"VISTAZO" ÉS A KULTUR BANDITÁK

korszakváltóban élünk, s ennek természetes velejárója a minduntalan változó helyzetkép, mely nem rögzíthető hosszabb időre, mert a mai események, holnap vagy rövid pár óra múlva a múlt ködös foszlányai közt fognak heverni, hogy idővel a teljes feledés homályába merüljenek. Megtörténhet az ellenkezője is, hogy a mai jelentéktelennek tűnő apró kis mozzanat fogja megadni részünkre azt az erőt, mely újabb győzelem forrásává alakulhat, vagy jelentheti azt a követ, mely botlásunkat okozva, jóvátehetetlen károk kútfőjévé válhat.

Értékes vagy értéktelen kis eseményeket rögzítek, melyekből holnap, ha az események bekövetkeztek, kiértékelhető lesz, hogy helyes volt-e az eljárásom, vagy az ellenkezőjét kellett volna cselekednem. Távol mindazoktól, kik aggódva figyelik lépteimet, s kiknek szívből jövő tanácsai a távolság következtében csak a már bekövetkezett fejlemények után érnek utól, mikor már újabb feladat, újabb események, már rég másirányba viszik, máshova teszik a megoldandó feladatok súlypontját.

Ezért vagyok állandóan egyedül, álmatlan éjszakáimmal, melyeken át fürkészve kutatom az utat, a helyes irányt, kerülve a csapdát, a rejtett követ, mely botlásomat okozhatja, nehogy a tarsolyomban féltve őrzött, s kínok közt összegyűjtött jussunk az út szélén leselkedő ebek martaléka legyen.

Jelentéktelen kis esemény, vagy korszakalkotó új távlatokat megnyitó események kiinduló pontja-e, nem tudom, csak leírom, hogy a rohanó fejlemények sodrában el ne vesszen, ha netalán valami – bár kicsi legyen is – érték rejlik bennük.

Gaston Fernandez B. az ekvádori állami turista vállalat vezérigazgatója, ki hozzájárult anyagilag, hogy az expedíciót meg tudjam szervezni, s ezáltal tudjam igazolni a Táltosok Barlangjainak létezését, s egyben megvédeni úgy az angol, mint a svéd expedíciótól, melynek egyedüli és kizárólagos céljuk, a barlangok kirablása volt. Gaston Fernandez B. jól viselkedett, míg meg nem győződött arról, hogy a barlang rendszer valóban létezik. Utána azonnal hozzálátott ahhoz, hogy engem félrevezessen, s lehetőleg úgy a fölfedezés, int minden egyébbel ő maga akar rendelkezni. Ez a szándéka már kiviláglott, mikor az expedícióba fölvetette Jose Rojas, chilei újságírót. Kinek első teendője egy másik chilei becsempészése volt, kit azzal ajánlott, hogy fényképész, s minden fölszerelését hozza magával, úgy, hogy ezzel semmi gond nem lesz. Ingyenes munkaerő ki csak a tudomány érdekében, kíván az expedíció tagja lenni. Ezt az Escarella nevű fényképészt voltam kénytelen La Union-ba letartóztatni, s kemény kézzel kitetetni az őserdőből.

Ma teljesen bebizonyosodott már, hogy Gaston Fernandez B. csak a helyet akarta ismerni, s kész tervvel indult neki az expedíciónak, hogy azt a maga személyének kisajátítva értékesítse. Ehhez kénytelen volt mindazt, amit én követeltem megadni, s megtenni azokat az óvintézkedéseket, melyekkel sikerült az angolokat visszaverni, a svédeket pedig elriasztani, ami egyébként az ő céljainak is megfelelt. Azonban itteni dús tapasztalataim alapján én minden egyes okiratról több fénymásolatot is készítettem, s azon túl az ő hivatalos levelezéséről is, míg a hivatalba ezt az ő beleegyezésével megtehettem. Így minden egyes iratról van hivatalos fénymásolatom, s azon kívül az ő sajtó nyilatkozatait is én készítettem elő. Mindez döntő bizonyíték bárhol a világon csak éppen itt nem, míg ő családja és rokonsága révén a legmagasabb állami hivatalokat tölti be. Ehhez hozzá járul, hogy a felesége az államelnök feleségének a legjobb barátnője. A legtöbb miniszter régi jó barátja, s kölcsönösen támogatják egymást. Azon kívül nagyon fontos, hogy a turista hivatal kit, melyik folyóiratot, napilapot kedvezményez, súlyos összegeket jelentő hirdetéseivel. Ez által tudja befolyásolni a sajtót is. azon túl az elnökség titkársága, főtitkársága, mind az ő politikai és baráti köréhez tartozik, s ezek valóságos gyűrűbe tartják az elnököt.

Természetesen mindezt mások is nagyon jól tudják, s nem mindenhol népszerű, sőt mondhatnám, hogy olyan híre van, hogy bárki kétszer is meggondolja, hogy ezzel az emberrel valamit is tegyen. Én a körülmények hatása alatt kénytelen voltam a kérdést megoldani, s azzal a lehetőséggel, mely lehetőség éppen adva volt. Tekintve, hogy sehol máshol nem remélhettem segítséget, s a többi expedíció az angoloké, már elindult, s svéd pedig már készen állt, hogy a táltosok barlangjába menjen.

Mindenesetre én voltam az egyedüli, ki ügyvédem, Dr Gerardo Pena M. segítségével, hivatalosan bejelentettem jogigényemet s felfedezésemet, s ezzel lehetetlenné tettem az összes többi vállalkozást.

Ezek voltak a rövid, dióhéjban leírt vállalkozás előzményei Gaston Fernandezt illetően. Egy lehetetlen feladat megoldása minden anyagi és egyéb segítség nélkül. Ezzel tisztában volt G.F. – is, ki könnyű zsákmányt látott, gondolva, hogy engem könnyen félre fog állítani, majd ha erre a megfelelő alkalom elérkezik. Ezért színleg a legjobb barátnak mutatkozott, gondolva, hogy miután a pontos helyet megismeri, már maga az expedíció nem fog létezni, mert arról gondoskodnak az abba beépített emberei, Escarella és Rojas. Ezért ő maga nem jött velünk csak Limonig, hol az indulás előtt megkérdezte a pontos útirányt, azzal, hogy majd követni fog minket, vagy helikopterrel vagy öszvérháton, de biztosan jön.

Mielőtt elindultunk Limon-ba, elmondtam neki a pontos útirányt s azzal váltunk el, hogy ha La Union-ba érkezünk, akkor onnan rádió összeköttetésbe lépünk egymással, s ő közli, hogy nyomon követ-e, vagy helikopterrel jön-e utánunk.

Az Escarella már Limon-ban elkezdte a lázító munkát, s igyekezett a rendőrség tagjait ellenem hangolni, azzal érvelve, hogy a rendőrség tagjait nem küldhetem ezt vagy amazt vásárolni, mert tiltják a szolgálati szabályaik. Gyorsan meg kellett értetnem velük, hogy az őserdőben egyetlen szolgálati szabály az én parancsom, s ki azt nem teljesíti, azt a revolverem csöve elé fogom állítani. Ennek bizonyítására azonnal adódott alkalom, amikor a teherkocsi, mely a fölszerelést hozta, nem akart a rozoga hídon, mely Limon előtt van, keresztül hajtani, mert attól félt, hogy belezuhan.

