Ugyanez az erő lassan megszünteti a Földközi-tengert és összeolvasztja Európát Afrikával.

Folyamatosan csökken Magyarország területe

A tavaly év végi, 6,4-es horvátországi földrengés utórengései máig tartanak. A legutóbbi, itthon is érezhető mozgás múlt vasárnap volt. A petrinyai térség várhatóan még napokig, hetekig „recsegni” fog. A témával kapcsolatban korábban arról írtunk, hogy a földmozgást alapvetően az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez ütközése okozta, a két tömb évente nagyjából hat milliméteres sebességgel préselődik egymáshoz – a gigászi erők munkája aktívan formálja az egész földfelszínt, így hazánk és térségünk topográfiáját is.

Az eredmény pedig, hogy tíz- és százmillió évek múlva már hiába keresnénk a Földközi-tengert, és azt sem tudnánk megmondani, hol ér véget Európa és hol kezdődik Afrika. Érdekességként pedig a „geológiai Trianonként” is nevezett jelenség:

Magyarország nyugatról északkeleti irányba „nyomódik össze”, hazánk két csücske évente átlag 2 milliméterrel kerül közelebb egymáshoz, ami évente egy átlagos – 100×50 méteres – focipályányi „területveszteséget” jelent

Milyen változások mennek végbe a talpunk alatt szűkebb és tágabb környezetünkben? Mi okozza ezeket? Dr. Timár Gábor geofizikust, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát kérdeztük.

Törnek, buknak, deformálódnak

A lemeztektonikával kell kezdenünk, nagyon röviden. Képzeljünk el egy folyót kora tavasszal, amikor a jég már zajlik, de még sehol nem találunk szabad vízfelszínt. A sodrás állandó mozgásban tartja a jégtáblákat a törésvonalak mentén, amelyek ezért néhol egymásnak nyomódnak, máshol szétválnának, ha lenne rá helyük (vagyis szabad vízfelület). Az óriási feszültségtől a tömbök még tovább repednek, feltorlódnak, egymás alá buknak.

Ugyanígy »úsznak« a Földünk legkülső burkát, a litoszférát alkotó tektonikai lemezek az alattuk lévő, viszkózus asztenoszférán, miközben annak maximum évi 10 centiméter sebességű áramlásai sodorják őket, mint a folyó a jeget. Mivel itt is hiányzik a példánkban említett »szabad vízfelület«, a kőzetlemezek repednek, törnek, eldeformálódnak és egymás alá buknak – foglalja össze a 24.hu-nak Timár Gábor.

És még egy fontos részlet: a kőzetlemezeket két nagy kategóriába kell sorolnunk. Az óceáni lemezek anyaga bazalt, míg a szárazföldieknek ez a kőzet csak az alját képezi, térfogatuk túlnyomó többségét kisebb sűrűségű gránit alkotja. Ebből következően pedig óceáni és szárazföldi kőzetlemezek egymásnak feszülésekor a fizika törvényei szerint utóbbi, kisebb sűrűségű lemez „felcsúszik” az előbbire.

Ilyenkor az óceáni lemez a mélybe bukik és felolvad, hogy aztán máshol, az úgynevezett óceánközépi hátságokban (például mélyen az óceán alatt húzódó Közép- Atlanti-hátságon) újra, mint bazalt törjön fel. Kontinenseink anyaga tehát jobbára „állandó”, ezért maradhattak fenn bennük több milliárd éves fosszíliák is.

Húzó feszültség

De térjünk vissza Európához és Afrikához: a kontinensek közötti frontvonal keleten Rodosz és Kréta vonalában húzódik, ettől délre az afrikai lemez óceáni maradványai fekszenek, ezeken hullámzott egykoron a Thetys-óceán. Nyugatabbra az ütközőzóna körbeér az Adriai-tenger körül, amely – meglepő módon – az afrikai lemez kicsit lenyomott kontinentális része. A két kontinentális lemez ütközése ez utóbbi fronton gyűrte fel az Alpokat, az Appennineket és a Dinári-hegységet, és okozza a mostani horvátországi földrengéseket is.

Romos épület Petrinyában 2020. december 29-én, miután 6,3 erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban.

A másik, krétai helyszínen is Afrika „nyomódik” Európának észak felé, mégis egészen másféle mozgást tapasztalunk. Ahogy említettük, itt még óceáni, ráadásul az egyik legősibb és legrégibb óceáni lemeztöredék találkozik az eurázsiai kontinentális tömbbel, ez az úgynevezett „Krétai alábukás”, és némi példázatot igényel.

