Tóth Zoltán József honfitársam cikke, A Szent Korona értékrendje, a szent korona tagság minősége, sok - szerintem - helyes elemzést és hazafias meglátást közöl. Ugyanakkor, a szerző vallásos elfogultságra jellemző távlatból közelíti meg témáit, mely látszólag gátolja a zsidókrisztián dogmákba ütköző tények megismerését vagy figyelembe vételét; valótlan állításokat, hibás kiértékeléseket és összevetéseket eredményez; és a rosszul vagy nem ismert ősmagyar hiedelem kigúnyolásával ellenszenvet kelt a gyökereihez ragaszkodó magyarban.

Ellentmondó írása az olvasót is megzavarja: Megpróbálja belekalapálni a magyar hivatást, azaz, az emberiség fölemelését, úgymint az évezredeken át fenntartott ember- és természet-barát erkölcsös magyar társadalmi élet rendjét egy mind azt megtagadó, kizáró és kigúnyoló idegen, erkölcstelen judaista ideológiába, mintha a magyar értékrend azon ideológia szerves része lenne. E két, egymást kölcsönösen kizáró világnézet összeférhetetlenségét a magyar létcél félremagyarázásával próbálja beleilleszteni a zsidókrisztiánizmusba, melynek szolgálását a magyar nép hivatásaként próbálja elfogadtatni.

* * *

Egy: Megtévesztő címke

Az ésszerű, egyenes, nyílt és őszinte elnevezés a címkézett fogalom valószerűségét tükrözi, annak érzékelhető vagy következtethető, a ráismerést elősegítő tulajdonságait fejezi ki. A fondorlatos elnevezés, viszont, nem tükrözi a címkézett fogalom valószerűségét, nem fejezi ki annak érzékelhető vagy következtethető tulajdonságait, és gátolja, megzavarja, megtéveszti a ráismerést. Ráadásul, ha egy már ismert elnevezés egy más, addig ismeretlen fogalmat kezd címkézni, akkor a szellemi zűrzavar elkerülhetetlen. Tetejébe, ha egy már ismert elnevezés az eredeti fogalommal szöges ellentétben álló fogalmat kezdi címkézni, akkor az, idővel, képes az eredeti fogalmat kilökni a tudatból, és helyébe az eredeti fogalom ellenkezőjét ültetni. Ehhez a fölforgató csaláshoz semmi más nem kell, csak ragaszkodás az eredeti fogalmat előidéző címkéhez; egy néhány, mind a két fogalomban megjelenő tényező; szüntelen erőltetett ismétlés; és a kifogásolók elhallgattatása.

Ekképp "varázsolta" át az idegen hitű hatalom Hazánkban az ősmagyar "kereszténység"-et "zsidókrisztiánság"-gá is. Tudván hogy a magyar nép ragaszkodik "keresztény"-ségéhez; évezredek óta hiedelmében őrzi - többek között - a szeretetre alapozott társadalmi és világi rend elveit, Isten megtestesülését, úgymint tanítói, a mágusok és táltosok jóindulatát, őszinteségét, tudását, bölcsességét és tehetségét; a hatalmat bitorló, Rómából irányított idegen hit ügynökei zsidó ideológiájukat "kereszténység"-ként terjesztették; Isten megtestesülését saját, politikai céljaikra kitalált istenük fiaként hirdették; ügynökeiket jóindulatú, őszinte, "tévedhetetlen" papokként szerepeltették; a magyar népet az idegen hit megtanulására kényszerítették; és elképzelhetetlen kegyetlenséggel büntették a zsidóisten megtagadását. Ekként "varázsolta" a római egyház a szeretetre alapozott magyar "keresztény"-hitet "zsidókrisztián" terror-vallássá. És ennek a fortélynak az eredménye az, hogy, úgy a cikk szerzője, mint a magyarság döntő többsége, "keresztény"-nek nevezi a kereszténységgel lényegében szöges ellentétben álló zsidókrisztián hiteket, egyházakat, hívőket.

Egy címke, viszont, semmit sem változtat az elnevezett fogalom kilétén, milétén, jellemén, jellegén, vagy bármiképp meghatározott valóságán. (lásd, Anyanyelvünk szerepe... továbbá). A valóság "való"-szerű marad, aminek kisugárzását - magyarul - "színéről" ismerjük föl, és "való"-színű-ségnek hívunk. De, habár a szellemi - és ebben az esetben, lelki is - fertőzés képtelen hatni magára a valóságra, képes eltorzítani a valóság észlelését. Tehát, ha a valóságot keressük, azt elsősorban ne a címkék értelmében próbáljuk megtalálni - mert az torz lehet - hanem figyeljünk a valóság valószerűségéből sugárzó valószínűségre.

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy azon elvont fogalmak és eszmék kezelésekor, melyek hiedelmi, politikai, és más, társadalmi hatalmakat létre hozó, fenntartó, fenyegető, vagy megsemmisítő érdekkörökre utalnak, ne a címkék pillanatnyi jelentésére támaszkodjunk, mert az a megadott érdekkör igényei szerint változik. Az ember hajlamos fogalmait a címkék értelmére támaszkodva alakítani vagy előidézni - és minden további szellemi erőfeszítést mellőzni. A mai világban ez a szellemi lustaság viszont majdnem mindig hamis fogalmakat, eszméket szül vagy idéz elő (pl. "szabadság", "demokrácia"). Sokkal ésszerűbb ráérzéseink, megérzéseink, tudásunk és tapasztalatunk összességére támaszkodni, mert ezen lelki-szellemi, egymást kölcsönösen kiegészítő adottságok nyitják ki azt a távlatot, melyből a valószínűség látható lesz. Ez a távlat - habár nem biztosítja a valóság megtalálását - kitárja a címkék fölötti látóhatárt, azaz, minden címke-sugalmazott pillanatnyi értelmezés fölött egyenesen a valóság valószerűségére nyit ablakot. Másképp mondva, a keresett fogalmat vagy eszmét nem a címke pillanatnyi értelme segítségével alkotjuk vagy idézzük elő - a címkével egyáltalán nem törődünk - hanem egyenest a keresett fogalom vagy eszme tulajdonságai - kiléte, miléte, jelleme, jellege, stb. - segítségével.

A jelen témát illetően, ez a lelki-szellemi gyakorlat azt a távlatot tárja ki, melyben a zsidókrisztián vallás alapelveinek valószínűsége nem hogy nem azonos a magyar keresztény hit alapelveinek valószínűségével, de azokkal lényegében szöges ellentétben áll, és hogy minden hasonlóság e két hiedelem közt csak fölszínes. A keresztények valószínűleg az ős-magyar-szkíta-hunok voltak, úgymint Jézus tanítványai, a későbbi (valódi) apostolok, és az Antiokheiában és más, magyar-szkíta-hun-lakta területeken általuk fölújított Jézus-hit korai és mostani hívői. Hiedelmük alapja pedig valószínűleg az emberiséget fölkaroló, fölemelő szeretet, és a szellemi-lelki fejlődés, ami gyakorlatilag az igazság keresése. Evvel szöges ellentétben áll a Saul rabbi, a judeokrisztiánok "Szent Pálja"-alapított római ortodoxiából lett, ma zsidókrisztiánnak nevezett zsidó szolga-szekták valószínűsége, és azon szekták - többségben valószínűleg jóságos, szerető, erkölcsös és őszintén Istent kereső - hívői. Ezen utóbbi csoportnak valószínűleg nincs valódi Istenhite: Ami van, az nem valódi Istenhit, hanem legföljebb a meggyőzés, de nem a meggyőződés eredménye. A valódi meggyőződés-szült Istenhit helyett, a zsidókrisztiánok egy hiedelmi kényszerzubbonyba kötött, megbénított állapotban szenvednek. Egy életen át próbálják egyesíteni valószínű jóságukat, szeretetüket, erkölcsösségüket, őszinteségüket a mind avval ellentétben álló talmudista valószínű gonoszságot, gyűlöletet, erkölcstelenséget, hazugságot istenesítő zsidókrisztián dogmákkal, papi tanításokkal. Ám hiába próbálják: Nem tudják az emberiséget fölkaroló, fölemelő szeretetet egyesíteni az emberiség többségét (minden nemzsidót) gyűlölő, lekicsinylő, kizáró, kigúnyoló, és csak a zsidók éltetésére és kiszolgálására "teremtett", kimondott vagy sugalmazott dogmákkal, tanításokkal. És nem tudják egyesíteni a szellemi-lelki fejlődést, azaz, az igazság keresését, a "Tudásfa" gyümölcsének tiltásával vagy a zsidókrisztián egyházak nyilvánvaló hazudozásaival.

Kölcsönösen kizáró hitbeli különbségeken kívül, a valódi kereszténységnek szófejtés szempontból sincs köze a héber-görög "krisztián"-sághoz: Az egyik a magyar "kör", "ker", "köröszt", "kereszt" szóból eredő ragozás; míg a másik a görög-római "khrestós", "jóságos" Napisten nevének kicsavarása, elhéberesítése, egy hasonló hangzású de egész mást jelentő, héber "felkent", a görög "khriein", "felken" gyökből kiagyalt "khristós" szó latin változata. A "krisztián" szó helyes magyar fordítása "felkent", "judeókrisztián" pedig "zsidófelkent". Jézust sem nevezi egyetlen író sem "krisztus"-nak, "felkent"-nek a 4. században először megjelenő saulista írások előtt.

E két tényező, a két valószínűség összeférhetetlensége és szófejtésben kimutatható fondorlatos címkézés, épp oly azonosságlopás mint a kaukázusi hurrita Ábram-ból koholt sokkal későbbi (nem létező) héber Ábrahám, a turáni iz-ra-el törzs (Woolley) nevének elsajátítsa (Mózes 35:10), a szkíta aitióp nép nevének későbbi azonosítása a fölső-nilusi "etióp", zsidókkal; kánaáni Simon apostol "pál" (hivatás) nevének elkobozása - amiből Saul rabbi új azonosságot koholt magának az úgynevezett "pálfordulás"-ával egyben -; stb. Tehát, "keresztény"-nek nevezni "krisztián"-t, azaz, "felkent"-et ésszerűtlen és megtévesztő. A "zsidókeresztény" kifejezés pedig épp oly abszurd mint a "sötététvilágos", "gonoszjótevő", bosszúállómegbocsájtó", "kegyetlenkönyörületes", és hasonló képtelenségek.

Ezentúl - idézeteket kivéve -, itt "keresztény" az ősmagyar Egyistenhitre, az apostolok által magyar-szkíta-hun-lakta területeken fölújított Jézus -hitre, -hívőkre és -társadalmakra utal, míg "zsidófelkent" a Saul rabbi-alapított, római zsidó ortodoxiára és annak későbbi változataira, a nem-szemita népek számára kotyvasztott, judaista ideológiákra alapozott ábrahámista vallásokra, szektákra, egyházakra vagy hívőkre utal.

Kettő: "Szent Korona Tan?"

