Összefogás

Természettudományban ezen utóbbi törvények egyik példája a tömegvonzás, miszerint tömeggel bíró testek vonzzák egymást. Hasonlóképp, az "embertudumány"-nak is nevezhető tudományágban is megfigyelhető egy tömegvonzáshoz hasonló törvény: Az erővonzás, miszerint test-lélek-szellemmel bíró lények, ember (vagy főként ember), vonzzák egymást. Ez a vonzás téridő kiterjedésben faj, etnikum, nemzet törzs, család csoportosulásban, lelki kiterjedésben együttérzés csoportosulásban, szellemi kiterjedésben világnézet csoportosulásban figyelhető meg.

Ám, éppúgy, mint ahogy a testek természete ellen bevetett erők képesek gátakat emelni azok természetes kölcsönös vonzása ellen, az ember természete ellen bevetett erők is képesek gátakat emelni ember természetes csoportosulása ellen. A vonzóerő mindkét esetben továbbá is hat az azt fölfogni képes közegre (test vagy ember), de nem mindig képes legyőzni az ellene bevetett erőt. Továbbá, ha a bevetett ellenerők az egyensúlyozást meghaladják, akkor, úgy az emberek mint a testek, egymástól eltávolodnak. Megfordítva, a testek ellen emelt gátak leverését a testek egyesüléséből tudjuk következtetni, míg az emberiség ellen emelt gátak leverését csoportosulásukból. Tehát, bátran megállapíthatjuk, hogy ember, úgymint a tömeggel bíró testek egy számukra természetes egyesült állapot felé vonzódnak.

Itt hangsúlyozni szeretném, hogy nem vagyok se bölcsész, se pszichológus, se szociológus (függetlenül attól, hogy az utóbbi kettő mit jelent). Tehát, engedek ezen utóbbi tudományágak - már amennyiben annak tekinthetőek - szakértőinek.

Ember ösztönösen is, tudatosan is egyesíti erejét társával olyan vállalkozásokra, melyeket mindkettőjük kíván, de egyedül képtelen megvalósítani. Ezt hívjuk összefogásnak. Sikerét ugyanazok a törvények szabályozzák, melyek ezen összefogást lehetővé teszik.

Éppúgy, mint ahogy a tömegvonzás tényezői a testek tömege és a köztük lévő távolság, az összefogás tényezői az elszántságok fokozata és a gondolkodások közti távolság. Két nagy tömegű, egymáshoz közel lévő test egymást erősen vonzza. Hasonlóképp, két eltökélt azonos gondolkodású ember erősen összefog.

A testek természetes kölcsönös vonzását közéjük bevetett fizikai akadályokkal, tömegük csökkentésével (pl. földarabolással), vagy eltávolító túlerővel lehet gátolni. Hasonlóképp, az összefogást az emberek közé vetett akadályokkal (pl. gazdasági verseny-szükség a megélhetőségért), a példamutató eltökéltek elszigetelésével, vagy a gondolkodások elidegenítésével lehet gátolni. Mindkét esetben, minél több és nagyobb hatású a bevetett ellenerő, annál hatásosabb a gátlás.

Tehát, mondhatjuk, hogy az összefogás az ellene bevetett gátak leverésén alapszik. Szükségtelen és ésszerűtlen létrehozni azt, ami már létezik. Az összefogást nem létrehozni kell, hanem kiszabadítani. Le kell verni az ellene emelt gátakat, hogy kedve, azaz, természete szerint árassza el erővel ember legnemesebb vágyódásait.

Most már hogy megismerkedtünk célunkkal, nézzük meg hogyan tudjuk azt elérni.

Egy korábbi hozzászólásomban (http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/item/2091, #12) megemlítettem, hogy mielőtt bármiféle egységes erő irányításával törnénk magunkat, az összefogás célja helyett annak érdemét szögezzük le és, hogy ne egy még nem létező erő alkalmazására összpontosítsunk, hanem az azt alkotó erők egyesítésére.

Itt, természetesen, fölmerül a kérdés: Hogyan tudjuk összefogni honfitársainkat egy - vagy több - közös cél nélkül? Hibás kérdésre a válasz is csak hibás lehet. Ezen írás folyékonysága érdekében, az említett hozzászólásából idemásolom annak idevágó lényegét...

