20241013
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 május 18, péntek

Természetes permetlevek és növénytársítások kertből, mezőről

Szerző: Gábor Kati

A növekedési időszakban számos zöldség, gyümölcs és virág meghálálja, ha néha kap egy kis doppingszert. A permetlé „hazai termésből" is elkészíthető.

A természetes növényi levek ráadásul nemcsak tápanyag-kiegészítést jelentenek számukra, hanem többnyire a kártevők ellen is hatásosak. Elsősorban a megelőzésben vesszük hasznukat, de akkor is érdemes kipróbálni a következőtermészetes permetleveket, ha már megjelentek a levéltetvek, gombák növényeinken. Már csak azért is, mert az alapanyagok ingyen rendelkezésünkre állnak.
A tapasztalatok szerint készítésükhöz az esővíz a legjobb, ám ennek hiányában a közönséges csapvíz is megfelelő, ha néhány napig napos helyen állni hagyjuk.

Csalánlé

Főként levéltetvek ellen hatásos, ám növényeink tövét akkor is locsolhatjuk vele, ha éppen semmiféle kártevő nem telepedett meg rajtuk, hiszen a csalán magas vitamin és ásványi anyag tartalma miatt általános erősítő szerként is működik.

A permetszerhez 1 kg felaprított friss zöld csalánt felöntünk tíz liter vízzel, és 36-48 órai állás után hígítatlanul permetezünk vele. Ha tovább hagyjuk a vízben a csalánt, megerjed, ami egyáltalán nem baj, ezután is felhasználható. Ebben az esetben naponta keverjük át, hogy a bomlási folyamathoz sok oxigént kapjon. 10-14 napi erjesztés után 10-szeres hígításban használható.
A legfontosabb: a csalánerjedéskor iszonyatosan büdös, emiatt már az elején adjunk hozzá macskagyökér-kivonatot, vagy kőport (a zeolit kertészetekben kapható természetes anyag).
Később is lefedve tartsuk átható szaga miatt. A lé hetekig megtartja hatását, ősszel pedig a megmaradt csalániszapot ráönthetjük a komposztra.

Egy másik levéltetvek elleni természetes szer:

fél liter víz
2 evőkanál cukor
2 evőkanál ecet
2 evőkanál mosogatószer

"A vizet, a cukrot, az ecetet és a mosogatószert, bármilyen mosogatószer lehet, össze kell keverni, majd néhányszor le kell permetezni vele a növényt. Az egyik vevőmtől kaptam a tippet, az orchideán én is kipróbáltam, gondolom más növényeken is működik." – mondta. (Forrás: moksha.hu)

Zsurlófőzet

A gombafertőzésre hajlamos növényeket, például aparadicsomot, az epret és a rózsákat megelőzésképpen zsurlófőzettel permetezzük.
Erősen párás, nedves napokon, amikor fennáll a gombásodás veszélye, mindenképp permetezzünk vele (közvetlenül a növényre és a talajra is).
Készítése egyszerű: 30 dkg zsurlót 5 liter vízben egy órán keresztül főzzünk kis lángon, majd ötszörösére hígítjuk, lehűtjük és már használhatjuk is.
Reggel a leghatásosabb, biogazdák szerint kéthetente érdemes megismételni a permetezést.
A zsurló nem az a tipikus kerti növény, így érdemes kirándulások alkalmával begyűjteni. Ha viszünk magunkkal egy növényhatározót vagy az internetről letöltött fotót, biztosan rátalálunk, a mezei zsurlót különös levelei miatt nehéz összetéveszteni más növénnyel.

Kamillalé

Két marék kamillavirágot másfél liter vízben fél napig áztatunk, majd leszűrjük és ötszörös hígításban permetezünk (locsolókannával is mehet a növényekre).

Tapasztalatok szerint a zöld levéltetveket riasztja.

Pitypanglé

A pitypangból készült permetlé növekedésserkentő a legtöbb növényre.

A szerhez körülbelül 2 kg friss levélre van szükség, melyet tíz liter vízben két hétig erjesztünk, naponta kevergetve.
Ötszörös hígításban tavasszal és ősszel a talajra és a növényekre permetezzük.

A felsoroltakon kívül természetesen még számos növényből készíthetünk permetszert, érdemes a témában böngészni az interneten vagy bújni a szakkönyveket, hiszen magunknak és családunknak teszünk jót azzal, ha olyan zöldséget, gyümölcsöt termelünk meg, amelyek nem tartalmaznak vegyszermaradványt. Írta: Csepe Erika forrás: http://www.sokszinuvidek.hu

Diólé

„Ez évig a férjem permetezett minden fát.
Azt vette, amit a boltban ajánlottak. Jó drága volt, és szinte 2 hetente kellett újra permetezni. Idén már én permetezek, de csak dióteával. Ha rám is jut belőle, legfeljebb szebb lesz tőle a bőröm. És ami nagy öröm: még jobb, mint a mérgek. Elűzi a hangyákat, levéltetveket a fáról, gombabetegségekre is jó, és kevesebbszer kell ismételni, mint a régi permetszerekkel."

