I. Téli napforduló: az ősi "pogány" karácsony-ünnep Európában

A kereszténység erőszakos térhódítása előtti Rómában emberemlékezet óta Saturnusra, a földművelés istenére emlékező ünnepek voltak a téli napforduló közeledtével a saturnaliák. Ennek alkalmával a boldog aranykor emlékezetét idézték fel a rómaiak egymás megajándékozásával, tánccal, lakomával, felvonulásokkal, játékokkal és egy hosszú fesztivállal, amely egészen december 23.-ig tartott. Catullus és Seneca írásaiból tudjuk, hogy a legnépszerűbb pogány római ünnep volt ez annakidején.

Rómában a saturnáliák mellé sorakozott fel idővel a Győzhetetlen Nap ünnepe (Dies Natalis Solis Invicti), mely kevéssé meglepő módon éppen a későbbi, „keresztény" karácsony idejére esett, és ekkor a Nap újjászületését, legyőzhetetlenségét ünnepelték a boldog rómaiak. A Mithrász-kultusz újabb lökést adott a téli napforduló idejére eső roppant népszerű, életigenlő ünnepnek, amely annyira makacsul tartotta magát a keletről Európába szivárgó misztériumvallás térhódítása idején is, hogy a pogányság vitorlájából csak úgy tudták kifogni a szelet a keresztények, hogy „kiszámolták": Jézus születésének napja merő véletlenségből éppen a Győzhetetlen Nap ünnepének napjára esik. Így I. Gyula pápa 350-ben Jézus születésnapjává nyilvánította a Sol Invictus ünnepnapját, ugyanúgy rátelepült tehát a keresztény misztériumvallás „ünnepe" a korábbi pogány ünnepre, ahogy a keresztény húsvét éppen a tavaszi napéjegyenlőség termékenység-ünnepére. „Véletlen" egybeesések...

Ugyanez a nap a pogány északi népeknél is becses ünnep volt. A téli napforduló a keltáknál a fény újjászületésének ünnepe, neve Yule, melynek jelentése kerék, és az újjászületésre, az élet örök körforgására utalt. Yule idején a kelták örökzöld ágakkal, fagyönggyel és magyalággal ékesítették az ajtókat, az udvaron álló örökzöld fát, általában ezüstfenyőt pedig napszimbólumokkal (arany és piros színű gömbökkel), melyet aztán örömtűzben elégettek. Bent az asztalon szegfűszeggel tűzdelt gyümölcsök illatoztak, a kandallóban pedig a Yule-tuskó nevű nyír, kőris vagy leggyakrabban tiszafa tuskó parázslott, melyet feldíszítettek, akárcsak a karácsonyfát. Az ezüstfenyő az ír-kelta druidák titkos „fa-ábécéjének" első betűjeként (A, mint Ailm, azaz „ezüstfenyő") egyúttal a napév első napjának szent fája, a születés, újjászületés jelképe. A kelta „fa-ábécé" utolsó fája, a tiszafa a napév utolsó hónapjának és a halálnak a jelképe. Az év fordulójának e két szent fája a halált és feltámadást együtt szimbolizálta. Könnyű felismerni ezekben a pogány hagyományokban a modern karácsonyainkat is jellemző szimbolizmust (karácsonyfa, örökzöld ágak stb.), amelynek értelemszerűen semmi köze a betlehemi jászol világához. E pogány szimbólumok túlélték az Európát sötétbe borító kereszténység pusztítását.

A germánoknál és az óskandináv (viking) népeknél a keltákéval nagyban azonos napünnep volt a karácsony, amely a svédeknél ma is a Jul nevet viseli. A germán népeknél az ünnephez szintén nagyon szorosan kapcsolódott a fa mint központi jelkép, amely kevéssé meglepő módon Yggdrasil, a világ fája, maga a világ szimbóluma.

II. Az ősi magyar karácsony-ünnep

A Nap újjászületése
Karácsonykor, a Nap születésekor, a téli napfordulókor regöseink az alábbi regösénekkel járták a falvakat:

„Amott keletkezik / egy halastóállás...
Azon legelészik / Csodafiúszarvas" (...)
„Homlokomon vagyon fölkelő fényes Nap /
Oldalamon vagyon árdeli fényes Hold /
Jobb vesémen vannak az égi csillagok" (...)
„Csodafiúszarvasnak ezer ága boga /
Ezer ága-bogán ezer fénylő gyertya /
Gyújtatlan gyulladjék, ótatlan aludjék /
Haj, regü rejtem, regü rejtem".

A régi regösénekek az ősi "pogány" szimbolizmus és hagyományok továbbvivői, miszerint a Nap éves útja mintegy az élet örök körforgásának szimbólumaként ekkor, karácsonykor, a téli napfordulókor ér el a mélypontra. A sötétség ekkor a legerősebb, a nappal a legrövidebb, a Nap fénye a legerőtlenebb. Mindent a hideg ural; ekkor van a legközelebb a sötétség, a semmi birodalma minden élőhöz. Egy pillanatra úgy tűnik: az előkúszó sötét, a mindent beborító hó és jég magát a Napot is legyőzi, amely az őszi napéjegyenlőség-ünnep óta érezhetően egyre gyengébb, erőtlenebb.

A látszólag legyőzött Nap azonban karácsony napján újjászületik. Még bölcsőjében legyőzi a sötétséget és a hideget, és elkezdi a felemelkedés, az élet felfelé szárnyalásának útját: fénye napról napra újra erősödni kezd, az éjszakák rövidülnek, aztán tavasszal új életet lehel a tájba, újra kizöldítve a lombot, a vetést. Ezzel valósítja meg a megszakítatlan örök körforgást, az élet végtelenségét, ciklikusságát, az élet megtörhetetlen, örök, pogány igazságát. Karácsonykor a regösénekek Csodafiúszarvasa szarvai közt az örök Nappal az élet diadalmaskodását jelenti számunkra a halál felett; a fény erejét a sötétség, a hideg felett. Mi is ezt, vagyis a Nap, a fény, az élet erőinek diadalmaskodását ünnepeljük karácsonykor, december 21-én, az élet ünnepén. Ez a leghatalmasabb ünnep, amelyen csakúgy, mint eleink, mi is családjaink és barátaink, szeretteink körében tartjuk az áldomást és a szert, megértve ezt a hatalmas titkot, felfogva azt a roppant hatalmas erőt, amely ezen a napon megálljt parancsol a hanyatlásnak és a sötétnek, és ismét a fény erősödését hozza el nekünk.

A karácsony szó eredete, a kerecsenröptetés

A Nap másik szimbóluma a szarvas mellett sólyom. A Nap felemelkedésének szimbóluma a Nap-madár röptetése, szárnyalása is, melynek hagyománya szintén eléggé közismert volt még a középkori Magyarországon. Az ún. Kassai Kódex inkvizíciós pereiből tudjuk, hogy a nép karácsony-ünnep körében sólyomröptetést tartott fiatal kerecsensólymokkal; a karácsony-ünnep során e sólymokat meg is áldották.

A Nap karácsonykor megújul saját erejében, a régi időkben ekkor röptették feléje a fiatal kerecsensólymokat, melyeket évközben vadászatra használtak. A kerecsenek e pillanatig bőr-szemellenzőikkel a sötétség rabjai voltak, ekkor azonban a fény, a Nap felé röppenhetnek, magukkal víve egy több ezer éves kultusz ősi áldó imáit, amelyek a Táltosok (M.M. szerkesztô) sámánok ajkáról elhangzottak. Ezt az ünnepet nevezték kerecseny ünnepnek, melyet pontosan a mai karácsonykor tartott a nép.

A karácsony tehát az ősi hitvilág mély értelmű és a Táltosok (M.M. szerkesztô) sámánok által megáldott napmadarak ünnepe is. Érthető tehát, ha – ahogyan azt a Kassai Kódex inkvizíciós perei mutatják – tilalmazták a sólyom áldását, hiszen ezt a kereszténység nem tudta saját képére átformálni és „veszélyes pogány" tartalmától megfosztani, mint annyi ősi pogány szokást, a kerecsenröptetés ugyanis mélyen emlékeztetett az ünnep igazi tartalmára.

III. A mi karácsonyunk

A csodaszarvas, vagyis a Nap égi futását annak karácsony napján való újjászületése illeszti be a végtelenbe, az örök visszatérésbe, szimbolizálva az emberi életet is a kezdettől a végig, a természetes rendet, az élet ciklusait, magát az életet képezve le a mítosz által; míg a szemellenzőiktől megfosztott sólymok röpte az újjászülető fény felé az emberi és a szakrális összekapcsolódását mutatja nekünk. Az ünnep neve (karácsony) maga is ennek emlékét őrzi. Bár a szívekből, fejekből kitörölhették az ősi ünnep jelentőségét dekadens istenekkel, kisjézussal, betlehemezéssel, a karácsony neve és ősi jelképei ma is figyelmeztetnek igazi, mély, teljesen el nem törölt tartalmára.

Karácsony napján fellobbantjuk tüzeinket az ország különböző pontjain, ezzel segítve a fény győzelmét, elősegítve az újjászületést, megtisztulást; a solymászok röptetik nap-madaraikat az ég felé, a régi hagyományok ápolásaként. Nem fénytelen, idegen, hamis közel-keleti importisteneket, misztérium-őrületeket, kancsal apostolokat, zagyva keletnek elmebetegeit ünnepeljük, hanem magát az ezerarcú életet éljük át e téli éjen teljes pompájában, amint a Nap és örömtüzeink füstje felszáll az égre. Ezen a napon kissé mi is újjászületünk, egy kicsit mi is átgondoljuk a mögöttünk hagyott nap-évet.

Minden magyar testvérünknek meghitt karácsonyt, téli Nap-ünnepet kívánunk e legmélyebben "pogány" éjszakán, amely ünnep neve, valamint összes szimbóluma az ősvilágból rivall felénk. Várunk mindenkit a karácsonyi napforduló tüzeinek fellobbantásához; az otthonmaradókat pedig családjaik, szeretteik körében az örökzöld, az életet szimbolizáló fenyő és a kandallóban ropogó tiszafa mellett köszöntjük az ÉLET GYŐZELMÉNEK ÜNNEPÉN!

Forrás: http://www.szekelypajzs.org/index.php/hirek/218-si-qpoganyq-uennepuenk-a-karacsony