Megparancsoltam Ortiz tiszthelyettesnek, hogy menjen a Sanchez rendőrrel a hídhoz, s parancsolja meg a sofőrnek, hogy azonnal hajtson keresztül a hídon, mert különben nagy időveszteségünk lesz a távolság miatt. Egy jó idő múlva megjelent az Ortiz tiszthelyettes, a Sanchez rendőrrel, s jelentette, hogy a teherfuvarozó megtagadta a parancsot, mert attól félnek, hogy a híd nem fogja kibírni, s leszakad.

Az ott levő személykocsira ültettem a rendőröket, s a filmezőket is, a fényképésszel együtt, s azonnal mentem a hídhoz. Mikor megérkeztünk utasítottam, filmezők s fényképészek foglaljanak megfelelő állást, hogy a hídon átjövő tehergépkocsit felvehessék. Ortiz és Sanchez azonnal letartóztatják a sofőrt s majd a Guasumba fogja a teherautót átvezetni. Guasumba G.F. sofőrje, ki ott volt a személygépkocsival. Meglepve kérdezték, hogy kinek a parancsára – az enyémre – mondtam nekik. Az nem lehet – mondták. Mert letartóztatási parancsra van szükségük. Itt a parancs – válaszoltam – s azonnal rájuk fogtam a revolveremet – vagy lövik a sofőrt, ha nem engedelmeskedik, vagy én lövöm magukat. Ijedten lekapták a vállukról a karabélyt, s rászegezték a sofőrre, ki még ijedtebben elkezdett könyörögni, hogy csak engedjék, ő maga átvezeti a teherkocsit.

Lassan, bár a híd kissé ropogott, mégis baj nélkül átjött. Ezzel egy napot nyertünk. Utána Limonba a Guerrero rendőrségi kapitány méltatlankodott, rendre utasítottam, azzal, hogy tanulják meg, ez nem egy kirándulás, ez egy expedíció, s mindenki csak azt teheti, mit megparancsolok neki.

Ilyen előzményekkel érkeztünk meg először El Pescadó, Tres Copales, La Experanza, majd La Unionba, hol valóságos nyílt zendülés tört ki, Escarella és Rojas felbujtókkal. Ott Escarellát letartóztattam, s kitettem az őserdőből. Majd folytattuk La Buntilla, Nayamba, Jukma, s végül is Guajare tanyájáig, hol véglegesen tábort ütöttem a Guajare fél tanyájában.

Mielőtt megérkeztünk volna, s úgy ahogy a G.F. megbeszéltem, La Unionba felállítottam a rádiót, s a Quitoi központtal léptem kapcsolatba. Onnan, s mindenünnen csak egyetlen hír érkezett, Gaston fernandez kéri, hogy ne mozduljak La Unionból, mert ő vagy helikopterrel vagy öszvérháton, de ott akar velem találkozni. Várjam meg La Unionbaan, mert már elindult. Gyanús volt nekem ez az agyon ismételt hír, mert én kora délután érkeztem meg, miután meguntam az expedíciónak nevezett csürhét, mely hol elveszett, hol leesett az öszvérről, s csak rakoncátlan népség módjára tudott viselkedni, előre mentem, s hagytam hadd kínlódjanak az őserdő iszapos útjain. Így voltak, akik csak a sötét éj beálltakor érkeztek holt fáradtan, halálra rémülve, s iszaposan, mint a rendőrség kapitánya, kinek kötelessége lett volna a biztonságomra ügyelni.

Mikor én megérkeztem, kedves barátom Cambisaka tizedes, az utolsó helyőrség parancsnoka nagy örömmel fogadott, s már is hozta a párolgó jó meleg feketét, mert mint mondta, már mindenki tudja az őserdőben, hogy jön a János úr /senor Juan/, mint ahogy ott engem neveznek. Kis idő múlva egy kis repülő szállt le felettünk, de megfordult és alacsonyan leírt egy félkört, mintha meg akarna győződni arról, hogy engem lát a tisztáson. Én világosan láttam, amint Gaston Fernandez kihajolt valósággal, s nézett engem. Még intettem neki, hogy hova megy, de a gép Guarintza felé vette az irányt, amiért később kételkedtem abban, hogy esetleg rosszul láttam. Mindenesetre a rádió híradása nem volt összeegyeztethető azzal, hogy Gaston Fernandez Guarintza felé repült.

Másnap gyönyörű verőfényes nap volt, s könnyen folytathattuk volna az utat, ha a Zamora folyón átkelünk, azaz, ha azon csónakokkal megindulunk lefelé, hogy a Coangos és Santiago folyók torkolatánál levő Puntillát elérjük. Azonban a rádió minduntalan azt kérte várjunk, mert Gaston Fernandez La Unionba indult utánunk. Ezen a napon távolítottam el Escarellát, s utána a zendülésnek indult társaság kissé lecsillapodott.

Elhatároztam, hogy másnap a rádió hírek ellenére tovább megyek, mert Escarella – Rojas viselkedése, ahogy jól átgondoltam nagyon hasonlított az agens provokátor viselkedéséhez, s célja az expedíció szétzüllesztése lehetett. A rádió összeköttetésem állandóan csak azt mondta, nagyon kéri Gaston Fernandez várja meg La Unionban, mert már elindult, hogy ott önnel találkozzon. Még aznap elkezdett zuhogni az eső, s napokra lehetetlenné tette, hogy a kis lélekmentő csónakban bárki is az örvénylő folyóra merészkedjen. Az a biztos halállal egyenlő. Valamit tenni kellett, hogy a lassan magához térő csürhe, mely kezdte a fáradságát kipihenni, foglalkozzon valamivel. Így kiírtam egy versenyt. Cambisaka parancsnok szívesen segédkezett, s adott egy jó nagy fejszét, s hozzá egy hatalmas fatörzset. A verseny a Kanadában a favágók közt divatos törzsvágás volt. Verseny díja az első három csomag cigaretta, a következő kettő, s a harmadik helyezett egy csomag.

A mindig lusta és szemtelen kis Ortiz tiszthelyettes rikácsolva hadonászott, hogy tulajdonképpen most fog eldőlni ki az igazi vezér, mert az őserdőben a legerősebb a vezér, s míg mindenki összegyűlt, a környékbeli suárok is, megkérdezett, hogy fölteszem-e a vezérséget egy versenyre. Mondottam, az nem verseny tárgya, de bármi mást vele szívesen fölteszek. Nagyokat nevettek a rendőrök, mert ők vidéki emberek, s jól megtanultak a fejszével bánni, s így biztos győzelemre számítottak. Guerrero kapitány kihívott, hogy én küzdjek meg a rendőrséggel lássuk ki az igazi legény. Rendben van, válaszoltam. Újabb törzs került elő, s levetettem az ingemet, kész állásba helyezkedtem, s ugyan azt tette Herrera, kiről nem tudtam, hogy favágó volt hajdan. Mikor elhangzott a revolver lövés, megindultunk ugyan azzal a törzzsel, s rövid idő múlva fölharsant a shuarok /jibáros/ öröm kiáltása, míg elnémultak a rendőrök. Átvágtam a törzset, míg az Herrera ugyancsak kínlódott tovább vele. Meg voltak döbbenve. Nem hittek a szemeiknek. Később a másik törzset, mint órával stoppoltak 57 másodperc alatt vágtam át. Míg az utánam következő legjobb idő is túl volt az egy percen, s többen csak két perc után tudták átvágni, mint például Rojas. Csak ki igazán jól ismer, tudja, hogy tudom a fejszét kezelni..

