Szárazajta, 1944. szeptember 26-i vérengzés

1944. október 25-re a szovjet és a román hadsereg Erdély egész területét megszállta. A front átvonulása után, 1944. szeptember végétől a román katonaság, csendőrség és az irreguláris fegyveres alakulatok, sok helyütt a helyi románság támogatásával sorozatos megtorló akciókat hajtottak végre a magyar polgári lakosok ellen.

A legtöbb gyilkosság az önkéntesekből verbuválódott Maniu-gárda (Voluntarii pentru Ardeal 'Iuliu Maniu') tagjainak nevéhez fűződik. A leghírhedtebb különítményt a Szászfenesről elmenekült volt vasgárdista ügyvéd, Gavrilă Olteanu vezette, aki teljes és végleges leszámolást hirdetett a „puszták barbárjaival".

1944. szeptember 26-án a Gavrilă Olteanu vezette Maniu-gárdisták tizenkét magyar lakost gyilkoltak meg a háromszéki Szárazajtán. Az áldozatok közül kettőt fejszével lefejeztek, tízet agyonlőttek, egy személyt súlyosan megsebesítettek, néhányat megvertek, a falut pedig végigrabolták.

A szárazajtai mártírok emlékműve

Benkő Levente újságíró, történész: levéltári adatok alapján

A magyarok ellen az volt a mondvacsinált vád, hogy fegyveresen segítették a németeket a falu térségében 1944. szeptember 4-én kibontakozott román–német katonai összecsapásban. Ezt megelőzően Románia 1944. augusztus 23-i átállása nyomán a szovjet és a román csapatok gyors előrenyomulásba kezdtek, szeptember 2-án pedig román csapat fészkelte be magát Száraz-ajta térségében. Az egység két nap múlva egy visszavonuló kisebb német csoporttal tűzharcba keveredett, az összetűzés mindkét oldalról áldozatokat követelt, néhány szárazajtai román lakos pedig helybéli magyarokat tett felelőssé tizenhárom román katona életéért. Sepsiszentgyörgy szeptember 8-i elestét követően a román csapatok visszatértek, és a szovjetekkel közösen újra megszállták Szárazajtát, de nincs adat arról, hogy ezek a helyi magyarokat vétkeseknek találták volna az elesett román katonák ügyében. A magyarok vétkességét az 1954-ig elhúzódó ún. Szárazajta-per során meghallgatott román katonatisztek, illetve román katonai források sem tudták megerősíteni. A feltevések, a hallomásból szerzett információk, valamint a korábbi sérelmek viszont elegendőknek bizonyultak ahhoz, hogy a Gavrilă Olteanu vezette brassói Maniu-gárda néhány szárazajtai román lakos közreműködésével 1944. szeptember 25-én éjszaka megtervezze, majd másnap reggel végrehajtsa a vérengzést. Ennek során a gárdisták saját otthonában lőtték meg a 34 éves Gecse Bélát, a 35 éves Málnási Józsefet, az iskolaudvarba erőszakkal összeterelt falunépe szeme láttára lefejezték a Nagy-fivéreket, a 21 éves Sándort és a 25 éves Andrást. Ugyanott agyonlőtték a 49 éves Szép Albertet és feleségét, az 50 éves Málnási Reginát, a 38 éves Tamás Lászlót, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Németh Gyulát, a 62 éves Szabó Béniámot és az 51 éves Németh Izsákot. Sortüzet lőttek még a 39 éves Nagy D. Józsefre, akinek a lövések egyike csak a fogsorát roncsolta szét, sebeiből pedig felépült.

