A 101 éves, felvidéki nyugalmazott pedagógus harmadik éve él lakcím, szlovák igazolvány és szavazati jog nélkül. Ilonka néni lapunknak arról is beszélt, mit tett volna, ha interjúnkat Robert Fico szlovák kormányfő készítette volna vele.

– Mi a hosszú élet titka?
– Nem hiszem, hogy erre bárki is tudná a kielégítő feleletet. Mégis azt mondanám: életemben rengeteg szeretetet kaptam a sok száz tanítványomtól és a szüleiktől, ami tényleg hozzásegített a hosszú élethez.

– Tehát a szeretetnek megtartó ereje van.
– Nincs annál hatalmasabb erő a világon: átsegít minden bajon és gondon.

– Mitől lesz sikeres egy peda­gógus?
– Egyrészt attól, hogy megnyeri a gyermekek őszinteségét. Ehhez elmesélek valamit: egyik tanév elején megkaptuk a zenekönyveket a kilencedik osztály részére. Amikor átlapoztam, azt kérdeztem a gyermekektől, szerintük mi hiányzik az új tankönyvükből. Ők pedig azt válaszolták: a magyar himnusz. És tudjátok ti a magyar himnuszt? – kérdeztem, majd mélységes csend következett. Nem tudták! Akkor megsúgtam nekik, menjetek haza és mondjátok el édesanyátoknak, hogy ti magyarnak születtetek. Mi itt, az iskolában nem tanulhatjuk meg a magyar himnuszt, tanítsa ő meg nektek. Nem telt el sok idő, s egymás után jelentették: már tudják a Himnuszt. A másik titok az, hogy a jó pedagógus és növendéke között rendkívüli bizalom fejlődhet ki; amit nem mond el senkinek, elmondja a tanítójának. És én ezt elértem.

– De nem csak ez sorolható a sikerei közé.
– Kálváriás viszonyok között neveltük a sok magyar gyermeket, mégis sikerült beléjük ültetni a nemzeti identitást.

– Ön szerint ki az igazi magyar ember? Van olyan egyáltalán? Mit jelent magyarnak lenni?
– Ez nagy kérdés. Magyarnak lenni… Amikor lehetőség adódott, hogy felvegyük a magyar állampolgárságot, elsőnek jelentettem: nekem kell, mégpedig azonnal. Tudtam, nem lesz egyszerű, de nem volt ez hőstett. Nem felvettem, visszavettem: én még a Monarchiában születtem, magyarnak.

– Milyen érzés volt visszakapni?
– Óriási boldogság töltött el, amikor ezért Budapestre mentem a lányommal. Aki sajnos ezekbe a harcokba belehalt.

– Hogyan lehetett ezt elviselni?
– Még nincs elviselve. Még nem lehet…

– Mégis, azt látom, mosolyog. Hogyan lehet ilyenkor mosolyogni? Bár most már látom a könnyeket is.
– Nehéz. Hatalmas űr támadt bennem. Egy nótás kedvű, vidám gyermeket elveszíteni, orvosi hibából…

– …de talán nemcsak orvosi hiba, hanem egy állam érzéketlensége is volt.
– Igen…

– Ha én most ebben a pillanatban Robert Fico lennék…
– Jaj! Káromkodnék!

– És hogyan tenné?
– Nem tettem még ilyet életemben. Most sem tudnék, csak nagyon haragudnék. Szidnám ezt a világot.

– Mi lenne a megoldás a kialakult helyzetre?
– A magyar összetartás, amely kissé hiányos ma. Amikor én felvettem a magyar állampolgárságot, azért is tettem, mert azt reméltem, hogy ezrek lépnek majd egyszerre. De a hatalom félelemben tartja a felvidéki magyarságot; a családosoknak pél­dául hosszú távon is mérlegelniük kell a döntéseiket.

– Ma már a nemzet tanító nénijének is nevezik. Milyen érzés 15 millió magyart tanítani?
– Eddig ahhoz voltam szokva, hogy a Balogvölgy tanító nénije voltam, ahol elértem azt, amit akartam: magyar gyermekek, a szlovák iskola közelsége ellenére, hajnalban kelve, autóbusszal utaztak Balogra a központi iskolába, anyanyelvükön tanulni. Rendkívüli megtiszteltetés ez nekem.

– Mit kíván a magyaroknak a nemzet tanító nénije?
– Összetartást, egy húron pendülést és egymás tiszteletét.

Kristály Lehel

Forrás: http://erdely.ma/tarsmagyarsag.php?id=143987

Beküldte. Kunavar