Három napos veszteglés után, mikor a víz valamennyire megnyugodott, s vagy három méterrel alacsonyabban állt, megindultunk La Puntilla felé a csónakokkal, annak ellenére, hogy a rádió még mindig ugyanazt a hírt közölte. Várjuk meg Gaston Fernandezt.

Alkonyodott, mikor La Puntillába megérkeztünk, s ott töltöttük az éjszakát, az egyetlen kunyhóban, mi ott van. Másnap reggel megindultunk most már gyalog, hogy a nayambe nagycsaládhoz megérkezzünk. A legnehezebb szakasz az a meredek, melyen körülbelül 3-4 órán keresztül kell fölmászni, hogy utána már valamivel könnyebben lehessen előrehatolni, az alig járt őserdei ösvényen. Mikor fölérkeztem a shuároktól követve, kik a csomagokat hozták, kis pihenőt tartottam, hogy a többiek, kik messze elmaradtak, utolérjenek. Egyszerre megjelent előttem az ellenkező irányból Gaston Fernandez. Felismerhetetlen volt. Nadrágját levágta térdig, s így egy groteszk , szúnyogoktól agyoncsípett, szakállas alak állt előttem, ki kiéhezve, sárosan megrágva, s holtfáradtan leroskadt a földre.

Mellette Guasumba, a sofőrje, ki ugyancsak visszatért Limonból Cuencaba, hol várta Gaston Fernandez, ki egy kis repülőt bérelt, hogy azzal berepüljön Guarintzába, hol az evangelistáknak van egy kis missziós telepük, s ott van egy leszálló hely is. Gaston Fernandez túl repült a célon, azon a kis gépen, melyen én La Unionba láttam, s a rádió hírek csak arra szolgáltak, hogy én várjak rá La Union helyőrségben, hol ki kellett törjön a zendülés, mit Rojás-Escarellanak kellett előidéznie, Guerrero, Orti segédletével. Így az expedíció a legteljesebb csőddel félúton megszűnt volna létezni, s vagy ők maguk folytatták volna nélkülem, vagy Gaston Fernandez, ki úgy számolt, hogy megjelenik Nayambe törzsfőnöknél, már mindent elintézett, s majd őt egyszerűen bevezeti a barlangba, hogy ott megtölthesse a zsákjait s Guasumba segítségével, mint felfedező visszatérjen. Míg én minden fölszereléssel az őserdőben csődöt mondok, kitör a villongás, s fölbomlik a rend.

Először abban tévedtek, hogy nem egy ilyen csürhét, de sokkalta különb bandát is úgy megtáncoltatok, hogy míg élnek, nem felejtik el. Másodszor, hogy hű embereim, Guevara, Punin, Cambisaka elégségesek lettek volna arra, hogy ilyen csürhéből még ha futószalagon jönnek, apró répát vágjunk belőlük. Harmadszor pedig Gaston Fernandez gyalogolva, nyomorogva ugyan megérkezett Nayambehoz, viszont ő nem fogadta csak megengedte neki, hogy engem nála megvárjon, míg megérkezem. Tehát Gaston tervei így füstbe mentek.

Nyomorgott, éhezett, míg rám várt, s nem tudva mi történt, mikor már tovább nem bírta, megindult a La Puntilla felé, s így találkoztunk. Adtam neki élelmet, cigarettát, s mikor megtudta mi történt az Escarellával, "őszinte" fölháborodást színlelt mondva – le kellett volna ütni a gazembert.

Pihenés után újra elindultunk, míg közben a lemeradtak is lassan megérkeztek. Kora délután jutottunk Nayambehez, utána Jukmához, hol hivatalosan vártak, s míg mindenki félreállt, lassan méltóságteljesen, ahogy az illem azt megkívánja, mentem a középen álló Nayambe és Jukmához. Rövid üdvözlet után átadtam az ajándékokat, függőágyat stb. stb. Mikor Gaston Fernandez elhagyta a tábort, megígérte, hogy egy-kettőre visszajön helikopterrel, mert az államelnök is biztosan látni akarja a fantasztikus barlangokat. Megállapodtunk, hogy egyetlen sajtó hírt nem fog adni. Egyébként ezt még az indulás előtt biztosítottam, s mindenkivel aláírattam egy nyilatkozatot, melyben kötelezték magukat, hogy senki rajtam kívül, vagy beleegyezésem nélkül nem nyilatkozhat, nem közölhet semminemű hírt, sem az expedícióról, sem pedig a barlangokról.

Gaston Fernandez közölte rádión, hogy bemutatta Velasco államelnöknek a fényképeket, dia-pozitív felvételeket, s egy rövid filmet állított össze a több órás felvételekből, s azt is bemutatta. Állítólag az államelnök azt mondta, "íme erről az emberről is azt mondták, hogy bolond, s lássák urak mindaz, mit állított, be lett bizonyítva". Állítólag úgy rendelkezett, hogy a belügy, hadügy, s építészügyi minisztériumok karöltve mindenben rendelkezésemre álljanak a továbbiakban. Ezek rádió hírek voltak, melyeket Gaston Fernandez mondott nekem a rádión keeresztül esténként, mikor a kapcsolatot fölvettük a táborban lévő rádión keresztül. Az élelem rég elfogyott, hisz alig vittünk, mert alig utaltak ki pénzt élelemre. Mégis dolgoztam, s dolgoztam, hogy a tábor fölépüljön, s így lassan több hold területet teljesen letisztítottam, hogy megfelelő helikopter leszállóhely álljon rendelkezésre. Utána több mint a felével megnagyítottam a házat. S két hónap után mikor a tábor készen állt, elindultam vissza Limonba, s azon keresztül Cuenca, Guayaquil, hogy visszajöjjek megtudni, mi az igazság mindabból, mit Gaston Fernandez összehazudott a rádión keresztül.

Mikor Cuenca városába érkeztem, azonnal kértem a szállodába hozzanak nekem az "El Mercurio" című helybeli lapból, mindazokból a számokból, melyekben az expedíciómmal kapcsolatos hírek jelentek meg. Az "El Mercurio" lap első oldalán hatalmas vörös betükkel szedve szenzációs riport az első visszatért csoportról, melyek közt Herman Fernandez, Gaston Fernandez testvére számol be a két segédfilmezővel, s két más, részemre ezideig teljesen ismeretlen "expedíció taggal", kik a riport igazi beszámolóját adták. Ezek közül is a főszerepet egy vigyorgó, s kajla orrú zsidó vitte, ki épp akkor tért vissza a híres felfedezésről, s mint az expedíció "tagja" nyilatkozott az ősrengetegben, a sűrű vadonban, melyből ő most tért vissza, mily csodálatos várost találtak. Továbbá egy hatalmas fénykép, arról egyenesen a szemembe röhögő, vigyorgó kép, s kajla orrú amerikai zsidó, ki a nagyvilág részére nyilatkozik a szenzációs felfedezésről, melyet ők a képen látható, s vigyorgó zsidó Jimmy Bloch hernan Fernandez, Pedro Luna, Mario Polit, Dr Gerardo Pena, s még egy zsidó, valami Hervis nevű, kit ugyancsak sohasem láttam, épp most végeztek. Szédültem. Tovább olvastam Jimmy Bloch, az Alianza para el Progreso amerikai segítség nyújtó szervezet Guencai megbízottja. Azaz egyúttal kém is.