…Erdővidéken és Háromszéken sok helyen állítottak össze „feketelistákat”; az azokon szereplőket valamilyen oknál fogva arra szemelték ki, hogy a Maniu-gárdisták példát statuáljanak a sorsukkal. A magyarokkal korábbi nézeteltérések (pl. erdőjuss, egy-egy elcsellengett tehén, elszántott barázda), illetve az 1940. szeptemberi bevonulás során túllihegett magyar öröm miatt bosszút állni szándékozó románok közül néhányan azt állították, hogy a magyarok ásóval és kapával bántalmaztak és öltek meg Szárazajta határában állomásozó román katonákat. Túl azon, hogy elképzelhetetlennek tartom ásóval és kapával nekimenni egy állig felfegyverzett hadseregnek, az általam ismert levéltári források szerint maguk a román csapatokat vezető katonatisztek jelentették: nincs tudomásuk arról, hogy civilek támadták volna meg katonáikat, de még arról sincs pontos feljegyzés, hogy a szeptember 4-i ütközetben tulajdonképpen kik támadtak a Szárazajta határában berendezkedett román alakulatokra.

A felületes, illetve rosszindulatú történetkutatók szeretik elhinteni a köztudatban a kollektív bűnösség voltát, így egyesek előszeretettel hirdetik valamely nemzet, például a magyar kollektív bűnösségét. Ezt és az ilyen nézetet határozottan vissza kell utasítani. Ahogy az 1944. őszi szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai stb. magyar-gyilkosságok miatt nem a román nemzet felelős, hanem néhány forrófejű román katonatiszt vagy önjelölt szabadcsapat-parancsnok, ugyanúgy az ippi és ördögkúti vérengzésekért és az 1940 szeptemberében Székelyföldön elcsattant pofonokért sem hibáztathatók kollektíven a magyarok. Szerintem nem létezik kollektív bűnösség, azt viszont pontosan meg kell és meg is lehet vizsgálni, hogy a történtekért kik a felelősek, kik azok értelmi szerzői és kivitelezői.

Benkő Levente újságíró, történész.

Kádár Gyula történész összefoglalója

A tömegmészárlás előkészítése

Olteanuék Szárazajtára érve azonnal hozzáfognak a kivégzések akciótervének elkészítéséhez. Meglepetésszerű eljárásra törekednek, hogy senki se tudjon elmenekülni. Reggelre már előkészítik a kivégzés helyszínét. Kora hajnalban, négy-öt óra körül a gárdisták a helybeli román fiatalok segítségével összeszedik a gyanúsítottak többségét. Németh Ákos elhurcolásukról elmondja, hajnalban öt fegyveres megy hozzájuk, a kaput beütik, és édesapját, őt, valamint öccsét elhurcolják az iskolába. A nagyteremben már 22-en vannak, mindenüket elveszik, majd hátraviszik őket az óvoda épületébe, ahol levetkőznek „ingre s gatyára”. Hasra kell feküdniük, „aztán csúfolkodtak velünk, hogy így Horthy, s úgy Horthy”. Közben hallják az utcán, hogy dobolnak. A dob helyett a „polgár” – Berszán Sándor, a kisbíró – egy rossz edényt, fazekat ver össze, és úgy hirdeti ki, hogy minden 15 és 60 év közötti korban lévő magyarnak kihallgatásra kell jelentkeznie. Aki ezt nem teszi, azt főbe lövik. Az iskolaudvar golyószórókkal és fegyveresekkel van körülvéve, még az iskolaépület udvar felőli ablakában is fegyveres áll. Szép András elmondja, hogy a géppuskásoknak készített állványok úgy voltak elhelyezve, hogy azok szembe legyenek „a néppel, hogy ha esetleg úgy alakul a helyzet, támadni tudjanak”. A fegyveresek egy része ellátva robbanótölténnyel is. Hátul az istállóban „három kötél lóg, mindegyikre hurok van vetve, s mindegyik alatt egy-egy kicsi szék áll. Balról, a pince előtt, az iskolakapuval szemben áll egy tőke, egy fatuskó, mellette egy fejsze.” A csutak mellett egy vizescseber, benne beáztatva egy háromszorosra csavart szekérkötél.

Halállista

A tömegmészárlás előkészítésének fontos mozzanata a feketelista összeállítása. Elképzelhető, hogy azt már a szeptember 4-i német–román csata előtt elkészítik. Egyed Vilma ezt meggyőzően állítja. Benkő Levente forrásfeltárásai lehetővé teszik, hogy egyre hitelesebb képet nyerjünk a szárazajtai eseményekről. Levéltári kutatásai során rábukkant egy olyan adatra, amely szerint a névsort a hadi események után gépelik le. Eszerint „Rozalia Bogdan és a helyi csendőrőrs akkori parancsnoka – vagy munkatársa –, bizonyos Goţa csendőrőrmester szeptember 16-án vagy 17-én, tehát a szeptember 4-i hadi események után gépelték le azt a névjegyzéket, amelynek alapján szeptember 26-án a magyarokat kivégezték”. E sorok írója ennek alapján úgy véli, a rendőrség is tud arról, mire készül a helyi románok egy csoportja, és hogy kapcsolatban állnak Olteanuval. Hogy hány név szerepel a listán, pontosan nem lehet tudni. Van, aki 150 nevet emleget, de Egyed Vilma látta a listát, és azt állítja, hogy „az árkuspapírnak az egyik fele tele volt írva, s a másik fele félig”, ez mintegy 30–40 nevet jelent.

Nincs törvényesség

A lefejezéshez előkészített tuskó mellett – Nagy Gyula emlékezete szerint – „két-három méterre lehetett az asztal, ahol Olteanu a papírokkal, doszárokkal állt”. A bűnösség megállapításának eszköze a megfélemlítés és a rövidre szabott gondolkodási idő. Az iskolaudvarra terelt szárazajtaiaknak három perc alatt kell megmondaniuk, hogy ki tehető felelőssé egy román tiszt életéért. A tét nem kicsi. Ha nevet nem mondanak, akkor azonnal 150 embert végeznek ki. A félelemből, hallomásra hivatkozással kimondott név elég arra, hogy a megnevezettet azonnal kivégezzék. Az ítélethozás egyoldalú, nem hallgatják ki az elítélteket, nem adnak lehetőséget a védekezésre sem. Minden törvényességnek ellentmond, hogy a bűnjeleket a kivégzés után gyűjtik össze. Olteanu erre is csupán harminc percet ad. A parancs szerint azonnal fejbe lövik azt, aki a birtokában lévő katonai ruhát, jelvényt, fegyvert és lőszert nem szolgáltatja be.

Nincs irgalom!

A vallomások többsége arra utal, hogy a szárazajtai tragédiát a falutársak közti torzsalkodások, sérelmek idézik elő. Ezt tükrözi a 2013. szeptember derekán készült beszámoló is. A szemtanú, a 87 éves Szép Imre határozottan állítja, hogy keresztapjának, Szép Bélának a halálát egy borozda föld feletti vita okozza. A hasba lőtt Szép Béla súlyos sérüléseibe október 7-én hal bele. Elekes Lajos egy lúdért veszti életét, mert évekkel korábban egy alkalommal a kapujával szemben lévő kaszálóján tartózkodó idegen ludak közé csap. A hivatalos vád szerint a templom tornyából lövi a román katonákat, mit számít, hogy ő még a frontról sem ért haza. Németh Gyula halálának oka, hogy évekkel korábban egy alkalommal, kuglizás közben rászól egyik román falutársára, hogy mondjon igazat. Mivel azt találja mondani, hogy „a szemedet kéne kiütni, hát mondd azt, ami igaz”, e pár szóért életével fizet, letartóztatásakor a szuronnyal még a szemét is ki akarják szúrni. Gecse Bélát otthonában hajnalban, fél öt táján menekülés közben lövik agyon. Németh Izsák, aki jó gazdálkodó, még a harmincas években a földjén, a sarjújában juhokat legeltető falustársához üt, ezért érdemli ki a sortüzet. Málnási Józsefet reggel fél ötkor lövik meg, amikor az iskolaudvarról próbál menekülni. A sebesült Málnásit meg lehetne menteni, ehelyett a tehetetlen embert Olteanu fejbe rúgja, nem engedi bekötözni, még vizet sem kaphat, ezért vérzik el szörnyű kínok közt.

