Az elmúlt néhányszáz év alatt eluralkodott az emberi gondolkodásban a „természettudományos” világnézet, mely a valóságot egzakt, matematikai módszerekkel igyekszik leírni, logikai következtetéseket hoz, és csak azt hajlandó elfogadni, amire „bizonyítékot” talál. Sokszor viszont azt sem akarja elhinni, amit lát, hiszen bármilyen tapasztalását meg tudja kérdőjelezni aszerint, hogy el akarja hinni, vagy nem.
Minden olyan esetben, mikor nem tud a természettudományos világnézet valamit, a saját törvényeivel, szabályaival bizonyítani, arról nem vesz tudomást, az nem létezik.
Mivel csak az anyagi világot ismeri el valós létezőként, egyre gyakrabban találkozik olyan jelenségekkel, törvényszerűségekkel, hogy a saját megismerési módszerei alkotják a legnagyobb gátat, képezik megismerési, fejlődési korlátait. Paradoxon helyzet, hogy egyre gyakrabban szembesül azzal a helyzettel, hogy nem lát túl a saját maga épített falon.

A mai kutató fizikusok kivétel nélkül tudják és vallják, hogy az ember az univerzum része, egy köldökzsinórral kapcsolódik ahhoz, a világmindenség hatásai és törvényei alól nem hogy nem vonhatja ki magát, hanem azok egyenesen feltételei létének. Amiért a modern ember nem akarja tudomásul venni, hogy csak a saját környezetében életképes, attól az még igaz. A környezetünk bármilyen minimális változása, például ha csökken a légkör oxigéntartalma, vagy pár fokkal hidegebb lenne, 4-5 métert csökkenne a földek vízszintje, mind komoly megélhetési problémát jelentene, pedig ez bolygónk életében említésre sem érdemes változás.

Az embernek fontos kapcsolatai vannak a szűkebb és tágabb értelemben vett külvilágával, melyet bioszférának nevezünk. Napi életünk során alkalmazkodnunk kell az évszakok, a nappalok – éjszakák változásaihoz, az időjárás változásaihoz, de még ahhoz is, hogy milyen természeti környezetben élünk (tenger, hegy, alföld, stb.). Tudjuk továbbá, hogy a Hold fázisai befolyásolják a női hormonrendszer működését, a napfolttevékenység, illetve a napkitörések befolyásolják a fertőző betegségek terjedését (statisztikailag igazolt).
Szűkebb körben az ember nem tud függetlenül létezni embertársaitól sem, kedélyállapotára, munkaképességére, gondolkodására nagy mértékben kihat az emberi társaság, hiszen van akivel jól érezzük magunkat, és van, akitől szeretünk távol maradni. Éppen így alakulnak ki baráti társaságok, közösségek, vagy ezért váltunk munkahelyet.

Amióta a műszeres méréstechnika érzékelési szintjei elérték a mai „álomhatárokat”, azóta nem csak az ősi, több ezer éves leírásokból tudjuk, hanem ki is tudjuk mérni, hogy a szervezetünknek antennái vannak, melyek biztosítják a kapcsolatot a környezettel. A legismertebb az agy antennája, a hippocampus, mely egyébként minden emlős jellemzője. Ennek segítségével „vesszük” a világmindenség jeleit, melyek igazából elektromágneses jelek. Az élőlények a belső biológiai óráik ritmizáláshoz a külső, a bioszféra jeleit használják.  Ez teljesen hasonló, mint a széles körben megvásárolható karórák esete, mikor is egy atomóra rádiójeleit veszik, és naponta legalább egyszer pontosra állítják magukat. Ha hatótávolságon kívül vannak a karórák, akkor havonta fél percet is késhetnek, vagy siethetnek. De ha veszik a jeleket, akkor pontosan működnek, mint az atomóra.

Mondhatjuk, hogy éppen ezen természetben jelenlévő  rezgések miatt, az emberiség, a fejlődése során hozzászokott bizonyos környezeti jellemzőkhöz, anyagtípusokhoz, színekhez, formákhoz, stb., ezek, élete meghatározó részévé váltak. A mesterséges anyagok tömkelege nem tartalmazza ezeket a megszokott jeleket, rezgéseket, így egyfajta hiányállapot áll elő. Látható, hogy nem csak azért kell sokat lenni a természetben, mert jó a levegő, hanem hogy az évmilliók alatt megszokott ingerkörnyezetet biztosítani tudjuk, hiszen ezek hangolják egészségre a szervezetet, azaz vegyük az atomóra rádiójeleit, hiszen karóránk már elhangolódott.

Az univerzum hullámtermészete nem csak hogy létezik, hanem szigorúan meghatározza az emberi életet, tehát az emberi élet, egy alrendszere a világmindenségnek. Éppen ezért e köldökzsinór nélkül nincs élet. Ezt meg is tapasztalták az első űrhajóknál, tengeralattjáróknál, a beton bunkereknél, ahol az egyébként tökéletes egészségi állapotban lévő, orvosok és tudósok hada által ellenőrzött és irányított emberek, néhány nap alatt betegek lettek, ismeretlen okok miatt, „szétesett” egészségük, bár minden szervük önállóan tökéletesen működött, csak együtt nem (mint amikor egy zenekar széthangolódik karmester hiányában). A természetes környezet biztosítása érdekében mesterségesen gerjesztik a földi elektromágneses jeleket, ott, ahol ezek nem léteznek, vagy nagyon gyengék (űrutazások, tengeralattjárók, bunkerek, beton toronyházak).