Mielőtt a lapokat olvasni kezdtem volna, azokat előbb megjelenési sorrendbe raktam. Így aztán látom, hogy a következő nap ugyan olyan nyilatkozatok, s mindenütt ugyan az az undorító kép Jimmy Bloch, a világhírű felfedező. Később az újabb kijövő csoportnál ugyan az a szereplés, s mindenütt az élen a híres "expedíció tag Jimmy Bloch". Önkéntelenül is egy tizenhárom évvel előbbi kép jutott eszembe, melyen egy ugyanilyen undorító alak, ugyan ezekkel a vonásokkal nyilatkozott Észak-Amerikában, s a fénykép alatt ez állt "megérkezett a sz. magyar hőse". Annak idején az a kép bejárta az egész világsajtót. Most emez ugyancsak élénken igyekezett két évezred dús, ilynemű gyakorlatát kamatoztatni a nagyvilág színe előtt. A híradások valótlanok voltak, s egyáltalán nem feleltek meg a valóságnak. Valahol a cikk a szenzációs riport közt a saját nevemhez hasonló nevet is sikerült felfedeznem, hol míg azt jelenti "Jimmy Bloch a felfedező, s expedíciós", most érkezett tagja, hogy a sok szakember közt meg kell emlékezni arról is, hogy jelen volt Morrizt kutató is. Az expedíció neve sehol, de a képen világosan látható, hogy az expedíció tagjainak a mellén ott van még a jelvény. Nevemet mégis elírták, s az expedíció nevét nem ismerték. Azaz ezen az úton, s ezek által vesztette el a magyarság az őshazához vezető utat, melyről a hazugság mérhetetlen tömege vezette tévútra.

Indultam Guayaquilbe, hogy újabb adatokkal gazdagodjak, a hírterjesztés csodálatos vívmányairól, melyekkel a nagyközönséget nap mint nap ellátják a nemzetközi hírügynökségek.

Guayaquilba meggyőződtem arról, mit már rég sejtettem, nem véletlen, de nagyon is jól árgondolt tervről van szó, mit lépésről lépésre igyekeznek végrehajtani, hogy végül is én teljesen kiessek úgy a vezetésből, mint a felfedezésből. Ennek a tervnek az értelmi szerzője Gaston Fernandez, ki mindent elkövet, hogy a barlangok kincseihez jusson, s azokat kirabolja. Helyzetem nem volt könnyű, s gyorsan cselekednem kellett, mert az emberek azt kérdezték tőlem, hogy én is részt vettem-e az expedícióban, amit Gaston Fernandez vezetett a keleti ősrengetegbe.

Mikor Gaston Fernandezzel találkoztam, nagyon sajnálkozott, hogy eljöttem az őserdőből, mert már készen állt a helikopter, s most akarnak indulni. Kérdezte, hogy megyek-e velük. Mondottam, nem. Rojas, ki jelen volt nagyon megörült, s ránézett Gaston F-ra, s nem tudták örömüket titkolni.

Elmentek a barlangokba azzal, hogy a második részhez szükséges előmunkálatokhoz elviszik a Cuencai parancsnokot, Moral ezredest és Ortega őrnagyot, hadd lássák személyesen, milyen fölszerelésre lesz szükségük.

Mikor visszajöttek, újabb csomó fényképfelvételt hoztak magukkal, mert fényképészt is vittek. Így a fényképek jelenleg több százra rúgnak, míg 79 db diafelvétel van, s több órás film fekete fehérben, s színes film. Ennek ellenére visszatértük után le voltak sújtva, mert mint később kiderült, nem tudtak tovább menni, bár szerettek volna a barlangokba, mert mikor egy bizonyos ponthoz érkeztek, akkor eltűnt úgy a Guevara tizedes, mint a Guajare shuar, s ők círka egy órán keresztül réműlten kiabáltak, könyörögtek, hogy előjöjjenek. Mikor a halálra rémült társaság már a fejét kezdte elveszteni félelmében, hogy többé onnan nem tud kijönni, akkor nevetve megjelentek hű embereim, s azt mondták nekik "ez János úr parancsa, arra az esetre, ha tovább akarnak menni, s ő a parancsnokunk". Mellesleg embereim egy kis mellékfolyosóban vígan cigarettáztak, s azon mulattak, hogy ezek a katonák, s "hősök", hogy meg vannak riadva. Guevara tizedes becsületére vall, hogy bár egy ezredes, s egy őrnagy is jelen volt, ő a parancsot szó szerint teljesítette.

Három napig voltak a táborban, s természetes, hogy kitűnő ellátásról is gondoskodtak, a maguk részére. Így jó minőségű whiskyt is vittek magukkal, konzervet, s mindenféle más jó minőségű élelmiszert. Mikor mindent leraktak, akkor Guevara, kit én kineveztem helyettesemmé távollétemben, mindent Punin segítségével szépen eltett, s főztek a vendégeknek yukát. S tartották őket yukával, s egy kis rizzsel. Mikor ezek fölháborodva követelték az élelmet, ugyan az a válasz "János úr parancsa, a tábor készletére kell fenntartani". Bár helikopterrel mentek, s jó ellátással mégis meg kellett tűrniük hű embereim százszázalékos viselkedését. Nem kaptak kávét, nem szívhatták a cigarettát, csak az maradt birtokunkban, mi éppen a zsebünkben volt. Gaston Fernandez és Rojas föl voltak háborodva. Ezért G.F. kérte a hadsereget, hogy Guevarát váltsák le. Pedig Guevarát, kit én kértem, határtalan időre rendelte mellém a hadsereg. Így Guevara helyett kiküldték Cambisákát. G.F. nem tudja, hogy ugyan az a helyzet, s soha neki engedelmeskedni nem fog.

Az újonnan előhívott fényképekből egynéhányat erővel elvettem G.F.-től, pedig ő nagyon kért, hogy most ne vigyem el őket, mert úgyis az enyémek, s mindegyikből fog annyit adni, amennyi kell. Eltettem, s azt mondtam neki, ezekre szükségem van, még a mai napon egy cikk részére. Ezeket juttattam az "El Telegrafo" s az "El Comercio"-nak, hogy a szeptember 28-i két cikk megjelenhessen, melyekkel egy időre leszereltem ezeket a kultúr banditákat. Ez szükséges volt, mert már olyan cikkek is megjelentek, melyek azt írták, hogy Gaston Fernandez az expedíció főnöke, újabb expedíciót szervez, hogy mélyebben hatolhasson a felfedezett barlangokba.