Így készül:

„2 liter vizet felforralok, majd belegyűrök jó sok diófalevelet, amit a kis zöld szárával együtt vágtam le. Megvárom míg kihűl, kiszedem a leveleket, és spriccelős flakonba teszem. Levél megy a komposztba, elriasztja a legyeket, meg a hangyákat. Az összes növényre jó, a spenótra is fújtam, meg a salátákra is."
(Gyöngyi Kerepesi osztotta meg VIDÉKEN ÚJRAKEZDŐK csoportban.)
Valaki megjegyzést fűzött ehhez, hogy ő gyerekkorában diólevéllel dörzsölte be a bőrét, a bogarak ellen.

A rovarriasztó és bőrszépítő hatás tudományosan is igazolható: "A diólevélnek keserű nyálkahártya-összehúzó, tonizáló hatása van, cserzőanyagokban nagyon gazdag. Összehúzó, cserző hatását a levél tannintartalma, baktériumölő, gombaölő, rovarölő és rovarriasztó hatását pedig a vele kapcsolatban lévő ellagénsav okozza."- lehet olvasni több gyógynövény ismertetőben. forrás: Magyar Kincsestár

Permetezzünk tejjel:

Tejes permetlé: 4 liter forralt és fölözött tejet keverjünk el 2 liter vízben és permetezzük ki, hígítás nélkül. A fiatal paradicsom palántákat permetezzük vele, mert a gomba és vírusos fertőzések megelőzésére szolgál.
leírás itt:
http://gazigazito.hu/?modul=oldal&tartalom=1189626

Kéthetente a levelekre permetezve a tejes víz hatásos ellenszere lehet a gazdák munkáját igencsak megnehezítő gombának.

A tej éppoly hatékony megoldásnak tűnik, mint a hagyományos kén- és réztartalmú növényvédő szerek, viszont nem rontja a gyümölcs zamatát.

A tradicionális módszerek többsége nem bizonyult hatékonynak, nem úgy a tej vagy a savó.

Még kérdés, a tej hogyan fejti ki hatását, mindenesetre a teljes zsírtartalmú változat alkalmazása tűnik a legeredményesebbnek.

Elképzelésünk szerint a tejzsír és a savó fehérjéi valószínűleg olyan mikroorganizmusokat táplálnak, amelyek a tőkén elfoglalják a lisztharmat élőhelyét, akár fel is falják annak spóráit

MEZTELEN CSIGÁRA

Julianna Bámliné Fehér jótanácsa a Vidéken Újrakezdők csoportból!

"Akinek van meztelen csigája, de nincs saját vagy lízingelt futó kacsája, egy tipp a csiga buli megfékezésére.
1 nagy fej fokhagymát (nem kell megpucolni csak szétszedni) 1 liter vízben felfőzni. Hagyni kihűlni, majd leszűrni.
1liter lötyi, 10 liter víz hígításban kipermetezni, főleg a növényeket. Helyzettől függően többször ismételni. Működik!" Tetvek ellen is jó!!!

Környezetbarát tetűirtás

Hozzávalók: rebarbara szára levelestől, csalán, kesztyű, kés, öntözőkanna esővízzel, az áztatásra kiszemelt edény.
A többit elvégzi a napfény

Korábban már írtunk a Rock Effect nevű szerről, mely a tetvek elleni biológiai védekezés egyik bevált eszköze: az indiai bükkfa olajának vízzel hígított oldata a növényeken olyan védőréteget biztosít, mely meggátolja a tetvek szívogató tevékenységét.

Az ennél is barátságosabb szereket mindig is házilag állította össze a kiskerttulajdonos, barátságosságuk főként abból ered, hogy nem kell végettük elhagyni a kertet s fizetni értük.

A házunk táján vagy a kert körül föllelhető olyan növényekről van szó, melyeknek savtartalma épp eléggé riasztó ahhoz, hogy permetszerként való bevetésüket a tetvek ne vegyék félvállról.

Az alkalmazható sokféle gyom, gyógy és kultúrnövény közül csak a három legismertebbet említjük: a csalánt, a rebarbarát és a paradicsomot.

Ha történetesen nem szeretnénk a rebarbarát, de tartunk belőle két-három bokrot a szépsége miatt, egy okkal több, hogy meg is becsüljük: felaprítva és áztatva kiváló permetszer tetvek ellen. Az eljárás egyszerű: kitörünk néhány szálat, levelestől összevágjuk, műanyag edénybe szórjuk, vizet öntünk rá, napra tesszük. Egy nap múlva erjed, s leszűrve permetezhetünk vele: zsenge palántákat hígított oldattal (fél adag lé, fél adag szappanos víz), erősebb növényeket, bokrokat hígítatlanul.

(A leveleket mindig törjük, sosem vágjuk, máskülönben a tő elrohadhat. A műanyag edény meg azért kell, mert a fémmel a lé reakcióba lép.)

Ha rekkenő hőségben három-négy napnál tovább áll, már csak nagy hígítás után permetezzünk vele, vagy csak a tövek öntözésére használjuk. Ugyanezt cselekedjük a csalánnal vagy a futóparadicsom letört hónalj- és oldalhajtásaival, vagy ezek kombinációjával.