A most Szent Korona tannak nevezett kotyvalék egy Szent Korona Eszmébe oltott vírus fertőzés eredménye: Egy torz daganat. Ez a vírus kiölte a magyar erkölcsös gondolkodás magját a letámadott magyar értékrend sejtjeiből, és az őt eltartó magyar gaza-test életét fogyasztva, saját magát sokszorosította a magyar gondolkodásban. Ennek a fertőzésnek az eredménye az, hogy sokan ennek az élősködő vírusnak erkölcstelen ideológiáit tették magukévá - legtöbbször tudatlanul. A Szent Korona Eszme megfertőzésről és a Szent Korona Tan fertőtlenítéséről Halász József már többször írt. Íme fogalmazásainak egyike:

Halász József: A Szent Korona összefüggései

A társadalmi együttélés és ennek alapja a hit és a tudomány alkalmazása egyaránt válságban van. A válság alapvető oka az, hogy nincs (nem működik) olyan szabályrendszer, ami egyetemes és természetes.

A hit a vallásokban eltávolodott tetteket irányító, felügyelő feladatától - ennek következtében - öncélúvá, formaivá vált.

A tudomány az anyagnak alárendelt szerepre kényszerült, ami az emberiség és a természetes környezet veszélyeztetőjévé vált.

A megbomlott egyensúly visszaállításának eszköze a Szent Korona, amely nem csak a magyarság értéke és nem önmagában és önmagáért való elvont fogalom, nem is az élethelyzetek megoldástól távoli, szakrális tárgy, hanem a természetes Rendeltetés Tudás és munka egyazonosságában megvalósuló értékrendje.

A népi katolicizmusban és a hagyományainkban átmentett lelki értékek, és a jogrendszer állandó és a jogkövetést lehetetlenné tevő rendezetlensége kötelezővé teszi olyan összefüggő szabályozási rendszer kialakítását, amely hagyományaink, istenhitünk és jogrendszerünk közvetlen kapcsolatára épül.

A természetes Rendeltetés megismeréséhez a Szent Koronát (az anyag uralmát és formálását a Lélek erejével irányító, gondoskodó Tudást) és a Fokost (az anyag uralmának és formálásának megvalósítóját), valamint a keresztény egyház dogmáit és a társadalmi együttélés szabályozását (a jogrendszert) közvetlen összefüggésben kell vizsgálni.

A Lélek erejével fizikai formába öntött Szent Korona, mint tárgy, jelképeiben utal az eszme és a tan egyazonosságára.

Fő rendező elvnek a Sumír-magyar Bibliában megfogalmazott Tudásnak és a tettnek a hit és a tudomány egyazonosságában rejlő érvényesülését kell tekinteni, Aquinoi Szent Tamás értelmezése szerint.

Ezt alapként tekintve, „hit” alatt kell érteni az „eszme” és a „mítosz”, „tudomány” alatt pedig a „tan” és a „logosz” kifejezéseket.

A Tudás részeit az eszme és a tan az egyazonosságban, míg a mítosz és a logosz a szétválasztottságban jelöli.

A Szent Korona a hit (eszme) és a tan (tudomány) egyazonos (duális) fogalom két – soha el nem választható – része, amely irányítja és felügyeli a Fokos munkáját.

I. A Szent Korona eszme

1. Az eszme minden alapja. Azokat az irányító és felügyelő fő szabályokat foglalja magában, amelyek azt biztosítják, hogy Isten kegyelméből az ember által folytatott Teremtés a Rendeltetés szerint történjék. A Rendeltetés pedig azt jelenti, hogy az anyag uralása és formálása a Tudással egyazonosságában történjék.

A Szent Korona eszme az egyazonosság alapjainak meghatározása:

a. A Szent Korona Országa egyazonos, ami azt jelenti: Boldogasszony oltalma minden – így Szent Péter hatalma - felett áll, vagyis minden földi hatalomtól független.

b. A Szent Korona tagjai (akik a Tudás szerint akarnak élni és ezt önmaguk államalapító vagy államalkotó nemzetté nyilvánításával fejezik ki) egyazonosak a Tudásban, vagyis kötelezettségük és jogaik gyakorlásában egyazonos szabadságot élveznek.

c. A Szent Korona az eredete az egyazonos Tudás birtoklásának és – az ennek irányítása és felügyelete alatt álló – tettnek és eredményének, vagyis mindennek, ami a Szent Korona Országa földjén, földje alatt és földje fölött van.

d. A Szent Korona eszme szerinti Tudás egyazonosságában kell mindennek történnie.

e. Az egyazonosság megbontásával szemben mindenkinek kötelessége az ellenállás jogának gyakorlása.

2. Dogmatikai összefüggés

A Sumír-magyar Biblia által meghatározott Szent Korona eszme tartalmában, céljában természetes előzménye a Jézus által közvetített Igaz Új Szövetségének, ezért – ahogyan XXIII. János megállapította - értelemszerűen ez a keresztény vallás Ős Szövetsége és nem a Tóra. Ez alapján kell az Ős Szövetségtől Jézus születéséig eltelt időről a Tudás egyazonosságának érvényesülését és a megosztottság létrejöttének okát és következményét megírni.

3. Jogrendszerbeli összefüggés

A Szent Korona eszme alapelvei öröktől vannak, és örökké lesznek, ezért az emberi együttélés alapvető szabályai, vagyis ezek együttese az Alkotmány.

II. A Szent Korona tan

1. A Szent Korona tan az eszme alapján megfogalmazott irányelvek összessége. Az emberi együttélés élethelyzeteinek természetes megoldását adja. Mivel a lehetőségek és a feltételek folyamatosan változnak, történelmi koronként kell a tant „fejleszteni”, de minden esetben az eszmével összhangban.

A „Szent Korona Tan” a Szent Istvántól (mások szerint a Szeri Szerződéstől) kezdődő jogalkotási tevékenység eredményeivel kapcsolatos elemző munkákat foglalja magában. Ezért olyan elemeket is tartalmaz, amelyek idegenek a Szent Korona eszmétől, annak az egyes történelmi korszakoknak megfelelő sajátos értelmezését tartalmazza. A Szent Korona nevével jelzett folyamatnak az eszmétől történő legkirívóbb eltérését az 1926. évi XXII. tc. Szent Korona Tanba történő beépítése jelenti.

Az eszmétől történt eltérés oka az, hogy Géza fejedelemtől elindult egy, ősi természetes értékrendünket megtagadó folyamat az ósdi judaizmuson alapuló kereszténység erőszakos ránk erőltetésével, amely káros – mindenek előtt társadalom-megosztó – hatásának eredménye (az ezeregyszáz éve tartó nemzetrontás) most látszik beteljesedni.

A Szent Korona Tant újra kell fogalmazni, az eszmétől idegen részek kihagyásával és a jelenkorig megismert társadalmi és gazdasági lehetőségek beépítésével. Ennek az új Szent Korona Tannak alapja a Gondoskodó Magyarország, amely a Szent Korona eszme alapján a mai korra alkalmazott irányelveket tartalmazza, alapnak tekintve az Ős Szövetséget.

2. Dogmatikai összefüggés

A judeo-keresztény Új Szövetség Jézus életét az ósdi judaizmus alátámasztására írja le, az Ős Szövetségre is utaló jelekkel. Az apokrif íratok és a rendelkezésre álló összes evangélium összevetésével el kell készíteni az Igaz Új Szövetséget, amely az Ős Szövetség természetes folytatása.

Az „Apostolok cselekedeteit”, a „Jelenések könyvét” és a levelek igaz forrásait fel kell tárni és – keletkezésüktől függően - vagy az Ős Szövetségi részben (Pl. az óegyiptomi ima plagizálásával keletkezett „Szeretet himnusza” - 1Kor 13:1,13), vagy az Igaz Új Szövetségben kell elhelyezni azokat.

Az Igaz Új Szövetség az Eszmével egyazonosságban lévő Szent Korona Tan dogmatikai megfelelője, vagyis az Eszmét adó Ős Szövetség alapján az élethelyzetekre választ adó lelki- és az anyag uralására és formálására vonatkozó irányelveket tartalmazza, Jézus cselekedetein keresztül.

A Lélek erejével fizikai formába öntött Szent Korona jelképei is az eszme általánosságát és a tan egyediségét egyazonosságban tükrözik.

3. Jogrendszerbeli összefüggés

A háromszintű jogrendszer (Alkotmány, Alaptörvény és tételes jogszabályok) egymásra épülésében az egyazonosságot fejezi ki.

Alapja, Alkotmánya a Szent Korona eszme. A második szint az ezzel összhangban lévő, Szent Korona Tanon alapuló Alaptörvény, amely a jelenlegi, alkotmánynak nevezett joghellyel azonos.

A Szent Korona Tan jelenlegi jogi megfelelője zömmel téves, mivel nem a Szent Korona eszme, hanem az ósdi judaizmus irányelveit fogalmazza meg a társadalmi együttélés szabályozására.

Ezért az Új Szent Korona Tan alapján annak jogi vetületét is újra kell fogalmazni.

III. A Szent Korona eszme és a tan egyazonosságának szükségességéről

A hit nélküli tudósok azért szakbarbárok, mert tevékenységüknek nincs hitbeli felügyelete.

A tudomány Lélekből eredő irányítás és ellenőrzés nélküli uralma mára élhetetlen Földet, szennyezett Vizet, Levegőt, és a Tűz kordában tarthatatlanságát eredményezte (a közelmúlt néhány példáját felidézve: az atombombát, a génmanipulációt, a klónozást, a környezetünket szennyező anyagok kibocsátását), vagyis olyan mértékben veszélyezteti az emberiség természetes életterét, hogy mindannyiunk léte függ attól, hogy elmulasztjuk vagy megtesszük ennek a folyamatnak az azonnali megállítását.

A gondolkodástörténetben és a dogmatikában két – egymással összefüggő - esemény mutatja a hit és a tudomány erőszakos szétválasztását. Mindkettő káros hatásával ma is együtt élünk.

Az egyik a mítosznak nevezett hit és a logosznak nevezett tudomány szétválasztása, a másik az élet és a Világegyetem alapvető kérdései megismerhetőségének tagadása.

1. Az önmagában álló logosz az emberi élet és a Világegyetem alapvető kérdéseit (önkényes módon) tudományosan vizsgálhatatlannak tartja és ezért ezeket kirekeszti a vizsgálandó kérdések köréből.

2. A gondolkodástörténetben kibontakozott harc a megismerhetőség (gnoszticizmus) és a megismerhetetlenség (agnoszticizmus) között ugyanerre az alapra vezethető vissza: megismerhetőek-e az emberi élet és a Világegyetem alapvető kérdései, vagy megismerhetetlenek.

Kelt Szegeden, 2006. június 12-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel: Halász József

Forrás: http://www.magtudin.org/A%20Szent%20Korona.htm

Három: "István király egyházszervezése is így érthető meg. Nem egy provinciális egyházat szervez meg, de nem is egy helyi egyház szokásait, rítusait, illetve királyi világi hatalmát kívánja a többire rákényszeríteni, monopolizálni, hanem latin, görög és magyar - szkíta hagyományokat összekapcsolva egységes rendszerbe foglalni. Mint ahogy Szent Pál is görögökről, zsidókról és szkítákról beszél."

Azt, sajnos, nem tudjuk hogy István mint kívánt mit nem, de az valószínű hogy az ő uralma alatt lett "egy helyi (római) egyház" szokásai, rítusai, (magyar-ellenes) ideológiái és hatalma rákényszerítve a magyarokra, a zsinagóga-stílusú, más hitet nem tűrő zsidófelkent vallás-monopóliummal egyben,

Ésszerűtlen megpróbálni összekapcsolni, egységes rendszerbe foglalni két, egymást kölcsönösen kizáró hiedelmet. Hogyan lehet összekapcsolni, egységes rendszerbe foglalni a jótevő szándékát a gonosztevőjével? Hogyan lehet összekapcsolni, egységes rendszerbe foglalni Jézust, a magyar hiedelem Fiúistenét a zsidófelkent, Saul rabbi ("Szent Pál")-hirdetett undorító és meggyalázó "körülmetélkedés szolgájával" (Romaiakhoz 15:8)? Hogyan lehet összekapcsolni, egységes rendszerbe foglalni a valódi kereszténység megbocsájtó Jóistenét a judaizmus meg a zsidófelkentség bosszúálló zsidóistenével (Lukács 18:7-8)? Hogyan lehet a szeretetre alapozott magyar gondolkodást összekapcsolni, egységes rendszerbe foglalni a gyűlöletre alapozott judaista világnézettel? Az efféle képtelenség fölvetése már magában gyanús. "Összekapcsolni egységes rendszerbe foglalni" ésszerű minden azonos vagy legalább alapjában hasonló világnézetet, társadalmi törekvést, kölcsönösen előnyös együttműködő szándékot. Ezt a magyar mágusok meg is tették már legalább 4-5000 évvel ezelőtt: Pl. a Kínában is, Indiában is megtalált természet- és ember-barát szándékok rendszerbe foglalásával amit összekapcsoltak az ősmagyar Egyisten-hittel (GA, Királyi mágusok ősnépe a magyar, BP, 2008). Ezenkívül, csak egy élősködő számára ésszerű önmagát "összekapcsolni egységes rendszerbe foglalni" egy gazda-testtel.

Négy: "A magyar király (elsőként Szent István) egyházszervező tevékenysége egyetemes jellegű és hatású. Feladata a különböző népek, a különböző rítusok egy egyházban tartása, Jézushoz vezetése, az egyetemes egyház védelme, az egy tanítás alapján. Egy egyetemes újszövetségi világi rend megalkotása, és tovább vitele, amely az ószövetségi hagyományt és tanítást Krisztus tanítása alapján látja és nem fordítva."

Nagyon keveset tudunk magáról Istvánról. "Szent" vagy "apostol" magasztalása épp oly elfogultságról tanúskodik, mint azon nézettel szemben állók, "István a hazaáruló", becsmérlése. Az viszont valószínű, hogy az ő uralma alatt lett a magyar nép és magyar műveltség lefejezve; az ő uralma alatt vetettek gyökeret idegen népek, idegen, nem csak magyar- de ember-ellenes vallások, idegen erkölcstelen ideológiák Magyarországon. István uralma alatt veszett el Magyarország, a nemes magyar nép és többezer-éves Egyistenhitre alapozott műveltsége. Az elképzelhető hogy István "feladata a különböző népek, a különböző rítusok egy egyházban tartása" volt. Ebben az esetben viszont úgy látszik hogy azon "különböző népek, a különböző rítusok" közül ez a "feladat" kizárta az ősmagyar Egyistenhitet, ezt az őshitet meg nem tagadó magyarokat, és a magyar rítusokat. Sőt, a magyar rítusok gyakorlását halállal büntette. A szeretetre és tudásra alapozott Istenhit, törvények, hagyományok, művészet és szokások, úgymint azok gyakorlói elképzelhetetlen kegyetlenséggel végrehajtott kiirtása pedig nehezen tekinthetők "Jézushoz vezetés"-nek.

Az is elképzelhető, hogy István föladata egy egyetemes "világi rend" megalkotása és tovább vitele volt, de az nem, hogy azon világi rend alapja a valódi újszövetség lett volna (Úrvacsorai vérszerződés): III. Otto - aki Istvánt német fegyveres erőkkel a magyar trónra ültette -, az ószövetségi elképzelt zsidó királyságok "tovább vitelét" jelképező "Szent (német) Római Birodalom" koronája elfogadásával jelképesen a zsidóisten akarata alá vetette magát. Az azon koronán megjelenő, "én általam uralkodnak királyok" (Példabeszédek 8:15) fölirat, úgymint a kitalált zsidó személyiségek képei, kétségtelenül a judaizmus szellemét képviselik. Tehát valószínűbb, hogy itt az "egy egyetemes", "világi rend" az emberiség leigázására törekvő ószövetség "tovább vitelére" utal. Ha azon "világi rend" alapja az újszövetség lett volna, akkor az "az ószövetségi hagyományt és tanítást" mindenestül elvetette volna - Jézus tanítása alapján -, jelképeivel, dogmáival, ideológiájával, kitalált személyiségeivel egyben. Egy egyetemes újszövetségi világi rend az ószövetségi hagyományt és tanítást Jézus tanítása alapján csak mindenestül elvetve "láthatja", pontosan úgy ahogy azt minden, még a legkezdetlegesebb erkölcsösséget helyeslő ember is "látja". Kánaáni Simon apostol követői (Eusebius, Hist. II. 13. 1-8, BJF nyomán), úgymint Morcion is, ezt a judaista koholmányt egy "ördögi világ írásának" nevezték. Péter pedig egyszerűen fölrúgta a zsidók ószövetségét amikor kategorikusan elutasította annak zálogát - még a zsidófelkent tanítások szerint is (Ap. csel. 15:7-10).

Öt: "A magyarországi egyházat is meg kellett szervezni, hogy része legyen az egyetemesnek, hogy beillesztve az egyetemes szervezetbe, annak meghatározó befolyásolója legyen... Ez a küldetés, feladat ugyanakkor a magyar király és az őt választó nemzet hivatása. A király és a nemzet küldetése egyetemes, a háttere, pedig a saját országa. A keresztény világban egyedül a magyar király apostol"

Érthetetlen, miért kellet volna a magyar királynak, mint "a keresztény világban egyedül a magyar király apostol"-nak beilleszkednie "a keresztény világban" nem-apostoli, idegen uralom szervezetébe? És miért kellet volna a magyarországi egyházat - egy "apostol" "hátterét" - és a magyar nemzetet beleilleszteni egy nem-apostoli, idegen (római) intézménybe? Ha a magyar király "egyedül" apostol, akkor senki más - sem Rómában sem máshol - nem lehet apostol (A Vatikán hivatalosan egy monarchia). Az pedig elképzelhetetlen hogy egy valódi apostol megtagadná hitét csak azért hogy beleilleszkedjen másvalaki hitébe, pláne egy rábízott hittel szöges ellentétben álló hitbe. És hogyan lehet "hivatása" egy nemzetnek saját, emberemlékezet óta fennálló hit, illetve egy apostolnak a rábízott "Szent Turul" hit megtagadása? Bármilyen "beillesztésnek" csak akkor van értelme, ha a tudatlan illeszkedik a tudóhoz, s nem fordítva. Annak viszont előföltétele a tudatlan, megfertőzött, nem-apostoli zsidófelkent egyházak megtisztulása - külső és belő segítséggel. Azon megtisztulás pedig a judaizmus, s annak minden elve, szokása, elképzelése elvetésével; a zsidófelkent egyházakon és bennük élősködő zsidó és zsidó érdekeket szolgáló ügynököktől való megszabadulással; és a Péterre bízott judaizmus-mentes "apostoli" hivatás elfogadásával kezdődik.

Hat: [Atilla] "Találkozása a pápával, Róma püspökével, majd az arkangyalok szavára, visszavonulásával pedig, Szent Péter utódját akkor és mindörökké megkérdőjelezhetetlenül az összes világi és szakrális uralom fölé helyezte".

Az "arkangyalok szavára" ok-okozat elmélet valószínűleg egy sokkal későbbi politikai koholmány. Ennek semmiféle történelmi alapja sincs; egyetlen korabeli író sem említ ilyesmit; egyetlen monda sem emlékezik meg ilyesmiről, se nálunk, se Nyugaton. A rendelkezésünkre álló különböző történelmi források följegyzéseiből azt vesszük ki, hogy miután Atilla elcsípte és szétverte Aetius catalaunumi csata után még fennmaradt, hazafelé vánszorgó hadseregének maradványát, III. Valentinianus I. Leo-t Atillához futtatta könyörögni kegyelemért. Atilla megdorgálta a pápát, de - jellemző magyar nagylelkűségből - megkegyelmezett neki - és Romának: Az elrabolt, ellopott (főleg, ma "vallásos" jellegűnek mondható) kincseket viszont Róma és a római egyház köteles volt visszatéríteni, és a kiszabott büntető adót kifizetni - melyet Róma valószínűleg legalább 44 éven keresztül fizetett Atillának. Föltételezhető, hogy ezt a szégyent próbálta a római egyház - és a Nyugat - eltüntetni az "arkangyalok szavára"-féle - más zsidófelkent egyházi tanítások szerint "a pápa hatalmasságától megrémülve" - (mindenképp abszurd) csavaros okoskodással és, esetleg, az eltüntetett 44 év (Anno Domini) naptár csúsztatással is. (Atilla történelme, kora, és korára, illetve uralmára utaló írások nagyon zavarosak. A pragmatikus történelem viszont azt sugallja hogy Atilla 75 éves korában halt meg, a Julianus naptár szerint, 445-ben - Anno Domini akkor még nem létezett. A "nász éjszakáján halt meg orrvérzésben", "egy római ügynök(nő) meggyilkolta", illetve "megmérgezte", és hasonló, jelenleg csak fantasztikus vágyálmoknak tekinthető állítások történelmileg alaptalanok.)

Elképzelhetetlen hogy a Jézus-hitű Atilla Leo-t Péter utódjának tekintette volna, hisz képtelen lett volna óriási birodalmát fenntartani, ha nem látta volna tisztán úgy a politikai mint a hiedelmi ellenfelek kilétét, hollétét, ideológiáit, törekvéseit. Ha pedig tisztán látta, akkor hogy ne tudta volna, hogy a Saul rabbi-alapított római egyháznak vagy ügynökeinek semmi közük sincs, sohasem volt, se Péterhez, se a Péter-alapított antiokheiai és babiloniai valódi keresztény Jézus-gyülekezetekhez? (A zsidófelkent egyházak dogmáin kívül, egyetlen forrás sem említi - még csak nem is sugallja - hogy Péter, vagy bármelyik valódi apostol bármikor betette volna lábát Rómába; hogy bármi közük lett volna a római ortodoxiához, a későbbi zsidófelkentséghez, vagy bármelyik judaista szolga-szektához.) Abszurdum föltételezni - még ésszerűtlenebb állítani - hogy Atilla, akár mint Jézus-hitű lelki és szellemi óriás, akár mint világhatalom királya, akár mint győztes hadvezér, egy magyar szakrális értékrendet és politikát megvető, egy legyőzött hatalom kegyelemért könyörgő futárját "akkor és mindörökké megkérdőjelezhetetlenül az összes világi és szakrális uralom fölé helyezte" volna. Az efféle állítások mélyen aláássák a szerző hitelét.

Hét: "Károly Róbertnek, mint a Bardi-Peruzzi bankház által finanszírozott uralkodó jelöltnek, szerepet kellett cserélni és csak azután lehetett magyar király. Ő nem a korabeli Rothschild bankház hazai megbízottja, hanem az országot, a nemzetet képviselő személy az akkori világhatalmú monetáris bankszervezet felé... Károly Róbert, valóban az ország királya lett és nem egy idegen, monetáris hatalom ügynöke... nyugodtan mondhatjuk a Fug-ger-Welser bankár dinasztiára, hogy globális hatalmat alakít ki, amely bár képes Magyarország nagyhatalmi státuszát megtörni, területét felosztatni, de adós rabszolgává tenni és elpusztítani már nem tudta"... megalapított kozmopolita, nemzetközi kereskedő város Buda, amely viszont közvetlenül a király ellenőrzése alatt állott, mint ahogy a király lett a zsidók bírája is ura is."

Ha Károly Róbert hatalomra juttatását a Bardi-Peruzzi bankház pénzelte - ahogyan azt a szerző is elismeri -, akkor kétségtelen hogy Károly Robert azon bankház szolgája volt. Mindenki annak szolgája akitől bérét kapja. Az elképzelhető hogy szerepet cserélt - föltétezhetően a látszat kedvéért -, de az nem hogy gazdát cserélt volna. Az hogy a szintén zsidó Rothschild meg Fugger-Welser bankárok nem tudták Magyarországot elpusztítani, valószínűleg csak a nemzetközi zsidó bankárok közti haszon-verseny eredménye, s nem Károly Robert érdeme. A körmönfont élősködő - például a Bardi-Peruzzi bankház - pedig csak megbénítja az őt eltartó gazda-testet, de nem öli meg amíg az őt eltartja.

A király, föltételezhetően, bankár főnökei parancsára alakította át Budát egy kozmopolita, nemzetközi (idegen zsidó) kereskedő központtá, és csak annyiban lehetett az idegen zsidók "bírája is ura is", hogy a zsidó kereskedéséből folyó jövedelmet behajtotta, és a behajtás költségeit, úgymint a királyi udvar fenntartására megengedett terhet meghaladó pénzt továbbította főnökeinek. Nehezen föltételezhető, hogy, Károly Róbert-tel kezdve, - Mátyás kivételével - bármelyik Magyarországon uralkodó király bármikor is a magyar nemzetet vagy a magyar érdekeket bármikor is képviselte volna. Uralmuk eredményéből csak azt lehet ésszerűen következtetni, hogy mindegyikük csak és kizárólag zsidó bankár főnökeik nevében és érdekében uralkodott Magyarországon. Tehát nagyon is valószínű hogy Károly Róbert egy "idegen, monetáris hatalom" (Bardi-Peruzzi bankház) "ügynöke" volt.

Nyolc: "A magyar történeti öntudat a 20. századig, és a hivatalos, tudományosnak elfogadott történetírás is a 19. század közepéig, a magyar történelmet Attilától „indította". Ennek szép példája, hogy Hunyadi Mátyásra, mint II. Attilára tekintettek kortársai itthon és külföldön. A két Attila, keretez egy időt, aminek közepén I. (Szent) István áll."

Hiteles kutatóink szerint, a magyar történeti öntudat a magyar történelmet nem Atillától "indította", hanem Nimródtól - még ma is, ahol van komoly érdeklődés eziránt. Az elfogadható hogy Hunyadi Mátyásra, mint II. Attilára tekintettek kortársai: Ám, sokkal valószínűbb hogy pont azért tekintették Mátyást II. Atillának, mert Atilla óta nem volt valódi magyar király (Árpád fejedelem volt). Ha lett volna, akkor Mátyást, III., IV., stb. Atillának, vagy II., III., stb, Istvánnak tekintették volna. Amíg Istvánról többet meg nem tudunk, nagy vakmerőség - és felelőtlenség - őt a magyar néphősök közé - sugalmazva - sorolni.

Kilenc: "Ugyanakkor miközben ezt végzik, azonban azt hirdetik, hogy történelmünkben Árpáddal, de leginkább Istvánnal törés állt be, rossz útra tértünk. A szerencsétlen megzavart magyar ember, akiből még nem veszett ki a nemzeti összetartozás érzése, először azt hallja az iskolában, hogy nincs ősi múltunk, történelmünk Istvánnal kezdődik, másszor meg azt, hogy ott végződik. Kinek szolgál ez? Nem azoknak, akik azt terjesztik már történelmünk kezdete óta, hogy nincs történelmünk, vagy azt, hogy meghasonlást eredményező törés jellemzi történelmünket, sorsunkat? Így akarnak kiragadni minket az Üdvtörténet pozitív szereplői közül? Most már úgy lehet a „tudományos igényű", vagy „jól tájékozott nagy magyar hazafiként" feltenni a kérdést: honnan vagyunk sehonnaiak, a kezdetünktől, vagy éppen a leginkább dokumentálható, elmúlt ezer évünkben lettünk azzá? A sugallt válasz mindkét oldalról ugyanaz: történelmünk fő iránya mindig rossz és elhibázott irány és ennek mi vagyunk, vagy vezetőink az okai, már István óta."

Egyet értek a szerzővel abban hogy a "hivatalos múlt" hirtelen megváltoztatása megzavarja a magyar embert. Ám, erre a megváltoztatásra azért kényszerült a Hazánkat bitorló idegen hatalom ál"nemzeti" osztálya - illetve azon osztály megvezetett, lefizetett, zsarolt vagy terrorizált szolgái - mert hazafias magyar kutatók leleplezték a hatalmat bitorlók történelmi hamisításait, és mert az "államalapító Szent István" propagandával a hatalom már képtelen volt fenntartani hamisításai hitelét (a "törést" Árpáddal csak a kimondottan nemzet-ellenes érdekeket szolgáló ügynökök híresztelik).

Ott is egyet értek a szerzővel ahol azon tűnődik hogy "kinek szolgál ez" (a megzavarás). De, sajnos, itt is sarat kever a különben tiszta meglátásába: Nem az a bűnös, a megzavaró, aki földeríti az igazságot - azt hogy Magyarország tulajdonképpen István uralma alatt veszett el -, hanem az aki ebből a földerítésből egy újabb történelmi hamisítást kohol. Ez az új hamisítás pedig ott van becsúsztatva ahol az idegen uralkodók "vezetőink"-ként vannak szerepeltetve, s ezen hamis szerepben "okolhatók" a "rossz és elhibázott irányokért" - a magyar néppel együtt. Egy másik hamisítás pedig az, hogy ezen uralkodók, saját és zsidó bankár főnökeik szempontjából, "rossz és elhibázott irány"-ba "vezették" - valójában, kényszerítették - volna Magyarországot. Hisz, ők saját "vezetésükből" gazdagodtak meg; "vezetésük" tette rabszolgává az ellenálló őshonos magyar népet; "vezetésük" ajándékozta a Magyar Földet rokonaiknak; "vezetésüknek" köszönhető zsidó főnökeik meggazdagodása, úgymint a Hazánkba tömegével bezúduló és azóta is itt élősködő zsidóság jóléte és szaporodása; és "vezetésük" eredménye az is, hogy zsidó bankárok bitorolják Hazánkat azóta is. Az "irány" csak a magyar ember szempontjából nézve "rossz és elhibázott", s nem azok szempontjából, akik azt kitervezték, megvalósították, és annak hasznát élvezték. Ez a harmadik csalás. Aki annak az "irány"-nak hasznát élvezte vagy élvezi, az azt logikusan csak jónak és helyesnek tekintheti és, ha azt rossznak és elhibázottnak minősíti, akkor vagy értelmi fogyatékos vagy hazudik.

Tíz: "Az e szemléletkövetők és hirdetők tulajdonképpen, és ezt ki is mondják, egyház- és keresztényellenesek, mint azok a liberális és marxista történészek is, akik szintén „elhibázott", „kisiklott" történelmünket Árpádtól, illetve Istvántól eredeztetik. Mondhatni, zsigerileg gyűlölik a kereszténységet."

Nem találunk bizonyítékot arra hogy a liberális, marxista történészek ténylegesen zsidófelkent egyház- vagy zsidófelkent-ellenesek lennének. Hisz, ezen történészek főnökei, a marxista illetve cionista hatalom fenntartói képezik ki vagy válogatják ki és ültették be a zsidófelkent egyházak páholyaiba ügynökeiket (pl. a zsidó Aaron Jean-Marie Lustiger-t, a szintén zsidó Grünwald (Erdő) Pétert, a bolsevik Desmond Tutu-t, stb.). Ám, ezekben az egyházakban és közösségekben voltak és vannak igazi, Jézus-hitű, azaz, a zsidó ideológiákat mindenestül elvető, valódi keresztények is (pl. Prohászka Ottokár, Bulányi György). A liberális, marxista történészek ténylegesen csak ezen utóbbiakat támadják - a zsidófelkent egyházakat csak látszatban ellenzik. Hogy ki kit gyűlöl, azt lehetetlen kívülről megállapítani - a gyakorló talmudista köteles gyűlölni javeh ellenségeit. Mivel hogy az ő ideológiája szerint Jézus javeh ellensége, a gyakorló talmudistának ésszerűen a Jézus-hitű keresztényeket kell gyűlölnie, s nem saját intézményeit vagy azon intézmények hűséges szolgáit. Ugyanúgy mint ahogy Grünwald (Erdő) Péter, a Római Katolikus Magyarországon élősködő egyház vezetője (hitbeli téren), és a csak névben Magyar Állam (politikai téren) egy talmudista hívő vagy intézmény, akit illetve amit a sok jóhiszemű de tudatlan vagy tehetetlen nem-zsidó szolgál; a "Szentszék" (hitbeli téren) és a Vatikán (politikai téren) is egy talmudista intézmény, melyben a látszatot és a megvezetést sok jóhiszemű de tudatlan vagy tehetetlen nem-zsidó szolgálja. A vezérkar viszont minkét esetben közvetlen és szigorú zsidó fennhatóság alatt tevékenykedik. A nem-zsidó pápákat, bíborosokat, érsekeket a zsidó fennhatóság megvesztegetéssel, megfenyítéssel, zsarolással tartja sakkban. Ha egy hatalmat gyakorló bíboros, stb. mégis megtagadja a zsidó érdekek szolgálását - de pláne ha azok ellen fordul -, azt - a legenyhébb esetben - leváltják (pl. Mindszenty József, Richard Williamson, stb. - XXIII. János halála is gyanús).