Az eltelt időt arra használtam, hogy a kultúr banditák útjait lezárjam, s őket lehetetlenné tegyem, hogy elvegyem a kedvüket a rablási szándéktól. Lassan sikerült a minisztériumok, s a közvéleményt is tudatosítani, minderről, s ügyvédem segítségével, nagyon is szép munkát végeztünk.

Az ekvádori közvélemény napirenden tartja a barlangokat, s minden ezzel kapcsolatos hírt. Így tegnapelőtt hirtelen szólt a telefon, s ügyvédem értesített, hogy megtudta, hogy katonaság betört a barlangokba. Elmentem a rádió kapcsolatot felvenni, s kiderült, hogy nem igaz. Ez jellemzi a jelenlegi helyzetet. Mindenki a barlangokról tárgyal, beszél, tudósít, de senki bizonyosat nem tud. Abban mindenki egyetért, hogy G.F. és Rojas közönséges banditák.

Nem sikerült az elnökhöz bejutnom, de ez is végül G.F.-re nézve vet nagyon is rossz fényt, s ő maga nem tudja mitévő legyen. Mert végül is a vezérkar, ha rosszul viselkedett is, de értesítve van. A képviselőház úgy mint a szenátus, s nem egy képviselő, alig várja az új ülésszak megnyitását, hogy felelősségre vonhassa magát a kormányt.

A lapok közül a legnagyobb az El Comercio mindenben a legmesszebbmenően támogat, míg az El Telegrafo ugyancsak mindenben támogat. G.F. egyedüli fegyvere a nála lévő fényképek, melyek nélkül nehéz valamit csinálni. Viszont nagyon-nagyon drága fényképek, mert 3.000 dollárba kerültek /háromezer dollár/. T.i. ennyibe került a helikopter bérlete. Míg az én expedícióm összes költsége, igaz, hogy alig ettünk, cirka 1.800 dollárba került. Ezeket az adatokat majdan a képviselők remekül fogják fölhasználni. S nekem mindehhez semmi közöm nincs. Hiába örültek, hogy nem megyek velük, mert hű embereim ott voltak jelen, s most nincs ki a felelősséget vállalja a kirándulásért, mely 3.000 dollárba került.

Nekem szükségem van a fényképekre, de azokat nem tudom megszerezni. Mindenesetre miután már a közvéleményt teljesen a magam oldalára állítottam, G.F. és Rojas kezdtek idegesek lenni, s én elérkezettnek láttam az időt, hogy bekerítő mozdulataimat most már teljesen előre vigyem, hogy ezt a kellemetlen ügyet is győztesen lezárhassam. Szerencsém volt, a lépést a már ideges G.F. tette meg. Keresett telefonon, s kérte találkozhatnánk-e. nagyon szívesen válaszoltam, mert nagyon jó híreim vannak külföldről, s szeretném azokat elmondani. Azonnal küldte a kocsit, s kérte menjek hozzá a hivatalba.

Gaston Fernandez, ez a pályát tévesztett színész, kitörő örömmel fogadott, s láthatóan megilletődve a jóbarát láttán, nem tudva hova tegyen, mivel kedveskedjen. Magam ugyan úgy, ugyan olyan kedvesen színészkedtem, mint ő, s egymást dícsértük, egymást magasztaltuk az égig. Végre megkérdezte – mond kedves Jánoskám, hát mit csinálunk ezzel a barlang üggyel, mert mindenki örökké csak arról érdeklődik. Én – természetesen – folytatta – mindig azt mondom, János a felfedező, majd ha ő mondja, akkor megyünk. G.F. elfelejtette nekem megmondani, hogy újabban már Velesco államelnök érdeklődik, s már nem tudja mit hazudjon neki. Tudod Gaston – mondtam neki – ez egy befejezett ügy, mert hamarosan megérkeznek a külföldi tudósok, akik az ellenőrzést fogják végezni, s akkor majd értesítelek, hogy mikor indul az expedíció. Nem lehet! Ecuadorba nem jöhetnek idegen tudósok, János, csak mi mehetünk! Nézd Gaston, Ecuador aláírt egy nemzetközi megállapodást – mondtam – mely a fontos történelmi értékek megmentéséről, megóvásáról szól, s ugyan olyan mint a genocidium, mi ellen minden ország az ENSZ-en keresztül kötelezte magát az ilyen javak megmentésére. Tehát – folytattam – én mint felfedező, meghívhatom a külföldi tudósokat, vagy az állam, de jöhetnek az akaratunk ellenére is, ha fontos kultúr javakat látnak veszélyeztetve. Ami pedig a barlangokban van, az oly fontos, hogy úgy hiszem, hogy nemzetközi biztonsági szervet fognak ide rendelni az ENSZ tagállamai.

Elvesztünk, elvesztünk – hangzott G. Fernandez kísérteties hangja. Maga elé meredt, s átsuhant a gondolatain, hogy még az állását is elveszíti. Rám nézett, s azt kérdezte – úgy Te kérted őket? Természetesen – feleltem – úgy azt rég megmondtam, hogy mindennek történnie kell. Persze – folytatta – míg mi a fényképekkel örültünk, addig te ezt csináltad. Úgy van ahogy mondod – válaszoltam – s ebből is láthatod, hogy úgy mint eddig tetted, nyugodtan megtarthatod az összes fényképeket magadnak, mert azok most már értéküket veszítik. – ne mondj ilyet, mert jól tudod, annyi fényképet adok neked, amennyi csak kell. Előhúzta a fiókot, elővett egy csomó fényképet – s azt mondta – nesze itt van. A fényképeket gyorsan a zsebembe süllyesztettem. Folytatta – még mire van szükséged? A dia-positív felvételekre – válaszoltam. Az nincs nálam – hazudott, de majd Quitóból megküldöm neked, mondd hány sorozatra van szükséged? Csak mondd, kell-e még fénykép? Bármi kell szólj nekem, hisz te vagy a felfedező, s a főnök, a vezér. Bár már másra tereltem a szót, nem tudott magához térni, s nagyon le volt törve. Később maga vitt vissza a szállodámba, s nagy ölelgetések közepette távozott.

Az első támadásom látható eredménye, azok a képek, melyeket ez alkalommal sikerült megszereznem, s így küldhettem belőlük barátaimnak, hogy egy kis fogalmuk legyen a barlangokról.

Pár nappal később megyek a szállodámba, mikor beleütközöm a Rojasba, ki a hét-nyolc éves kisfiával engem keresett. Mikor meglátott fölkiáltott – kedves professzorom, kedves vezérem, csak hogy megtalálom, ugyanis gondoltam, hogy esetleg képekre lenne szüksége, így hát hoztam egy sorozatot, s miután nem találtam, nevére otthagytam a szállodájában. – Köszönöm a kedvességét – hát mért fáradozott személyesen idáig – kérdeztem. Kérem ne mondjon ilyet, mikor nagyszerű főnökünkről, a vadon híres uráról van szó, a senor Juanról, akkor nekem ez egy megtiszteltetés. – hazudott szemrebbenés nélkül. Ekkor megszólalt a kisfia – apu az a híres vezér ugye? – Rojasnak nem kellett több, azonnal elkezdte előadni, hogy miután náluk a családban mindig rólam úgy emlékeznek meg, mint a híres vezér, lám a kisfia is tudja. S hazudott, hazudott, hazudott úgy ahogy a száján kifért. Míg az erre az alkalomra betanított kisfia mélyen hallgatott. Meghívtam egy feketére, láthatóan tetszett neki, mert sok mondanivalója volt. Kérdezte, mi a véleményem Gastonról, egyszerűen remek ember – feleltem, kár, hogy kissé hanyag, így minden széjjel fut, kiszalad a kezéből, s emellett nagyon elfoglalt – hazudtam, egész folyékonyan -. Ez az, hanyag ember, de kitűnő ember, nagyon ragyogó a megállapítása. Ez után a hazugság verseny után íme újabb fényképekhez jutottam, de még mindig van egy veszélyes pont, hova szerettem volna bekényszeríteni őket, hogy végleg leszerelhessem ezt a szélhámos kultúr bandita társaságot.

Azzal számoltam, hogy megkísérelnek még valamit, hogy egy esetleges elkeseredett vállalkozást igazolhassanak, s ezt csak a sajtón keresztül tudnák megtenni.

Teltek a napok, s már kezdtem kételkedni, hogy tervem sikerrel jár-e mikor újra belebotlok a Rojasba, ki úgy látszik kereste az alkalmat, a találkozásra. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, s mindenről beszélgettünk egy fekete mellett, mikor Rojas megkérdezte, mondja kedves vezérem, emlékszik arra az iszapos hegyre, melyre oly nehéz volt fölmászni, hogy mi a neve? Hogyne, Kinanza hegy, hol majd mindenki leesett az öszvérről – válaszoltam -. Azért kérdem, mert Gaston Fernandez kért, hogy írjak egy kis kalandot az útról, s tudja nem emlékszem a nevére. Remek ötlet – válaszoltam – kalandosan megírni az utat, kitűnő , látszik, hogy G.F. okos ember – s folytattam – csak ne mondja, hogy a Viztazo-ba jelenik meg, mert azokról hallani sem akarok. Igaza van – válaszolta – de tudja ez a Gaston oly okos, hogy kikötötte, hogy tíz oldal vagy semmi. Szép színes riport lesz, ha természetesen, ezt ön kedves vezérem megengedi. Tudja kedves Rojas – hazudtam – maga tudja, hogy G.F.-nek köszönhetem, hogy sikerült az expedíciót összehozni, s ezért amit ő akar, azt megteheti, azonban a Viztazó féle folyóiratról hallani sem akarok. – válaszoltam -. Tudom, értem, de gondolja meg, hogy mégis az ország legfontosabb folyóirata, s mit a Viztazo megír, az aztán komoly súlyt jelent – igyekezett meggyőzni. Kérem remélem, nem most akarják megjelentetni? Kérdeztem. Ó nem, legföljebb karácsonytájt, újévre. Még meg kell majd írnom, s az írásomat majd önnek jóvá kell hagyni. Jó, mondtam, így már más a helyzet, ha majd megírta, szóljon, átnézzük, s esetleg találunk jobb megjelentetési helyet, esetleg külföldön – mondtam -. Rojas láthatóan megkönnyebbült, s még beszélgettünk egyről-másról, míg végre elment, s így megszabadultam ettől az utóbbi időben örökös hazudozástól.

Ez a múlt vasárnap történt, s miután Rojas elment, én azonnal bérkocsiba ültem, s rohantam az ügyvédemhez. Ideges lett, mi történt. Semmi, de azonnal cselekedni kell, Gaston, Rojas leadtak egy nagy cikket Viztazonak, melyben biztosan majd jó fölvétel bent lesz, mondtam – most váltam el Rojastól, aki eljött megtudni, hogy van-e kapcsolatom a Viztazenál, mely megakadályozhatná a tervünket, hogy mindent a közvélemény előtt átjátszanak a turista hivatal Gaston ügykörébe.

Másnap reggel ügyvédem fölkereste a Viztazo folyóirat igazgatóját, s bemutatta az aláírt okiratot, melyen úgy Gaston Fernandez, mint J.R. aláírása ott van. Javier Alvarado igazgató dühöngött, de semmit sem tehetett. Végül kérte, hogy tárgyalhasson velem. Délután ketten mentünk a folyóirathoz. Természetesen a megírt cikk ott volt, sőt már kiszedték, s mindez bosszantotta az igazgatót. Ajánlotta, hogy helyet ad, nyilatkozzak. Először, hogy önnel tárgyaljak föltételem, hogy megmutatja a cikket. De nem lehet, mert erre vonatkozólag kompromisszumom van Gaston Fernandezzel. Akkor tárgytalan, ha nem olvashatom előbb a cikket, nincs miről beszéljünk, s kénytelen vagyok megkérni az ügyvédemet, hogy bíróságilag kérje a folyóirat elkobzását, s ezen kívül az El Comercioban két nappal előbb föltárom mindezt. Dühösen, de engedett Janier Alvarado, s elolvastam a cikket. A cikk Lényege: Gaston Fernandez felfedező főnöke és vezére az expedíciónak, rengeteg hazudott kaland, s bátor hősies magatartás. Escarella, kit kirúgtam La Unioban az expedíció igazi hőse. A kukac gyáva kapitány rendkívüli bátorságról tesz tanúságot. Rojas, kalandos utazása az ősvadonban. Újra Gaston Fernandez, ki föltárta a turisták részére ezt a szenzációs bevételi forrást. A hazugságok végtelen tömege. Az expedícióban, alig szerepelek valahol, mint aki említette már a barlangok létezését. Mit a bátor hős, Gaston gyors ítélőképességgel felismert, s íme feltárt Ecuador dicsőségére. Rengeteg fénykép, melyeken természetesen nem szerepelek, csak ők.

Miután olvastam, s ügyvédem is elolvasta, megkérdeztem, hogy honnan veszi a bátorságot arra, hogy ezt a sok hazugságot leközölje. Az igazgató dühös volt, s azt mondta. Tetszik, nem tetszik leközlöm, mert már kifizettem a jogtulajdont. Kérdésemre, hogy mennyit fizetett, nem válaszolt, de látszott rajta, hogy elég sokat kellett fizetnie. Emellett kötötte barátja G.F.-el kötött megállapodása is, hogy úgy ahogy van leközli. Teljesen kilátástalan volt egy megállapodás, bár két másik igazgató is jelen volt, s sokkal nagyobb jóindulattal, mint Javier Alvarado, kinek mellékneve – el engreido – a beképzelt, s nagyon találó.