Ha érdemes összefogni, akkor arra bármilyen nem kimondottan tiltott módszer alkalmazható. Egy módszer tanácsosságát általában a körülmények és helyzetek határozzák meg. Ezen módszerek egyike a csoportszellemnek is nevezett csoport-célszerűség megtervezése, kivitelezése, és fenntartása. Ez a célszerűség egy önérdekből származó önkéntes törekvés egy egyéni cél felé, ami - nem véletlenül - egyben a csoport többi tagja - hasonlóképp kialakult - egyéni célja is. A vezető dolga megtalálni vagy, ha nincs, adni a csoportnak olyasmit, ami a csoport minden tagjának egyéni önérdekét szolgálja, tenni-akarását kielégíti. Ez a valami lehet még a vezető megbuktatása is. Ha egy vezető, az összefogás érdekében, képes csoportját együttműködésre késztetni saját maga ellen, akkor a vezetés hatásos, függetlenül a vezető jövőjétől a csoportban. A fegyvernemekben pl. ezen hadtudományi tantétel gyakorlatias változata minden egységben megfigyelhető, a legkisebbtől a legnagyobbig. Az összefogás, természetesen, nem föltétlenül egy vezető cselekvésének az eredménye: Minden tagság-szervezett együttműködés a részek természetes kölcsönös vonzásának, s az által, az egyesülés felé haladásának az eredménye. Nem tartom valószínűtlennek, hogy a hatalmat bitorló bankárdinasztia azért váltotta le gyurcsányt (szándékosan kisbetűvel), mert a magyar nép kezdett összefogni... "ellene".

A fönti elemzés megvilágítja a fölvetett kérdés hibáját: Szó sincs arról, hogy az összefogást egy közös cél nélkül próbáljuk kiszabadítani béklyójából. Az összefogáshoz kellő "közös cél" célja, viszont, nem az akként egyesített erő irányítása, hanem megismerkedés az együttműködés érdemével. Miután egy csoport megismerkedik azon eredményekkel, melyeket csak egyesített erővel volt képes elérni, rájön, hogy legnemesebb vágyódásai megvalósítása is az összefogáson alapszik.

Ahhoz, hogy ez az "kóstoló" "finom" legyen, az összefogást csak babaléptekkel, apró "gátnyitásokkal" tanácsos kiszabadítani fogságából. Semmi sem hűti le gyorsabban a lelkesedést, mint a kudarc - pláne az elején. A csoportnak eleinte, aránylag könnyű, de egyénileg legyőzhetetlen kihívásokkal kel megbirkóznia. Apró sikerei fejleszteni fogják ön- és csoport-bizalmát, melyre szüksége lesz a fokozatosan nehezebb kihívások legyőzésére. Miután az összefogás érdeme már gyökeret vetett gondolkodásában, próbálkozásai időkénti meghiúsulása nem hogy nem gyöngíti bizalmát, hanem még meg is erősíti azt. Ez a látszólag ellenmondásos eljárás megtanítja, hogy nem lesz minden próbálkozása sikeres, tehát ne veszítse el bizalmát, ne roskadjon magába, és ne ábránduljon ki az összefogás érdemeiből, valahányszor csoportja vesztes. Túl sok, túl korai, vagy nagyszabású megbukások, viszont, még a legeltökéltebbeket is elbizonytalanítják, tehát tanácsos kímélni az egységet az ésszerűtlen megpróbáltatásoktól. Nem véletlen, hogy sok, "föntről" irányított szövetkezés, egyesülés hirtelen megbukik, a kiábrándultak elvesztik bizalmukat az együttműködésben, az összefogás érdemében. (itt hirtelen a Magyar Gárda (nem az Őrzők) sorsa jut eszembe)

Gyakorlatban

Nézzünk meg egy néhány gyakorlatias összefogás és összefogást gátló példát.

Egyszerű példa:

Á. "Útban van az asztal".
A két játszópajtás szó nélkül együtt arrébb viszi az asztat.

B. "Útban van az asztal".
"Ég a ház!", bekiabál valaki.
Az asztal ottmarad, ahol volt.

C. "Útban van az asztal".
"Nem szabad elvinni".
Nem mozdítják el helyéről az asztalt.

D. "Útban van az asztal".
"Azt nem bírjuk odébb tolni."
"Dehogynem."
"Mondom hogy nehéz."
Az asztal helyén marad.

Az egyetlen különbség az "Á" és a többi közt a természetes összefogás gátlása. A "B"-t egy erősebb erő gátolja, a "C"-t, a félénkség (eltökéltség hiánya), a "D"-t, pedig, a gondolkodás távolság.

Bonyolultabb példa:

Á. A békát akarja megfogni a 4-éves kisgyerek amikor a sáros partról belecsúszik a sebes patakba. Kétségbeesve, torka szakadtából hívja anyját, míg egy gyökérbe kapaszkodik. Rohan a manapság kempingnek nevezett tábor apraja-nagyja a patak felé. Szó szerint összefognak, kihúzzák a patakból a kis csavargót.

B. Ugyanaz a helyzet, de most senki sem rohan patak felé. Mindenki kapaszkodik fűbe-fába, míg a kegyetlen forgószél tépi a tábort. Csak a szegény anya küszködik gyermeke felé, de egyedül képtelen fiát kihúzni. Beleugrik a patakba; mindketten odavesznek.

C. A helyzet ugyanaz: Föl is ugrik a nép, de az őr rájukparancsol, senki se merjen lemenni a partra, majd ő hívja tűzoltókat. Nincs aki merné megszegni az őr parancsát, hiába könyörög a gyerek anyja. A kisgyerek belefullad a patakba.

D. Most is ugyanaz a helyzet, de "Mennyen utána apja, anyja. Miért nem ügyel gyerekére?" hangzik el egy megjegyzés. "Mit beszélsz, te marha? Hát, a te kölköd sose bitangolt el?" odaszól egy másik. "Az már oda van", így a harmadik. A helyzet kimenetele itt is következtethető.

Mi a különbség e mese négy változata közt?

Az első kimutatja, hogy az összefogás természetes. A résztvevők, habár idegenek, nem tárgyalják, hogy "megkéne tán menteni" a gyereket, nem indítanak el semmiféle együttműködés folyamatot, hanem ösztönösen egy állandó folyamat közegévé válnak.

A második azt mutatja ki, hogy a természetes összefogás kivitelezését ellenerők képesek megakadályozni. Ebben az esetben, az ellenerő az önfenntartás ösztöne. Hiába az összefogás akarat, ha az ellenakarat erősebb.

A harmadik arra vet világot, hogy a természetes összefogást meggátolhatja az eltökéltség megbénítása. Egyetlen egy igazán eltökélt ember kellet volna csak, aki megállja helyét, de a hatalom-terror megbénította az efféle erényeket.

A negyedik, pedig, azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a természetes összefogást a gondolkodás-különbségek is megakadályozhatják. Az egyik gondolkodásának irányítását a nemtörődömség vette át, a másikét a megvetés, a harmadikét a tehetetlenség vírusa.

Hogyan működik az összefogás?

Napi munkája és a vacsora után a gazda átmegy szomszédjához, aki szintén már megvacsorázott. Barátságosan üdvözli a gazdasszonyt is, aki már belevágott a mosogatásba. A két gazda kiül a pitvarra; tüzet raknak pipáikba.

"Döglött disznó van a patakban", megszólal a gazda. "Nem az enyém, tudod nincs disznóm, tiéd sem, mert neked sincs. De büdös lett tőle a víz, az állatok nem isszák.

"Láttam", mondja a házigazda, pipája tüzét noszogatva. "Az enyéim is csak a kút körül lábatlankodnak."

"Ketten kitudnánk húzni, aztán én a gödröt már megásom." javasolja a szomszéd.

"Hát, ha már ott vagyok, nem több munka azt megásni, mint visszagyalogolni", válaszol a házigazda.

Jóéjszakát, aggyistent kívánnak egymásnak a gazdák; a gazdasszonytól is elköszön a szomszéd. Haza megy. Másnap kora reggel kihúzzák a disznót a patakból, és délre már el is ásták.

Mi folyt itt le? Az összefogás természetes folyamata. Fölösleges lett volna a kimondott segítség kérés, annak megtárgyalása, vagy a döntés közlése. Összefogást nem létrehozni kell: csak szabadon kell engedni. Mind a két gazda természetesnek vette az összefogást, ami gátak nélkül, szabadon folyt.

