Lobogtak az akaratok, a megalázottság érzése eltűnt, mert a tűz és a magyar, egy volt azon a márciuson.

Mi mindent is jelent számunkra ez a dátum: 1848. március 15. Büszkék vagyunk reá, mert nagyapáink és dédapáink kovácsolták annak abroncsait, amely összefogja népünket és új utakra vezeti az országot, az igazi szabadság és nemzeti függetlenség jegyében. Mennyi emlékünk és lelkesedés fűződik ehhez a dátumhoz, kezdve Petőfi és Kossutharcképét ábrázoló gomblyuk jelvényeitől egészen a Duna partján álló Petőfi szoborkörüli lelkesedésig.Erőt és hitet merítettünk ennek a napnak az emlékéből 1956 október 23-án is.

Az 1848-as magyar szabadságharcban az egész magyar történelem legnagyobb nemzedéke találkozott össze:

PetőfiSándor a világot felrázó üstökös, Széchenyi István a bölcs tanító és alkotó, Kossuth Lajos a forradalmár, Görgey Artúra katonai lángelme, Vörösmarty, Tompa, Arany, Erkel, Madách. Mintha az egész magyarság és magyar szellemi élet , a szabadságnak ebben a csodálatos lángsugarában született volna meg. A keresztény nemzeti gondolat, a magyar szellemi fölény és a nemzetiségekkel való együttműködés nagy gondolata érvényesült az 1848-49-es napokban. A szabadság eszme úgy sűrítette össze a magyarságot, mint a nagyítólencse fókusza a nap sugarait. Szeged parasztjai, akik huszárezredeket ültettek lóra, Kassa német-magyar polgársága, amely a vörössipkás zászlóaljat csatatérre küldte, a nemes kalmárok, akik aranyat, ezüstöt áldoztak, egy 150.000 főnyi, nagyszerű honvédség felszereléséért, a magyar történelem legnagyobb és legkiválóbb korszakát testesítik meg.

A nagy merészségek viszik előre a világot! A merész tettek világítják meg az emberiség haladásának útját.

Miként minden forradalmat, így a magyar forradalmat is, 1848 március 15-ét, olyan kor előzte meg, amelyben a nemzet már kiutat keresett a XIX. század hibáinak a megoldásához. A békés rendezés felé vezető utat két lángelme világította be, e kor két nagy vezéregyénisége: Széchenyi István és Kossuth Lajos. 

Túl messzire kellene mennünk, ha a szabadságharc mozzanataira, illetve azok előzményeire akarnánk kitérni.

Ahhoz, hogy az 1848-as szabadságharc diadalmasan elinduljon, nem lett volna elég, hogy Széchenyi István kimondja: „Magyarország nem volt, hanem lesz”. Nem lett volna elég, hogy a nemzet legjobbjaiban megérlelődjék a szabadság vágya, és az ezeréves magyar tölgy csodálatos szellemi kivirágzásba boruljon.

Még a bécsi forradalom híre sem mozdította volna meg a népet. Ehhez Petőfi Sándor kellett! 

A Tizek-társasága március 14-én, dolgavégezetlenül ment haza a Pilvax-kávéházból, és csupán Petőfi Sándor rótta, javította odahaza, a „Nemzeti dal” világraszóló sorait. És másnap borús volt az idő, havas eső esett, azemberek fázósan húzták össze magukon a kabátot, és esernyőt tartottak a fejük fölé. De Petőfi felugrott a Pilvax asztalára és tettekre harsogta a tétovázókat: „Rabok tovább nem leszünk! ”

Ez az egyetlen ember, ez a dübörgő költemény, ez a merész tett indította el a pattanásig feszült Nemzetet a tettek útjára. A Pilvax-kávéházból kivonuló kis csoport, hamarosan nagy tömeggé vált. A pesti diákság, fiatal írók, művészek olyan sokaságává, amelynek élén olyan igazi vezető egyéniségek álltak, mint Petőfi Sándor, Jókai Mór, Degré Alajos, Vasvári Pál, Irinyi József, Vajda János, Pálffy Albert, Vahot Imre. A tömeg a Landerer és Heckenast nyomdához vonult, ahol „Mit kíván a magyar nemzet” címen, rögtön – cenzúra néllkül – ,kiszedték és kinyomtatták, a már korrábban megszületett 12 pontot, valamint Petőfi Sándor forradalmi himnusznak is beillő költeményét, a „Nemzeti dal”-t. Délután már az egész város izgatottan talpon volt. Esni kezdett jó szaporán, de a tömeg fölment Buda várába, kiszabadította Táncsics Mihályt és diadallal hozta át pestre. 