Ha már egyszer ilyesmire adjuk fejünk, mert fejünkbe vettük, hogy kiirtjuk a tetveket, vagy ha épp a kerítés melletti csalánost készülünk felszámolni, lehetőségeinket figyelembe véve fontoljuk meg, mi a célszerűbb a nyersanyagok felhasználását illetően. Ha módunkban áll fokozatosan, néhány naponként készíteni új permetlevet, ezt tegyük, a fölmaradót pedig használjuk öntözésre.

Ha csak hétvégén jutunk ki a kertbe, akkor az előző napi ázalékkal permetezzünk a nap folyamán többször, a maradékot pedig hagyjuk tovább erjedni, jó trágyalé lesz belőle, melyet legközelebb a palánták tövébe öntünk. A permet töménysége: egy kilogramm növényapríték tíz liter vízhez – ennyire azonban egyszerre sosincs szükségünk, vagyis egyáltalán nem baj, ha történetesen csak negyed kiló csalánt tudunk szedni, azt két és fél liter (eső)vízben áztatjuk.

Ha se csalán, se paradicsom, se rebarbara, megteszi a szappanos esővíz is. A permetező fejét nem porlasztó, hanem vékony sugarú spriccelő állásba fordítjuk, s ezzel célozzuk meg a tetves szárrészeket: kell hozzá némi érzék, meg persze sok-sok türelem. A tetvek mind a bolygatásukat, mind a vízsugarat egyaránt nehezen viselik. Mindig a kinti hőmérséklettel azonos hőmérsékletű folyadékkal permetezünk, nagy melegben csakis akkor, ha a nap nem az ápolandó növényekre süt.

Természetesen ne feledkezzünk meg a katicabogarak jótékony hatásáról sem, akik jóízzel elfogyasztják a levéltetveket! forrás: http://ujszo.com

Hogyan készítsünk házilag vegyszert a kártevők ellen?

Torma

Sokan az erős és széles spektrumú vegyszerek bevetése helyett azért szívesebben próbálkoznak kíméletes, természetes alapanyagú szerekkel a kártevők, és kórokozók elpusztítására. Ezért érdemes visszanyúlni nagyszüleink módszereihez, akik különböző növények főzeteivel próbálták elpusztítani kártevőket és megelőzni a fertőzéseket a kertben. Tegyük hozzá, hogy sikeresen.

Lássunk néhány régi módszert!

Levéltetvek ellen: a csalánt és a rebarbarát 8 napig áztassuk, naponta keverjük meg, és hígítás nélkül permetezzük ki.

Gomba ellen: három maréknyi apróra vágott csalángyökeret leforrázunk két liter vízzel, 12-24 órán át állni hagyjuk, ezután ötszörösére hígítva permetezzük. A káposztafélék gyökérgolyva-fertőzését a torma trágyalé akadályozza meg. A torma a monília ellen is véd.

Tormalé készítése

A tormaleveleket leforrázzuk, és kevergetve áztatjuk 15 percig. Ezt a levet négyszeresére hígítjuk, és 7-10 naponként permetezzük. A tormát fák köré is ültethetjük. Fontos, hogy a moníliával fertőzött terméseket és lemetszett gallyakat is szedjük fel a földről és égessük el. Az egreseknél gyakran fellép a lisztharmat fertőzés. Ilyenkor segít egy zsurló-tea permetezés.

A málnának folyékony trágyaként kitűnő a bodzából, zsúrlóból és varádicsból erjesztett és hígított trágyalé. Először alkalmazzuk rügypattanás után, majd amikor már letermett. Ezzel gondoskodhatunk a következő évi bőséges termésről.

A csigák ellen hatásos szer a begónialé: egy marék begónia-hajtást áztassunk egy napig 10 liter vízben. Permetezzük be ezzel a lével azokat a növényeket, melyeket éjszaka csigák látogatnak. A csigák a fokhagyma szagát sem szeretik, ezért előnyös ha a szamócaágyást fokhagymával körbeültetjük.

Hernyófogó-öv készítése: hullámpapírt erősítsünk dróttal a fa törzse köré, néha vegyük le, és nézzük meg, van-e alatta hernyó.

Levéltetű és takácsatka ellen kiváló: a csikófark erjesztett leve ötszörös hígításban. Hatását növeli, ha 3 % spirituszt vagy 1 % kenőszappant adunk hozzá. Gombaölő hatású is. Kitűnő még a levéltetek elpusztítására a timsó keverék.

Biopermetszerekkel, házilag készített oldatokkal a levéltetvek ellen

A levéltetű károsít minden vadon tenyésző és termesztett növényt. A tetvek hihetetlen mértékben képesek elszaporodni, időjárástól függően évente akár 10-12 nemzedéket is létrehoznak. Kártételük abból adódik, hogy a növény nedvét szívogatják, amíg az teljesen le nem gyengül, fejlődésében visszamarad, majd elpusztul. Különösen veszélyesek a gyümölcsfákra – olvasható az Ezermester.hu cikkében , ahol azt is megtudhatjuk, hogy többek között a fák törzsén fel-lefutkározó hangyák figyelmeztetnek arra, hogy a fákon levéltetvek vannak. A hangyák ugyanis gondozzák a számukra hasznos mézharmatot szolgáltató levéltetveket.

