Az ősi egyistenhitet még Anyahitáék hozták magukkal a Szíriusz-rendszerből. Az unokája, Magyar alapította meg Ataiszon az első Ősmagyar-egyházat. Tanításuk szerint: Az a szó, hogy magyar, nem törzset, népet vagy népfajt jelent, hanem a békességre törekvő embereknek a gyülekezetét;. Ezt a hitrendszert vitték tovább Ataisz elpusztulását követően a különböző gyarmatbirodalmakba, köztük a jégkorszak előtti ősi földünkre, a Kárpát-medencébe is. Az Oscus táblák is tanúskodnak arról, hogy az egyistenhit milyen széles körben elterjedt. Az Ős-magyar egyház később a Mani által alapított egyistenhívő vallásrendszerrel ötvöződött, ha úgy tetszik, az Ősmagyar vallás beleolvadt az uruki-mani vallásba. Az uruki-mani hit az uruki-mani biblia alapján hirdette tanait, melynek létrehozója Mani uruki esperes volt.

Mani őspörösnek, azaz felekezeti döntőbírónak 7 fia volt, akik közül a legkisebb, Mani 216 -ban született, a Gilgames család leszármazottjaként. Ez a kis Mani a bölcsek között nevelkedett. Kizárólag növényi táplálékon élt. Miután befejezte 236 -ban az uruki patesziképzést, Babilonba vezényelték orvosképzésre. Itt 24 karéjos beavatottá vált és 241-ben arbaggyógyító orvos lett. Babilonban 9 év gyakorlati idő után, 250-ben kezdte meg az önálló működését. Egy nagyhírű gyógyintézetet állított fel és igen sok életmentő gyógyítót képezett ki. Királyokat, papokat, mágusokat és a népi vallások követőit gyógyították.

Legénnyé ütésekor felvette a Nazír szerzetesek daróc ruháját és mezítláb vándorolva az érdeknélküli, igaz szeretet tanítást kezdte hirdetni. Vallotta a jónak és a rossznak az örökös harcát egy emberen belül. Bízott az isteni jóság győzelmében. Megalapította az általa elnevezett "Uruki-Mani keresztény egyházat" és az összes keleti egyházat egyesíteni akarta. Hirdette a Jézus által hozott, az Égből eredő „Szeretet-Egyházát". Agadei és ordoszi rovásokkal is írt és új írásrendszert fejlesztett ki. Ez a nagyműveltségű, világhírű tudós volt az egyedüli olyan vallásalapító, aki az Úr, Él és Van isten tanait összefoglalta és írásba is fektette. Egy hatalmas, 72 könyvecskéből álló Szövetségi-Szentírás könyv-gyűjteményt írt. Ennek legértékesebb része a Názáreti Jézus levelei voltak, amelyek közül az elsőt 29 tavaszán agadei rovással alkotta Uruk város beavatottjain keresztül a gyülekezetének „Kik követnek engem?"; címmel. Mivel nagy nyelvtudással bírt, hamar észrevette, hogy később Buddhától kezdve minden próféta az Arvisura-Anyahita által hozott, Égi eredetű tanításokat használta fel, ebből táplálkozott, s a Zaratustra próféta hitéből megalkotott Avesztát is az Ataiszból megmenekült Úr, Él és Vanisten hívők tanításaiból vették át. Ugyanígy megtalálta ezeket a gyökereket az ó- és újtestamentumban is. Mani tudta, hogy az Ószövetség végleges megszerkesztése a jamnai iskolában történt, Domitiánus uralkodása alatt, 81-96 között, az Újszövetséget pedig a második és harmadik században állították össze. A „Jeruzsálem-vagyonközösség" eszméje Maninál megértésre talált, de a jótékonykodó gazdagok szeretetlakomái" ellen szót emelt. Amikor létrehozták a munkától függetlenített papi és püspöki rendet, erősen tiltakozott az egyházi vezetők hatalmaskodásai ellen. Tanításának óriási tábora lett. Az egyszerű emberek elkezdték hirdetni a tanait. Mivel a testi-lelki betegeket meggyógyította, így igen közkedveltté vált. Vándorlásai között eljutott Biku ujgúr kán országába, amelynek egész lakossága a Mani által megreformált hitre tért át, azaz Ujgúrföldön ez államvallássá is lett. A Gilgames leszármazottak valamennyien áttértek a Mani őspörös által tanított uruki-mani hitre. A Magyar Törzsszövetség vezéri törzsei már 180-ban tagjai és hívei voltak az uruki-mani hitnek, az érdek nélküli egyistenhívő keresztény egyháznak. Mani kezdeményezésére kolostorokat építettek, ahol a népet földművelésre, korszerű állattenyésztésre és fejlett iparra tanították. Ezekben a külön férfi és női kolostorokban a szegények mellett az előkelőség gyermekei is felnevelkedtek. Főként a Magyar Törzsszövetség leányai keresték fel az igen gazdag berendezésű és kitűnő képzést adó kolostorokat.