Tizenegy: "Itt szembe kerül minden Istent kereső őshagyomány - így a magyar is, a keresztény hagyománnyal."

Nem találunk példát arra hogy az Isten-felé törekvést igazoló magyar őshagyomány bármikor is szembe került volna saját keresztény elveivel. Az Istent kereső őshagyomány, úgy nálunk mint Amerikában (a bennszülöttek hagyományai) - és máshol is - csak az erkölcstelen talmudista ideológiákkal és az azokat terjesztő zsidófelkent dogmákkal kerül szembe.

Tizenkettő: [Az e szemléletkövetők szerint] "a kereszténység megmarad az igazság tudatos félrevezetésének, sőt: a zsidóság világuralmi eszközének."

Minden gondolkodó ember előbb-utóbb rádöbben arra, hogy az igazságot ember nem tudja - sőt, Jézus, az evangéliumok szerint, az Atyát nevezi Igazságnak -, de nem kell sokat kutatnia ahhoz hogy rájöjjön hogy a zsidófelkent egyházak szándékosan tévhitet terjesztenek. Elképzelhetetlen hogy pl. a Magyar Katolikus Püspöki Kar ne ismerné a zsidófelkentség már rég leleplezett koholmányait, hamisításait, vagy pl. saját pápája (XXIII. János) ószövetséget elvető hivatalos nyilatkozatát. Mindennek ellenére, továbbá is - sőt, ma már majdnem kizárólag - az ószövetségi talmudista gonosztetteket istenesíti, és az ószövetségi zsidó gonosztevőket dicsőíti Római Katolikus templomainkban.

Hogy a zsidófelkentség a zsidóság világuralmi eszköze-e vagy sem, azt mindenki csak saját maga tudja eldönteni, egyéni világszemlélete szerint. De, hogy a "Szentszék" és a Vatikán a zsidóság eszköze, azt a "Szentszék" hitbeli, úgymint a Vatikán politikai állásfoglalásai és rendeletei már számtalanszor bebizonyították. Sőt, ezen intézmény hivatalos képviselői még hencegnek is zsidó kilétükkel, hovatartozásukkal, törekvéseikkel. Pl. A párisi Római Katolikus érsek, Aaron Jean-Marie Lustiger, askenázi zsidó, ünnepélyes egyházi előléptetése beszédében kijelentette: "Zsidónak születtem és az is maradok". Ez az illető nem egy jelentéktelen, "eltévedt", szenilis kis káplán, hanem egy magasrangú, a "Szentszék" és a Vatikán hivatalos párisi szóvivője. Ezt a több millió francia Romai Katolikus hiedelmi életét irányító zsidót látta Franciaország akkori főrabbija, René Samuel Sirat, bemenni a zsinagógába, ahol javeh-hez fohászkodott "a Föld minden idegen hit gyökerestől kitépéséért" (temetkezési kádis, 42. sor). Mivel hogy zsidó szempontból a Jézus-hit egy "idegen hit", a római egyház legmagasabb rangú képviselője Párisban, Sirat rabbi szerint, a Jézus-hit "gyökerestől kitépéséért" fohászkodott zsidóisenéhez. Lehet-e ezek után kétségbe vonni a Római Katolikus egyház valódi hovatartozását?

Tizenhárom: "Mit kezdenek Jézussal? Semmit, vagy a beavatott mágusok szűk köréhez sorolják, mint önmagukat is. Esetleg kisajátítják egyedül a szkíta, vagy szkíta hagyományú népeknek."

Kétségtelen - és, igenis, szomorú - hogy vannak, önmagukat mágusnak, táltosnak, sámánnak kikiáltó beképzeltek, sarlatánok, és fizetett hamisítók, épp úgy mint ahogy vannak "csodálatos gyógyítók", gyermek-molesztáló papok, stb. De, ésszerű-e a becsületes és elismert tudósokat egy kalap alá tenni a beképzeltekkel, sarlatánokkal, a fizetett hamisítókkal; a hivatásos gyógyászokat a "csodálatos gyógyítókkal", vagy a tisztességes lelkészeket a gyermek-molesztáló papokkal? A szerző nem tesz megkülönböztetést az ősmagyar hiedelem hiteles és hamis hirdetői közt: Mindenkit aki leleplezi a zsidófelkent egyházak gonoszságait, hamisításait és hazudozásait, vagy fölszólal ellenük, egy kalap alá tesz és szenvedélyesen támad. Emiatt, ezek a támadások a becsületes és elismert tudósokat és kutatásaikat is célozzák, kimondottan ott ahol a szerző ezen kutatók földerítéseit kifejezetten kigúnyolja (pl. az ősmagyar hiedelem szerinti Isten energia- erő-összesség fogalmát, Jézus (nem-zsidó) szkíta származását). A becsületes kutatók, elismert tudósok, és tehetséges, őszinte gondolkodók ellen emelt vádakat pedig csak cinkos hagyhatja szó nélkül.

Elsősorban, amennyiben a szerző a becsületes tudósokra utal, valótlanságot állít, mert ezen tudósok egyike sem "sorolja" önmagát semmiféle "mágusok szűk köréhez". Írásaikat illetően pedig, ha a szerző vádat akar emelni, lépjen elő bizonyítékokkal és logikusan cáfolja meg egyenként a célzott tudományos tanulmányokat, tényeket, tételeket, régészeti leleteket, logikus következtetéseket. Minden őszinte, igazságot kutató csak megköszöni ha valaki rámutat esetleges tévedéseire, érvelési hibáira.

Ezen tanulmányok pedig ma már az elfogulatlan ember számára kétségtelenül bizonyítják Jézus szkíta származását és - környezetében is mágusnak tekintett - kilétét, amit még maguk a zsidók is elismernek: Sőt, Jézus szkíta, illetve "kos", Nimród népéből való királyi származása és mágus kiléte rágalmuk alapja még a zsidófelkent tanítások szerint is.

Ami pedig Jézus "kisajátítását" illeti, legyünk őszinték: Kik erőszakolják már 2000 éve Jézus zsidó származását? Kik sajátítják ki Jézust a zsidóknak még ma is (1998)?. Pl. II. János Pál: "...elsősorban katholikus testvéreinket kérjük, hogy ébredjenek tudatára héber gyökereiknek. Kérjük őket, hogy ne feledjék: Jézus Dávidtól származott, Szűz Mária és az apostolok a zsidó népből jöttek....." Kutatóink csak sikeresen megcáfolták a zsidófelkentség tarthatatlan állításait, és leleplezték az egyházak hamisításait, melyek - többek között - Jézusra mindenáron egy zsidó származást próbálnak erőszakolni. Nem találunk példát arra hogy jelentéktelen sarlatánokon, a zsidófelkent egyházakon belül és kívül működő, vesztegetéssel, fenyítéssel vagy zsarolással sakkban tartott ügynökökön, és megvezetett zsidófelkent hívőkön kívül, bárki is "kisajátította" volna Jézust. Jézust a szkíta népekhez a bizonyítékok - s közvetve, a zsidófelkent egyházak hamisításainak leleplezése - juttatták el, s nem az itt kigúnyolt kutatók "sajátították ki".

Tizennégy: "Tagadva a megaláztatást, a legmélyebbre kerülést, a halált, mint amiből a feltámadás következhet, (éppen őt, aki a legnagyobb áldozatot hozta, az Atyaisten a Szent Fiaként önkéntes, de ugyanakkor mások kényszere által is elszenvedett áldozatát).... A néphagyomány, az ősi életet megtartó mintákat abszurd módon szembe állítják a katekézissel, a szentségekkel, az egyházakkal"

Az efféle állítások, sajnos, az ősmagyar hiedelem nem-ismeréséről, a zsidófelkent egyházak hamisításairól, és az evangéliumok nem-ismeréséről vagy félremagyarázásáról tanúskodnak. Az ősmagyar hiedelemről van már bőven tudományos anyag, mely ma már mindenki rendelkezésére áll (pl. Bobula Ida, Badiny Jós Ferenc, Grandpierre K. Endre, Grandpierre Atilla, stb.). Ebben a hiedelemben pedig, hiteles kutatóink szerint, az Isten-ember közti viszonyt a szülő-gyermek közti kölcsönös szeretet példázza, s nem a megaláztatás, áldozás vagy önfeláldozás, és hasonló önkéntes szolgasorsot vállaló és szadista illetve mazochista ideológiák. Itt a szerző, föltételezhetően, a zsidófelkent egyházak azon dogmatikus hamisítására utal, mely szerint az Atyaisten azért küldte volna Fiát közénk, s Jézus azért testesült volna meg, hogy "föláldozhassa" Fiát, illetve önmagát az emberiség bűnei engeszteléséért. Ennek a dogmának az alapja a judaizmus egyik alapelve: bűnbocsánat egy ártatlan élőlény megölése által, azaz, vérontás. Sehol sem találunk utalást arra hogy Jézus vagy bármelyik tanítványa, bármikor, bárhol azt tanította - vagy sugallta - volna, hogy "föláldozás", illetve "önföláldozás" lett volna az Atyaisten, illetve Jézus földi célja. Még az evangéliumok is azt hirdetik - Jézus saját szavait idézve -, hogy Jézus kifejezetten azért jött közénk, hogy megmutassa a Világosságot, hogy az emberiség ne járjon sötétségben (János 12:46). Semmiféle Isten vagy ember fia föláldozást, vagy önkéntes ember-áldozat hozatalt nem említenek. Sőt, Jézus kifejezetten elveti a judaizmus "áldozat" ideológiáját: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! (Mt. 9:13). A zsidófelkent egyházak ezen hamisításának alapja valószínűleg az ószövetségi ember-áldozatot követelő zsidóisten (a zsidók elképzelései szerint) vérszomjassága, mellyel a zsidófelkent egyházak mentegetni próbálják Jézus zsidó gyilkosait.

Különösen eltaszító a - szerző szerint "archaikus" - ősmagyar szakrális hagyományok és szellemiség ismételt támadása és, elfogultságról tanúskodó, kigúnyolása. A szerző állításai viszont nem csak az ősmagyar hiedelemben való járatlanságáról tanúskodnak: Meglátásai és következtetései azt sugalmazzák, hogy a magyar hiedelmet kutatók munkáit sem ismeri, mert azokról is valótlanságokat állít. Hiteles kutatóink az ősi nyelvszerkezettel, a néphagyományal, a szokással, az ősi életet megtartó mintákkal a magyar kereszténységet eléggé meggyőzően bizonyítják. Az ősmagyar hiedelmet csak az erkölcstelen ideológiákkal és az azokra alapozott, az emberiséget rabszolga sorsba csaló és terelő tévhitekkel, Boldogasszonyunk Hajnali Csillag nevét a zsidók sátánjával azonosító (lucifer) meggyalázásokkal, és hasonló, sokszor rejtett ocsmányságot és gonoszságot sugalmazó szándékos hit-fertőzéssel, röviden a judaizmus és a zsidófelkentség talmudizmusával állítják szembe.

Tizenöt: "Mit adnak helyette [katekézis, a szentségek, az egyházak helyett]? A tökéletesség tudatát, a lélek örök visszatérésének mozdulatlan nyugalmát, az élet, amelynek az ember is része, állandó, önmagából fakadó elmúlhatatlanságát. A vallás helyett, a szentségeket, a bűnbánatot - azaz saját mély önkritikánkat - helyettesítő, illetve tagadó különböző energiákat, erőket. (Mintha a test és a lélek összekeverhető lenne, vagy a test, az energia helyettesítheti a lélek erejét, mert szerintük az anyag nem csupán a teremtés részeként szent, hanem azonos a lélekkel)."

Nem találunk példát arra hogy bármelyik becsületes, magyar őshitet vagy Jézus kilétét kutató a "tökéletesség tudatát" bármikor hirdette volna. A "tökéletesség tudatát" tulajdonképpen - a hétköznapi sarlatánokon kívül - a "Szentszék", annak ügynökei, és hasonló tévhit terjesztők hirdetik önmagukról illetve intézményeikről. Pl. "a pápa ex cathedra tévedhetetlen", "vatikáni csalhatatlanság", és hasonló arrogancia. Az élet állandósága és elmúlhatatlansága, hiteles tudósaink szerint, valóban lényege a magyar hiedelemnek, de valótlanság azt állítani hogy ezek a tudósok az életet bármikor is "önmagából fakadónak" nyilvánították volna. Szerintük, őseink Istent egy ember által elképzelhetetlen, élő és szerető erőösszességnek, erőforrásnak tekintették, aki életként, öntudatként, anyagként nyilvánul meg ember ráérzéseiben, gondolataiban, tapasztalataiban. Az életet Isten megnyilvánulásaként értelmezték, életerőként, érzésként illetve lélekként tanították, és szellemileg megfogható, "életet adó", úgymint lelkileg megtapintható Anyaistenként személyesítették meg.

Azt sem állítják, de még csak nem is sugallják, hogy az anyag azonos lenne a lélekkel. Azt tanítják, hogy a földi életben e két jelenség - pontosabban, a test-lélek - egymástól elválaszthatatlan; és hogy ember földi életében a test-lélek-szellem, más távlatokból nézve, téridő jelenségek-érzés-gondolat, illetve anyag-élet-öntudat, egybevéve a magyar hármas Egyháromság, elválaszthatatlan egymástól.

Az igaz hogy a most "vallás"-nak nevezett intézmény ismeretlen volt az ősmagyar társadalomban - valószínűleg azért, mert ilyesmire semmi szükség sem volt - szerintem ma sincs. Törekvését Isten-felé, ragaszkodását Istenhez, Isten-szeretetét az ősmagyar Istennel való közvetlen kapcsolata fenntartásával űzte, vallotta és fejezte ki, mely gondolkodásában és mindennapi élete minden cselekedetében nyilvánult meg. Az ősmagyar hitvallás minden gondolat gyöke volt. Őseink hitüket részvételükkel gyakorolták a természetben megfigyelt (ésszerű) folyamatos isteni Teremtésben. Hogy "mit adnak" mi helyett? azt hiteles kutatóink munkáiból, és a judaizmus meg a zsidófelkentség, kimondott vagy burkolt ideológiáiból tudjuk idézni illetve következtetni: Egy valódi Egyistenhitből fakadó alkotó, építő, az emberség és a természet együttműködését serkentő és támogató, szeretetre alapított gondolkodást adnak; egy romboló, Istent és embert meggyalázó, egy kitalált vérszomjas zsidóistennek-tetsző, bűnöket mások vérével elmosó (pl. "vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat", Zsidókhoz 9:22), "szemet-szemért, fogat-fogért", vallás szerepet megjátszó rasszista bosszú-ideológia helyett.

Tizenhat: "Valójában tagadják a jó és a rossz bárminemű megkülönböztetését, és ezekben a tanításokban is megvalósul az a liberális szabadság eszmény, hogy bármit tehetsz következmény nélkül. Jelen esetben tetszőlegesen kitalálhatsz, vagy kiválogathatsz bármilyen őshagyományt, különböző vallások tanításait, szertartásait, és így tovább, csak ne kelljen a jót és a rosszat elfogadni, és ez alapján lelkiismeret felelőssége szerint tenni, jót cselekedni."

Kutatóink azt derítették föl - és amelyikük állást foglal, vallja is - hogy a jó és a rossz megkülönböztetését az ősmagyar ugyanúgy tette ahogyan azt később Jézus is tanította, de még a későbbi manicheanizmusnak nevezett jézusi szeretetvallás is. Eszerint a Fény teremti a tudást, a jóságot, a művészeteket, és belőle fakad az ihlet is; míg a sötétség birodalmává esik a nemtörődömség, tudatlanság, irigység, gyűlölet, bosszú, hazugság, kapzsiság, lopás, csalás, kétszínűség, dologtalan lustaság (BJF nyomán). Tehát azon állítás, hogy "tagadják a jó és a rossz bárminemű megkülönböztetését" is valótlan.

A "liberális szabadság eszmény"-nek nevezett "bármit tehetsz következmény nélkül" ideológia pedig épp a judaizmus és a zsidófelkentség egyik többé-kevésbé rejtett de mindenképp sugalmazott sarokköve. A zsidók egy galamb - vagy bárány, stb. - vérontásával "föláldozásával" próbálják engesztelni dühös, vérszomjas istenüket. Ez az áldozat-galamb vérontás rítus az alapja a zsidófelkent "Szentlélek" galamb jelképének, "akihez" a zsidófelkentnek imádkoznia kell és "áldozatokat" kell hoznia fölmentéséért bűnei alól. A hívek megtartása érdekében, a zsidófelkentség is ígér megmenekülést a hibás tettek következményeitől, gyónással, bűnbánattal, - amennyiben lehetséges - elégtétellel, és papi fölmentéssel. Szerintük a hibás földi tettek büntetése egy földi élet utáni kínozás egy "tisztitótűz"-nek nevezett helyen vagy állapotban; vagy ha a zsidófelkent úgymondott "halálos bűnben" hal meg, akkor, szerintük, a zsidók sátánja fogja őt a végtelenségig kínozni egy "pokolnak"-nak nevezett helyen vagy állapotban. Ezen terror-dogmák szerint, viszont, a zsidóisten vagy a zsidósátán csak a zsidóisten, annak "parancsai" és a zsidófelkent egyház vagy annak "parancsai" megsértését illetve megszegését "bünteti", és azt is csak a "bűnöző" halála után. A zsidófelkent dogmák szerint, vétkezés ember, az emberiség, a környezet vagy bárki vagy bármi más ellen csak abban az esetben büntetendő, ha az véletlenül a zsidófelkent egyházak által kijelentett "bűnök" közé sorolható. Gyakorlatilag, tehát, a zsidó, legrosszabb esetben, egy galamb, bárány, stb. árát köteles kifizetni "bűnei megbocsájtásáért"; a zsidófelkent pedig bármit megtehet földi következmény nélkül - azon ideológiák tanításai szerint. (Korábban a zsidóistent megtagadókat a római egyház hóhérjai halálra kínozták.)

Az ősmagyar társadalmi rendben, viszont, mindenki felelős volt tetteiért, igazságosan és azonnal. Ha valakinek ártott, azt jóvá kellet tennie. Ezen "helyrehozó" társadalmi rend alapját a most sumírnak is nevezett ősmagyar népek már több mint négyezer évvel ezelőtt törvénybe foglalták és kőbe is vésték (Ur-Nammu törvénytába). A becsületes ősmagyar hiedelmet kutatók pedig azon - úgymint ahhoz hasonló - régészeti leletek tartalmát már rég közölték, és amennyiben állást foglalnak, annak helyességét, erkölcsösségét vallják. Tehát a szerző - amennyiben ezen tudósok tanításaira utal - itt is valótlanságot állít avval hogy "tanításokban is megvalósul az a liberális szabadság eszmény, hogy bármit tehetsz következmény nélkül". A szüntelen gúnyolódás pedig itt is csak a szerző máshol helyes meglátásainak hitelét és érdemét csökkenti.

Tizenhét: "Ezen mágikus megvilágosultak és beavatottak is tulajdonképpen egy sajátos gőggel átitatott internacionalista szellemet képviselnek. Ők fölötte állnak minden hitnek és vallásnak... A beavatott kevesek egyenrangúnak és kiválasztottnak csak egymást tekintik, A többieket, nemzetiségétől függetlenül, közösen lenézik, sajnálják, illetve megvetik."

Ez a barátságtalan nyilatkozat majdhogynem szóról szóra helytálló, avval a különbséggel, hogy ez mind a judaizmust, annak terjesztőit, támogatóit, illetve gyakorlóit jellemzi, kivéve a "nemzetségtől függetlenül" határozót és mások sajnálását. A zsidófelkentség pedig ezt a fajgyűlölet fogalmat ülteti bele tisztalelkű gyermekeink szívébe - a gyermek észrevétele nélkül - a zsidók "Isten kiválasztotta" rasszizmus szentesítésével. Hiteles tudósaink egyike sem tekinti önmagát "mágikus megvilágosult"-nak "és beavatott"-nak", hanem inkább keresi a kölcsönösen kiegészítő eszmecserét minden ember- és természet-barát hit tanítójával (pl. buddhizmus). Nem nézik le és nem vetik meg azokat akik szerintük tévelyegnek; hanem igazán "nemzetiségétől függetlenül" sajnálják lelki, szellemi rabszolgaságban sínylődő embertársaikat, és önzetlenül tanítják az érdeklődőket.

Tizennyolc: "Sőt a magyar néphagyomány csak erősíti, mélyíti a keresztény hitet a vallásos életet. Az egész élet rendjét egy vallásos szertartássá alakítja, de aminek a szíve az egyházi liturgia..."