Mit tehetünk környezettudatos módon ellenük?

Bár a levéltetvek nyár elején jelennek meg tömegesen, folyamatosan kell ellenük védekezni már most is. Ha egy fánál csak elszórtan látjuk őket, segíthet a hajtáscsúcsok leveleinek leszedése, esetleg lemetszése. Ezt követően a fertőzött részeket gondosan el kell égetni. A legáltalánosabb védekezési lehetőség a permetezés. A levéltetvek a levelek fonáki oldalán élnek, tehát a permetezésnél a rovarölő szereket oda kell kijuttatni, mert csak úgy érjük el a várt hatást! Kezelésnél ne várjuk meg, amíg a levelek a kártétel következtében összesodródnak, mert ilyen állapotban a permetezés már kevésbé eredményes - írja az Édenkert.hu.

A megelőző lemosópermetezésről már olvashattak rovatunkban, de most más szerekre van szükség (az olajos szereket most már nem is ajánlott használni, mert megfojthatjuk a leveleket). A levéltetvek ellen hatékony növényvédő szerek kaphatók (lásd a mezőgazdasági szaküzletekben), de ezek alkalmazása tovább terheli vegyszerekkel a környezetünket. Mint azt egyre többen tudják, vannak a biotermesztésben is használható növényvédő szerek. A levéltevek ellen a káliszappan a legfontosabb. Megvásárolható oldat formájában mezőgazdasági szaküzletekben, de mi magunk is készthetünk (olcsóbban) oldatot, ha a káliszappant háztartási, illetve festékboltokban szerezzük be.

Alkalmazási módjáról például itt olvashat.

Tipp: A káliszappan pajzstetvek ellen is jó. Fiatal facsemeteknél például - ha nagyon körbevették a vékony ágakat - mártsunk egy régi fogkefét nagyobb töménységű káliszappan-oldatba, és óvatosan dörzsöljük le a kérget. Még környezet- és egészségbarátabb alapanyagokból is készíthetünk permetszert. Levéltetvek ellen kiváló recept: száz gramm szétmorzsolt kamillavirágot esővízbe áztatunk, 12 órán át állni hagyjuk.
Az oldatot 1:4 arányban hígítjuk, és 40 gramm káliszappant adunk hozzá (forrás: Dr. Bálint György: Biológiai növényvédelem)

Tipp: Néhány további recept a növényi permetszerekhez

A permetezést rendszeresen ismételni kell, szükség esetén 10-14 naponta. A permetezést esős időben nem érdemes végezni, és nagy melegben sem szabad (az esti órák alkalmasak). A levéltetvek legismertebb természetes ellenségei a katicabogarak, ezek és lárváik naponta 100-200 tetűt fogyasztanak el.
Jó tudni, hogy a fátyolka és a fülbemászó is nagy hatékonysággal irtja a levélteveket, már csak ezért sem érdemes száműzni őket kertjeinkből (Forrás: utajovobe.eu)

Timsó keverék elkészítése:

5 liter vízben 50 g timsót feloldunk, és ezzel az oldattal permetezzük le a fákat, bokrokat, szobanövényeket.

Paradicsom és a burgonya szár- és gumórothadása ellen sovány tejet keverjünk össze tízszer annyi vízzel, s hetente egyszer permetezzünk vele.
A paradicsom számára kitűnő folyékony trágya a káposzta leveléből készült lé: 3 kg friss levél erjesztése 10 liter vízzel. (Forrás: édenkert.hu)

Hogyan kell bio módon védeni a kertet a kártevők ellen?

Természetes módon is megelőzhetjük a növénybetegségeket és a kártevők elszaporodását a kertünkben. Készíthetünk például bio permetezőszert, vagy egyes növények ültetésével is védelmet nyújthatunk. A vegyszermentes kertészkedéssel egészségesebb ételeket fogyaszthatunk majd.

1. Bio permetezőszer készítése

Szerezzük be a kertünkből, környezetünkből vagy gyógynövényboltból az alábbi növényeket: csalán, zsurló, fekete nadálytő, fehér ürömfű. Egy nagy méretű edénybe szórjuk bele a növényeket az edény feléig, majd töltsük fel esővízzel. Fedjük be az edényt, és hagyjuk néhány napot állni, míg megindul az erjedés. Egy kevés kőport szórjunk a tetejére, hogy csökkentsük a szagokat. A leszűrt folyadékkal permetezzük le a növényeinket.

2. Növények párosítása

- A paradicsom mellé ültessünk csalánt, mert ez megvédi a kártevőktől, és vassal gazdagítja a talajt.

- Paprika mellé ültessünk kamillát.

- Minden növénynek jót tesz, ha a vetés előtt mustármaggal vetjük be a talajt, majd zöldtárgyaként beleforgatjuk a talajba. Illóolajai védelmet nyújtanak a kártevőkkel szemben. 