Javier Alvarádó még azt ajánlotta, hívassák Rojast, s legyen jelen a tárgyalásnál. Mire kijelentettem, hogy tolvaj, cselédekkel nem tárgyalok. J.A ideges lett, neki utaznia kell még aznap, folytassák a tárgyalást délután a két másik igazgatóval Bustamante és Borges-szel. J.A. elutazott, hogy a hold repüléssel kapcsolatos dolgokat intézze az USA-ban, így csak a hét végén tér vissza. Ezzel a kilátással visszamentünk délután a 4 órás vita után megállapodtunk, hogy mindent kihúznak, s úgy is történt. A cikket végül tökéletesen kiherélték. A fényképekhez hozzávették az általunk adott fényképet, az expedíció nagy feliratával ugyan azt melyet az EL TELEGRAFO közölt. Köteleztük őket, hogy az expedíció jelvényéről fényképet készítsenek s azt is megjelentessék. Alcímnek az expedíció neve, s a névsor, hogy ki milyen minőségben vett részt. Természetesen az Escarellának híre sem maradt a cikkben. Mikor újra átolvasták megállapították, hogy a Rojas nem fogja szüleményét fölismerni, s ajánlották, hogy más névvel jelentetik meg. Ragaszkodtam Rojas nevéhez, mint a cikk írója. Minden turista szó törölve lett. Ragaszkodtam ahhoz, hogy a bejelentésem is idézve legyen, az is megtörtént.

Mikor befejeztük vagy jobban mondva a cikket lefejeztük, a Borges ki szerkesztője a folyóiratnak, hozzám fordult és azt mondta: nem értek egyet azzal, hogy a magyarok innen származnak, mert sokkal inkább állítható ez a baszkokra, mint a magyarokra. – Kérem – mondtam neki – ha ön ezt tudja, akkor azt is tudja, hogy a baszkok hunok. – Igen – mondta – a baszkok hunok, de mik a magyarok? – Kérem a magyarok is hunok – feleltem. Megdöbbent, s elgondolkodott – ha ez így van, akkor nagyon fontos az a munka, mit ön ott végez – mondta. Majd utána hozzátette, bízza csak rám, ezt a hazudozó Rojas, majd én írok egy előszót a cikkhez. Láttam, hogy szövetségesre találtam, mert fölébredt benne a baszk vér. Ekkor mondtam neki – olvassa el Pedro de Basaldua könyvét, ki híres baszk tudós-kutató volt, s könyvét Indiában adták ki, s ennek unoka-öccse Pedro de Basaldua, Argentínában az E u s k a d i baszk köztársaság elismert nagykövete, s nekem nagyon jó személyes jó barátom.

- Ha ez így van, én is barátja vagyok önnek – mondta. Ekkor fölajánlotta, hogy pár nappal a Viztazo megjelenése előtt szívesen meginterjúvol a televízióban.

Viztazo, bár egy közönséges folyóirat, itt Ekvádorban mégis a legkomolyabb közvélemény formáló sajtó termékek egyike. Erre szüksége volt G.F.-nek és nekem is. azzal a különbséggel, hogy a fénykép anyag az illusztráláshoz kizárólagosan az ő birtokában volt. Ezt igyekeztem kikényszeríteni, s ezt sikerült is, ha minden úgy történik, ahogy megállapodtunk. Ez volt a kultúr banditák utolsó fegyvere, mert itt mindenkit az érdekel, ki fog győzni elsősorban, s csak utána, hogy kinek van igaza. Remélem az a sok hazugság, s képmutatás, mit magamra kényszerítettem, meghozza a gyümölcsét, s ezzel végleg kiütöttem ezeket a gonosztevőket. Hálátlan feladat, mikor oly személyekkel kell küzdeni kiknek egyetlen szavuk sem igaz, s ki kell következtetni, hogy mit gondolnak, mit fognak cselekedni, hogy aztán rájuk lehessen csapni mielőtt még kárt tesznek bennünk.

Ma láttam Rojast az utcán, s vígan üdvözölt, s öntelten sétálgatott, mintha az arcára lett volna írva – nem soká, majd meglátod, ki vagyok én, míg közben az elcsépelt hazug szavaival illetett.

Ahogy a folyóirat megjelenik azonnal küldök belőle. Kis esemény, talán észrevétlenül elmúlnak, vagy világrengető kérdés válhat belőlük. Nem tudom, éppen ezért leírtam őket.

Guayaquil, 1969 november 16.

Az előbbi kis írást ki kell egészítenem, hogy érthetőbb, s világosabb legyen, különben esetleg félreértésekre adhatna okot.

1. - Hiába tudtam, s ismertem a táltosok barlangját, mert egyáltalán nem csak anyagiakkal nem rendelkeztem, hanem egyenesen kinevettek, ha arról említést tettem. Több vállalkozásom kudarcba fulladt azaz kísérletem, hogy megfelelő tőkével egy jól fölszerelt expedíciót szervezzek. Mindenki fényképeket kért, viszont senki sem akart arra gondolni, hogy egyszerűen a korom sötétbe oly felvevőkészülékekre van szükség, melyeknek nagyon magas az áruk. Az egyszerű odajutás is nagyon költséges. Vagy vállalni kell, mit én szoktam csinálni, keresztül-kasul az ősrengetegben rekord idő alatt megérkezni, s nem visszariadni semmitől. De ki vállalja ezt azok közül az elsatnyultak közül, kik sajnos szükségesek ahhoz, hogy igazolják a barlangok valóságos létezését. Senki.

2. - Mikor az angol expedíció már elindult a Llanganatis hegységre, sikerült Gaston Fernandezt valósággal belekényszerítenem kitűnő nyilatkozataiba, majd pedig az expedícióba.

3. - A svéd gróf már Spanyolországból Las Palmas szigetről nyilatkozott, hogy indul a barlangokba, itteni szövetségesével Andres Fernandez-Salvador-ral. Ennek a Fernandeznek semmi köze az előbbihez. Ez csak a svéd gróffal akarta a barlangokat kirabolni. Egyébként nagyon gazdag ember.

4. - Ezenkívül még több kisebb expedíció is készen állt, s a legszegényebb is komoly költségvetéssel rendelkezett, s gazdag itteni társakkal.

5. - Jimmy Bloch, mint kiderült, Gaston Fernandez kedves barátja és szövetségese, s természetesen annak tudtával cselekedett.

6. - Jimmy Bloch, a Cuenca városába kirendelt Észak-Amerikai Egyesült Államok – Béke Alakulatának – tagja, azaz hírszerző. Spanyolul: "Cuerpo de Paz".

7. - Ma visszavertem az angolokat, kik szégyenszemmel, bár fenyegetőzve – mi mást tehettek – elmentek, pedig 13 tonna fölszerelést hoztak Angliából, s népnapokat ültek remek táborukban.

- A svéd grófnak is elvettem a kedvét az idejöveteltől, s ő egyszerűen társát, Andres Fernandez-Salvadort átkozza, s be kell látnunk, hogy szegény mi mást tehetne.

- Gaston Fernandez, s Jose Rojas, viszont dörzsölik a markukat, s alig várják, hogy Viztazo folyóirat megjelenjen, s a szemembe röhögjenek, s igaz, oly sokat dolgoztak, s olyan kedvesek voltak az utóbbi időben, velem szemben, hogy hogy ha azt másra

földbirtok örökségi ügyben az örökösök, itteni szokás szerint, árkot ásattak, hogy ezzel rögzítsék mint mesgyével a birtokfelosztást. Ásás közben egy temető került az ásás útjába, melyből egy teljesen ép 7 /hét/ méter magas óriás csontváza került elő. Az örökös asszony ekkor elásatta az óriás csontjait egy újonnan készült deszkakoporsóba összegyűjtve. De nem maradt ennyiben az ügy. Egy ottani pap ugyancsak talált egy óriás-csontvázat, azt a faluban összerakatta és kiállította nyilvánosan, kijelentvén, hogy íme a világ közepe, mert előkerült annak az óriásnak a csontváza, akit annak idején Dávid a parittyával a fején talált. A koponya tényleg egy komoly horpadást mutat, aminek az oka kő lehetett. Mindenesetre a Loja-i püspök egyszerűen kizárta a papot s megtiltotta neki, hogy óriásokról beszéljen és a csontvázat mutogassa, mert nem léteztek.