Egyet értek avval hogy a "néphagyomány csak erősíti, mélyíti a keresztény hitet a vallásos életet", és - nagyjából - avval is, hogy "az egész élet rendjét egy vallásos szertartássá alakítja". Az viszont mindenestül elvetendő, hogy ebben a viszonyban a "keresztény" meghatározásnak bármi köze lenne a zsidófelkentséghez, vagy annak talmudista ideológiáihoz vagy szertartásaihoz, vagy hogy a zsidófelkent "egyházi liturgiája" lényegében a magyar keresztény hit, élet vagy életrend "szíve" lenne. Kétségtelen, hogy az egyházi liturgia sok szép, nemes, erkölcsös és fölemelő üzenetet is tartalmaz burkolatában. De, lényege, magja, veleje, mindenkor a judaizmus erkölcstelensége. Az "egyházi liturgia" - habár meghatározása ma már számtalan, még felekezeteken belül is - a 19. sz. óta hivatalosan "az egyház által elrendelt istentiszteletek összessége". Eszerint az "egyházi liturgia" a zsidófelkent egyházak, mint "Isten kizárólagos ügynökei", Isten és ember közé erőszakolása. Ez a zsinagóga-stílusú fortély már magában elvetendő, mert, saját magukon kívül, senki sem hatalmazta föl a zsidófelkent egyházak önjelölt uralkodóit semmiféle istentisztelet - vagy bármi más - "elrendelésére". Az egyetlen (Jézus által) fölhatalmazott intézmény a Péter és a többi apostol által magyar-szkíta-hun-lakta területeken létre hozott vagy újraélesztett gyülekezetek összessége. Ezek a gyülekezetek viszont minden Isten és ember közé tolakodást elutasítanak, és az Isten és ember közti közvetlen viszonyt tanítják.

Ez nem azt jelenti hogy az egyházi liturgia minden része föltétlenül téves, szándékosan megtévesztő, vagy hogy erkölcstelenséget sugalmaz. De, lényegében, semmiképp sem "szíve" az erkölcsös élet rendjének. Az egyházi liturgia legföljebb egy felületes, de a talmudista erkölcstelen lényeget sohasem fölülíró, erkölcsösségre buzdító önszuggeszció készlet. A zsidófelkent egyházak kihasználják az emberi lélek Isten felé vágyakozását; egy zsidó álistent ültetnek a magyarok Isten fogalma helyébe; és eltérítik ezen emberi lélek Jóisten felé vágyakozást a gonosztevő zsidóisten felé. Ez a zsidófelkent egyházi liturgia szerepe a magyar élet "rendjében". A magyar erkölcsösségét pedig azon zsidóisten és az "általa kiválasztott nép" kiszolgálására és erkölcstelen viselkedésük magasztalására irányítja. Pl. az "Isten báránya ki elveszed a Világ bűneit" az önzetlenség és ember-szeretet erkölcsösségébe csomagolja a zsidó vérontás erkölcstelenségét, pontosabban az ember- állat-áldozat elvét és rítusát, ami a judaizmus egyik alapelve. Se Jézus, se egyetlen tanítványa, sohasem tanította hogy Jézus "elveszi a Világ bűneit" - még az evangéliumok szerint sem. Ez a zsidófelkent egyház koholmánya, mellyel a saulista ortodoxia és későbbi változatai, a zsidófelkent egyházak, "erkölcsileg" indokolni próbálják Jézus meggyilkolását a zsidók pészah ünnepén, azaz, a logikusan "bárány"-nak tekintett "kos" nép fiának lemészárlását, áldozatként, a (zsidók szerint) vérszomjas javeh-nek a zsidók bűnei megbocsájtásáért. A héber "allelujázás" ("dicsértessék javeh") - az elképzelt (szintén a zsidó és zsidófelkent tanítások szerint) tömeggyilkosnak tekinthető zsidóisten dicsőítése - pedig kifejezetten undorítja még az ateistát is. Egybevetve, a zsidófelkent egyházi liturgiát inkább egy Istent és erkölcsöt magasztaló dallamban harangozott de Istent, embert és erkölcsöt meggyalázó dalszöveghez lehet hasonlítani. Lényegében, a zsidófelkent egyházi liturgia olyan messze van a magyar néphagyománytól, a valódi kereszténységtől, az erkölcsös élet rendjétől, de főleg annak "szívétől", mint a zsidók - és a zsidófelkentek - kitalált gonosztevő javeh-je a történelmileg is bizonyított jóságos Jézustól.

Tizenkilenc: "a támadó fél mindig a kereszténységet tagadók tábora".

Tegyük föl őszintén a kérdést: Ki tagadja ebben a cikkben a magyar "kör", "ker", köröszt", "kereszt" "keresztény"-séget? És ki támadja szenvedélyesen ezt az ősmagyar hiedelmet? Az ősmagyar kereszténységet sem a buddhisták, sem a hinduk, sem a szikhek, sem a sintóisták, tulajdonképpen senki sem támadja a judaistákon (pl. Marx, Lenin, Cohn-Kun, Rosenfeld-Rákosi), és szektáik nevében fölszólalókon (pl. békepapok, Grünwald-Erdő, Magyar Katolikus Püspöki Kar) kívül. És ne felejtsük el, hogy Albericus följegyzései szerint (is), III. Béla királyunkat is a római egyház hóhéra, Calanus, pécsi érsek gyilkolta meg, saját kezűleg, mérgezett "szent" ostyával. Ha a kereszténységet tagadók és támadók tábora valahova tehető, az csak az ember leigázására törekvő zsidóság intézmény-hálózata lehet, a sajtót, az oktatást, a szórakozás ipart, és a talmudista zsidófelkent egyházakat beleértve.

Húsz: "az sem igaz, hogy István hozta be, tűzzel-vassal a kereszténységet".

Azt, sajnos, egyelőre nem tudjuk hogy István mit hozott be, mit nem. Azt viszont ma már csak makacssággal lehet tagadni, hogy az ő korabeli magyarok keresztények voltak, meg hogy az ő uralma alatt kényszerítette "tűzzel-vassal" a Magyarországot bitorló, "Szentszék"-ből irányított német hatalom a zsidófelkent vallást a valódi magyar keresztényekre.

Huszonegy: "...magyarokat, akik tulajdonképpen hitetlenek, tévelygők, saját pogány (illetve esetenként aktualizálva: protestáns) szokásaiknak hódolnak."

A már rég leleplezett történelmi hamisításokon kívül, nem találunk semmiféle korai "hitetlen", "tévelygő" magyarokat - mint népet vagy nemzetséget. A magyar nép valószínűleg évezredeken át az ősmagyar keresztény hit szerint élt, boldogult, és tanított más népeket - István uralmától kezdve titokban. A "tévelygők" meghatározás, a szerző meglátásával ellentétben, inkább az elmúlt ezer évet jellemzi, s nem az István kora előtti magyarok világát. A megzavarodás, iránytalanság, céltalanság valószínűleg akkor kezdődött amikor a római zsidófelkent (főleg német) papok emberiség-ellenes ideológiájukat fondorlatosan "kereszténység"-ként kezdték terjeszteni, és kényszerítették az addig emberiség-barát valódi keresztény magyarokra. Ezt a "tévelygést" táplálták később a materializmus istenesítői is, melyet a hosszú zsidó rabbi vérvonalból származó Marx idealizmusának megvalósításával terjesztettek és erőszakoltak ránk. "Hitetlenek" most vannak: Ez pedig - következtethetően - az Istvántól számolt c. 1000-éves zsidófelkent "tévelygés" következménye.

A "pogány" elnevezés - habár itt csorbító értelemben jelenik meg - valószínűleg helytálló. Ez a szó a latin "paganus", "vidék népe", "helybeli lakós", magyar változata, ami csak a judaizmus hatásköre alá került területeken jelent istentelen, babonás népet, szokást, hagyományt, hiedelmet. Az ábrahámista vallások - zsidó, zsidófelkent, muszlim - dogmái és elképzelései szerint mindenki "pogány" aki nem imádja "Ábrahám" rasszista istenét, akár hisz más istenben, akár nem. Márpedig a magyarok, az emberiség erkölcsös többségével egyben, nem hitték - még kevésbé imádták - a fajgyűlölő politikákat szolgáló kitalált "isteneket".

Záróban, Tóth Zoltán József gondolatai máshol is belső lelki-szellemi küzdelemről tanúskodnak - az erkölcsös magyar érzelmek és a zsidófelkentség iránti hűség közt -, de a fönti példák talán elegek ahhoz hogy megvilágítsák az írás érdemét. A szerző néha azt sugallja - és itt-ott ki is mondja - hogy csak magán nézeteit közli. Magán nézetekkel pedig nem érdemes - nem is illik - itt foglalkozni. A szerző becsületére válik hogy ilyenkor az olvasó tudomására hozza hogy csak véleményét közli, azaz, nem tudást továbbít. A vélemények is értékesek lehetnek ha a vélekedő őszinte és szakmailag járatos a témában, de még akkor sem érik el a tudás értékét.

Ha Tóth Zoltán József honfitársam mellőzné vélekedését arról amihez nem ért, úgymint valótlan állításait; ha visszafogná gúnyos megjegyzéseit; ha megtudna szabadulni zsidófelkent elfogultságától; ha megismerkedne a valódi ősmagyar hittel, úgymint annak becsületes kutatói munkáival, s azokat, ha nem is rokonszenvesen, de legalább tárgyilagosan ítélné meg; írása fölemelő és hasznos lehetne. Ha pedig a nemzeti-lelki-szellemi kiegyensúlyozottság felé törekszik - és, még mielőtt ilyesmit tanítana - jobban tenné ha nem a római egyház erkölcstelenségének illogikus indoklásait erőltetné, hanem a Magyarországon működő egyházak talmudizmus-mentesítésére törekedne. Más szóval, ne a tiszta-szívű magyar kereszténységet fertőzze továbbá a zsidófelkentség sötétségével, hanem gyermekeink hittanát fertőtlenítése őshitünk és Jézus Világával. Megfontolására ajánlom Halász József, A dolgok megértését elölről kell kezdeni c. cikkében kifejtett távlatát.

leszerelt

* * *

Halász József: A dolgok megértését elölről kell kezdeni

„Az új helyzetre való tekintettel a dolgok megértését újból kell kezdeni.

Vagy, ami még fontosabb: aki ebben az új helyzetben a dolgokat meg akarja érteni, annak az egészet elölről kell kezdenie.

És ami még ennél is fontosabb: az embernek még sohasem volt annyira szüksége az isteni értelem fényének segítségére, mint most, amikor a dolgok megértését újból és elölről kell kezdenie.

Ez nagyjából annak a világváltozásnak az értelme, hogy a Föld és az emberiség a Vízöntő jelébe lép.” (Hamvas Béla: A Vízöntő)

A dolgok megismerését elölről kezdve törvényszerűen jutunk el a Szent Korona értékrendre alapuló gondolkodási módhoz. Nem a Szent Korona Tanhoz, hanem a Szent Korona Értékrendhez!

Az isteni értelem fényének útjába áll az egyre fogyó, de még mindig jelentős erőt mutató dogmatizmus, mert

„… a közénk furakodott magyarul beszélő idegenek akarják velünk elfeledtetni Árpád dicsőségét és szent hagyatékát, mert ők nagyon jól tudják, hogy a Magyarság karizmájának ereje legyőzhetetlen egységbe tömöríti a Nemzetet.” (Badiny-Jós Ferenc: Az istenes honfoglalók)

A fentiek igazolásaként kaptam a megerősítést 2009. július 6-án este a Dunatv „Hitvallók és ügynökök” c. műsorában.

