A biogazdálkodás szabályozása az EU-ban

Maga az elnevezés országonként változik (organikus, ill. szerves, biológiai, ökológiai stb.), lényegében azonban ugyanazt jelenti: olyan gazdálkodási rendszereket határoz meg, amelyek tilalmazzák vagy korlátozzák a mûtrágyák és egyéb vegyszerek használatát. Termelésük egyik fontos eleme a vetésváltás, a környezet védelmével karöltve, általában a fenntartható mezõgazdaság kibontakozásának elõsegítése. Célul tûzték ki kiváló minõségû, szermaradványoktól mentes termékek elõállítását, továbbá olyan módszerek bevezetését, amelyek a vegyi készítmények alkalmazása nélkül is megõrzik, sõt javítják a talaj termékenységét. Az elõírások betartására mind a termelés, mind a forgalmazás mûveletsoraiban ellenõrzõ szervezeteket hoztak létre a tagországok. Külön rendelkezések szabályozzák az ellenõrzés módozatait, nemkülönben az eladásra kínált termék eredetét, feldolgozását, csomagolását, beltartalmi jellemzõit tanúsító igazolás (centrifikáció) kiállítását.

A biogazdálkodás több szempontból eltér a szokványos (fõleg az ún. "ipari mezõgazdaság" jegyében meghonosodott) eljárásoktól. Egyebek között

• - nem szennyezi a talajt és az élõvizeket mérgezõ vegyületekkel;
• - a biológiai sokrétûség fenntartására törekszik a növény- és az állatvilágban egyaránt;
• - igyekszik a talajszerkezet és a talajban élõ szervezetek (edafon) egyensúlyának fenntartására;
• - a szervesanyag-tartalom növelése révén mérsékli az ásványi tápanyagok kilúgozódását, kimosódását;
• - a növényvédelemben szintén erõsen támaszkodik a természetes egyensúly megõrzésére; ugyancsak természetszerû módszerekkel igyekszik az állandó növényvédõszer-használatot helyettesíteni;
• - elsõsorban a természetes, a helyi és a megújuló energiatartalékok feltárására törekszik;
• - az energiatakarékos módszerek alkalmazása révén is csökkenti a gazdaság függõségét a külsõ erõforrásoktól.

Kétségtelen tény, hogy a biogazdálkodást sokan bírálják. A bírálók elsõsorban azt emelik ki, hogy az elérhetõ termésátlagok többnyire gyengébbek, mint a szokványos (kemizált) termelési gyakorlatban. Ez a megállapítás a nagy átlagokra érvényes. Behatóbb vizsgálatok viszont arra utalnak, hogy igen erõs a szóródás az üzemi eredmények és a hozam jellege szerint. Az is megfigyelhetõ, hogy a számszerû csökkenés fõképpen az átállás szakaszára vonatkozik. Bizonyos idõnek kell eltelnie ahhoz, hogy a talaj is, a növény is "visszakerüljön az egyensúlyi állapotba", s ettõl fogva a termelés ismét növekedésnek indul.

Az is kétségtelen, hogy a biotermelés induló költségei magasak. Ennek okai: a jelenlegi helyzetben a "beálló" üzemek szétszórtan helyezkednek el; gyakran a méretük sem éri el a kívánatos, kedvezõ arányokat; a termékek feldolgozásához és csomagolásához különleges berendezéseket igényelnek; s a szóban forgó berendezések teljesítõ képessége nem mindig használható kellõképpen ki. Ugyancsak akadnak bonyodalmak az áru forgalmazása és értékesítése körül. Tetézi a nehézségeket, hogy egyes mûveletek nem mindig gépesíthetõk, legalábbis nem olyan mértékben, mint a jól kialakult szokványos gazdálkodásban. Emiatt nagyobb a kézimunka-igény. (Az utóbbi hátrányt némileg ellensúlyozza a foglalkoztatottság javulása a vidéki körzetekben.)

Ami pedig a fogyasztói árakat illeti, ott a biotermékekre sokszor "rárakódó" közvetítõi járulékok rontják a versenyhelyzetet. Az EU tagállamaiban a biogazdaságok eleinte - külön feltüntetve - nem szerepeltek a statisztikában. Csupán a hivatalos elismerés (1991) óta váltak az adatok nyilvánossá. Ezek szerint minõsített és bejegyzett termõterületük 1987 és 1993 között megnégyszerezõdött, megha-ladta a 400 000 ha-t. Az EU 2092/91. sz. rendelkezése szerint az adatszolgáltatást kötelezõvé kell tenni. Ezt a rendelkezést az 1992. és 1993. években kiegészítették, végrehajtási utasítással is ellátták. Az elõírásnak megfelelõ módon elõállított, kezelt és csomagolt növényi termékeket a kijelölt szervezetek védjeggyel látják el (az angol nyelvterületen "biológiai", a francia, görög, holland, olasz, portugál országokban "organikus", Dániában, Német- és Spanyolországban pedig "ökologikus" megjelöléssel). Az állati termékekre vonatkozóan egyelõre az egyes államok belsõ törvényes rendelkezései érvényesek, a közös javaslat 1995. július 1-tõl léphet hatályba.

Az EU Bizottság meghatározta azoknak az adalékoknak a körét, amelyek a biotermelésben fölhasználhatók, illetve amelyek alkalmi igénybevételét az illetékes szervezet engedélyéhez kötik. Ugyancsak intézkedett a szállítmányozásban és a kereskedelmi forgalomban kötelezõ szabályok betart(at)ásáról.