- A gyümölcsfák tövébe ültessünk fokhagymát, metélőhagymát, bazsalikomot.

- A fodormenta és a csalán hangyariasztó hatású.

- A levéltetvek ellen hatásos a csalán, a rebarbara és a fokhagyma.

- A körömvirág hasznos a levéltetvek, a fonalféreg és egyéb kártevők ellen is.

- A zeller elriasztja a káposztafélék hernyóit.

- A meztelen csigák ellen védekezhetünk a kert köré ültetett paszternákkal vagy ha begónialével (maréknyi levelet egy napig áztassunk 10 liter esővízben) permetezzük be a növényeket. forrás: http://www.hogyankell.hu

A gazdálkodók mostantól virágokat használnak a kártevők csökkentésére a káros rovarirtók helyett!

"Szerencsére, ahogy nő az emberek tudatossága, egyre többen váltanak az organikus termékekre és saját kertet művelnek. Az pedig egyre nyilvánvalóbb tény, hogy nem kell mindezen nehéz vegyi anyagokat használni. A mezőgazdaság alternatív formái, például az, hogy néhány gazdálkodó úgy döntött, hogy ennek érdekében virágokat használ. Hosszú sávokban világos vadvirágokat ültetnek, hogy ezzel odavonzzák a kártevők természetes ragadozóit és ezzel gyakorlatilag nullára csökkenthetik a növényvédő szeres permetezést." http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2018/04/a-gazdalkodok-mostantol-viragokat.html
 
"Szerencsére, ahogy nő az emberek tudatossága, egyre többen váltanak az organikus termékekre és saját kertet művelnek. Az pedig egyre nyilvánvalóbb tény, hogy nem kell mindezen nehéz vegyi anyagokat használni.
A mezőgazdaság alternatív formái, például az, hogy néhány gazdálkodó úgy döntött, hogy ennek érdekében virágokat használ. Hosszú sávokban világos vadvirágokat ültetnek, hogy ezzel odavonzzák a kártevők természetes ragadozóit és ezzel gyakorlatilag nullára csökkenthetik a növényvédő szeres permetezést."
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2018/04/a-gazdalkodok-mostantol-viragokat.html
 
Az elkészítéséhez keverjünk össze:
kb. 4 liter ecet (fehérecet vagy almaecet)
1 csésze só
1 evőkanálnyi folyékony szappan (vagy akár mosogatószappan is, házi, natúr szappan).

Körülbelül 1 liternyi gyomirtó elkészítéséhez keverjünk össze:

kb. 1 liter ecet
¼ csésze só
1 teáskanálnyi folyékony szappan.

A só könnyen feloldódik az ecetben. Az ecetben feloldott sót keverjük össze a folyékony szappannal, töltsük egy szórófejes palackba és spricceljük a gyomokra. A legjobb eredményt a forró napokon érhetjük el.
Ezzel a gyomirtóval 5.000-10.000 forintot is megtakaríthatunk és elkerülhetjük, hogy erős vegyszerek jussanak a talajvízbe és a környezetünkbe. Forrás: http://www.foldegyesulet.hu/oldalak/tippek.php
további információ:

Gyomirtás ecettel

Mielőtt kipróbálnánk ezt az új és környezetbarát módszert, nem árt tudni, hogy az ecet egy természetes eredetű sav. Emiatt csak totális gyomirtásra használjuk, azaz elsősorban olyan részeken, ahol csak gyomok vannak.

Másik lehetőség, ha zöldségnövényeink közül irtanánk a gyomokat ecettel, akkor a permetezést úgy végezzük, hogy a permetből még véletlenül se jusson a kultúrnövényre: a sorok közét kezeljük, a zöldségnövények melletti részeket pedig kézzel gyomláljuk!

A biokertészek már régóta használnak ecetet gyomirtáshoz, de a közelmúltban ennek jó hatását már tudományos kísérletetekkel is igazolták.

Az ökológiai gazdálkodásban gyomirtóként a biológiai erjesztéssel előállított ecet 5-10 százalékos oldatát javasolják (a boltban kapható étkezési ecet 10-20%-os töménységű, tehát ezt arányosan hígítani kell).

Az ecet hatékonysága ellenére, a gyomok néhány százalékos újrakelése minden gyomfajnál megfigyelhető, bár a permetezést követő két héten belül nagyrészt elpusztultak.

A 10 százalékos ecetoldat a gyomok 85 százalékát pusztította el.

A fiatal növények ellen az alacsonyabb koncentráció is hatásosnak bizonyult, míg az idősebb egyedeket csak magas töménységű ecetoldattal lehetett kiirtani. A kísérlet egyik meglepő eredménye szerint az egyébként nagyon ellenálló, nehezen irtható mezei aszat bizonyult a leginkább ecetérzékeny növénynek.