A legszörnyűbb kivégzést a Nagy testvéreknek szánják. Ellenük az a hamis vád, hogy a szeptemberi csata után „ásóval és kapával román katonákat vágtak össze”. A kivégzésük valódi oka azonban egy elszántott földdarab miatti nézeteltérés. Először Sándort végzik ki. Két kezét összekötve kerül a hóhér elé, aki egy keménykötésű gárdista. Mivel az vonakodik lefejezni, bár a fejszét kétszer is felemeli, Olteanu ráförmed: „Mi van? Elvállaltátok?! Elvállaltátok, s most nem meritek megtenni?!” Végül egy kis termetű ember ugrik elő, és a faragófejszével lecsapja Nagy Sándor fejét. A következő áldozat testvére, András. Mivel a tőke csupa vér, kétségbeesetten mondogatja, hogy: „Jaj, Istenem, hogy tegyem [a fejemet – K. Gy. megj.] oda?!... A testvérem vérébe… Én sem vagyok hibás.” Mivel a nyakcsigolyája valamilyen okból ferde, nem tudja nyakát megfelelőn a tőkére tenni, ezért a fejsze fokával nyakon csapják, majd több elvétett csapás után rálőnek, míg végül a második golyó végez vele.

Hasonlóan kegyetlen kivégzés áldozata a Szép házaspár. Szép Albertné Málnási Regina volt az egyetlen nő, akit kivégeznek. Ő sem kap lehetőséget arra, hogy elmondja, miért alaptalan a vád. Miután átadja azt a gyűrűt, amit hálából Ioan N. Ionescu hadnagytól kapott, amiért sebesülése idején ápolta, Olteanu felpofozza, majd meggyanúsítja azzal, hogy „levágta egy román tiszt ujját”. Miután beállítják a „bűnösök” közé, férje, Szép Albert szót kér, hogy felesége ártatlanságát megmagyarázza. El akarja mondani, hogy a román tiszt hamarosan eljön, hogy megköszönje az ápolását. Azonban be sem fejezheti a mondatot, rálőnek. A golyó gyomron találja, egyúttal feleségére is tüzelnek, hátba lövik, majd még egy golyót a hasába, így az a férje holttestére zuhan.

A 62 éves Szabó Béniámot is beállítják a kivégzőhelyre, a sarokba, a faistálló mellé, és agyonlövik, még vád sem hangzik el. De nem kegyelmeznek Nagy D. Józsefnek sem. Kiállítják a tömegből, összekötik a kezét, miután ő is bemegy a sarokba, sortüzet vezényelnek. Mivel nem találják el, megint rálőnek. A 12. golyó az alsó fogsorát éri, hasra esik, és hallottnak tetteti magát. Szerencséjére életben marad, de 1955-ben, alig 50 évesen szívgyengeségben meghal. A 38 éves Tamás László, aki cigány nemzetiségű, egyszerű munkásember, és ortodox vallású, azért hal meg, mert egy katonaruhás a kivégzés idején a rémült tömegbe lő.

Az arcátlan embertelenséget, aljasságot a kivégzésen jelen lévő Németh Béniám élethűen ismerteti: „kacagták ezek a fegyveresek, amikor lőtték meg az embereket… Röhögtek, mintha színházban lettek volna.” Olteanu izzó magyargyűlöletét mutatja a következő parancsának szövege is: „Takarítsátok el a dögöket! Mindenki vigye, s haladéktalanul temesse el az övét!” A kivégzést azért szakítják meg, mert a temető felől lövéseket hallanak. Nem kizárt, hogy orosz katonák lövései állítják le a további vérfürdőt. A mészárlás után minden magyart arra köteleznek, hogy „egy-egy téli ruhát, illetve kabátot és egy-egy pár cipőt” szolgáltasson be.