A gátemelés

Megjelenik a zsidó a faluban. Elmegy az egyik gazdához, megdicséri a gazdasszonyt, milyen karcsú, milyen fiatalos. Megdicséri a gazda libáit is, mert "már látta azokat a piacon". Fölajánlja, hogy ha a gazda libái jövőre is ilyen szépek lesznek, azokat mind egyben megveszi; a gazdának még a piacra se kell azokat bevinni, meg egész nap ott árulgatni. Ráadásul megfizeti az új árat, ha az a mostaninál több. A gazda ésszerűnek tartja az ajánlatot. Elfogadja. A zsidó átmegy a másik gazdához, annak is ugyanazt fölajánlja - zsírozgatva ajánlata elfogadtatását szokásos hízelgésével. Az a gazda is elfogadja a zsidó ajánlatát.

Tavasszal, "véletlenül" találkozik a két gazda a városban. Mind a kettő a tegnap kikelt kislibákat jött vásárolni, fejenként 100-at a szokásos 25 helyett.

"Jó sok liba lesz azokból a sipákoló dobozokból" szól az egyik, miután aggyistenezték egymást.

"Ott is", mondja a szomszéd, pipaszárával intve szomszédja utánfutójára.

"Egy pásztorlány tudna erre mind egyben ügyelni", gondolkodik hangosan az egyik.

"Nem is kerülne sokba", adja hozzá a másik.

A szomszédos gazdák közös libaállományára egy falubeli 10-éves parasztkislány ügyel. A libák egész nap gyüszmékelnek ki-be a patakba, partfüvet csipegetnek, nagy lármát keltve, repülnek egy néhány métert, valahányszor valamelyik gazda kukoricát szór közéjük a közös zsákok egyikéből. Estefelé a pásztorlányka hazatereli a libákat, felét ide, felét oda.

Megérkezik a zsidó. Elpanaszolja, hogy az árak lementek, de ő azért "becsületesen" kifizeti a tavalyit. Átveszi a gazda libáit; leméri; kifizeti; elviszi. A másik gazda másnapra várja vissza a zsidót, de az nem jön. Telnek a napok, fölkeresi a gazda a zsidót a városban.

"Igen, azt mondtam, hogy megveszem, ha olyan szépek mint akkor voltak", mondja zsidó, "de láttam a libáit a múlt héten, azok nekem nem kellenek, mert olyan hitványak, betegesek, vedlettek."

"Hát, egyben nőttek föl a szomszédéval, azokat pedig átvette", mondja meghökkenve a gazda.

"Azt én nem tudom, hogy szomszédja mivel etette saját libáit a maga háta mögött, vagy hogy hogyan válogatta ki titokban az egészségeseket magának, de azok megérték árukat. A maga libái, viszont, fele annyit sem érnek."

A gazda mérgesen hazamegy, dühös szemeket vetve szomszédja tanyájára, ahogy elhajt előtte. A városban nincs hentes aki megvenne ennyi libát, mert a zsidó már nekik adta el a szomszéd libáit. A gazda kénytelen a piacon féláron árulni gyönyörű szép libáit, mert a nem véletlenül piac mellé épített spárban, a tényleg siralmas kinézetű, tengeri gyárhajókon, ketrecben, halhulladékon nevelt libát kilóként ott annyiért adják, méghozzá megtisztítva.

A tavasz beköszöntésével, a patak, szokása szerint, elárasztja a tanyák alsóbb felét. A két gazda egész télen egy szót sem szólt egymáshoz. A zsidó sem jött vissza libát rendelni. Kislibák nem sipákolnak egyik tanya udvarában sem, de a patakban egy rothadó szarvas dög maradványa bűzlik. Nincs, aki azt onnan kitudná húzni és elásni? Két megtermett gazda talán akadna rá? De nincs. A liba ára, viszont, az idén kétszer annyi lesz mint tavaly volt.

Mi történt? Mi lett az összefogással? Pofon egyszerű: A zsidó gátat emelt ellene, hogy csökkentse a kínálatot, s az által több hasznot tudjon behajtani az igény korlátozott kielégítésével.

Az összefogás ellen emelt gátak Hazánkban ezer éve mindenhol, mindennap minden elképzelhető alakban megfigyelhetők. Szálasi Ferenc, Tóth Ilona és a többi magyar néphős, még Nagy Imre meggyilkolása is a magyar összefogás ellen bevetett erők közé sorolható. Budaházy György fogságban tartása, habár sokak számára érthetetlen, ugyanezt a célt szolgálja: "Elszigetelni!", mert eltökélt, vagy eltökéltnek tekintett, függetlenül attól, hogy mi ellen, vagy mi mellett. A szüntelen tévhit terjesztés, az uszítás, a gyanút, irigységet, gyűlöletet, bosszút keltő féligazságok, túlzások, hazugságok bömbölése, a szándékosan igazságtalan eljárások (kettős mércék alkalmazása), a szomszédok - még családtagok is - elidegenítése egymástól mind, mind ezt az élősködő célt szolgálják.