A Kossuth Lajossal az élen kivívott márciusi nemzeti újjászületés, melyet törvényesített Batthyány Lajos  miniszterelnöki kinevezése, nem tetszett Bécsnek. A bécsi kamarilla kétszínű politikája, Kolowrat cseh-osztrák méregkeverő politikussal az élen, Jellasics bánná való kinevezésével, elvágott minden lehetőséget a ékés rendezésre. Bécs maga támogatta a bán felfegyverkezését. A kegyetlenséggel pusztító szerb bandák mögött a belgrádi osztrák konzul és egy alezredes álltak. Az oláhokat pedig császári tisztek vezettek. Az új magyar kormánynak egyetlen kötelessége volt: a védelemről gondoskodni! Nemcsak nemzeti léte, történelmi szerepe is ezt követelte. 

Kossuth Lajos törhetetlen ereje, Petőfi Sándor lángoló tettrehívó képessége és Görgey Artúr kitűnő katonai tehetsége megszervezte a magyar honvédséget. A felszabadított jobbágyság a történelmi szerep új harcosa lett. Az 1848-as szabadságharc diadalmaskodott. Az országot megtisztították a császári vezetés alatt álló, rabló és gyilkoló bandáktól. A szabadságharc ékes bizonyítéka volt a Kárpát-medence népeinek fejlődéséből fakadt testvéri összefogásának! Bácskai svábság, győri németség és rácság, Branyiszkó szlovákjai és a ruszin nép együtt örült és sírt, s hullatta vérét. Ez a testvériesedés a magyar föld, a búzával ékes rónaság, kies hegy- és völgyvidék történelmi szerepe volt és marad. Olyan idők voltak ezek, mint Diocletianus császár keresztényeket pusztító évei. Az elvérzettek helyébe újak léptek. A tegnap még új telepes, kereskedő, vagy hajóvontató svábok, rácok, bunyevácok, holnap már a magyar sors osztozói. 

Ez ellen még Bécsnek sem volt hatalma. Az ősi szkíta föld minden új lakójára rásugározta a honvisszafoglaló nép gazdag érzés és gondolatvilágát.

Mint vihar a fát, úgy ráz bennünket, több mint ezer éves történelmünk. Tatárjárás 1241-42, Mohács 1526. Rákóczi Ferenc kurucai, 1711. a majtényi síkon kényszerültek fegyvereik letételére.1848-as gyöztes csatáink után, jött Világos és Arad. Már Bismarck is mondotta: Csoda, hogy ez a kis nép, annyi balsors és megpróbáltatás ellenére megmaradt és országot épített. És akkor még nem beszéltünk, két vesztes háború borzalmairól, az ország megcsonkításáról és azokról a milliókról, akiknek vándorbotott kellett venni, egy jobb megélhetés reményében.

Az a dinasztia, amelyet emlékirataiban Radetzky osztrák hadvezér figyelmeztetett a szláv veszélyre és ellene Magyarország bástyaként való kiépítését ajánlotta, összefogott az orosz cárral, hogy lerombolja az egyetlen logikus védelmi vonalat. Petőfi Sándor szavaival élve: „Szétstszórt hajával, véres homlokával. Áll a viharban maga a magyar.” 

Szadista, vér- és bosszúszomjas osztrák belügyminiszter, Alexander Bach kegyetlenségei következtek. Ő volt Szamuelly Tibor és Rákosi Mátyás elődje. Újra megállt a nemzet történelmi fejlődésének menete.

Petőfi Sándor bátran mert, és végig állta a harcot. Ott halt meg a csatatéren, ahol kívánta. Csontjai is ott porladnak valahol – mindazokkal – akik életüket adták a hazáért. De lelke itt maradt velünk. Petőfi Sándor szavai adtak nekünk is bizatást 1956. október 23-nak történelmi magaslatán. És most is Petőfi példa-mutatása lelkesít a nemzetköziség elleni küzdelmünkben. Biztat makacs szembenállásra mindazokkal, akik a haza kiárúsításán mesterkednek.

A magasabb rendű ember, a krisztusibb magyar áldozatkészségének, nemzetszeretetének tettekkel bizonyított formája, ma is megtalálható a világon mindenhol! Nemzetünk egén, ezek a szikrázó fényű csillagok mutatják az utat, amely a történelmi Magyarország feltámadásához vezet. 

A nemzetvédelem a hősiség legerőteljesebb próbája, mert ennek során szilárd jellemű emberek gyenge fegyverzettel veszik fel a harcot a túlerővel szemben. Akkor válnak igazán hősökké, amikor ennek tudatában, de az igazság győzelmében bízva erős hittel vívják meg a küzdelmet, és sikerrel viszik diadalra a tisztán megőrzött zászlót, amelyen Isten szent neve mellett, a Haza szent neve is ott ragyog.   

„Csak akkor születtek nagy dogok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százzor bátrak és viharvertek
(Ady Endre)

 Véghely Tibor

A világon szétszóródot 1956-os magyar szabadságharcosok nevében