20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 január 30, csütörtök

A magyarok belső törvénye

Szerző: Szőke Lajos

Földünk poláris élőlény, s a rajta található Élettel, köztük az Emberrel is, zárt Egységet képez. Ha mi szenvedve éljük az életünket, ez Föld - Anyánk számára is fájdalmat jelent, míg a Föld javainak általunk történő kifosztása és pusztítása újabb és újabb mérhetetlen szenvedések okozója.

A földi polaritás nem egymásba feszülő ellenerők eredménye, hanem egymást tökéletesen kiegészítő, egymáshoz méltó, Egységet képező, egyenrangú Erők szövetsége.

Az Ember a polaritás törvényét félreértette, s félreértett, felszínes törekvésével a két pólust egymástól ellenerőként szétválasztva és egymással szembeállítva, immár sokadszorra pusztítja le a világot.

Jelen emberi törekvésünk nem a LÉLEK EREJÉTŐL való, hanem attól messze elrugaszkodott.

Jelen, (s feltétlenül egységes) emberi civilizációnk hatalmas feladata az EGO erejének kipróbálása (volt). Erre kaptunk a Vízözön óta kb. 6800 évet, amely Lemúria 50000 éves időtartamához képest iszonyúan kevésnek tűnhet. (S ez utóbbi is csupán Lemúria fénykora) mégis, mostanra, amikor immár az EGO ereje maga alá gyűrte az Anyagot is és a Tudatot is, jelen „kultúra" ekképpen, radikális változtatások nélkül, már nem sokáig maradhat fenn.

Föld - Anyánk, hogy az Életet mentse, embertelen törekvéseinkkel szemben öngyógyító folyamatot kezdeményezett. E helyzetet egyszerű szavakkal elemezve: a földi tűzesetek fellángolásai (erdőtüzek, vulkánkitörések, háborúk, stb. mint egyfajta furunkulusok), a túlburjánzó Férfienergia kitörési pontjai, míg a víz és az időjárás anomáliái (szökőár, tengerrengés, árvizek, stb.) az Ember által meg nem élt, belőlünk hiányzó Női energia egyensúlyi helyzetet korrigáló belépési pontjai. Jelzések is, intézkedések is ezek, de mindenképpen az emberi faj észhez térítését, „megváltását" célozzák.

E szempontból tűz és víz szimbólum - értékűek. A tűz az ember által túlgerjesztett NAP - ság, míg a víz az emberiségből jelenleg hiányzó HOLD - ság vezérlő princípiumai, melyek magasztosabb, (nem földi) síkokon, mint érzelmek alakítják emberi fajunk sorsát.

Össz. emberi viszonylatban az emberiség túlnyomó többsége a (jang - típusú) férfienergiát tartja állandó mozgásban, míg környezetünkben (közel és távol) az egyetlen nép a MAGYAR, aki a BOLDOGASSZONY mellett elkötelezett, vagyis minden időkben a Női princípiumot képviseli a polaritásban.

Ugyanezt tehát nyomatékkal ismételve: Magyarságunknak minden körülmények közepette a (jin - típusú) Női energia BOLDOGASSZONY - szimbólumát KELL felmutatnia!

Népünk teljes történelmében az általunk képviselt központi hatalom: a BOLDOGASSZONY, (Isten Szentlelke, a BÖLCSESSÉG, vagyis a Női princípium), Akinek legfőbb ismérve, hogy sohasem él vissza hatalmával.

Ha beletekintenénk, hogy ugyanez miképpen alakul más népek esetében, bizonnyal megdöbbennénk. Mert a népek fele - kétharmada még a nemzeti himnuszában is vérben gázolva érzi jól magát, van olyan nép, amely mániákus öntörvényeit hirdetve mindenki mást lenézve megaláz, akad olyan nép, amelyik nemzeti gőgjében megfeszülve hirdeti, hogy különb a többinél, de akad olyan is, amelyik ki sem lát a saját sötétségéből.

Érdemben ezek után érthetjük meg igazán, hogy másfél évezrede miért nem vagyunk képesek mit kezdeni a „nyugati típusú" intrikával, s hogy mennyire MÁS a BOLDOGASSZONY népe, akit legkevesebb ezer éve azért próbálnak megalázni, megosztani, megvetni és eltiporni mások, mert nemzet szintjén nem óhajtunk visszaélni hatalmunkkal, vagyis genetikai adottságaink közé tartozik a NŐI princípium tisztelete és védelme.

Mi, MAGYARI népek tehát (bárhol is legyünk), világszerte ŐRZŐK vagyunk. Mi őrizzük a mérleg másik serpenyőjét, a mostanság bukni készülő jang - típusú férfienergia ellenpólusát, (helyesebben fogalmazva tehát a kiegészítő, EGYSÉGGÉ emelő, méltó párját.) Minden egyéb törekvésünk a LÉLEK Erejétől elrugaszkodott és hiábavaló.

A körülöttünk élő népek mind - mind a jang - típusú férfienergiát képviselik (felsőbbrendűség, ragyogás, áradás, intézkedés, pénz és a jog, harc, erőszak, gyűlölet, megalázás, kisemmizés, eltiprás és bosszú). Az ún. jin - típusú (főként keleti) népek, több szempontból még önnön testvéreikkel szemben is a kirekesztést célozzák. Ez is férfienergia. A mi BOLDOGASSZONYUNK ilyet nem tenne. Ahol papok, politikusok, bankárok vagy katonák uralkodnak, ott a Női energia meghal. A mi mai magyar asszonyaink túlnyomó többsége naphosszat szintén a jang - típusú férfienergiát gyakorolja (irányítás, intézkedés, aktivitás, királyi ÉN, férfiasság, szerepcsere). Pedig a probléma nehézségi foka napjainkban – mindezekkel a sajátosságokkal éppen ellentétesen – az, hogy nekünk magyaroknak, (s a MAGYARI népeknek) a BOLDOGASSZONY, azaz: a női energia szimbólumát népként (is), s a legszemélyesebben (is), minden körülmények között fel kell mutatnunk. S ha ezt nem tesszük, hanem ehelyett mi is a férfienergiát aktiváljuk, akkor helyettünk a női energiaminőséget nem lesz képes felmutatni senki.

Most, hogy haldoklik a Föld, végérvényesen meg kell értenünk, hogy a magyarság bármiféle „harca" nem a hiányzó polaritás pótlását, s nem a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatását jelentené, hanem a világ pusztulását okozná.

Mivel mi vagyunk a BOLDOGASSZONY ŐRZŐI, s ilyen irányú elkötelezettségünk e civilizációban a Vízözön óta (közel 7000 éve) ismert és töretlen, a BOLDOGASSZONY szimbólumát, azaz: a női princípiumot minden körülmények között nekünk kell felmutatnunk. Ez a szimbólum pedig: a Megértés, a Kötelesség, a Gondoskodás, a Megnyílás, Kitárulkozás, Elfogadás, Beletörődés, Megbocsátás, Odaadás, az Alázat és a Szeretet.

Amint ebből látható, tulajdonképpen a pillanatonként megélt érzelmeink minősége rejlik a feladat mögött. Természetesen a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatása a magyarság részéről nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ügyefogyott, tutyi - mutyi, élhetetlen, elvetélt, puhány, mamlasz, alattvaló, rabszolga - népnek kellene lennie. Hiszen a polaritás evilág egyik leghatalmasabb ereje, a Mi erőnk, s annál nagyobb erőt ad nekünk, minél kevesebben vagyunk. S azért közöttünk is élnek olyan szülöttek, akiknek a Mars harcos jellemvonása a létformájuk.

Aki tehát MAGYAR - nak született, legyen tisztában saját értékeivel, s erkölcsi tartása vezesse el a BOLDOGASSZONY – elvárásokig; amikor is lenne hatalma ahhoz, hogy üssön, de nem fog ütni, s akár ölhetne is, de nem fog ölni, hiszen Életet mindaddig nem vehet el, amíg Életet teremteni nem képes.

Magát a BOLDOGASSZONY – szisztémát egyáltalán nem kell túlmisztifikálni, hiszen élő, Valóságos Feladatról van szó: A magyarság ebben a poláris világban a mindenkori földi POLARITÁS Egyensúlyának a kijelölt ŐRZŐJE, mint ahogyan Föld - Anyánk föld - idegáramai szívenergia - központjának a kijelölt ŐRZŐI is mi, MAGYAROK vagyunk. A polaritást, a szív békességét, s a Földet pedig nem harckészültséggel, hanem a Tudattartalmunk állandó, kötelességszerű felülvizsgálatával és a mindenkori gondolataink folyamatos pallérozásával kell őriznünk, mert számunkra az ÉLET Könyvében ez a Feladat vésődött be.

Hatalmas őserők rejlenek a magyarságban, amelyet jóra és rosszra egyaránt felhasználhatnánk. Emiatt is tart tőlünk a világ. Ha mozdulnánk, mi lehetnénk (ismét) Európa és Ázsia urai. Csakhogy ez a jang - típusú férfienergia aktiválása lenne, s ebbe belepusztulnánk mi is, s belepusztulna mindenki, aki él. Ezt a világ nem értheti, ezt nekünk kell megértenünk.

Ma mindenütt a világon azon csodálkoznak az átfogóbb tudással rendelkezők, hogy ez a mi magyarságunk Lemúriát, Ataiszt, Ordoszt, Atlantiszt és a Vízözönt túlélve, miképpen maradhatott fenn, megbonthatatlanul. Pedig a válasz roppant egyszerű: A BOLDOGASSZONY vigyáz ránk, hiszen Mi vagyunk az ŐRZŐI, s valamennyi korban, gondolkodás nélkül hajlandók voltunk önmagunkat a BOLDOGASSZONYÉRT Felajánlani. Mert akárhogyan is terhelné vagy könnyítené a földi poláris Egyensúly mérlegének egyik serpenyőjét a mai népek végeláthatatlan sora, amikor az Egyensúly mérlegének másik serpenyőjében már csak a MAGYAR nép, s a BOLDOGASSZONY MAGYARI népeinek maradékai találhatók.

Nem amiatt maradtunk fenn ezer évek óta, mert volt egy Gilgamesünk, egy Nimródunk, egy Atillánk, egy Árpádunk és egy Mátyás királyunk, hanem azért, mert Föld - Anyánk mindig is bízott abban a népben, aki valamennyi korban Hitet tett a BOLDOGASSZONY tisztelete és védelme mellett.

Forrás: Szőke Lajos
Beküldte Antal Miklós

Hozzászólás  

#1 A magyarok belső törvényePető Imre 2020-03-01 13:09
Ha valaki a magyarság értékeivel foglalkozik, megtehetné, hogy értéknek fogadja el a latin betűk felhasználásában mutatott fegyelmet, szorgalmat. Ez a helyes írásra is vonatkozhatna. A helyesírás nem dogma, hanem a nemzet egysége: mi erre is képesek vagyunk, bár latin betűket erőltettek ránk. És bosszant az önkényes szabályfusizás.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló