Azon is eltűnődtem, hogy van nekünk egy Engels FRIGYESünk?.  Hisz nem annyira a vezeték nevéről (amit nagy előszeretettel magyarosítva írjunk, ejtünk ki), hanem többnyire az utónévről tudható meg az illető nemzetisége.  KOVÁCS: Miklós – magyar, de – Mikola  ukrán -, Nyikoláj  orosz, – Mikulás  cseh, szlovák, – Májkl angol, Nikej stb…

Ráadásul Magyarország is megfosztott sokakat a magyar nevüktől, mert a hazatelepült külhoniaknak csak az ukránosított nevüket fogadják el. Így maradt például VARGA György Varga Jurijnak,   a nejem Kövér Zofya (lengyel) helyett  KEVER Zsófia lett (pedig magyaráztuk a bürokratáinknak, hogy semmit sem kever, de inkább az ukroknak hittek) Szerényi és Szörényi, mind a kettő Szerenyi, s így egy nemzedéket mi is töröltünk.  Nehogy az ukrok, akiknek nagy előszeretettel behízelgünk, (s azok válaszul lenéznek bennünket, mert a túlzottan kedveskedőket senki sem becsüli: inkább gyengéknek vélik), rossz néven vegyék, hogy mi merjük “eltorzítani” az általuk kiosztott neveket.

A magyarországi bürokrácia megfosztott engem édestestvéreimtől. Különböző időben, különböző országokban születtünk és esküszöm, hogy egy és ugyanaz apától és anyától,  de végre, mikor visszakaptuk magyarországi polgárságunkat, személyi igazolványunk szerint nem vagyunk testvérek: az édesanyánk neve egyikünknél – Álzsbeta Koválcsiková, a másiknál – Jelizavetta  Koválycsik, a harmadiknál Kovalcsik Erzsébet…Ami, ugye nem ugyan az…

Érdekes mód, sok Kárpátaljai magyar elfogadja, hogy a tisztességes MAGYAR nevét, amire őt megkeresztelték, ukránra fordítsák.  Így találkozunk színtiszta magyar Szvetlanákkal (néhai Hajnalka) Havrilókkal (néhai Gábor) Brenzovics Vaszillal László helyet. Természetesnek találják, hiszen  a magyarok is magyarra fordítják a  más nemzetiségiek nevét.

Igen ám, de Kárpátalján ott van a bibi, hogy amikor igyekszünk határozottan kiállni (már, aki mer) a magyarságunk mellett, a befolyásos ukrán nácik nem veszik komolyan igényeinket, mert hogy arra a néhány ezer magyarra  nem érdemes annyi figyelmet és energiát pazarolni. Az érvük: tessék megnézni a személyi igazolványait (paszportokat). Alig akad köztük magyar .(Ezt hangoztatta annak idején a SzU: nincs is bizonyiték, hogy Zákárpáttyán  számot tevő magyar él) Sőt – a parlamentben is a magyarokat egy ukrán családi és  utónevű személy képviseli…

Próbáltam előállni azzal, hogy adjunk be egy javaslatot,  mivel a mi nyelvünkben kétszer több magánhangzó van mint az ukránban, ezért eltorzulnak egyes  családi nevek,így  az ukrán személyi igazolványokban tüntessék fel magyar nyelven is a magyarok nevét, mármint, aki igényli. Sajnos  egy fórum (magyarságunkat képviselő szervezet) sem fogadta ezt el. Pedig  erre  van sok nemzetközi példa. A magyar nyelvű sajtó sem publikálta a javaslatomat.  Érvük: fölösleges próbálkozás, ne  követelőzzünk. Talán nem ismerik a szólást:  csak AKI MER – AZ  NYER.

v. Kövér György Ungvár.

UI. A honositással kapcsolatban sok földim elégedetlenkedett  a kormányhivatalnokok merevsége, közömbössége miatt. Ez ugyancsak bizonyitja  egyes tisztviselők alulképzettségét, azt, hogy nem a megfelelő kvalifikáció, hanem haveri alapon lettek a kinevezve…  (k.gy.)

(2016.11.25)