Szűz Mária mennybevételét augusztus 15-én ünnepli a világegyház. A parancsolt ünnep - ami a katolikusok számára misehallgatási kötelezettséget jelent - ősi magyar elnevezése Nagyboldogasszony.

Az Egyház szent hagyománya szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul dormitio) napját már a VI. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a VII. századtól Rómában is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, és e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. Szent István 970 évvel ezelőtt, 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el.

Egy másik forrásból:
    
Nagyboldogasszony ünnepe
Augusztus 15-én a magyar néphagyomány megemlékezik Nagyboldogasszonyról. Valószínűleg ezen a napon járultak őseink a szent fákhoz és kutakhoz, hogy ott áldozzanak az ősi Földanyának. A 11. századtól a keresztény egyház átvette az ősi táltos ünnep napját, csak a papok már azt hirdették, hogy ezen a napon ment fel Szűz Mária a mennybe.

Ősi emlékezet

Az ősi táltoshit tárgyi emlékeit az egyházi vezetőknek és a magyar közigazgatás vezetőinek könnyű volt megsemmisíteni. A szellemi emlékezetet azonban nem tudták kitörölni az emberek fejéből. Azok évszázadok alatt sem tűntek el nyomtalanul, ezért a magyarságot „megtérítő” katolikus egyház csak egy módon próbált rátelepedni a régi hitre: ha kereszténnyé teszi a legnagyobb ünnepeket, az ősi szokásokat pedig átnevezi vagy valamely szent nevéhez köti. Utóbbi történhetett Nagyboldogasszony ünnepével is, melyhez még egy fontos esemény kötődik: ezen a napon ajánlotta fel Szent István az országot a Boldogasszony oltalmába. Bár az egyházi források megpróbálják ezt a tettet keresztény erénynek beállítani, első királyunk az ősi szkíta-hun hagyományból merített: a táltoshit szerint a föld és az ország mindig a Földanya tulajdona és ő védelmezi az országot, de a királyokat is.

A nagy ünnep

A magyarság hét Boldogasszony ünnepet ismer, ezek közül a legnagyobb az augusztus közepi. A magyar néphit ősi istenasszonyától és nem Szűz Máriától várta a gyermekáldást, ő segítette a már várandós asszonyokat, de hozzá imádkoztak a szülő nők, hogy könnyű és gyors szülésük legyen. A gyermekágyas asszonyok pedig Boldogasszony ágyában feküdtek. Régen az ünnep előestéjén az emberek virrasztottak és Nagyboldogasszonyhoz a következőképpen imádkoztak: "Nyújts kezet Mária, nyiss kaput angyal, hogy mehessünk a kerek ég alatt, lobogó csillag felett az örök életre!"

Az ünnepi szokások

Ezt a napot a hagyomány általános megtisztuló napnak tartotta, ilyenkor célszerű volt kitakarítani a lakást és kiszellőztetni az ágyneműt. A paraszti háztartásokban úgy vélték, hogy ez a nap kiváló tyúkültetésre. Nem csoda, hiszen Nagyboldogasszony maga volt a bőség és termékenység.  Ezen a napon virágokat, gyógyfüveket volt szokás szenteltetni, amelyet az épülő házak alapjába, ifjú párak ágyába, a csecsemők bölcsőjébe helyeztek. Azért, hogy friss gyógynövényekhez jussanak, hajnalban az asszonyok kimentek a mezőre, ott begyűjtötték a szükséges mennyiséget, majd azokat a templomba vitték, ahol a pappal megszenteltették. Úgy vélték, hogy ezzel a tettel hatásuk növekszik. Valószínűleg ez a szokás is az ősi táltos hitünkből ered, melyet a helyben élő papok is megtanultak.  A füvek állítólag még a villámcsapástól és a tűzvésztől is védelmet nyújtottak, ami elég gyakori volt a falvakban. Különös szokás, hogy az akkor gyűjtött növényekből tettek a haldokló párnája alá, majd a halott mellé ökörfarkkórót helyeztek. A régi hiedelem szerint annak segítségével a meghalt ember lelke gyorsan feljut a mennyországba.   

OB
barikad.hu