Februári 25-én csütörtökön bemutatott „estünkön” az agyonhallgatott délvidéki tragédiát jártuk körül. 1944 végén, 1945 elején a Magyarországhoz néhány évvel korábban visszatért Bácskába bevonuló Tito-partizánok kegyetlen népirtást hajtottak végre: a jugoszláv kommunisták gyerekeket, asszonyokat, de főleg fiatal férfiakat öltek meg.

Cseresnyésné Kiss Magdolna, a délvidéki tragédiát kutató Keskenyúton Alapítvány elnöke online rendezvényünkön rámutatott, hogy az áldozatok nagy része ma is háborús bűnös, mert a kollektív bűnösség eltörlése csak a médiában sokat szerepelt három községre (Csurog, Zsablya és Mozsor) vonatkozott. Valójában ezen kívül is szinte minden kivégzettet utólag háborús bűnössé nyilvánítottak, méghozzá bírósági tárgyalás nélkül, hogy javaikat elkobozhassák. Az eljárás során most gyakorlatilag fordított bizonyítási teher érvényesül: az áldozatok leszármazottjainak kell igazolniuk, hogy felmenőjük nem volt háborús bűnös.

A bácskai tömegsírokat máig nem tárták fel, nyolcvan százalékuk mérhetetlenül elhanyagolt, méltatlan állapotban van. Ez egy hatalmas adósság, ami a 21. században szinte elképzelhetetlen – hangsúlyozta az alapítvány elnöke.

A Patrióta Esten arra is kitértünk, hogy magyar részről A. Sajti Enikő, a szegedi egyetem egykori párttitkárának a felesége volt az ügy kirendelt történésze. Csak ő foglalkozhatott a délszláv népirtással, és valóban ötezerben állapította meg az áldozatok számát, hogy a partizánok tettét párhuzamba állíthassa a magyar hatóságok 1942-es megtorló akciójával, az újvidéki razziával – mondta Cseresnyésné Kiss Magdolna. A kommunista történelemírás a nagy internacionalizmus jegyében a hideg napok megtorlásaként állította be az 1944-es magyarirtást, ezért kellett az áldozatok számát alacsonyan tartani – tette hozzá.

2010 után felállítottak egy akadémiai bizottságot, amelynek az elnöke Glatz Ferenc, a kommunista utódpárt egykori politikusa lett, aki szintén mindent elkövetett, hogy valódi kutatómunka ne folyjon, ne beszéljenek a délvidéki tragédiáról.

A Keskenyúton Alapítvány tovább dolgozik azért, hogy egyik legnagyobb munkájuk, a verbászi temető rendbehozatala megtörténjen. Cseresnyésné Kiss Magdolna nagyapját elsők között hurcolták el Verbászról, majd tömegsírba lőtték. Ő is ott van a temetetlen halottak között, és a mai napig háborús bűnösként szerepel a szerb nyilvántartásokban, holott semmit sem követett el.

A Keskenyúton Alapítvány ugyanakkor hiába szeretett volna emlékművet állítani az áldozatoknak Újvidéken, a Makovecz Imre által 2002-ben adományozott tervet egyelőre nem sikerült valóra váltani. Ma sincs mögötte a politikai akarat a Délvidéken. Az Alapítvány előtt továbbra is sok munka áll, hiszen a délvidéki magyar Golgota sajnos mai napig kimarad a történelemoktatásból. Cseresnyésné Kiss Magdolna szerint a legfontosabb, hogy az emberek visszakapják a becsületüket – hangzott el a beszélgetésen.

Forrás: Patrióták