy adott állam külső és belső szuverenitásának ugyanis egyik alapvető feltétele a területiség, a fennhatóság egyértelmű meghatározása és annak szilárd védelme. A területviták vagy a külső határok őrizetlensége, az állam stabilitását, ezzel egyben az állampolgárok biztonságát és a társadalmi rendet veszélyeztetik. Nem véletlen tehát, hogy aki a határőrizetet veszélyezteti, a határokat sérti, az egyben alkotmánysértő cselekedetet hajt végre. A magyar nyelvben is „határsértőkről” beszélünk, amikor valaki iratok és engedély nélkül akar bejutni az országba. Érdemes tehát leszögezni még egyszer: az illegális határátlépés nem egyszerűen törvénytelen, hanem alkotmánysértő bűncselekmény.

A jelenkori folyamatokat vizsgálva az alkotmányos szuverenitás szűrőjén keresztül különösen paradox és egyben megmagyarázhatatlan az a helyzet, amikor bizonyos politikai erőterek napi szinten amellett érvelnek, hogy illegálisan is jöhessenek tömegek Európába, ráadásul a közvélemény támogatását kérik ehhez. Leegyszerűsítve a képletet: komplett társadalmakat bujtanak fel alkotmánysértő cselekedetre. Teszik ezt politikai hatalmuknál, befolyásuknál fogva, egyéni céljaik érdekében. Eközben a civilizált társadalmak működésének három alappillére, a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom nem képes rendet tenni a politikai visszaélések, illetve a fehérgalléros bűnözés napi gyakorlatában.

Amennyiben a határok sérthetetlenségének elve elavultnak tetszik, a parlamentek változtassák meg az erre vonatkozó alkotmányos joghelyzetet! A végrehajtó hatalmaknak – kormányoknak – viszont a változás bekövetkeztéig érvényt kell szerezniük a jelenlegi törvényeknek, vagyis a határok sérthetetlenségét garantálniuk kell. Ha nem teszik, és folytatódik az invázió, a bíróságoknak lépniük kell, és mindenkit vád alá kell helyezniük és el kell ítélniük, a cselekmény súlyának mérlegelése mellett, aki részt vesz a törvénytelenségben. A bíróknak a felbujtókkal szemben is lépniük kell, mert sok esetben ezek olyan politikusok, akiknek éppen a legfontosabb feladata a rend garantálása, a szabályok betartatása lenne. Ezt ugyanis sohasem írhatja felül pártpolitikai érdek.

Olaszországban mégis megtörtént – nem csak ott, gondoljunk az osztrák belügyminiszter kálváriájára –, hogy a törvényeket betartatni akaró belügyminisztert, Matteo Salvinit kiszorították a hatalomból, mert kényelmetlenné vált az olasz alkotmányt tudatosan sértő olasz politikai elit Brüsszel által instruált tagjainak. Még Giuseppe Conte miniszterelnök is köpönyeget váltott, és a migrációt nyíltan támogató baloldali Demokrata Párttal lépett koalícióra. A közvélemény szemét pedig lelki terror alatt tartva próbálják humanitárius kendővel eltakarni, hogy ne is vegye észre a törvénytelen eljárást. A legfőbb érvük a humánum emlegetése. A lélekvesztőkön útnak indulókkal szemben épp az az embertelenség, ha azt akarják elhitetni velük, hogy jó döntés volt útra kelni. Mert nagyon gyorsan az idegenek is szembesülnek azzal, hogy a törvényeket még a jó szándék sem írhatja felül. A paragrafusokat csak újratárgyalt és a parlamentek által megszavazott új jogszabályok módosíthatják. Mert így maradhat meg az alkotmányosság.

A szerző titkosszolgálati szakértő

Beküldte: Antal Miklós