Már az 5 százalékos ecetoldat is az aszat 100 százalékos pusztulását okozta, míg 20 százalékos oldattal permetezve két óra alatt pusztultak el a növények. forrás: http://ezermester.hu

A szódabikarbóna természetes felhasználása a kiskertben

Nem csak takarítás során, főzőcskézés közben, vagy a fürdőszobában lehet nagy segítségünkre a szódabikarbóna, hanem bizony a kertben is!

Cikkünkben most összegyűjtöttük, ott mire használhatod:

1. Természetes gombaölő

Keverj össze 4 teáskanál szódabikarbónát 3,5 liter vízzel, majd töltsd szórófejes flakonba. A rózsa- vagy szőlő, feketedő tövét permetezd vele rendszeresen, míg el nem múlik a gombásodás – illetve amíg meg nem jelenik a gyümölcs.

2. A lisztharmat megelőzése és kezelése

Aki kertet művel, biztosan találkozott már a lisztharmattal. Az orgona, a vadalma, a lángvirág, a méhbalzsam, a rózsák, a szőlő, a tök és az uborka a lisztharmat könnyű célpontjai lehetnek ennek a gombának.
Permet lisztharmat ellen: keverj össze 3,5 liter vízben 1 evőkanál szódabikarbónát, 1 evőkanál növényi olajat és 1 evőkanál mosogatószert. Tedd egy szórófejes flakonba miután összekeverted és ezzel permetezd a növényeket hetente (ne napsütésben, hanem inkább estefelé).

3. Gombás lombkorona

Keverj össze 3,5 liter vízzel 4 teáskanál szódabikarbónát és 1 teáskanál biológiailag lebomló szappant.
Keverd össze, tedd szórófejes flakonba, majd ezzel fújd le a lombkoronát – vagy ha szükséges, a talajt is.

4. Gyomnövények ellen

Hiába gyomlálsz, a járdakő között mindig kibújik a gyomnövény? Próbáld ki ezt a praktikát: önts vagy söpörj egy vastag réteg szódabikarbónát a kisebb nagyobb résekbe – ez megakadályozza a gazok növekedését.

5. Hernyók a káposztán

A zöldségféléket leggyakrabban a káposzta bagolylepke, gyapottok bagolylepke és a kukoricamoly károsítja. A károsítást minden esetben a hernyók okozzák! Hogy elpusztítsd az összes hernyót, keverj össze egy kis szódabikarbónát és lisztet – majd ezt szórd rá vékony rétegben a növényeknek. Ez az elegy általában 1-2 nap után már hat is, ha viszont mégsem, ismételd meg a folyamatot.

6. Kéztisztítás

Egy hosszú és fárasztó nap után a kertben minden bizonnyal piszkos lesz a kezünk – amit a sima szappan nem távolít el. Használd a szódabikarbónát is, ez eltávolítja az összes szennyeződést! (Forrás: álmaim otthona)

Gyümölcsfák télvégi lemosó permetezése

Csemetékhez elég egy kis kézi permetező is. Meggyőződésem, hogy vegyszermentesen is lehet hatékonyan kertészkedni, és a házikertekben, ahol nem eladásra, hanem saját felhasználásra termelünk, sokkal többet ártunk a vegyszerekkel, mint amennyi hasznunk származik alkalmazásukból. S bár ezzel ellentmondásosan hangzik, a gyümölcsfák megfelelő metszése és rendbetartása után a legfontosabb ápolási munkának a télvégi lemosó permetezést tartom. Ha ezt a lépést megfelelően és jól időzítve hajtjuk végre, akkor olyan védelmet biztosítunk a fa számára, ami szükségtelenné teszi a későbbi vegyszerezéseket.

Ugyanakkor, a lemosó permetezés során használt anyagok nagy része sokkal „szelídebb" vegyszer, mint azok, amiket a későbbiekben kellene használnunk, sőt, bió kertészeti módszernek is tartják a tisztán kertészeti olajjal vagy bordói lével való permetezést.
Természetesen, mivel ez a permetezés még a fa passzív időszaka alatt történik, így gyakorlatilag a felhasznált anyagok nem is kerülnek bele a későbbiekben szüretelt gyümölcsbe vagy a komposzthoz használt levelekbe, gallyakba.

A télvégi lemosó permetezés lényege az, hogy elpusztítsa a gombás betegségek spóráit, és a különböző kártevők lárváit vagy más áttelelő formáit.
Mivel ezek a kéreg repedéseiben és a rügyek környékén vannak megtapadva, ezért sokkal hatékonyabb lesz a lemosás, ha előzőleg a fa meg volt metszve, és a kéregről drótkefével vagy valamilyen kaparó szerszámmal letakarítottuk az ott megtapadt zuzmót, mohát, vagy elhalt részeket.
A permetezést a metszés után egészen a rügyfakadásig végezhetjük, de a legjobb akkor elvégezni, amikor a rügyek külső pikkelyei meglazulnak, de a rügy még nincs megnyílva.
Ilyenkor a vegyszer eléri a pikkelyek között védelmet kereső kártevőket, de még nem árt a rügynek sem.
Amint a rügy megpattan, a kártevők máris elkezdenek élősködni a növényen.

A permetezés legyen alapos, mint a neve is mutatja, lemosó, áztassuk meg alaposan a gyümölcsfát a használt szerben, hiszen az amúgy ártalmatlan kertészeti olaj úgy fejti ki hatását, hogy egy vékony, de egységes bevonatot képez a fa kérgén és az ott lapuló kártevőkön, így elzárja őket a levegőtől és megfulladnak. Ez egy hatékony módszer arra, hogy a korai levéltetű inváziótól megvédjük a fát.

Ha előző évben gombás megbetegedések, monília volt a gyümölcsfákon, akkor 4 százalékos rézszulfát oldatot vagy bordói levet használjunk, ha lisztharmat támadta a fát, akkor ez ellen kéntartalmú szerrel védekezhetünk.
Vigyázzunk azonban arra, hogy ezek a szerek ilyen erős koncentrációban csak a rügyek kipattanása előtt használhatóak, később már károkat okoznak a zsenge levelekben.

Ha mind az olajas, mind a gombaölő-szeres lemosást el szeretnénk végezni, akkor kezdjük a gombaölő szerrel, majd 10-14 nap múlva ismételjük meg kertészeti olajjal.
Egyszeri lemosáshoz beszerezhetőek különböző kereskedelmi névvel ellátott kombinált (rovar és gombaölő) vegyszerek, viszont ezek nem garantáltan környezetkímélők és drágábbak is.

Bármilyen lemosó vegyszert is használnánk, válaszunk egy szélmentes, lehetőleg borús, enyhe időjárású napot és mindenképpen tartsuk be a csomagoláson található előírásokat, az ajánlottnál töményebb vegyszer nem hatékonyabb, de veszélyesebb a buzgó kertész egészségére nézve. Örömteli kertészkedést! (Forrás: kertészkedés Székelyföldön)

Fekete Margit szódabikarbónás permetlé receptje

2 literes permetezőm van, megtöltöm esővízzel és gondolomra teszek bele egyenesen a kilós zacskóból, ez a mércém Katika, már egyszer lepermeteztem a fáim és a rózsákat, leandereket is ...végig a kertemet...még tetű sincs tőle sehol..( mondjuk egy jó evőkanálnyit tegyél) nem árt semminek ..ekkora permetezőm van mint a fotón..

Szódabikarbóna levéltetű ellen, és lemosó permetezésként

Levéltetű ellen is hatásos. Fél literes szórófejes flakonba 1dl tej, 2 teáskanál szódabikarbóna, a többi víz. Lemosó permetezéshez remek. :D (kipróbáltam! ) - Pozsik Andrea

KÁRTEVŐRIASZTÓ NÖVÉNYEK: NYÍLT ELLENSÉGESKEDÉS A KERTBEN

A növényvédelembe növényeket is bevonhatunk. Itt van azoknak a növényeknek a listája, amelyekkel sikeresen elűzhetjük a kertünkbe betolakodó kártevőket. http://www.balintgazda.hu/aktualis-kert/marcius/kartevoriaszto-novenyek-nyilt-ellensegeskedes-a-kertben.html

KÁRTEVŐ Mi riasztja el? Latin név A kártevő jellemzése

Hangyák gyöngymenta, menta, hagyma, borsmenta, fodormenta, baradicskóró, abszint

Levéltetvek gyöngymenta, metélőhagyma (snidling), koriander (cigánypetrezselyem), szárított és összetört krizantém, eukaliptusz, édeskömény, kerti székfű (ez utóbbi magához vonzza a levéltetveket a rózsákról), fokhagyma, szarkaláb, büdöske, menta, mustár, sarkantyúvirág (böjtfű), hagyma, oregano, petúnia, napraforgó (Aphids)

Spárgabogár bazsalikom, körömvirág, sarkantyúvirág (böjtfű), petrezselyem, petúnia, baradicskóró, paradicsom (Crioceris) Aszparágusz (spárga) bogár. Katicabogárhoz hasonló, de keskenyebb és hosszabb testű bogár

Babbogár rozmaring, borsfű Epilachna varivestis Sárga bogár, fekete pöttyökkel, szereti a babot a bogár is, a lárva is

Fekete földibolha üröm, zsálya (Apthona lacertosa)
Fekete bolha bogár. Nagyot tud ugrani. Mindenféle zöldséget szeret.

U betűs aranybagoly lepke kapor, eukaliptusz, fokhagyma, izsóp, borsmenta, sarkantyúvirág (böjtfű), hagyma, csombormenta, zsálya, üröm, fodormenta, kakukkfű (csombor), abszint (Trichoplusia ni)
A kártevő a barna lepke zöld araszoló hernyója.

Káposztalégy fokhagyma, büdöske, retek, zsálya, abszint (Delia radicum) A káposztalégy lárvája károsít. A gyökéren élősködik

Káposztabagolylepke üröm, izsóp, rozmaring, zsálya, borsfű, kakukkfű (csombor) (Mamestra brassicae)

Sárgarépalégy póréhagyma, fejes saláta, hagyma, rozmaring, zsálya, dohány, abszint (Chamaepsila rosae)
A sárgarépalégy lárvája a gyökéren élősködik

Kolorádóbogár gyöngymenta, koriander (cigánypetrezselyem), eukaliptusz, zöldbab, büdöske, sarkantyúvirág (böjtfű), hagyma, baradicskóró (Leptinotarsa decemlineata) Más néven krumplibogár.