Mit tegyünk?

Mit tehetünk az összefogás kiszabadítása érdekében?

Idemásolok egy kivonatot egy három évvel ezelőtt megjelent cikkből, melynek mondanivalója ma épp oly érvényes, mint akkor volt, talán még érvényesebb:

Mit tegyünk addig?

Mindenki példával, saját tehetsége szerint, hirdesse hazánk és honfitársaink iránti szeretetét, hovatartozását.

Egy néhány példa:

Köszöntsük egymást; szomszédot, rendőrt, cigányt egyformán.... "Jó napot." "Aggy Isten"

Szorgalmasan tanuljuk a valódi magyar történelmet, istenhitet, és adjuk tovább tudásunkat honfitársainknak. Nyomtassunk ki 10 példányban valódi magyarság-kutatóink munkájából egy kétoldalas összefoglaló lapot, vigyük magunkkal amikor megyünk dolgozni, és hagyjuk a villamos vagy a troli ülésein. Akinek úgy tetszik, nyomtassa ki ezt az üzenetet vagy hasonló tanácsot. Akinek nincs számítógépe, kérje meg barátait.

Aki kirándulni megy, látogasson el Recskre ha megteheti. Vigyen magával egy néhány zacskót és ossza ki a gyerekeknek avval hogy 10 percig mindenki szedje az eldobált csikkeket, szemetet e Szent Földön. Vegye le mindenki kalapját, vegyen kezébe egy verejtékkel, vérrel, élettel-tört kődarabocskát mártírjaink ösvényéről, és szorítsa szívéhez 10 másodpercig. Ezek a kis jelentéktelen kőtöredékek sugározzák a nemzeti összefogást mert bennük él a magyarság isteni lelkiereje.

Vasárnap déltájban sétáljon ki mindenki a falu vagy a lakótelep emlékmű tövébe, és szánjon egy fél órát beszélgetésre szomszédjával. Imádkozzon ha kedve van, vagy énekeljen. Mindenki tárgyalja és fejlessze mind azt amiben egyet ért szomszédjával, és kerülje a vitát. Ha nem ért vele egyet, ajánljon föl neki alkalmat egy máskori vitára. A gyerekek pedig egyenként 5 percig tisztítsák a szobrot vagy az emlékműt; szedjék össze a szemetet.

Akinek van söprője, 5 percig söpörje a közterületet, függetlenül attól hogy az kinek a dolga. Akinek van egy szelet kenyere, ossza meg éhes honfitársával.

Amikor kórház-felé járunk, ugorjunk be 3 percre meglátogatni egy ismeretlen beteget.

Aki tud sütni, vigyen süteményt a járőrnek vagy a közforgalmi dolgozónak (busz sofőrnek, stb.).

Őszinte megértéssel, együttérzéssel, szeretettel tekintsünk a járókelőkre. A lelki érintkezést nem a beszéd hozza létre.

Mit ne?

Az önvédelmen kívül soha, semmi körülmények között, ne bántsuk egymást. Ellenségünk bennünket akar fölhasználni saját magunk elpusztítására. Ehhez viszont irányított erőszakra van szüksége. Az irányítás ellen képtelenek vagyunk védekezni mert a sok melléfogás, hazudozás, elárulás ma már oda vezetett hogy senki sem bízhat egyetlen önmagát vezérnek kikiáltóban sem. Tehát csak az erőszak visszautasítással tudjuk meghiúsítani ellenségünk tervét. A magyarságot csak magyar testvér képes kipusztítani. Ne engedjünk az uszításoknak. Lehet hogy ezren vagy tízezren éhen halunk: De ha polgárháborúba ugraszt bennünket ellenségünk, akkor százezreket fognak eltemetni tömeg-sírokban (aki nem járt Kambodzsában az talán el sem hiszi hogy ez lehetséges manapság). Ha majd egy hiteles vezér föláll, őt minden hazafi föl fogja ismerni.

Ne próbáljunk leszakítani magunknak egy "jogos" darabot hazánkból. Legyünk inkább teste, vére, lelke.