A biogazdálkodás támogatása

A biogazdálkodás az utóbbi esztendõk során támogatást élvez, részint az egyes tagállamok, részint az Unió forrásaiból.

Kiváltképpen Dánia, Hollandia és Németország segítette ennek a gazdálkodási módnak, illetve szemléletnek a térhódítását anyagi eszközökkel. Franciaország, Nagy-Britannia szintén, Belgium azonban kevésbé mutatkozott segítõkésznek. A többi EU-országban az állami beavatkozás késett.

A támogatás mértéke és formája különbözõ. Dániában pl. már 1987-ben hoztak olyan törvényt, hogy az átállás idõszakára (a bejelentett hektárok száma alapján) kapjon pénzügyi támogatást a biogazdaság. Németországban a tartományok különbözõ megoldásokhoz folya modtak. A Saar-vidéken a dánokéhoz hasonló támogatást nyújtanak az elsõ három évre. Más tartományokban jelentõs összegekkel támogatják az EU külterjesítési törekvéseit, a biogazdálkodásra támaszkodva. Ugyanez történt az Egyesült Királyságban. Hollandiában minta- biogazdaságokat is rendeztek be, egyúttal ingyenes tanfolyamokon oktatják a követendõ eljárásokat. Csaknem valamennyi tagországban immár külön tanácsadó szolgálatot szerveztek a biotermelés elõmozdítására. A közép- és felsõoktatásba, különösen a továbbképzésbe úgyszólván mindenhol beiktatták a szükséges tudnivalókat.

Ami a kutatást illeti, Németországban már 1970 óta végeznek szabatos összehasonlító kísérleteket a bio- és a szokványos termelési módszerek értékelésére. Újabban Belgium, Dánia és Franciaország is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.

Maga az Európai Unió a 2328/91. sz. rendelkezését 1993 végén egészítette ki (EEC No 3669/93. szám alatt). Ez a kiegészítés a fejlesztési tervek alapján nyújt beruházási segélyt azzal a céllal, hogy "javítsák a gazdasági szervezetek hatékonyságát". Ezen belül támogatják a kedvezõtlen adottságú üzemeket, egyszersmind ösztönöznek a - megjelölés szerint - "alternatív gazdálkodási módszerek" bevezetésére. Hangsúlyozzák, hogy a mezõgazdasági termelést össz hangba kell hozni a környezetvédelemmel és a táj jellegének megõrzésével. Ilyen értelemben közvetlen pénzügyi támogatást itélnek meg a fenti követelményeket érvényesítõ gazdálkodók részére. Valamennyi tagország elkészítette errõl szóló javaslatát az EU Bizottságnak. A fölmerülõ költségek 50%-át a közös pénzalapból fedezik; kivételesen 75%-ot is szánnak a hátrányos helyzetû területekre.

Az EEC No 2085/93. sz. rendelkezés kísérleti és bemutató üzemek, továbbá kutatóhelyek létesítésével igyekszik a biogazdálkodás révén közelebb kerülni a fenntartható mezõgazdaság jelszavával kitûzött célok megvalósításához, az 1994-1999. évi idõszakban. A törekvés elõmozdítására szívesen várnak javaslatokat az EU kebelén belül és bármely más ország szakembereitõl, tudósaitól.

Áttekintés a biogazdálkodásban használt szerekrõl

I. A biogazdálkodásban engedélyezett tápanyagpótló és talajjavító adalékok

Istállótrágya, hígtrágya, vizelet, szalma, tõzeg, gombatrágya, gilisztahumusz, háztartási hulladék vagy növényi maradványok komposztja, húsüzemi és halászati melléktermékek, élelmiszeripari és textilipari melléktermékek, moszatfélék, fûrészpor, forgács, fahamu, természetes foszfátkõzet, lúgsalak, káliumkõzet, kálium-szulfát (ellenõrzés után!), mészkõ, magnéziumkõzet, meszes magnéziumkõzet, Epsom-só (magnézium-szulfát), gipsz (kalcium-szulfát), nyomelemek (bór, réz, vas, mangán, molibdén, cink - ellenõrzés után!), kén (ellenõrzés után!), kõliszt, agyag (bentonit, perlit), kalcium-klorid (ellenõrzés után), elsõsorban almafák kezelésére mész- és magnéziumhiány esetén).

II. Növényvédõ szerek

Piretrin-készítmények természetes (krizantém)-alapanyagból (lehetõleg szinergikusan), derris- és kvasszia-készítmények, ryania-készítmények, propolisz, kovaföld, kõliszt, metilaldehid-készítmények csapdákhoz, kén, bordói és burgundi lé, nátrium-szilikát, szódabikarbóna, káliszappan, feromonok, Bacillus thuringiensis készítmények, víruské szítmények, növényi és állati olajok, paraffinolaj.

III. Nem mezõgazdasági eredetû termékek

1. Élelmiszer-adalékok
Kalcium-karbonát, tejsav, szén-dioxid, almasav, tokoferol, lecitin, citromsav, borkõsav, monokalcium-foszfát, alginit, agar-agar, karragénmoha, mézga, pektin, karbonátok, argon, nitrogén, oxigén

2. Ízesítõk
Természetes eredetû fûszerek és adalékok

3. Víz és só
Ivóvíz, konyhasó (nátrium- vagy káliumklorid)

4. Mikroorganizmusok
Külön rendelkezések szerint

5. Ásványi anyagok, vitaminok
Külön rendelkezés szerint.

dr. Sárközy Péter egyetemi tanár

EU9504

Beküldte Bio Matyi