Lénárd Ödön piarista paptanár és Várszegi Asztrik OSB, pannonhalmi főapát, püspök egyaránt a katolikus egyház „tisztességes tisztulását”, „kollektív megtisztulását” tartja szükségesnek.

Ott van szükség tisztulásra, ahol nincs tisztaság. A magyarországi kereszténységben ezeregyszáz éve nincs tisztaság, amióta tiszta Istenhit-vallásunkat beszennyezte a judaizmus talmudi szemlélete.

A dokumentumfilm legfőbb tanúsága számomra az, hogy azok, akik megtagadták a diktatúra kiszolgálását a modern keresztényüldözés idején, judaizmusmentes hitükkel maradtak tiszták, mint Bulányi György atya és az általa alapított Bokor közösség.

Legfőbb ideje, hogy összehangolják tevékenységüket a Bokor közösség tagjai, Badiny Jós Ferenc szellemi örökösei, Hamvas Béla követői, az amerikai székhelyű Magyarságtudományi Intézet tagjai és mindazok, akik érzik és értik, hogy atyai eleink hagyományához való visszatérésen alapuló erkölcsi megtisztulás a nemzet és az emberiség felemelkedésének alapja.

Ezek a közösségek, műhelyek néhány kérdésben eltérő nézetet vallanak, de a lényeget azonosan látják, mert annak a – Bálint Sándor által megfogalmazott - népi katolicizmusnak a szellemében munkálkodnak, amely atyai eleink hagyományaiban élő Szent Korona értékrenden átszűri a judeokeresztény dogmákat, és csak a tiszta keresztény tételeket fogadja el, amelyekben „az egyetlen morál a szabadság”. (Hamvas Béla: Mágia szutra)

A tisztátalanságtól mentes tételek azt mutatják, hogy az „ósdi judaizmus” testidegen a kereszténységtől (ld. Talmud idézetek), mert

„A kereszténység nem vallás. A vallás történeti és társadalmi és szellemi eredetű, dogmatikával és papi szervezettel és szertartásokkal. A kereszténység a normális létben való magatartásról szóló tanítás.” (Hamvas Béla: Patmosz)

Ezért el kell fogadnunk azt a gondolatsort, amit XXIII. János pápának tulajdonítanak és a II. Vatikáni zsinat megnyitóbeszédének tartanak.

Tennünk kell ezt annál is inkább, mert XXIII. János „Pacem in terris” kezdetű enciklikája azon a - több mint 4000 éves - „Sumír Első-Biblián” alapul, amelyet Jézus anyanyelvén, a káldeusok ragozós arámi nyelvén írtak, és amelyet ezért joggal nevezhetünk Magyar Bibliának. (Ez a példa mutatja a dogmák „szűrésének” fontosságát azok „elvetésével” szemben.)

A Magyar Biblia a dolgok elölről kezdett megértésében azért fontos, mert „Szövetség” része határozza meg a Szent Koronát, mint értékrendet, amelyen keresztül – a Szent Fokos közvetítésével - a Lélek Fénye uralja és alakítja az anyagot.

Ez a meghatározás az az alap, amelyre épül a dolgok elölről kezdett megértése, vagyis az a mérvadó gondolkodási mód (paradigma), amely a megtisztuláshoz vezeti nemcsak a kereszténységet, hanem az emberiséget is.

Ősiségünkkel, valamint a Szent Korona tárgyi és szellemi kutatásával foglalkozó történészeknek ahhoz van képzettségük, hogy feltárják azokat a tényeket, amelyeket én – jogi és matematikai képzettségem okán is – el tudtam és el tudok helyezni az elölről kezdett megértés rendszerében.

Az én dolgom tehát a kutatások eredményeinek alkalmazása. A legfontosabb – mintegy tízezer oldalt kitevő – alapkutatási anyag bárki számára elérhető az Eunyet honlap „Könyvtárának” Jogi anyagok, Európai Unió, Őstörténeti anyagokés A "szenvedhetetlen iga" gyökere részében. (Ez utóbbi cím utal Rákóczi Ferenc most is időszerű Brezáni kiáltványára.)

Munkám végzése során a hamvasbélai bölcsességet kellett gyakorolnom, még akkor is, ha ezt a „gyökeres (radikális) változtatás” fogalmának tisztázatlansága miatt félre lehetett értelmezni.

A megtisztuláshoz vezető alapkérdés egyértelműsítése akkor vált szükségessé, amikor a „megtisztítandó” és az „eredendően tiszta” fogalmak keveredését tapasztaltam. Ezt tettem meg 2004-ben a „Tegyünk rendet a Szent Korona értelmezésében!” c. írásomban, aminek alapjai a fent hivatkozott alapművekben vannak, igazolását pedig Bulányi atya 2008-ban írt tanulmánya és a dokumentumfilm jelenti.

Annak a gondolatnak a megismerése, amely a dolgok elölről kezdett megértéséhez vezet, az Isteni Szabályrendszer felépítésének megértésével kezdődött. Ez a felépítés a „cél – feltétel – biztonság” hármas zárt logikai rendszerét adja.

A Szent Korona értékrendben kifejeződő Isteni Szabályrendszer célja a szabadság, amelyet „atyai eleink hagyománya” őriz a hűség és a szeretet kettős egységében.

Ennek feltétele, hogy a szabadság lelki, szellemi és anyagi eszközei a szabad állam és a szabad emberek tulajdonában és birtokában legyenek.

A szabadság és az annak gyakorlásához szükséges feltételek védelme fennmaradásunk biztosítéka.

Mivel az Isteni Szabályrendszer a társadalmi együttélésen keresztül érvényesül, annak formai megfogalmazásának, a jogrendszerszernek is ezt kell tükröznie. (ld. Hamvas Béla a Scientia sacra).

Az Isteni Szabályrendszer három szinten egymásra épülve (hierarchikusan) válik logikai és jogi rendszerré, ahogyan azt Molnárffi Tibor megállapítása alapján a „rövid indoklás” tartalmazza.

Az első szint a Szent Korona örök és változtathatatlan Szabadság Alkotmánya (rövid változat), amely a Szent Koronával közvetített Isteni Szabályrendszer célját, feltételét és védelmét határozza meg.

A Szent Korona Szabadság Alkotmánya magában foglalja Ősjogunk minden elemét.

Ez a Teremtő alkotásaként (alkotmányaként) nem nemzetség-, nemzetiség-, vagy állam-függő, tehát a Szent Korona Szabadság Alkotmánya mintaként szolgál minden nemzetnek saját Alkotmánya elkészítéséhez.

Az Alkotmány jellegéből eredően nem változtatható, nem helyezhető hatályon kívül, de jogfolytonossága megszakad, ha a szentkoronai értékrend nem érvényesül. Íly módon nem 1944. március 19-én (Magyarország német megszállásakor) szakadt meg a Szent Korona alkotmányosságának jogfolytonossága, hanem 973-ban, a „Quedlinburgi békekötéssel”, amelyben Géza - a Lech-mezei csata utáni események figyelmen kívül hagyásával – a nemzeti érdekek védelmének kötelezettsége mellett katonailag is indokolatlanul adta fel szabadságunkat, és vetette alá hazánkat a judeokeresztény oltár és a kirekesztettek jogfosztásán álló trón szövetségének, ahogyan azt Botos László „A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez” c. írásában cáfolhatatlanul bizonyítja.

A jogrendszer második szintje az Alaptörvény, amely az Alkotmányból eredő irányelveket jelöli ki egy történelmi időszakra.

Az Alaptörvény a 2000-ben írt „Gondoskodó Magyarország” (pontjai) munkaterv (program) jogi formába öntött változata, amely a társadalmi együttélés részeire bontva, de rendszerként írja le a Szent Korona Országának működését.

A Gondoskodó Magyarország adta a lehetőséget ahhoz, hogy a Szent Korona értékrendet összevessem az EU Alkotmánnyal (2003-ban), majd a Lisszaboni Szerződéssel (2007-ben), ezzel bemutatva az alapvető különbséget a liberális-kapitalista rendszer és a Szent Korona értékrend között.

A megbukott, föderatív államszövetségre épülő liberális-kapitalista diktatúra végleges megszűntetését a nemzetségek, nemzetek és államok szentkoronai szabadságára épülő konföderatív államszövetségének életbe lépése jelenti, amelyet a tagországok Alaptörvényeihez kapcsolódó Európai Konföderációról szóló szerződéstervezet fogalmaz meg.

Az Alaptörvény hatályba helyezésének, módosításának és hatálytalanításának joga a Nemzetgyűlést elidegeníthetetlenül illeti meg.

Ugyanígy a Nemzetgyűlés joga az olyan szabályok feletti rendelkezés, amelyek a szentkoronai értékrend érvényesülését közvetlenül szolgálják (alaptörvény szintű főtörvények). Ezek a Szent Korona Önigazgatási rendszerének törvényei, amelyek a hatalomgyakorlásra, valamint az elöljárók és követek (képviselők) kiválasztására vonatkoznak, illetve az ünnepeket és jelképeket szabályozzák.

A hatalomgyakorlásra vonatkozó alaptörvény szintű főtörvény alapja a vezetés kettőben megvalósuló egysége, amely az államformát is meghatározza: történelmünk során találkozunk a „Sacrosanta respublica” („Szent és sérthetetlen köztársaság”) kifejezéssel, amit ősfelfogásunk szerint „sacrosanta reslibertas”-nak, azaz szent és sérthetetlen közszabadsági közösségnek kell értelmezni.

Az elöljárók és követek (képviselők) kiválasztása – vagyis a választási főtörvény – a közszabadság teljes érvényesülésével megteremti az önrendelkezési jog gyakorlásának alapját.

Magyarország jelképeiről és ünnepeiről szóló alaptörvény szintű főtörvény a nemzeti önazonosságtudat fenntartásának, atyai őseink hagyományai követésének nélkülözhetetlen eszköze.

A jogrendszer harmadik szintje a társadalmi együttélés részletes szabályozását tartalmazza az Alaptörvényben meghatározott bontásban, az abban elfogadott irányelvek szerint.

A törvénykezés teljes folyamatát az Alaptörvény és a Hatalomgyakorlásról szóló alaptörvény szintű főtörvény tartalmazza, a közszabadság és az önrendelkezés maradéktalan érvényesítésülésével.

A részletes szabályozást azok a szakemberek végzik, akik értik és érzik, hogy a dolgok megértését elölről kell kezdeni.

A részletes szabályozásokhoz szükséges előkészítő anyagok a Szent Koronát Szolgálók honlapján szerepelnek.

Az isteni értelem fénye 2012-ig el fogja érni a magyar embereket, akik az elölről kezdett dolgok megértésében eljutnak Küldetésük megvalósításának belső kényszeréig.

A következő három év a lelkekben végbemenő erkölcsi megtisztulás (katarzis) időszaka lesz, amelyet a tévhitekben történő csalódás fog meggyorsítani.

Kelt Balatonfenyvesen, 2009. június 14-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája
Ui.: Az írás címe: http://szksz.hu/090714.doc