Kádár Gyula történész

 Szép Imre, az események szemtanúja

Szárazajtán már kevesen vannak, akik az események szemtanúiként még emlékeznének. Közöttük van az 1926-ban született, akkor 18 éves Szép Imre, aki olykor könnyeivel küszködve megpróbálta felidézni a történteket:

– Kérdezte tőlem valaki a tömegből, hogy te miért jöttél ide. Hát mert kihirdették, hogy jönni kell! – mondtam. Nem volt mit csinálni, betaszigáltak engem is az iskolaudvarra, láttam, hogy hátul az istálló gerendájára kötél volt felkötve, s alatta egy szék… nagyon megijedtem – kezdett bele a történetbe Szép Imre. – Volt ott egy pince, azelőtt állt Olteanu, a gárdisták vezetője, a pince felett pedig géppuska volt felszerelve, ha valaki mozdulni merne. Később a bíróságon is elmondtam, mit csinált Olteanu: elővett egy könyvet, melybe a magyarok azt írták: „Nincs kegyelem, nincs irgalom”. Ezért itt sem lesz irgalom, mondta Olteanu – részletezte.

– Arra kezdték vágni a két legénynek a nyakát, az egyiknek félszeg volt a nyaka (Andrásnak), nem szakadt el, másodszor is belevágtak. Sándornak letették a csutakra a fejét, s neki egybe a feje elrepült, csak a vér jött ki belőle. Ott volt Laci, a cigány, mellettem állott, ahogy a nép jajgatni, sikoltozni kezdett. Legtöbben közülük öregek voltak, hiszen a fiatalság háborúban volt, a pince feletti géppuskás közünkbe lőtt, Lacit meglőtték szegényt (a 38 éves Tamás Lászlóról van szó – szerk.) – meséli a véres részleteket.

A faluból nem engedtek ki senkit, a gárdisták elállták a falu bejáratait, mindenkire puskát fogtak, aki el akart menni, de volt, akinek sikerült elbújnia.

– Eleget mondtam, hogy keresztapám, Szép Béla nem hibás, de egy borozda földért meg kellett halnia. Baconhegy tetején volt egy darab földjük, egy román földjével határos volt, akivel viszálykodott néha, végül azért a borozda földért megölték – teszi hozzá. – Elekes Lajos bácsi szegény, a két karja fityegett, addig lőtték, s akkor is kiáltotta, két gyermekem van, senkinek sem vétettem, de úgyis megölték. Ő egy lúdért kellett meghaljon, nekik is volt egy kaszálójuk a kapujukkal szemben, a ludak bitorolták, ő egyszer bevágott közéjük, s ezért ölték meg. Ilyen gazemberségek történtek – summázza Szép Imre.

– Másnap temetni kellett pap nélkül, még harangozni sem szabadott. Ládákba tették őket, úgy vitték ki az áldozatokat a temetőbe. Hát ilyen kártya volt itt nálunk – fejezte be visszaemlékezését Imre bácsi.

Lejegyezte: Böjte Ferenc

 A Vasgárda ( románul Garda de Fier) nacionalista, antiszemita és magyarellenes náci mozgalom volt Romániában 1927-től a második világháború éveiig. A soviniszta román félkatonai szervezet magját képező politikai mozgalmat Corneliu Zelea Codreanu alapította 1927. június 24-én, első számú napiparancsával, létrehozva ezzel a Mihály Arkangyal Légiót (Legiunea Arhanghelului Mihail). A rosszul tanuló román egyetemisták huligán bandájából Légióvá szervezett xenofób mozgalom 1930-ban lépett a politika göröngyös útjára, Vasgárda néven kínálva választási programot, a választáson azonban egy meghiúsult gyilkossági kísérlet miatti feloszlatás okán “Corneliu Codreanu Csoportja” néven indultak – 1931-ben mindössze egy mandátumhoz jutottak a törvényhozásban. 1932-ben már öt mnadátumot nyertek el, azonban hamar a terror eszközéhez folyamodtak: Ion G. Duca liberális román miniszterelnök feloszlatta a Gárdát, erre válaszul gárdisták egy csoportja meggyilkolta a miniszterelnököt. 1935 júniusában vette fel a Légió a Partidul Totul pentru Ţară (Mindent a Hazáért Párt) nevet.