A nagyon idős, emiatt rendkívül sűrű, nehéz afrikai lemezrész gyorsan bukik Kréta alá, közben az alábukási front egyre közelít Afrikához. Az így felszabaduló részre az európai lemezhez tartozó Égei - mikrolemez „beúszik”, de közben úgy megnyúlik, mint az expander, amikor edzünk vele, és a felülete elvékonyodik. Ugyanez történik a kőzetlemezekkel is.

A „Krétai alábukás” évente egy centiméteres sebességgel halad Afrika felé, és »húzná, nyújtaná« maga mögött a felszínt: úgynevezett húzó feszültség jön létre, ez okozta tavaly októberben az izmiri, 7-es magnitúdójú földrengést – magyarázza a professzor.

Keleten nyílik, nyugaton zárul

Bár vannak többé-kevésbé elfogadott forgatókönyvek, a tektonikai mozgásokat földtörténetileg is jelentős időskálán nem lehet pontosan előre jelezni. Témánkat illetően viszont a következő néhány tízmillió évben a Földközi-tenger jelenlegi formájában bizonyosan megszűnik. Medencéje Rodosztól nyugatra egy centiméter/év sebességgel záródik, míg északabbra az Égei-tenger területe megnövekszik.

Timár professzor hozzáteszi: utóbbi vagy megtörténik, vagy nem, de a mozgás és a deformáció állandó. Még tovább tekintve a jövőbe, Afrika lassan „összeforr” Európával, az öreg kontinens jelentősen felgyűrődik, észak-déli irányban elkeskenyedik, a mai jellegzetes domborzatának emléke sem marad. Íme, egy animáció, miként változhat világunk a következő 250 millió év során:

Geológiai Trianon

Magyarország vonatkozásában a legfontosabb, hogy a Kárpát-medence földtanilag az üllő és a kalapács között fekszik. Az Afrika és Európa találkozásának már említett „nyugati frontján” keletkező erő a kisebb törésvonalak mentén érkező, összetett tektonikus mozgások révén jut el hazánkba nyugati irányból, és kelet felé tolja a Pannon-medencét. Csakhogy keleten – nagyjából a mai Ukrajna területén – ott az üllő, a szinte mozdíthatatlan Ukrán-ősmasszívum vagy Ukrán-pajzs.

Míg nyugat-délnyugat felől évi 5 milliméter az elmozdulás, hazánk északkeleti szélén, a Szatmári-síkon már szinte nulla, az alattunk húzódó kőzetlemezek ezért összepréselődnek.

A Magyarország keleti és nyugati szélén álló határkövek évente átlag két millimétert közelednek egymáshoz, vagyis hazánk területe évről évre mintegy 5–6 ezer négyzetméterrel csökken. Ez indokolja a jelenség cseppet sem tudományos, de annál elmésebb elnevezését: „geológiai Trianon”.

Az energiának persze valahol fel kell szabadulnia, ez a jelenlegi Magyarország területén jellemzően két módon történt és történik.

Törik és gyűrődik

Ha az alapkőzet hőmérséklete magas, akkor folyamatosan deformálódik: hegyekké, dombokká gyűrődik, vagy „behorpad” – ez utóbbit ma már nem látjuk, folyóink hordalékkal töltötték fel ezeket a részeket. Amennyiben viszont a kőzet hidegebb, akkor inkább hirtelen törik: ilyen törések idején észleljük a földrengéseket. „A Balaton keleti partjától Komáromig húzódó törésvonalon a legintenzívebb a karsztos beáramlás – ez tör elő az egyik oldalon például Hévízen, a másikon Budapesten –, ezért ez a lehűtött, mintegy 50 kilométer széles sáv hazánk leginkább földrengésveszélyes régiója.”

De közel sem annyira veszélyes, mintha az egész Kárpát-medencét és közvetlen környezetét vizsgáljuk. A Háromszék–Bukarest vonalon, az úgynevezett Kárpát-kanyarban egy alábukó lemez maradványa viszonylag gyakran okoz akár 7-es magnitúdójú rengéseket – ezen alábukás emléke a Szent Anna-tónak otthont adó vulkáni kráter, ahonnan 30 ezer éve még magma tört a felszínre.

Szerencsére ezen rengések epicentruma nagyon mélyen, 200–250 kilométerre van a felszíntől, ezért a hullámok energiája a legtöbbször már jócskán lecsökken, mire a felszínre ér. De nem mindig, 1977-ben például egy 7,2-es, főként Bukarestet érintő rengés óriási károkat és több mint 1500 ember halálát okozta.

Beküldte Antal Miklós