Az ember társas lény, „érzi” másik ember jeleit, ettől szimpatikus vagy nem valaki, még anélkül, hogy beszéltünk vele.
A család is hasonló, hiszen egymásnak szimpatikus emberek közösen szeretnének élni. Évek alatt, mivel folyamatosan veszik egymás jeleit, összehangolódnak, egymáshoz szoknak, sőt kialakul egy függőség is. Amennyiben az egyik fél jelenléte hosszabb ideig megszűnik, úgy hiányállapot lép fel. Tudósok egyértelműen kimutatták, hogy több év együttlét nem múlik el nyomtalanul, a másik fél lenyomata ott marad, erre emlékszik a szervezet egész életén át, még ha agyilag nem is akarja. Éppen ezért több évi házasság után nem lehet örökre elválni, mert mindkét fél sérült marad.

Még érdekesebb a gyerekek este, akik 4 éves korukig teljesen az anyjukra vannak hangolva, akár a Föld és a Hold. Ezután apjukra hangolódnak, később viszont minkét szülő mintája fontos a harmonikus, kiegyensúlyozott élet miatt.
Mai társadalmunk komoly problémája, hogy a házasságok legtöbbje pillanatnyi döntések eredményei, sokszor a kapocs nem több mint fizikai kapcsolat, és ez nagyon gyenge kötelék, bármikor felbomolhat. Még rosszabb az ilyen családban felnőtt gyerekek helyzete, hiszen ők nem részesülnek, a két szülő ritmizálásából, nem kapják meg a harmonizáló jeleket.
Talán nem véletlen, hogy a sumer kultúrában mindent megtettek (törvényi szabályozás), hogy ne legyen olyan gyerek, akit egyedülálló szülő nevel fel.

Összességében elmondható, hogy az emberi szervezet olyan, mint egy tánccsoport, ahhoz, hogy a produkció jó legyen először is szükség van megfelelő külső zenére, másodszor figyelni kell a színpadra, annak fizikai korlátaira, harmadszor egymással folyamatosan kapcsolatot kell tartani (látás és hallás révén), hiszen egymás mozgását a másik fél mozgásához kell igazítani. Ráadásul ez a három feltétel folyamatosan kell teljesüljön.
A legjobb tánccsoport sem tud táncolni a megfelelő zene nélkül, ahogy az ember sem tud élni a kozmoszból érkező ritmizálók nélkül. Ha a tánccsoport tagjai nem figyelnek a közvetlen környezetükre, például a színpad fizikai, méretbeli korlátaira, akkor leesnek, éppen úgy az embernek is szükséges figyelnie és alkalmazkodnia közvetlen környezetéhez.
Mindezek mellett tánc közben egymásra is figyelni kell, vizuálisan és hallás révén, hogy egymáshoz alkalmazkodjanak, mozgásukat a másikéhoz igazítsák. Ez jelenti az emberi kapcsolatokat, ahol is egy társadalomban úgy kell együtt élni, hogy egymásra figyelünk, egymást segítsük, egymás mozgását korrigáljuk, egymáshoz alkalmazkodunk. Mindez igaz a szűkebb családban, és a tágabb közösségben, de magában az egész társadalomban is.

A „civilizációs betegségek” nagy részénél az igazi ok az említett külső ritmizálók meglétének hiánya. Legtöbbször a környezettel van a gond, hiszen olyan világban élünk, mellyel lassan nem vagyunk kompatibilisek. Ebből fakad az egymásra figyelés hiánya, mely pszichés jellegű problémákat vet fel, ezeknek egyenes következménye valamilyen szervi elváltozás. A megoldás, az igazi okok feltárása, majd kiküszöbölése, legyen az akár új környezet, munkahelyváltás, vagy radikálisan új életmód, esetleg egy teljesen új élet kialakítása, mintha újjászületnénk.

A téma úttörője Franz Anton Messmer (1734-1815), az első újkori magnetotherapeuta, megfigyeléseit Bécsben az Orvosi Egyetemen végezte. Ennek hatására 1775-ben megalkotta elméletét, mely szerint van egy a világmindenséget átható és összekötő erő, minden betegség ennek az erőnek az egyenlőtlenségére, a szervezeten belüli egyensúlyvesztésére vezethető vissza, a gyógyítás fogalma számára azt jelentette, hogy vissza kell állítani az egyensúlyt.
Alig 100 évvel később 1879-ben elektroterápiás osztály nyílik Londonban a St. Thomas kórházban.
1900-ban a Siemens összes kutató mérnöke az emberi szervezet által kibocsátott elektromágneses jeleket kutatja, és keresik a „köldökzsinórt”, amivel kötődünk a világmindenséghez, a külső ritmizálókat. Ettől kezdve senki sem vonja kétségbe ennek létét.

Érdekes, hogy amit a sumerok tudtak, azt újra kezdjük felfedezni, ugyanakkor néha úgy tűnik, a mai kor embere nem akar tudni róla, bár minden lehetősége megvan rá.

Forrás:http://vizkoz.silihost.hu/biorezonancia/index.html