Mindez sajnálatos, mert így kénytelen vagyok gyorsan felszerelés nélkül odautazni, s az általam ismert ottani bejáratokat is feltárni, melyekben tényleg sok óriás csontváz van felhalmozva.

Most QUILÁNG falucskába megyek, ahol a CHIRO hegyben van a bejárat. Ezenkívül LOJA-ból kiindulva LA TOMA-n át GONZAMANA-ba /GÖNZ/ megyek. Innen elágazik az út QUILÁNG /KILÁNG/ felé, mely után folytatom az utamat CARIAMANGA –ig. Sikerült egy kis gépjárművet kölcsönkapnom. QUILÁNG-ból a CORDILLERA-DEL-CONDOR-ra csak öszvérháton lehet felmenni, de ott éppen a CORDILLERA csúcsain haladó ősrégi kövezett útba lehet beletalálni számtalan szoborral, erőddel, kegyhellyel. Ennek egyes szakaszai olyan kitűnő állapotban vannak, hogy ha odáig fel lehetne vinni egy autót, akkor a még tökéletes kövezeten szépen lehetne használni. Ez az út köti össze e vidéket MACHU-PICHU-val, s ez alatt halad a földalatti világnak fontos része is. Viszek fényképezőgépet... Valószínűleg 10 napig távol leszek a fent jelzett helyeken. Jó lenne, ha időközben a magyar hagyományokban szereplő óriásokról is kaphatnék tájékoztatást. Megfelelő felvételekkel kísérve ugyanis összekötő szövegként ezeket az idézett hagyományokat szeretném közölni minden hozzáfűzés nélkül, s így az óriások kérdésének a tárgyalásánál természetes módon a mi hagyományaink kerülnének előtérbe, tehát már az első hírekben is, illetve a kiadandó füzetben ..."

1. fordítják, komoly eredményeket érhetnek el vele. Rojast különben is sajnálom, mert felesége a napokban ajándékozta meg a 6. gyerekkel, s Rojas majd ha a várvavárt cikkét elolvassa, 6-os ikrek szülési fájdalmait fogja érezni, Gaston Fernandezzel együtt.

2. - A Viztazo folyóirat 60.000 példányban jelenik meg, s ebből 5.000 az USA-ban élő ekvádoriak közt kerül eladásra. Talán mondanom sem kell, hogy nem tudom, hogy csináltam, de egyetlen cracczarom sem volt hozzá.

Guayaquil, 1969 november 17.

Kedves Vilmos!

Pár perce kaptam f. hó 8-i leveledet, s csak nagyon röviden pár sort írok, hogy levelem gyorsan megérkezzen, ugyanis közben első levelemet már gondolom a fénykép anyaggal megkaptad.

Leírtam nagyon röviden a legfontosabb eseményeket, s miután úgysem tudom, mert itt sohasem lehet semmit előre tudni, azonnal megküldöm, s mint jelezted a másodpéldányt pedig R.L.-nak küldöm egyidejűleg.

Remélem, jó híreket írhatok a napokban, de ha időd van, s levelemet megkaptad, úgy ne várj az én írásomra, mert mindig várom kedves soraidat.

U.i: Vistazo, december 2-án fog megjelenni. Azonnal küldök belőle.

Nagyon köszönöm a cikket, két napja kaptam kézhez a számot, mely s egyben már a fölfedezést is közli. Majd részletesebben írok.

K I V O N A T

M. J. -nak Quayaquilban 1970. január 23-án kelt leveléből /érk. I. 19-én/

"... az elmúlt hetekben egy véletlen folytán megtalálták a földalatti világ másik bejáratár. Még nem tudják, hogy azonos-e, de emiatt sürgősen a helyszínre kell utaznom, az anyagi nehézségek ellenére is ... a legrosszabb, hogy Loja tartomány CARIAMANGA nevű község közelében egy földbirtok örökségi ügyben az örökösök, itteni szokás szerint, árkot ásattak, hogy ezzel rögzítsék mint mesgyével a birtokfelosztást. Ásás közben egy temető került az ásás útjába, melyből egy teljesen ép 7 /hét/ méter magas óriás csontváza került elő. Az örökös asszony ekkor elásatta az óriás csontjait egy újonnan készült deszkakoporsóba összegyűjtve. De nem maradt ennyiben az ügy. Egy ottani pap ugyancsak talált egy óriás-csontvázat, azt a faluban összerakatta és kiállította nyilvánosan, kijelentvén, hogy íme a világ közepe, mert előkerült annak az óriásnak a csontváza, akit annak idején Dávid a parittyával a fején talált. A koponya tényleg egy komoly horpadást mutat, aminek az oka kő lehetett. Mindenesetre a Loja-i püspök egyszerűen kizárta a papot s megtiltotta neki, hogy óriásokról beszéljen és a csontvázat mutogassa, mert nem léteztek.

Mindez sajnálatos, mert így kénytelen vagyok gyorsan felszerelés nélkül odautazni, s az általam ismert ottani bejáratokat is feltárni, melyekben tényleg sok óriás csontváz van felhalmozva.

Most QUILÁNG falucskába megyek, ahol a CHIRO hegyben van a bejárat. Ezenkívül LOJA-ból kiindulva LA TOMA-n át GONZAMANA-ba /GÖNZ/ megyek. Innen elágazik az út QUILÁNG /KILÁNG/ felé, mely után folytatom az utamat CARIAMANGA –ig. Sikerült egy kis gépjárművet kölcsönkapnom. QUILÁNG-ból a CORDILLERA-DEL-CONDOR-ra csak öszvérháton lehet felmenni, de ott éppen a CORDILLERA csúcsain haladó ősrégi kövezett útba lehet beletalálni számtalan szoborral, erőddel, kegyhellyel. Ennek egyes szakaszai olyan kitűnő állapotban vannak, hogy ha odáig fel lehetne vinni egy autót, akkor a még tökéletes kövezeten szépen lehetne használni. Ez az út köti össze e vidéket MACHU-PICHU-val, s ez alatt halad a földalatti világnak fontos része is. Viszek fényképezőgépet... Valószínűleg 10 napig távol leszek a fent jelzett helyeken. Jó lenne, ha időközben a magyar hagyományokban szereplő óriásokról is kaphatnék tájékoztatást. Megfelelő felvételekkel kísérve ugyanis összekötő szövegként ezeket az idézett hagyományokat szeretném közölni minden hozzáfűzés nélkül, s így az óriások kérdésének a tárgyalásánál természetes módon a mi hagyományaink kerülnének előtérbe, tehát már az első hírekben is, illetve a kiadandó füzetben ...

Forrás: magyarvagyok.com

A szöveg magyarul történő megjelenésében oroszlán szerepet vállalt Hary Györgyné 1977-ben - köszönjük!