Mani hamarosan világhírű lett, gyógyító munkája mellett hirdette az Égi-eredetű tanait, de soha nem követelte meg a tizedek fizetését, ezért a tanításai gyorsan elterjedtek. Az ingyenélő hatalmasok azonban összefogtak ellene. Mani az akkori kor legműveltebb beavatottja volt, de a hatalmon lévőknek nem tetszett az, hogy a tudását Égből eredőnek vallotta. Mani szerint az Isten létezésének tudata senkit nem jogosít fel arra, hogy ne dolgozzon, s ez alól még a papok sem lehetnek kivételek. „Társbolygónkhoz hasonlóan mindenkinek munkát kell végeznie, mert dologtalanul senki a más munkájából nem élhet!" Azt vallotta: „Egyes vallások hirdetői csupán arra törekszenek, hogy a vallások ürügyén maguknak gondtalan jólétet teremtsenek. Ezért megkövetelik híveiktől a tizedeket és szertartási járulékokat. Vezető vallási állásokat szerveznek, hogy népek nyomorából a maguk jólétét megteremtsék." Ezért a tanáért, hiába volt arbag-gyógyító, minden országból száműzték, később pedig a hitélet vámszedői börtönbe vetették. A Keleti-Limes ideiglenes vezetői örök fogságra ítélték, de egy légiós parancsnok meggyógyításakor Aurélius Probus császár, mivel 277- ben őt is meggyógyította, szabadon engedte. Nem sokkal később azonban Aurélius Probus császárt megölték a katonái, ezért Mani a perzsákhoz menekült. Itt, ha gyógyításai sikeresek voltak, azt megjutalmazták, de ha félhalottakhoz vitették, az uralkodó végelgyengülése miatt bekövetkezett haláláért is őt okolták. I. Sahpuhr perzsa király rokonszenvezett a tanaival. Utóda, I. Bahram azonban börtönbe vetette. Híveinek lázongásai miatt egyik börtönből a másikba vitették, de még ott is gyógyított. Ha valaki gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, a király arany fizetségéért cserébe engedélyezte, hogy Mani meggyógyíthassa. Amikor azonban a Manda-magya-mandeus tanokat kezdte hirdetni, újból börtönbe csukták. Aurélius Carus 282-283 között volt katonacsászár. Amikor a perzsák ellen indult háborúba, egy villám csapott belé. Császárrá tételekor azt hangoztatta, hogy „Legyőzhetetlen Napnak vagyok a parancsolója". Hozzá is elkérték Manit a perzsáktól, de az, amikor a békekövetségbe elindult, nagyon felháborodott a császár kérkedésén és gyógyítás helyett inkább a börtönt választotta.

Csökönyössége miatt úgy megverték, hogy belebetegedett. Az emberi szeretet vallásának megalapítója minden hatalmon lévőnek sértette az érdekeit. Halálát többször is kihirdették, de a szegények ezt nem hitték el, mivel az egyik börtönből a másik börtönbe vitették. Még így is, az örökös kínzások közepette, 216-290 között élt, azaz 74 éves korában halt meg. Csőrös király ugyanis élve megnyúzatta, szalmával tömette ki a bőrét, majd városról -városra hordatta és fára akasztva ilyen feliratú táblát helyezett rá:

„Így jár az, aki a mennyei eredetű uralkodók tizedének fizetését megszüntette!"

Diokletiánus 293-ban még a híveit is elégetésre ítéltette. Mani élete utolsó percéig gyógyította az arra rászorulókat. A római légiósok között is sokan voltak Mitrasz hívők, akik Mani megírt könyveit terjesztették. Ezen uruki-mani keresztény vallást a rómaiak nyelvén mandeus egy igaz Isten vallásnak hívták, s a keleti országrészekben ez lett a leginkább elterjedt. Akit Mani meggyógyított, annak még a légiós katona családja is mandeussá vált. Ezek a mandeusok szívvel-lélekkel szolgálták a 24 Hun Törzsszövetség céljait

Mani, a küldött

Az érdek nélküli szeretet vallása

(L. Nagy Lajos írása)

Egy vallást sem üldöztek oly kegyetlenül és könyörtelenül, mint Mani vallását. A Világosság Egyházát. Az érdek nélküli szeretet vallását, az uruki-manicheus kereszténységet. A nagy érdeklődés keltette reménység miatt elérkezett az ideje, hogy Mani tanítása ismét a régi fényében ragyogjon, és a magyarság megismerhesse a mai kor nyelvén tolmácsolva az eredeti kereszténység misztériumait. Mani szerzetének XXI. századi, a jelenben ható iskolája Magyarországon 12 éve megnyitotta kapuit a viszálymentességet keresők előtt. "Engedjétek tovahaladni a fény tanát, akár a nyugalom és béke értékes portékáját" - üzeni Mani. Mert sokan keresik a világosságot saját lelkükben, és keresik a visszavezető utat a világosság birodalmába, amely végül el fogja nyelni a sötétség birodalmát. Az egyetlen hatalmas hívás újra meg újra felcsendül.

"Babilon országából jöttem, hogy hívást bocsássak a világra." Így tolmácsolta Mani hívását és üzenetét Amin Maalouf libanoni szerző "Les Jardins De Lumiere" (Fénykertek) című könyvében. A világosságnak ezt a hívását és üzenetét Mani közel 40 éven át tárta az emberek elé, miközben sok országot és vidéket járt be hosszú vándorlásai során. Ennek a különös embernek és tanításainak szenteltem a következő sorokat. A világosság birodalmának küldötte volt, egy a sok közül, akik eljöttek és akik mindaddig jönni fognak, amíg az emberiség az ellentéteknek és a sötétségnek ebben a világában bolyong, szembehelyezkedve a világosság birodalmával. Bár a múltban megkísérelték Mani hívását és személyét kitörölni a történelemből, a mi időnkben újraéledt az érdeklődés iránta és tanítása iránt. Ezen nem kell csodálkozni, mert elérkezett az az idő, amikor az egyetemes igazság áttör a sötétségen, csaláson és félrevezetésen és sok ember szívét megérinti.

Buzgó valláskutatóknak köszönhetően Maniról nagyon sokat írtak. A múlt században azonban eredeti manicheus szövegeket is találtak, amelyek lehetővé teszik, hogy Manit, szerzetét, egyházát és tanát jobban megértsük. Korábban ellenfeleinek műveire kellett hagyatkozni, akik kifogyhatatlannak bizonyultak a megsemmisítő kommentárok írásában. A manicheus egyház azonban mindezekkel dacolt, több mint 1200 évig. Mani egyike volt a Gnózis, a világosság nagy küldötteinek. Helye Jézus, Buddha, Zarathustra és Hermész Triszmegisztosz mellett van, de azzal a különbséggel, hogy üzenetét legnagyobb részt írásban is lefektette. Ellenfeleinek megsemmisítő praktikái elől azonban írásainak csak egyike-másika tudott megmenekülni. Ezekből világosan felismerhető, hogy tanítása megfelelt az eredeti gnosztikus gondolkodásnak. Egyes tudósok szerint Mani "korának utolsó nagy gnosztikusa". Tanításai a gnózisban, a közvetlen istenismeretben gyökereznek. Világosan beszél a két természetrendről. Az egyik a világosság birodalma, ahol a mikrokozmosz részesült a szellemben és az isteni természet szellemterében. A másik a sötétség birodalma, ahol az eredeti emberiség egy része fogságban van. Mani is beszél az anyagvilágban fogságban lévő, halandó lényhez kötözött világosságszikráról, Isten és az anyag két elvéről, világosságról és sötétségről, igazságról és hazugságról. Mani hívása világos és átható. A világosságszikráknak vissza kell térniük a világosság birodalmába, ahonnan valaha kikerültek. A földi embernek e feladatnak kell szentelnie magát, hogy az eredeti ember újjászülessen és visszatérhessen egykori hazájába.

Maninak természetesen szemére vetették, hogy tanai dualisztikusak, kettősek. De a két elvről szóló tanítása egy különleges fajta dualitásra vonatkozik és mélyebb jelentése van. Megkísérlem, hogy ebben a dolgozatban tiszta képet adjak. Az ellentétek világa a dialektikus természet, az isteni természettől elválasztott világgá lett. Jóllehet már nem részesül az ősforrásban, nélküle mégis képtelen létezni. A szellem eredeti fényvilágának mintegy árnyképévé vált. Ugyanúgy a dialektikus ember is látszatember csupán, az eredeti szellem-ember árnyék lénye. Mint minden küldött, Mani is már ifjúságától fogva tudatában volt különleges küldetésének. Ezt a tudati nézőpontot tizenkettedik életévében megerősítette benne egy mély, belső kinyilatkoztatás, amelyben feladatát felismerte. Ezután tanulmányozta valamennyi akkori vallást és filozófiát. Huszonnegyedik életévében következett egy második kinyilatkoztatás a "benne lévő másikról", akit ikertestvérének vagy társának is nevezett. Ez a mikrokozmoszában lévő szellemlélek, aki vezette őt hosszú utazásában. A szellemlélek és a Szent Szellem egyesült benne. Ettől a pillanattól kezdve tudatában volt annak, hogy ő a világosság egyik apostola, vagyis küldött. Az "apostolos" szó (görögül küldött, vagy követ) olyasvalakire utal, akit arra hívtak el, hogy Isten és a világosságbirodalom üzenetét elvigye az emberekhez. Mani, aki korának valamennyi vallását és a korábbiakat is tanulmányozta, megállapította, hogy bennük az igazság csak töredékesen található. Még a keresztény evangéliumokat is tisztátalannak tartotta, mert felfedezte, hogy azokban is sok gyom burjánzott el. Úgy mondják, hogy az Ószövetséget el is utasította, mert véleménye szerint tévútra vezető és az igazságtól eltérő kijelentéseket tartalmazott, amelyek aztán keveredtek az eredeti tiszta kereszténységgel és Jézus üzenetével. Maninak az volt a megbízatása, hogy a nagy vallásokból hozza ismét napvilágra az egyetemes igazság maradványait, és szabadítsa meg őket a gyomtól. Úgy vélte, hogy új kor kezdődött, amikor ismét fel kell hangoznia egy minden elhajlástól és tévelygéstől mentes hívásnak. Mani felhívása, tanítása és nem utolsósorban személye az akkori világból mély döbbenetet váltott ki. Szülei fejedelmi nemzetségből származnak (apja neve görögül Patak, vagy Pataki). Mani "királyfi" volt. Jóllehet kiváló emberi és isteni adományokkal volt megáldva, mégis inkább fényhordozóként tett benyomást az emberekre. A világosság követe volt, a Gnózis nagymestere, de ugyanakkor gyógyító, művész, festő és tehetséges író is. Hihetetlenül sokoldalú férfiú volt. Egyrészt sok barát és követő vette körül, másrészt ellenfelei szinte megsemmisítő gyűlölséget zúdítottak rá. Hívása és tanítása ellentétben állt ugyanis az ő dogmáikkal és az igazságot nélkülöző tanaikkal. Mindazok ellene fordultak, akik a régi, elavult kultuszokhoz ragaszkodtak, hogy azokkal az embereket fogságban tartsák. Mani különlegesen tehetséges szónok volt, nagy karizmával megáldva. Hangos szóval hirdette, hogy a fennálló vallások az igazságot csak töredékesen és tökéletlenül tükrözik, hogy tisztaságát az igazság elveszítette, és a féligazság végül is hazugsággá vált. Ezért kell az emberiséget újra összekötni a tiszta, teljes igazsággal.

Azt vetik a szemére, hogy tanítása különböző tanok elemeinek az összeillesztése volt, de ugyanakkor úgy is tekinthetjük, hogy kihámozta és összerakta belőlük az igazság töredékeit, hogy újból a teljes világosságba állítsa őket. Azt is nehezményezik, hogy tanításai kiváltképp személyes kinyilatkoztatásokra támaszkodik. De vajon nem ez-e a helyzet minden küldöttnél és követnél? Az írások nem arról szólnak-e, hogy Jézus minden tanítását mennyei Atyjától kapta? És Hermész Triszmegisztosz nem látomásban kapta-e az egyetemes igazságot? Mani a gyülekezeteinek szóló leveleit a következő szavakkal kezdte:

"Mani, Jézus Krisztus apostola".

Ezt a megjelölést választotta, mert önmagát Krisztus és mindenekelőtt a Szent Szellem tiszta apostolának tekintette, akiről Jézus azt mondja: "Elküldöm nektek a vigasztalót a Paraklétát". Mani, a parakléta, világvallást alapított, amelyet több mint ezer éven át hirdettek és követtek az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig, Kínától Spanyolországig, beleértve Egyiptomot és szinte az egész arab világot. (Álmos királyunk a honba való visszatérés útján Kijevben megállt seregével. Az egykorú feljegyzések egyszerűen "manicheus fészeknek" nevezik a visszatérőket.)

Ennek a hatalmas áramlatnak csak néhány tanúbizonyságát találták meg újra néhány évtizeddel ezelőtt. Mindig és mindenütt megkísérlik a világosság üzenetét a világból száműzni, megsemmisíteni és a feledésnek kiszolgáltatni. "Les jardins de lumiere" című műve utóhangjában Amin Maalouf megkapóan és tisztán adta vissza ezt a drámát.

"Semmi sem maradt fenn Mani könyveiből, művészi érzékkel és odaadással teli műveiből, bátor hitéből, szenvedélyes kereséséből az istenség, ember és természet közötti összhangról tanúskodó üzenetéből. Maninak a szépségről szóló vallásából, a világosságról és sötétségről szóló szubtilis finom vallásából nem maradt fenn egyéb, mint "manicheus" és "manicheizmus" fogalmak. Ezek olyan szavak, amelyeknek a mai korban sértő kicsengésük van, mert Róma és Perzsia inkvizítorai szövetkeztek abban, hogy Mani személyét az ismeretlenség homályába taszítsák, és tevékenységét elhalványítsák. De mi tette őt olyan veszélyessé, hogy szükségesnek tűnt őt az emberek emlékezetéből is kitörölni?

"Babilon országából jöttem, hogy elhozzam az üzenetet a világnak." Az elmúlt ezer év folyamán hívása elhalt. Egyiptomban Jézus apostolának nevezték, Kínában a világosság Buddhája melléknevet viselte. Reménysége három világtenger partjain virágzott. De ez a remény gyorsan elkeseredett, gyűlöletté változott. A világ fejedelmei elátkozták, számukra ő lett a hazug démon, a bosszúsággal teli edény és szikrázó haraggal nevezték tébolyodottnak. Számukra hangja alattomos ámítás, üzenete gyáva babona, mindent megrontó eretnekség volt. A máglyák aztán megtették a magukét. És ugyanez a sötét tűz emésztette el írásait, emlékezetét s követői közül a tökéleteseket, a büszke asszonyokat, akik megtagadták, hogy nevét leköpdössék és meggyalázzák."

Kedves olvasó, az elmúlt 2000 évben sok küldöttet semmisítettek meg, és követőikre is hasonló sors várt. Egy vallást sem üldöztek azonban annyira könyörtelenül és kegyetlenül, mint Mani vallását. - Kőrösi Csoma Újgúriába igyekezett, oda, ahol 80 éven keresztül a manicheus filozófia államvallás volt (762-842), s majd ez a nép és ez a hit megérkezett a Kárpát-medencébe. Gyorsan pogánnyá minősítették őket. Sokan, megszámlálhatatlanul sokan jutottak börtönbe, máglyára. A magyaroktól elvették írásukat, gnosztikus filozófiájukat, népművészetük csak múzeumban látható. Pogánnyá váltak hivatalból. Csak el kell mélyednünk a gnosztikus művek, mozgalmak történetében. Megszégyenítő következmények: évszázados hazugságok és a feledés homálya.

Szeretnénk Manit a teljes világosságba állítani, a Gnózis fényébe, mert elérkezett az ideje annak, sokan keresik a világosságot a saját lelkükben. Keresik a visszavezető utat a világosság birodalmához, amely végül el fogja nyelni a sötétség birodalmát. Az egyetlen hatalmas hívás újra meg újra felcsendül.

Az ősmagyar vallás hit és erkölcstana

Szépvízi B. Béla: Az Ősmagyar Vallás Hit- és Erkölcstana (1925)

Általános elvek és igazságok.

1. A természet az Isten teste, az erkölcsi világrend az Isten lelke.

2. Az ember Isten része s a nagy világegyetemnek: Istennek a hatalma alatt áll, mint minden a világon.

3. Az erény: előérzete a jónak; a bűn: előérzete a rossznak. Tehát a jó az erény jutalma, a rossz a bűn büntetése.

4. A természet útján járni, az erkölcsi világrend szerint élni: ez az erény; a természet útjait keresztezni, az erkölcsi világrend törtvényeit megsérteni: ez a bűn.

5. Mikor teremtmény a Teremtő tervei szerint él: önmaga és faja javára van; mikor ez ellen vét, ezen lázadása már önmagában hordozza a büntetést, mely előbb-utóbb bekövetkezik.

6. Az erény üdvözít, a bűn elkárhoztat.

7. Ha pillanatnyi, vagy lényegtelen az erény, vagy a bűn: földi életünkben üdvözülünk, vagy kárhozunk el. Ha hosszantartó, vagy lényeges, a túlvilági életben és maradékainkban is megjutalmaz, vagy megbüntet érte az Isten.

8. Általánosság nincs! A természet élete nem minden földrészen egyenlő s az ennek megfelelő erkölcsi világrend is ehhez viszonylik.

9. A Föld különböző fajai az éghajlatok és földviszonyok szerint alakultak ki s ezekhez képest keletkeztek a különböző vallások, mik nélkül az emberiség ahogy meg nem lehetett eddig soha, azonképpen meg nem lehet a jövőben sem soha.

10. A magyar faj úgy Ázsiában, a napsugaras sík mezőkön s dombok és hegyek ölén, a dús földeken, a melyeket mindig jól meg tudott választani és szerezni: mint a természeti veszélyekkel telt lakó- és harchelyein teljes testi és lelki erőben születik és edződik, nő fel, képezi magát foglalkozásaiban - szülői, nagyszülői, rokoni, egész környezetének példája, tanítása mellett - bölccsé, tökéletessé, megerősödvén a jóban, a melyre nemes jó szívével, világos, józan értelmével született.

11. A magyar lélek a legmagasabb rendű, legértékesebb emberi fogalom.

12. A magyar ember testalkata a teremtés mintaképe.

13. A magyar lélek: úrlélek. Magánál nagyobbnak csak az Istent ismeri el. Hogy testileg-lelkileg e szerint élhessen: erre teste, lelke teljes erejével törekszik.

14. A magyar tehát mikor földjéért, becsületéért dolgozik, harcba száll: isteni parancsot teljesít, amit megérez a szíve, mint szükségest és teljesítendőt.

15. A vitézség a lét legfőbb feltétele. E nélkül másik létfeltétel: a munka is hiábavaló. A csatában is, a munkában is, minden lelki és testi megmozdulásában: az Isten van a magyarral s általa, benne és érte az Isten harcol, az Isten dolgozik, aki a lelki életben maga a Becsület, a munkában a Tudás, a harcmezőn pedig Hadúr.

16. Éppen ezért idegen Isten imádása a legnagyobb bűn és veszedelem, mert hálátlan és oktalan árulás Isten ellen, a faj ellen és mint ilyennek büntetése: pusztulás, kárhozat.

17. Aki idegen Istent imád, ellentétbe jut a természettel és az erkölcsi világrenddel, tehát az igaz Istenével.

18. Senkiért és semmiért a világon, semmiféle címen, semmiféle érdekből, ha a világ boldogságát hoznák is, vagy ha pusztulással fenyegetnének is, nem szabad idegen Istent elfogadni,. mert nincs boldogság lelked boldogságán kívül s mert csak egy pusztulás van: fajod elhagyása.

19. Olyan faj, mely a természet, az erkölcsi világrend, tehát az igaz Isten útján jár, megtalálja saját természetében, lelkében a maga faji, nemzeti vallását. Mert az az isteni test, az az isteni lélek: az ember, a melyben egy-egy szikrányi Istenlélek magában is ég, legkiválóbbjainak a lánglelke lobogásában tisztán és világosan: felismerheti faji Istenének a lelkét, a parancsát.

20. Nincs több Isten, csak egy. De minden fajban más és más törvények szerint él s mindenik fajnak ez a természeti és erkölcsi törvénye az ő szent Istene.

21. Az ember csak fokozatokon át juthat el a teljes mindenható Istenhez.

22. De mikor valamelyik megnevezett fokozatban, valamely természeti testben, vagy erőben, az Isten részében, az Istent imádja, vigyáznia kell, nehogy csupán bálványt imádja s nehogy megfeledkezzék a mindenség örök Istenéről, mert ebben a megfeledkezésben van a vallások elferdítése s az emberek, nemzetek romlása és pusztulása.

23. Isten a fajok, a nemzetek vallását a fajok vérében és lelkében nyilatkoztatja ki.

24. Erős, egészséges, életrevaló testű és lelkű fajnak, nemzetnek saját külön nemzeti vallása van, mely dicsőségessé, hatalmassá, naggyá és boldoggá teszi azt.

25. Amelyik fajnak, nemzetnek nincs nemzeti vallása, az letért a természet útjáról, megzavarta az erkölcsi világrendet. Fajnál, nemzetnél ez akkora bűn, hogy büntetése a pusztulás és örök kárhozat.

26. A nemzeti vallását elhagyó fajta a föld férgeit is megfertőzi sírjában, emléke bemocskolja a lelkeket s úgy anyagában, mint az anyagot közvetlenül kormányozó erkölcsi erőben megzavarodva, másokat zavarva és kínozva, vergődik a világmindenségben, vagy feloszlik, mindaddig, míg valami alakban és módon vissza nem zökken a természet kerékvágásába, míg az erkölcsi világrenddel ismét összhangba nem kerül.

27. Azok a nagylobogású lelkek, kiknek szavában Isten szava zendül s kiknek tettei a magyar faj tettei: nekünk szentek.

28. A magyar szentek megszámlálhatatlanok, mint a csillagos ég ragyogó seregei! Ez is mutatja, mily közel állunk Istenhez.

29. S mikor a szent Napban Istennek a mindenható, teremtő forró szívét és mindentudó bölcs értelmét szemléljük, értjük meg és imádjuk, az ég legnagyobb és legragyogóbb csillagai, köztük a Hold és a Föld is: a mi nagy magyar szentjeink nagyságát, jóságát és dicsőségét sugározzák, jelentik.

30. Legnagyobb, legragyogóbb csillagaink voltak és lesznek: Ming-Ruth (Nimród), Hunor, Magor, Atilla, Árpád, Koppány, Dózsa, Rákóczi, Kossuth s még többen.

31. Kisebb csillagaink: hőseink, nemzeti vértanúink s a névtelen hősök, úgy a szellemi, mint a csatatéren való harcban valók, millióan és millióan.

32. A legkisebb ember is, ki becsületben eltöltött munkásélet után köztiszteletben hal meg: rokonai és ismerősei előtt szent.

33. A létért, a munka után való megélhetésért és becsületért kisebb-nagyobb harc a fajon belől is foly; természet szerint kell is folynia. Ez ösztönöz nemes versenyre, életrevalóságra.

34. De a fajon belőli létért való küzdelemben a jóságos magyar szív minden szeretetével és irgalmával, a józan magyar ész teljes fényével, tisztaságával és belátásával kell felderíteni az igazságot és meg kell nyugtatni, hatni, hálára kell kötelezni az embereket, különösen a gyermekekkel, aggokkal, árvákkal, özvegyekkel, félkegyelműekkel és a féktelen indulatúakkal szemben.

35. Szívünkben legelső helyen álljon a gyermek, mint meleg és fényes sugara a Napnak, a legtisztább s Istenhez legközelebb álló kis magyar, kinek léte erénye a szülőknek.

36. Éhes és rongyos magyar gyermeknek lennie nem szabad! S példát kell adnunk, hogy másutt se legyen!

37. Mert mindaddig Istenről, műveltségről, államról s más hasonló nagy és szent dolgokról nem beszélhet senki, míg a földön csak egy éhes és rongyos gyermek is lesz.

38. Addig, míg éhes, rongyos, ártatlan, tehetetlen gyermek lesz a világon, égjen le a műveltek, a nagy emberek arcáról a bőr, a gazdagok testéről a tiszta ruha s torkuk száradjon el és gyomruk ne vegyen be ételt! Ily bűn: a gyermektelen szerelem is.

39. Mert elérhetetlen lehet az, hogy valaha valaki, vagy valamely eszme, intézmény az emberi nyomort megszüntesse a földön - hiszen az egész ismert világtörténelem azt mutatja, hogy éppen az ember a saját emberi fajtája boldogságának a legnagyobb ellensége -, tehát amíg ember lesz, teljes emberi boldogság aligha remélhető, de ebben a bűnben a gyermek nem bűnös, tehát a föld testi és lelki szenvedései őt nem sújthatják s gonosz, aki az élet súlyát, bár csak részben is, reá hárítja, vagy őt elöli.

40. A gazdagnak adóznia, a szegénynek dolgoznia kell a magyar gyermekek javára, vagyon és erő arányában, korlátlanul.

41. Kettős fegyverrel kell kényszeríteni minden nagykorút arra, hogy a 10 éven aluli gyermekek élelméről, ruhájáról gondoskodjék. A fényűzési adó az övék.

42. Négy gyermekig a szülő, azonfelől a gyermektelenek kötelesek gondoskodni a gyermekekről: négy gyermekig.

43. Egy gyermek az apa helyett van, egy az anya helyett s úgy az apa, mint az anya után egy-egy fajszaporulat kell, hogy legyen.

44. A négyes gyermekszám tehát a legkisebb köteles szám. Ezen felül minden gyermek fokozott érdem.

45. A magyar fajnak minden évben népszámlálást kell tartania s minden évben legalább 10% szaporulatnak kell lennie születés útján; 10 évenként kétszereződés.

46. A Föld emberies és okos beosztással ezerszerte több embert tud eltartani, mint amennyi a Földön él.

47. Ha egy országban mégis több volna az ember, mint amennyi jó birtokviszonyok mellett is megélhet, új földeket kell foglalni s erre a gazdagok a szegényeket kötelesek felfegyverezni.

48. Birtokügyekben a székely szokás tartandó fenn, mely mindenféle birtoktörvény mellett is ősi erejében megmaradt eddig, ami tehát ezután is megmaradhat.

49. A legfajfenntartóbb, legigazságosabb birtokjog a közbirtokjog.

50. A közbirtok az államok magántulajdon-rendszere mellett is fenntartandó és ahol nincs, egy-egy község közalapításával megteremtendő.

51. A közbirtok különösen alkalmas nagymérvű állattenyésztésre és gyümölcstermesztésre, melyek kis helyen nagy tömegeknek adnak bőséges táplálékot és jó ruhát.

52. Miként az embernél a gyermeket, az állatnál és a növénynél is a kicsinyt, a fiatalt különösen kímélni kell, részint, mert Isten szép világában kifejlődni, azt megérni neki is joga van és arra hivatott, másrészt, mert semmiféle teremtmény, amíg utódról nem gondoskodott, magot nem termett, hivatásától erőszakkal, ésszerűen el nem vonható.

53. Fiatal fák pusztítása, fiatal állatok leölése, hacsak valami elkerülhetetlen, különös nagy ok áldozatul nem kívánja őket, annál is inkább természetellenes vétek, tehát Isten ellen való bűn, mert az ember természetes tápláléka a tej és a gyümölcs, gyümölcsnek tekintvén a kenyérmagvakat és a gumókat is.

54. Húst enni nem természetellenes dolog, de inkább csak férfiú s a férfiak között is leginkább a harcos egyék húst, mert a húsban az állat akarja tovább folytatni az ő életét, állati ösztönökre izgatván az ember is, ami ellentmondás a mai társadalmi életrendszereknek.

55. A harcosoknak a tökéletes magyar életben meg kell szokniok a lótej és kancaturó evését, mert így az élelmüket, miként az ősök, a világ legkitartóbb harcosai, mindig magukkal hordozzák s őket kiéheztetni soha senki nem tudja.

56. A fehérnépek tartsák szent kötelességüknek minél több lent, kendert és csalánt termelni, selyemhernyót, ludat, récét tenyészteni, hogy azokat, és a juhok gyapját feldolgozva, a maguk és övéik ruháját, fehér- és ágyneműjét elkészíthessék s így idegenre ne szoruljanak.

57. Az idegenre való rászorulás az idegen előtti megalázkodás és avval szemben való lesüllyedés: szégyen.

58. Amit pedig idegennek adunk a tőle vásárolt ruhaneműért és más dolgokért, avval fajtánkat szűkítjük meg, károsítjuk meg.

59. A Földön egy fajnak több országa is lehet.

60. Azért, ha egy ország népe igen elszaporodott, úgy, hogy helyes birtokbeosztás mellet sem tudnak jól megélni és ha a szomszéd országok is oly népesek, vagy erősek, hogy a határokat kitolni nem lehet: kerekedjenek fel az elszaporodottak s vonúljanak a Földnek lakatlanabb, vagy élhetetlenebb népü helyére s alkossanak új hazát, érzelmi és szövetségi, egységes viszonyban maradva az őshazabeliekkel, s ősi természeti, vérbeli törvényeik szerint az új viszonyok szerint éljenek.

61. Bármi okból való nép létszámcsökkenésnél idegenek betelepítésével, beolvasztásával történő népszaporítás mindenképpen kerülendő, mert ha volna is abból valamelyes pillanatnyi nemzeti haszon, az elenyészik ama messze kihaló s minél messzebbre, a fajra annál súlyosabban nehezedő óriási kár és veszedelem mellett, mely az idegen hatásban van.

62. Az idegen, fajok ősösztönei más irányba törekszenek, mint a turániaké, ha legtisztább egyedei kerülnek is közéje.

63. Ha az idegennek nem tiszta egyedei kerülnek a fajba, magukkal meggyengítik azt, ha a tiszták kerülnek bele, igyekeznek a megzavart fajt uralni.

64. Aki akármely törvény hozatalánál egyénileg érdekelve van s elveiből az látszanék, hogy saját érdekét a közjavának nem tudja, vagy nem is akarja alárendelni, annak a törvénynek a meghozatalában az illető részt nem vehet, mert ez a nemzet, a magyarok Istene elleni bűn volna.

65. Bűnbocsánat nincs! Mert amint a megtörténtet meg nem történtté tenni soha a világon nem lehet, s a amint a becsületét vesztett ember sem lehet többé becsületes, vagy legalább is becsült ember: természeti, isteni törvény szerint a bűnbocsánat önmagának ellentmondó képtelenség s felbátorítás újabb bűnök elkövetésére; megalázása az erényeseknek, ami egyike a legnagyobb bűnöknek.

Beküldte: Kovács Gábor Keve

Eltárolt hozzászólások