Értekezletre vitték őket, de sosem tértek haza az eltitkolt gyömrői tömeggyilkosság áldozatai

Pinnyey Szilárd édesapját, Pinnyey Lajost 1934-ben közfelkiáltással választották főjegyzővé Tápiósápon. Abban az időben ez egy különálló település volt, később a közel 3000 lelkes Tápiósáp és Tápiósülye egyesüléséből jött létre a mai Sülysáp. Az új főjegyző munkáját mindenki megelégedésére végezte, a falu befogadta. Megválasztása után két évvel feleségül vett egy helyi lányt, öt gyermekük született. A háborút sikerült túlélnie a családnak, a környék lakóinak hangulata óvatosan bizakodó volt.

Gyömrőt és a környező településeket az 1944 késő őszén zajló hadműveletekben foglalták el a szovjet csapatok. Amikor a front elérte a falut, akkor a család leköltözött a pincébe, mivel a ház többi részében hol a németek, hol a szovjet katonák laktak.

„Egy nap a lerészegedett szovjet katonák megtalálták apám vadászpuskáját a pincében, azonnal falhoz állították az egész családot, hogy kivégezzenek mindenkit, a gyerekekkel együtt. Egy helybeli szlovák, aki tudott a szovjet katonákkal beszélni, akadályozta meg, hogy lelőjenek mindannyiunkat."

Pinnyey Szilárd elmondása szerint rengeteg bor volt a pincéjükben, a megszálló katonák csapra verték a hordókat, de olyan szerencsétlenül, hogy azonnal bokáig ért a bor a pincében. A Pinnyey család nem a kárba ment bort sajnálta, hanem azt, hogy el kellett hagyniuk a pincét, ami addig a menedékük volt. Át kellett menniük a szomszéd falu főjegyzőjéhez, ahol a helyi pap és a nővérek is megszálltak.

A rendőrség élére veterán kommunisták nevezték ki saját magukat és egymást, fegyveres csapatok járták a környéket. Pinnyey Lajost titkárnője figyelmeztette, hogy nem jó híreket hallott, azt beszélték a környéken, hogy a front elvonulása után a kommunisták vérengzésre készülnek. Pinnyey Lajos azonban azt gondolta, hogy mivel nem tett semmi törvénybe ütközőt, nem kell félnie a számonkéréstől.

Az apám tisztességesen végezte a munkáját, szerették a faluban. Tudta, hogy semmit nem követett el, nem volt mitől félnie.

1945. március 13-án este Skulányik János rendőrparancsnok és Németh István párttitkár jelentek meg a Pinnyey család otthonában. Azt mondták, hogy a főjegyzőnek meg kell jelennie a szokásos járási értekezleten, Gyömrőn. Rendeltek egy fogatot, amivel bementek a járási központba. A faluba visszatérő kocsis mondta el a családnak, hogy a rendőrség ott tartotta a családfőt, de nem tudta megmondani, hogy miért, vagy mit tettek vele. A kommunisták gátlástalanságára jellemző, hogy másnap Németh István már elfoglalta a főjegyzői hivatalt.

Amikor anyám Németh Istvánt is megkérdezte, hogy mit tettek apámmal, azt válaszolta, hogy nem tudja, ők este elengedték.

Abban az időben nem csak Pinnyey Lajos, hanem megközelítőleg 30 ember tűnt el a környékről, 

mindannyian hasonló körülmények között. Olyan embereknek veszett nyoma egy-egy rendőrségi kihallgatás után, akik vezető tisztséget töltöttek be közösségükben. Sokáig nem lehetett semmit tudni az eltűntekről, a hozzátartozók hiába keresték őket.

 Pinnyei Szilárd édesapja fényképével a kezében. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szeptemberben találták meg az első halottakat. Pinnyey Lajos holttestét segédjegyzőjének, Pálffy Károlynak a családja találta meg, miközben saját hozzátartozójukat keresték. Az előkerülő holtestek boncolása után kiderült, hogy gyilkosság történt, az áldozatokat haláluk előtt kegyetlenül megkínozták.

Apámnak a kezéről, lábáról letépték a körmöket, félholtra verték.

A halál oka azonban mellkasi lövési sérülésből származó elvérzés volt. Pinnyey Szilárd mindezt a boncolási jegyzőkönyvből tudta meg.

Mint utóbb kiderült, Pinnyey Lajost a kínzás után egy szál alsóneműben kitették az utcára. Megvárták, míg a súlyosan sérült ember eltávolodott a hivatal épületétől, majd, amikor a gyömrői tófürdő közelébe ért, lelőtték. A tó partján ásták el. A test helyzetéből arra lehetett következtetni, hogy még élt, amikor eltemették, ki akart mászni a gödörből.

Az apám megölésénél szinte csak kegyetlenebb esetek voltak.

Szemkiszúrásokról, csonkításokról terjengtek hírek a gyilkosságok napvilágra kerülése után. Csaba Gyulát, Péteri község evangélikus lelkészét megcsonkították. A környékbeli kommunisták gyűlölték, korábban megkérték az egyik szovjet katonát, hogy a szószéken állva lője le a lelkészt, azonban a katona ezt megtagadta.

„Apámnak nem volt semmi bűne, de annak a majdnem harminc embernek sem, akiket vele együtt megöltek. Olyan barbár gyilkosságokat követtek el, amire csak a kommunisták képesek. A mai napig nem sikerült megértenem, hogy miért volt szükség az áldozatok megkínzására?"

Halál oka: a gyömrői kommunista rendőrség orvul lőtte agyon. Fotó: Szabó Gábor - Origo

A gyilkosságok napvilágra kerülése után a hatóságok nem igyekeztek a felderítéssel, ami nem is csoda, hiszen a rendőrség és a belügyminisztérium kommunista irányítás alatt volt már akkoriban. Elsősorban egy kisgazda képviselő, Futó Dezső követelte a parlamentben a vizsgálatot. Nem meglepő tehát, hogy a vizsgálat azzal zárult, hogy egyszerű gyilkosságok történtek, nem volt politikai háttere. A gyilkosokat is sikerült azonosítani, 23 embert letartóztattak. Hosszas huzavona kezdődött. Annak ellenére, hogy minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítani a bűnösségüket, az igazságügyi miniszter által kezdeményezett amnesztia nyomán szabadon engedték a gyilkosokat.

← Futó Dezső, 1943 Forrás: Origo

Pinnyey Lajos megölése után, a kommunisták meghurcolták a családját. Ez azzal kezdődött, hogy akik megjelentek a temetésén, azokat később szintén hatósági zaklatások érték. Három év múlva pedig a családot kiköltöztették otthonukból egy közeli vadászkastélyba.

A kastély kifejezés megtévesztően hangzik. Bár valóban egy Grassalkovich-vadászkastélyba költöztek, azonban fűtés nélküli helyiségeket jelöltek ki a hatfős család számára. Később Pinnyey Szilárd nagymamáját és két nagybátyját is ugyanarra a kényszerlakhelyre költöztették. Úgy emlékszik vissza, hogy télen egyetlen szobában zsúfolódtak össze. A nagy belmagasságú szobában jégcsapok lógtak a plafonról.

Szó szerint éheztünk. A falubeliek segítettek, amiben tudtak, de akkoriban mindenki nélkülözött. Az ilyen embereknek, mint mi, nem is volt szabad segíteni, csak titokban.

Az öt gyerekét egyedül nevelő édesanyjától megvonták az özvegyi nyugdíjat, az árvaellátást, munkát sehol nem kaphatott. Sokáig mások könyörületére voltak utalva. Pinnyey Szilárd édesanyja végül egy angyalföldi gyárban kapott munkát, magyar-francia szakos tanári végzettséggel egy szalag mellett állt egész nap. Annyit keresett, hogy egyik napról a másikra éltek.

Az áldozatok családjai kivétel nélkül nyomorban éltek, minden lehetőségtől és segítségtől megfosztotta őket a kommunista rendszer. A nélkülözésnél is megalázóbb és fájóbb volt az, hogy a gyilkosok felelősségrevonás nélkül élték tovább az életüket, sokan az áldozatokkal egy faluban.

Apám közvetett gyilkosával naponta találkoztunk a faluban.

Németh Istvánt bár a főjegyzőségből leváltották, azonban az „érdemeire" való tekintettel, egy húsipari vállalat igazgatói székével kárpótolták.

Pinnyey Szilárdban még mindig sok indulat van. Egy kedves, idős ember, akinek az arca csak akkor komorodik el, amikor az édesapja gyilkosairól, a több évtizedes hallgatásról, az eltűrt szenvedésről kell beszélnie. Érezhető, hogy nem tudta feldolgozni az átélteket.

A szülôk

Emlékei szerint 1956-ban a falu „erős emberei" úgy eltűntek egy nap alatt, hogy nyomuk sem volt. Féltek, hogy az áldozatok hozzátartozói bosszút állnak. Amikor leverték a forradalmat, akkor tértek vissza. A félelem azonban felesleges volt, a Pinnyey család igazságtételt akart, nem bosszút.

Az új elit „humanizmusára" jellemző, hogy amikor az általános iskolai beíratások zajlottak, akkor az egyik helyi káder megjegyezte:
ha nem lenne törvénybe iktatva, hogy kötelező, akkor a Pinnyey gyerekek nem végezhetnék el az általános iskolát sem.

Az általános iskola elvégzése után természetesen egyik Pinnyey gyereket sem javasolták továbbtanulásra. Arra, hogy gimnáziumba menjenek, szinte semmi esély nem volt. Az egyház nyújtott segítséget azzal, hogy mind az öt gyereket felvették egyházi gimnáziumba. Pinnyey Szilárd az esztergomi ferencesekhez került.

„Anyám nem tudott volna minket taníttatni, az ellátásunkra is nehezen tellett. A gimnáziumtól kaptunk ellátást, napi háromszori étkezést és kollégiumot. Anyám nehéz sorsára való tekintettel, az egyház majdnem teljesen ingyen gondoskodott mind az ötünkről."

A megkülönböztetés majdnem az egész életüket végigkísérte, egyetemre is csak kerülőutakkal, nagy nehézségek árán sikerült bejutnia. Pinnyey Szilárd jogász szeretett volna lenni, vagy tanár, de egyik sem jöhetett szóba a származása miatt. Végül egy mezőgazdasági technikum elvégzése után bejutott az agrártudományi egyetemre, de vezetői beosztást sokáig nem kaphatott.

A rendszerváltásig nem lehetett beszélni a gyilkosságokról, a bűnösök úgy élték le az életüket Magyarországon, hogy sosem kellett felelniük tetteikért. Míg a gyilkosok háborítatlanul éltek, az áldozatok hozzátartozóit megbélyegezték. Az áldozatok pontos száma ma sem ismert, több tucat olyan eltűnésről és halálesetről van feljegyzés, amelyeket sosem vizsgáltak ki. Az egykori Főszolgabírói Hivatal falán ma tábla emlékeztet a gyömrői gyilkosság áldozataira.

Forrás: origo.hu
Beküldte: Antal Miklós