Ne próbáljuk meggyőzni honfitársainkat az "igazságról." Az igazságot csak a Jóisten ismeri.

Semmit se vásároljunk ami nem szükséges, és semmit se idegen kereskedőktől. Értsük meg a különbséget a szükséges és a kívánatos között. Ami szükséges azt pedig a magyar péktől, magyar hentestől, magyar paraszttól, magyar kisiparostól vásároljuk meg. Ahol a szomjas ember a forráshoz megy inni, ott a víz-kereskedő éhen hal.

Élősködőtől semmit se fogadjunk el még ingyen sem, se aranyat, se gyémántot, még csak ingyen újságot sem. Ne adjunk el neki semmit, semmi pénzért. Ne társuljunk vele, szóba se álljunk vele (http://magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1822).

Ezen túl, gyakoroljuk az együttműködést - babaléptekben. Értsük meg, hogy az együttműködéshez nem szükséges, hogy mindenben egyet értsünk, még az sem, hogy két ügyben megegyezzünk. Az összefogáshoz csak egyetlen egy közös cél kell. Az, viszont, tényleg közös, lelkileg megtapintható vagy szellemileg megfogható, pontosan meghatározott - akár érzett, akár gondolt, akár kimondott, akár nem -, egyetlen egy fogalmat de azt kristály tisztán előidéző, és mindenki számára őszintén kívánatos, kell hogy legyen. Ha ilyesmit nem találunk, javasoljunk egy, mindenki számára új ötletet. Ha az sem sikerül, teremtsünk egy célt. Például, ha odamennék két idegen fickóhoz a metróban, és mindkettőt jól fenéken rúgnám, garantálom, hogy azonnal összefognának ellenem - és valószínűleg, jól elpáholnának -, még akkor is ha egymást sem ismerik. Nem azért, mert cselekedetemmel létrehoztam az összefogást (ellenem), hanem azért, mert teremtettem számukra egy közös célt, ami természetszerű együttműködésüknek irányt adott. Természetesen, ezen példa követését senkinek sem tanácsolom, itt csak azt akarom kiemelni, hogy az összefogás egy természetes állapot és, gátak hiányában, önként működik, valahányszor egy (vagy több) közös cél annak irányt ad.

Ha ezen utóbbi tételt elfogadjuk, megértjük, miért épít, növel és tart karban az emberiségen élősködő hatalom gátakat a nép összefogása ellen. Eszerint, ha visszaszerezzük magunk közé eltökélt honfitársainkat, és egyesítjük gondolkodásunkat, akkor esélyes a természetes összefogás köztünk. A gond csak az, hogy egyedül - de még kis csoportokban sem - ezt a tervet képtelenek vagyunk megvalósítani az összefogásunk ellen emelt gátak miatt. Ez a gond, pedig, visszavezet bennünket a forgó mokuskerékbe, mert ahhoz, hogy tervünket megtudjuk valósítani, össze kell fognunk.

A megoldás

Egy föltételezhetően lehetséges kiút ebből a mókuskerékből az összefogás gyakorlása, kis csoportokban, de országszerte. Az ilyesmi lehet egy emlékmű lemosása vagy kifényesítése, vagy később, egy nagyobb szabású munka elvégzése, melynek célja nem a munka eredménye, hanem az együttműködés érdemének fölfogása és méltányolása. A cél kiválasztása, természetesen, egyben szolgálhat másodrendű célokat is - pl. a hazafiasság fejlesztését, ha az nem vet árnyékot a gyakorlat céljára. Ez után, az összefogást már értékelő csoportok könnyebben "fognak össze" más, hasonló tapasztalattal bíró csoportokkal, nagyobb vállalkozásokra, pl. a mokuskerék megállítására.

Összefoglalva, az összefogás a természetes csoportosulás ellen bevetett gátak leverésén múlik. Ezen ellenerők leveréséhez, viszont, összefogás szükséges. Az összefogást kis csoportokban gyakoroljuk de országszerte, és miután abban már járatosak vagyunk, fogjunk össze hozzánk hasonló csoportokkal. Amíg föl nem áll egy minden hazafi, honleány által azonnal vezérként fölismert Nemzet Vezető, csak egy alulról fölfelé terjedő összefogás valósítható meg. Valószínű, hogy ez a vezér is onnan lép elénk.

* * *