Kukorica bagolylepke kerti pillangóvirág, muskátli, büdöske, retek (felmagozódva) (Helicoverpa zea)
A kukoricacső kukacosodását okozza

Uborkabogár gyöngymenta, büdöske, sarkantyúvirág (böjtfű), retek, ruta, baradicskóró (Diabrotica sp.)
A sárga és fekete mintás bogár lárvája az uborka, tök és dinnyefélék gyökerét támadja meg

Vetési bagolylepke disznóparéj (Agrotis segetum, Agrotis ipsilon, Agrotis exclamationis)
Hatalmas étvágyú lárvák csoportja. A növények leveleit és szárát rágják

Földibolha gyöngymenta, fokhagyma, menta, ruta, zsálya, üröm, baradicskóró, dohány, abszint (Alticinae törzshöz tartozó ugró bogarak)
Aránylag kicsi bogarak, erőteljes hátsó pár lábuk miatt nagyot tudnak ugrani.

Répa- vagy káposztalepke kapor, fokhagyma, muskátli, izsóp, menta, sarkantyúvirág (böjtfű), hagyma, csombormenta, zsálya, üröm, baradicskóró, kakukkfű (csombor) (Pieris rapae) Zöld hernyója károsít.

Mezeikabóca Szárított és összetört krizantém, muskátli, petúnia (Cicadellidae családba tartozó rovarok) A Cicadellidae család kb. húszezer tagot számlál az egész világon. Növényeken élnek.

Mexikói babbogár büdöske, petúnia, rozmaring, borsfű (Epilachna varivestis Mulsant) Coleoptera rendhez tartozó bogarak

Egér baradicskóró, abszint

Szúnyog bazsalikom, fokhagyma, muskátli, csombormenta

Vakond ricinus, nárcisz

Moly levendula (ürömmel kombinálva), abszint és rozmaring, molyok elleni fűszeres zacskóban a ruhák között A Lepidoptera rendhez tartoznak

Barackmoly fokhagyma (Anarsia lineatella)
Őszibarack bányászó.
Molylepke, amelynek lárvája megtámadja az őszibarack, mandula hajtásait

Fonálféreg körömvirág, büdöske (Nematódok) Talajban élő hengeresférgek, a gyökereket támadják meg. Némely fajtája beeszi magát a gyökerekbe és ott él.

Hagymalégy fokhagyma (Delia antiqua)

Pincebogár árvacsalán, len, torma

Nyúl fokhagyma, büdöske, hagyma

Csiga üröm, édeskömény, fokhagyma, rozmaring

Meztelencsiga üröm, édeskömény, fokhagyma, rozmaring, zsálya

Pókatka koriander (cigánypetrezselyem) Tetranichidae családhoz tartozó atkák.
Ezek az atkák fehér burkot fonnak.

Mezei poloska gyöngymenta, menta, sarkantyúvirág (böjtfű), petúnia, retek, baradicskóró Heteroptera alrendhez tartoznak

Csíkos uborkabogár baradicskóró Acalymma vittatum

Kullancsok, atkák fokhagyma

Káposztalepke menta Pieris brassicae A káposztalepke hernyója károsít

Liszteske bazsalikom, büdöske, oregano, borsmenta, kakukkfű (csombor), abszint Aleyrodidae család
Aleyrodidae család tagjai, fehér légynek néznek ki. Tipikusan a levelek alsó felén táplálkoznak Forrás: Csákvári Hédy gyűjtése és fordítása nyomán (www.greensunshine.net)

Büdös bogár invázió! Így védekezz ellenük.

Bemennek a lakásba, megbújnak a szekrényben. Borzasztó sok kellemetlenséget tudnak okozni a vándorpoloskák. Szerencsére van rá mód, hogy egy egyszerű házilag elkészített keverékkel távol tartsuk őket az otthonunktól.

A poloskák távol tartásához készítsd el a következő keveréket: Végy elő egy kézi permetezőt, amibe legalább fél liter folyadék belefér. Tekerd le a tetejét, majd engedd fel félig langyos csapvízzel.

Ezután tedd bele a következőket:

• 1 kávéskanál szódabikarbóna
• fél kávéskanál ecet

Ezután egyszerűen várj pár percet míg elolvad a szódabikarbóna és tekerd fel a szórófejet. Az ajtókat, ablakokat spricceld be vele, de mehet a teraszokra, erkélyekre, virágtartókra. Meg fogod látni, hogy egyszerűen el fogják kerülni az otthonodat a poloskák. Egy ilyen permetezés hetekig távol tartja nem csak poloskákat, de a molylepkéket és más olyan rovarokat is akik melegedni jönnek a lakásokba.

Próbáld ki, és oszd meg ismerőseiddel is!

Forrás: emf-kryon.blogspot.se
Beküldte Áldás rád

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló