Rokonaink, az ujgurok
TÍZMILLIÓS LÉLEKSZÁMMAL KÜZDENEK IDENTITÁSUKÉRT
Méltatlanul kevesen tudják, de a napjainkban – nem először, és bizonyára nem is utoljára – a kínai központi hatalommal és a többségi néppel véres konfliktusba keveredett ujgurok elei a magyarok őseihez hasonló „íjas, lovas nép” voltak, akiknek ornamentikájában is sok rokon vonás található a miénkkel. Az ujgurok sokkal inkább számon tartják a rokonságot, egy küldöttségük Csíksomlyón is járt a közelmúltban.
Nemcsak a lélekszám (10-12 milliós kisebbség Kína egyik tartományában), nemcsak a betelepítések által nemzeti identitásában egyre inkább veszélyeztetett, így sorsában a határon túli magyarok kálváriáját is idéző, ezeréves múltra visszatekintő nép helyzete, de őseink, homályba vesző eredetünk kérdései okán is megdobbanthatja szívünket mindaz, ami Ujguriában az ujgurokkal és jugarokkal történik.
Csíksomlyón is jártak
„Saját anyám, apám, rokonaim látom a templomban, ahogy szétnézek” – mondta az ujgur küldöttség egy tagja a 2006-os csíksomlyói pünkösdön. Ha nem is nagy gyakorisággal, de megjelennek ujgurok vendégként magyar vidékeken; népük ugyanis a mai napig számon tartja nemzetünket. Az ujgur köztudatban minket Nyugatra vándorolt rokonként tartanak számon. Az egykori hun birodalom örökösei közül csak minket ismernek el leszármazottnak, a mongol törzseket nem.
Kőrösi Csoma befejezetlen útjai
Amíg a kommunista diktatúra idején zavaros politikai-hatalmi érdekek következtében a politika rá nem telepedett a Magyar Tudományos Akadémiára, evidenciaként kezelt kérdés volt, hogy a magyarság itt-ott még élő rokonainak, s egykori szomszédainak kutatása folytán nem kizárólag Finnországban volna keresnivalónk. S hogy a hantik, manysik szállásterületének tanulmányozása mellett bizony a Kizil-kum vidékén át a hét folyó alföldjén keresztül Kelet-Turkesztánig terjedő területen érdemes – a politikai környezet miatt inkább úgy fogalmazhatunk, lehetne érdemes – kutakodni, hiszen e területek nem véletlenül szerepeltek Kőrösi Csoma Sándor, később Vámbéry Ármin úti céljai között. (Az ujgurok mai szállásterülete egyébként számos régészeti csemegét tartalmaz a pusztai népek hagyományait kutató régészek számára, ilyen például a Hotán oázis melletti, mintegy 20 kilométer hosszú szkíta temető.)
„Zeneviláguk igen közel áll a magyar népzenéhez, az ősi hagyományokat ételkultúrájukban is őrzik, halottaik emlékére kopjafákat állítanak” – lám, a 19. században összeállított gyűjtemények, lexikonok még evidenciaként kezelték a két nép közötti rokon vonásokat. Kőrösi Csoma Sándor utolsó útjának célja is Ujguria volt: a zseniális kutató, a világ első tibeti szótárának és nyelvtanának megalkotója azt remélte, a magyar őshazáról itt szerez majd újabb, nyomra vezető iratokat.
A hagyományok szerint az ujgurok (új-ugorok) egy része a „tíz folyó”, másik része a „kilenc folyó” mellett lakott, e két törzset a „onujgur” (tíz ujgur) és a tokuz-ujgur (kilenc ujgur) néven ismerték. Nevük és a magyarság őseiként nevezett unugorok között viszont csak nyelvi hasonlóság van. Tisztázatlan, hogy őseink hol, mikor, mennyi ideig éltek térben is időben egymás mellett.
Egyelőre vitatott elmélet, hogy a később a magyarságot alkotó, a népvándorlás során a többi törzzsel együtt mozgó népcsoportok egyike minden valószínűséggel az ujgurokkal szomszédos szállásterületről indult útnak Nyugat felé. Egyelőre nem kezdeményezte a magyar állam által érdemi támogatást kapó kutatócsoport, hogy releváns minőségű és mennyiségű vérminta segítségével vizsgálják meg az ujgur és a magyar nép rokonságát.
Őrizték identitásukat – mint a magyarok
Az ujgurok – a 19. századi kutatási eredmények állnak rendelkezésre, azóta a rendes és rendszeres kutatómunkát megakadályozták a térség új, diktatórikus államai – a „törökség” délkeleti ágához tartoztak, s eredetileg Mongólia északi részén élhettek az Orhon és a Szelenge folyó menti területeken. A törzs mindenképpen része lehetett később a hun népek által ismertté vált törzsszövetségnek. Hagyományaik szerint első uralkodójuk Buka kán (Kr. e. 209–174) volt, aki Tibetet és Kína egy részét is meghódította. Utóda, Lao-sang (Kr. e. 174–158) idején vándoroltak az ujgurok mai szálláshelyükre, s alapították meg Urumcsit.
Népük honfoglaló eleinkhez hasonlóan jeleskedett a földművelés tudományában, természetesen kézműves és szerszámkészítő iparuk is volt; a történészek jegyzik rúnaírásukat, mely később speciális ujgur írásként is felbukkan. Nyelvemlékeik is ebbe a korba nyúlnak vissza, ilyen például Bilge kán apja, Tacsam sírfelirata Kr. u. 692-ből, vagy 693-ból.
Kína évezrede próbálta bekebelezni szállásterületeiket, már csak azért is, hogy átvegyék az ellenőrzést a Selyemút erre húzódó szakasza fölött. Bár az ujgurok őrizték területi függetlenségüket – a 8. században már önálló államuk is volt –, nem egyszer harcoltak a kínaiakkal szövetségben más nomád népek ellen. Szövetségeseik közé számított több alkalommal Tibet is; ügyesen felhasználták az erősödő és előretörő iszlámot arra, hogy saját identitásukat, a terjeszkedő han népességgel szembeni elkülönülésüket megőrizzék.
A függetlenség vége
Szállásterületüket, „Kelet-Turkesztánt” sokáig sikeresen őrizték a kínai betörésektől, 751-ben például arabokkal és tibetiekkel szövetkezve verték vissza a kínai uralkodó hadait. A területet a 19. században szállta meg Kína, iszonyatos, ujgur források szerint egymilliós genocidiumot hajtva végre az őslakosság köreiben. Kína hivatalos történetírása viszont nem említi a mészárlást.
Kultúrájuk, civilizációs emlékeik rombolása azóta is folyamatos: jelenleg Kasgar, a legnyugatibb kínai város óvárosát tervezi lebontani a központi hatalom – a hivatalos kínai álláspont szerint modernizálják a település arculatát.
A ma is létező Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület 1955-ben jött létre, ám ujgur források szerint a névleges autonómia korántsem jelenti a legnépesebb kínai etnikum, a hanok beözönlésének mérséklését. A Tien-san hegységen túl élő, mintegy tízezres lélekszámú népcsoport a jugaroké, akik a moldvai csángókhoz hasonlóan, szintén e valószínűleg rokon népeknek tekinthető népcsoportokon belül alkotnak kicsiny enklávét.
Mivel az ujgurok történelmük folyamán a muszlim vallást vették föl, Kína a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően radikális terroristaként szerepeltette az ujgur szeparatistákat.
A napjainkban zajló konfliktusról – azon felül, hogy ismerjük a halálos áldozatok ijesztően magas számát – kevés egzakt, valós és használható információval rendelkezünk; egyértelmű viszont, hogy erőteljes feszültségekkel jár az eredetileg többségben levő ujgurok és a Kína belső részeiből betelepülő, jelenleg már az őshonos ujgurok lélekszámával vetekedő, tízmilliós han etnikum együttélése. Egy magyar ember számára más jelentést hordozhat ez a probléma, elütve Föld egyéb, távoli pontjain zajló események sorától; nem lehet elmenni amellett, hogy egy olyan néppel történik mindez, mely számon tartja, rokonként emlegeti nemzetünket.
Udvardy Zoltán (MNO)
http://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=olvasta&id=1018