Hitünk ily mély vaksága talán meg is bocsájtható nekünk, mert az átélt évszázadok megpróbáltatásai, és az optimista jó akaratú mellérendelő életszemléletünk feltételezni sem tudott olyan dolgokat, amelyek a következő időkben, bizalmunktól indíttatva ránk köszöntöttek. 1918-ban Woodrow Wilson „örök béke” szónoklata megbabonázta, azaz megbénította az okszerű gondolkodásunk menetét.

A nyertes helyzetben lévő német és magyar hadseregeinket visszahívtuk, fegyvereiket letetettük és vártuk a megjutalmazást, dicséretet, amikor a minden idők egyik legalkalmatlanabb akkori miniszterelnöke, Károlyi Mihály vette át a magyar kormány vezetését, majd mikor meggyőződött balgaságáról, átadta hatalmát, megbízatását a börtönből általa kiszabadított vörös terror vezetőinek, név szerint: Kun Bélának, Korvin Ottónak, Szamuely Tibornak és az akkori szocialista gárda többi magyar nép pusztítójának.

Így vesztettük el az első világháborút, vádolva minket annak beindításáért, mikor mindenki által, még az Antant vezetői által is ismert volt, hogy az Osztrák-magyar monarchián belül Magyarország volt Tisza Istvánnal az egyetlen, aki a hősi haláláig tiltakozott a hadba lépés ellen. Ezért is kellett meghalnia. Az is tudott volt, hogy a Monarchiában a hadügy és a belügy az osztrákok jogköre volt.

Területünk kétharmad részét és öt millió magyar lakost veszítettünk! Mind ezek elszenvedése után hihetetlen hadisarcot fizettettek velünk a háború nyertesei számára, és még csak nem is panaszkodhattunk évtizedeken át, az úgynevezett szovjet „felszabadulás” után. Az egész ország népének, iskolásainknak az utcára kellett vonulnia, dicsérni megtipróját! Hihetetlen, hogy népünk ekkora megaláztatást, embertelenséget el tudott viselni. Az, hogy megmaradtunk és fennmaradtunk, a magyar erény megnyilvánulása volt, hogy azért is… És e nagyon fényes megnyilatkozásban a világot bámulatba ejtettük. Amikor a padlón voltunk, és minden nép, nemzet azt hitte, hogy ezúttal minket elpusztítanak, – hisz azért hozták ránk a Trianoni Parancsbékét, hogy ezt megtegyék – minden más népet egy ilyen csonkítás megsemmisített volna!

Az ország a II. világháború után romokban feküdt. Budapest ostroma után, (1944. december 25 -- 1945. február 13 között) amikor hónapok múlva már csendesedett a magyar lakosság úton és útfélen „málenkij robot”-ra történő összetoborzása, -- amely a későbbi adatok alapján több tízezer elhurcolt ártatlan magyar lakost érintett-, Joszif Visszarionovics Sztálin megnyugtatására találták ki magyarázatként, hogy már a régen tervezett Budapest város elfoglalása azért késlekedett, mivel a fővárost oly nagy tömegű magyar nép védelmezte, amelynek leverése okozta a város megkésett elfoglalását. A nagy tömegű ellenálló, -amelyet az utcákon a helyi lakosságból toboroztak -- ürügyként szolgált a fentebb említett több tízezres tömeg, s annak mint aktív ellenállók összegyűjtése, és az orosz gulágba való deportálása.

Nem voltak sportpályák, sportegyesületek, a „grund” volt az egyetlen… De ekkor Kispestről öt-hat fiatal fiú elhatározta, hogy azért se: mi majd megmutatjuk! S amikor a győztes hatalmak ténykedése is a vesztes meghurcolását, belső zavarait eredményezte, a mi fiaink megszervezték az MLSZ keretében a Magyar Labdarúgó Bajnokságokat, és ezek a fiúk és az utánuk következők csodát csodára halmoztak, mert a világ ámulatára, a háború utáni időszakban 1945-1956 között a labdarúgást talán minden idők legkiválóbb szintjére emelték! Budai II., Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor ötös csatársorhoz azóta sem emelkedett méltó követő. Ezt a csatársort ugyanilyen klasszis közép csapatrész – half-sor – alakította: a Bozsik-Zakariás páros. A kaput Grosics, a Fekete-Párduc védte. A Buzánszky-Lóránt-Lantos hármas a hátvéd posztját látta el kitűnően, majd a fenti egykori Aranycsapat mögé olyan, közel egyenlő tehetségű játékos gárda nőtt fel, hogy akár két, vagy három aranycsapathoz közel álló válogatottat is kiállíthattunk volna. Név szerint: Henni, Rudas, Balogh II., Szojka, Nagymarosi, Egresi, Szusza, Albert, Dunai I., Dunai II., Tóth II., Ilovszky, Göröcs stb. Olyan nagyságok sokasága maradt ki a válogatottból, mint Börzsei, Kispéter, Lakat és sokan mások. Mi volt az az erő, ami ilyen nagy képességű klasszisok sokaságát adta Hazánknak, amikor a Nyugat sokkal szerencsésebben, kár- és csonkítás mentesen vészelte át a háborúkat, s mi mégis messze túlszárnyaltuk őket ezen időkben? Nem lehet más, mint a hazaszeretet, a Hazáért való elkötelezettség, az élni akarás.

Ennek a dicsőséges sorozatnak a „merjünk kicsik lenni”, a „figyeljünk mások, szomszédaink érzékenységére” szellemében megkezdődött a belső leépítése, sikereink elhallgatása. Bár egy év időtartamra még felépítettük Budapesten a „dicsőség házát”, népünk találmányainak három emeletnyire terjedő bemutatását, mutatva ezzel azt, hogy Európában és világszerte a tudományban fontos szerepet töltünk be, ezért is érdemesek vagyunk egy független, szabad életre. A leépítés első lépcsője a „dicsőség házának” -- egy év fennállás után való -- megszűntetése volt. Majd követte a labdarugó, világszerte híres csapataink neveinek átkeresztelése. A Ferencváros Torna Club (FTC): Édosz. Az Újpesti Torna Egylet (UTE): Budapesti Dózsa. Pedig milyen dicső nevek voltak ezek és dicsőség övezi e nevek említését még ma is. Hihetetlen volt egykor Fradistának, vagy UTE-istának lenni. A Rákosi hírszolgálatnak kötelező volt hirdetnie a magyarországi jólétet és az ország teljes elégedettségét, hogy innen senki a nyugati kapitalista világba nem vágyik! A határok zárva voltak, csak az országban élők tudhatták ennek a „jólétnek” valódiságát: mindenki a szabadságra vágyott és feldicsőítő szemléletben álmodta a nem ismert nyugati jólétet és annak szabadságát.

Szűcs Sándor, az Újpest Bp. Dózsa Sportegyesület fiatal közép-hátvéde megpróbálta elhagyni a „jóléti szabad Magyarországot”. Az osztrák határon lekapcsolták és az ország elé elrettentő példaként állítva az akkori válogatott közép-hátvédet, mint egy utolsó elvetemült gyilkost, kötél általi halál-büntetéssel végezték ki! Hiába volt a nemzeti bajnokság legjobbjainak könyörgő esdeklése életéért, nem segített semmit. Így került helyette Lóránt az Aranycsapatba. Ez a nemzetellenes, aljas pusztítás a mai napig büntetlenül maradt! Válogatottunk ezt a csonkíttatást kiheverte, mert, -- mint írtam -- volt erre a pozícióra három közel egyforma képességű, kiváló játékosunk: Börzsei, Kispéter és Lóránt. Az ilyen káros behatásokat nemzeti sportunk ekkor még kiheverte, mert a nemzeti nevelés eszménye még fennen élt a kor magyar állampolgárainak lelkében. Az Aranycsapat után még következett egy évtized, amelyre büszkén tekinthetünk vissza. De a kishitűség sulykolt tanítása egyre jobban elbizonytalanította labdarugóink jövőképét. Így következett be a negyvennégy évi kudarc, amelyet ez időtartam alatt különösen labdarúgásunk sínylett meg legjobban.

Most, a 2016-os Európa bajnokság hozta meg a felemelkedést, a Dárdai Pál által beindított és a német Berndt Storckkal folytatott csapatépítés nehéz, de reménykeltő munkájával. Lesz még idő, csak így tovább, amikor ismét büszkék lehetünk fiainkra!

Érdekes, hogy sportban, tudományban, irodalomban és művészetben a magyar szellem továbbra is kimagasló arányban fenntartotta kiválóságát.

Ez még az iskolai oktatásunk elbizonytalanító évszázados munkássága ellenére is fennmaradt. A máig megrendezett 27 újkori nyári olimpia közül a magyar sportolók 25-en vettek részt és összesen 168 olimpiai érmet szereztek. Ebből 123 arany egyéni érem, 45 pedig a csapat sportban, s a versenyszinten elért eredmény: összesen 295 magyar sportoló viseli az olimpia bajnok címet!

Külön ki kell emelnünk a magyar kajak-kenu évtizedek óta fennálló kiváló szereplését, amely e sportág indítása óta a világ élén áll.

1954. Macon Világbajnokság 7 érem: 3 arany 2 ezüst 2 bronz

1956. Melbourne-i Olimpián 7 érem: 1 arany 3 ezüst 3 bronz

1968. Mexikói Olimpián 6 érem: 2 arany 3 ezüst 1 bronz

1952. Helsinki Olimpián 3 érem: 0 arany 2 ezüst 1 bronz

1998. Magyarországi VB 17 érem: 7 arany 5 ezüst 5 bronz

2016. Moszkvai Európa Bajnokság:

E rendkívüli eredményt nem ünnepelhettük kellően, mert ez időben folyt a franciaországi labdarugó Európa Bajnokság középdöntője Portugália-Magyarország sikert érdemlő döntetlenje.

Botos László

2016-07-08

Beküldte Ballán Mária